Népszava, 1968. február (96. évfolyam, 26–50. szám)
1968-02-01 / 26. szám
Bérfejlesztés a kollektív szerződésben Meggondoltan, de élni kell a lehetőségekkel A vállalati önállóság növekedésének velejárója, hogy a gazdasági vezetők minden eddiginél megfontoltabb, körültekintőbb módon igyekeznek dönteni és cselekedni, hiszen a hatás összetettebb és közvetlenebb módon érinti az adott gyárat, vállalatot és kollektíváját. Érthető hát, hogy a korábbinál nagyobb óvatossággal bánnak a bérszínvonal fejlesztésével is. Sok kollektív szerződésben a bérfejlesztés összege egyelőre »zárolt« tétel. Úgy gondolkodnak: hadd teljen el néhány hóA textiliparban — jó munka esetén — kétféle forrásfend is táplálkozhat a bérszínvonal fejlesztése. Kormányintézkedés révén ugyanis a textilipar munkásai átlagos bérfejlesztésen túl, további 4 százalékos béremelésben részesülnek 1968-ban. A munkások megnyugvással fogadták a róluk való gondoskodás ezen formáját, ám ha a szakszervezeti bizottságoktól érdeklődnek a felosztás módja és ideje iránt, rendszerint bizonytalan a válasz. — Osztozunk a textilipari dolgozókat ért elismerésben — fejezi ki örömét Tóth Anna, a Textilipari Dolgozók Szakszer— Tudjuk, hogy nem vész el, de ez csak fél öröm — vélekednek a Pamutnyomóipari Vállalat 25 ezer ember tevékenységéért, élet- és munkakörülményeinek alakulásáért felelős vezetői. S mert nem pénzt osztani, hanem a nagy tempót diktáló, idei termelési feladatokra serkenteni akarnak, a kollektív szerzőnap, esetleg egy fél esztendő és majd akkor, a gazdasági eredmények alakulásától függően, intézkednek. »Óvatosan és okosan— nagyon helyes álláspont. Azonban a túlzott óvatoskodás és okoskodás mégiscsak károsan hat az alapok gyarapítására, amelyekből pedig nemcsak magasabb bérre, de sok minden másra is kellene tenni. Arról nem is szólva, hogy utólag nehéz igazságot tenni, illetve a javak előállításában való, tényleges részvétel szerint adni vezetőnek főtitkára. Először azonban az ipar múlt évi bérfelhasználásáról kell kasszát csinálni. A minisztérium, a vállalatok vezetői egyaránt tiszta képet akarnak kapni arról, hogy milyen öszszegen osztozhatnak. — Erre azért is szükség van — magyarázza a főtitkár —, mert a bérszínvonal növelését szolgáló négyszázalékos emelést az egyes ágazatok helyzetétől, gondjaitól függően, tehát differenciáltan kívánjuk felhasználni. Az viszont biztos, hogy a pénzből egy fillér sem veszhet el, mert viszszamenőleges hatállyal, január 1-től számítva érvényes az emelés. désben biztosított bérfejlesztést megelőlegezték. — Most, amikor a gyáregységekben, a műhelyekben a munkásokkal a termelés szervezéséről, a gazdasági feladatokról beszéltünk — fejtegeti Vég László vezérigazgató —, akkor a munka- és életkörülmények javításának, a keresetek várható alakulásának módjáról, feltételeiről is szólunk. Mi úgy fogjuk fel, hogy ezek együvé tartozó dolgok, tehát együttesen is hatnak__ — A reform szellemének megfelelően — példázza — a gyáregységek önállóan gazdálkodnak bérrel és minden mással, ami emelője lehet a gazdasági eredményeknek, a munkalendületnek ... Sok a tennivaló, s még több a gond, amelyben osztozni csakis úgy lehet, ha a rendelkezésre álló eszközöket, lehetőségeket egyidejűleg és együttesen alkalmazzuk ... Ilyen az anyagi ösztönzés is, amelyet egyszerűen nem lehet kikapcsolni vagy halogatni, arra várva, hogy majd meglátjuk... Vagyis a vállalat vezetői idejekorán felhívták a gyárak gazdasági és szakszervezeti vezetőinek a figyelmét, hogy minden vállalat egész évi feladatát kitöltő 160 millió négyzetméter finom nyomottáru jó minőségben való elkészítése vonzó munkaprogramot és növekvő keresetet kínál mind a 25 000 dolgozónak. Minél nagyobb az első osztályú áruk aránya, annál több a norma szerinti pénz is. Ezt egyébként