Népszava, 1976. augusztus (104. évfolyam, 181–205. sz.)
1976-08-15 / 193. szám
1976. augusztus 15. 3 p érc a hitilh motivánálnak . . . SZIGORÚ ELLENŐRZÉS, RENDSZERES FELÚJÍTÁS ■A hidmuster szentlét tart — Vallatják a saefjecseket A híres bécsi hid, a Reichsbrücke összeomlásának híre napokig foglalkoztatta a mi közvéleményünket is. Nagyon kevés hasonló esetet tartanak számon, a szakemberek szerint is szinte példa nélkül áll, túlterhelés nélkül, szélcsendes időben, amikor földrengésről, egyéb elemi csapásról szó sem volt , leszakadjon egy híd. Nálunk hogyan ellenőrzik, tartják karban a Duna-hidakat Erről beszélgettünk dr. Faith Mihállyal, a Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság osztályvezetőjével és Koppány Sándorral, az osztálymérnök munkatársával. — A hidak is megvénülnek egyszer? — A budapesti Dunahidak még messze vannak ettől, s szigorú ellenőrzés alapján gondoskodunk arról, hogy jó állapotban maradjanak. A KPM 1950- ben hozott határozatot, hogy a budapesti Dunahidak kezelését a főváros vegye át, így a hat nagy és a két kis közúti Dunahíddal együtt mintegy 300-ról gondoskodunk. És ez miként történik, mindig az érvényben levő hídszabályzat mondja meg: az első ilyen szabályzat Magyaroszágon 1910-ben készült. Azóta a megváltozott technikai és egyéb körülményeknek megfelelően természetesen újra és újra módosult, legutóbb 1967-ben dolgozták át, s most is ennek alapján történik a felügyelet és a felújítás. A szabályzat egyebek között kimondja, hogy hetenként szemlét, negyedévenként és évenként hídvizsgálatot kell tartani. Minden Dunahídnak külön hídmestere van, aki ott is lakik, s ezeket a szemléket időről időre elvégzi. Ha valamilyen rendellenességet észlel, azonnal jelenti. Az ilyen kisebb javításokra évente mintegy 10—12 millió forintot költ a főváros. A világháború után elsőnek a Szabadság-hidat építettük újjá: 1946 augusztus 20-án avatták. Ezután a Margit-híd következett 1947-ben, majd a Lánchíd 1949-ben, az Árpád-híd 1950-ben, a Petőfi-híd 1952-ben, 1964-ben pedig az Erzsébethíd épült újjá. Ezzel a helyreállítási munkákat befejeztük és anyagi eszközeinket most már egyre inkább a karbantartásra tudtuk fordítani. Először a Szabadság-híd nagy felújítására került sor, aztán a Petőfi-híd teljes átvizsgálása történt meg, majd a főváros centenáriumi évében a Lánchidat hoztuk rendbe és adtuk át a forgalomnak az átépített Alagúttal együtt. Jelenleg a Margit- és az Erzsébet-hídon folyik felújítás. A munkálatok első szakaszában a hídszerkezet teljes átvizsgálására kerül sor. Csak egy jellemző adat: a Margithídon például több mint 70, a híd szerkezetét tartó saru cseréjét kell elvégezni. Hozzávetőlegesen egymillió szegecset vizsgálnak át tüzetesen. Mindezt nemigen vesszük észre, hiszen a forgalom akadályozása nélkül, a pályaszint alatt történik. A későbbiekben korszerűsítik a híd egész burkolatát. Arra törekszenek, hogy a nagy felújításokat öszszehangolják az út- és egyéb építkezésekkel, a Margit-híd esetében a Mártírok útja átépítésével és a Marx téri metró munkálataival. Ugyanez a helyzet az Erzsébet-híddal is, amelynek felújítása 1975 nyarán kezdődött. Itt is figyelembe kellett venni a kelet—nyugati forgalmi tengely — a BAH csomópont és a Felszabadulás tér — építkezéseit s ezzel párhuzamosan végzik a hídon a bilincsfeszültség, a függesztő kábelek és a lehorgonyzás vizsgálatát. Megtörtént a burkolatcsere, jól halad a