Népszava, 1975. július (103. évfolyam, 152–178. sz.)

1975-07-12 / 162. szám

4 Apró Antal Csongrádi megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés el­nöke pénteken Csongrád megyébe látogatott. Sze­geden, a megyei pártbi­zottságon dr. Komócsin Mihály, a Csongrád me­gyei pártbizottság első tit­kára, Szabó Sándor, a me­gyei pártbizottság titkára és dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke fogadta a vendéget és tájékoztatta a gazdál­kodás megyei helyzetéről, valamint a Tisza és­ a Ma­ros mentén kialakult ér­es belvízhelyzetről, a vé­dekezéssel kapcsolatos munkálatokról. A Politikai Bizottság tagja ezután részt vett és felszólalt a­ Csongrád me­gyei pártbizottság kibőví­tett ülésén, amelyen dr. Komócsin Mihály adott tájékoztatást a Központi Bizottság július 2-i ülésé­ről. (MTI) Győri Imre Békés megyében Pénteken Győri Imre, s az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára Békés megyébe látogatott. Bé­késcsabán a megyei párt­bizottságon Frank Ferenc, a Békés megyei pártbi­zottság első titkára és Klauk­ó Mátyás, a Békés megyei Tanács elnöke fo­gadta. A megye vezetői tájé­koztatták a KB titkárát Békés megye mezőgazda­ságáról, politikai életé­ről. Ezt követően Győri Imre részt vett és felszó­lalt az MSZMP Békés me­gyei bizottságának ülésén, amelyen megtárgyalták az országgyűlési választások megyei tapasztalatait, va­lamint a KB decemberi határozata végrehajtásá­nak általános tapasztala­tait és a további feladato­kat. NÉPSZAVA Kiosztották a kongresszusi és felszabadulási sajtópályázat díjait A Magyar Sajtó Házá­ban pénteken ünnepélyes keretek között osztották ki a MUOSZ elnökségé­nek az MSZMP XI. kong­resszusa és hazánk fel­­szabadulása 30. évfordu­lójának előkészítését ma­gas színvonalon szolgáló újságírói alkotások jutal­mazására meghirdetett pályázatának díjait. Első díjat kapott Kul­csár István (Magyar Rá­dió) és Faragó Jenő (Nép­­szabadság). A Népszava munkatársa, Sztankay Jó­zsef harmadik díjat ka­pott. A díjakat Pethő Tibor, a Magyar Nemzet főszer­kesztője, a MÚOSZ alel­­nöke és Fényi Péter, a Népszabadság főszerkesz­tő-helyettese, a zsűri el­nöke adta át. Az ünnep­ségen részt vett Fodor László, az MSZMP agitá­­ciós és propagandaosztá­­lyának helyettes vezetője KITÜNTETÉSEK Az Elnöki Tanács Erdei Sándornak, a „Szövetke­zet” című hetilap főszer­kesztőjének, nyugállo­mányba vonulása alkal­mából, érdemei elismeré­séül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitünte­tést pénteken dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ el­nöke adta át. Az Elnöki Tanács Avar­jai József nyugdíjasnak, az MSZMP XVIII/2-es alapszervezete tagjának, öt évtizedes munkásmoz­galmi tevékenysége elis­meréséül, a Munka Ér­demrend arany fokozatát adományozta. A kitünte­tést Petek Emil, a XVIII. kerületi pártbizottság el­ső titkára adta át. Magyar Nemzet Múzeum Három évtized szerzeményei A Magyar Nemzeti Mú­zeum dísztermében pénte­ken jubileumi kiállítás nyílt: számadás az elmúlt harminc év eredményeiről, a gyűjtemény gyarapodá­sáról, ízelítő a legérdeke­sebb új szerzeményekből. Az 1802-ben alapított múzeum életében har­minc év nem túl nagy idő. Ám az utóbbi három évti­zed a nagy megújulás idő­szaka, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum nemzet­közi mértékkel is jelen­tős, elismert tudományos és közművelődési intéz­ménnyé vált. Ezt a változást, fejlő­dést érzékelteti beszédes dokumentumokkal eg­ val­lógatott műkincsekkel az új