Népszava, 1956. május (84. évfolyam, 104-127. sz.)

1956-05-10 / 109. szám

A SHV­DSZ MUN 퀭Á J­Á­R­ÓL Új módszer A budapesti bizottság az üzemek segítésé­ben új módszert vezetett be. A munkaterv szerint a budapesti bizottság munkatársai ne­gyedévenként hat üzembe egyhetes instruálás­­ra járnak ki. Két elvtárssal beszélgettünk, akik az új módszer szerint elsőkként végezték munkájukat. Zagyi Borbála a XIII. kerületi Ingatlankezelő Vállalat üzemi bizottságának munkáját segítette egy hétig. — Persze nem úgy kell érteni ezt a segít­séget — mondja Zagyi elvtársnő —, hogy bele­avatkoztam volna az üzemi bizottság dolgába. Nem, erről szó sincs. Mindössze az történt, hogy egy hétig mindennap kimentem az üzem­be, s megfigyeltem, hogyan dolgozik az üb. Csak akkor szóltam bele, ha tanácsot kértek tőlem vagy valami vitás kérdést kellett eldön­teni, amiben az üzemi bizottság bizonytalan volt. Este, a munka befejezte után aztán ösz­­szeültünk, s megbeszéltük az aznapi tapaszta­latokat. Ilyenor elmondtam megjegyzéseimet. Egyik észrevételem például az volt — s meg kell mondanom, csak többnapos ott-tartózko­­dás után jöttem rá —, hogy nincs meg az összhang az üzemi bizottság, s az igazgató kö­zött. Az igazgató csak egy fontoskodó, követe­lőző szervet lát a szakszervezetben, ha az vb kiáll a dolgozók jogaiért. Ennek a nézetnek hangot is adott. Le akarta váltatni az egyez­tető bizottság egyik tagját, mert az bátran képviselte a dolgozóik érdekeit. Nehezen ugyan, de sikerült meggyőznöm az igazgatót álláspontja helytelenségéről. De ugyanakkor nem hallgathattam el az üb hibáját sem, pél­dául azt, hogy túl lassú a munkájában, egy­­egy határozat végrehajtásában, ellenőrzésé­ben. — Én sem azzal a szándékkal mentem ki a Patyolat Egyesüléshez — mondja Földes Fe­­rencné —, hogy beavatkozzam az üb munká­jába. Egész idő alatt hagytam őket önállóan dolgozni. Csak a hosszabb ott-tartózkodás tet­te lehetővé számomra, hogy felismerjem, mi­lyen problémák érdeklik legjobban a dolgo­zókat. Ugyanakkor megállapítottam azt is, hogy ezeknek a megismeréséhez, s főleg elin­tézéséhez nem elég egy futólagos üzemi láto­gatás. Úgy érzem, segítettem az üzemi bizott­ságnak, s én magam is sokat tanultam az egy hét alatt, amit más üzemek instruálásánál is hasznosíthatok. BIZALMI MUNKÁJÁÉRT KITÜNTETTÉK Kocsis Károly, a VIII. ke­rületi Ingatlankezelő Vállalat dolgozója, a Teleki tér 10. szá­mú ház házfelügyelője, a 36-os házkezelőség szakszerve­zeti bizalmija 1945-ben az egyik Práter utcai romház ud­varán álló szederfa alatt kezd­te el néhány társával a kerü­leti házfelügyelők szervezését. Azóta sok minden változott életében, s megváltoztak­ a fel­adatok is. Ma már arra tanít­ja a társait, hogy példamuta­tóan szedjék be az államosított házakban a lakbért, harcolja­nak a közüzemi díjak csök­kentéséért, törődjenek a lakó­házak tisztaságával, egészségé­vel. Kezdeményezésére a kör­zetében dolgozó házfelügyelők a kisebb munkákat, mint pél­dául a villanyszerelést, vízve­zetékszerelést, apróbb liftjaví­tásokat it magukra vállaltak. A csoportjához tartozó ház­felügyelők valamennyien tag­jai a szakszervezetnek és pon­tosan fizetik a tagdíjukat.­­ Könnyű ezt elmondani, de nehéz volt megszervezni. Mert a házfelügyelők mindig azzal jönnek elő: »Jó, jó, mi szívesen fizetjük a tagdíjat, de mikor rendezik a házfel­ügyelők bérét?