függesztőoszlopok, a kábelek, a pilonok ellenőrzése, folyamatosan végzik a korrózióvédelmet. Az Erzsébet-hídnál is több tonna festéket használnak fel. A tervek szerint a Margit-híd után a legközelebbi nagy felújítás a Petőfiét a Gubacsi-hídon lesz, majd az Árpád-híd következik. Kovács Ildikó Felújítják a Margit-híd szerkezetét. Ezzel egyidejűleg a Képzőművészeti Vállalat restaurátorai a híd pilléreit „csinosítják” (Balogh László felvétele) Felelősséggel a választóknak III. Ember közelben a tt-s Mit tud a társadalombiztosítási tanács munkájáról? — kérdezem a Budapesti Konzervgyár dobozüzemében Szentesi Ferencnél. Tanácstalanul körülnéz, mintha segítséget várna. Bauer Jánosné szb-titkárhelyettes súg: — Mit csinál a tt-s? Erős Zoltánná csaknem egy évtizede tagja a szakszervezeti bizottságnak, az áruforgalmi osztály dolgozója, előtte húsz évig műhelybizottsági tagként dolgozott, s a laboratóriumban volt technikus. Másfél éve választottak tt-snek, s ez az összes szakszervezeti tisztség közül talán a legközelebb áll hozzám. Óriási területet kell átfogni, de ehhez a különböző bizottságok sok segítséget adnak. Üdülési, egészségügyi, a segélyezési, a nyugdíjelőkészítő és a rehabilitációs bizottság nagyban könnyíti a munkámat. Dudás Jánosné, a segélyezési bizottság tagja: — Mire egy-egy segélykérelem a bizottság elé kerül, sok tennivalónk nincs. Addigra kikristályosodnak az igények, csakis olyan kérelem jut el hozzánk, amely valóban indokolt. Ez elsősorban a bizalmijaink alapos munkájának köszönhető. — Háromszáz forintnál kevesebb segélyt nem adunk — mondja Erősné. — Annak semmi értelme nincs. Külön felhívtuk a — Így mindjárt más a kérdés — válaszolja. — Segélyekkel, beutalókkal, a rehabilitációval és ki tudja még mivel foglalkozik. Az övé a leghálátlanabb feladat. Mindenki azt hiszi, ő adja a segélyt, beutalót, pedig hát ő csak irányítja a munkát. Azt hiszem, nálunk elég igazságos az elosztás, figyelmet arra, hogy a bizalmiak maguk is kezdeményezzék a segélyezést. Évente átlagosan 350 dolgozónk kap segélyt, a mintegy 125 ezer forint vállalati keretből. A csoportvagyonból 38 ezer forint körül használunk fel. Az egyedülálló anyák, a nagycsaládosok minden iskolaév kezdetekor és karácsonykor kapnak egy jelentős összeget. Alapelv, hogy a segély nem fizetéskiegészítés. Aki rászorul, az természetesen többször is kaphat a vállalati és a csoportvagyonból is. Nyolcvanhárom SZOT- beutalót kaptunk erre az évre. Egyetlen bajunk, hogy kevés az olyan, amelyik a kétgyermekes családok számára is megfelelő. Kékesen az ÉDOSZ- üdülőben van egy szobánk, Siófokon 82 ezer forintért bérelünk a szezon száz napjára egy négyszobás üdülőt, 23 gyermek-, négy ifjúmunkás-beutalót kaptunk, summa summárum, legalább háromszáz dolgozónk jut el üdülni. Azt hiszem, 1400 dolgozóból ez nem rossz arány. Vannak kevésbé látványos pillanatok, hálátlan feladatok is a tt-s életében. Hogyan beszél erről? — Minden letiltás hozzánk érkezik be. Családi pótlék, gyermektartás, táppénzhamisítás. Itt van a legutóbbi eset: egy fiatalember átjavította a táppénzes lapon a dátumot. Tíz napot akart így csalni. Beteg volt valóban, csak kissé meg akarta nyújtani a szabadságot. Hat nap táppénzmegvonást javasoltunk. Mit vár a tt-stől Kocsis Józsefné, a készáruraktár műhelybizottságának tagja? — Igény főként a segélyek iránt van. Itt zömmel vidékiek dolgoznak, számukra a beutaló nem olyan nagy dolog. Talán