Népszava, 1966. május (94. évfolyam, 102–127. szám)
1966-05-12 / 111. szám
A vándor zászló nyertesei A döntő a vásárlók elismerése A Közértnek van a legnehezebb dolga. Minden szolgáltató cég közül neki jut a szerepek legnehezebbje. Hiszen a Közért a figyelem szakadatlan pergőtüzét állja. És hogy miként állja, annak legilletékesebb megmondhatója a vásárlóközönség. Ezért vélekedik így Rostás László, a XI—XXII. kerületi Közért Vállalat igazgatója: — Nagyon örülünk a Szaktanács és Minisztertanács Vörös Vándorzászlójának. Teljesen nyugodt lelkiismerettel azonban csak akkor nyugtázhatnám, ha meggyőződnék róla, hogy vásárlóink is nekünk ítélik ... Ennek felderítése elég nehéz. Sőt! 170 ezer embert sorra kérdezni, hogyan vélekedik az őt kiszolgáló 1182 eladóról? Ez szinte lehetetlen! Legmindezt szükséges volt elöljáróban hangsúlyozni. Azért, mert ebből nyilvánvaló, hogy a vásárlók véleményének megismerése itt nem csupán jámbor óhaj. Azokat azonban, akik elbírálják a vállalat munkáját, egyéb szempontok is vezérlik. Helyes szempontok. És a XI—XXII. kerületi közért ezeknek a szempontoknak is megfelel. Teljesíti kötelezettségét „felfelé” is. Pontosabban: megvalósítja a reá kiszabott feladatokat, a tervet. Ezt már könnyebb kézzelfoghatóan bizonyítani. Nézzük például a legbeszédesebb számok egyikét, az áruforgalom mutatóját: a második ötéves terv időszakában 25,5 százalékkal gyarapodott. Ugyanennyi növekedést alábbis alapos, hosszadalmas közvéleménykutatást igényel. Bár a közvéleménykutatást nem ezzel kezdené a vállalat. Nem tudom, hogy a vándorzászló elnyerési feltételei között milyen helyet kapott, a vásárlók szemében azonban nagy súllyal esik latba, hogy a XI—XXII. kerületi Közért boltvezetői, intézői és csúcsvezetői is rendszeresen részt vesznek a tanácstagi beszámolókon. Hogy itt is közvetlen benyomásokat szerezzenek a lakosság véleményéről. Azután szinte közszellemmé vált, hogy a legnagyobb bűn, helytelenül reagálni a vevők panaszaira. Ha szükséges, osztályvezetők járnak el egyegy kifogás okának tisztázásában és megszüntetésében, írhatunk a termelékenység javára, a létszám ugyanis öt év alatt összesen három fővel szaporodott! A gazdálkodási eredmény — magyarul: a nyereség — 64,4 százalékkal nőtt. Mindezt a már említett azonos létszámmal, lényegében változatlan, illetve kisebb bolthálózattal érték el! És éppen az utóbbi két tényező teszi különösen értékessé az eredményt. Közelebbről egy ötlet, egy szellemes ötlet. Nem valami agyafúrt, világraszóló felfedezés. Inkább olyasmi, amit „Kolumbus tojása”-képpen emlegetnek. Az ötlet lényege, célja: azonos boltban, adott létszámmal több vevőt kiszolgálni. Természetesen gyorsabban, jobban gondolák mellett és a raktárban egyaránt. Ezzel a módszerrel sikerült — szaknyelven szólva — azonos eladótér mellett fokozni a bolt áteresztőképességét. Vagyis: gyorsabbá tenni a kiszolgálást. És még valamit: a leltározást. A raktár állandó rendbentartásának, a reszortok elosztásának tulajdonítható, hogy például a Villányi úti 11498-as számú önkiszolgáló boltban azelőtt száz, most 44 túlórát kíván a leltár. És ugyancsak az átszervezés tette lehetővé az Az igazgató szerint ezek a közös megbeszélések rendkívül fontosak. A vezetés demokratizmusa