Népszava, 1955. február (83. évfolyam, 26-49. sz.)
1955-02-01 / 26. szám
A tervjelentés tükrében Ha az egy év alatt elért eredményeinketszavakban akarjuk összegezni — elolvasva a Statisztikai Hivatal 1954. évi tervjelentését —, azt mondhatjuk, hogy egészében véve sikeres munkát végeztünk. Szocialista iparunk 101,4 százalékra teljesítette teljes termelési tervét és az átcsoportosítás meggyorsításával a múlt esztendő végére helyesebb arányaikat alakítottunk ki a népgazdaságban. Igazolják ezt a jelentés számai, amelyek elmondják: a mezőgazdaságba 400 millió forinttal többet ruháztunk be, mint 1953-ban. Az előző éveknél erőteljesebb ütemben gépesítettük mezőgazdaságunkat. Megnőtt a parasztság termelési kedve és ezzel együtt javult a földek művelése. Felvirágzóban van ismét a tájkultúráik termelése, mint Makó és Szeged környékén a hagyma, paprika. Bár termésátlagaink sok növénynél — például a búzánál is — alatta maradtak az előző évinek, a városi lakosság mégis érezte már a mezőgazdaság fellendüléseinek első, komoly hatásait, mindenekelőtt megnövekedett termelői felhozatalt, zökkenőmentesebb élelmiszerellátást. Helyesebb arányok alakultak ki az iparon belül is. A könynyűipar termelése 9,5, az élelmiszeriparé 12 5 százalékkal volt több, mint az előző évben. A szocialista ipar 13 százalékkal, s ezen belül a nehézpár 35,1 százalékkal növelte a közszükségleti cikkek termelését. A beruházások nagyobb része szolgálta a lakosság szükségleteinek közvetlen kielégítését. A nemzeti jövedelmből az elmúlt évi 60 százalékkal szemben 70 százalék jutott a lakosság személyi szükségleteinekkielégítésére. A reálbérek a megtett intézkedések hatására, átlagosan mintegy 15 százalékkal növekedtek. Mindezek azt mutatják, hogy emelkedett dolgozó népünk életszínvonala. Tükröződik ez azokban a számokban is, amelyekből világosan olvashat mindenki: 21 százalékkal több áru fogyott a kiskereskedelemben, mint az elmúlt évben. Amikor örömmel beszélünk az elért eredményekről, nem feledkezhetünk meg a hibákról, hiányosságokról és az előttünk álló legfontosabb feladatokról sem. Pártunk III. kongresszusa az életszínvonal emelése elengedhetetlen feltételeként, a szocialista felhalmozás alapvető forrásaiként jelölte meg a munkatermelékenység emelését, az önköltség csökkentését. Ezzel szemben népgazdaságunkban 19 százalékkal magasabb önköltséggel termeljük a szenet, 5,4 százalékkal drágábban a villamosenergiát, mint 1953-ban, 23 százalékkal növekedett az égetett tégla önköltsége. A tervjelentésből kitűnik, hogy a lakosság életszínvonalának emelkedése és ipari termelésünk fejlődése között bizonyos ellentmondás alakult ki. Az elmúlt évben másfél százalékkal csökkent az egy munkásra jutó termelés , csökkent a munka termelékenysége. Ugyanekkor az előző évihez viszonyítva növekedett ipari termelésünk önköltsége. Nem kétséges, hogy az életszínvonalat így nem emelhetjük: ha így folytatjuk, kiapadnak erőforrásaink és úgy járunk, mint a rossz gazdasszony, aki mindig csak kikenni akar az éléskamrából, de oda bevinni soha semmit. Magyarán mondva: csak az kerülhet asztalunkra, csak azt fogyaszthatjuk el, amit meg is termelünk. Az életszínvonal emeléséhez több és olcsóbb termékre, több gépre van szükségünk, hogy többet tudjunk adni a lakosságnak. Mindebből következik, hogy legfontosabb feladatunk: erőfeszítéseinket a termelékenység emelésére és az önköltség csökkentésére összpontosítani. Az elmúlt év munkájával kialakítottuk az iparon belül, valamint az ipar és mezőgazdaság között a helyesebb arányokat, amelyek megadják alapját további gyors fejlődésünknek. Amikor számbavesszük az előttünk álló feladatokat, ismét alá kell húznunk, hogy a szocialista iparosítás továbbra is a szocializmus építésének fő eszköze