Népszava, 1973. március (101. évfolyam, 50–76. sz.)
1973-03-04 / 53. szám
10 I VASÁRNAPI MOZAIK 1373. MÁRCIUS 4. VASÁRNAP. A Nap kel 6 óra 21 perckor, nyugszik 17 óra 32 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon kAzmsr nevű kedves olvasóinkat. VÁLTOZÉKONY, ENYHE IDŐ Az óceán felől érkező újabb enyhe, páradús légtömegek szombat hajnalban a Brit-félszigeten és a Skandináv-félsziget déli részén többfelé esőt valamint néhány fokos melegedést okoztak. Ugyancsak enyhült az időjárás Közép-Európában, ahol az elmúlt napon a hőmérsékleti maximum 2—5 fokkal magasabb volt, mint az utóbbi tíz év átlaga. Az enyhülést általában élénk, sőt helyenként erős szél és többfelé eső, havas eső kísérte. A Szovjetunió európai területének nagy részén télies az idő, sokfelé havazott. A Kárpát-medence változékony időjárását továbbra is az északnyugat felől áramló, különböző hőmérsékletű léghullámok határozzák meg. Várható időjárás vasárnap estig: időnként megnövekvő felhőzet többfelé futó eső, egykét helyen havas eső, kisebb havazás. Élénk, időnként erős északnyugati, nyugati szél. Változékony, enyhe idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. A Duna Budapestnél 153 centiméter. — A kora tavaszi mezőgazdasági munka Somogy megye termelőszövetkezeteiben és állami gazdaságaiban is megkezdődött. Szerte a megyében szántanak már, és serényen végzik a kalászosok fejtrágyázását — A Gyermekek Világszövetségének tokiói szervezete március 3-án egésznapos japán—magyar gyermekfesztivált rendezett a tokiói Hibija park koncerttermében. Befejeződött a vadászszezon Borsod megyében. Különösen az őzvadászat volt eredményes, őzbakból, sutából és gidából több mint hatezret lőttek ki. Jól jövedelmezett az élővadbefogás is. Több mint 4000 nyulat, 2000 foglyot és jelentős mennyiségű fácánt hálóztak.— Lovas fogatot indít Veronába a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat a Magyar Lovas Szövetséggel együttesen, ahol március 11—19. között rendezik meg a nemzetközi mezőgazdasági és állattenyésztési vásárt. — A balatoni halászflotta kétnapos kényszerpihenő után szombaton ismét vízre szállt. A siófoki Balatoni Halgazdaság öt halászbrigádja indult el a kora reggeli órákban. Ezen a napon több mint 60 mázsa hal került a hálókba. — Új autóbuszok álltak forgalomba Somogyban. A Somogy megyei 13. sz. Volán Vállalat a megye autóbuszközlekedésének javítására több mint tízmillió forintos költséggel 17 új Ikarus 66-os korszerű autóbuszt szerzett be és ezek szombaton már forgalomba is álltak. — N£jyesikrelmek adott életet pénteken Damaszkuszban egy 28 éves Szíriai asszony. Az anya és gyermekei jó egészségnek örvendenek. „Orosz trojka” néven Moszkva és Leningrád között hamarosan új expresszvonat kezdi meg a menetrendszerű közlekedést. Az új expressz négy óra alatt teszi meg a két város közötti, körülbelül 850 kilométeres utat. — Újburgonya-termesztési idény kezdődött Csongrádban. A télen vermekben, pincékben tárolt burgonyát világos, már fűtött helyiségekbe vitték, ahol megerednek, csírát hajtanak és március második felében kiültetik a kertekbe. — Elvesztette beszélő akaratát vírusos influenza következtében egy 15 éves iskolás leány a romániai Szatmár városában. A város kórházában egy fiatal orvos sikerrel megoperálta. A súlyos pszichikai gátlást úgy oldotta fel, hogy a műtét során szinte elviselhetetlen fájdalmat okozott neki. Ennek következtében a leány kiabálni kezdett és visszanyerte