Népszava, 1968. február (96. évfolyam, 26–50. szám)
1968-02-08 / 32. szám
Nem mindennapos szállítmány kezdte meg útját Szentendre és Szeged között. A MALÉV kiszuperált repülőgépe saját »lábán« teszi meg az utat, teherautóvontatással. A végállomáson cukrászda lesz majd belőle (Jentetics László felvétele) Előtérben a közművek fejlesztése, fenntartása Két óriás víztároló építése kezdődik Kőbányán • Öregek, betegek a pesti csatornák Befejeződik a Szabadság-híd felújítása — Vállalataink 1,2 milliárd forintot fordíthatnak fejlesztési és fenntartási célokra az idén — mondotta szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Giltner Andor, a fővárosi tanács út-, közmű- és mélyépítési főosztályának vezetője. A Népszava is több kérdést tett fel — Hogyan növelik a gáztermelést? népszava A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő Timmer József Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VII. kerület, Rákóczi út 51. Telefon: 334—81* Felelős kiadó: Gábor Márton a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V. József nádor tér 1.) Előfizetési díj: havi 36 Ft Index: 35 005 Athenaeum Nyomda Ft.: Soproni Béla igazgató — A maximális igényekre kell felkészülni, bár a fogyasztás rendkívül eltérő. A csúcsidőben háromszoros az átlagoshoz képest. A Tomcsányi úti beruházás az idén befejeződik, így az 1966. évihez képest termelésünket megduplázzuk, maximálisan 3,6 millió köbmétert tudunk »adni« majd 24 óra alatt. Az év legnagyobb leckéje: áttérünk a 4000 kalóriáról az 5000 kalóriás gázra. Csak így lehetséges, hogy a rendelkezésünkre álló hálózaton fokozottabb igényeket elégítsünk ki. — A vízellátásról szeretnénk hallani. — A mennyiségi igényeket az esetek döntő többségében ki tudjuk elégíteni. A hálózat bővítése, az öreg vezetékek cseréje a fő feladatunk. Elkészül a dél-pesti, úgynevezett 800-as vezeték, amely elsőorban a VIII. és a IX. kerületben javítja az ellátást. Kőbányán megkezdődik két, egyenként 10 000 köbméteres víztároló építése. — És a csatornák? — A hálózat hossza meghaladja a 2000 kilométert, de a vezetékrendszer döntő többsége öreg, 60—100 éves. A többi között a Füredi téri, a rákoskeresztúri, a Gazdálkodó úti, kőbányai főgyűjtőket építjük az idén, s a Városház utca teljes felújítására is sor kerül. — Az árvízvédelem helyzete milyen? — Végre biztosítjuk a védművek rendszeres ellenőrzését, megelőző karbantartó munkáját. Több helyen végzünk szabályozó munkákat, így a Rákos-pataknál is. Az idén több mint 4 millió forintos költséggel befejeződik a Szabadság-híd felújítása. — Sok a panasz a távfűtésre. — Egyre több embert érint ez a probléma, hiszen az új lakótelepeken az esetek többségében így fűtenek. Több intézkedést tettünk már eddig is a helyzet javítása érdekében. Határozott álláspontunk: a panaszokat orvosolni kell, még akkor is, ha ez a távfűtő művek gazdaságosságát kedvezőtlenül befolyásolja. Moldován Tamás RECÉNYE NYOMÁN ROMAN KIM Szükségem megy feljegyzésre, amelyben az íra, HOGY OH.MÉG 1942- BEN EGY ÉRTÉKES MUNKATÁRSAT SZERZETT A JAPÁN titkosszolgáálat- nAK. AZ ÜGYNÖK NEVE HAJAMA JARZKO. UTÁN derítőt/szt megsemm/süe-JENMILGAT.