kiállítás. A második világháborúban hetvenöt bombabecsapódás tett kárt a patinás épületben és a gyűjteményben, porrá égett a lapidariumban tá­rolt történeti anyag, szét­szóródott a textil- és a fegyvertár. De már 1947- ben megnyílt az első, új szerzeményeket bemutató kiállítás, majd a történel­münk jelentős évfordulói­hoz kapcsolódó, egyre kor­szerűbb szemléletű és gazdagabb anyagú tárla­tok. Harminc év alatt több műtárggyal gyarapodott a múzeum, mint a háború előtti száznegyven eszten­dőben, látogatóinak szá­ma pedig elérte a hatmil­liót. Erről beszélnek a grafikonok, fotók, plaká­tok, a díszterem főfalán elhelyezett színes, szem­léletes tablók. A múzeum nyolcszáz­ezer darabra szaporodott kincseiből csak mustrát adhat a kiállítás. A tár­lókban elhelyezett őskori, római és népvándorlás kon régészeti anyag jó része újabb szerzemény. Annak a tervszerű gyűj­tő- és kutatómunkának az eredménye, amelyben a hazai ásatások nagymére­tű térképe is segít eliga­zodni. A korábbi apró, szét­szórtan folyó ásatások he­lyett már az ötvenes években megkezdődtek a részben nagy építkezé­seinkkel kapcsolatos, módszeres feltárások. Dunapentelén római kori, Tiszalöknél középkori, a II. Tiszai Vízlépcsőnél bronzkori települést rej­tett a föld mélye. Vértes­szőlősön őskőkori lelő­helyre bu­kkantak a régé­szek, az esztergomi, viseg­rádi várfeltárás ugyan­csak gazdag leletanyagot hozott felszínre. A kiállítás középkori ré­szében helyet kapott a múzeum fiókintézményei­nek, a visegrádi Mátyás­palotának és a sárospata­ki Rákóczi-várnak egy­két szép műkincse is. Az ötvöskollekcióban a többi között kiállították , az 1971-ben feltárt tolnai kincsleletet, a török idők­ben földbe rejtett rene­szánsz ezüst ruhadíszeket és más ötvösmunkákat. Az érem- és a fegyver­tár, a kerámia- és a tex-­­tilgyűjtemény legszebb darabjai mellett a mú­zeum hangszerritkaságai­ból is láthatnak néhá­nyat az érdeklődők. Itt van Mozart úti klavikord­­ja, egy XVI. századi olasz csembaló, egy kétszáz éves zsebhegedű és Nemessá­nyi Sámuel százéves mes­­terhegedűje. Az újkori anyag érdekes, összetarto­zó leletegyüttese a XVIII. századi polgári és mun­káslakás szobabelsője. A múzeum évente mint­egy kétszázötven­ezer lá­togatót fogad. Vezetői és tudományos munkatársai azonban ezzel az ered­ménnyel még nem elége­dettek. Különösen azzal nem, hogy a látogatóknak csak harmincöt százaléka iskoláscsoport. Azt szeret­nék, magyar diák ne nő­jön fel úgy, hogy nem járt a múzeum históriai neve­zetességű épületében, nem látta nemzeti történel­münk emlékanyagát. Most új módszerekkel kí­sérleteznek : autóbuszokat küldjenek a peremkerületi iskolák tanulóiért, mú­zeumi történelemórákat szerveznek, népszerűsítő kiadványokat szerkeszte­nek. Az egykor csendes, arisztokratikus intézmény mozgalmas életű mú­zeummá, a közművelődés egyik műhelyévé lett. Vajk Vera Salarákok (2.) Becsületből lakatos Az életsorsokat nemcsak a céltudatosság, hanem a véletlen is irányítja. Ha annak idején, tíz­egynéhány esztendeje für­gébb a postás, akkor most Varga Károllyal va­lamelyik alföldi malom­ban nézegetném a garatot, szemlélném lisztes köté­nyét. A pándi fiúból nem lett molnár. Mindenesetre Pestlőrincen telepedett meg, olyan közel az Al­­földhöz, hogy a lakóházuk után nem vezet tovább kocsiút; erdők, mezők kezdődnek ott, s kinyílik a tik vidéki tanyavilág. Szőke, lágy arcvonású, kék szemű fiatalember. — Apám molnár volt, ezt a mesterséget űzi ma is. Amikor abba a korba léptem, hogy