Népszava, 1956. január (84. évfolyam, 1-26. sz.)
1956-01-24 / 20. szám
Felszólalások a SZOT VIII. teljes ülésén A második napirendi pont vitája Gulbeei Sándor, a Budapesti Szikra Nyomda ab-elnöke ismertette az üzemi egészségvédelem jelentős fejlődését. A nyomda számos szociális és egészségügyi intézménnyel gazdagodott, össze sem lehet hasonlítani a tőkés idők Pallasnyomdájával. A kapitalista országokból érkezett küldöttségek, amelyek megtekintették az üzemet, a legnagyobb elismeréssel szóltak erről az egészségügyi gondoskodásról. Biró Ferencné, a MÁVAG társadalombiztosítási tanácsának tagja beszámolt az egészségügyi albizottság munkájáról. Gyáregységenként előadásokat tartanak, szűrővizsgálatok szervezésével segítik a dolgozók egészségvédelmét. Vörös Imre, a Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének osztályvezetője elmondta, hogy a társadalombiztosítási tanácsok jó része már tervszerűen foglalkozik az egészségügyi propagandával. Köszönet illeti az orvosokat, akik színvonalas előadásokat tartanak a dolgozóknak. Frigyik Lajos, a vasutasszakszervezet miskolci területi bizottságának elnöke a magas táppénzes létszámról beszélt. Hiányolta az igazgatóság ellenőrzését, a lógósok, a táppénzcsalók leleplezését, illetve fegyelmi úton való felelősségrevonását. Ács Antal, a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár ab-elnöke a terhes nők munkafeltételeiről, majd a társadalombiztosítási aktivisták képzéséről beszélt. Hangsúlyozta, hogy csak akkor számíthatnak a dolgozók megbecsülésére, ha helyes választ adnak problémáikra. Dr. Román József egészségügyi miniszter megállapította, hogy az Egészségügyi Minisztérium csak úgy láthatja el feladatát, ha a termelés vezetői, irányítói és a szakszervezetek is támogatják. A minisztériumnak és a szakszervezeteknek közösen kell kialakítanuk és megvalósítaniuk távlati és éves terveiket, időszakos munkaterveiket. — Feladatunk az is — mondotta Román elvtárs —, hogy a második ötéves tervben tovább javítsuk a fejlődő ipari és bányaterületek egészségügyi ellátását. Diósgyőrött, Salgótarjánban, Tiszapalkonyán, Kazincbarcikán, Komlón, Sztélinvárosban, Ózdon újabb kórházakat, illetve rendelőintézeteket kívánunk és fogunk építeni. Tatabányán, Veszprémben és másutt is bővítéseket hajtunk végre. A mezőgazdaság szocialista fejlődése által megnövelt egészségügyi igényt járási kórházak kiépítésével elégítjük ki. De nemcsak intézményeket kell építeni, illetve fejleszteni, hanem meg kell teremteni a dolgozók egészségügyi ellátásának s a munkaegészségügy színvonalának megfelelő emelkedését is. Gondoskodnunk kell a mezőgazdaság szocialista átszervezése, gépesítése, az új vegyianyagoknak az iparban és mezőgazdaságban történő bevezetése nyomán jelentkező egészségügyi feladatok megoldásáról. E téren az Országos Munkaegészségügyi Intézetre, valamint a SZOT Munkavédelmi Tudományos Kutató Intézetére jelentős feladatok várnak. — Döntő feladatunk, hogy az üzemegészségügyet tovább erősítsük. Biztosítjuk az orvosok, egészségügyi dolgozók továbbképzését, hogy megállják helyüket az egészségügyi intézkedések végrehajtásában. Igen fontos tennivalónk a SZOT-tal és az érdekelt iparitárcákkal együtt az üzemen belüli elsősegélynyújtó-hálózat kiépítése. Vannak üzemek, ahol az üzemorvosi rendelő túlzsúfolt, eldugott helyen van. A jövőben egyes nagyüzemekben azzal is javítanunk kell az