Népszava, 1973. január (101. évfolyam, 1–25. sz.)

1973-01-03 / 1. szám

m3. január 3. Kőbánya, László gimnázium Ezer diák ajándéka Milyen csendes is a gimnázium szünidőben! Körülbelül négy percig tart ez az érzés, amíg a fehér márvány lépcsőház­ban felfelé baktatok a László Gimnázium pati­nás épületében. A biológia „folyosóra” már vidám kuncogás szűrődik ki, a laborban négy-öt fiú, leány etet A tengerima­lacot, a népes fehér egér­­családot, Oszkárt, a tel­ezer diáik a László Gimnázium lakója tanév közben. M­unkásgimná­­zium, gyáróriások és sok tucat kisüzem munkás­embereinek gyerekei ta­nulnak itt meghökkentően gazdag „körülmények” között. Dr. Kovács Péter igazgató futólag (így is másfél órás sétában) mu­tatja be büszkeségeiket: a nyelvi labort, a remekül felszerelt kémia—fizika szertárakat, elektromos kisgépekkel, előadóterme­ket, a legkülönbözőbb szemléltetőeszközökkel. Aztán — parányi áhítat­tal — kizárja a díszterem ajtaját. — Amit eddig látott: tanácstól, gyáraktól, üze­mektől, társadalmi szer­vezetektől kaptuk. Ez — és körbemutat — a gye­rekeink ajándéka. Az is­kolának. Százezer forintos aján­dék. Zöld függönyök a meny­­nyezetig érő sok-sok ab­lakon, egyforma, ízléses huzatú székek, fehér­ hab­­osbékát meg a jó ég tudja, milyen állatokat még. Salátalevelet répát takarmányt vágnak, köz­ben a karácsonyi élmé­nyekkel traktál­jak Ver­bői Lajosné biológia—kémia szakos tanárt Ketten­­hárman a könyvtárban időznek, Kopré József ta­nár úrnak adogatnak a keze alá, tárlókat félre­tett régiségeket porolnak áhítatlan ványzöld szépség, valóban dísze az iskolának. Dísz­terem, ahol ezer minden­félét lehet csinálni. Diá­kok keresményéből lett Az ezer diák munkával szerzett forintjaiból... Kilencen az igazgató úr szobájában csivitelnek, jaffát bont nekik dr. Ko­vács Péter, cigarettát nem kínál, „legalább előttem ne füstöljetek”. A száz­ezer forintos csekk, illet­ve egészen pontosan a na­gyított fénymásolata­i képkeretbe foglaltak, majd a tanáriban függ, külön­leges fénykép, rendhagyó, akárcsak a százezer fo­rint története — az asz­talra kerül. Szatmári Gabi negye­dikes forgatja és mesél Kicsit olyan is a törté­net, mint a mese. A gye­rekek, a tizennégy, tizen­nyolc évesek első hőstette, valamiért, ami maradan­dó. Ami az övék, az ő ke­zükből, erejükből szárma­zik. Keten engedték el az egy­­szem kislányt, fiút a haj­nalban kezdődő műszak­ba, üveget mosni, jókora ládákat rakni. Akadt gye­rek, aki a legszebb ruhá­ját vette fel az első gyári napra, futólépésben kel­lett hazaküldeni, vagy szerezni neki egyszerű, nem féltett holmit. Ami nem akadt: nem volt az­tán szülő, diák, aki ne is­merte volna el, hogy jó dolog, jó ötlet volt , amikor a gyerekek behív­ták a szülőket az iskolá­ba, a díszterembe vezet­ték őket először, vala­mennyit, kivétel nélkül. A két gyár igazgatójának, pártszervezetének elisme­rő, igen melegen dicsérő, köszönő sorait pedig leg­szívesebben minden ellen­őrzőbe beíratná az igaz­gató úr; kevés hasonló el­ismerést mondhat magáé­nak diákközösség... ...Míg hallgattam az izgatottan hadaró