Népszava, 1962. július (90. évfolyam, 152–177. szám)
1962-07-01 / 152. szám
Bardóczyék az Orionból Egy brigád „ 44 Bardóczyékat keresem az Orionban, azt a méltán jóhírű ifjúsági televízió-szerető brigádot, amelynek életével és munkájával, kitűnő szocialista brigádszellemével riportsorozatban foglalkoztam a tél utóján. Bardóczy János azóta segédművezető lett s a Televíz A zárkózott A Televízió II. neonfényes műhelyeiben öt brigád dolgozik. A három elektromos brigádban csupa férfi, két női brigád, s április 4. óta mind az öt munkaszalagja fölött virít a büszke felírás: •»Szocialista brigád.« De ki volt az utolsó mohikán, melyik brigád érte el utoljára a címet és rangot, s milyen szerepet játszott ebben az emelkedésben az első, a Bardóczy alapította »Kandó«-brigád? — A Zsille-féle »Pataki«brigád munkájára azelőtt sem volt panasz, de belső élete homályba veszett, összetartása laza volt, a szocialista szellem még nem itatta át a fiatal munkásokat. Valami különös szerénység és zárkózottság honolt a brigád fölött s »kívülről« csak annyit lehetett látni, hogy a brigádvezető elég sokat vesződik három fegyelmezetlen tagjával. Ez az állam A „bezzeg“ A szomszéd brigádon tehát könnyű lemérni Bardóczyék közvetlen hatását, de a műhely nagy — hogyan terjedt, miféle emberi »mikrohullámláncon« a jeles példa? ... Egy másik épületben, egészen más munkaterületen véletlenül ezt hallom: — Bezzeg Bardóczyék elmentek oda... A »bezzeg« tehát bevonult az üzemi argumentáció szótárába s méltán kelti fel az ember kíváncsiságát éppen akkor, amikor egy brigád szellemi kisugárzását méri. A magyarázatot így kapom meg: — Brigádunk — ne tessék kiírni a nevet — meghívást kapott egy másik elektromos üzem hasonló munkán dolgozó brigádjától baráti üzemlátogatásra. Mindent megszerveztünk, de az üzemlátogatás előtt való napon minden felborult, a tagok visszaléptek. Szégyen volt ránk és az egész zió II. termelési felelőse, s a Kandó-brigádot az egyik Kovács iker, az idősebb vezeti. Vajon milyen erkölcsi és szakmai kisugárzása van egy nagy műhelyben annak a 10— 12 fiatalembernek, aki elhatározta és vállalta, hogy szocialista szellemben él és munkálkodik? Zsille-brigád pót mindaddig tartott, amíg két szerelő, Sipos Lajos és Kocka Gyula vissza nem tért a katonaságtól. — A két leszerelt fiú a katonaságtól magukkal hozott nyílt, bajtársi szellemmel, nyers őszinteséggel és ügyes »műhelydiplomáciá«-val megteremtette azt az eleven kapcsolatot, amelyre Bardóczyék több-kevesebb sikerrel törekedtek. Átvették Bardóczyéktól az »Ötvenes mozgalom« elnevezésű akciót, vagyis ők is személyi védnökséget vállaltak ötven tv-készülék felett. A láthatatlan falak leomlottak, a zárkózott brigád rájött, hogy nem titkolni kell belső nehézségeit, de megosztani, kérni és elfogadni a segítséget. A Kandó-brigád segítségével elérték a szocialista brigád címet s május elsején már közös kiránduláson, fehér asztalnál együtt ünnepelték a Zsille-brigád szocialista címét.• és a hatása gyárra. Bardóczyék meghallották és »beszálltak« helyettünk, mert azok mindig ott vannak, ahol valamit tanulni lehet. Az utolsó mondatban volt egy csepp keserűség, feloldva őszinte elismerésben. Bardóczyék tehát elmentek, learatták a másik brigád baráti fogadtatását és egycsokor hasznos szakmai tapasztalatot. Igen, Bardóczyék mindenütt ott vannak... Két tagjuk: Hutter Lajos és Hegedűs János kitűnő eredménnyel végezte a Kandó Kálmán Technikum III. évfolyamát, ketten, Kelemen és Kohajda pedig az általános iskola VII. osztályát. Jó, de hogy halad ez tovább a Tv II-ben? — Úgy, hogy mindenki tanul, mivel látja az értelmét. Szeptemberben csak ebből a műhelyből tizenöten tesznek szakmunkásvizsgát. Valamenynyien segédmunkásként kerültek hozzánk... denféle közös megmozdulásból, mindig a maga útját járta, bár