és az ipari termelés emelése a nemzeti jövedelem növelésének fő forrása. Modern gépgyáraink nélkül nem tudtunk volna egyetlen év alatt több ezer gépet adni a mezőgazdaságnak és nem elégíthettük volna ki a lakosság gyorsan növekvő igényeit sem. Ahogyan igaz ez a múltra — az eltelt esztendőre —, ugyanígy igaz a jövőre is. Mezőgazdaságunk további fejlesztéséhez ismét csak gépekre, műtrágyára — sok-sok ipari termékre van szükségünk. De gépekre van szüksége könnyű- és élelmiszeriparunknak is, hogy növelni tudja a fogyasztási cikkek előállított mennyiségét. A tervjelentés — bár sok és nem csekély hibára is figyelmeztet — világosan bizonyítja, hogy a dolgozók életszínvonalának emelésére tett eddigi erőfeszítéseink jelentős eredményekkel jártak. Mi viszont nem akarunk megmaradni az adott színvonalon, hanem tovább akarunk, haladni. Ennek első feltétele: iparunk gyorsabb fejlesztése, gazdaságosabb termelés. E feladat megoldásának három fő módszere: 1. A termelés műszaki színvonalának, a munka szervezettségének emelése, a jobb és ésszerűbb gyártási eljárások alkalmazása, az üzemek termelőberendezéseinek, gépeinek jobb kihasználása. 2. Jóval nagyobb gondot kell fordítani a meglevő termelési kapacitások üzemképességének fenntartására, illetve bővítésére, a termelőeszközök karbantartására, felújítására. 3. Takarékoskodnunk kell az anyaggal: ez termékeink önköltségcsökkentésének egyik legdöntőbb tényezője. Pártunk és kormányunk célkitűzéseinek megvalósításában hatalmas erőforrás a szocialista munkaverseny. A Statisztikai Hivatal jelentése is megállapítja, hogy az év utolsó hónapjaiban javulás mutatkozott mind a termelés ütemének, mind a termelékenységnek alakulásában. Az eredményben éreztette hatását az az ünnepi készülődés, amelynek során népünk munkagyőzelmekkel köszönti szabadságunk tizedik évfordulóját. A feladat most az, hogy üzemeinkben a műszaki vezetés javuló munkája mellett tovább javuljon a szakszervezetek versenyszervező, agitációs tevékenysége, erősödjék a munkafegyelem. Az első negyedév végéig még két hónap van hátra. Állítsuk dolgozóink elé világosan a célt: a terv teljesítésének, a gazdaságossálg javításának közvetlen feladatait. Ezzel szolgáljuk legjobban dolgozó népünk életszínvonalának emelését, a jelen feladatainak megvalósítását és a jövő, a második ötéves terv jó előkészítését. A művészeti szövetségek tagjainak baráti találkozója Hétfő délután a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége baráti találkozóra hívta egybe a művészeti szövetségek tagjait a Műcsarnok előadótermébe. A találkozón mintegy háromszázan jelentek meg, ismert írók, színészek, zeneművészek, építőművészek, képző- és iparművészek és újságírók. A megbeszélést Bernáth Aurél Kossuth-díjas érdemes művész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészeik Szövetségének elnöke nyitotta meg, majd Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes mondott beszédet. A népművelési aktívaértekezlet a kultúrmunka időszerű kérdéseiről tárgyalt Hétfőn az Újvárosháza dísztermében tartották meg a budapesti népművelési aktívaértekezletet. A kerületi tanácsok népművelési osztályvezetői, a kultúrotthonok igazgatói vettek részt az értekezleten. Rostás latván, a Budapesti Fővárosi Tanács vb elnökhelyettesének megnyitó szavai után Haán György, a fővárosi tanács népművelési osztályának vezetője mondott beszámolót. Felszólalt a vitában Non György népművelési miniszterhelyettes is. Jízünnáe pefiózütt a Lifie Hauet Az egyszerre elkiáltott szó Egy afrikai mondás azt tartja: »Ha a földön minden ember egyszerre sóhajtana — soha nem látott óriási orkán kerekedne. Ha minden ember egyszerre lépne — iszonyú erejű földrengés törne ki. Ha minden ember egyszerre kiáltana — összedőlnének a világ hegyei...