hivatást kel­lett választanom, egyértel­műnek tűnt, hogy folyta­tom apám mesterségét. A malomipari technikumba készültem. Beadtam a pa­pírt, el is mentem felvé­telizni Budapestre. De volt nekünk a községben egy szomszédunk, a Láng Gép­gyár régi dolgozója. Ő másra csábított már ré­gebben. Azzal biztatott, hogy a gyárban várják a fiatalokat. Elutaztam az iparitanuló-intézetbe, fel­vételiztem ott is. A meglepetés emlékével csóválja a fejét. — Kézbesítették az eredményeket. Egy napon jött a levél, hogy felvet­tek, mehetek lakatosnak. Egy hétre rá, hogy felvet­tek, mehetek a malomipa­ri technikumba. Kiegyenesedik a derék. — Becsületbeli kérdés volt. Az egyik helyről előbb szóltak, mint a má­sikról. — Nincs nosztalgiája? — Hét elején Jászbe­rényben jártunk. Visszafe­lé bekukkantottunk apá­­mékhoz. A régi nyarak újra megébredtek bennem, de ma már elképzelhetet­lennek tűnik, hogy mol­nár legyek. Minden ro­mantikus látszat mellett sokkal egyhangúbb mun­ka, mint a mienk. Hiány­­zik belőle az, ami nálunk újszerűség, változatosság, ami hétről hétre töpren­gésre, a felbukkanó ne­hézségek megoldására késztet.­ ­ — Hallom, hogy újító... Legyint. — Apró-cseprő dolgok­ról van szó. Tulajdonkép­­pen az ésszerűség ki­ha­­gyásainak pótlásáról. Ilyen módon mindnyájan újítók vagyunk a brigádban, mert igyekszünk elháríta­ni sezt, ami akadályozza a munkát. "Varga Károlyt fiatal, frissen végzett lakatosként vette be a brigádba Szlo­­v­ák János. " Nem beszélünk mi arról, hogy ki, miért ke­rült közénk, de én már sejtem, hogy milyen mód­szerrel szervez a veze­tőnk. Itt van rögvest a saját példám. Megszerez­tem a szakmunkáslevelet, de azért csak csetlettem­­botlottam a műhelyben. Nem volt helyem sehol, nem vettek be egyik bri­gádba sem. Szlovák János pedig szól, hogy legyek alapító tag. Ugyanígy Soós Ferivel is ... Kez­dett kapisgálni bennem, hogy ez az ember gyűjti maga köré a magányoso­kat, a félreszorultakat. Tulajdonképpen Császár Nándi sem tartozott seho­vá ... Én úgy éreztem, amikor Szlovákok közé kerültem, mintha levegőt­len vidékről éltető közeg­, be­jutottam volna. Jó­szántából senki el nem ment a brigádból. Pátosz nélkül, egysze­rűen : — Ritkán jön össze így kilenc ember. Együtt­ mi mindenbe bele mer­tünk vágni. Gondolkoztam én azon nem egyszer: miből táplálkozik a mi merészségünk? Úgy gon­dolom, abból, hogy az el­ső perctől kezdve körpá­lyán vettünk valamit. Ezt az agyoncsépeltn­ek tűnő jelszót, egy mindenkiért, mindenki egyért. Olyan minálunk nem fordult elő, hogy huzakodás lett volna. Be kell jönni ün­nepnap? Be kell jönni éj­szaka? Két-három ember elég lett volna, de jött mindenki. A mi alapel­vünk, hogy mindenki ért­sen közülünk a másik munkájához is. Így nem jövünk zavarba betegség vagy hiányzás esetén. — Belemélyedve a munka témájába, megemelkedik a hangja, felvillan a sze­me. Erről a szelíd, szőke fiúról nehéz elképzelni, hogy elragadja a hév, de ő maga mondja, hogy odabent az üzemben gyakran erősen indulatba jön. — Mi bosszant engem? — Felemeli a mutatóujját. — Egy: a szervezellenség. Amikor egy szerszámért fél napig kell körbejárni a csarnokban. Kettő: a meggondolatlanság. Bele­kezdek reggel egy munká­ba. Beleélem, beleásom magamat. Eltelik másfél óra és a főnökség szól, hogy hagyjam abba, mert más feladatot kapunk. Sürgősebbet. Én úgy gon­dolom, hogy a kapkodás egyetlen hivatásnál sem tesz jót. Találkozott húszévesek­kel, akik kinevették az indulatát. Nem fiatalelle­­nes ő, hiszen