gyere­keket, az elégedett taná­rokat, folyvást az járt az eszemben: milyen sokszor halljuk, leírjuk, hogy a mi oktatásügyünk szűkös erszényű, anyagi forrá­saink szegényesek. Aztán látja az ember a perem­kerületi gimnáziumot, ahol minden, de minden közös erőfeszítésekről vall; tudomást szerez ilyen kitűnő diákakcióról, az Alma Mater ilyen okos szeretetéről — és már nem is tűnik minden sze­gényesnek. Roppant nagy erő van a közös akaratban. A László Gimnázium ezer diákja, népes tantes­tülete ebből kitűnőre vizs­gázott. Várkonyi Margit Díszterem, halványzöldben Tanárok és gyár kooperációja — Az igazság az, hogy többször dolgoztunk már mi, a mostani negyedike­sek a konzervgyárban. Lógtunk is, nevetgéltünk is, dolgozgattunk is, mi­kor hogyan... Aztán, az idén, októberben másként alakult Mintha jobban előkészítettek volna min­dent Az egész iskola, min­den osztály eljutott a gyárba, egy-egy hétre. (ünneprontás — vagy talán mégsem? —, hogy ezt a nagyszabású akciót gondot tanári és üzemi kooperáció készítette elő. A segítség kell, ez volt Köves vezérigazgató vé­leménye, sok kéz kell és derék munka. A gyár kell, ez volt a tanári testület álláspontja, de nem téb­­lábolás, hanem igazi mun­ka, értelemmel, jól előké­szítve.) — Úgy fogadtak most a munkások, olyan szeretet­tel, mint a közülük való­kat — mondja Páska Ga­bi —, apám lakatos, akár ha hozzá mentünk volna a műhelybe. Rakodás, tar­goncatolás, nem könnyű dolgok. De mindent meg­mutattak, és azt éreztük, hogy a kapott pénz mö­gött most­­ munka van. Hat nap a Budapesti Konzervgyárban, illetve a Globusban; a tanárok ve­lük tartottak, korai felke­lés, másfajta öltözék, napi hét óra fizikai munka. Olyan, mint a Szatmári kislány főművezető apjáé, Kovács Marika apukájáé, aki ablaktisztító, de a ka­tonatiszt gyereke, az óvó­nő lánya, a mérnökcsalád Balogh Évije is hamar otthonosan mozgott. Ba­logh Évi ezt írta később a gyárról a magyar dol­gozatában: „Két társammal kon­zervdobozokat tisztítot­tunk. Szemem, szám tele volt a VIM porával... ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy van, aki egész életében ezt a­­munkát végzi... Nagyon­­nagyon tisztelem azokat, akik ilyen és sok más ha­sonló munkával keresik a kenyerüket.” Üvegmosás az iskoláért Látókörbővítés? Mun­kára nevelés? Pedagógia? Minden együtt — ezt sok­szor felmérték az eltelt két hónap óta a nevelők, összekovácsolódtak az osztályok, más melegebb, segítőbb lett a közösségi élet az iskolában. Talán­­ a tanulmányi eredmény is „nőtt” pár tizeddel, mintha új varázsa lenne a nyelvi labor tiszta üveg­fülkéinek, a kémcsövek­nek, az elektromos szárí­tónak ... Ami a végén született, arra számítot­tak a legkevésbé. A heti kereset két nap­ját — egységesen — fel­ajánlották a diákok a díszterem újjávarázsolá­sára ... — A tanács azonnal rendelkezésre bocsátotta előlegként, a százezer fo­rintot, a visszafizetésre íme a csekk — mondja dr. Kovács Péter. — A taná­rok, diákok szülői segéd­lettel beszerezték a füg­gönyanyagokat — együtt szabott, varrt a fél iskola — megrendeltük a széke­ket, még a kárpitozásban