minden gyárban, számítva a bérfejlesztés lehetőségeire, kikalkulálták. A vállalat szakszervezeti tanácsa pedig pár nap múlva tárgyalja a várható plusz, vagyis a kormány által juttatott bérfejlesztési alap felhasználásának a módját, hogy gyáregységenként, műhely- és munkacsoportonként ki-ki igazságosan részesüljön belőle. — A vezérigazgató előterjesztése alapján úgy akarunk intézkedni — újságolja Hevesi Pál, a nekelőtt a minőség további javítására ösztönző módon, első fokon azoknak a brigádoknak, munkásoknak adjanak a rendelkezésükre bocsátott bérfejlesztési alapból, akik eddig is élen jártak és most is a legtöbbet tehetnek a siker érdekében. — Éltek és élnek is a lehetőséggel — mondják, arra utalva, hogy a magasabb bér, az első osztályú termékek növekvő aránya egyaránt kézzelfogható előnyökkel kecsegteti a munkásokat és a vállalatot is. — Mi — bizonyít az egyik szakmány dolgozója — 160 méteres darab elkészítéséért átlagosan 970 forintot kapunk, de ha nem első osztályú minőséget adunk tovább, akkor már 64 forintot veszítünk, pedig az előállítás költségei ugyanazok... szakszervezeti tanács titkára —, hogy enyhüljenek a vállalatra nehezedő munkaerőgondok. Minden műhelyben a munkásokkal megtanácskozva, olyan bérpolitikát akarunk kialakítani, hogy egyértelműen megkülönböztessük a jó munkát a gyengétől, a kiválót az átlagtól. Azt akarjuk, hogy mindenki tudásának és képességének a legjavát adhassa, tehát teljesítménye szerint alakuljon a keresete, életszínvonala.A bérpolitika alapvetően életszínvonal-politikai* — összegezik a vállalat vezetői, azt sejtetve, hogy a munkakedvet, a gazdasági sikerek alakulását nagymértékben befolyásoló vállalati bérintézkedéseket a kollektív szerződésben előírtak szerint megtették, illetve folyamatosan megteszik. Fekete Béla Visszamenőleg érvényes az emelés A bérpolitikai életszínvonal-politika Együvé tartozó dolgok MA ESTE a cattarói tengerészfelkelés ötvenedik évfordulójának napján emlékvacsorán találkoznak a felkelés egykori részvevői, későbbi vörös tengerészek. Kevesen vannak már, fáradt, kis öregek, akik fél évszázaddal ezelőtt nemcsak szemlélői voltak a világtörténelem egyik legjelentősebb fordulatot hozó eseménysorozatának, hanem cselekvő részesei is. Kit a tudatos forradalmi meggyőződés, kit az események sodró lendülete vitt el addig, hogy szembeforduljon a háborúval. Abban a nagyszerű ívben, amely végül a proletárforradalomhoz vezetett el, tevékenységükkel, helytállásukkal részesek mind. A fáradó emlékezetnek már nem könnyű vállalkozás ötven évet visszafelé bejárni. Az események mozaik kockáiból sokat elhullajtott az idő. Az írott történelem azonban segít felidézni a fakóbb részleteket is. Markovits Gyula 1918 elején a Cattaróban horgonyzó osztrák—magyar hadihajóraj Budapest csatahajóján teljesített szolgálatot. Büntetésből került át Polából sok matróztársával együtt. A háború harmadik évétől kezdve rendszeresek voltak a tengerészek elégedetlenségéből fakadó megmozdulásai. — Emlékszem, 1917 tavaszán egy alkalommal olyan hússzállítmányt kaptunk, amelyen a vágás időpontja 1895 volt. Hűtőházban tárolták, ennek ellenére, amikor felnyitottuk a húst szállító hajó ajtajait, olyan bűz csapott meg bennünket, mint egy hullaházban. Forró hipermangános vízbe tettük a húst, utána drótkefével szedtük le róla a romlott részeket, de így is alig volt olyan tengerész, aki meg bírta volna enni. A rossz ellátás miatti elégedetlenségnek nem volt szervezett formája. Megtörtént, hogy egy hajó teljes legénysége a déli zászlófelvonásnál tengerbe öntötte az ételt. Azonnali riadó, vizsgálat. Egy húskonzervvel és egy cvibakkal le tudták még szerelni az indulatokat. KÉSŐBB, hogy a mind jobban erősödő háborúellenes mozgalom az egész Osztrák—Magyar Monarchia területén általános