Népszava, 1980. július (108. évfolyam, 152-178. sz.)

1980-07-01 / 152. szám

1­9­8­0. július 1. Termelőeszköz-kereskedelem Ötven akvárium gazdát keres „— Mondja, marha, mert oly hús? — Olcsóbb a hal, mint a hús!”— vá­laszolta a plakáton látha­tó­, könnyeket ejtő szarvas­­marha. Néhány évvel ez­előtt a halgazdaságok és az élelmiszer-kereskede­lem közösen kívánta fel­lendíteni az élő hal forgal­mazását, és reklámmal is igyekezett kedveit terem­teni a több hal fogyasztá­sához. Ám az élő hal ér­tékesítésének kelléke, az akvárium drága, és nehe­zen hozzáférhető berende­zés. Annak idején kérték, keresték a szaküzletek, az ABC-áruházak. Kérésüknek igyekezett eleget tenni a Műszaki Árut Értékesítő Vállalat — a MüáRT —, amely csak nagy nehezen talált .A gazdálkodás Az akváriumok ügye egyetlen csepp a termelő­eszköz-kereskedelem gondjainak tengeréből. Filléres tétel ahhoz ké­pest, hogy a MÜÁRT éves forgalma meghaladja az ötmilliá­rd forintot. Ez a vállalat látja el egyebek között konyhagépekkel, mosó- és mosogatógépek­kel a szociális és egészség­­ügyi intézményeket, a költségvetési szerveket, berendezési tárgyakkal és kiszolgálási eszközökkel az egész kereskedelmet és vendéglátóipart, szállít anyagmozgató gépeket és tárolási eszközöket gyá­raknak, padlóburkolót, létrát, tűzvédelmi eszkö­zöket az építőiparnak, egyéni védőeszközöket, a sisaktól a búváröltözékig, az egész magyar iparnak. Áruinak többségét belföl­dön gyártatja le, de mintegy 30—35 százalékát importálja, s így szinte valamennyi külker­eske­vállalkozót, egyrészt az akvárium test, másrészt a működtetéséhez szükséges motor legyártásához, illet­ve a kettő összeszerelésé­hez. De talált. S mire az a­kvári­um­ok elkészültek, megváltozott a piaci hely­zet: a boltok csak ritkán jutnak élő halhoz. — Ötven akvárium fek­szik a raktárunkban — mondja Fütty Tivadar, a MÜÁRT kereskedelmi igazgatója. — Vevőink már nem kérik, nem ve­szik át, a nyakunkon ma­radt. Nincs kinek eladjuk, pedig sok energiát fék­tet­tünk a beszerzésébe. Az ötven akvárium most csak a készleteinket növeli, kamatot kell fizetnünk utánuk, szeizmográfia­ delmi vállalattal kapcso­latban van. A hazai és külföldi szál­lítók nagy száma, a kész­letező és forgalmazó tevé­kenység széles köre sejte­ni engedi, hogy a MÜÁRT-nál jó szervezők­nek, beszerzőknek, keres­kedőknek kell dolgozniuk ahhoz, hogy a vállalat be tudja tölteni hivatását. Munkájuk sosem volt könnyű, de most különö­sen nehéz. Mert az akvá­riumokéhoz hasonló ügyek mind sűrűbben for­dulnak elő. — Forgalmunk szeiz­mográfként jelzi a gazdál­kodási feltételek változá­sait — állítja a vállalat kereskedelmi igazgatója. — Az árak többszöri mó­dosulása, vevőink beruhá­zási lehetőségeinek hul­lámzása, a rendelkezésük­re álló pénz, illetve igé­nyeik változása meghatá­rozza, mit kell beszerez­nünk, mit tudunk értéke­síteni, sztorníroztak. Erre az év­re már csökkenő forgal­mat terveztünk. — Ha a vevők sztorní­rozzák rendeléseiket, az azt is jelenti, hogy nö­vekszik a MÜÁRT kocká­zata. Elvégre a lemondás akkor érkezik, amikor önök már megrendelték a kívánt árut. Mit tehetnek ilyenkor? — Sokféle megoldás látszik. Egy ügyben most például alighanem a bíró­sághoz fogunk for­dul­ni. Egy gyár és egy