is közösen állapodtunk meg, milyen színt válasz­­szunk. Az iskolai diákpar­lament már a díszterem­ben ülésezett A kis Újvári Margit — szószólója, küldötte volt az iskolának az országos értekezleten is — nem minden büszkeség nélkül mondja: — Nekünk bőven volt miről beszélnünk; mun­káról,­­tapasztalatokról — meg a jövő évi tervünkről is. Voltak szülők — ez csak természetes —, akik ne­ NÉPSZAVA A megyei főügyészség érést emelt A bíráló kazánfűtő elégtételt kapott „A levelező igazgató fő­orvos és a bíráló kazán­fűtő" címmel a Kékeste­tői Állami Gyógyintézet­ben történt igazságtalan­ságról írtunk lapunk 1972. november 12-i számában. Vas Ferencet, a bíráló kazánfűtőt a munkaérte­kezleten elhangzott bíráló észrevételeiért dr. Nyá­­rasdy György igazgató fő­orvos elbocsátotta, majd igyekezett megnehezíteni a családos kazánfűtő el­helyezkedését, rádióama­­tőri tevékenységét és meg­vonta engedélyét a fűtő másodállásához. A cikk nyomán a kö­vetkező levelet kaptuk a Heves megyei Főügyész­ségtől: „A Népszava 1972. no­vember 12-i — vasárnapi — számában ,A levelező igazgató főorvos és a bí­ráló kazánfűtő’ címmel megjelent újságcikk alap­ját képező munkaügyi vi­ta körülményeit kivizs­­­gáltuk. A lefolytatott ügyészi vizsgálat megál­lapította, hogy a Kékeste­tői Állami Gyógyintézet igazgató főorvosa mun­káltatói jogaival visszaél­ve szüntette meg Vas Fe­renc fűtő munkaviszonyát, és a felmondást tévesen hagyta helyben mind az 1. fokú, mind a 11. fokú munkaügyi döntőbizott­ság. Ezért a Heves megyei Területi Munkaügyi Dön­tőbizottság 184/1972. szá­mú határozatát ügyészi óvással támadtuk meg, hivatkozva az MT. 2. pa­ragrafus 1. bekezdésében szabályozott joggal való visszaélésre...” Tanulságképpen érde­mes idézni az óvás elvi jelentőségű indokolásából: „Az a dolgozó, aki rész­letesen indokolt igazoló­jelentésében fenntartotta, sőt megerősítette a veze­tésben látott hibákat, és nem érezte magát bűnös­nek, az összeférhetetlen, megbízhatatlan lett a ve­zetés szemében, annyira, hogy egyetlen megoldás­ként munkaviszonyát fel kellett mondani.... A jog­gal való visszaélést tanú­sítja az intézet vezető or­vosának a felmondást kö­vető magatartása: barát­­ságtalan cselekedetnek minősítette a ■Vas Feren­cet alkalmazó Meteoroló­giai Intézet intézkedését, amiért az ő elbocsátott dolgozóját főállásban al­kalmazták, ugyanakkor levelet írt az MHSZ ille­tékeseihez, amelyben be­jelentette, hogy Vas Fe­renc ellen intézeti és pártfegyelmi eljárás van folyamatban. Kérte, vizs­gálják felül. Vas Ferenc érdemes-e arra, hogy to­vábbra is amatőr rádió­adó engedélye legyen. Le­velének hatására a dol­gozó adóengedélyét az MHSZ bevonta. Az üzemi demokrácia legdurvább megsértésé­nek kell tekinteni — ezért kirívó törvénysértés —, ha azért szüntetik meg egy dolgozó munkaviszo­nyát, mert nyíltan, dol­gozótársai fóruma előtt bírálatot mond a veze­tőkkel kapcsolatban, fő­leg ak­kor, ha bírálatában foglaltak a valóságnak megfelelnek. Ebben az esetben nem lehet lénye­ges kifogásként említeni azt sem, ha felszólalásá­nak hangja nem teljesen kifogástalan, különös te­kintettel arra, hogy har­madik felszólalásaként külön elnézést is kért in­dul­atosságáért. Az őszin­tén elmondott, valóságos hibákra fényt derítő bí­rálatra kiadott munkálta­tói felmondás kifejezetten bizonyítja a joggal való visszaélést és ezt fokozta a felmondás utáni igye­kezet, hogy a dolgozót egyéb vonalon is meg­fosszák az érvényesülés lehetőségétől... A Mun­ka Törvénykönyve már idézett 2. §. 