« Ezzel fogadott legutóbb is az egyik házfel­ügyelő kolléganőm — meséli Kocsis elvtárs. — S mit válaszolt neki? — Csak az igazságot. Azt, hogy rövidesen arra is sor ke­rül. Az állam nem feledkezik meg rólunk sem. Megkérdez­tem tőle, emlékszik-e arra, hogy a múltban hány házfel­ügyelő részesült társadalom­­biztosításban. Mire ő bizony azt felelte, hogy egy sem. Meg­kérdeztem, emlékszik-e arra, hánynak volt nyugdíjjogosult­sága. Persze, erre sem tudott válaszolni. Na látja, mondtam nek­i, ma már a házfelügyelők is nyugdíjjogosultak. Ne fél­jen, eljön az ideje, amikor ál­lamunk napirendre tűzheti a házfelügyelők bérének rende­zését is. Kocsis Károlyt nemcsak azért szeretik társai, mert hosszasan és szívesen elbeszél­get velük, hanem azért is, mert lelkiismeretesen intézi a ház­­felügyelők szociális s üdülési ügyeit is. Kiváló bizalmi mun­­kájáért a Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki. 9000 helyiipari dolgozó üdül Körülbelül kilencezer dolgo­zót üdültet az idén a szakszer­vezet. Májusban megnyitják kapuikat a HVDSZ kezelésé­ben levő balatonszárszói, sió­foki, badacsonyi, balatonföld­­vári, hévízi és tahi üdülők, amelyeknek felújítására és csinosítására az idén több mint 180 000 forintot költöttek. Ezekben az üdülőkben a nyár folyamán mintegy 2300 helyi­ipari dolgozó pihenhet, szóra­kozhat kedvére. A többi be­utaltak a SZOT-üdülőkben kapnak elhelyezést. Ugyancsak május 24-én kez­di meg a szakszervezet a gyer­mekek üdültetését a 100 000 forinttal kicsinosított balaton­­szepezdi üdülőben, ahol nyolc turnusban 6-tól 12 éves korig 280 gyermek élvezheti a nya­ralás örömeit. Száznegyven gyermeket pedig a Patyolat csobánkai üdülőjében helyez­nek el megfelelő gondoskodás­sal. A szakszervezet tehát jól felkészült a dolgozók pihente­tésére. — Igen — erősíti meg ezt Szanyi elvtárs, a HVDSZ tár­sadalombiztosítási osztály ve­zetője. — Bár meg kell mon­dani, hogy egyes vidéki, mint például a veszprémi, nógrádi, komáromi, zalai területi bizott­ságok munkájában még elég sok a hiba. A téli üdülőjegye­ket például többségében visz­­szaküldték, s ezeket végső so­ron kénytelenek voltunk a bu­dapesti vállalatoknak átadni. Igaz, hogy a fővárosi dolgozók örömmel felhasználták, de az ilyen módon létrejött arányta­lanságot meg kell szüntetni, hogy a vidéki dolgozók is mi­nél nagyobb számban vegyék ki részüket az üdültetésben. Ez főleg az agitációs, nevelő­­munkán múlik. — Látják, hogy milyen — sóhajtott Morel. Mindnyájan elhallgattunk, s szemünket ráfüggesz­tettük. Lassan felkelt és a vállamra tette a kezét: — Ostoba dolog, de így van — szólalt meg végre. — Mit tehetek, ha szeretem. Ezüstlábúhoz fordult: — Mit írjak föl? — kérdezte Ezüstlábú. — Az egész cehhet. Aztán még hozzátette: — Másra úgysem vagyok jó! Ahogy ezt mondta, nem volt a hangjában semmi bántó, inkább úgy beszélt, mint egy megvert kisgyerek. Busard és Juliette egymást nézték, és nem is hal­lották, mit beszél. — Hát akkor, jó éjszakát — mondta. Elment. Busard nem vette le a szemét Juliette-ről. Meg sem látszott rajta, hogy ivott. Arcvonásai megfeszültek, mint a körversenyen, a harmadik hurokban, amikor kotlak kitartással tovább taposta a pedált, pedig előzőleg csú­­nyán felbukott, s a combja is felszakadt. — De szép vagy — mondta. — Hogyan vagy képes összeadni magadat ezekkel? — Hiszen, Busard, ha te is akarnád, nem kerülne semmibe, hogy elfelejtsem őket. — Látod, amikor rád nézek, úgy érzem, hogy öröm az élet. — Ha te is akarnád, Bernard ... 