Népszava, 1980. november (108. évfolyam, 257–281. sz.)
1980-11-12 / 265. szám
1980. november 12. Ülésezett az országgyűlés ipari bizottsága A műszaki fejlesztés haladásunk kulcskérdése kedden a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Kossuth térii székházában Gorjanc Ignác elnökletévelülést tartott az országgyűlés ipari bizottsága. A bizottság dr. Tóth Jánosnak, az MTESZ főtitkárának előterjesztásában a műszaki fejlesztés és a szakmai értelmiség szellemi tartalékairól, feladatairól, valamint helyzetéről tanácskozott. Többen megállapították: országunkban megvannak azok az erőik, amelyek mozgósításával, hasznosításával gazdaságunk néhány év alatt fokozatosan egyensúlyba hozhatók. Ennek minden egyebet megelőző, döntő feltétele a műszaki fejlődés. Gondot okoz azonban, hogy viszonylagos műszaki elmaradottságunk az utóbbi években növekedett, ahelyett, hogy mérséklődött volna. Nehézséget okozott az is, hogy miközben a fejlett ipari államokban rengeteg pénzt költenek a nagyiparszerű kutatási apparátusban a fejlesztésre és az alkalmazásra, az ezt ellensúlyozni képes szocialista integráció csak lassan halad előre. A világgazdaság jelenlegi recessziója várhatóan együtt jár a korábbinál is szélesebb körű kutatás-fejlesztési folyamattal, következésképpen beruházási nehézségeink ellenére is elengedhetetlen, hogy néhány fontos ágazatot, gyártási ágat erőteljesen fejlesszünk. Ezek sorában az előadó és a hozzászólók egyebek közt az elektronikát és az energiaracionalizálást említették. Több képviselő hangsúlyozta, hogy a műszaki fejlődés meggyorsításának elengedhetetlen feltétele a káderkiválasztás javítása, a kontraszelekciós hatások visszaszorítása, a dferenciált bérezés sokat hangoztatott elveinek gyakorlati alkalmazása. A műszaki szakemberek többségét a szakma szeretete és a tenni akarás jellemzi — állapították meg, de többen szóvátették azokat a gátló körülményeket, amelyek elbizonytalanítják a műszaki értelmiséget. A műszaki, agrár és természettudományos értelmiségiek nem nagyon érzik a társadalom erkölcsi, anyagi megbecsülését. Mindezt bizonyítja az is, hogy ezek a pályák az ifjúság szemében elveszítették korábbi vonzerejüket. Az alacsony felvételi mérce aggályokra ad okot az utánpótlás átlagos színvonalát illetően. Több hozzászóló adatokkal bizonyította: a képzett műszaki szakemberek fizetése a munkásokéhoz arányítva tíz év óta erősen romlott. A mérnökök úgynevezett „életkeresete” csak valamikor a negyvenes életévekben éri utol a munkásokét. Ugyanakkor a lakáselosztásban, gyermekeik óvodai, bölcsődei elhelyezésében hátrányos megkülönböztetést éreznek. A képviselők hangsúlyozták: a kedvezményekre való jogosultságot a jövőben nem egy réteghez való tartozás, hanem kizárólag egyénileg, a végzett munka alapján kellene elbírálni. Többen bírálták a tíz esztendővel ezelőtt bevezetett műszaki szakközépiskolai és az üzemmérnöki képzés módszereit, amelyek a technikumnál, illetve a műszaki egyetemeknél elméletileg és gyakorlatilag gyengébben képzett szakembereket bocsátanak ki. Az országgyűlés ipari bizottságának ülésén felszólalt Szűcs Imre, Geszti P. Ottó, Gorjanc Ignác, Juhász Mihály, Stock János, Jávorkai István, Kovács Károly, Szepesi Sándor, Kangyalka Antal, Hargitai Ágnes, Kovács László (Pest megyei képviselő), Mérei Emil, Csapó Jánosné, Bíró Miklós, Tollár József és dr. Osztrovszky György. M. P. Bevált az új építési szabályzat Gyorsult az ügyintézés • Védik a balatoni borvidéket Bevált az új országos építésügyi szabályzat, vagy — ahogy közismerten rövidítik — az OÉSZ, hangsúlyozták azon a tanácskozáson, amelyet tegnap, kedden délelőtt rendeztek meg a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Belgrád rakparti székházában, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium szakembereinek, valamint a Hazafias Népfront építészeti és műemléki albizottságának részvételével. Gálosfai Jenő, az ÉVM főosztályvezető-helyettese és kollégája, dr. Kiss Sándor osztályvezető vitaindítójukban elmondották: szépítés volna azt állítani, hogy az idén július elsején életbe lépett OÉSZ mindenki előtt osztatlan népszerűségnek örvend. Nem így van például azoknál, akik második hétvégi házat szerettek volna építeni maguknak horgász tanya, vagy vadászház címén, mert az új OÉSZ — a korábbitól eltérően — pontosan meghatározza, mit értünk