ezek az utak nem is vezettek a tilosba. Mi lett a fekete báránnyal? — Elment. — Nem tudták megtartani? — Ő maga kérte, hogy elmehessen egy esettel kapcsolatban. Megpróbáltuk visszatartani, de sokkal jobban elszégyellte magát, semhogy megmaradt volna. Az eset a következő volt: a fekete bárány — nevezzük most már ezen a néven — egy nap bejelentette, hogy néhány napig nem jöhet munkába, mert az édesanyjának eltört a lába. Bardóczyék nem azért Bardóczyék, hogy az ilyen bejelentést egyszerűen és közömbösen tudomásul vegyék. Bardóczy másnap este kiment a fiú lakására. Megy erre, hátha szüksége van segítségre. A fiút nem találta otthon, csak az édesanyját a Viruló egészségben. A lábtörés mese volt. A fiú késő éjszaka érkezett Haza s másnap — ez becsületére válik — megjelent a munkahelyen. Bardóczyék persze megtárgyalták az ügyet a maguk hagyományosan nyílt, egyenes módján, a fiú szótlanul végighallgatta, majd elment az Izzóba dolgozni azzal, hogy közelebb van a lakásához. Egy ember elment, s egy ember jött. — Ki jött? — Egy fiú, ebből a műhelyből. Sokáig kerülgette a brigádot, de azt mondta, a felesége miatt nem lép be, az aszszony nem veszi jó néven az ilyesmit. Egyszer azonban, néhány hete eljött asszonyostul Zamárdiba, ahol az üzemi üdülő fejlesztésére társadalmi munkát végeztünk. Másnap idejött, hogy belépne a brigádba, az asszony is pártolja a dolgot... A hőfok, egy szocialista brigád emberségének, összetartásának, szakadatlan fejlődésének hőfoka változatlanul nagy. Szocialista brigáddá érett ebben az érlelő sugárzásban a műhely valamennyi brigádja. Száz munkás emberi tartalma változik a kék neonfény alatt, amely bevilágítja a bonyolult szerkezeteket. Ez azonban mesterséges fény, az emberi természetre nincs hatása, annak a megváltoztatására másfajta fény és hő kell, olyan, amely a szocialista emberből árad... Baróti Géza Egy asszony a brigád mellé áll De ne fessünk mesterkélt, még abból az időből, amikor rózsaszín képet a Kandó-bri- sokat jártam közéjük. Volt gádról, ők is bajlódtak reggel egy fekete bárányuk, aki jemeretlen emberrel, emlékszem szerivel kivonta magát min Valaki járt a kertben. Csendes professzorban a régi detektívregények izgalma ébredt fel, míg a nyomokat követte. Mert annak idején a gimnáziumban filléres regényeket olvasott ő is a pad alatt, főleg latin órákon, de néha még a történelmi magyarázat közben is, amit most a világ minden kincséért be nem vallana se gyerekeinek, se tanítványainak. — Mit csinálna ilyenkor egy szemfüles nyomolvasó? — állt meg a professzor. — Mert idáig tiszta volt minden. Az utcai kerítés tetején ugrott át a tolvaj, ott, ahol kihajlik a barackfa ága, könnyű dolga volt, csak fölkapaszkodott és egy tornászmozdulattal átvetette magát. Mély lába nyoma látszik is a ribizlibokrok tövében. Eddig világos a dolog. Fiatal ember volt, sovány és izmos, biztosan sportol is, elég nagy lába van, méregette a nyomot saját cipőjéhez a professzor, negyvenkettes. Még csak el se dőlt, amikor átugrott a kerítésen, körül a fű épségben áll, a kezét se tette le, talpon maradt és elindult a kert belseje felé. Eddig tiszta minden. Egyenesen a cseresznyefa irányába. De itt már összezavarodik a nyom. A fű megnőtt, le kellett volna már kaszálni, de a szomszéd, az öreg Vargha, eddig nem tudott jönni, a környék egyetlen és nagyrabecsült kaszása, villamoskalauz különben, de szabad idejében kertgondozást és kaszálást is vállal jó áron és kéretve magát, pedig kell a fű a kecskéinek. Azután vizsgáztatott a professzor, azért nem ért rá, pedig titokban azt tervezte, hogy maga kaszálja majd le a gyümölcsöst. Igaz, régen volt már kasza a kezében. De volt! Parasztgyerek vagyok én — szokta mondani kollégáinak és mélyen hallgatott arról, hogy édesapja soha nem engedte meg azt, hogy kaszáljon, de még