325 000 FRANK­O 2? — Tudod jól, hogy Marie-Jeanne-t szeretem. — Igazad van, Marie-Jeanne-t szereted... — Pedig te sokkal szebb vagy, mint ő. Meg jobb is vagy. Meg aztán veled jobban is érzem magamat. Tudja a fene, hogy akkor mégis mért szeretem Marie-Jeanne-t? — Nincs szerencsénk — mondta a lány. — Marie-Jeanne egy kicsit olyanféle, mint ezek — folytatta Busard. — Számító. Vannak dolgai, amiket nem szeretek. — Ne kívánd, hogy én védjem meg. — Pedig tudom, te még arra is képes lennél. — Igen, mert Marie-Jeanne helyébe képzelem ma­gamat. Védekezik, ahogy tud. — Ki ellen, mi ellen? — Csak úgy. Védekezik. — Te meg én, mi bátrak vagyunk. Merészek. — Azt csak úgy hisszük. — Én az vagyok. Mert én elhatároztam, hogy segí­tek magamon. És segítek is. Addig nem hagyom ott a prést, míg együtt nem lesz a 325 000 frankom. De aztán, isten veled. Bionnal, akkor lássalak, amikor a hátam közepét. — Te kis hős! — Mi az, kinevetsz? — Ne törődj vele, tudod, hogy szeretlek. — Akkor meg mért gúnyolsz ki? — Mert a bátrak a végén mégsem tudnak magu­kon segíteni. — Az az igazság, hogy szeretnéd, ha nem mennék el Bionnas-ból. Ezért mondod, hogy a végén a bátrak mégsem tudnak magukon segíteni. Mért szeretsz. — Kitaláltad. — Ezüstlábú — szólt az öreg légióshoz —, töltsd meg a poharakat... Milyen szép is vagy te, Juliette! Még sokáig beszélgettek így az éjszakában, mindig Csak a számla szerint van porelszívó A Fatömegcikkgyártó Vál­lalat 1954-ben 26 000 forin­tot irányozott elő munka­­védelemre. A dolgozókat persze nagyon érdekelte, mire fordítja a vállalat ezt az összeget, s elégedetten vették tudomásul, hogy egy porelszívót készítenek az Uzsoki Úti gépműhely ré­szére. — Azért is örültünk en­nek, mert ha a gépek meg­indulnak, olyan vastagon száll a por ebben a kis mű­helyben, hogy látni sem le­het — világosít fel a gép­műhely egyik dolgozója, Lukács László, munkavé­delmi felügyelő. Két évvel ezelőtt annak rendje-módja szerint fel is szerelték a por­elszívót. A tervezőnek és a kivitelezőnek azonban nem sok „dunsztja” lehetett az efféle munkához, mert olyan porelszívót készítet­tek, amely i már az első pil­lanatban felm­ondta a szol­gálatot és a mai napig sem működik. Annyi derékszö­gű töréssel és elágazással készítették a berendezést, hogy egy laikus is azt mon­daná, ha látná, »megeszem a kalapom, ha ez elszívja a port«. Ennek ellenére az üzem vezetői szó nélkül átvették a porelszívót a gyártó válla­lattól. Fekete Bálint Béla műszaki vezető szerint­­ a 26 000 forintból nem is le­hetett volna jobbat készíte­ni. Hogy a gépműhelyi munkások a poron kívül mennyi mérget is esznek a hanyagság miatt, az már senkit sem érdekelt. A 26 000 forintot elköl­tötték, a beruházási tervet teljesítették — ez a lényeg. Porelszívó van — ez papi­rossal, számlával bizonyít­ható. S ez a Fatömegcikk­gyártó Vállalatnál úgy lát­szik fontosabb, mint a dol­gozók érdekvédelme. Két üzemben , AMI­­. Dicséretes a Gáz­­­­készülékgyártó Vállalat üzemi bizottságának első negyedéves balesetelhá­rító munkája. A munkavéde­lembe bevonta az üzem leg­jobb műszaki vezetőit, s igye­kezett egy jól működő aktíva­hálózatot kiépíteni. Ma már az üzemnek 35 munkavédelmi tanfolyamot végzett aktivistája rendszeresen ellenőrzi a biz­tonsági előírások betartását. A rendszeres ellenőrzéssel fel­kutatják a baleseti forrásokat, s megszüntetik. Amíg tavaly 28 baleset fordult elő az első negyedévben, idén már csak hat. Márciusban munkavédel­mi hónapot tartottak, több elő­adás, valamint filmvetítés se­gítségével ismertették a dol­gozókkal a balesetelhárítás fontosságát, |ami rosszI ^ BVI,s'íot°r: !