postahi­— Nehezen — válaszol­ja Fütty Tivadar. — Né­há­ny szállítónk jó előre jelege hogy 1980. április el­sejétől emeli az M­ ezen az áron szerződ­tünk vevőinkkel, továbbí­tottuk is a megrendelt eszközöket, és most a gyár fő visszavonta az ár­emelést. Visszamenőleg is visszautalt a számlánk­ra, az árkilönbözetet Konszernen nem tudunk mit kezdeni a­ pénzzel, hi­szen meg nem tarthatjuk, ah­hoz viszont, hogy a több száz vevőnek szét­­küldjük, valóságos szám- T a­gyárat kellene nyitniunk Ebben az esetben elvi döntésre várunk. A MÜÁRT legsúlyosabb gondjai abból adódnak, hogy a különféle eszközö­ket, az emelővillás tar­goncától a búvárfelszere­lésig, olyko­r évekkel előbb kell megrendelnie, eköz­ben azonban vevői be­szerzési­ lehetőségei és i­gé­nyei változnak. A KGST- ta­gor­szátokkal például most kell megállapodni ab­ban, hogy egészen 1985-ig milyen emelővillás tar­goncákat, konténere­ket, kereskedelmi és vendéglá­tóipa­ri gépeket kívánnak tőlük importálni. Most, amikor a vevők — a maj­dani­ felhasználók — még csak körvonalaiban isme­rik inkább csak sejtik, ennek az időszaknak a gazdasági szabályozórend­szerét. Vagyis: nem tud­hatják pontosan, mire lesz szükségük , például nyit­nak-e új üzleteket, ven­vatal állványkiszolgáló gépet rendelt tőlünk, ame­lyet mi megrendeltünk a NT­K­EX-től. A külkeres­kedelmi vállalat külföldi eladóval szerződött, és most a mi két megrende­lőnk közölte: nincs pénze, nem tudja átvenni a gé­peket. Mivel ezeket a be­rendezéseket — enyedi jellegük miatt — másnak nem tudjuk eladni, pert indítunk. — Hogyan tudnak az áringadozásokhoz alkal­mazkodni ? Véglátóhelyeket — és azt sem, hogy ha igen, akkor­rmilyen mértékben lesznek ezeket például hűtősénekkel felszerelni. A MÜÁRT ebben a bi­­zon­ytalan helyzetben is természetesen folytata a tárává­lá­sokat a KOST-n beh’ib’ partnerekkel. No és a hazai szállítóival, mint­­egy 500 termelő vállalat­tal, szövetkezettel. Hogy mégis, mit lehetne tenni ebben a változó helyzet­ben a bizonyosság foko­zása érdek­ében? Mit an­nak érdekében, hogy a MÜÁRT-nál ne képződje­nek eladhatatlan készle­tek, ám ugyanakkor a ve­vők ma még pontosan nem látható, jövőbeni igé­­nyeit is ki lehessen elégí­teni? A MÜÁRT kereske­delmi igazgatója tudja, hogy válaszával nem ad minden kérdésre feleletet, de amit mond, azt komo­lyan gondolja, és gyako­rolja az egész vállalat: — Kutatni kitartóan a piacot, mindig friss infor­mációt szerezni, és eddig ismeretlen mértékű gyor­sasággal reagálni a piac változásaira. A gazdasági szabályozás módosulása — mint a MÜÁRT példája is mutat­ja — egyre nagyobb fel­adatok elé állítja a gaz­dálkodó szerveket, és mind több szellemi erőfe­szítést, rugalmasságot, sokoldalú mérlegelésen alapuló gyors döntést igé­­nyel a vállalati vezetők­től. * Gál Zsuzsa Megnövekedett kockázat — És mit tapasztalnak? négy­szer­ez­ődött: évente Hogyan hatnak a váltó- mintegy 30 százalékkal másolt vevőik vásárlásai- nőtt. 1979-ben azonban rá­ már szűkültek értékesítési — 1973 és 1978 között lehetőségeink, vevőink egy forgalmunk kereken meg- sor korábbi megrendelést Pénz, amelynek nincs helye NÉPSZAVA Előtérben az emberi tényező Továbbképzés a m­ezőgazdaságban és az élelmiszeriparban A mezőgazdasági és