ÖtÉVUIM MOST TUDTA MEG,HOGY az ő ügyetlensége juttat-. Ő ÜGYETLENSÉGE JUTTAT-, ' L~^ENZi------- --------------TA AZ AMERIKAIAK K£ZE-[ TUDOM, MT A ) tJAR AZ ILYESMIT ELSIETNI, EZREDESRE A REJTJELEZŐ GÉP KÖTELESSÉGEM. TŐLEM NINCS M/T TARTAN/A. HALLGAT TLTKAI -3»*. / MÉG MA A KARDOM-J N/ZUGOK, MINTA SIR. ELLENSZOGÉZTATA(BA DŐLÖK. /SŐL MINDÖSSZE EGY CSEKÉLYSÉGET KÉREK Hírségat teljesítem, ellentengernagy úr. , Fogadja őszinte maiamat. NÉPSZAVA Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár, Szolnok A megyék az eddigieknél nagyobb összegeket fordítanak kommunális célokra Orvosi rendelők, iskolák, lakásépítés, villanyhálózat Megyéink ebben az esztendőben a korábbinál nagyobb összeget fordíthatnak beruházásra, rekonstrukcióra, bővítésre és fejlesztésre. A gazdaságirányítási rendszerint valamennyi említett kiadást egy fejlesztési alapból fedezik. Az előirányzott összegek tehát nem forgácsolódnak szét. Bács-Kiskun megye fejlesztésére az idén teljes egészében 318,4 millió forintot fordítanak. A beruházási jellegű kiadásokra 254,1 milliót irányoztak elő, a különbözetet pedig rekonstrukcióra, bővítésre és fejlesztésre fordítják. Utak és hidak építésére Bajától Kecskemétig 17,2 milliót fordítanak. Kutak fúrására, törpe vízművek létesítésére, a vízhálózat és a csatornázás fejlesztésére 45,2 milliót áldoznak. Kórházak, orvosi és körzeti rendelők, bölcsődék és óvodák létesítésére 24,2 milliójuk van. Ugyanehhez csatlakozva napközi otthonokra, diákszállásokra, középiskolák létesítésére 45,9 millió szolgál. Középületek építése 7,4 millióba, villamosítás és parkosítás pedig 8,2 millióba kerül. A lakásépítést 91,5 millióval folytatják. Két millióba kerül a vendéglátóipar bővítése és 12,5 milliót irányoztak elő kiegészítő kiadásokra. Szabolcs-Szatmár megye az idén 240,1 millióval gazdálkodhat. Ebből az összegből 182,85 millió szolgál beruházásokra. Ennek keretében a lakásépítést 58 millió forint, a víztermelés és ellátás fokozását 4 millió, középiskolák építését 15 millió szolgálja. Egészségügyi kiadásokra 23 milliót fordítanak. A belterületi villanyhálózatot 34 kilométernyi hosszúságban növelik és a külterület villamosítására 3,5 millió forintot költenek. Utak, hidak ez idei építési költsége 27 millió forint. Az idén 4 millió forintos összeggel 120 ágyas szálloda építését kezdik meg Nyíregyházán és a továbbiakban számottevő összegeket áldoznak járulékos beruházásokra. Szolnok megye ebben az esztendőben 257 milliót fordít az összes megyei fejlesztésekre. A megye egyik legfőbb problémája a lakásépítés, amelyre az idén 129 millió forintot költenek, amelynek keretében 527 családi otthon építését fejezik be és körülbelül ugyanennyinek az építését kezdik meg. A vízszolgáltatás és a csatornázás javítására 5 milliót, iskolaépítésre 9 milliót irányoztak elő. A megye egész területén több millió forintos ráfordítással bővítik és korszerűsítik az egészségügyi hálózatot. Jelentős tartalékalapot biztosítottak utak, hidak építésére, kulturális és oktatási intézmények létesítésére, valamint a lakossági szolgáltatások hálózatának bővítésére és korszerűsítésére. (szentiványi) A fogyasztói árreform bevezetése előtt mindanynyian ismertük az árakat, ha nem is fillérre, de hozzávetőlegesen tudtuk, mennyibe kerülhet egy krémes, egy képviselőfánk, vagy akár egy féldeci, ha a cukrászda egyik meghitt sarkában akartuk elfogyasztani. S ha mégsem tudtuk, tájékozódhattunk a sütemén A Fővárosi B a mezőtúri Mint arról már hírt adtunk, Burai Árpádot 1967. július 25-én halálra ítélte a szolnoki megyei bíróság több emberen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A Legfelsőbb Bíróság 1967. október 26-án a halálos ítéletet hatályon kívül helyezte, s a bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A döntést azzal indokolták, hogy a bűnügyet nem derítették fel részletesen, a tényállás hiányos, s az indokolásban pedig ellentmondások mutatkoznak. Az ügy újabb tárgyalását a Fővárosi Bíróságra bízták. A