vadászházon, vagy horgásztanyán. Minden bizonnyal csalódtak kicsit azok is, akik azt várták, hogy ez a szabályozás megengedi majd, hogy apró parcellák sokaságára szabdalják és teleépítsék víkendházzal a Balaton-felvidéki borvidéket. Az új szabályozás ugyanis itt is az össztársadalmi érdek elsőbbségéből, vagyis abból indul ki, hogy meg kell menteni ezt a nagy hírű szőlőkultúrát. A csaknem fél év tapasztalatai azt igazolják, hogy a lakosság nagy többsége mégis örömmel fogadta a változásokat. Minden évben sok ezer család dolga válik könynyebbé azáltal, hogy 15— 20 százalékkal kevesebb az építési engedélyekkel, általában az építkezésekkel kapcsolatos előírás. Ma már senkiinek sem kell a minisztériumhoz fordulnia például azért, hogy a házépítés során az épületet övező oldalkert mérete nem egészen éri el az előírt határt, s engedjék meg számára a kivételes elbírálást. Ebben és sok más ügyben ugyanis a helyi, legfeljebb a megyei fórumok döntenek. Általában a mai OÉSZ keretterv jellegű, így kerüli a túlzott részletezést. Minthogy elég sok vita volt egyes fogalmak értelmezése körül, az ÉVM — a többi, érdekelt tárcával egyeztetve — fogalomjegyzéket adott ki, amely lehetővé teszi a „közös nyelv” kialakítását. Témánkhoz kapcsolódó hír az is, hogy a jövő év elején új tűzvédelmi szabályzat jelenik meg, amely összhangban lesz az OÉSZ-szel is. Az OÉSZ kapcsán a Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti főosztályán közölték, hogy 1981 elején új budapesti városépítési szabályzatot adnak ki, amelyben módosítják az eddigi lakó-, ipari és mezőgazdasági övezethatárokat. Itt is arra törekszenek majd, hogy egyszerűbbé, áttekinthetőbbé váljék a szabályozás. A budai zöldövezetek védelme érdekében korlátozni fogják a beépítés mértékét. M. L. Változatos, olvasmányos cikkek, riportok gyűjteménye — a Medicina kiadásában — a Gyógyítás világa. Igen jól sikerült folytatása a hat esztendeje megjelent Vallomások a gyógyításról című antológiának, amely szintén, az Egészségügyi Dolgozóban, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének lapjában megjelent írások legjobbjait tette közzé. A bevezető tulajdonképpen felvázolja, miről is olvashatunk a továbbiakban. „A mi világunk, a gyógyítás világa tele van feszültséggel, ellentmondással. Ismerjük a jól végzett munka örömét, de a szakma buktatóit, kudarcait is. Voltaképpen minden orvosi beavatkozás kísérlet, az orvos megkísérli a beteget ilyen vagy olyan módszerekkel meggyógyítani, s ha az túljutott bajának megpróbáltatásain, talán elsősorban a bánásmód színezi át emlékeit.” A gyógyítás világa A bánásmód meghatározó jelentősége színezi át az írások többségét is. Régi korok nagyhírű orvosairól állapítja meg például dr. Józsa Tivadar, hogy kitűnő tanítómesterek voltak. Tetszik vagy nem, a ma orvosának újból tanítónak kéne lenni. A szakrendeléseket, kórházaikat megjárt beteg zsebe, éjjeli szekrénye tele van gyógyszerekkel, de hol és hány szót ejtettek arról neki, hogy miként kellene egészségesebben élnie? Szavakkal is tudnánk hatni, van ezekből elég ... A szómágiával való gyógyítás nem visszalépés az ősi idők gyógyászata felé. Jó volna, ha mi orvosok is járatosabbak lennénk a lélektanban .. Az egyes íráscímek is igen sokatmondóak, legalábbis a beavatottnak: Közös felelősségünk; Presztízs; Magyarázom a bizonyítványom; A gyermek és a szavak; Egy orvos halálára; Az orvos rangja; A hálapénz harmadik oldala; A beteg érdeke — mindenki érdeke; írott sorok — íratlan szabályokról, és így tovább. Tulajdonképpen — helyesen értelmezve — az egész könyv az íratlan szabályok, az emberség jegyében fogant, amely sehol sem annyira elidegeníthetetlen része a munkának, mint a gyógyításban. Mert a gyógyítás — különös így leírni — valójában munka. E munka tárgya azonban maga az ember, aki egyszeri megismételhetetlen voltából eredően teszi oly bonyolulttá a gyógyítást. És éppen ezért követel egyszerű munkavégzésnél valamivel többet. A hivatás gyakorlását. Ehhez ad megszívlelendő leckét a Gyógyítás világa. L. M. NÉPSZAVA SZÍNHÁZI Erkel Színház: Giselle (2. b. 2. ea., 7), Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7), NÉPSZÍNHÁZ: — Várszínház: Frontátvonulás — Régi dalok (7) , Madách Színház: A meráni fiú (7), Ódry Színpad: Kései találkozás (8) , Vígszínház: Homburg hercege (7), Pesti Színház: Equus (7), Operettszínház: Violetta (7), Zsebszínház: Lola Blau (fél 8), József Attila Színház: Pályamódosítás (F. b. 1. ea., 7), Radnóti Miklós Színpad: Amherst szépe (7), Thália Színház: Énekek éneke (7), Mikroszkóp Színpad: Barátom vagy? (de. 10), Minek néz engem? (fél 9), Vidám Színpad: Maszlag (7), Egyetemi Színpad: Jean Vigo Filmklub 4. (fél 6 MŰSOROK és fél 8), Bábszínház: Népköztársaság útja: Az aranytollú madár (du. 3), Jókai tér: Varjúdombi meleghozak (de. 10), Bp.