azt várnám, hogy több segély jusson nekünk. De hát a lehetőségek korlátozottak. Néha bizony van sértődés, harag, ha nem kap valaki segélyt — mondja Tóth Júlia, szintén a készáruraktárban. — Ha valaki indokolatlanul kér, annak bizony visszaadjuk a kérelmét. Brigádjaink olykor nagyszerű példáját adták együttérzésüknek. Évekkel ezelőtt egyik régi dolgozónk, Lőrincz János meghalt, majd tíz nap múlva a felesége is elment. Tíz gyermek maradt utánuk. Az iskolakezdéskor három éven keresztül segélyt adtunk nekik, a készáruraktár szocialista brigádjai patronálták őket, rendszeresen hordták haza az ebédet. A nyugdíjelőkészítő bizottság munkája kiegyensúlyozott, évente 30—32 dolgozó megy nyugdíjba. Szerencsére, ma már az adminisztráció nem tartozik ránk, csak az előkészítés emberi oldala maradt. Most a legfontosabb feladatunk az egészségügyi és ezen belül a rehabilitációs bizottságok munkájának felújítása. A kapcsolatot a dolgozókkal a legjobban a bizalmi hálózaton keresztül tudják tartani. Nélkülük a mi munkánk sem érne semmit Ami indokolt Hálátlan feladatuk A segélyosztásnál talán senki, a jogosultak körét még hálátlanabb a benta- itt másként mérlegelik, sók szétosztása, hiszen bár az alapelvek azon,ezekből sem kaphat mindőak. A legszemélyesebb At-s munkája szerves része a vállalat szociálpolitikájának. Hozzájárul ahhoz, hogy reális szociálpolitikai tervv készüljön. Az ötödik ötéves tervben megközelítően 75 millió forint jut szociális célokra, ebből üdülésre 500 ezer, lakásépítésre kétmillió, étkezési hozzájárulásra 2,9 millió és még a sort lehetne folytatni a munkaruhával, a gyermekintézmények hozzájárulásával, a bejárók utazási költségeivel. Igen, a tt-s a dolgozók legszemélyesebb problémáira keres és talál megoldást. Kimmel J. Emil kerül az olvasó kezébe. NÉPSZAVA 3 A szakszervezetelt a fejlett szocializmusért Gáspár Sándor könyvéről /A mögöttünk maradt három esztendőben írt cikkek és elhangzott előadások válogatásából készült a szerző kötete. A szocialista építés e három esztendeje több, nagy jelentőségű kérdést hozott felszínre. Ez az idő a nemzetközi politikai és gazdasági életben (főleg Európában) is új problémákat teremtett. Gáspár Sándor könyve mindkét irányba felel. A fontosabb témákban kifejti a magyar szakszervezetek önálló álláspontját és néhány területen — politikai, gazdasági, társadalmi és a szakszervezeti életet érintő kérdésben — a „hogyan tovább”-ra keresi a választ a szakszervezetek társadalmi szerepében, a szakszervezeti mozgalom „szemével”. A köteten — mind a harminchárom írásán — végigvonul a politikánkat alapvetően meghatározó elvünk és gyakorlatunk, a politika állandóságának és változásának dialektikus egysége. A szakszervezetek a szocialista hatalom aktív részesei; a döntésekben és a végrehajtásban, minden fokon, felelős partnerek. A szerző részletesen kitér erre. Idézem: „A pártkongresszus által elfogadott dokumentumokkal a szakszervezetek teljes mértékben egyetértenek és megvalósításuknak cselekvő részesei kívánnak lenni” — írja a párt XI. kongresszusát követően, majd hozzáteszi: „A következő évekre adottak a feltételek a szakszervezetek sokrétű, az eddigieknél nagyobb és bonyolultabb feladatainak jó elvégzéséhez ... Szervezetileg, szervezeteink irányításában önállóak vagyunk és tőlünk függ, hogy milyen módon képviseljük a dolgozók jogos érdekeit, miként segítjük sajátos eszközeinkkel a szocialista társadalom