1. bekezdése értelmében tehát emiatt a dolgozót hátrány nem ér­heti.” A Heves megyei TMDB 571/1972. számú határoza­tában az óvásnak helyt adott, viszaállította Vas Ferenc munkaviszonyát a Kékestetői Állami Gyógy­intézetben, az intézetet teljes kártérítésre köte­lezte — a munkaviszony jogellenes megszüntetésé­ből és a másodállásra szóló engedély visszavo­násából eredő keresetki­esés megtérítésére. To­vábbá a Meteorológiai Intézet hozzájárulásától függően kötelezi a gyógy­intézetet, hogy továbbra is engedélyezze a kazán­fűtő másodállásban való foglalkoztatását. (A rádióadó engedélye­zésével kapcsolatban a főügyészség még nem tu­dott segítséget nyújtani, állandó egri lakásának címére azonban már ka­pott adóengedélyt Vas Fe­renc az MHSZ megyei titkárától.) A Heves megyei Fő­ügyészség példamutatóan érvényesítette a törvé­nyességet, igazságot szol­gáltatva az eddig kiszol­gáltatott kazánfűtőnek. Nyugtalanítja azonban, hogy a joggal való vissza­élés ezúttal sem vont ma­ga után szankciót. Hogy bár az igazgató főorvos — akinek működésére saj­nos nemcsak a kazánfűtő esete vetett árnyékot — vezetésből nyilvánvalóan megbukott (a gyöngyösi városi pártbizottság már 1972 tavaszán megállapí­totta ezt), a tandíjat, a kazánfűtő keresetkiesés okozta kárát az intézet­nek kell megfizetnie. Lukács Mária 3 A 25. ÉV KÜSZÖBÉN Téli puszta, idill nélkül A földek-mezők világá­ra valamikor oly jellem­ző téli nyugalmat hiába keresném öreglak kör­nyékén. A több üzem­egységből álló 11 holdas állami gazdaság munká­ja már jórészt ipari mun­ka, gondjaik is az ipari nagyüzemekéhez hason­lóak. Hintoton Ede igazgatót­­üzemről üzemre „kerget­tem”, már tovább ment — mondták mindenütt... Rohanás itt is az élet: szervezni, intézkedni, irá­nyítani. A cseppben keresem a tengert Jövőre lesz 25 éve, hogy az állami gaz­daságok — a korábbi „ál­lami birtokok” hálózatá­nak utódaként új viszo­nyok között — megalakul­tak, persze, minden év­forduló pontatlan, egyik előbb, másik később „ál­lította ki” alapító levelét A téli munka nem könnyű, és ez a gazdaság sem a legjobb, de a tér­képre minden utot fel kell rajzolnunk — beto­nosat, köveset, sárosat — akár tetszik, akár nem... Dombocska, fűvel Amerre a szem ellát (dimbek-dombok), min­­den Jankovich gróf ura­dalma volt cselédlaká­sokkal, vékonyan füstöl­gő kéményekkel, tapadós, undorító sárral, előbb da­rutollas Prónayval, ké­sőbb csendőrökkel, az is­kolából, a második ele­minél már kimaradó, rosszul táplált gyerekek­kel — mindazzal, amiről már nem divat beszélni, mert úgy tartjuk, únos­­ontalan elmondtuk már... De Szabó Ferenc, az ál­lami gazdaság pártitkára, akinek apját