üzemorvosi ellátást, hogy szakrendeléseket szervezünk. Ez a terv azonban csak akkor valósítható meg, ha az üzemek gondoskodnak megfelelő helyiségekről. Az Egészségügyi Minisztérium februárban a tbcelleni küzdelem-hetet« rendez. Itt sem nélkülözhető a dolgozók támogatása és ezért kérjük a szakszervezetek segítségét. A továbbiakban hangsúlyozta a miniszter, hogy egyes ipari központokban munkaegészségügyi ankétokat tartanak, az ipar vezetőivel együtt megtárgyalják a feladatokat. Nagyon fontos, hogy az egészségügyet az egész dolgozó nép ügyévé, közüggyé tegyék. Elismeréssel kell szólnunk a szakszervezetek társadalombiztosítási szerveinek munkájáról. Úgy látjuk, hogy együttes erővel eredményesen dolgozhatunk az egészségügy további javításáért. Nyugodtan állíthatjuk — fejezte be hozzászólását a miniszter —, hogy a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók többsége önfeláldozással, a dolgozó nép iránti hűséggel, gyógyító munkája színvonalának emelésével, becsülettel teljesíti kötelességét. Palotai Károly, a vasasszakszervezet társadalombiztosítási osztályának vezetője arról beszélt, hogy egyik-másik vállalatnál nem kielégítő a kapcsolat a társadalombiztosítási tanácsok és az üzemorvosok közt. A vasasszakszervezet ezért több közös ankétot, megbeszélést szervezett az üzemekben, hogy segítséget nyújtson az együttműködés megjavításához. A MÁVAG-ban, az Egyesült Izzóban, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban és a Vörös Csillag Traktorgyárban már közösen tevékenykednek az üzemegészségügy fogyatékosságainak megszüntetéséért. Lokár Vilmosné, az építőipari szakszervezet budapesti bizottságának tb osztályvezetője elmondta, hogy a munkásszállásokon rendszeresítették a társadalombiztosítási tanácsadást. Ez erősíti a szakszervezet tömegkapcsolatait és fejleszti a társadalombiztosítási tanácsok aktivistáinak szakmai felkészültségét. Weisinger Éva, a Soroksári Textilipar tt-titkára bírálta a Textil- és Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetét, valamint a SZOT társadalombiztosítási főosztályát, mert a felterjesztett vitás ügyekben nehézkesen és gyakran az üzemi tt javaslatának megkerülésével döntenek. Dr. Szabó Zoltán, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke hozzászólásában kifejtette, hogy a jó egészségügyi ellátást csak a szocialista egészségügy biztosíthatja. Ennek egyik alapvető jellemvonása a gyógyító és a megelőző munka egysége. A tapasztalatok szerint azonban a szakszervezeti funkcionáriusok az egészségügyi ellátásban sokszor csak a gyógyító tevékenységet nézik. Márpedig nem lehet közömbös a szakszervezeti szerveknek sem, hogy a körzeti orvosok vajon csak gyógyítanak-e vagy eleget tesznek a betegség megelőzésében előttük álló feladatoknak is. Szabó elvtárs a továbbiakban hangsúlyozta, hogy az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének igen sok tennivalója van a betegellátás megjavításában. De ahhoz, hogy valóban eredményesen helytállhassanak, elengedhetetlenül szükséges a testvérszakszervezetek támogatása. Fiam, a tanár úr Magyarul beszélő olasz film mmBwmw Fewwepben ALDO FABRIZI BEMUTATÁSRA KERÜL JANUÁR 26-TÓL A NÉPSZAVA K956. január 24. kedd KÖN Y¥E S POLC Kovái Lőrinc: HÁROM TRIBUNUS Gozsdu Elek: NEMES ROZSDA Idejét sem tudom, mikor került kezembe utoljára magyar szerző tollából ókorban játszódó történelmi regény. Érthető várakozássalolvastam