Népszava, 1971. április (99. évfolyam, 77–101. sz.)
1971-04-22 / 94. szám
A Bizonyára most is — mint a legtöbb Jancsófilmnél — magasra csap majd a vita szökőárja. E feltételezés igazságát tulajdonképpen már a szakmai vetítő felemás hangulata is bizonyította. Hisz akadtak olyanok, akik egyértelműen lelkesedtek, és szép számmal sorakoztak azok a szakemberek is, akik mereven elutasították Jancsó egész gondolatrendszerét, sajátos filmkészítési módszerét. Érthető is, Jancsó Miklós jelentős művészegyéniség. Mindig valamiképpen — pro és kontra — felrázza, állásfoglalásra kényszeríti az embereket. Jószerivel, a harmadik csoportosuláshoz szeretnék csatlakozni. Azokhoz, akik túlzott lelkesedés avagy merev elutasítás helyett — s főként túlfeszített indulatok nélkül — próbálnak beszélni a művész lassan zsákutcába torkolló, beszűkülő világáról s önmagát ismétlő stílusáról. Mert ez a tény, különösen most, az Égi báránynál (forgatókönyvíró: Hernádi Gyula) — már letagadhatatlan. Ebben a filmben — véleményem szerint — megsokasodtak azok az elemek, amelyeket már a Sirokkónál is öncélúnak, spekulatívnak tartottam. Miről is van szó? Számomra az az alkotói elképzelés (ha úgy tetszik, rögeszme), hogy a művész minden filmjében mindig ugyanazt a gondolatot járja körül, teljesen elfogadható. Már csak azért is, mert ha Fellinitől, Antonionitól, Wajdától, Ingmar Bergmantól elfogadom az ismétlődő gondolatkört, akkor Jancsó Miklósnak is meg kell adnom a jogot, hogy alkotásaiban az őt legjobban érdeklő problémákról valljon. A Jancsó-filmek általában a fasizmus különböző megnyilvánulásairól, a terror, az ellenforradalom manipulációjáról, az ember kiszolgáltatottságáról, esendőségéről szólnak. S ezt a gondolatkört variálja az Égi bárány is. Sőt. Bizonyos vonatkozásokban ez a film túllép e gondolatkörön. Illetve jelképeivel az ellenforradalom konszolidációját is felvázolja. A mindenkori ellenforradalomnak azt a folyamatát, amikor a hatalom a brutális eszközök helyett (a lényeget ugyan nem változtatva) szelídebb, külsőleg finomabb variációkat alkalmaz az elnyomásra, a pusztításra. (Amikor — a film szimbólumrendszerét idézve — vad lövöldözés helyett finom hegedűszóra gyilkolnak.) Mégis, e többlegondolat ellenére az Égi bárány kopottabb, halványabb és érdektelenebb az előző filmeknél. Ugyanis, míg e gondolatkör és megnyilvánulási formája primőrén elsöprően hatott a Szegénylegényekben, a Csillagosok, katonákban , az Égi bárányban sok stilizáltsággal (no és ótestamentumi átokkal), felesleges jelképiséggel terhelődik. Miről is van szó megint?! Jancsó Miklós valamelyik nyilatkozatában elmondotta, hogy a készülő filmjének története irreális, viszont a játék eleme, részlete nagyon is reális. A kész film viszont pontosan e nyilatkozat ellentéte. Vagyis kezdés (az egész képet betöltő 1919- es évszám) a történelemhez, a tényekhez kapcsolódó filmet ígér. Viszont a játék elemei, részletei rendkívül elvontak, irreálisak. A helyszín, a szereplők felvonultatása, a Égi bárány szituációk spekulatívsága, az ótestamentumból vett párbeszédek, átkok egyaránt. A film tulajdonképpeni főszereplői — papok. Egyikük szüntelenül átkozódik, s hivatását megtagadva él is epileptikus rohamaiban. A másik páter — vörös kokárdát visel fekete reverendáján — a forradalom híve. A harmadik pap a „pártatlanságot” képviseli. Majd színre lép a negyedik főszereplő, a különös fehér tiszt. Szintén epileptikus (Jancsó ezzel nyilván az ellenforradalom őrületét reprezentálja) és jelképesen átveszi a hatalmat az átkozódó „hamis Krisztustól”, s immáron ő irányítja szelíd hegedűszóval a megtorlást. Négyük jelképes szerepe világos. (Bár óhatatlanul is felmerül a gondolat, hogy minek ennyi jelképiség az ellenforradalom ténykedésének a