beszélőképességét. — Új erdőt fűttetnek, 700 ezer facsemete felhasználásával, 70 hektáron az idén Szolnok határában a holt Tisza partján. Az erdősítés célja a város környezetének, üdülő-, pihenőterületének szépítése, a levegő tisztítása. — Elkészítették az első bolgár villamos biciklit a szófiai Autó-Motor Kutató Intézet könnyűjárművek részlegében. A modellt egyszerű akkumulátor hajtja, legnagyobb sebessége óránként 25—30 kilométer. — Az 1973-as riói karnevál megnyitóján 38 fokos hőségben több mint négyezer külföldi turista, brazilok milliói és 15 ezer fegyveres rendőr vett részt péntek este. A fővárosi tanács által kezdeményezett „Nyitott kapu” mozgalom keretében március 7-én délután 14—16 óra között a Fővárosi Garázsipari Vállalat Madách téri garázsában nyitott kapukkal várják a látogatókat, hogy bemutassák a gépi kocsimosás legkorszerűbb gyakorlatát. A géménél vadrezervátumban szombaton, az előző évekhez képest jóval korábban, megkezdődtek a társaskirándulások. A korai nyitást az tette lehetővé, hogy most már fedett és fűthető vasúti kocsikkal is rendelkeznek. Teljes házgyári kombinátokat, valamint cementet és más anyagokat szállít a Szovjetunió Lengyelországba, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Magyarországra. A Szovjetunió, Bulgária, Magyarország, az NDK, Románia és Csehszlovákia együttesen hoztak létre az Urálban egy kombinátot, mely évente 500 ezer tonna azbesztet gyárt . A falun élő magányos öregek helyzete lényegesen kedvezőtlenebb, mint a városban lakó idős embereké, hiszen a kis lélekszámú településeken nincs rendszeres szociális gondozás. Nem működik szociális otthon, vagy öregek napközi otthona. E fájó gond megoldására példamutató kezdeményezés született a baranyai Egerágon. A termelőszövetkezet és a Vöröskereszt megszervezte a rászoruló öregek területi szociális gondozását. A spanyol kamarák legfelsőbb tanácsának küldöttsége, Pedro de Ussia elnök vezetésével befejezte magyarországi tárgyalásait. A delegáció spanyol műszaki hét magyarországi rendezésének lehetőségeiről folytatott eszmecserét. — Nem bűncselekménynek, csak hamis tanúzásnak minősül, ha egy hölgy eltagadja a korát — ítélkezett egy római bíró, Cosetta Greco filmszínésznő ügyében, aki 35 évesnek vallotta magát, holott 40 éves volt, amikor udvarlója egy vendéglői verekedés során szódás üveggel betörte az orrát. — Dr. Heiczmann János KGiM-miniszterhelyettes vezetésével szombaton magyar küldöttség utazott a kuvaiti magyar hétre. Fehér Lajosné, az Országos Szövetkezeti Tanács nőbizottságának elnöke szombaton Brüsszelbe utazott a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségében tevékenykedő nőszövetkezők tanácsadó testületének rendes évi ülésére. Fehér Lajosné ezt követően néhány napig Ausztriában tanulmányozza a szövetkezetek tevékenységét. A belgrádi Molit és az újvidéki Matica Szrpszka kiadók által szerb nyelven kiadott Petőfikötet megjelenése alkalmából Tóth Elek, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete fogadást adott. A reprezentatív formában megjelent verseskötet válogatását Mladen Leskovac, a Matica Szrpszka elnöke végezte, a verseket Damilo Kis és Ivan V. Lalics műfordítók ültették át szerb nyelvre. Amatőrfilm szemle kezdődött szombaton a győri Mező Imre Úttörőházban. A 2. észak-dunántúli amatőr filmszemlére beküldött anyag nemcsak számszerűen duplázódott meg az elmúlt évihez képest, de a színvonala is lényegesen magasabb. A filmek vetítése vasárnap délelőtt