építését hazánkban ... Viszont az önállóságot soha nem téveszthetjük össze a párttól való függetlenséggel.” Ezek a megállapítások — újrafogalmazások — azért időszerűek, mert két évtizedes politikai gyakorlatunk a fejlett szocializmus építésének korszakában sem módosul! Ugyanakkor félreérthetetlenné teszi e politika kétfrontosságát a magyar szakszervezeti mozgalom részéről is. Amikor több új és nehezen megoldható feladattal küszködünk, akkor ennek a higgadt álláspontnak, elvi és gyakorlati szférára egyaránt érvényes fogalmazásnak nagy jelentősége van. A kötet címe — „A szakszervezetek a fejlett szocializmusért” — azt is kifejezi, hogy a magyar szakszervezetek teljes mértékben azonosítják magukat azzal az elhatározással, hogy hazánkban felépíthető a fejlett szocialista társadalom, s ez a mozgalom, ebben cselekvő részei. A szerző e nagy feladat megvalósításának, s ebben a szakszervezeti lehetőségek konkrét, gyakorlati fölmutatásának szenteli fő mondanivalóját: miben és hogyan tudnak közreműködni a szakszervezetek a munkáshatalom politikai, gazdasági, társadalmi viszonyainak észszerű továbbfejlesztésében. Nem messzire hangzó kiáltás és nem egy távolban álló, csak távolból látszó, hazai freskó hanem e cél eléréséért szóló mai, napi teendőink garmada, marxista, elvi megokoltsággal. Hogyan végezzük a dolgunkat a szakszervezetekben, hogy évről évre előrébb és följebb jusson szocialista hazánk? A könyvnek ez a koncentrált gondolatmenete, igazodva a szocialista építés fő folyamataihoz. A termelést segítő tevékenység új módszereit keresi, az üzemtől egészen a felső döntési körökig. Mert „régi, beidegzett munkamódszerekkel ma már nem lehet megoldani az új feladatokat. Itt szerepet kapnak a munkaverseny célszerű formái és módszerei, a különböző munkamozgalmak racionális működtetése és megújítása, a látványosságoktól, sallangoktól mentes valódi értékek produkálása. Minden előrevivő centrális döntés — a közgazdasági szabályozók módosítása, a központi pénzalapok bővítése, a gazdaságtalan termelés visszaszorítása, a munkaerő ésszerűbb foglalkoztatása, a munkafegyelemnek az emberi tisztesség igényét kielégítő megszigorítása, az üzemi szervezetlenség kiküszöbölése stb. — a szakszervezetek támogató egyetértésével született és került a megvalósítás fázisába, ahol a szakszervezetek szintén közreműködnek, a gyakorlati végrehajtásban.z elosztási politikát véve szemügyre: a szerző kifejti, hogy a szakszervezetek továbbra is a munka szerinti elosztás elvét és gyakorlatát támogatja. Figyelemmel természetesen arra, hogy „még a nehezebb gazdasági helyzetben sem romolhatnak szociálpolitikai eredményeink az életkörülményeket alapvetően befolyásoló területeken, mint például a lakás, az óvoda, a bölcsőde vagy az egészségügyi ellátás". Ismerve természetesen, hogy sok olyan jogos társadalmi és egyéni igény létezik, amelynek azonnali kielégítését gazdasági helyzetünk nem teszi lehetővé. Az érdekvédelmi tevékenységről szólva: „Az össztársadalmi, a csoport- és az egyéni érdek között keletkezhetnek és keletkeznek is ellentétek, amelyeknek pontos megítélése, még inkább helyes megoldása korántsem könnyű. Ezek olyan problémák, feladatok, amelyeknek megoldásában kötelesek részt venni a szakszervezetek is ... Politikánk alapelve, hogy az élet minden területén az össztársadalmi érdeké az elsőség” — fejti ki a szerző. A szakszervezeti érdekvédelem bővítésének indokoltságára