Népszava, 1978. március (106. évfolyam, 51-76. sz.)
1978-03-17 / 65. szám
1978. március 17. Karpov és Szpasszkij az első helyen A bugojnoi nemzetközi sakkversenyen függő játszmákat fejeztek be. A szovjet Karpov világossal győzött a jugoszláv Bukics ellen, Szpasszkij pedig sötéttel fél pontot szerzett honfitársa, Tál ellen, így Karpov és Szpasszkij az utolsó forduló előtt holtversenyben 9,9 ponttal áll az élen. Az utolsó fordulóban Karpov sötéttel Portisch ellen játszik, Szpasszkij pedig világossal az angol Milessel találkozik. SQRCI Két hete ismertettük a ,,mini-tanulmányokra” kiírt fejtőverseny legnehezebb feladatának megoldását. Időközben megtörtént a beküldött megfejtések értékelése, így közölhetjük a teljes eredményt. A pályázat iránt nemcsak országszerte nyilvánult meg nagy érdeklődés, hanem nyolc külföldi államból is érkeztek levelek; a versenyben indult olvasóink tehát rangos és népes nemzetközi vetélkedőnek váltak résztvevőivé. Nézzük most az első három feladat helyes megoldását: J. F. Saavedra, 1895. A világos nyer 1. c7, Bd6t 2. Kb5!, Bd5t 3. Kb4, Bd4t 4. Kb3, Bd3f 5. Kc2! — és itt sokan befejezettnek gondolták a szükséges levezetést, hiszen ha a világos vezérhez jut, az valóban elméletileg bizonyított módon nyer a bástya ellen. De az igazi „poén” még hátra van: 5. — Bd4! és most 6. c8!?, Bc4f! 7. Vc4: pattra vezetne! A helyes folytatás: 6. c8B!!, Ba4 7. Kb3! — és ez már valóban nyer a Bel mattfenyegetés miatt. 2. H. Rínek (Kh2, a3 — Ka2, f3): 1. a4, Kb3 2. a5, Kc4 3. a6, Kd3 4. a7, f2 5. a8V. flV 6. Va6t nyer. Ez egyszerű. De pokoli megtévesztés 2. —. Kc3!?, amire 3. Kg3?, Kd4! csak remis, egyedül 3. Kg1! nyer. 3. R. Réti (Ke7, Bd4 — Ke5, d5): itt a „logikus” 1. Bdl?, d4 2. Kd5, Kd5! 3. Kc7, Kc5! után nincs nyerés. Ezért meglepő tempóvesztéssel kell kezdeni: 1. Bd2(d3)!!. d4 2. Bdl!, Kd5 3. Kd7 1. Kc4 4. Ke6, Kc3 5. Ke5 stb. nyer. A 652 (!) pályázat között kisorsolt 10 könyvjutalom nyertesei: Bartha Pál Bp., Czene István Recsk, Hornyák Kálmán Pécsvárad, Kiss Sándor Marcali, Karsai István Geszteréd, Kaszper Vilmos Bp., Ország Csabáné Mezőberény, Raisz Iván Miskolc, Szobi Tibor Esztergom és Takács Béla Nagyenyed (Románia). A nyertesek jutalmát a Magyar Sakkélet szerkesztősége rövidesen postán megküldi. Sokan kérték, írjunk ki hasonló, jó szórakozást nyújtó megfejtési versenyeket, ígérhetjük, a nyári hónapokra tervezünk ilyet. (B. J.) Ks ismét gyásza van a labdarúgó játékvezetői bizottságnak: 51 éves korában váratlanul elhunyt Schopp Károly Fair Play díjas volt FIFA-játékvezető. Temetéséről később történik, intézkedés. Rip* Soriett Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Duisburgból Éjszakai rájátszás... Két hatalmas ezüstserleg az asztalitenisz EB trófeája a magyar csapat szálláshelyén, a Duisburger Hofban. Dr. Lakatos György, a MOTASZ elnöke szerdán este, a játékosokat köszöntve bizakodóan jegyezte meg: „És még csak az EB első félidejét fejeztük be!...” Szóval a győzelmekről folyt a szó. A duisburgi reggeli lapok is a magyarok dicséretével vannak tele. Sidóék, Berczikék méltó utódaiként emlegetik őket, s játékukról, harci kedvükről, akarásukról, és persze a döntő látványosságáról áradoznak. Elsősorban azt emelik ki: a csapatverseny bebizonyította, hogy csak az a nemzet képes ebben a versenyszámban igazi és tartós eredményt felmutatni, amely nemcsak egy kivételes képességű versenyzővel rendelkezik, hanem ahol a tartalékok padján is olyanok ülnek, akik bármikor teljes értékű harcosai lehetnek az EB küzdelmeknek. Ez így igaz. Ezt jól látják a külföldiek is. Amit azonban nem vettek észre, az