bemutatásához. Hisz több filmalkotásban is, például az Imposztorokban, a Virágvasárnapban, már világosan, közérthetően leleplezték e szörnyű történelmi időszak vonulatát, az ellenforradalom őrült tombolását.) De mi történik közben?! Vöröskatonák jönnek-mennek, hangtalanul A fehérek mágikus füstfáklyákat hordoznak. Táncoló léptű lovak, paripák vágtáznak — céltalanul. Duhaj tüzű máglyák csapnak az égig. A Jancsótól megszokott laza koreográfiát most még mitikus vallási szertartások is tarkítják. És lányok vetkőznek. Sőt, egy gyereklány is, akinek kiszolgáltatott meztelensége a kerete (vagy ellene pontja) a kísérteties aprólékossággal részletezett szörnyű gyilkolásnak. És aztán jönnek a darutollas, daliás fehérek. Régi népdal, műszínköri nóták csapongnak, s a meghurcolt vöröskatonák önként vonulnak a tűzzel körülfont halálárokba. Nincs bajoma jelképekkel. Értem őket. Csakhogy ez a jelképrendszer, stilizáltság nagyon ismerős. Egy másik Jancsófilmben priméren, elsődlegesen fejezett ki egyfajta lelkiállapotot. A vízbe űzött meztelen nőnek a célja, jelentősége volt például a Csillagosok, katonákban. A fák végtelen egyhangúsága és szomorúsága kitűnő keretet adott a felöltöztetett lányok halál előtti táncához ugyancsak a Csillagosokban ... Itt csak úgy vannak, cél nélküli üres kerete a kamera „táncának” ... A fehérek „szaladj, ruház le” mondatai, az alkalmi tüzelések, a nyakra csapott hirtelen ülések — ismétlődő (és már nem is olyan jó) spekulatív elemek... A férfi brutalitás elől egymáshoz menekülő, gyengéd homoszekszualitással ölelkező női pár portréja már volt — a Sirokkóban. És így tovább. Sorolhatnám az ismerős stíluselemeket, amelyek nem is olyan régen, még szervesen építették, alakították a művész szuverén, egyedi és utánozhatatlan világát... A film, mint a legtöbb Jamcsó-film, kitűnően fotografált. (Az operatőr Kende János volt.) S a színészek is jobbára kitűnőek. Hosszú mondatokkal lehetne elemezni Daniel Olbrichsky, Zala Márk, Madaras József, Kozák András téves avagy helyes játékát. De felesleges, már csak azért is, mert az Égi bárányban, mint a legtöbb Jancsó-filmben, a főszereplő: Jancsó Miklós. Tehát a film minden tévedése, hibája — csakis az ő személyére vezethető vissza. Hogy kicsoda Jancsó Miklós, és hol a helye, szerepe művészeti életünkben, ezt ma már felesleges bizonygatnunk. Hisz mindenki tudja, hogy filmjeivel, az Így jöttemmel, a Szegénylegényekkel, a Csillagosok, katonákkal, de még a Fényes szelekkel is — nemcsak új stílust teremtett, hanem szinte felrázta, új utak keresésére késztette egész filmművészetünket. Ha úgy tetszik, éppen ezért írom le a mondatot: ez a film egy jelentékeny művészegyéniség tévedése, átmeneti kifulladása. Gantner Ilona LMPS Váci Mihályra emlékezünk Diáknapok a Koreai Csorna Sándor gimnáziumban A budapesti Körösi Csorna Sándor gimnázium KISZ-szervezete április 20-án felvette Váci Mihály nevét. Az ünnepélyes névadáson részt vett Czine Mihály irodalomtörténész és Bacsó Erzsébet előadóművész. Váci Mihály 1964-ben járt először ebben a gimnáziumban, majd 1969-ben, és 1970-ben is felkereste az óbudai iskolát. A Kossuth-díjas költő emlékére ötnapos ünnepségsorozatot rendeznek. Ennek keretében szerdán „Váci Mihályra emlékezünk” címmel a III. kerületi középiskolások szavalóversenyére került sor. Csütörtökön a magnósklub műsora hangzik el. Pénteken a filmklub alkotásait mutatják be, szombaton pedig a KISZ pinceklubjának átalakításában kiváló munkát végzett KISZ-tagok és a nekik segítséget nyújtó üzemek, vállalatok vezetői, dolgozói találkoznak. (r. j.) □ Néhány napos látogatásra Budapestre érkezett Julian Stryjkowski lengyel író, a Hangok a sötétben és A vendégfogadó című regények szerzője. Az író április 24-én fél 12 órakor találkozik magyar