-------------------1 es Gépjavító Vállalatnál annál kevésbé di­cséretes a munkavédelem. A havi szemléket ugyan itt is megtartják, csak éppen a fel­fedett hiányokat nem szünte­tik meg. Januárban például megállapították a havi szem­lén, hogy a motormeghajtó­­padhoz vezető áramvezeték rossz, s ezért könnyen balese­tet okozhat. Az észlelt hiányt jegyzőkönyvezték is. Kijaví­tására senki sem gondolt. En­nek következtében márciusban az egy­ik ipari tanuló — sze­rencsére — csak könnyebb áramütést kapott, de hajszá­lon múlott, hogy nem okozott végzetes katasztrófát. Egyéb munkavédelmi előírások be­tartásánál is sorozatos hanyag­ságot követnek el. Ezért a HVDSZ budapesti bizottsága szigorúan felelősségre vonta a vállalat vezetőit. Két megyéből jelentik az árleszállítás után (Vas megyei tudósítónktól.) — A mi falunkban soha nem jártak ennyien új ruhában és cipőben — jegyezte meg a mi­nap találóan egyik Vas me­gyei falu földművesszövetke­zeti boltjának vezetője. Helye­sen mondta: a falusi boltok mostani forgalma meghaladja az év végi csúcsforgalmat is. A vasvári földművesszövet­kezeti ruházati boltban egyet­len napon — május 7-én — 160 pár szandált, 68 férfiinget, 15 sportöltönyt adtak el. A múlt év május 7-én ugyanitt 73 pár szandált, 15 férfiinget és három sportöltönyt vásárol­tak. Az említett napon a bolt bevétele kereken nyolcvanezer forint volt, a múlt évi 11400 forinttal szemben. Egy másik járási székhelyen, Körmenden is szembetűnő az emelkedés. Az itteni szövetke­zeti ruházati szaküzlet május 3-án 53.170 forintot forgalma­zott — 1955. május 3-án csak 4500 forint volt a bevétele. A répcelaki földművesszö­vetkezeti áruház dolgozói ki­számították azt, hogy az árle­szállítást követő első öt napon — amikor összesen 89 275 fo­rintot forgalmaztak — 5592 forint 50 fillért tett ki a vá­sárlók számára az árleszállítás révén megtakarított összeg. (Pest megyei tudósítónktól■) — Már hét éve dolgozom eb­ben az üzletben — mondja két vevő kiszolgálása közben Kárpáti József, a soroksári földművesszövetkezeti áruház vezetője —, de ilyen óriási for­galmat csak­ néha-néha, a ka­rácsonyi ünnepek előtt szok­tunk lebonyolítani. Az árle­szállítás óta az előző hónapok forgalmát 40 százalékkal szárnyaltuk túl. A ceglédi áruház az árleszál­lítás utáni nap délelőttjén négyszáz pár férfi- és gyer­mekcipőt adott el. A vámosni­­kolai bolt forgalma az árle­szállítás után a napi hatezer forint helyett 22 000 forintra ugrott fel. A pilisi cipőboltban meg olyan történt, amire még nem volt példa a községben: nyitás előtt mintegy nyolcvan vásárló állt az üzlet előtt, s csaknem minden cipőt megvet­tek. A váchartyáni kisáruház­­ban 98 pár cipőt, ennél is több férfiinget vásároltak. Kis­kun­­lacházán kétszeresére nőtt a forgalom a ruházati boltban. Az elfogyott áruk pótlására a földmű­vesszövetkezetek me­gyei központja ötmillió forint rendkívüli hitelt biztosított. A nagykereskedelmi vállalatok pedig teherautó számra szállít­ják a szükséges árukat. Fogadás a Csehszlovák Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Stefan Major, a Csehszlo­vák Köztársaság magyaror­szági rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete, a Cseh­szlovák Köztársaság nemzeti ünnepe, felszabadulásának 11. évfordulója alkalmából szer­da este fogadást adott. A foga­dáson megjelentek a párt és a kormány vezetői közül Ács Lajos, Erdei