hát Kovái Lőrinc frissen megjelent könyvét, a »Három tribunus-a-t. Csak néhány hónapja, hogy Kovár egy munkástárgyú regénnyel a mai életet ábrázolta, sem most a kétezer esztendős Rómát idézi olvasója elé. S nem is akármilyen Rómát idéz: azt a jó emberöltőnyi időszakot kelti életre az időszámításunk előtti második és első évszázad fordulóján, amely alatt a parasztkatona állam hódításai során átalakul nagybirtokos rabszolgatartó diktatúrává. Az időszak túlsó végén még a szenátorok és konzulok Rómájának hadkötelezett parasztkatonái törlik el a föld színéről a veszélyes versenytárs Karthágót, innenső végén már a nagybirtokosok embere, Sulla parancsol diktátort hatalommal a zsákmányra, hódításra éhes birodalomnak. Ám a tribunusok, a nép megválasztott képviselői közül a két egymást követő Gracchus-testvér érzi a veszélyt: a zsákmányon hízó arisztokrácia elveszi vagy felvásárolja a földet a parasztkatonáktól és a nagybirtokaikon olcsó rabszolgaerővel termelt gabona tönkreteszi azokat a parasztokat is, akik még ragaszkodtak volna földjükhöz. A két Gracchus-testvér földreformmal, telepítéssel akar segíteni rajtuk, de elbuknak a szenátusban ülő patríciusok ellenállásán. A harmadik a sorban Márius, a parasztfiúból lett tehetséges katona. Odaadó híve a Gracchusoknak s bukásukon okulva, hogy félrevezesse a szenátust, ravasz tettetéssel tör a hatalomra. De mikor övé lejárraz, már elfeledkezik a néplő,s bár hatszor egymásután konzullá választják, semmit sem teljesít a Gracchusok örökségéből. Csak bukása után ébred rá árulására s akkor visszatér a néphez, hogy még egyszer, hetedszer is konzul legyen és megdöntse a patríciusok uralmát Rómában, így és ekkor éri halála. Kovár nem írja, festi a történelmet. Várostromok, csaták, felkelések, égig lobogó szenvedélyek tüzes színfoltjai mögül csak akkor tűnik elő a kép alapja, a történelmi események konkrét rajza, amikor könyvét elolvasva és letéve ismét végiggondoljuk. Ez a rajz hű a korhoz, az eseményekhez. S ha főhősén, Máriuson igazít is valamit — mert bár pálfordulását nem titkolja, hallgat arról, hogy ő szervezte át Róma hadseregét zsoldos katonasággá és e reformjával egyik megalapítója lett a későbbi császári Róma katonai Világuralmának —, mégis a római társadalom átalakulásának igazi, valóságos tükrét nyújtja. Ahogyan erre az alaprajzra azután felrakja a színeket, az jellemző Kovár stílusára, melyben a szenvedélyek mindig néhány fokkal a forrpont fölött hevülnek, az író szinte tobzódni látszik a csaták vértengerében és inkább az érzékiséget, a nemi ösztön kitöréseit keresi, mint a szerelmet. Könyen kimondhatnánk, hogy a hasonlatok és jelzők orgiájából kevesebb több lenne, de ezzel éppen Kovár egyéni — ha nem is mindig egyértelműen helyeselhető — kifejezésmódját szürkítenénk el. Mert igaz, a szín- és képtömegek torlódása, a fel-felbukkanó miszticizmus koráinál sokszor alig nevezhető realizmusnak, de éppen könyve legszebb jeleneteiben, melyek egyúttal fordulópontok is a történetben, hangja letisztul és lírai lágysággal szól, mint a »Márius Karthágó romjain« híres történelmi epizódjában; mély emberi, hősi pátosszal telt, mint Márius esküje a Gracchusok holttestét elnyelő Tiberis hídján és a hazáját védő nép erkölcsi fölényét hirdető, mikor a karthágói mesteremberek helytállását örökíti meg. És még egy: hűen eleveníti fel az ókor életét anélkül, hogy régiségtani példatárrá válna. Nincs könyvében egy magyarázó lábjegyzet sem és nem is hiányzik. Gozsdu Elek egyik elbeszélésében így háborog az esperes: »Hallottam, olvastam azokról az emberekről, akik elég vakmerőért a napba nézni. A teremtés titkát kutatni! Ki kérdezte őket? Ki bízta meg őket?