folytatódik, ezt követően döntenek a díjak odaítéléséről. — „Kertészet a képzőművészetben” címmel kiállítás nyílt a Mezőgazdasági Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria rendezésében szombaton a nyíregyházi mezőgazdasági főiskola tanácstermében. — A Vasutasok Szakszervezete és a MÁV Vezérigazgatóság élenjáró vasutas szocialista brigádok tiszteletére ma délelőtt színházi előadást szervezett a Thália Színházban. Pagogyin darabja, az Arisztokraták kerül színre. — An. Weiner Leó emlékverseny vonósnégyes kategóriájában a legjobb eredményt az Éder Pál— Ligeti András—Tóth Zoltán—Éder György kvartett érte el. A szonáta kategória első díját a Schiff András—Szenthelyi Miklós pár nyerte. — Vietnamról állított össze bibliográfiát a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, összefoglalva a távol-keleti országgal kapcsolatos könyvek, kiadványok sokaságát. — Nőnapi műsorokat sugároz a rádió és a televízió március 7-én és 8-án. A televízióban 8-án a dolgozó nők életéről készült dokumentumfilmet vetítenek. — Nagy közönségsikere van a nyugat-berlini rádiótoronynál levő kiállítási csarnokokban megrendezett nemzetközi turizmus börzén látható magyar idegenforgalmi pavilonnak. — Nem libeg a Libegő a jánoshegyi légkötélpályán március 6—25. között, mert karbantartási munkákat végeznek rajta. ORSZÁGOS OKTATÁSTECHNIKAI KÖZPONT A korszerű oktatástechnikai eszközök kutatására alkalmazásuk oktatására és terjesztésére Országos Oktatásügyi Központot létesítenek Budapesten. Az újonnan létesített intézmény kísérletileg alkalmazza az új oktatástechnikai eszközöket és módszereket. Dolgozik ezek fejlesztésén. Elvégzi az oktatástechnikai eszközök vizsgálatát, minősítését és alkalmazásukra ajánlásokat dolgoz ki. Kapcsolatot tart és ápolja az együttműködést a külföldi oktatástechnikai intézményekkel. Esetenként vállalja a fejlődő országok szakembereinek képzését. Az intézmény munkáját a korszerű oktatástechnikai kutatásban és alkalmazásban leginkább érdekelt minisztériumok és országos hatáskörű szervek képviselőiből alakított tárcaközi tudományos és koordináló tanács irányítja és segíti. — Befejeződtek a ki- — „Az ifjúság Szegeegészítő államvizsgák adért” címet adományozza Miskolci Nehézipari Mű- a város tanácsa azoknak szaki Egyetem dunaújvár a fiataloknak, akik a terrosi főiskolai karán, a temelő munkában, a tűdelyeket a korábban végmány, a művészetek tervzett szaktechnikusok tét- létén, az országos vetéltek le, hogy az üzemmérkedőkön kiemelkedő sikeneki diplomát megkap- teket érnek el. Az érmehassák. Most összesen két első alkalommal a 208-an szerezték meg az Forradalmi Ifjúsági Napok üzemmérnöki diplomát, alkalmából adják majd át. BUSÓJÁRÁS MOHÁCSON FÖLDRENGÉSTANI SZIMPOZION Szovjet tudósok Szimferopolban háromnapos szimpoziont tartottak a földrengési övezetekben való építkezés problémáiról, valamint a fekete-tengeri paránidék földkérgének sajátosságairól. Szologub akadémikus szerint a lakó- és középületek földrengés elleni védelmének módszerei különösen eredményesekké váltak azáltal, hogy rengésbiztos zónákat hoztak létre, amelyek épületei 8-as erősségű földlökéseknek is képesek ellenállni. Korábban Jaltában, amely földrengés övezetben helyezkedik el, legfeljebb háromemeletes házakat lehetett építeni. Most lehetőség nyílt a még több szintes építkezésre is. Már meg is kezdődött az első öt magasépület, 16—20 emeletes szállodák, kollégiumok, lakóházak építése. — Szíveskedjen mosolyogni! NÉPSZAVA Lottó° nyereményjegyzék A 9. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem akadt. Az egyes osztályokra jutó nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után a következők: a négytalálatos szelvények száma 148 darab, a nyeremény egyenként 32 076 forint. 11922 háromtalálatos szelvény van, ezekre egyenként 199 forintot fizetnek, a 279 243 darab kéttalálatos szelvény egyenkénti nyereményösszege 11 forint. Vasárnap Operaház: Háry János (Oláh Gusztáv b. 6. ea., de. 11); Carmen (7). — Erkel Színház: A csengő, Gianni Schicchi (Failoni b. 7. ea., de. 11); A trubadúr (Carlo Bergonzi mv. 12. b. 7. ea., 7). — Nemzeti Színház: Csák végnapjai (fél 11); Szeget szeggel (7). — Katona József Színház: Az utolsó hősszerelmes (fél 3); Celestina (7). — Madách Színház: Sirály (Csiky b., fél 11); Énekes madár (6. b., 7). — Madách Kamara Színház: Családi dráma (fél 3) ; Libikóka (7). — Vígszínház: Három nővér (fél 3); Keresztül-kasul (Komb. b. z. s. 6. ea., 7). — Pesti Színház: Macska játék (fél 3); A kör négyszögesítése (7). — József Attila Színház: A kőszobor léptei (Vasutas b. 4., fél 3); Motel a hegyen (7). — Thália Színház: Arisztokraták (de. 11) ; Ramajana (7). — Operettszínház: Mágnás Miska (fél 3); Hegedűs a háztetőn (Komb. 14. b. 5. ea., 7). — Zeneakadémia: Liszt F. Kamarazenekar (A Liszt F. Kamarazenekar négy matinéja 3., de 11); Kisterem: Lőte Enikő zongoraestje (A zong.muzsika története 4., fél 8). — Vidám Színpad: A szülő is ember (fél 4); Részeg éjszaka (fél 8). Mikroszkóp Színpad: Tiszta vizet a fejekbe (du. 4 és fél 9). — Irodalmi Színpad: Petőfi Sándor (Ady ifj. b. 3. ea., fél 4); Az apostol (fél 8). — Bábszínház: Az elvarázsolt egérkisasszony (fél 10 és fél 12) ; Óz, a nagy varázsló (fél 4) . — Bartók Színház: Tündér Ilona (de. 11). — Huszonötödik Színház: A bús képű lovag Don Quijote (8). — Főv. Nagycirkusz: A porond ifjú csillagai (de. 10, du. fél 4 és fél 8). — Kamara Varieté: Pest megér egy viccet (du. 3, 6 és fél 9). KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Jó reggelt, vasárnap? 10. H. 10.03: Keress, kutass! 11: Óvodások dalkincse. 11.15: A félelem és a belenyugvás regénye. 11.25: Az MNT szimf. zenekarának Beethoven-matinéja. Közben: 12: H. Lapsz. Idős. 12.15: Édes anyanyelvűnk. 12.20: Varázslások. Gyárfás Endre versei. 13: Egy korty tenger. 13.10: Operettdalok. 13.29: Rádiólexikon. 13.59: Schubert: c-moll szonáta. 14.28: Párizsi levél. 14.38: Renata Tebaldi énekel. 15: H. Időj. 15.08: Színházi magazin. 16: Körkapcsolás. 17: H. Időj. 17.05: Nótakedvelőknek 17.47: Lírai önarckép. Csoóri Sándor versei. 18.02: Húsz év óta a hangversenyműsorban. Közben: 19: H. Időj. Sporth. Totó. 19.53: Irodalmi folyóirataink: Alföld. 20.43: Mario Del Monaco énekel. 20.54: Külföldi kulturális híradó. 21.14: A zene nem ismer határokat. 22: H. Idős. Sporth. Totó. 22.20: Népdalok, néptáncok. 23: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 24: H. Időj. 0.10: Korda György énekek PETŐFI RADIO 7: A róm. kat. egyház félórája. 7.30: Sebestyén János Liszt-műveket orgonál. 8: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 8.59: Zenei anyanyelvünk. 9: Wilhelm Backhaus utolsó koncertje. 10.05: Csodálatos emberkék. Novellafüzér Cholnoky László írásaiból. 10.45: Vasárnapi koktél, ism. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta.13: Hazai tükör. 14: Táskarádió. 14.55: Körkapcsolás. 15.50: Csárdások. 16: H. Időj. 16.05: Hangulatlámpa. 