Népszava, 1974. március (102. évfolyam, 50–76. sz.)

1974-03-27 / 72. szám

4 V SZERDAI MOZAIM 1874. MÁRCIUS 27, SZERDA A Nap kel 5 óra 34 perckor, nyugszik 18 óra 6 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon PARÁS, ENYHE IDŐ A Skandináv-félsziget északi részétől a Fekete­tenger medencéjéig mintegy 1000—1500 kilo­méter szélességben ma­gas légnyomású zóna húzódik. Európa e terü­letein általában kevés a felhő. A reggeli ködök­től és elszórtan kialaku­ló futó esőktől eltekint­ve száraz az idő. Válto­zékony, csapadékos idő­járást Délnyugat-Euró­­pában és a Szovjetunió európai területének északi felében okoznak az ott örvénylő ciklonok. A Kárpát-medence a kö­vetkező 36 órában is az előzőekben említett ma­gas légnyomású zóna hatása alatt marad, így időjárása nem változik lényegesen. Várható időjárás szer­da estig: kevés felhő, száraz idő. Reggel pá­rásság, helyenként köd. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti szél. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 13—18 fok között. A Duna vízállása Bu­dapestnél 347 cm. — Együttes Illésen vi­tatta meg a Borsod me­gyei tanács vb és a Haza­fias Népfront megyei el­nöksége a két testület együttműködését. Az együttműködési megálla­podásban a megyei ta­nács vállalta többek kö­zött, hogy fórumot teremt a tanácsüléseken az or­szággyűlési képviselők­nek. — Allende-emlékbélyeg. Salvador Allende emlék­bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta. Ez alka­lomból a XI., Fehérvári út 47. szám alatt, a Fő­városi Művelődési Ház­ban szerdán 11 órai kez­dettel ünnepségre kerül sor, amelyet első napi bé­lyegzéssel kötnek egybe. — Vaskohászati és vas­ipari anyagvizsgáló gépek kiállítása nyílt meg ked­den a kohó- és gépipar Rákóczi úti Technika Há­zában, ahol 17 NSZK-beli vállalat mutatja be leg­korszerűbb termékeit. — Szalonkahúzás a Bükkben. A korán bekö­szöntött, szokatlanul me­leg időjárás hatására az idén a szokásosnál hama­rabb tűntek fel az első erdei szalonkák a Bükk­­hegységben, Hollóstető környékén. — Fácánkeltetés Lene­sen. Az ország legnagyobb mesterséges fácántenyész­tő telepén, a Gemenci Er­dő- és Vadgazdaság lene­sz fácános kertjében, ahol több mint háromezer fá­cánt tartanak, megkezdő­dött a fészekrakás. Az idén mintegy 120 ezer to­jásra számítanak.­­ Korán nyitnak a Bács-Kiskun megyei ker­tészetek. Az országellátó zöldövezetből már hetek óta szállítják a friss pa­rajt és sóskát a fővárosba, s megjelent a piacon a kiskunfélegyházi kis piros retek is.­­ Purman Jenő ve­gyészmérnök hosszan tar­tó, súlyos betegség után, 63 éves korában meghalt. 1954 és 1970 között a Ne­hézipari Minisztérium fő­­osztályvezetőjeként, majd a Gyógyszeripari Tröszt vezérigazgatójaként a magyar gyógyszeripar ve­zetője volt. Purman Jenő­től kedden a Rákoske­resztúri temetőben vettek végső búcsút családjának tagjai, barátai, munkatár­s Tavaszi tisztasági na­pokat szervez Zalaeger­szegen március 26-tól áp­rilis 3-ig a zalaegerszegi Hazafias Népfront, a KISZ, a Magyar Vöröske­reszt városi bizottsága és a városi tanács. A város tavaszi nagytakarításában a szervezők számítanak a honvédségre, az iskolák­ra, az üzemek, a gyárak kollektíváira.