testvérét bevitték, megverték, az­tán megint bevitték, megint megverték, a csa­ládot a cselédkocsin szin­te évente munkakereső bolyongásra kényszerítet­ték, azt mondja nagy csendesen, egy fűvel bo­rított dombocskára mu­tatva: — Ide élve temették 1919 őszén a proletáro­kat ... Közöttünk Csontváry festette, fekete fák, a köd­ben felröppenő téli ma­darak. Mindezt csak azért írom le, mert összefügg a Vitya pusztai bekötőút megépülése fölötti, öt éve tartó, szinte felfoghatat­lan örömmel. De erről majd később... Ellentmondások Ez a fejezet talán az „ellentmondások” rímet kaphatná. „1965-ig olajos magva­kat termelő gazdaság volt. Kitűnő hozamokkal. Átprofilírozták a búzára, kukoricára, pillangósokra. A homokos-agyagos tala­jon ezek rosszabbul fizet­nek. A kalászosok átlag­termése­ holdanként 16,5 mázsa volt, a kukoricáé csak 18,5.” „A gazdaságnak 18 kombájnja és 80 erőgépe van. Huszonöt éve 100 lo­­va volt... És szilaj ök­rök ... Ma 8000 lóerő „zú­dul” a földekre, a mély­szántás nem kapirgálás.” „A 850 dolgozó a kör­nyék 8 községéből ver­buválódik, teherautókon szállítják őket a munka­helyekre. Munkásszállás nincs.” „Vityán 22 millió fo­rintért felépült egy ultra­modern 400 férőhelyes te­hénistálló, az egy tehénre jutó napi tejmennyiség azonban mindössze 4 li­ter. (Fáy Sándor állatte­nyésztő mondja: A tehén nem postagalamb, hogy abból a szűk etetőből ki­csipegesse a takarmányt. Rossz a Vízellátás. Rövid­re méretezték a tehénál­lásokat, a trágyarácsokat mind ki kell cserélni, a borjúnevelőben a levegő páratartalma túlságosan magas, a szellőzés rossz.” „Napi 20—25 vagon ter­mény szárítására alkal­mas üzem épült 10 mil­lióért. Kitűnően működik, nagyszerű dolog.” „Százhúsz millió forint befektetéssel készült vol­na egy 1000 koca befo­gadására alkalmas, óriás telep. (A beruházási stop — lestopolta!) Két k.­hold terület betonnal befedve, mellette készen a magas­ba törő víztorony. Eddig 20 millió „benne van”, de hogy mi lesz vele, sen­ki sem tudja.” „Minden tehénre kb. 5000 forintot fizet rá a gazdaság. 780 tehenük van. A 450 anyakocából csak 300 ad megfelelő utódokat Az öreglaki Állami­­ Gazdaság 120 milliós évi termelési értékéből 60 milliót az állattenyésztés ad.” „A törzsgárda 60 szá­zaléka szakmunkás. Az emberek átlagkeresete ha­vi 2100—2200 forint. Évente 10—12 dolgozó jut lakáshoz, a gazdaság 40 ezer forinttal járul az építéshez és 10 éves mun­kaviszonynál már 10 szá­zalékot elenged az ösz­­szegből. A gazdaságban 30 agrár- és gépészmér­nök tevékenykedik, a szakembereknek éppen most adják át az 1,6 mil­lióért épült lakásokat." „Csodálatosan modern, gyönyörű étterem és konyha készül, a belső munkákat most végzik.” „Völgyesi János igazga­tót 18 évi szolgálat után 1972 áprilisában levál­tották a beruházásoknál észlelt „nagyvonalúsága" miatt. Harkány Tibor fő­­agronómus a helyén ma­radt” Nagy fába vágott fejsze — Abból az épületből ide a konyháig úgy jöt­tünk át — mondja Vitya pusztán Sárdi István bel­ső revizor —, hogy fel­húztuk a gumicsizmát és lehajolva, jó erősen meg­kapaszkodtunk a szájá­ban. Az