nélkülözhetetlen. Ez érvényesül, amikor a boltvezetők, a szocialista brigádvezetők, a kiváló dolgozók összeülnek és megvitatják egy-egy elgondolás gyakorlatba ültetésének helyességét, lehetőségét. — Ezt nem szabad mellőzni — vallja az igazgató. — Különösen olyan vállalatoknál nem, ahol 820 főnyi törzsgárdára támaszkodhat a vezérkar. Mert ha mellőznénk véleményüket, a legfontosabb tényezőtől, az ő közreműködésüktől fosztanánk meg önmagunkat. A gyarapodó feladatok gyarapodó aktivitást kívánnak. A XI. kerület lakosainak száma nőttönnő. A harmadik ötéves tervben felépülő lakótelep 30.000 léleknek ad otthont. A két kerület lélekszáma egyedül ezzel a úgynevezett egyenlőtlen munkaidő alkalmazását. Azt az okos, rugalmas beosztást, amely lehetővé teszi, hogy a csúcsforgalomban több kiszolgáló álljon a vásárlók rendelkezésére. A vállalat vezetősége úgy értékeli, hogy a vásárlók panaszainak csökkenésében oroszlánrésze van ennek az átszervezésnek. De az eredménnyel korántsem elégedettek. Éppen úgy, mint eddig, sűrűn összejönnek megtárgyalni a tapasztalatokat, a tennivalókat, „tétellel” eléri a 200 ezret. A létesítendő négy ABC áruház és két szuperett bolt magában ,nem fedezheti a növekvő igényeket. A munka színvonalának kell emelkednie elsősorban. A kulturált kiszolgálás általános térhódítása a feladat. A panaszmentes munka — ahogyan az igazgató mondja. Ezért dolgoznak megfeszített erővel a XI—XXII. kerületi Közért vezetői, törzsgárdája. Eredménnyel. Ennek elismerése volt a vándorzászló. Amit ők jelképesen értékelnek. Mintha a 18 ezer közértes nevében kapták volna. De hogy mégis ők kapták, abban a helyes szervezés, gazdálkodás mellett mégis valami másnak van oroszlánrésze. Annak a szerénységnek, amely mindenekelőtt a vásárlók elismerésére tart igényt. Lukács Mária Kolumbus tojása Amit nem szabad mellőzni Ki-ki uralkodik - a maga frontján Így került, sor a bolti munka átszervezésére. Az egyes üzletek adottságai szerint felmérték, hogy az eladókra milyen természetű és mennyiségű munka jut. És hogyan lehet egy-egy területért egy-egy alkalmazottat személy szerint felelőssé tenni. Az egyéni felelősség természetesen nem önmagáért való dolog. Az elv érvényesítése csak akkor helyes, ha mindkét fél jól jár. Ha a vásárló elégedetten távozik és ha az eladó is megtalálja számítását. Tehát, ha a felelősség vállalása anyagi, bérkonzekvenciákkal jár. Ilyen újfajta értelmezésű „divide et impera” elvet vezettek be. Mindenki »uralkodik« a saját frontján, ki a fűszer, ki az ital, ki a konzervfronton, a pult mögött, a György Ferenc: Hogyan lett a varjúból repülőgép ? Aki pedig a természetet nem szereti, az menjen a legelőre! Ez volt Haba tanár úrnak, a beregszászi gimnázium természetrajztanárának nagyvakációra bocsátó kijelentése. 