« Az író, akinek évtizedeken keresztül jóformán még a nevét sem hallottuk, elég bátor volt ahhoz, hogy »belenézzen a napba« és minden »hivatalos megbízás« nélkül kutatgassa korának, a századforduló uralkodó osztálya életének kongó ürességét, és kétségbeesett vergődéssel keresse az emberi boldogulás útját. Elbeszéléseit éppen ezért nem tartották »ajánlatos« olvasmánynak sem a millenniumi, sem az ellenforradalmi Magyarország kulturális életének irányítói, írásait elhallgatták, kiadásukkal nem törődtek. S most, hogy elbeszéléseit »Nemes rozsda« címmel kötetbe gyűjtve kapja az olvasó, úgy érzi: kincses bányát fedezett fel... A korabeli kritika a »magyar Turgenyev«-nek nevezte Gozsdu Eleket. S ő valóban sokat tanult a nagy orosz realistától: megtanulta szeretni a földet s látni, olvasni az emberek lelkében. Elbeszéléseinek hősei kettétört életű emberek, akik hiába kapálóznak, hiába vájják tíz körmüket a nemesi levélbe, nem tudják fenntartani magukat a feudalizmus bomló szövevényei között. Azt a társadalmat ábrázolja, ahol az urak olyanok, mint a varjak, az alispán elsikkasztja a jótékonyságra szánt pénzt, s az úri kaszinó tagjainak legnagyobb bánata, hogy az országgyűlési képviselők csak sértegetik egymást s nem párbajoznak... Lesz, aki — nem is ok és jog nélkül — elborzad a könyv vérözönén, elfárad a csataleírásokon és hasonlattengeren. De egészében Kovár regénye szép és érdemes alkotás az elnyomott, szabadságra, emberi életre vágyó tömegek megújuló küzdelmeiről. Bogáti Péter Olyan világ ez, melyre nagyon ráillik az író jellemzése: »Egy csomó sásban több érzés van, mint egy egész vármegyében ...« Gozsdu Elek, bár kitűnően ábrázolja a bűzre, erjedő feudalizmus társadalmát, nem látja azt az utat, amely a jobb élet felé vezetne. Szemlélete — hasonlóan Reviczkyéhez, Komjáthyéhoz, Justh Zsigmondéhoz — pesszimista, sőt nihilista. Nem hisz a polgári demokráciában sem, a nép uralkodásának lehetőségére pedig nem is gondol. Érdekes azonban, hogy az akkor divatos grófi történetek folyamában ő felemelte a szavát: a népnek, az egyszerű embernek is helyet kell kapnia az irodalomban. »A veréb« című elbeszélésében például elítéli a dilettáns zeneköltőt, aki »nagyszerű akkordokat« gyárt, s közben majd szétcsattan a dühtől, ha a szél a nép valóban gyönyörű melódiáit (az elbeszélés hőse szerint: »őrült hangzavar«-t) hoz a háza felé. Igaz viszont, hogy a »Nemes rozsda« című kötetben található elbeszélései közül Gozsdu maga is csak egyetlen egyben, az »Ultima ratió«-ban ábrázol egyszerű, szegény embert. (Éppen ezért helyes lett volna közölni például »A mártír«-t is.) Gozsdu életéről keveset tudunk. Sajnos, a »Nemes rozsda« bevezetője kevéssé igyekszik pótolni ezt a hiányt. (Félő, hogy a születési évére vonatkozó 1849-es adat is hibás és 1855. november 28 a helyes.) Reméljük, hogy az olvasók megszeretik Gozsdu írásait, s az irodalomtörténészek is kielégítik majd a »magyar Turpenyev« iránt felébredt érdeklődést. Kulcsár Ödön Önkéntes segítséggel Nagy Antal, vállalatunk egyik dolgozója Dunaharasztin lakik. A földrengés erősen megrongálta családi