­­ Új óvodát adtak át 75 férőhellyel kedden pócspetriben. A község­ben ez az első állandó jel­legű gyermekintézmény, amelynek építésére helyi és megyei tanácsi erőfor­rásból 2 millió forintot fordítottak.­­ Szabálytalanul ha­ladt át Vermes Sándor 39 éves kőműves, budapesti lakos a XXI., Kossuth Lajos utca 131. számú ház előtt és egy személygép­kocsi elütötte. Súlyos sé­rüléssel szállították kór­házba a mentők.­­ Sorozatosan elköve­tett lopással okozott kárt munkahelyének, az Orion­­gyárnak Kővári Imre 29 éves MEO-csoportvezető és bátyja, a 32 éves Kő­vári Gyula géplakatos. Külön-külön és közösen is nagyobb mennyiségű tv-alkatrészt vittek ki az üzem területéről. A Köz­ponti Kerületi Bíróság Kővári Imrét 2 évi és 1 hónapi, Kővári Gyulát 1 évi és 8 hónapi szabad­ságvesztésre, több társu­kat pedig rövidebb tarta­mú, felfüggesztett szabad­ságvesztésre és pénzbün­tetésre ítélte. — Elkészült a Tolna megyei Növényvédő Állo­más korszerű, új központ­ja Szekszárdon. A telepen biológiai és növényvédő­­szer-maradvány­vizsgáló laboratórium is működik. — A nyereségrészese­dést kedden fizették ki az Oroszlányi Szénbányák­ban, összesen 15 millió forintot, a tavalyinál 2 millióval többet osztottak ki. * — A város tisztaságá­ért indított mozgalmat a békéscsabai tanács. Ennek része a minden év már­cius végén kezdődő tava­szi nagytakarítás. A vá­ros 104 üzemének szocia­lista brigádjai, üzemi kollektívái ajánlották fel társadalmi munkájukat és a kerületek lakói is kive­szik részüket a szépítés­ből, a parkosításból.­­ Bevezetik a konté­neres szállítást április 1-től a MÁV salgótarjáni vonalán is. Ennek előké­szítésére és támogatására a MÁV és a Volán közre­működésével kedden Sal­gótarjánban a MÁV kül­ső pályaudvarán konté­­nerszállítási, rakodási an­­kétot rendeztek.­­ Nem adott áthaladá­si elsőbbséget a kijelölt gyalogátkelőhelyen a VII., Rottenbiller utca és Pé­­terfy Sándor utca keresz­teződésében Ritter István 24 éves villanyszerelő, bu­dapesti lakos személygép­kocsijával és elütötte Bagi Berta 65 éves nyugdíjas, budapesti lakost. Az idős nő súlyos sérülést szen­vedett.­­ Vers- és novellapá­ lyázatot hirdet a fiatalok­nak a KISZ Békés me­gyei bizottsága és a Békés megyei Népújság szer­kesztősége. A pályázat célja, hogy ifjúságunk a felszabadulás 30. évfordu­lójára készülve képessé­geit és tenni akarását iro­dalmi alkotásokkal is bi­zonyíthassa. A témavá­lasztás kötetlen. Pályázni csak olyan alkotásokkal lehet, amelyek még nem jelentek meg nyomtatás­ban, és az alkotójuk élet­kora legfeljebb 30 év. Be­küldési határidő 1974. szeptember 1. Eredmény­­hirdetés 1974. október 6-án. Cím: KISZ Békés megyei bizottsága, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 17. — A budapesti Francia Műszaki és Tudományos Tájékoztatási Központban az OKISZ és a központ szervezésében a francia építőipari szövetkezetek kedden bemutatkozó elő­adásokat tartottak.