16.35: Zenekari muzsika. 17.15: Tudósaink arcképcsarnoka. Kovács K. Pál akadémikus. 17.30: A vasárnap sportja. 18: H. Időj. 18.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.15: Rádiószínház. Egy keresztespók tapasztalatai. 19.32: Daróczi Bárdos Tamás: Harangjáték — népdalrondó. 19.40: Régi színház — Új törekvésekkel. Beszéll. Abody B fiával. 19.50: Mese. 20: H. Idős. Sporth. Totó. 20.15: Sztravinszkij: A kéjenc útja. Három felv. opera. 23 : H. Időj. 23.10: Zenés játékokból 24: H. Időj. URH 8: H. Lapsz. Időj. 8.05: Rossini operáiból. 8.33: Solti György vezényel. 10: Új zenei újság. Ism. 10.35: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 11.05: Peter Pears Buxtehude-műveket énekel. 11.12: A MŰSOROK Et Ella. Rádió. 12: H. Laosz. Időj. 12.10: Manon Lescaut. Részi. 13.02: Zenekari muzsika. 14: A falra hányt borsó. Csehov vidám jelenetei. 14.28: Mendelssohn, a-moll vonósnégyes. 15: A kis herceg. Ism. 16: H. Időj. 16.05: Műsor. 16.07: Művészlemezek. 17.15: A walkür. Részi. 18: H. Időj. 18.05: Zongoraművek. Közben. 18.41: Menedék. Uly és Gyula versei. 19.35: Csak fiataloknak! 21.05: Zenekari muzsika. 22.23: A dzsessz kedvelőinek. 22.35: A Gregg Smith kórus és a Columbia kamaraegyüttes Schönberg-felvételei. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 9. ITV. Sprechen Sie Deutsch? 9.25: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 9.50: A Tenkes kapitánya. 10. A haditerv. 10.15: Nyitott füllel. 10.45: Játsszunk bábszínházat. 11.15: Társulások. Riportfilm. II. rész. 13.08: Pedagógusok fóruma. 13.50: A horgászat kedvelőinek. 14.20: Telesport. 1. Tavaszi handicap. Közv. a Kerepesi úti ügetőpályáról. 2. Műkorcsalya VB. Színes. 16.15: Reklámműsor. 16.20: Delta. Tudományos híradó. 16.45: Műsorainkat ajánljuk! 17.10: Petőfi Sándor szavalóverseny. 18: Reklámműsor. 18.05: Mézga Aladár különös kalandjai. 9: Krimibolygó. Színes. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19: A hét. 20: Hírek. 20.05: Emil hajója. Francia film. 21.45: Telesport. Műkorcsolya VB. Színes. Sporthírek. Kb.. 23: Hírek. POZSONYI TV 9: Bábjáték. 9.25: Dalok. 9.35: Randall és Hopkirk. 15: Műkorcsolya VB. 18.40: Mese. 19: Tv-híradó. 19.50: Költészet. 20: A különc. Nazim Hikmet tv-játéka. 21.23: Tv-híradó. 21.40: Sporteredmények. 21.55: Kultúra ’73. Hétfő Erked Színház: Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara (Tavaszi b. BL-BTI. s., fél 8). — Nemzeti Színház: Neveletlenek (7). — Katona József Színház: Ahogy szeretsz (7). — Madách Színház: Oidipus király (Kiss Manyi b., 7). — Madách Kamara Színház: A bolond lány (7). Vígszínház: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (A. b. 4. ea., 7). — Pesti Színház: Egy őrült naplója (7). — József Attila Színház: A kutya testamentuma (I. b. 4. ea., 7). — Thália Színház: Csúsingura (7). — Zeneakadémia: Esti muzsika (Ipari tan. b. 2., 7). Kisterem: Tóth Zoltán brácsaestje (Intézeti hangvers., fél 7). — Vidám Színpad: Kiskapu (fél 8). — Egyetemi Színpad: Az Interbrassegyüttes hangversenye (7). — Bábszínház: Bábuk és emberek. Hét bábgroteszk (fél 8). Bartók Színház: A perbe fogott diák (du. fél 4). — Főv. Nagycirkusz: A porond ifjú csillagai (fél 8). A Magyar Állami Operaház zenekara 1973. március 29-én 10 órakor próbajátékot tart magasharsona szólamában. Jelentkezés március 27-ig a személyzeti osztályon. Jelenlegi munkaviszony pontos megjelölésével. KOSSUTH RADIO 8.15: Verbunkosok, népdalok. 9.06: Indul a bakterház. X. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve. Franck: A-dúr szonáta. 10: H. Idős. 10.05: Iskolarádió. 10.30: A szolnoki Szigligeti Színházban. 10.45: Szimfonikus zene. 12: Déli krónika. 12.29: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene, nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Édes anyanyelvünk. Ism. 14.10: Kóruspódium — Székesfehérvárott. III. 14.49: Vallomás a műfordításról. Látogatás Csuka Zoltánnál. 15: H. Időj. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Vavrinecz Béla ford.: Mezőségi képek. 16: A világgazd. hírei. 16.05: Mario Lanza filmdalokat énekel. 16.13: Játék a nádasban. Sólyom László hangjátéka. 17: H. Időj. 17.05: Külp. figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Aeumások Mekkája. Beszélg. dr. Stecker Ottó igazgató főorvossal, a hévízi kórház tud. kutatásairól. 17.55: Húszas stúdió. Névtáblák. 19: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: A Rádió Kabarészínházának márciusi bemutatója. 20.50: H. 20.53: Népi zene, nóták. 21.30: Mikrotánc. 22: H. Sport. Időj. 22.20: Az MRT szimf. zenekarának felvételeiből. 23: Oktatáspolitika — egy folyóirat tükrében. 23.15: Tánczene éjfélig. 24: H. Időj. 0.10: Régi angol kórusmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Bp-i Koncert Fúvóazenekar játszik. 8.15: Bécsi klasszikus zene. 9: H. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10: A zene hullámhosszán. 11.37: A hétköznapok etikája, n. Ism. 11.57: Bach-művek. Közben: 12.40: A közoktatás fóruma. Ábrahámok. 14: Kívánságműsor kettőtől — hatig! 18.20: Operamúzeum. Verdi: Aida. Közben: 19.53: Mese. 20: Esti krónika 2. 21.38: Közkívánatra! 23: H. Időj. 23.15: A hét zeneműve. Ism. 23.45: Behár György operettjeiből. 24: II Időj. URH 18: H. Időj. 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Századunk zenéjéből. 19.33: A Bp-i Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. Közben: 20.15: Láttuk, hallottuk. Ism. 21.25: Zsebrádiószínház. A vonal túlsó végénn Kamarás István hangjátéka. 21.45: Operaáriák. 22.27: Chateauvallon-i dzsesszfesztivál. I. 23: H. Sport. Idős. POZSONYI TV 17.05: Aranyművesek. It: Mese. 18.10: Vidám műsor. 19: Tv-híradó. 19.30: Az élet , mint minden más jelenség. 20: A hetedik rész. Tv-játék. 21.50: A labdarúgás hírei. «CSAK TEKINTSE MEG KIRAKATAINKAT Válasszon kedvére amíg a készlet tart! 1973. március 4. ÉVFORDULÓK Vasárnap SALAMON BÉLA színész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze születésének 88. évfordulója, PAÁL LÁSZLÓ festőművész, a XIX. századi egyik legnagyobb tájképfestője , esztendeje halt meg. Hétfő KARIKÁS FRIGYES író, műfordító, a kommunista eszmeiségű magyar elbeszélőirodai óra egyik megteremtője 35 esztendeje halt meg. TŐKÉS ANNA Kossuth-díjas színésznő születésének 75. évfordulója. váradi Antal író, drámaíró, költő, a Színművészeti Akadémia egykori tanára, majd igazgatója halálának 50. évfordulója. HIPPOLYTE TAINE francia kritikus, filozófus és történetíró 80 esztendeje halt meg. KÉSZPÉNZÉRT is VÁSÁROLUNK, illetve bizományba ÁTVESZÜNK CSÓNAKMOTOROKAT: Szoljut 50 cm3 Pribolj 125 cm3 Vetyerok 175 cm3 Vetyerok 250 cm3 Neptun 350 cm3 Vihar 440 cm3 továbbá Johnson, Tamler, Even rúd stb. üzemképes motorokat, valamint HŰTŐGÉPEKET: Lehel 50, 60, 70, 120 literes és egyéb üzemképes készülékeket Budapest, V., Tanács körút 24, VII., Majakovszkij utca 37. szám alatti felvevőhelyeinken BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V.