azt se, hogy befogja a lovakat: — Tanulj, fiam, az a te dolgod. És nyáron inkább elengedte cséplőellenőrnek az uradalomba — ott csak a mázsát kell nézni és irogatni — minthogy munkába fogta volna otthon az aratásnál. Azért kaszált ő legényke korában annyit, hogy most megbirkózzon evvel a kis gyümölcsössel. Mégis kaszálatlan maradt a fák alja, virágzanak a füvek, a perje, a vadzab, szakállasok és zárt toklászúak, mcpasba nyújtják nyakukat és bólogatnak: bizony, bizony. Rejtélyes a beszédjük. Mert a cseresznyefa előtt összezavarodnak a nyomok, itt már csak a letört füvek tájékoztatnak a tolvajról s a nyom a gledicsia kerítéshez vezet, kerítetlen telek van a szomszédban, itt bújt ki a tavaj, ahol nyílás van a gledicsia-bokrok között. De talán mégse itt bújt ki, talán itt is bejött valaki. Mert nyomok vezetnek tovább is, ledőlt a fű néhol egész sátoralja területen, aztán csak vékony csapás látszik és újra szekérnagyságú hely teljesen letiporva. Mi lehetett itt? Csendes professzor sehogyse tudott eligazodni, most már belegabalyodott saját nyomaiba is: — persze, itt én jártam az előbb — arra is gondolt: meg kellene kérdezni János barátját, a neves sebészprofesszort, aki egyetlen csuszamlós nyomból meg tudja állapítani, hány éves volt a szarvas, amelyik az Hatónál járt. Most megmutathatná, mit tud. Vagy kutyát kellene hozni, csodálatos történeteket mondanak mostanában a nyomozó kutyákról. Aztán mégis arra szánta el magát, hogy a régi megoldást választja, a parasztit: meglesi a tolvajt. Mert tolvaj járt ■ itt kétségtelenül. A cseresznyefa egyik ága teljesen lefosztva. Pedig ez nagyszemű fehér cseresznye, későn érő, dunsztosnak tartogatták. Talán ezért értékes a tolvajnak is. Mindegy, most már meglesi. Van idő. Most még kapálgat egy kicsit, a telek aljában van néhány bokor paradicsom, paprika, két ágyas zöldség, káposzta, ott még locsolni is lehet. Aztán lemegy majd a vendéglőbe, harap valamit és telefonál haza, hogy ne várják korán. Kapálás közben egészen belelovalta magát, a tolvaj elleni gyűlöletbe. Mégiscsak disznóság! Ő fizeti ennek a gyümölcsösnek a bérét, vállalta a bekerítés költségeit, hogy egy kis nyugodt helye legyen, ahol otthonosan érezheti magát, egy kis kikapcsolódás, saját birtok, és amikor itt az első gyümölcs, máris megdézsmálják. Nem az a tíz forint, vagy száz, nem az számít! Az illúzióit rabolták meg, azt, hogy itt egyedül lehet a világban, számon tarthatja minden ágacska növését, minden virág nyílását. — Becstelenség! — morogta magában Csendes profeszszor és külön is mérgelődött, mert az első éves ribizlibokrok közül kettő teljesen elszáradt. Igaz, későn rakta le, de milyen szép volt minegyik nő, külön protekcióval szerezte a kutatóintézettől. Szántszándékkal sokáig időzött a vendéglőben, haza is telefonált, de a tolvajról nem szólt egy szót se, aztán csak ült, nézte a néhány betévedő vendéget. Nagyon nehezen múlt az idő. A harmadik fröccs után elhatározta, hogy visszalopakodik és a szerszámkamrából lesi meg a tolvajt. Meleg volt a szerszámkamrában, kis nádfalú építmény, a víkendházat majd csak jövőre építi fel, most éppen csak ez a kunyhócska van tele limlommal, egy rossz ággyal, melynek szalmazsákját szénával tömte ki. Először csak ült az ágy szélén, aztán leheveredett és el is aludt nemsokára. Késő délután volt, mire fölébredt. Óvatosan kikémlelt az ajtó hasadékán, de senkit se látott a kertben. Aztán csöndesen kilépett. Megint itt járt a tolvaj. Pontosan ott lépett be, ahol a múltkor, nyilván újra az ágon hintázta át magát, a régi nyom mellett ugyanannak a pár cipőnek újabb mély nyoma látszik a földön. Talán még itt is van, hátul, a felső részen, a naspolyabokrok mögött. És Csendes professzor hirtelen tétovázni kezdett. Most valami ütőszerszámot kellene kézbe venni és hangosan rárontani