élelmiszeripari vezetők továbbképzésének elmúlt évi eredményeiről, gond­jairól, s az elkövetkező időszak feladatairól tar­tott hétfőn sajtótájékoz­tatót dr. Szűcs Kálmán egyetemi tanár, a MÉM Mérnök- és Vezetőtovább­­képző Intézet főigazgató­ja. Beszámolójában el­mondta, az egyre nehe­zebbé váló gazdasági le­hetőségek között a felada­to­k ered­mén­yes m­e­g­o­l­d­á­­­sában az emberi ténye­zők szerepe előtérbe ke­rült. Ez — egyebek mel­lett —­ megköveteli a ve­zetők, a szakemberek fel­­készültségének állandó nö­velését, korszerűsítését, amelynek egyik módja a tényleges, az üzemi szük­ségletekhez igazodó to­vábbképzés. A szakember­­ellátottság érdekében ki­dolgozták az egész ága­zatot átfogó egységes ter­vezési rendszert, érvényt szerezve a név szerinti tanfolyami jelentkezéské­nek. Ezzel elősegítették azt is, hogy a továbbkép­zés egyre inkább a sze­mélyzeti munka szerves részévé váljék. Dr. Szűcs Kálmán hang­súlyozta, hogy megnőtt az érdeklődés az intézet tan­folyamai, elsősorban a szakmai céltanfolyamok iránt. Az 1979-re terve­zett 16 000 hallgató helyett 19 000-en vettek részt a tanfolyamokon. Egy esz­tendő alatt háromról 14- re nőtt azoknak a kurzu­soknak a száma, ame­lyeknek a látogatása ele­ve képesítéshez kötött. A hallgatói létszám, s a szakelőadások 1980—91­ben tovább emelkednek, s az intézet a szakmai — műszaki-technikai — kép­zés további erősítésére tö­rekszik. Örvendetes tény, hogy a tanulmányi mun­kába olyan ágazatok is bekapcsolódtak, amelyek korábban nem fordítottak kellő jelentőséget a to­vábbképzésnek, például a sütőipar, a gabonaipar vagy a szövetkezeti hús­ipa­r. Ugyanakkor aktuális gond, hogy a művezető­­képzés még nem érte el azt a látogatottságot, amely kívánatos lenne. A MÉM 24 művezetői ágaza­ta közül egyelőre csak to­ken foglalkoznak rendsze­resen a ve­zetők tudásának fejlesztésével, korszerűsí­­letváltozás, mert e terüle­­tésével. Elsősorban a men­ten még hiányzik a kép­zőgazdasági nagyüzemek-­zés teljes üzemi támoga­­tón szükséges a szemlé-­tása. (deáki) líffrfiiii/V, IV/VI, Talnat Megtel tanácsos) alakuló ülései A Baranya, a Békés, a Fejér és a Tolna megyei Tanács hétfőn tartotta alakuló ülését. A Baranya megyei Ta­nács alakuló ülésén részt vett és felszólalt Óvári Miklós, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság tit­kára. Ott voltak Baranya megye országgyűlési kép­viselői is, köztük Szent­­istványi Gyuláné, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Az ülésen megválasz­tották a kilencventagú ta­nács vezetőit és végre­hajtó bizottságának tag­jait. A tanács elnöke is­mét Horváth Lajos lett; elnökhelyettesei: Földvá­ri János, Takács Gyula és Piti Zoltán. Az ülésen részt vevő Szakáli József, a Közpon­ti Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöke a népi el­lenőrzés munkáját segítő eredményes tevékenysége elismeréséül a KNEB em­lékplakettjét adta át Hor­váth Lajosnak. A Békés megyei Ta­nács ünnepi ülésén részt vett és felszólalt Pója Frigyes külügyminiszter. Az ünnepi ülésen meg­választották a tizenöt ta­gú végrehajtó bizottságot és a tisztségviselőket. A Békés megyei Tanács el­nöke ismét Gyulavári Pál lett; elnökhelyettesei: dr. Szabó Sándor, dr. Becsei József és Hajnal Károly­­né. A