út és az építke­zések itt mindent m­eg­­változtattak. — Modern nagyüzem működik most a kútága­­sos puszta helyén — er­ről Urbancsik István ke­rületvezető beszél. — Saj­nos, a nyereségrészesedé­sünk elúszott tudjuk, túl­ságosan nagy fába vágtuk a fejszénket, de ha egy­szer jó állatállomány­­nyal „beindulnak” ezek a nagy szarvasmarha- és sertésgyárak, majd ön­tik a forintokat! — Nem idegeskedünk — mondja Mr­au József gyümölcstermesztési bri­gádvezető —, helyre jön a gazdaság. A mi embe­reink, itt, f mind egy nagy család... — Nem vagyunk finy­­nyásak — Szűcs János gépszerelő társára, Gö­­röncsics Károlyra néz —, ha a traktorosok már na­gyon elfáradnak a gépe­ken, beállunk szántani éjszakai műszakra. Hát nem kellemes, az biztos, hideg van, köd van, ösz­­szeugratja az ember ke­zét Ám a nehéz fizikai munka már a múlté. Most tart még például a gyümölcsfák metszése, nők végzik. Ezt nem le­het gépesíteni. Vagy te­szem fel, a műtrágyaszó­rásnál a gépek felöntése is kézi munka még, de nézze csak meg a tehe­nészeket ... Emlékszem, apáink keze valósággal megkövesedett megbüty­­kösödött a fejéstől, az al­­mozástól, ujjaikat ki sem tudták már nyújtani, most műszerpontosságú gépeket, berendezéseket kezelnek, a tej úgy kerül a tartályokba, ember nem is nyúl hozzá. Gárdosi Ildikó admi­nisztrátor az ebédhez el­hozta magnóját is, ame­lyen a legújabb felvéte­lek vannak. — Mit lehet egy pusz­tán télen csinálni? Hát van itt kulturház, nagy könyvtár, mozi és hát a tévé. Az sokat jelent... Nem elöl, de előre A táj és benne a saját arculatuk, életük megvál­toztatásáról vall Kauer Imre öreglaki növényter­mesztő. Muszta Lajos, a központi műhely gépsze­relője. Ágh Zoltán kom­­bájnos Alsóbogáton, aki országra szóló, jó ered­ményekkel hívta fel ma­gára a figyelmet, Baján János sertésgondozó, aki akkor sem lehetne büsz­kébb a falkára, ha a sa­játja lenne. Elmondják például, hogy a gazdaság adott he­lyet a Május 1. Ruha­gyár üzemének, ahol az asszonyok-lányok kaptak jó munkaalkalmat, be­szélnek a gondokról is, pontosabb, finomabb, ügyesebb irányításra len­ne szükség. Megtermett a betakarítottnál jóval több gabona, jobb szervezéssel — a kellemetlen időjárás ellenére is — talán többet megmenthettek volna, az építkezések jobb kivitele­zésére a mérnököknek kellett volna odafigyel­niük. Az építőbrigád 40— 50 emberét most szélnek eresztik, de mi lesz ta­vasszal, ha átalakítások­ra lesz szükség? Választhattam volna az ország sok-sok kitűnően működő és gazdálkodó ál­lami gazdasága közül nem is egyet, hogy bébi-,­zonyitsam: a régi, grófi szérűkön a puszták népe, negyedszázad alatt, mi­lyen óriásit lépett előre, és a régmúlt bérese, nap­számosa, kocsisa és gya­logmunkása, a vidék pro­letárjai hogyan váltak az egyik legfontosabb „ipar­águnk”, a mezőgazdaság szakembereivé, mit gyara­podtak tudatban, anya­giakban, a munka etiká­jában — de talán élesebb és reálisabb így a téli kép, amely csak egy kép a sok közül. Idill nélkül, vázlatosan festve, ilyen a még nem elöl — de mindig előre — lépkedő gazdaság 1972- ben. Siűts Dénes

Next