a tolvajra. De hát meg tudna ő ütni valakit? S ha ő nem is akar ütni, de a tolvaj nekitámad, akkor mit csinál? Nem, az lehetetlen, a gonosz ember nem cseresznyét lop, hanem pénzt, ruhát, órát, meg az ördög tudja, mit. Cseresznyetolvaj csak jámbor ember lehet. Beszél majd vele. Ez a gondolat egészen megnyugtatta. Minden emberrel lehet beszélni és az erkölcsi fölény a gazdáé. Jól megmossa majd a betolakodó fejét. Elindult a kert vége felé. Látta a fűben a furcsa, szabálytalan csapást, mely néhol indokolatlanul elkanyarodott, ketté is vált, aztán a cseresznyefához tartott, friss manók is voltak a fa alatt és innen valóban fölfelé, a naspolyabokrok irányába. Ment a professzor óvatosan a megdőlt fű nyomán, a nyomozás önfeledt izgalmával, még a nyakát is behúzta, mintha kisebbnek akart volna látszani. Aztán letért a csapásról, az egyik bokor mögé állt, lassan széthúzta az ágakat és előrekémlelt. A fű körben leheverve, mint egy fészek, körül virágok, lábon álló virágzó szálak állnak őrt. A fészek közepén feküdt a fiú meg a lány. Aludtak. A fiú hanyatt feküdt, karját is széttárta, a lány meg oldalt, összegömbölyödve, odabújva, mintha védelmet keresne. A lombok között átszűrődő fényfoltok úgy játszottak halukon, ruhájukon, mintha ringatnák őket. A professzor állt egy pillanatig, aztán csendesen visszaengedte az ágat. És olyan óvatosan ment ki a kertből, mintha ő lett volna a tolvaj. És még hazafelé, az autóbuszban is úgy mosolygott, mint akit váratlan öröm ért. Sipos Gyula: TOLVAJ L 1962. július 1 NÉPSZAVA Kincs Belvárdgyulán Fiatalok és modorok Az elnököt, a Közös Út Tsz megyeszerte elismert, tisztelt elnökét nem találom otthon — de itt a fiatal főagronómus, Révész Tibor. Őt magát is bátran a fiatal nemzedékhez lehet sorolni, aminek, persze, előnyei vannak: harmincéves ember könnyebben ért szót a húszévesekkel és itt sok a húszéves. Csak a húsz erőgép közül tizenkilencet ifik vezetnek. Állunk a műhelyben, egy öreg, javítani való traktor körül és beszélgetünk. Itt van Biczó Feri, Mang Feri, Bognár Jóska, Vidákovics Vince, Balatinácz Jancsi, Szilágyi Jóska, Pelcz Fülöp, Sági Karcsi és egy alacsony, csendes fiú: Palotai Miklós, a megyei szántóverseny első helyezettje. Azon a kérdésen, mi hozta őket haza, gyorsan túljutunk. Kiváló dolog az iparba járás, de ha az ember itthon annyit kereshet, amennyit ott, vagy esetleg többet: a Pécsre járás Belvárdgyula kis falu a pécs —mohácsi országút tizenkilencedik kilométerénél. Belvárdgyulán kincset találtak. Megtalálták és nem engedték szétszóródni. Egyféle kincs van, amely járni-kelni tud és nehéz ott-Igen, Palotai anyuka is elmondja mindazt, amit ilyenkor szülők el szoktak mondani — és szülői szemmértékkel tökéletesen igaz is mindaz, amit mond. De a gyerekek? Hiába, más mértékek közt nőnek fel. Ezen a baranyai tájon a szülők gyermekkora a béressorsot jelentette az istállóban, a szakadásig munkát a saját kis földön vagy a lányok esetében egy naccságát Pécsett. Szerencsés esetben kellemes naccságát és néhány pengőt. Most pedig a tsz-ben — az elsők közt alakították ki ezt a rendszert — a »családi tervezés« alapján megtervezik az évi munkát és az évi keresetet, jelzik, mennyi munkát vállalnak a szövetkezet egész vagy állami gazdaságokban, távol az, otthontól élés, egyszeriben elveszti a varázsát. Kérdem a kereseteket és az overallos fiúk egymás után vágják rá. — 2300... 2000... 2800... 3000... 