olvasóival az Európa Könyvesboltban (Lenin körút 20. sz.), ahol dedikálja műveit. NÉPSZAVA Kiállítási, kalauz Két művész — két alkotói pálya Az április már a kiállítási főidény kezdete, s az idén ugyancsak mozgalmas kezdetnek bizonyult. Néhány kiragadott példa a gazdag programból: a fővárosban április elején egyszerre három iparművészeti kiállítás is nyílt, az Ernst Múzeumban a 15 éves Iparművészeti Vállalat jubileumi bemutatója, amelynek rangját a szocialista országok testvérvállalatainak részvétele is emeli, a Műcsarnokban egy változatosságában (még inkább a mögötte felsejlő művészet) és gazdagságában szinte páratlan szovjet iparművészeti kiállítás, végül a Bolgár Kultúra kiállítótermében a bolgár iparművészek budapesti bemutatkozása. Megemlíthetjük az április eleji kiállítási naptárban a figyelmet érdemlő egyéni kiállítások egész sorát is, a fővárosban és vidéken egyaránt, valamint a békéscsabai Alföldi tárlatot, a Salgótarjánban megrendezett észak-magyarországi képzőművészeti kiállítást, a kaposvári Tavaszi tárlatot, valamint bár a megnyitója még március végén volt, de jelentőségében feltétlenül a kiállítási főidény kezdetére utal, a Nemzeti Múzeumban megrendezett magyar népművészet-történeti kiállítást. A bőség zavarával küzdve, a gazdag választékból két kiállítással szeretnénk részletesebben is foglalkozni. Két művész gyűjteményes bemutatójával, pontja” is. Talán túlontúl is „művészetcentrikus” ez a művészet. Csupán önnön értékeiből táplálkozó, de szüntelenül újratermelődő. Czóbel festészetében érezzük a művész őszinte, tiszta hitét s meghatódottságát, de hiányoljuk belőle és mögüle az ember megrendüléseit. Mintha teljességgel figyelmen kívül hagyná ez a művészet az ember, a társadalom, a történelem nagy kataklizmáit. Kitűnő művészet, belső értékei elévülhetetlenek, tanulságul szolgálnak a fiatal képzőművésznemzedék számára is, csupán a művész és az ember, a művészet és a művészettel teljes világ közötti kapcsolat tekintetében nem lehet követendő modell. A kiállítás, amelynek rendezője Kratochwill Mimi, Czóbel teljes művészetével összevágó teljes, és megközelítően hiánytalan képet ad egy hatalmas alkotói pályáról. Ez a pályakép a korai, nagybányai mesterekhez kötődő művektől az elmúlt években festett legjellemzőbb Czóbel-képekig fogja össze hét évtized művészi eredményeit Czóbel képei a Műcsarnokban Mindenekelőtt Czóbel Béla gyűjteményes kiállításáról! A Műcsarnok középső traktusát megtöltő kiállítás nemcsak egy művész, a végső összegezésre törő, nagyformátumú magamegmutatása (talán elsősorban nem is az, hiszen oly régen, s olyannyira ismerjük már Czóbel művészetét, hogy az hovatovább már klasszikus tapasztalata lesz a mai magyar képzőművészet közönségének) — mondom, nem csupán egy művész újbóli megnyilvánulása, hanem egyúttal a kiállítás rendezőinek elismerő tisztelgése is egy nagy művész majd hét évtizedes alkotópályája előtt. Mert Czóbel valóban nagy művész. Talán a legfestőibb festője nemcsak a magyar, hanem az európai XX. századi művészettörténelemnek is. Külföldi és hazai méltatói egybehangzóan e művészet következetességét emelik ki, hogy Czóbel sohasem befolyásoltatta magát a kor divatos stílusáramlataitól, hanem a kezdettől a beteljesedésig, tudatos következetességgel alakította ki egyéni világát, egyéniségére, és csakis a „czóbeli” egyéniségre jellemző művészi kifejezésrendszert. Czóbel a puha csend és a zeneien összecsengő színek festője. A „legfestőibb festő” egyszersmind művészetének „Achilles Basilides Sándor gyűjteményes kiállítása Egy másik művész februárban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Talán megkésett születésnapi köszöntő, mindenesetre régóta esedékes megnyilatkozás, Basilides Sándor gyűjteményes kiállításának