maga is a fiatalok közé sorozza ma­gát. A hang, a szemlélet bosszantja fel. Ha azt vágják hozzá, hogy: mi­nek idegesíted magadat, mit törődsz a más dolgá­val. Jobb, ha nem szólsz bele semmibe! — Sportoló voltam, megszoktam az iramot. A mi csapatunkat nem je­gyezték az országban. NB III-asok voltunk. Ceglédi, alföldi fiúkkal játszottam , együtt. Nem focisták vol­tunk, legalábbis nem úgy, ahogy ma gondolják. Minden meccset úgy ját­szottunk végig, mintha az életünket tettük volna fel rá. Ezt a szemléletet hozta magával Pestre is a Váci útra. Lemondani­ valami­ről egyszerűbb — gyak­ran még veszélytelenebb is — mint fogcsikorgatva végigvinni, befejezni. El­futtatni a munkaidőt könnyebb, mint kitölteni. — Nálunk a lógás soha­sem volt téma. Azt, hogy valamit el lehetne lazsál­ni, kilencünk közül senki semm vetette fel. A szálat tovább gombo­lyítva eljutunk a témához, amely az utóbbi időben különösen foglalkoztatja. Milyen a munkás megbe­csülése, rangja a köztudat­ban ? — Laknak itt orvo­sok, mérnökök a házban. Fiatalok, egykorúak ve­lem. A viselkedésükből úgy érzem, nem szívesen hívnának meg magukhoz szombat estére. És azt hi­szem, én is hiába hívnám őket. Pedig úgy érzem, egyenrangú barátja lehet­nék egy mérnöknek is. ő a maga dolgát érti — az is fontos —, én az enyé­met, szintén fontos. De el­beszélgethetnénk az új könyvekről, az írókról is: Proustról, Solohovról... Amikor megkaptam az Állami Díjat, egyetlen em­ber gratulált a házból. Melós ő is,­ ­ Kétszobás otthonuk van. Félig a maguk kezével építették fel a lakásukat, hétszáznyolcvan órát dol­goztak az­ épülő telepen. Az előszobában két bő­röndöt látok, csomagolás­ra előkészítve. Nyaralni megy a csa­lád? A feleség kicsit szomor­kásan ingatja a fejét: — Sajnos, csak Károly utazik. Méghozzá messzire, aho­vá nem viheti­ magával az asszonyt. Az országos szakszervezeti delegáció tagjaként finnországi kör­úton vesz részt.. — Az első külföldi út? — kérdem. — Északon igen. Mert Azerbajdzsánt, a Kaukázust, Grúziát és Ör­ményországot megjárta már. Fél évig dolgozott Ba­kuban, az első magyar hűtőgépsort Császár Nán­dorral kettesben állította fel a Kaspi-tenger part­ján. Kása Csaba Varga Mihály családi körben 1­9­7­3. július 12. Húsz megtakarított millió Munkaverseny a mesterséges sarkvidéken Mínusz 40 fok. A gon­dolata is megborzongat, még a legvadabb kániku­lában is. A Dunakeszi Hűtőház alagútjaiban ezen a hőmérsékleten fa­gyasztják a málnát. Utá­na a tágas, 60X20 méte­r Most van a hajtás, nincs egy perc megállá­sunk sem. Éjszaka 14 va­gon málna érkezett, ezt kellett sürgősen berak­nunk, mert estére már itt az újabb 14 vagon — magyarázza Szabó Pál fő­mérnök a tárgyalóterem­be lépve, miközben fel­emeli karját és az ajtó ijesztő csendben becsukó­dik mögöttünk. — Há­romféle málna van: guru­lós, rekeszes és lé. Sajnos, az időjárás nem kegyes hozzánk, és az utóbbiból van a legtöbb. Pedig a gurulósból minden meny­nyi­séget exportálhatnánk. A következő teremnél egy targonca előz meg bennünket, és fény derül az ajtócsukódés titkára: a targoncás menet közben megrántja a levegőben csüngő zsinórt, és mér nyílik is a páncélszek­rényre emlékeztető ajtó. Belülről ugyanilyen mód­szerrel csukódik. — Rendkívül fontos, hogy a lehető legrövidebb ideig maradjanak nyitva az ajtók — világosít fel Fejes Imre targoncás, a A gépházban a komp­resszorok iszonyú robaja legalább annyira félelme­tes, mint a mínusz negy­­veni fokos hűtőalagút. Az óriási műszerfalon