« Egyszerre kiáltani... a népek napjainkban egyre közelebb kerülnek ennek az erőnek a felismeréséhez. Mi, magyarok is, mind gyakrabban, mind erőteljesebben hallatjuk hangunkat. A salgótarjániak Franciaországiba, a Renault-művek Boulogne-Billancourt-i 6245-ös műhelyének dolgozóihoz üzennek. Levelük, amelyet már expresszvonat repít Franciaország felé, a többi között így hangzik: »Kedves barátaink! Amikor tollat ragadunk, januárt írnak. Ez nálunk, a tél kemény hónapja. De mintha megemberelte volna magát az idő, néha aranyszínű, tavaszias napsugár simogatja szép földünket, a hegyes-dombos Nógrádot. Igazán szép ez az élet! Tavasz lesz! Ugye megértitek, hogy aggodalommal tekintünk a vén Európa nyugati felébe, a ti szép fővárosotok, Párizs felé, amelyet mi úgy ismerünk, mint a hősök, a szép, a művészet bölcsőjét. Aggodalommal nézünk: arrafelé, mert Párizs felett viharfelhőket látunk tornyosulni. Mi nem vagyunk kétségbeesett emberek, mert ha kell, van erőnk megvédeni magunkat, hazánkat egy újabb pusztulástól. És ilyen elhatározás él a többi, békés szándékú embermilliókban is. Tudjuk, hogy e gondolatban ti francia emberek is egyek vagytok velünk. Lehetne-e másképp gondolkodni, amikor még égeti lelkünket Toulon sorsa, Oradour, Lidice pusztulása? Nem felejtettük, hogy hazánkat végig tiporták a német csizmák, hogy meggyilkolták népünk legjobbjait, hogy romokká változtatták ősi büszkeségünket, Budapestet. Mi tudjuk, hogy ti, egyszerű dolgozók, igazi franciák, nem vagytok azonosak azokkal, akik megszavazták a nyugatnémet felfegyverzést. Nem érthettek egyet azzal a szavazással, mert azok a szavazatok a ti életeteket, véreteket, családi hajlékaitok feldúlását követelik. Ne engedjétek! Hiszen olyan szép az élet. Tavasz lesz! Együtt vagyunk veletek a békéért folyó harcban.« ... Ha minden ember egyszerre kiált, összedőlnek — nem a világ hegyei, de a gonoszság, a pusztítás, a háború erőinek tervei. (hogy) A vasvári járás is felsorakozik Parasztemberek, kisiparosok, falusi pedagógusok gyűltek össze Vasváron, hogy megválasszák békekongresszusi küldötteiket. Külföldi vendégük is volt: Szelim Iszlami albán békeharcos, akinek Szabó Mária úttörő hímzett kendőt nyújtott át emlékül. Az albán vendég üdvözletet hozott hazájából, a vasvári, püspökmolnári, nagytijali, paródházi s a többi kis környéki faluk lakosainak. Az üzenet egyszerű és világos: szívvel, lélekkel, közös erővel harcolunk a békéért. Erről beszéltek a vendéglátók is, Bogár István dolgozó paraszt, Kovács Gyuláné tsz-tag, Dömötör Sándor múzeumigazgató és a többiek. Elmondották: az ő járásukban még tízéves sincs a szabadság, hiszen Észak-Dunántúl csak márciusban szabadult meg a fasiszta fekélytől. »Elnyert szabadságunkat úgy őrizzük, mint a szemünk fényét és meg is védjük. Egy emberként állunk a béke zászlaja alatt« — mondotta Bogát István Püspökmolnáriból. Soha más szavakkal is, ezt mondta minden felszólaló, ezt üzeni a vasvári járás sok ezer asszonya és férfia. A járás felsorakozik a békéért harcolók nagy közös arcvonalához. Ludasi bácsi aláírást gyűjt Ludasi bácsi 76 éves. Tisztes, szép kor ez, de ő úgy érzi, még mindig sok a tennivalója. Most a békealáírásgyűjtés foglalkoztatja. A békéről, a tíz év alatt elért eredményeinket veszélyeztető nyugatnémet újrafelfegyverzésről, az atomfegyverek szörnyű veszélye elleni harcról beszél mindenütt, ahol csak megfordul. Aláírásgyűjtő ívével bemegy a mozik előcsarnokába, s aláírást kér azoktól az idegenektől, akikkel a boltokban találkozik vásárlás köziben. Ludasi bácsival találkozni lehet kávéházakban, eszpresszókban, kórházakban és orvosi rendelők előszobáiban. Már háromezren írták nevüket az övé mögé — és még hétezer nevet sorakoztat fel a IV. békekongresszus