Ferenc, Derő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Mekis József, Rákosi Mátyás, Szalai Béla, Bata István, Piros László, Egri Gyula. Jelen volt a fogadáson Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyette­se, Rónai Sándor, az ország­­gyűlés elnöke, Boldoczki Já­nos külügyminiszter, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és a Miniszterta­nácsnak számos tagja, a poli­tikai, gazdasági és kulturális élet sok vezető személyisége. Ott volt a budapesti diplo­máciai képviseletek számos vezetője és tagja. A fogadás meleg, baráti légkörben folyt le. — D­rctézÁold és tö­tfé­rti— Kissé megkésve, de választ kaptunk »Egy bányászváros ellátásáról*­ című cikkünkre a Tatabányai Sütőipari Vállalat igazgatójától. Hozzászólásá­ban elmondta, hogy az Élelmi­­szeripari Minisztériumtól két korszerű burgonyazúzógépet kaptak és így tisztább kenye­ret tudnak sütni. Még mindig nem oldódott meg azonban a kenyér gondos szállításának kérdése, mert az Élelmiszer­­ipari Minisztériumtól az ígért gépkocsikat nem kapták meg. »A gyári hangszóró esete a soproni utasokkal« című cik­künkre, amelyben egy kalauz­nő lelki­ismeretlenségéről és hanyag munkájáról számoltunk be, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium értesített, hogy a jegyvizsgáló kalauznő — mint a­ vizsgálat megállapította — valóban helytelenül járt el. Ezért felelősségre vonták. »Rendben van« címmel egy távbeszélő előfizető panaszát közöltük. A budapesti távbe­szélő igazgatóság arról értesí­tett, hogy a panaszt orvosol­ták és a munkáját felületesen végző dolgozó ellen eljártak. »Értünk, miattunk legyen a hivatali című cikkünkben ar­ról írtunk, hogy az Attila utca 5. számú ház lakói már évek óta nem használhatják a mo­sógépet , mert rossz. Budapest Főváros Tanácsa lakásgazdál­kodási igazgatósága értesítette szerkesztőségünket, hogy a mo­sógépet az Ingatlankezelő Vál­lalat kijavíttatta. Személyesen is meggyőződtünk róla: a ház lakói már használják is a rend­­behozott és munkájukat annyi­ra megkönnyítő gépet. 120 325 000 FRANK ugyanazokat a kérdéseket és feleleteket ismételgették, ugyanazokat a felkiáltásokat, hol ilyen, hol olyan sor­rendben. De soha nem tértek új témára, csak egyre lassabban és lassabban folyt a szó, ahogy itasabbak lettek. De ha valaki hirtelen betévedt volna a kávéházba, nem vette volna észre, hogy már mennyit ittak. Busard egy kicsit mereven ült a székén, mint a régi, nemesi családok jólnevelt sarjai, akik mindig és minden hely­zetben kényelemben tudják magukat érezni, mert a nevelés már a vérükké vált, átjárta izmaikat is, s bár­milyen körülmények között be tudják húzni az állukat és a hasukat, vigyázzba tudják magukat vágni, ahogy azt gyermekkorukban beléjük verték. Juliette-ről meg köztudomású, hogy úgy nyeli az alkoholt, mint a szom­jas föld a júliusi záport. Egyszer csak Busard feje ráhanyatlott keresztbe­­tett karjára. Egy pillanat sem telt bele, már aludt is. Reggel négy óra volt. Ezüstlábú régen lehúzta a redőnyt. — Busard-nak nyolckor fel kell váltania a bresse-it — mondtam neki. — Le tudnád valahova fektetni? — kérdezte Ju* — Hát ha jó neki, lefékhet a padra. — Jó, de felkelted idejében? — Akár akár, akár nem, úgyis fel kell neki ébred­nie, mert a lány már hatkor elkezd takarítani. Juliette-tel a padra cipeltük Busard-t. — Hozz egy takarót — rendelkezett a lány. — Mi az, mer te is csak Úgy parancsolgatsz ne­kem? •— méltatlankodott az öreg légiós. — Siess már, nem hallottad? (Folytatjuk.) hatte.

Next