sztrájkokba, szervezett munkástüntetésekbe torkollt, a munkások forradalmi megmozdulásai hatással voltak a katonákra is, akik a legtöbbet szenvedtek az egyre kegyetlenebbé váló háborúban. Ilyen hatásra tört ki 1918. február elsején a Cattaró kikötőjében állomásozó osztrák—magyar hajóraj 40 hadihajóján a matrózfelkelés, amelyre a jelt a Szent György fedélzetén déli tizenkét órakor felhúzott vörös zászló adta meg. — A hajóknak vegyes nemzetiségű személyzete volt Magyarok, szerbek, osztrákok, csehek, horvátok, a monarchia valamennyi nációja. Sokszor és sokmindenben voltak ellentéteink, amelyeket a tisztikar tudatosan is szított, de a felkelés pillanatában mind a hatezer cattarói tengerészt azonos elkeseredés és cél fűtötte. A megalakított tengerész komiték — katonatanácsok — hasonlóképpen a teljes egyenjogúság alapján jöttek létre, és egységesek voltak követeléseikben is. A MOZGALOM nemzetköziségének bizonyítéka az a távirat is, amelyet a tengerész bizottság már nem továbbíthatott, s amelyben követeléseik meghallgatására olyan hattagú bizottságokat kértek, amelyben a monarchia egy-egy nemzetének parlamenti képviselője kapott volna helyet. A magyarok Károlyi Mihályt kérték volna fel szószólójuknak, a következő távirattal: »Károlyi gróz partjának. Az emberi gondolat szabadságáért harcolva és az eddigi tűrhetetlen helyzet feletti elkeseredésünkben, egységesen fordulunk excellenciádhoz azzal a kéréssel, hogy szűnjék meg minden további vérontás. Mi, a cattarói cs. és kir. cirkálónotta magyar legénysége, miután minden vérontás nélkül átvettük minden itteni egység irányítását, kívánjuk, hogy azonnal kössenek annexió nélküli békét, szocialista alapon. Kérjük excellenciád támogatását, és hogy sürgősen indítson útnak kiküldötteket. Ugyanezt a felhívást küldöttük el az osztrák képviselőházba a szociáldemokrata párt vezetőjének. Biztosítva önt megingathatatlan hűségünkről, hazafias üdvözlettel: a Tengerészek Központi Tanácsa. A távirat azonban nem juthatott el a címzetthez. Az eseményekre Markovits Gyula így emlékezik: — A forradalmi komiték által megadott jelre a hajók legénysége lefegyverezte a tiszteket. Elegünk volt a háborúból, az éhezésből. Az orosz forradalom győzelmének híre is cselekvésre késztetett. S hogy végül mégis mindössze három napig tartott a felkelés, annak ellenére, hogy mögötte teljes fegyverzetükkel a monarchia haditengerészetének legütőképesebb egységei állottak, azzal magyarázható, hogy bár az indulatokat egységessé tette a sérelmek és követelések azonossága, a felkelés vezetői arra vártak, hogy a forradalom cselekvés nélkül is továbbterjed az Adrián is és a szárazföldön is mindenki csatlakozik az akcióhoz. EhELYETT megérkezett Polából három csatahajó, a vezérhajón Horthy Miklóssal, miközben az öböl bejáratát német tengeralattjárók zárták el. Megadásra szólították fel a felkelő matrózokat és büntetlenséget ígértek nemcsak az egész legénységnek, de a tengerész tanács vezetőinek is. — Máig sem tudom megérteni, hogyan hihetett ennek az ígéretnek Franz Rasch és a többiek, — mondja MarkovitsGyula. — Nemcsak a felkelés bukott meg ezen, de személyesen is nagy árat fizettek érte. A felkelés négy vezetőjét kivégezték, több mint háromszáz matrózt állítottak bíróság elé és zártak a polai várbörtönbe. A nemzetközi szolidaritás azonban a felelősségvállalásban is megmutatkozott. Bernard Stulli írta meg a cattarói felkelésről szóló könyvében, hogy amikor a felkelő csoport ügyében a magyar Foltin Gyula őrmestert tanúként hallgatta ki a bíróság, kijelentette, hogy ő volt azoknak a parancsnoka, akiknek az ügyében tanúskodnia kellene. Azonnal letartóztatták és börtönbe zárták. Markovits Gyula azt mondja, hogy azon a napon, amikor a cattarói tengerészek felkelése megbukott, csöndes volt a tenger. A FORRADALOM hullámai azonban vihart ígértekDióséi László ötven éve, Cattarónál A tanács az emelvényen ül. Két idősebb ülnök, középen a bíró, fiatal, harmonikus arcú férfi. Ha Justitia férfi volna, ilyennek képzelném el: markáns, szabályos vonások, nyugodt szem, római arcéi. A folyosón kövér aszszony, pipázó, gondolataiba merült öregember, egy csizmás, szőke, fiatal lány. Ügyvédek sietnek, valahol kicsapódik egy ajtó: »Kérik Bihari Lajost tanúvallomásra.» A Baranyai-tanács tárgyal a II.