­­ Nemzetközi agrár­­filmfesztivált rendeztek Brnóban, hét szocialista ország részvételével, me­lyen 50 alkotást mutattak be. Filmjeink közül a Csomagolástechnika az élelmiszeriparban című alkotás arany-, a Dohány­­termesztés című pedig ezüstérmet kapott, több rendezőnk, operatőrünk munkáját pedig oklevéllel ismerték el. A Vetélkedőt rendeztek Kaposváron hétfőn és kedden a dunántúli ven­déglátóipari szakmunká­sok harmadízben. Az idei versenyen kilenc csapat­ban összesen 45 felszolgá­ló, szakács, cukrász mérte össze tudását. — Az országos húsprog­ram láncszemeként Hód­mezővásárhelyen új hús­feldolgozó üzemet hozott létre a mindszenti ÁFÉSZ és a szegedi Konkordia szövetkezeti vállalkozás, a MÉSZÖV, valamint­­ SZÖVOSZ anyagi támo­gatásával. — Fél-fél millió, vagyis egymillió forinttal járul hozzá a szombathelyi vá­rosi tanács a balatonberé­nyi úttörőtábor építésé­hez 1974-ben és 1975-ben A határozatot a napokban hozta a városi tanács vég­rehajtó bizottsága. A tá­mogatás fejében vasi út­törők táborozhatnak Balaton partján.­­ Hivatalosan kérte a brazil kormánytól Nagy- Britannia márciu­s 22-én Ronald Biggs, az 1963-as hírhedt vonatrablás egyik elfogott tettese kiadatá­sát. Ronald Biggs 1966- ban szökött meg, és több éves ausztráliai tartózko­dás után Brazíliában kö­tött ki. Itt fogta el né­hány hónapja a Scotland Yard két mesterdetektív­je, a brazil hatóságok azonban nem engedték meg nekik, hogy, vissza­vigyék a 30 évre ítélt bű­nözőt Angliába. A két or­szág között nincs kiadatá­si egyezmény, s a tárgya­lások eddig eredményte­lenül folytak.­­ A Pest megyei Kis­hajózási Vállalat közli, hogy a Zebegény—Pilis­marót közötti révátkelés március 30-án, szombaton megindul és az érvényben levő menetrend szerint közlekedik. MŰHOLDAK MEGFIGYELÉSE A FÖLDRŐL Hogyan kell a földi megfigyelő állomásokon fel­állított távcsövekkel, fényképezőgépekkel „becéloz­ni” a Föld körüli pályán keringő műholdat, és mi­ként lehet az űrobjektumról és a háttérben lévő csillagokról készített fényképfelvételeket értékelni? Ezekről a kérdésekről tájékoztatta hallgatóit ked­den az MTESZ-ben Mihály Szabolcs, a Földmérési Intézet obszervatóriumának munkatársa. A Geodé­ziai és Kartográfiai Egyesület, valamint a Központi Asztronautikai Szakosztály közösen rendezett elő­adásából kitűnt, hogy ezek a tudományos feladatok jelentős eredményekkel járulnak hozzá a Föld geo­metriai és gravitációs paramétereinek az eddiginél pontosabb meghatározásához. A kozmikus geodézia ugyanis lehetővé teszi a Föld sugarának, lapítottsá­­gának, valamint a féltekék különbözőségének felde­rítését és heterogén tömegeloszlásának feltérképe­zését. Ezekre a folyamatosan készített fényképfel­vételek értékelésével és bonyolult számításokkal le­het következtetni. Az említett jellemzők pontos is­meretében még precízebb terveket lehet majd ki­dolgozni az űrobjektumok felbocsátására.