1909-et írtunk. Jómagam akkor evickéltem át a negyedik gimnázium szörnyű akadályain. Nos, az egész osztály — még Fuchs és Baksay is, a két szinjeles, akik pedig tehát »imádták« a természetet — kivonult a legelőre! De nem »legelni«, amit Huba, tanár úr azoknak a »barmoknak« ajánlott, akik beszekundáztak természetrajzból. Hát akkor miért vonult ki a legelőre testületileg, sőt lelkületileg az osztály? De tartsunk sort. Láttuk most Budapesten az új Közlekedési Múzeumot. És közlekedésügyben úgy állunk, hogy akinek kedve (és pénze) van hozzá, Budapestről, csaknem 1000 km óránkénti sebességgel, nyolctíz óra alatt Amerikába repülhet. Akár százötvenedmagával, egy óriásgépen. Útközben, ha jólesik neki, fekve hanyatlik el pompás foteljében, nézi az óceánt, miközben a szép, fiatal régi kisasszony — vagy ha úgy jobban tetszik: stewardess — egyremásra hordja a szája magasságáig a legfinomabb ételeket s italokat. Hogy miért kell ezt így leírni? Majd később kiderül. Akkor nyáron, 1909 júliusában történt az óriási, a hihetetlen, nem remélt, csodálatos esemény: Louis Blériot 37 éves francia mérnök-pilóta a maga barkácsolta kis repülőgépével 28 perc alatt átrepülte a La Manche-csatornát! Vagyis mintegy 80 km-es óránkénti sebességet ért el. Blériot arcképe megjelent az újságokban. Eszményi hősünk fordítva viselte a sapkáját, a »simlijével« hátrafelé. Hogy miért, azt akkor még nem tudtuk, de mi, diákok, mindenesetre fordítva viseltük a sapkát. Blériot volt akkor a mi szemünkben minden idők legnagyobb embere. De most már térjünk vissza a legelőre. Miután lefizettük a pirulákat, ott áll az egész negyedik osztály a holmi madzaggal elkerített térség körül, de Beregszász városának meg a környéknek népe is kivonult a hihetetlenül hangzó hírre, amit kézzel mázolt, jókora plakátok hirdettek: KVASZ ANDRÁS saját készítményű repülőgépével felszáll a Vásártéren! A legelőnek az a része ugyanis vásártérként szolgált. (Márpedig »a mi Blériot-nk« csak nem írhatta a — szintén sajátkezűleg készült a plakátjára, hogy a legelőn száll fel. »Vásártér«, az mégiscsak jobban hangzik.) Egy szó, mint száz: ott álltunk és bámultuk a GÉPET és a PILÓTÁT, oly mondhatatlan izgalommal, hogy például Gajdos, aki most is megbukott természetrajzból, lenyelte az ádámcsutkáját. Igen! Ez igaz! Ott áll a sasmadárnyi gépecske előtt Kvasz András magyar repülő! De várjunk. Hátha csak akar, csak szándékszik repülni... — Amíg nem repül, addig nekem nem repülő — jelentette ki Fuchs, a színjeles. Kvasz András ott áll a gép előtt, s valamit magyaráz a város előkelőségeinek. Ezek az urak a madzagon bénul állnak, mert ők nem fizettek, ők a városvezetőség. A pilóta fordítva viseli ócska, olajos sapkáját, pontosan úgy, mint Blériot. Nagyon sovány, valóban »sasarcú« fiatalember. Most vége a magyarázatnak. »Lássuk a medvét!« — kiáltja szellemesen az árvaszéki ülnök. Kvasz András odalép a gépecske orrához. Forgat egyet azon az enyvvel sajátkezűleg ragasztott légcsavaron. A parányi motor ott fityeg a lécek között és azt mondja: pfuuu. Vagyis, hogy meleg van. Végre bedurran, pöfékel, s a légcsavar forog veszettül, az urak kalapja leröpül a fejükről, valahány. Most tudtuk meg hát, miért kell fordítva viselni a sapkát. Lám, a pilótának fején maradt a sapkája. Már be is mászott az ülésre, az valami sámedli egy lécdarabon. A pilóta orra egy kicsit olajos. A motor harákolva durrog, a légcsavar forog, mint a veszett fene. És a gépmadár elindul! Két vékony biciklikerekén gurul, mind gyorsabban, és íme! Őrjöngő diadalüvöltésünk közepette a kerekecskék felemelkednek a legelőről, akarom mondani, a vásártérről! A pilóta int a népnek, Péterfi, a gimnázium legjobb futója máris elhagyta a repülőt, de nem szaladhat