—XI.—XII. kerületi bíróságon. Néhány óra múlva elhangzik a fehérre meszelt falak, a barna, öreg padok felett az ítéletet: »A Népköztársaság nevében!.. .« A falon, a tanács mögött — a címer. Havonta 60 ügy szünetet rendel el a bíró, fáradtan simít végig a homlokán, cigarettát vesz elő. Kicsit remeg a keze, ahogy felkattintja az öngyújtóját. Sztereotip a kérdés, de nem tudok ellenállni. — Meg tudná mondani, hány kérdést tesz fel egy ügy tárgyalása alatt? A fejét rázza: — Még soha nem számoltam meg. Csak a hivatalból felteendő kérdések száma több tucat. S az ügy azután kezdődik. Polgári peres ügyeket tárgyal. »Nehezebbek lettek az utóbbi időben. Legtöbbször már akut, elmérgesedett állapotban kerül elénk a per.« A kis szoba, ahova beültünk, közben mozgalmas átjáróházzá változott, ügyvédek jönnek engedélyekért, határnapokért, két másik bíró hosszas telefonbeszélgetést bonyolít le. Dr. Baranyai János kis, ingerült mozdulatot tesz: — Itt dolgozunk, amikor nem tárgyalunk... Havonta átlag 60 üggyel foglalkozunk. Gondolom, ez nem a legideálisabb munkörülmény. De hát — kevés a hely és sok az ügy. Talán ha egyes kerületi bíróságok a maguk »székhelyén« kapnának irodákat ... De hol van még az az idő? Úgy kell dolgoznunk, hogy a munkál körülményeink zavarai ne érződjenek az intézeteinken. Kilóra is sok rutinnal és nagy emberismerettel dolgozni, érteni, ismerni és jól alkalmazni a jogszabályokat — tömören így foglalja öszsze a polgári peres ügyek helyes elbírálásának »aranyszabályait«. — A jogot, az elméletet az egyetemen megtanultuk, a fogalmazói idő alatt valamelyest hozzászokunk a gyakorlati munkához is. De a bírói munkához ez még nem elegendő. A tényállást kell megállapítani. Családi és társasházperek, bonyolult építési, kártérítési ügyek; mindenki saját igazát állítja, s a bíró — nem építési szakember. — Ekkor következnek a szakértők. Nélkülük aligha tudnánk jól dolgozni. Asztalán egykilós perirat. Már lezárult. Sok munkája fekszik benne, közbevetve meg is jegyzi, hogy egy-egy építési ügy aligha végződik egy esztendőn belül. »S közben — természetesen — a bírónak is meg kell tanulnia az építési és egyéb szakkifejezéseket, hogy ezekben a kérdésekben viszonylag otthonosan mozogjon.« Az „abszolút“ igazság felé Filozófiai tétel, de furdalja a kíváncsiságomat: lehet-e abszolút igazságos ítéletet hozni? Nevet, a fejét csóválja: — Törekedni lehet és kell is a »százszázalékos igazságra«. De azért... Minden ítéletem előtt vannak álmatlan éjszakáim. Vitatkozom önmagammal, újból és újból mérlegre teszek minden érvelést. Azután megbeszélem a teendőket az ülnökökkel, s próbálunk közeledni az abszolút igazsághoz. Ha jól emlékszem, a filozófiában nincs abszolút igazság. Ítéleteinknél előfordul, hogy fellebbezés következtében a másodfokú bíróság egyiket-másikat megváltoztatja. A jó és pontos tanúvallomások, a figyelem és a tényállás sokoldalú, pontos megállapítása mindenesetre közelebb visz bennünket az »abszolút« igazsághoz. Letelt a szünet, elfogyott egy fél doboz Fecske. Visszatér az emelvényre. Az ajtón kiszól az egyik ülnök: »Kérjük tanúvallomásra Fodor Lajost.» A pipás öregember illemtudóan kiveri a dohányt, és beballag a terembe. Néhány szobával odább — már a Pesti Központi Kerületi Bíróság rezidenciájában — keresem fel