­­ Ifjúsági béke- és ba­rátságvonat indul kedden Székesfehérvárról a Szov­jetunióba 330 Fejér me­gyei, kiváló mozgalmi munkát végző KISZ-istá­­val, akik tíz napot tölte­nek Kijevben, Moszkvá­ban és L­eningrádban.­­ A tervezettnél egy évvel korábban kezdhetik meg az öntözést az abád­­szalóki Lenin Termelő­­szövetkezetben. A KISZ- fiatalok messzemenő se­gítséget nyújtottak és nyújtanak az öntözőfürtök kiépítésében. MOSSÁK a hidakat Április 1-től rövidebb a postások munkaideje A Minisztertanács határozatának végrehajtásá­ra az illetékes miniszterek együttesen rendeletet adtak ki a Magyar Posta dolgozóinak munkaidő­­csökkentéséről. A rendelet szerint a munkaidő­csökkentés a postai szolgáltatás színvonalát, folya­matosságát és zavartalanságát nem ronthatja, a dol­gozók munkabérét nem csökkentheti. Követelmény az is, hogy a kieső munkaidőalapot a posta saját erőből pótolja. A munkaidő-csökkentés előkészítése már hosszabb ideje tart. A postaigazgatóságok, a hi­vatalok vezetőivel megbeszélve, intézkedési tervet készítettek a zavartalan átmenet érdekében. A fel­készülési terveket a napokban hagyják jóvá a KPM és a Postás Dolgozók Szakszervezete és így április 1-én bevezetik a rövidített munkaidőt. A korábbi rendelkezések óta a postánál mintegy 29 ezren dol­goznak heti 44 órás vagy annál rövidebb munka­időben. A mostani rendelkezés a posta forgalmi szolgálatára vonatkozik, s további 33 300 dolgozót érint nevű kedves olvasóinkat . Doktor úr, olyan szép hidat kérek, mint az Erzsé­­bet-híd... (Kallus rajzai NÉPSZAVA Évfordulók DIENES LÁSZLÓ könyvtáros, közgazdaság­­író, egyetemi tanár, a kommu­nista mozgalom harcosa szü­letésének 85. évfordulója. J. W. HUTTORT német fizikus, az elektroké­mia megalapítója és a katód­­sugárzás felfedezője ISO esz­tendeje született. W. K. RÖNTGEN német fizikus, az első No­­bel-díjas, a róla elnevezet röntgensugarak felfedezője 129 esztendeje született. Operaház: A walküri (B. b. 8. ea. 61. — Erklel Színház: A revizor (7). — Katona József Színház: Szerelmetes bará­taim (7). — Madách Színház: Peer Gynt (7). — Madách Kamara Színház: Zendülés a Cainé hajón (7). — Vígszín­ház: Vadnyugati szél (7). — Pesti Színház: Egy őrült nap­lója (71­ — József Attila Szín­ház: Ma éjjel megnősülök (71. — Operettszínházi Hege­dűs a háztetőn (Komb. 5. b. 3. ea. 7). — Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8). — Thália Színház: A csendes amerikai (7). — Mikroszkóp Színpad: A versenyló halála (7). — Egyetemi Színpad: Jean Vigo filmklub (7). — Budapesti Gyermekszínház: Férfikor (de. 10); Három sze­gény. . . (du. 3). — Bábszín­ház ;­ Az elvarázsolt (de. 10); Háry János (du. 3). — Ódry Színpad; Gellérthegyi­­ ál­mok (7). — Föv. Nagycirkusz; Brasil Tropical (fél 8). — Ka­mara Varieté; Rázzuk a ron­gyot (6 és fél 9). — Zene­­akadémia: Az MRT Szimf. Zenekara (Rádiózenekari b. 1, fél 8).* A Fővárosi Operettszinhház április havi bérleti műsora: Piros karaván: 5-én K. 3; 6-án R. 3; 20-án Komb. 12. 