túl van a felkészülésen, a tudáson, a magas színvonalú játékon. A női és férfi csapat egy olyan fegyvert is magáénak mondhatott ezen az Európa-bajnokságon, mint az egészséges, az egymást segítő csapatszellem. A bíztatás, az egymásért való szurkolás természetessé vált, így azlen poénért is és a győzelemért még inkább oroszlánként harcoltak játékosaink. Ez az erkölcsi erő tereremtette meg a lehetőségét annak, hogy Jónyerék, Magosék átvészeljék a legnehezebb pillanatokat is. Hiszen bármily mutatós is a győzelmi arány, hogy 3:0-ra győztünk a csehszlovákok, 5:3 arányban az angolok ellen, egyik sem volt sétamérkőzés. Sőt... Jónyer Day-től, Magos Uhlikovától szinte csak „ellopta” a győzelmet. Berczik Zoltán a magyar válogatott kapitánya a férfiak játékának színvonalával korántsem volt olyan elégedett, mint a győzelemmel. — Küzdöttek, ez igaz, és ezért minden dicséretet megérdemelnek. De túl sok hibával játszottak. Kincsnek még csúcsformában. Nem is nagy baj, hiszen az Európa-bajnokságnak a neheze, az egyéni küzdelem még csak most következik. A lányokkal viszont teljesen elégedett volt a kapitány. T ők minden dicséretet megérdemelnek, hiszen olyan ellenfeleket győztek le, akik nemcsak a papírforma szerint voltak jobbak, hanem akik nemzetközi klasszisaik révén könnyen fordított eredményt is elérhettek volna. Bérezik fogadja a gratulációkat. Ez a csütörtöki programja. És még valaki megérdemelné a kézszorítást. Ormai László a négy ,,statisztikus lány” — Magos, Kisházi, Szabó és Oláh — edzője. És mások is megérdemelték volna, hogy a győzelem reflektorfényébe kerüljenek, hiszen a magyar asztalitenisz-sport erejét és egészséges fejlődését jelzi a két csapatgyőzelem. Kiderült, hogy nemcsak egy-egy edző képes nagyszerű tanítványokat nevelni, hanem az egész sportágban jól dolgoznak a szakemberek, akik otthon maradtak, és most csak szurkoltak az EB győzelmekért. Az ünneplés szerdán este nagyon rövid volt. A játékosokat Berczik Zoltán hamar ágyba parancsolta. De aludni kevesen tudtak ... — Én éjjel 2-ig újra játszottam fejben a mérkőzéseket — vallotta be szégyenlősen Szabó Gabi a reggelinél. Persze hamarosan kiderült, hogy a többiek is lejátszották fejükben az este minden mozzanatát —, a bemutatástól az eredményhirdetésig, így azután a reggelinél, első ízben a duisburgi EB kezdete óta, felszabadultan nevettek a magyar versenyzők. S minden okuk meg is volt arra, hogy jókedvük legyen és örüljenek. Az Európa-bajnokság tehát félidejéhez ért. Egynapos szünet után, pénteken az egyéni versenyekkel folytatódnak a küzdelmek. Pénteken csak Oláh és Takács áll asztalhoz a táblára jutásért. Ezenkívül a vegyes párosok játszanak. Szóvá, legjobbjaink számára következhet egy kis erőgyűjtés. S erre szükség is lesz, ismerve az ellenfeleket. Lepies György Tizenhat ország tornászai Pécsett öt éven keresztül a legmagasabb szintű hazai tornaverseny Budapest nemzetközi bajnoksága volt, az idén első alkalommal viszont Pécs várja a nagy és erős mezőnyt, a magyarokkal együtt 16 ország képviselőit. A háromnapos versenyre, amely április 8-án, szombaton kezdődik, a rajt előtti napon érkeznek a külföldiek, s Budapest érintésével utaznak a Baranya megyei székhelyre. Nemcsak neves versenyzők, hanem a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) vezérkarának legismertebb tagjai is néhány napot Magyarországon töltenek, így a szovjet Jurij Tyitov, a FIG Montrealban megválasztott elnöke, az NDK-beli Ellen Berger, illetve a csehszlovák Alex Lylo, a női, illetve a férfi technikai bizottság elnöke. Amennyiben a rajtig nem lesz már lemondás, akkor a