napjáig. Mert a 78 éves Ludasi bácsi — tízezer aláírás gyűjtésére tett ígéretet. Az atomháború, a nyugatnémet újrafelt agyvérzés elleni tiltakozás, békés életünk szeretete adta kezébe a tollat a Szikra Nyomda dolgozóinak is. Kovács Lajosné aláírja a tiltalkozóívet, mellette szaktársai: Sárközi Éva, Gábor Erika, Méhes Lászlóné, Hellerné és Czakó elvtárs ugyancsak csatlakoznak a békéért küzdőik nagy közös akciójához. (Magyar Fotó: Zinner Erzsébet felvétele.) A magyar ifjúság felszabadulási kulturális seregszemléjének előkészületei A DISZ Központi Vezetősége hétfőn értekezletre hívta össze a Hazafias Népfront, a SZOT, az Oktatásügyi Minisztérium és a Népművelési Minisztérium képviselőit, hogy megtárgyalják a magyar ifjúság felszabadulási kulturális seregszemléje előkészítésének feladatait. Az értekezletein résztvett Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront országos tanácsának főtitkára, Jóbory Magda, az oktatásügyi miniszter első helyettese és Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes. Az értekezletet Molnár János, a DISZ Központi Vezetőségének titkára nyitotta meg, majd Pataki Ferenc, a DISZ KV agit.-prop. osztályának vezetője tartott beszámolót. Elmondotta, hogy a seregszemle formáiba önti és országos mozgalomként egybefogja számos DISZ-szervezet és bizottság öntevékeny kulturális kezdeményezését. A felszabadulási verseny országépítő tetteivel együtt a kulturális seregszemle módot ad ama, hogy teljességében lássuk ifjúságunk új arculatát, s formáljuk is azt. A seregszemle szerves része ifjúságunk készülődésének a DISZ kongresszusára. Pataki Ferenc kiemelte, hogy a kulturális seregszemlét a DISZ és a magyar ifjúság világos és határozott állásfoglalásává kell tenni a kulturális életünkben és elsősorban az úgynevezett »tömegszórakoztatásunkban« jelentkező mívótlanság, a helyenként érzékelhető polgári »szórakoztatási« szemét kiszorításáért vívott harcban. A seregszemlének sugároznia kell tízesztendős felemelkedésünk, történelmi levegőjét, optimizmusát és ugyanakkor meg kell szólaltatnia évszázados függetlenségi harcaink kulturális hagyatékait is. A seregszemle nem az eddigi országos kulturális versenyek mintájára zajlik le, hanem sokkal kötetlenebb lesz és kiterjed a legszélesebb, művészetileg nem is mindig elég felkészült ifjúsági rétegekre is. Ezután Pataki Ferenc részletesen ismertette a seregszemle különböző eseményeinek tervét. A beszámolót követő vitában felszólalt Varga Edit, a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője, Jóbora Magda, az oktatásügyi miniszter első helyettese, Tóth Sándor, a DISZ Pest megyei bizottságának agit.prop. titkára, Baranyai Tibor, a SZOT kultumnevelési osztályának helyettes vezetője, Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront országos tanácsának főtitkára és még sokan mások. Hogyan segíti a Szolnoki Járműjavító a kunszentmártoni gépállomást A napokban alkalmam volt végighallgatni a Szolnoki Járműjavító Vállalat patronáló csoportvezetőjének és a kunszentmártoni gépállomás néhány vezetőjének és dolgozójának a beszélgetését. Tanulságos, érdekes társalgás volt ez. Megmutatta, hogy milyen közel kerülhetnek egymáshoz néhány hónap alatt az ipari munkások és a gépállomásbeliek és hogy az ipari dolgozók milyen felelősséget éreznek, hogy jobban kijavított gépek indulhassanak tavasszal a szántóföldekre. Mire tudták használni azt az öt mázsa ócskavasat, amit a múltkor küldtünk — ezután érdeklődik legelőször Földi Sándor, az üzem megbízottja. Nyitrai Zoltánnak, a gépállomás főmérnökének arca feldeül, mintha nem is ócskavasról, hanem valami más különleges dologról volna szó. És már sorolja is: csavarok, tenhelyek és sok más kis alkatrész készült és még van is belőle jócskán. A