Fővárosi Bíróság Burai Árpád ügyének tárgyalását tegnap kezdte meg. Burai 1966. augusztus 10-én börtönbüntetéséből szabadulva, Mezőtúron telepedett le. Augusztus második felében megismerkedett Cs. Nagy Edittel, akivel összeköltözött, majd szeptember 2-án házasságra lépett. A vádirat szerint feleségét több alkalommal súlyosan bántalmazta. Ezért az aszszonyt kórházba is kellett szállítani. Amikor az aszszony a kórházból hazatért, elhatározta otthagyférjét, és elköltözik Fazekas Sándornéhoz. Az elhatározást — 1966. szeptember 16-án — tett követte. A vádirat szerint ezután Burai elment özv. Fazekas Sándorné házába, s ott baltával megölte az özvegyet, feleségét, nyolchónapos gyermekét, Nagy Istvánnét és 12 éves Hona nevű leányát. A vád ismertetése után a tanácselnök feltette Burai Árpádnak a kérdést: bűnösnek érzi magát? — Nem — válaszolt Burai, aki rendőrségi kihallgatása óta tagad. Burán védekezésesorán bíróság előtt gyilkosság felvázolta életútját. S a többi között elmondotta: meglehetősen nehéz a helyzete, mert rontja szavahihetőségét az a tény, hogy tizenhatszor volt büntetve, 15 évet töltött fegyházban. Előadása szerint, miután feleségével összeköltözött, az több, előtte ismeretlen férfival találkozott. Elismerte ugyan, hogy feleségét megverte, mert mással találta, de azt tagadta, hogy ezért vitték volna kórházba. Változatlanul hangoztatja, hogy a vádirat szerinti bűnügyben ártatlan. A tárgyalás, amelynek során száz tanút hallgatnak meg, közöttük újakat is , előreláthatóan több hétig tart. (p. f.) Rendelés a cukrászdában nyespult előtt, ahol feltüntetik az árakat. Ma más a helyzet. A szabadabb gazdálkodás és árkialakítás következtében számos helyen igen jelentős árdifferencia van az állva és az ülve fogyasztás között, s ez kellemetlen meglepetéseket okozhat. Ezt bizonyítja egyik olvasónk levele, amely közli: az egyik József körúti első osztályú cukrászdában 28 forint 40 fillért kellett fizetnie két adag gesztenyepüréért. Az esetet kivizsgáltuk: a cukrászda semmiféle kalkulációs hibát sem követett el, amikor ilyen magasan állapította meg az asztalnál felszolgált gesztenyepülé árát — inkább azt mondhatjuk: üzletpolitikájuk nem lesz sikeres. De mit tehet a vendég, hogyan védekezhet az ilyen kellemetlen meglepetések ellen? Mivel a süteményes pultban feltüntetett árai nem nyújtanak kellő eligazítást az ülve fogyasztás áraira, leghelyesebb ha rendelés előtt árlapo kérünk, s abból tájékozódunk. Amint természetes szokás ez éttermekben vendéglőkben, úgy kell kialakítanunk a cukrászdákban is. Különösen most, a kezdeti időszakban, amikor egyes vendéglátóhelyeken tapasztalatlanságból meggondolatlan árpolitikát folytatnak ne restelljük rendelő előtt figyelmesen áttanulmányozni az árlapot. (..) Szovjet hajók segítségnyújtása a Csendes-óceánon Szerdára virradó éjjel tűz keletkezett a Hawaiiszigetektől északnyugatra tartózkodó Akita Mara nevű japán hajón. Miután fogták a segélykérő rádióadást, az ebben a körzetben tartózkodó szovjet halászhajók, a »Kalliszto«, a »Tretyakovo« és a »Barabinszk«, a japán hajó segítségére siettek. A segélykérés pillanatában a Kalliszto 30 mérföldre tartózkodott attól a helytől, ahol a japán tengerészetinek el kellett hagyniuk a hajót. Az időjárás zavarja a kutatást. Az óceánon 8-as, 10-es erősségű vihar van. (MTI) TEGYE GAZDASÁGOSABBÁ AZ ANYAGMOZGATÁST A HÁFÉM KISZ üzemi szállítóeszközeivel. A szövetkezet gyárt üzemi szállítók ct, emelőkocsit és zsáktargoncát. Forgalomba hozza a MÜART 7. sz. fiókja, Budapest, VI. Jókai utca 38. Telefon: 123—997 (x)