megrendezése a Miskolci Galériában. Gondos válogatás, és nem kis gyűjtőmunka, (hiszen a bemutatott művek többsége magángyűjtők tulajdona) eredményezte e gyűjteményes kiállítás anyagát, amely szám szerint csupán elenyésző töredéke Basilides Sándor munkásságának. Mindössze hatvankilenc kép. Ezek a művek, ha helyenként szinte áthidalhatatlan hézagokkal is, pontosan felrajzolják egy alkotói pálya legfontosabb törekvéseit, jellemzőit. Basilides a magyar posztimpresszionizmusból indult, magáévá téve a szecesszió, az olasz novocento, és a második világháború előtti expresszionizmus tanulságait. Érdekes és kissé különös jelenség, hogy művészetének korai korszakában (elsősorban a harmincas években és a negyvenes évek elején festett képeiben) sokkal inkább megvolt a korabeli művészethez való „egyidejűség”, mint későbbi munkáiban. Nem utolsósorban erőteljes szociális érdeklődés figyelhető meg ebben a korszakában (Kültelek, Vakok, Rőzseszedők, Hazatérők stb.). Festőileg is korszerűbbek ezek a művei. Az ötvenes években a művész visszatér a „plain aire”-hez. Míg korábban szín- és fényhasználatát a szerkezetnek és nem utolsósorban a művészi gondolat expresszív kifejezésének rendelte alá, később a szerkezetet is feláldozta a „valőr” kedvéért. A kiállításon bemutatott képei közül kétségtelenül legjobb az 1932-ben festett és a Nemzeti Galériában őrzött Rőzseszedők című, amely nem kis részben hozzájárult, hogy a korabeli kritika „magyar Brueghel”-ként is emlegette, elsősorban sajátos világlátása miatt. Rideg Gábor Hírek a drámafesztiválról A szovjet sajtó meleg szavakkal méltatja a magyar drámafesztivál sikereit. Az Izvesztyijában Golovasenko A humanizmus igenlése címmel számol be három magyar műről: Az ember tragédiájáról, Szakonyi Károly Adáshiba című darabjáról és Molnár Ferenc Olympiájáról. A neves színházi kritikus mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a fesztiválon bemutatott alkotások színe-java a szovjet nézőket megragadja és elgondolkoztatja. Vonatkozik ez elsősorban Az ember tragédiájára, amelyet a tartui Vanemaine Színház együttese mutatott be. A leningrádi lapok a fesztivál egyik legérdekesebb műveként értékelik Örkény István Tóték című tragikomédiáját. A darabot a Leningrádi Gorkij Színház együttese mutatta be, a világhírű Tovsztonogov rendezésében. A fesztivál prózai darabjainak előadásával párhuzamosan a Leningrádi Kirov Színházban felcsendültek Erkel „Hunyadi Lászlójának” dallamai. Az előadás sikerét értékelve a leningrádi lapok rámutatnak arra, hogy Roman Tyihomirov főrendező munkáját értékesen segítették elő magyar kollégái, így Péter László balettmester, aki a táncokat tanította be. (MTI) FELVESZEM vizsgázott hűtőgép- és kompresszorszerelőket és kezelőket, valamint hűtőgépek és kompresszorok kezelésére férfi és női segédmunkásokat Felvételkor tanulmányi szerződést kötünk, melyben biztosítjuk a vállalatunkhoz kihelyezett hűtőgépkezelői tanfolyam elvégzését JELENTKEZÉS: KŐBÁNYAI GYÓGYSZERÁRUGYÁR Budapest, X., Gyömrői út 1. MUNKAÜGYI OSZTÁLY Telefon: 149-027 Az újonnan megnyílt Budaprint osztályunkon MLPRINT KAPHATÓ! 90 cm széles 48 forinttól 70,50 forintig NAGYON KELLEMES ÉS DIVATOS VISELET ORVIN LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK 1971. április « I MŰSOROK 3 Operaház: Falstaff (M. b. 9, ea., 7). — Erkel Színház: Ella Fitzgerald (fél 8). — Nemzeti Színház: Sötét galamb (7). — Katona József Színház: A luzitán szörny (7). — Madách Színház: Ármány és szerelem (D. b., 7). — Madách Kamara Színház: Cápák a kertben (7). — Vígszínház: Eljő a jeges (7). — Pesti Színház: Macskajáték (xll. b. 3. ea., 7). — József Attila Színház: Canterbury mesék. (7). — Főv. Operettszínházi West Side Story (7). — Thália Színház: A magyar kérdés (7). — Vidám Színpad: Fő a csomagolás! (fél 8). — Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (fél 9). — Irodalmi Színpad: Orfeo szerelme (A. b. 6. ea., fél 8). — Állami Bábszínház: Fehérlófia (de. 10). — Kamara Varieté: Mari Show (6 és fél 9). — Főv. Nagycirkuszi Orosz trojka (fél 8). — Zeneakadémia: Magyar Ré-Vió és Televízió Simfonikus Zenekara (Rádiózenekar( b. 2, fél 8). KOSSUTH RADIO 8.15: Keringők. 