2400... Ezek után aligha csodálatos, hogy a nyolc »felnőtt« traktorosból (mert egyikük még csak most kezdi a szakmát a műhelyben) hatnak van saját motorkerékpárja és Palotai most adta be az igénylését Trabantra. — Persze, a családdal közösen gyűjtünk rá — mondja őszintén. Gyorsan megjegyzem, hogy az se restellni való, ha egy volt kisparaszt család eljut az autóig. Erre Palotai néni szólal meg a hátunk mögött, a bérelszámoló, ezúttal anyukai minőségben és szűkszavúan megjegyzi, hogy egy kicsit nagyon is jó ezeknek a mai fiataloknak ... hon tartani, ha gyenge a falu mágneses varázsa: ez éppen az ifjúság, amelynek a vágyai most is gyakran viselik a Petőfi elkeresztelte sólyomszárnyakat. De hátha ezekkel a sólyomszárnyakkal itthon is lehet repülni a tervéből és mennyi keresetet igényelnek ennek fejében. Ez a hatezer holdas tsz — amely nemcsak Belvárdgyula, de Hásságy, Olasz és Birján számára is a »közös utat« jelenti — ezzel az elszámolási rendszerrel vonzóerőt teremtett már tavaly is, amikor még munkaegységben számolták a tervezett és teljesített munkát (idén már egyszerűen egységára lesz az x területen elvégzett y minőségű munkának ...). Az állattenyésztésben kétezer forint körüli a havi átlagkereset, a növénytermelésben 1300—1400)! A lehetőségek érezhetően kihatnak az élet egész ritmusára, rám a kis barna paradicsompalántázó. Milyen gondjaik vannak? Rettentő erőfeszítéssel vájkálnak saját jelenükben, s végül előkerülnek a következő nagy problémák, amelyek fejtörést és gondot okoznak: 1. A traktorosok időnként nagyokat bosszankodnak, hogy egy-egy valóban jelentéktelen pótalkatrészt — például adagoló ellenrugót — nem lehet kapni az új Zetorokhoz. 2. Az egyik lány sóhajtva kiböki: — Nincs ebben a faluban semmi, csak mozi, tv, meg lemezjátszó. A sóhaj őszinte. Közben senki se mosolyog. 1962-t írunk. „Fiatalság — nem bolondság .. .** A harmadik probléma még jellegzetesebben mai: igaz, hogy a tsz négy falu határára terjed ki, igaz, hogy a szövetkezet össze is fogja ezt a négy lakóterületet —, de a község maga erre még nem képes. A gazdasági alap már kész egy új, nagyobb, centralizált település megszületéséhez — és ha a vasasi vízlevezető árkot, a környék patakját valóban víztároló »igájába« fogják, méginkább így lesz. Lehet, hogy egy jövendő mezőgazdasági kisváros alapítóival beszélgetünk? Nemhogy lehet, biztos. . . Azt mondja az egyik kislány, a kis Vidákovics, aki vasárnap két gólt dobott a szomszédok kézilabda-kapujába: — Mindig azt mondták, fiatalság, bolondság. Hát fiatalság — nem bolondság! Egy csapatra való lány és fiú szavai közt kutatok, mind alátámasztja ezt az új jelmondatot. Lehet, hogy még sok mindent meg kell tanulniuk? Természetesen. Lehet, hogy nem az »Álom jedli« a zene csúcspontja, noha itt ez a kedvenc? Bizonyára. Lehet, hogy a motorismeret csak az élet egy — bár igen fontos gyakorlati — oldalához kapcsolja őket? Bizonyos. Hanem tessék az időt nem húsz, csak tíz esztendővel visszapergetni: volt ilyen fiatalságunk falrul? (Most hosszú statisztikát idézhetnék a fiatalok teljesítményeivel, a gépszemle kiváló eredményét, azt, hogy a gépeket úgy ápolják, mint a hímes tojást; hogy a kertészetben nagyon megbecsülik a 16—20 éves gárdát; hogy ez a legerősebb KISZ-szervezet a pécsi járásban ...) Igen, fiatalság — nem bolondság. És ha még csiszolni kell is — Belvárdgyulán kincset találtak. Másutt is megvan. Baktai Ferenc Új szemmérték „Nincs ebben a faluban semmi...1* Hét lánnyal beszélgetünk — hát már a gép köti egy izgasparadicsomot palántáznak a kertészetben. Vidákovics Mari — a traktoros Vince húga; Sági Ili — a traktoros Karcsi húga; Palotai Ili — a megyei első traktoros húga; Szalai Annus, a brigádvezető lánya, Király Ili, Pavin Annus és Juhász Zsuzsi is családtagi minőségben tsz-tagok. Talán egy kissé még jobban parasztlányok, mint amennyire bátyáik és társaik falusi fiúk, mert azonalabb, érdekesebb életformához? Kiderül, ez is csak afféle megszokásbeli, beidegzett elképzelés. — Tud valaki maguk közül motort vezetni? Három kéz emelkedik fel. — Neki robogója is van — böknek a kis Palotaira. — A bátyjáé? — kérdem a szokásos férfi fölény maradékával. — Nem, a sajátom — néz 3