felújított vas értéke sokszorosan meghaladja azt a 800 forintot, amit ők fizettek érte. Miközben a mérnök és az üzemi bizottság elnöke, Gyöngyösi Gyula aprólékosan elmagyarázzák Földi Sándornak, hogy mi mindent gyártottak, egy idősebb ember lép a szobába. Csongorádi műhelymunkás, az utóbbi időben minőségi ellenőr. Nagy örömmel kezel le a patronáló brigád vezetőjével és újságolja: — Jó perselyek készültek a vasból, amit a járműjavítóban kovácsoltak. Előkerülnek az eddig elvégzett javításokról szóló kimutatások. Földi Sándort minden érdekli, mert munkatársai Szolnokon számonkérik tőle a gépállomás eredményeit. Üzentek vele: a mozdonyosztály megtudta, hogy a kunszentmártoniak a téli gépjavítási versenyben a tizenhetedik helyről a tizenötödikre kerültek. Arra kérik a gépállomásbelieket igyekezzenek még előbbre, a legjobbak közé. Ők a tőlük telhető segítséget ezután is megadják. Ki is használja az ígéretet a gépállomás mérnöke, elmondja, hogy mire volna még szükségük. Három vetőgépük szinte teljesen készen áll, csak egy-egy kis fogaskerék hiányzik róluk. Nan tudják beszerezni. Az egyezség nyomban megszületik. A mozdonyosztály dolgozói lepréselik,kiimaratják a fogaskerekeket, munkaképessé teszik a három vetőgépet. — Gyöngyösi elvtársnak külön üzentek a járműjavítóból — fordul egyszerre az ab- elnök felé Földi Sándor. — Mivel nálunk dolgozott ezelőtt, most azt kérdik, felhasználja-e a szolnoki tapasztalatokat a gépállomáson? — Igyekszem — hangzik a válasz. — Bizony felényit sem tudnám, ha nem dolgoztam volna Szolnokon. Jólesik, ha a javító vb-elnöke meglátogat. Az ő tanácsa alapján szervezzük most is a versenyt. Szó szót követ, egyszerre csak panaszkodni kezd Gyöngyösi. — Nagy baj nálunk, hogy alacsony az emberek szakmai képzettsége. Van ugyan néhány kiváló traktorosunk, de ez még nem általános. Mit lehetne itt tenni? — Megkell szerettetni velük a gépet. De ehhez először alaposan ismerniök is kell azt — mondja Földi. Mail rövid gondolkozás után hozzáteszi: — Rendezzünk szakmai továbbképzést. Vállalom, hogy kiváló előadók jönnek Szolnokról. Filmet is hozunk majd egy-egy előadásra, ahová a hozzátartozók is eljöhetnek. Bizonyára örömmel fogadják majd a traiktorosok, mert szinte szórakozva tanulnak. A gépállomásiak két kézzel kapnak az ajánlatán. Azonnal meg is beszélik, miből álljon a szakmai tanfolyam, anyagismeretről, a motor szerkezetéről és működéséről hallanak majd legtöbbet. De, ha a traktorosok érdeklődneik a természettudományos kérdések iránt, akkor arról is tartannak vetítettképes előadást. lám milyen sokat mond egyetlen beszélgetés. Csupán azzal egészítem ki, amiről itt nem esett szó: a patronáló csoport nehézségeiről. Mert ilyen is van. Ellentétes utasítások gátolják tevékenységüket. Ismerik ugyanis a rendelkezést, hogy a patronáló ipari üzem olyan módon nyújtson gazdasági segítséget, hogy a gépállomás a nekik juttatott használt vasanyagért térítést fizet. Mégsem tudják ezt mindenkor megvalósítani, mert felettes szervük, a Közlekedésügyi Minisztérium ellentétes utasításokat adott erről. S valóban, csak a vállalat igazgatója és a patronálok rugalmassága oldotta meg a gondokat. Rajtuk múlott, hogy néhány hónap alatt sokoldalú gazdasági és politikai segítséget adhattak a kunszentmártoni gépállomásnak. A gépállomásbeliek hálásak is ezért. Még régebben megegyeztek, hogy február 10-re befejezik a téli gépjavítást. A traktorozok és a szerelők előbbre akarják hozni a dátumot, hogy így viszonozzák az ipari dolgozók segítségét. L. V. A Kunszentniklási Háziipari Szövetkezet felvesz megrendeléseket raffia strand-táskák, kézitáskák, raffia faliszőnyeg, gyékény melegágyú takarók szállítására. Érdeklődést, a fente eanre kérünk. NÉPSZAVA : 1955- február-1., kedd