8.24: Rimszkij Korszakov: Mese Szailán cárról (négyfelv. opera). 11.19: Az élő sejt titka (ism.). 11.44: Ipoly menti népzene (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer mai 12.30: Melódiákoktól. 13.40: Csak műhiba? (A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása.) 14.00: Matuz István fuvolázik. 14.29: A magyar nyelv hete. 14.34: öt penny (részf.). 15.00: H. Idős. 15.10: A mi környékünk . . . 16.00: A világgazd. hírei. 16.05: Népdalcsokor. 16.40: Gorkij: Leninről. 17.00: H. Idős. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Operacsillagok — operaslágerek. 17.45: T. Választó! (Nők a közéletben.) 18.13: Magnósok, figyelem! (Ism.).19.00: Esti krónika. 19.24: A magyar nyelv hete. 19.35: Az RIBT Szimf. Zenekarának hangversenye. Közben: 20.25: Láttuk, hallottuk... 20.42: H. 21.30: Nóták. 2. 00: H. Idős. Sworth. 22.20: Beszélgessünk zenéről! 22.40: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból (rsp.). 23.00: Gigliola Cinquetti és Szécsi Pál énekel, AI Hirt trombitál. 23.15: Mendelssohn műveiből. 24.00: H. Idős. 0.10: Honthy Hanna és Baksay Árpád énekei. PETŐFI RÁDIO 8.05: Tatjana Nyikolajeva Sosztakovics-prelúdiumokat és fúgákat zongorázik. 8.33: Deák Tamás táncdalaiból. 8.58: Nevetni — nem kívánatos? (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Könynyüzenet híradó (ism.). 12.30: Reklám. 12.33: András Béla feld.: XVIII. századi magyar dalok. 12.45: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.00: H. Idős. 13.03: Zenekari muzsika. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől — hatig! 18.10: Írtam mérgemben ... (vidám összeáll. Gádor Béla írásaiból). 18.50: Kodály-kórusok. 19.00: Új könyvek. 19.03: Énekóra (vidám kisopera). 19.34: Vendégségben. 19.54: Mese. 20.08: Esti krónika 2. 20.25: Könynyűzene Horváth Jenő szerzeményeiből. 20.40: Lukács tábornok (dokm. Zalka Máté életéről). 21.30: Ravel: Vaises nobles et sentimentales. 21.45: Gondolatok múzeumokról, képtárakról (rp.). 22.00: Nóták. 22.40: Operafelvételek a század első feléből. 23.00: H. Időj. 23.15: Szimfonikus könnyűzene. 24.00: H. Időj. URH 18.00: H. Időj. 18.00: Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.10: Dalok. 19.28: Cukor György: A fejlődő országok iparosításáról (ism.). 19.38: Az MRT gyermekkórusa énekel. 19.48: Vígoperaest. 20.51: H. 20.54: A dzsessz kedvelőinek. 21.37- Hangfelvételek — felsőfokon 23.00: H. Idős. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Magyar irodalom. Alt. is£. VI. oszt. 9.00: Olvasás. Alt. isk. IV oszt. 9.55: Magyar nyelvtan. Alt. isk. V. oszt. 11.05: Kémia. Alt. isk. Vil. oszt. 13.10: Magyar irodalom. Ism 14.00: Olvasás. Ism. 14.55: Magyar nyelvtan. Ism. 15.50: Kémia. Ism. 17.33: Hírek. 17 40: Óvodások filmműsora. A tizenkét hónap (csehszlovák rajzfilm). 18.00: Péntektől hétfőig ... 18.40: „Én vagyok a legboldogabb anya a világon ..Dokumentumfilm. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Minden kilométerkőnél ... Magyarul beszélő bolgár filmsorozat. 3. A zenélő óra. 21.15: Költők Leninről. 21.35: Sanzonról sanzonra ... Behár György dalai. 21.55- Tv-hiradó — 2. kiadás. POZSONYI TV 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Helyszíni közvetítés a lipniki Polygráfia-üzemből. 20.00: A Leningrádi TV dok.-filmje. 20.30: Kockázat. 9. 21.25: Tv-híradó. 21.45: A jégkorongozás hírei.