dr. Madlics Mária büntető tagozatos bírót. Rendkívül csinos, vörös hajú aszszony, nem is lepődik meg, amikor óhatatlanul az az első kérdésem: jelent-e valamilyen problémát tárgyalásain, hogy nő és ■— csinos nő? — Nekem nem — neveti el magát. — Magatartás kérdése az egész. Fegyelmet tartok, s ha tiszteletlenséget látok, azonnal rendreutasítom a renitenskedőt. De aligalig fordul elő ilyesmi. Akiket ítélet nélkül melítél A büntetőbíró munkája bizonyos fokig különbözik a polgári pereket tárgyalótól. Ide a vádirattal kerülnek vádlottak, letartóztatva vagy még szabadlábon, de mindenképpen tele izgalommal, jobban kiszolgáltatva, mint a polgári ügyeknél. Társadalmi tulajdon elleni bűncselekmények, üzérkedés, deviza- és vámbüntettek, lopás, csalás, sikkasztás, zsarolás — a szép, vörös hajú asszony ilyen ügyekben ítélkezik. Rokonszenvesen szerény, szerelmese a hivatásának, emellett — mint ő maga is megjegyzi — néha meg kell birkóznia az érzelmeivel is. — Különösen felháborít, ha gyermekekkel, fiatalkorúakkal, asszonyokkal történt sérelem kerül elém. Nemrégiben tárgyaltam egy zsarolási ügyet: a börtönbüntetése elől bujkáló férfi megismerkedett egy vidéki fiatal lánnyal. Később megzsarolta azzal, hogy a lány szerelmi kapcsolatot folytat Pesten élő nagybátyjával. Fizettetni akart mindkettőjükkel, több ezer forintot követelt. Szerencsére józanok voltak, értesítették a rendőrséget, sikerült is elfogni a zsarolót. Megkapta a megérdemelt büntetést. Kis történeteket idéz, főleg olyanokat, ahol felháborító közönyt tapasztalt azok részéről, akik nem voltak ugyan vádlottak — de közük volt a bűnhöz,, jogszabályt nem lehetett alkalmazni rájuk, de megvetést igen. — Egy kislány több hasonló fiatalkorú társaságában tiltott határátlépést kísérelt meg — meséli. — Ide került, s többek között vallomást tett az anyja is. Cifra és közönyös dáma, amikor megkérdeztem, visszafogadja-e a lányát, cinikusan odavetette: vigyék csak javítóintézetbe. Kényszerültünk rá, hogy intézetbe lüldjük a gyereket, pedig próbára lehetett volna bocsátani. Azóta már nagykorú lett. Elhelyezkedett, rendesen dolgozik. Az anyját, sajnos, nem, küldhettem javítóba... Derül a tárgyalóterem Szomorúság és a derű, mert ilyen is előfordul a tárgyalóteremben. Nemrégiben például kénytelen volt soron kívüli szünetet elrendelni egy tárgyaláson. Hogy miért? — Előttem állt az öreg jegyüzér, a mozilátogatók vámszedője. Visszaeső volt, ■ jókora pénzbüntetést szabtunk ki rá. Meghökkent és elkezdett könyörögni, haladékot kért. »Minek magának a haladék? — kérdeztem. — Hát... nyáron nem megy az üzlet, meg kell várnom az őszi moziszezont, akkor tudok keresni...« A szakértők munkájára a büntetőbírónak is szüksége van: könyv-, írás- és orvosszakértőkkel gyakran konzultál. A nagy munka, az ítélet előkészítése, meghozatala azonban önálló döntést, mérlegelést kíván. — Minden ügy új, érdekes — és minden ügy nehéz. A bíró sokszor önmagával, saját szubjektivizmusával is szembekerül, le kell győznie az esetleges szimpátiát vagy azt hogy a vádlott kellemetlen, visszataszító benyomást keltett. És gondolnia kell a nevelésre, arra, hogy a büntetés ne csak megtoroljon, hanem segítse elő a javulást is. Az első esetben vétkezőnél különös gonddal fontoljuk meg, milyen büntetésfokozatban részesüljön. Mert nem mindig a börtön a leghatásosabb nevelőeszköz... Ügyvéd jön, beszélőt kér egy előzetesben levő vádlott részére. Papírokat ír alá a bírónő és érzem a mozdulatán: sok még a dolga. Holnap tárgyal, öt ügyben kell kérdeznie, mérlegelnie, és már hozzák a következőket, nincs vége soha az áradatnak. Holnap ő ül a tanácsterem bírói emelvényén. Ő áll fel, hogy ítéletet hirdessen: — A NépköztársaságHevében __ És a címer, ott mögötte, kötelez: Várkonyi Margit NÉPSZAVA 1968. február 13