Fejér megyei Tanács alakuló ülésén jelen volt dr. Markója Imre igaz­ságügy-miniszter. A tanácstagok ismét Závodi Imrét választot­ták a Fejér megyei Ta­nács elnökévé, az elnök­­helyettesi tisztet tovább­ra is Fogarasi Tibor, Nagy Jenőné és Teubel György látja el. A­ Tolna megyei Tanács ünnepi ülésén részt vett Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter. Az ülésen megválasz­tották a nyolcvanegy ta­gú megyei tanács veze­tőit, végrehajtó bizottsá­gának tagjait. A Tolna megyei Tanács elnöke is­mét dr. Szabópál Antal, elnökhelyettesei pedig Császár József, dr. Kál­mán Gyula és István Jó­zsef lettek. Megkezdődött a borsószezon a Paksi Konzervgyárban, ahol a gépsorokon na­ponta 60—65 vagonnyit töltenek a dobozokba, üvegekbe. A feldolgozás végére a gyár 1150 vagon zöldborsókonzervet bocsát a kereskedelem rendelkezésére­­ (Kiss Árpád felvétele) . 3 .1 farmba# fa — Védtelen díszpolgárok M­inden egyes lombos fa igazi kincs a városlakó számára. Aligha cá­folja bárki ezt a sommás megál­lapítást, még akkor sem, ha kissé túl­zottnak érzi. Túlzás lenne? Ha meggon­doljuk, hogy egyetlen szabadon álló, nagy lombkoronájú fa évente 25 mázsa portól mentesíti környezetét, máris más a kép. Kiszámították azt is, hogy egy százéves fa életében 18 millió köbmé­ter széndioxidot dolgoz fel a levegő­ből, s a fotoszintézis útján, 66­00 kiló oxigént termel. És ide kívánkozik még egy adat: egy autó, egyetlen óra alatt 670 felnőtt oxigénadagját szívja el. Ugye, milyen nagy szükségünk van minden egyes fára? Az élő oxigén­gyárakra? Sokan azt tartják, ma már a fák díszpolgárai és nem csupán megtűrt tagjai a városoknak. Leg­alábbis így kellene, hogy legyen. A valóság azonban ennél lehangolóbb. Kell a hely az építkezéshez? A leg­kézenfekvőbb megoldás, kivágni a fá­kat. S egyáltalán nem csak a nagybe­ruházások bonyolult tervezői és kivi­telezői útvesztőiben szentelnek a kívá­natosnál sokkal kevesebb figyelmet a fáknak. Előfordult, hogy egy új, éppen formálódó víkendtelepen a tulajdono­sok első dolga az volt, hogy kivágják az 50—60 esztendős tölgyeket és nem­csak a saját telkükön, hanem az oda­vezető úton is, mert nem fért be a sódert hozó dömper. Azzal szoktuk megnyugtatni lelki­ismeretünket, hogy újakat ültetünk. Ám az újak még 15—20 év múlva sem pótolják a régieket. S addig nem kell a jó levegő, az emberi környezet? Nagyon is jól tudjuk már, hogy saját jól felfogott érdekünk óvni minden egyes városlakó fát, így van ez akkor is, ha egy város erdőket mondhat ma­gáénak. Budapest ebből a szempont­ból is igen szerencsés metropolis. Er­dők karéjában épült és erősödött meg, lett világvárossá. Ezért riasztó, hogy veszély fenyegeti a főváros tüdejét. Hozzávetőlegesen egymillió négyzet­­méter olyan erdőterületünk van, amely­nek tulajdonosa a magyar állam, ki­jelölt kezelője azonban nincs. Ennek ellenére a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaság ápolja, rendben tartja eze­ket a területeket is. É­­­rthetetlen, hogy a főváros belterüle­tén fekvő erdőknek nincs meg az őket megillető, szokásos jogi védel­me. Jelenleg a szóban forgó erdők a föld­­hivatali nyilvántartásban erdőműve­lésre vannak kijelölve, ám mégis, ha a Budapesti Városrendezési Szabályzat (BVSz) más