előtte tovább, mivel a pilóta egyenest a közeli kukoricás felé fordítja gépét. Ott még sokkal magasabbra, tán vagy nyolc méterre is felemelkedett, ám — miközben mi, a stréber Halasi indítványára, éppen a himnuszt kezdtük volna énekelni — a motor elhallgatott, a gépecske megbillent, s pémi, szitakötőszerű, szelíd vergődés után simán lezuhant a kukoricásba. Odarohantunk százan is. Hál’ istennek, a pilótának nem esett baja, de néhány léc eltört, a kukoricaszálak kilyuggatták a szárnyfelületeket, a produkciónak vége volt. Ám láttuk, saját szemünkkel láthattuk, hogy — miként ezt a jelenlevő fizikatanárunk magyarázta: — A levegőnél nehezebb tárgy felemelkedett a levegőbe. Márpedig ez a lényeg. A lényeg az volt, hogy jó Kvasz András ott vakargatta a tarkóját a fordított sapka alatt. — Sajnálom. Ez bizony gyakran előfordul. Nincs pénzem különb motorra. Szóval kiderült, hogy azért fordul mindig, mindjárt és mindenütt — ahol »bemutató« repülést tartva szedi a hatosokat — a kukoricás felé, mivel a kukoricaszárak mérsékelik a zuhanást. Ahol nincs a közelben kukoricás, ott nem is tart bemutatót. Amikor már a közönség szerteszéledt, jómagam, a szerencsétlen pilótán szívemből szánakozó kisdiák, ott lábatlankodtam körülötte. — Segíthetek valamit, pilóta úr? Megsimogatta a fejemet, amitől csupa olaj lett a kobakom. — Énrajtam nem lehet segíteni, fiam. Aztán szóba elegyedtünk, s én félénken megjegyeztem: — Kevés volt a bevétel ... Miből él, Kvasz úr? — Úgy érted, hogy mit eszem? — Azt... azt is ... — Varjakat lövök csúzlival, a Rákoson. — Ahá! Értem! Abból, ahogyan a varjú lezuhan, tanulmányozni tetszik, hogyan kell úgy lezuhanni, hogy életben maradjon. — Csacsi vagy, fiam. Hiszen a varjú dögölve zuhan le. A varjút én azért csúzlizom, hogy megegyem. Azon élek. Varjúlevesen. Már régóta Amióta csak repülök. Sajnos, a húsát nehéz megrágni. Olyan, mint a gumisarok. Pedig olykor, ha akad tüzelőm, három nap, három éjjel főzöm ... Mindezek után fellapoztam a Horthy Miklós dicsőséges uralkodása idején megjelent Révai Kis Lexikont. Blériot-ról van négy sor. De én tovább lapoztam, a K betűre, mert Kvasz Andrást, a repülés ősidejének magyar hősét kerestem. Kva... kva ... kva ... kva... kva ... — motyogom keresés közben, mint a béka. Itt van! Benne van! »KVASZ, a sörhöz hasonló orosz ital, malátából, lisztből v. kenyérből készül.« Varjúból csak leves készül. Kár. 1966. május 12 Automatizált üzemellenőrzés Az egyre magasabb fokú automatizálási igényt a Villamos Automatika Intézet mind nagyobb bonyolultsági fokú berendezésekkel elégíti ki. A FÉTIS II. adatgyűjtő-üzemellenőrző berendezés ciklusosan letapogatja a mérőhelyeket. Az üzem értékeit (nyomás, hőfok, átömlési mennyiség) digitális jellé alakítja, majd a berendezésbe előzetesen betárolt határértékekkel hasonlítja össze. Túllépés esetén a hibahelyet soron kívül jelzi és kiírja. A hibakiírásokkívül a berendezés Ugyancsak villamos írógépen, sörnyomtatóval és szalaglyukasztóval időnként kiírja az összes analóg mérési értékeket és állapotjelzéseket, vagyis »naplózást« végez. A FÉTIS II. a BNV-n a VILATI pavilonjában mutatkozik be működés közben. (Sz) NÉPSZAVA 3 »A kutatások eredményeit nálunk igen lassan vezetik be ...