7; 21-én du. Komb. 13. 6; 24-én Komb. 2. 7; 2- án Komb. 4. 7; 27-én F. 3; 30-án A. 3. — Cirkuszhercegnő: 21-én Komb. 14. 6. — Hegedűs a háztetőn: 25-én D. Karabár Árpád bérlet. 3. előadása. A József Attila Színház 1974. április havi bérleti mű­sora: Bérletes előadások: Juno és, a páva. A makran­cos hölgy, 1-én U. 5; 5-én J. 4; 8-án B. 5; 10-én F. 5; 12-én K. 5; 13-án T. 4; 16-án Z. 5; 19-én L. 5; 21-én Hel­­tai 4; 22-én X. 5; 25-én H. 5; 26-án Karinthy 5; 27-én M. bérlet 5. előadása. — Felhiv­­juk kedves bérlőink figyel­mét, hogy az előadások csak az esedékes bérletrészlet be­fizetésével látogathatók. Ké­sedelmes befizetés esetén a bérleti helyet nem tudjuk biztosítani. OKCsorok) KOSSUTH RADIO 8.20 Eileen Farrell és Geraint Evans énekel 9.00 Tavaszi szél. II. 9.20 Verbunkosok, népdalok 10.05 Kisiskolások műsora 10.40 Barokk muzsika 11.30 A Szabó család 12.35 Tánczenei koktél 13.20 A takarmánygazdálko­dásról 13.40 Nóták 14.14 Válasz a hallgatónak 14.29 A magyar muzsika múltjából 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Nyúl István együttese játszik 16.05 Diáktarisznya 16.35 Heinrich Schlusnus énekel 17.05 Külpolitikai figyelő 17.20 Ravel: Gaspard de la nuit 17.43 Lengyel Anna riportja 17.53 Radnai György nótaf­elvételeiből 18.13 „Gondolat” 19.25 XIII. színházi világnap 19.35 Az MRT szimfonikus ze­nekarának hangverse­nye, vez. Erdélyi M. Közben 20.15 Paul Verlaine versei 21.35 Népdalok 22.15 Nyugaton a helyzet változó. II. 22.25 Házy Erzsébet operettdalokat énekel 22.40 Történelmi figyelő­k a Görgey-vitáról 23.00 Egy óra dzsessz 0.10 Orgonamuzsika PETŐFI RADIO 8.05 Musicalekből 9.03 Zenekari muzsika 9.50 A szakszervezet tárgyalta 10.00 A zene hullámhosszán 11.55 Néhány perc tudomány 12.00 Zenés képek Egyiptom múltjából és jelenéből 12.10 Operarészletek 13.03 Magyar előadóművészek Liszt-felvétel­eiből 14.00 Zenés délután 18.20 Fiatalok hullámhosszán. 20.25 Kis magyar néprajz 20.33 Tánczenei hangverseny 22.15 Hangversenynaptár 22.30 Kórusmuzsika 23.15 Történelmi operákból 3. MŰSOR 18.05 Iskola rádió Angol társalgás 18.33 ZENEKARI MU­ZSIKA 19.25 Az izom működésének modellezése 19.48 Ramsey Lewis triója játszik 20.09 A Budapesti Fúvósötös felvételeiből 30.31 Szellemi munkások, dip­lomások, értelmiségiek 31.01 MONTEVERDI, ORFEO ÖTFELV. OF­ERA TELEVÍZIÓ 9.15 ITV 9.35 Békeoffenzíva 9.55 Delta 10.20 Maigret felügyelő A hazug 11.10 Játék a betűkkel. Tsm. 11.35—12.05 Mindenki közleke­dik 16.20 1TV 17.23 Hírek 17.30 Természetbarát A Telesport turisztikai magazinja 17.50 Papírsárkány 18.25 Műhely. Találkozás VI. Henrik képe alatt 18.55 Az MRT közönségszol­gálatának tájékoztatója 19.00 Esti mese 18.15 Színházi világnap 1974 Körkapcsolás színházak­* ból Közben 19.30 Tv-híradó 22.30 Tv-híradó 2. 