nyolc-nyolc fős magyar férfi és női világbajnoki keret tagjainak Anglia, Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Hollandia, Jugoszlávia, Kanada, Lengyelország, az NDK, az NSZK, Románia, Spanyolország, Svájc, a Szovjetunió és az Egyesült Államok jórészt fiatalokból álló két-két fős „minicsapatával” kell összemérni az erejüket. Érdekességként lehet említeni, hogy az Egyesült Államokat képviselő tornászdelegáció az 1965-ös budapesti Universiade óta nem szerepelt Magyarországon. A pécsi nemzetközi verseny előjátékának lehet tekinteni a március 18-án, szombaton kezdődő csapatbajnok nyitányt, amelynek első számú érdekessége Magyar Zoltán visszatérése. A Ferencváros 24 esztendős tornásza sérülését követően hosszú ideig csak könnyített edzéseket végzett, de most már a gyűrű kivételével „harcképes”. Az is elképzelhető, hogy amennyiben Magyar a CSB-n jól dolgozik, akkor apécsi viadalt követő április 12-i, meghívásos, szerenkénti „gálán” is rajthoz áll. Ez igazán jó, bíztató hír. A gálát egyébként a Ferencváros rendezi a budapesti Tornacsarnokban. ★ ■ 1 --------------------------------------------------------- Nemzetközi erőpróba előtt A 21 éven aluli utánpótlás Európa-bajnokság negyeddöntőjében a magyar együttes március 22- én, Mariborban, Jugoszlávia ellen lép pályára. Az együttes tagjai a szombati bajnoki mérkőzések után az Aero szállóban találkoznak, vasárnap délelőtt edzenek a Népstadionban, majd délután a Volán—Szekszárd NB II-es bajnoki mérkőzés megtekintése után Zalakarosra mennek. Hétfőn ott edzenek, majd társasgépkocsin kedden reggel utaznak a jugoszláviai színhelyre. Az utánpótlás-válogatott vezetője Baráti Lajos szövetségi kapitány, a technikai vezető Czékus Lajos, az edző Kárpáti Béla, az orvos Gyarmathi Jenő, a gyúró Szakály László. Az utánpótlás-válogatott 18 tagja: Mészáros (Vasas), Hornyák (MTKVM), kapusok: Paróczai (Bp. Honvéd), Kovács L. (Haladás), Varga J. (MTK-VM), Nagy A. (Bp. Honvéd), Végh (Videoton), hátvédek: Orosházi (Vasas), Pásztor (Békéscsaba), Rab (FTC), Csongrádi (Videoton), középpályások: Májer (Videoton), Izsó (Vasas) Bodonyi (Bp. Honvéd), Szabó J. (Videoton), Magyar (FTC). Folynak a tárgyalások, hogy a labdarúgó Nemzetközi Kupa ’78-ban részt vevő csapatok hol rendezzék meg a hazai mérkőzéseiket, így már biztosra vehető, hogy az Ú. Dózsa és a Bp. Honvéd kettős mérkőzés keretében a Megyeri úton játszik majd, míg az FTC—Vasas vegyes és az MTK-VM a Népstadionban szeretné lebonyolítani a nemzetközi találkozókat, ugyancsak kettős műsor keretében. NÉPSZAVA Honvéd Kupa Az ökölvívók Honvéd Kupa viadalának második napján folytatódtak a küzdelmek. Egyre több súlycsoportban kerültek szemben a magyar és a külföldi versenyzők, s néhány izgalmas ökölcsata alakult ki. Az eredmények a várakozásnak megfelelően alakultak, s az egyetlen meglepetés, hogy a csepeli Szkala legyőzte a nyugatnémet EB- bronzérmes Königet. Ma az elődöntőben folytatódnak a küzdelmek. KI A magyar jégkorongválogatott elutazott Belgrádba, a jégkorongvilágbajnokság B-csoportjának küzdelmeire. Nyitó mérkőzésük egyben a VB első 60 perce is lesz pénteken, s ezen Mészölyék Jugoszláviával találkoznak. A kezdési időpont: 20.30 óra. 9 TÖLTSE KELLEMESEN AZ ÜNNEPEKET m mm.mu A LOTTÓ ÁRUHÁZ WM AMNLATA: Jíöi baMorvkabát diva'.*ínekben Bakfis végig gomba* farmerruha Kockás műszalas férfiöltöny Twffd k.insúsiltlt férfi átmeneti kabát Kirkamaftz farmeröltöny Bőr frlsnrrwii férfi félcipő .Val körömespofc divatsarnokbm Nöl rövid ujjú impart pulóver Női acryl kardigán CENTRUM LOTTORIHOZ NYITVA 9 ÓRÁTÓL ESTE L0 ÓRÁIG, SZOMBATON 17 ÓRÁIG!