« — hallottam a panaszt a közelmúltban nem egy tudományos kutatótól, akik új ipari konstrukciókat, műszereket vagy termelési eljárásokat dolgoztak ki. Vajon így van-e? Elbeszélgettünk erről Dénes Miklós és Borszéki Sándor főmérnökökkel, akik a KGM műszaki főosztályán e terület gazdái. Nemrég épp ilyen helyzetfelmérést folytattak 1964- re vonatkozóan és ennek dokumentációi, illetve információik módot nyújtanak a tények elemzésére. césekkel, a Műszeripari Kutató Intézet pedig már 80 százalékát. Helyes tehát, hogy a KGM évről évre növelni igyekszik a szerződéses témák arányát. Célszerűnek látszana azonban, hogy a nem szerződéses, távlati témákra is valamiféle írásba foglalt együttműködés alakuljon ki a leendő felhasználóval. Fokozottabb nemzetközi eredmény — hasznosítási nehézségekkel A KGM területén 16 önálló kutatóintézet és 31 gyári kutatórészleg működik. Az előbbiek 1047, az utóbbiak 988 témával foglalkoztak, s ezek mintegy 10 százalékán — nemzetközi együttműködéssel. A kutatásokra összesen majdnem 550 millió forintot fordítottak. A 2035 témából még 1964-ben 1011- et (49 százalék) eredménynyel zártak le, s 602 kisebb jelentőségűt még az évben be is vezettek; 170 (9 százalék) sikertelen maradt; 854 téma kutatása és hasznosítása viszont áthúzódott 1965-re. A felmérés azt mutatja, hogy főleg az intézeti eredmények bevezetése, hasznosítása ütközik nehézségekbe. Pedig éppen ezek a jelentősebbek és költségesebbek, s ipari alkalmazásuk is nagyobb késés . Az említett 28 témát éppen ez a veszély fenyegeti. A Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézete például közel két és félmilliós költséggel eredményesen kidolgozta a csúcsnélküli- és furatköszörű korszerűbb, kísérleti példányát. Együttműködő, felhasználó vállalatot azonban csupán a kutatás végső szakaszán jelöltek ki részükre. Ezért a tavaly előtt elkészült berendezést csak jövőre kezdik majd kísérletileg felhasználni. Az elavulási veszély persze akkor is jelentkezhet, ha idejében kijelölték a felhasználót. Igen,gyakran ugyanis nem kielégítő az intézetek és a vállalatok közti kapcsolat. A vállalatok például általában olyan témákat igényelnek, amelyek hamar hasznosíthatók. A távlati fejlesztésben ugyanis már nem eléggé érdekeltek. Az intézetek viszont inkább olyan munkát végeznek, amelyek távlati célokat szolgálnak és amelyekre haszonnal járna. Az intézzeti kutatások mintegy fele már 1964-ben eredménnyel végződött, de 34 máig sem került bevezetésre, hasznosításra, közülük 28 a rossz előkészítés miatt , bár kidolgozásukra 17 300 000 forintot költöttek. A kutatások százmillióihoz képest ez ugyan nem nagy összeg, mégis érdemes az okait közelről megnézni. Amilyen természetes bizonyos kutatások sikertelensége, olyan társadalomellenes a sikeres kutatások eredményeit felhasználatlanul hagyni, vagy a bevezetésükkel akár csak késlekedni. Annál is inkább, mert a tudományos és műszaki fejlődés mai tempója, az újabb felfedezések, eljárások — hamar semmissé teszik a régiek értékeit, elavulás tárgyi, illetve személyi adottságaiknál fogva képesek. Az üzemek azonban nem kívánnak részt venni e távlati elképzelések formálásában, ezért műszaki kapacitásukkal nem is készülnek fel idejében a kutatási eredmények alkalmazására, bevezetésére. Néha szerepet