7. MŰSOR 20.00 Lánczos Kornél­­portré. II. 20.55 Tv-híradó 1. Ism. 21.25—22.05 Salut, Germain! NDK tv-filmsorozat, VL Bizalom POZSONYI TV 16.25 Ifjú szemmel 17.05 Falusi tanítónő Szovjet film 1845 Esti mese 19.30 Csehszlovákia— Finnország jégkorong­mérkőzés 21.50 Tv-híradó 22.10 Zenei érdekességek 1974. március 2­7. MOZIMŰSOR A szövegben a gyártó or­szágot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő, 16 éven felüli, •*•: 18 éven felüli. A budapesti mo­­zik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyi­­tás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután mű­ködő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt más­fél órával aznapra és három napra előre. Toldi stúdió Mozi: Auden­­cia (mb. ol)** 4, n7, 19. Stúdió program: Kő a szájban (pl)**: Fény 28-án 8, n6, fB; Pest-Buda 29-én n6, 18; Kőbánya 1-én 3, n6, ffl; Felszabadulás 2-án 3, n6, fe. * Illatos út a semmibe (m): Szikra 4, 6, 3; Bartók 4, 6, 8; Bástya 9, nt2, h2; Kőbánya 28—31 és 2-án 3. ntl. fa; Pest- Buda 28-án és 38—31 h6, 8. Merénylők (mb. fr—dl— NSZK): Corvin 3, 16, 8; Pus­kin 19, nl2, h2; Bartók ffl, 11, f2; Május 1. nil, hl; Tát­ra 14, 6, f9; Alkotmány h4, n7, h9; Kölcsey h3, n6, h8; Solaris, I—n. (sz): Bányász f4, 7. Az elveszett kutya (mb. sz): Művész 13, f5, f7; Fény 9, 11, 1; Pest-Buda 1—2 f«. ». Kabaré (am)**: Sport 3, 16, 8; Május 1. f1, 6, f9; Csoko­nai 19, 11, 12; Felszabadulás 28— 1 h3, n6, h8. A diktátor (am): Urania 3, f6, 8; Szikra re, 11, 12. O, maga rettenetes (ang): Alfa 13, B, 17. K; Uránia 9, U. i; Dózsa 14, h6. 8; Tán­csics 14, hfi, 8; Bástya min­den este 19. Mint a bagoly nappal (mb. ol); Puskin f6. Kamaszkorom legszebb nya­ra (mb. am)**: Tinódi 14, h6. 8. Biborm­adár, I—II. (sz); Puskin este 7. Hét tonna dollár (m)**: Csokonai 4, 6, 8. Volt egyszer egy vadnyu­gat, I—II. (am.ol): Kossuth Xtll., hl. 7. A rendőrség megköszöni (mb. pl)**: Duna 4, 17, ffl, Tisza 2, fll. 11. Locsolókocsi (m): Palota 1—2 a, 18; Tisza 13, 13; Hala­dás 28—31 14. A kör bezárul (sz): Bástya 4, 6, 8; Madách 1—2 5, n8; Palota 28—31 5, f8. Macbeth (mb. ang)**: Mű­vész este ffl. Bányász 9, ni; Bethlen 28—31 3, h6, ffl. Zug­lói 1—2 3, hö, f9. Mindenki szép, mindenki kedves (mb. fr): Ugocsa 28—2 f4, h1­, 8; Szabadság este C8. Fogják el Oi­b­it élve vagy holtan (lap): Madacch 28—31 5, n8; Haladás 1—2 14, h0, 8. Hatvan könnyű perc: Fény 29— 2 3-kor. Az ezredeseket akarjuk (mb. dl): Fény 29—2 4, 6, 8. Művész ffl. f0, fi. Az Ezüst-tó kincse (mb. NSZK—jug): Felszabadulás 31-én ffl. f11. fi. Hyppolit, a Lakáj (m): Ma­dách 31-én h3. Modern Monte Christo (mb. fr), a film játszási joga már­ciusban lejár: Palota 31-én 13. A nagy zsákmány (mb. ír): Pest-Buda 31-én 14. AZ éjszakai előadások MŰSORA Bástya: 0, maga rettenetes (ang) minden este 10. Szikra: Merénylők (mb. él) 30-án 101. Toldi: Várakozás fk­jg) 39-án 11 Ugocsa: 0, maga rettenetes (ang) 30-án m­l. Alkotmány: A bostoni foj­togató (am)*** 30-án 1l3. Fény: Macbeth (mb. ang) *♦ 29-én 10. Bethlen: Kabaré (am)** 30- án 0.* Híradó: MH: Építő ember (szín. m); Lideki borok (cseh); Imperializmus (m); Séta (szín. cseh­ báb) — reg­gel 9-től este 11-ig folytató­lag.