övezetbe sorolja őket, ak­kor megtörténhet, hogy a kerületi ta­nácsok igazgatási osztályai egyszerű határozattal kivonják a zöldfelületek köréből. Még azok az erdők is áldo­zatul eshetnek a városrendezési cé­­loknak, amelyek a BVSz-ben zöldterü­leti kategóriába tartoznak. Figyelmeztető, hogy 1975 óta 750 ezer négyzetméterrel csökkent Budapest ha­gyományos erdőterülete. Érthetetlen, és tarthatatlan ez a helyzet. A zöldterü­let — ezt nem nehéz belátni — a tele­pülésszerkezetnek a többi területfel­­használási kategóriával egyenrangú ré­szévé kell válnia. Felhasználása, kö­zelebbi és távolabbi sorsa ugyanolyan komoly megfontolást igényel, mint a közlekedés, vagy a közműhálózat meg­tervezése. Ezért megnyugtató, hogy a Fővárosi Tanács a közelmúltban határozatot hozott, utasítva az illetékeseket, hogy mielőbb jelöljék ki a magyar állam tulajdonát képező, minden olyan erdő­terület kezelőjét, ahol ez eddig még nem történt meg. Ugyancsak intézked­tek, hogy a főváros belterületén levő tényleges erdőterületek, az övezeti be­sorolástól függetlenül, jogi védelem­ben részesüljenek. Remény van tehát arra, hogy belátható időn belül eggyel kevesebb veszély fenyegeti Budapest fáit, erdőit. D­e ez csak az egyik oldal. S úgy tű­nik, ezt könnyebben és gyorsabban elhárítják a város vezetői, mint a másikat, mert önmagunktól is meg kell védeni az erdőt. Sajnos, nincs téve­dés. Az erdészek évek óta panaszol­ják, hogy erdeink tisztántartása szinte megoldhatatlan feladat. Legalább 20 ezer köbméter törmelék és hulladék szennyezi természetes környezetünket. A tegnap megtisztított erdőszegélyek holnap ismét megtelnek szeméttel. Pedig helyenként már heti két alka­lommal is takarítanak, így például a Normafánál, a Nagyréten. Évente három-négy millió forintba kerül a szemét elhordása, s ezt jószerivel csak kézzel lehet összegyűjteni. Megszer­vezték az erdővédelmi szolgálatot, pró­bálják megakadályozni a törmelék le­rakását, de a tettes legtöbbször isme­retlen marad. Beletörődhetünk abba, hogy tehetetlenek vagyunk? Semmi­képpen sem. Szerencsére így véleked­nek a főváros vezetői is. És szigorú intézkedésekkel elejét fogják venni az ilyen közösségellenes magatartásnak. Milliókat költ az állam a budapesti erdőkre. Hangulatos sétautakat építe­nek, kilátókat emelnek, több mint tíz jól felszerelt erdei játszótér, öt torna­pálya, sportrét, kényelmes autóparkoló várja már a pihenni vágyókat. Emel­lett hihetetlen sok energiát és pénzt fordítunk új erdők telepítésére is. Az ötödik ötéves tervben Budapesten olyan impozáns erdőtelepítési program va­lósult meg, amelyre még nem volt pél­da. Ennek nyomán mérséklődött a pesti és a budai oldal közötti arány­talanság: öt esztendő alatt 10 millió négyzetméter új erdő született. A program folytatódik. Az ezred­fordulóig további 3600 hektárt erdősí­tenek, már a hatodik ötéves tervben ebből 700 hektárra kerül sor. A hatal­mas feladat jellemzésére egyetlen adat: egy hektár új erdő 45—50 ezer fo­rintba kerül. Környezetünk minőségé­nek megóvása egyre átgondoltabb stratégiát követel, s ennek szerves ré­sze a fák, az erdők védelm­e. Ebben az értelemben sem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy a fától ne lássuk az erdőt. Kovács Ildikó

Next