játszik ebben a gyári kutatókrivalizálása is. Sajnos, erre jellemzőbb az egymással szembeni féltékenység, mint az egészséges versengéssel is párosuló együttműködés. Pedig ez utóbbi mindnyájukra kötelező lenne, mert kutatásaikat súlyos állami, pénzek teszik lehetővé. Az ilyen káros jelenségek néha olyankor is érvényesülnek, amikor az intézet és a vállalat kutatási szerződést kötött. Általában azonban az ilyen szerződések jól segítik az együttműködés kialakítását, erősödését. Az intézetek például 1965-ös költségeik átlag 48 százalékát fedezték kutatást szerző együttműködést A kutatási eredmények késői bevezetésénél objektív okok is közrejátszanak. Különösen a nemzzetközi együttműködéses témáknál, amikor késik egy dokumentum, vagy valamilyen jóváhagyás. Némely kutatási eredmény hasznosítását lassítja,hogy alkalmazásukhoz drága új gépek, műszerek beszerzése szükséges és gyakran külföldről. Emiatt olykor szintén elavulnak költséges kutatási eredményeik. A Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet jelentős anyagi ráfordítással sakkfilmkondenzátorok kutatásával is foglalkozott. Közben derült ki, hogy az NDK-ban e témával már sokkal előbbre jutottak, s így a magyar eljárás hasznosítására már nem kerülhetett sor. Ez újabb bizonyság a KGST-n belüli még nagyobbb mérvű információcsere fontosságára. És arra is, hogy a tudományos, műszaki kutatásban még tovább kell szélesíteni a nemzetközi szocialista munkamegosztást és együttműködést. Káros konku r rendűimre Az viszont már hazai fonákság, ami a Műszeripari Kutató Intézettel történt. Több mint négymilliós ráfordítással elkészítették a 24 csatornás, mágneses jelrögzítésű szeizmikus berendezést, a amely a geofizikai, illetve az olajkutatások egyik nélkülözhetetlen eszköze. Noha ebből jelentős exportra is számíthatnánk, gyártására mégsem került sor. Az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet ugyanis nem javasolta, mert a saját elgondolásai szerint ugyanilyen célú készülék kutatását kezdte meg — bár tudnia kellett a Műszeripari Kutató e korábbi témájáról... És miközben megakadályozták az elkészült berendezés gyártását, a saját készüléküket mindmáig nem fejezték be. A Geofizikai Intézet ebben az esetben nem a népgazdaság érdekei szerint járt el. Esetleg jobbnak talált elgondolásaikat közölhették volna a Műszeripari Kutatóval, mintsem hogy új, költséges kísérletezésbe kezdjenek. Nálunk megengedhetetlen, hogy bármely intézmény állami pénzen a presztízs érdekei szerint vagy konkurrensként viselkedjék. A versengés persze a kutatómunkánál is hasznos, de sosem fajulhat idáig. Az új mechanizmusnak a fokozottabb és tudatosabb együttműködés erősítését is szolgálnia kell majd dinamikusabb anyagi ösztönzőivel. Ennek kell megteremtenie az üzemek anyagi érdekeltségét is abban, hogy minden vonatkozásban meggyorsítsák az új kutatási eredmények bevezetését, alkalmazását. Bár a gazdasági vezetők egy része a korszerűsítés nem azonnal realizálódó hasznát még nem képes kellően értékelni — részben mai mechanizmusunk, részben rövidlátásuk miatt —, azért a milliókba kerülő kutatási eredmények alkalmazását már ma is nagyobb céltudatossággal és felelősséggel kell előmozdítaniuk. Szenes Imre Félmilliárdos kutatások a mérlegen