* GYERMEKMOZI A hosszú, a kövér és a bű­vös szemű (mesesorozat): Bem 14. »,­il­ép fio-től »-ig óránként. Csipkerózsika (NDK): Zrí­nyi 31-én fia. Adj pacsit, pajti (mb. sz): Tanács 31-én 10. A két holló (mesesorozat): Mátra 31-én 1i, 12. if Adj pacsit, pajti (mb. sz): Tanács 31-én 10. Anderson magnószalagok (am): Kossuth XX. 1—2 f4, h6, 8. Óbuda 28—31 f4, h6, 8. A boszorkánymester (mb. NSZK): Szabadság 5, ünnep h3-kor is. Brémai muzsikusok: Tanács este f8. Egy kis hely a Nap alatt (m): Diadal 1—2 f4, h6, 8. Elefánt királyné (mb. am): Nap f4, h8, 8. Felszarvazzák őfelségét (fr —dl—sp—nya): Mátra ha, 11, n2, f4, ha, 8, ünnep h9, n2, 14, ha, 8. Idegen a cowboy­ok között, 1—II. (am): Honvéd ffl, 12. A játékos (mb. cseh—sz): Tanács 3. né. Jelszó: A puszták angyala (mb. sz): Zrínyi fia, fl2, ün­nep 112. Jó megjelenésű ausztráliai feleséget keres (mb. dl): Bem 28—30 ég 1—2 h9, 11, n2. Keresztesek, I—IL (1): Ipoly fő. Kis nagy ember (mb. am) *•: Zrínyi f2, no. Lázadás a buszon (mb. ang): Akadémia 14, h6, 8. ölese Szultán cárról (ml), sz): Bethlen 1—2 f4, h6, 8. Mi verm­ak (sz): Diadal 31- én f4, h6, 8. Óbuda 1—2 f4, lft. 8. Minden dalom a tiéd (pl), a film játszási joga áprilisban lejár. Tanács este ffl. Modern idők (am): Balaton h9, n, n2, 14, h6, 8. Némó kapitány és a víz alatti város (mb. ang): Alko­tás h9-tól hl-ig folytatólag; Honvéd f3-tól 17-ig folytató­lag; Zuglói 28—31 16, 8. Nyílhegy és aranyöv (sz): Tanács 9. 12, ünnep 12. Pókháló (m­): Ipoly este 8. Honvéd este 8. Régi idők focija (m): Zrí­nyi este 7. 9. Riport a kikötőben (hőig): Bem este hó, 8. A sárga tengeralattjáró (ang—am): Diadal 28—30 14. hó, 8. A szemtanú (ang)**: Alko­tás este 11-től 8-ig folytató­lag. A törvénysértő seriff (am) **: Kinizsi M. h8, 8. A tüzes íjász — Robin Hood (dl—fr—sp): Kossuth XX. 28— 31 f4, hS, 8. Várunk fia (mb. sz): Alko­tás h3. A veréb is madár (m)**: Haladás 28—31 h6, 8. Vőlegény nyolckor érkezik (m): Tisza f7, ffl. * Filmmúz­eum (VTT., Tanács körút 3): Meghalni a szere­lemért (szín. fr—olasz, 16 éven felüli, készült 1974-ben, rendezte: André Cayatte) 26—29 10, 12. 2. 30—31-én ápr. 1—2—3-án 10, 12. 3, 6, 0. — Filmkörkép: Lotna (lengyel, készült 1­959-ben, rendezte: Andrzej Wajda). Előadások mindennap du. 4 órakor. — (Jegyelővétel 2 napra előre.) * kultúrházak MOZIMŰSORA Nyílhegy és aranyöv (sz.) 28—31-ig hS. 7: Csínom Palkó (m) ápr. 1—2-án hu. 7: Gu­tenberg Müv. Ház (VIII., Köl­csey utca 2). Felszarvazzák őfelségét (szín. fr—olasz—NSZK film­­vígjáték), 31-én n3. 9, ápr. 3-án n5. 17: MOM ..Szakasits Árpád” Müv. Ház (XII.« Csörsz utca 181, köb Anyaiak, FIGYELEM! Felveszünk azonnali belépéssel férfi fizikai segédmunkásokat Budapest X., Maglódi úti lerakatunkba Jelentkezés (szombat kivételével): DÉLIG­YÜMÖLCS­­ÉS ÉLELMISZER­KERESKEDELMI VÁLLALAT Budapest X., Maglódi út 4 Telefon: 149—044, 149—281 A MOlsZ HT Gépjármű Külkereskedelmi Vállalat FELVESZ ASCOTA-CIÉFRÖXYV ELŐKEL Jelentkezés: BUDAPEST XL, BOCSKAY ÚT 77. SZÁM, II. emelet 23. számviteli osztály Teletom: 667*912

Next