házát. A párt felhívására vállalatunktól számosan jelentkeztek önkéntes munkára, hogy újjáépítsék az ő és mások otthonát is. Oly sok volt a jelentkező, hogy három helyre is — Dunaharasztiba, Taksonyba és Soroksárra — jelentős segítséget küldhettünk. Vállalatunk melegruhával, élelemmel látott el bennünket, gépkocsikat és építőanyagot is rendelkezésünkre bocsátott. Jómagam 37 munkatársammal Dunaharasztiba mentem. Kora reggel volt, amikor útnak indultunk. Autónk Nagy Antal elvtárs portája előtt állt meg. Vállalatunk igazgatója, párttitkára és építési szakemberei már előző nap itt jártak. Felmérték a tennivalókat s meghatározták, milyen anyagok szükségesek az újjáépítéshez. Hamarosan munkához láttunk. Az egyik csoport a romokat takarította, a másik a meszet készítette elő az oltáshoz. A harmadik a téglákat hordta közelebb. Mindenki tudta, mi a dolga.. Most láttuk csak igazán, mi mindenhez ért párttitkárunk, Forgács elvtárs. Ő irányította a munkát, de közben maga is maltert terített, téglát rakott, aládúcolt. Példája lelkesített. Az építési anyagok egyre fogynak. Most új szállítmány érkezik. Vele újabb segítség is: a Budapesti Marhavágóhíd vezetői és dolgozói jöttek el jónéhányan önkéntes munkára. Két testvérvállalat fogott öszsze, hogy mielőbb újra épen álljanak a megrongálódott házak. A nők is, mint Chwalkowszky Hedvig vagy Szluha Mihályné a férfiakkal vetélkedve dolgoznak. Szluháné — kis fiatalasszony — azt mondja: Hogyan is maradhattam volna otthon? Talán ölhetett kezekkel üljek, amikor másoknak nincs meleg szobájuk? Esteledik, amire befejezzük a munkát. A közeljövőben ismét kijövünk, hogy Nagy Antal és más családok háza ia mielőbb újjáépüljön. Nagy Imre András Budapesti Sertésvágóhíd Kollektív szerződések a helyiipari vállalatoknál A múlt évben mintegy 58 helyiipari és városgazdasági vállalatnál kötöttek kollektív szerződést. Köztük több olyannál is, amelynek a dolgozói azelőtt csak hírből ismerték a kollektív szerződést. Budapesti bizottságunk az év folyamán rendszeresen számonkérte a vállalások sorsát az üzemi bizottságoktól. Az állandó ellenőrzés is hozzájárult ahhoz, hogy a legtöbb üzemben teljesítették a vállalt kötelezettségeket, így a dolgozók bizalma év közben megnőtt a kollektív szerződések iránt. A munkaversenyre és a munkafeltételek biztosítására vonatkozó vállalásokat teljesítették legjobban az üzemek. A múlt évben 47 helyiipari és városgazdasági vállalat lett élüzem, 37 dolgozó nyerte el a »szakma kiváló dolgozója« címet és kapta meg az ezzel járó pénzjutalmat. A helyiipar december 16-ra befejezte éves tervét, a közmű- és szolgáltató vállalatok pedig 102 százalékra teljesítették tervüket. Mindezzel párhuzamosan bővültek, gyarapodtak üzemeink is. A kollektív szerződésben vállalt munkavédelmi berendezésekkel szerelték fel a műhelyeket, a gépeket. Meg is látszott ezeknek a hatása: a múlt év második felében az első félévhez képest 2,6 százalékkal csökkent a balesetek száma. Emellett új fürdőket, öltözőket építettek a vállalatok. Egyes vállalatok bővítették, korszerűsítették a munkásszállásokat, a Parkfenntartó Vállalat pedig két kényelmes, új otthont építtetett a dolgozóknak. Többet törődtek a múlt évben a dolgozók kulturális igényeinek a kielégítésével is. A budapesti helyiipari és városgazdasági dolgozók közül háromezerhatszázan váltottak színház- és operabérletet. Számos kultúrcsoport