is utal: a szakszervezeti jogsegélyszolgálatra, a szakszervezeti bizalmiak jog- és hatáskörének bővítésére, amelyek már megvalósultak. Egész szocialista életünk — s persze, a termelő tevékenység — alapkérdése: a következetes, színvonalas végrehajtás, s ezen a területen van és lesz szükség, talán a legnagyobb erőfeszítésekre. Gáspár Sándor megnyilatkozásaiban állandóan visszatérő motívum: a minőség iránti igény. Sok tízezer nagyszerű vezető ember dolgozik párt-, állami, szakszervezeti és gazdasági területeken. Olyan emberek, akik valóban eredményesek a döntések következetes végrehajtásában. Többre, sokkal több hozzájuk hasonló emberre van szükség, olyanokra, akik képességüknél, képzettségüknél fogva tudják, hogy mit akarnak és jó morális tartásuk és tisztességük alapján, személyes bátorsággal képesek értelmes, érdemi irányításra. A szerző beszédeiből és írásaiból kicsendül mély és őszinte hite az emberben. Hisz az ember jóravalóságában, nagyságában. S ez azért van így, mert szereti, becsüli az embert és bízik erényeiben. Ezért korholja az olyan viszonyokat, lokális állapotokat, ahol azoknak nehéz az élete, akik akarnak valami újat, jobbat, társadalmilag hasznosat és előrevivőt. Azzal a marxista meggyőződéssel bírálja ezeket a körülményeket, hogy a szocialista rendszer fejlődése, ereje előbbutóbb mindenütt érvényesíti a maga öntörvényű szükségleteit: az újat, jobbat akaró, alkotó, teremtő embernél nincsen értékesebb a társadalom számára, s ezeket értékükön kell és szabad kezelni. Ez a felfogás nemcsak a vezetők körét érinti, mert kiteljesedéséhez tömegméretű segítségre van és még inkább arra lesz szükség. A fejlett szocializmus nem létezhet fejlett társadalmi demokrácia nélkül. A szerző nagy figyelmet fordít a demokráciára és ezen belül is az üzemi demokráciára, annak fejlesztésére, korszerűsítésére. Ennek az igénynek az alapján vette kezdetét a múlt esztendőben félszáz üzemünkben egy olyanfajta kísérlettípus, amely két ágon működik, de mindkettőnek azonos a funkciója: a vállalatok vezetésébe érdemi beleszólást biztosítson a dolgozók számára. A hangsúly az érdemi beleszóláson van, ami ez esetben ellentétpárja a sablonnak, a formalitásnak! A szakszervezeti bizalmiak jog- és hatáskörének kibővítése, ebben a fejlesztési koncepcióban is nagy jelentőségű, különösen akkor, hogy ha a partnerek, csoportvezetők, műhelyvezetők is megfelelő intézkedési, döntési jogkörökkel rendelkeznek. Itt viszont alapvető elvi kérdés (de gyakorlati érvényesítése nélkül nem is lehet érdemi demokratizmusról beszélni), hogy a fegyelem nélküli demokrácia nem demokrácia, hanem kispolgári anarchizmus, amely hoszszú távon fölemészti a szocialista rendet! Ezért fordul elő a kötetben több helyen is: a demokrácia és a fegyelem együttes meghatározása. Szocialista társadalmi viszonyok között a kettő csak együtt fejleszthető. Figyelmet érdemel a kötet státusa. Voltaképpen „nehéz” elméleti, politikai, közgazdasági témák mezején jár a szerző, de ezeket a témákat olyan egyszerű, szép nyelvezettel adja elő, hogy a politikai irodalomban kevésbé járatos ember is megérti. Különösen a fölvillanó hasonlatok, oda illő képek teszik érdekessé a témákat tekintve nem is könnyű olvasmányt. A válogatás is szerencsésnek mondható, mert az elmúlt három év szocialista építőmunkájából, s a szakszervezetek életéből is a meghatározó vonásokat emeli ki. (Táncsics Könyvkiadó) SIKLÓS JÁNOS