figye­lemmel kísérhetjük, mi történik a hűtőházban, melyik teremben rakod­nak, hány fokos a hőmér­séklet, hol van nyitva az ajtó, hol olvasztanak. Mert ez is fontos. Dodek Mihály, a Rudolf Plank szocialista brigád tagja magyarázza: — Ha idejében kezdjük meg az olvasztást, máris sok energiát takarítunk meg. Aki valaha kezelt res termekbe kerül, ahol mindössze — 25 fok van. A látogatónak a dermesz­tő hideg még a hangot is a torkára fagyasztja. Ezen a mesterséges északi­ sar­kon több mint háromszá­­­zan dolgoznak. Mező Imre szocialista bri­gád vezetője. — Az egyik legjelentősebb vállalásunk az energiatakarékosság. Ez pedig nyitott ajtókkal nem megy. Más brigádoknál is ta­lálkozunk az ésszerű ta­karékoskodás jeleivel. A Május 1. brigád tagjai vállalták, hogy folyama­tos munkájukkal a lehető legrövidebb ideig tartják az árut tárolótéren kívül, a plusz hőfokon. — Munkaversenyválla­­lásaink legfontosabb ele­me a takarékosság — fűzi tovább a gondolatot a fő­mérnök. — Kis dolognak látszik az ajtók zárása, de nagy mennyiségű hót tudunk megtakarítani. A hűtőház alatt a talajt fű­teni kell, nehogy felfagy­jon. De ha túlfűtjük, a meleg beáramlik a hűtő­házba, ezt ellensúlyozni kell, tehát kétszeresen is pazarolunk. Műszerekkel folyamatosan ellenőrizzük a talaj hőmérsékletét, és csak akkor kapcsoljuk be a fűtést, amikor szüksé­ges­ hűtőgépet, tudja, hogy nem muszáj minden gép­nek működnie. Csakis annyi üzemeljen, ameny­­nyivel a megfelelő hőfo­kot biztosítani tudjuk. A málna melletti hűtő­kamrák színültig vannak hússal. — Népgazdasági érdek, hogy kisegítsük a hús­ipart — mondja Kubinyi József szb-titkár. — Kénytelenek vagyunk né­­ho­ a szállító útvonalakat is lezárni miatta, és bi­zony ilyenkor többet kell benntartózkodni a dolgo­zóknak a dermesztő hi­degben. Ezen nem sokat segít sem az ötréteges vé­dőruha, sem a hétórás munkaidő, sem a védő­étel. A Dunakeszi Hűtőház egy a Magyar Hűtőipari Vállalat tíz gyára közül. Négy éve készült el 240 millió forintos költséggel. Tárolóterét azóta is maxi­málisan kihasználják, amiben jelentős szerepe van a szocialista munka­versenynek is. Valutát hoz — A vállalások konk­rét gazdasági tervekhez igazodnak és nem öncé­lúak — hangsúlyozza Gu­lyás Pál, a nagyvállalat vezérigazgatója. — Gyá­raink egymást is kisegí­tik. Éppen most szállítjuk át a hús egy részét Du­nakesziről Békéscsabára, hogy több málnát fogad­hassunk. Az összehangolt, pontos munka rendkívül fontos, hiszen termékeink jelentős része kerül ex­portra, ami valutát hoz az országnak. Hét termelő- és három tárolóüzemünk 4500 dolgozója több mint másfél milliárd forint ér­téket állít elő. Az előző évi termelésünket, kizáró­lag a termelékenység nö­velésével, 8 százalékkal teljesítjük túl, a hazai piacra 23, a tőkés piacra pedig 14,2 százalékkal több árut szállítunk. Ugyanakkor 20 millió fo­rint megtakarítást terve­zünk, és mint azt a duna­­kesziek példája bizonyít­ja, ez biztosan meg is lesz.­­ A munkaversenyben vállalatunk 190 brigádja vesz részt — teszi hozzá Surányi Anikó, a válla­lati szakszervezeti tanács titkára. — A verseny ösz­tönzésére az elmúlt évben és az idén is hétmillió fo­rintot fordítunk. Csúcsidőben is verseny. A Magyar Hűtőipari Vál­lalat dolgozói a szezon­munka közepette is telje­sítik vállalásaikat, sőt, ép­pen a verseny az, amely átsegíti őket a nehézsége­ken és lehetővé teszi, hogy megvalósítsák el­képzeléseiket. Kimmel J. Emil Nyitott ajtókkal nem megy Olvasztani 1ó idejében kell

Next