közül a legeredményesebb munkát a Majakovszkij Kultúrotthonban működő 80 tagú Bihari-tanccsoport végezte, amely legutóbb Szegeden is nagy sikerrel szerepelt. Több vállalatnál, köztük a Csatornázási Műveknél hetenként kétszer rendszeresen ismeretterjesztő előadásokat tartanak, amelyek iránt igen nagy az érdeklődés. A Közmű- és Szolgáltató Vállalatok üzemi csónakházat, vitorlás-tanyákat és sportpályákat létesítettek a múlt évben. Minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a legtöbb üzemi bizottság leismerte a kollektív szerződés fontosságát és sokat tett az abban vállaltak valóraváltásáért. A Fővárosi Gyógyfürdő Vállalatoknál, a Fővárosi Vízműveknél például az ab pontrólpontra ellenőrizte, hogy a kötelezettségeket határidőre teljesítsék. A kollektív szerződések pontos teljesítése megnövelte az üzemi bizottságok s az igazgatók tekintélyét a dolgozók szemében. Amikor az eredményekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg a szakszervezeti aktivisták népes seregéről sem. Mindennapos nevelő munkával, javaslataikkal, észrevételeikkel igyekeztek becsületet szerezni a kollektív szerződésnek és bevonni a dolgozókat az ellenőrzésbe. Sok harc és küzdelem árán elértük, hogy a felsőbb gazdasági szervek komolyan veszik a kollektív szerződésben foglaltakat. Már többször előfordult, hogy a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának ipari osztálya, vagy a trösztök vezetői felelősségre vonták azokat az igazgatókat, akik elhanyagolták kötelezettségeik teljesítését. A Vas- és Szerelőipari Tröszt például figyelmeztetésben részesítette a Gázkészülékgyártó, a Vasöntő és Tűzhelygyártó, valamint a Neonberendezéseket Gyártó Vállalat igazgatóit. A Javítóipari Tröszt pedig a vállalt kötelezettségek elhanyagolása miatt leváltotta a IV. kerületi Vegyesipari Javító Vállalat igazgatóját. Beszámolónk azonban nem tükrözné hűségesen a valóságot, ha az eredmények mellett a hibákat elhallgatnánk. Érdemes ezekről azért is beszélni, mert rövidesen megkötik az új kollektív szerződéseket s jól felhasználhatják a múlt évi tapasztalatokat. Hiba volt, hogy egyes helyeken olyan vállalásokat is szerződésbe foglaltak, amelyek teljesítéséhez nem volt meg a® anyagi fedezet. Az elmúlt évben 13 helyi ipari vállalat emiatt módosító kérelemmel fordult a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságához és a szakszervezet budapesti bizottságához. A Fatömegcikkgyártó Vállalat például a kollektív szerződés 24 pontjának törlését kérte. Persze az ilyen hibákért felelősség terheli a felső gazdasági szerveket is, mert vagy nem gondoskodtak időben a szükséges anyagiakról, vagy mert anyagi fedezet biztosítása nélkül is jóváhagyták a szerződéseket. A most kötendő kollektív szerződéseknél nagyobb körültekintést, gyorsabb intézkedést várunk a felsőbb gazdasági szervektől. Évről évre ismétlődő hiba, hogy a nyomdák nem készítik el időben a szerződéseket és így a dolgozók csak néhány hónapi késéssel jutnak hozzá azokhoz. Elnökségünk intézkedett, hogy ezt a késedelmet idén elkerülhessük. Az új kollektív szerződések megkötéséhez tehát tapasztalatokkal felvértezve foghatunk hozzá. A tanácsok gazdasági szerveire, az üzemi bizottságokra, az aktivistákra, a dolgozók észrevételeire támaszkodva az új szerződéseket alaposabban, gondosabban állíthatjuk majd össze. Gellért Tibor, a HVDSZ budapesti bizottságának elnökhelyettese