-i Gyermekszínház: Sziporka és a Sárkány (du. 3), Stúdió: Profán ballada — Patt (e. 7), Zeneakadémia: M. Áll. Hangversenyzenekar (Téli ki B/2., fél 8), Pesti Vigadó: Varga Tibor hegedűestje (Vigadó u. 3., fél 8). * A Madách Színház igazgatósága közli, hogy ma este a Régimódi történet előadása a betegség miatt elmarad, helyette A meráni fiú című darab kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy a váltás helyén visszaválthatók. 5 „Képet adni 1300 év hősies helytállásáról.. Ivan Pejkovszki a Bolgár Kultúra terveiről Új igazgató áll néhány hónapja Ivan Pejkovszki személyében a budapesti Bollgár Kulturális Központ élén, ahol ezekben a napokban lázas munka folyik: most öntik végleges formába a központ jövő évi terveit. 1981 Bulgária történetének közismerten jeles esztendeje lesz, mert egybeesik a bolgár államalapítás 1300. évfordulójával. A centenárium, illetve az ezzel kapcsolatos ünnepségek, események várhatóan világszerte megsokszorozzák az érdeklődést Bulgária iránt, ami természetesen jelentősen megnöveli a külföldi bolgár kulturális intézetek tennivalóit is. Vajon hogyan, s mivel készül ennek a jubileumi eseménynek a méltó megünneplésére a budapestiek körében rendkívül népszerű Népköztársaság úti kultúrközpont? Informátorunkat, Iván Petkovszkit mindenekelőtt arra kérjük, mutatkozzék be lapunk olvasóinak: — Valóban esedékes ez a bemutatkozás, hisz hivatalbalépésemkor inkább csak a magyar kultúra reprezentánsaival, a kulturális kormányzat, a művészszövetségek, illetve a hazai huligaristák képviselőivel volt alkalmam megismerkedni. Szakmám szerint bölcsész vagyok, s egyetemi tanulmányaim befejezése, 1955 óta főként politikai és kultúrpolitikai területeken dolgoztam. Voltam mozgalmi funkcionárius, lapszerkesztő és kiadói igazgató; tagja vágyik a bolgár Hazafias Népfront országos elnökségének. Több riport- és interjúkötetet publikáltam, behatóan foglalkoztam a bolgár történelem és politológia közelmúltjával. Tudatában vagyok mostani funkcióm felelősségének, hisz jól ismerem nemcsak kiváló elődeim munkáját, eredményeit, de a magyar —bolgár kapcsolatok jelentőségét és intenzitását is. Ezt továbbépíteni, s metántán még fokozni is: igazán kitüntető feladat. — Milyen elvek és tennivalók szabják meg a jövő esztendőben — a bolgár nemzet ünnepi évében — a budapesti központ munkáját? — Természetesen ugyanazok, amelyek korábban — azaz a magyar —bolgár barátság és együttműködés régi, kipróbált és időtállónak bizonyult elvei. Ezek legfontosabbjait, mint ismeretes, kormányszerződések, munkatervek rögzítik. 1981 mégis valamiképpen különleges évnek számít, s nemcsak a már említett történelmi -politikai centenárium miatt, hanem azért is, mert ebben az esztendőben jó néhány kiemelkedő belpolitikai eseményre is sor kerül ,majd — köztük például a kilencvenedik évébe lépő Bolgár Kommunista Párt XII. kongreszszusára —, amelyek mind befolyásolólag hatnak országunk jelenére és jövőjére. 1981-es terveink — a jelzett folyamatosságon belül — óhatatlanul is ezekre az évfordulókra és eseményekre koncentrálnak. — Mit jelent mindez a mindennapi gyakorlatban? — Olyan történelmi, politikai és kulturális rendezvényeket, amelyek a bolgár kulturális örökség, illetve a jelenkori bolgár társadalom, gazdaság és művelődés köréből veszik témájukat. Elgondolásaink egy részét vizuális propaganda útján realizáljuk, más részét szóban, irodalmi és zenei esték, kerekasztali beszélgetések, író-olvasó találkozók stb. formájában. Talán a nagy horderejű történelmi évfordulók is indokolják, hogy rendezvényeink között jövőre több lesz a tudományos és ismeretterjesztő jellegű : szimipozionokat szervezünk a bolgár—magyar történelmi kapcsolatok problémáiról, filmeket mutatunk be Bulgária műemlékeiről, tanácskozással egybekötött kiállítást nyitunk hazánk gazdasági fejlődéséről, a szocialista építőmunka tapasztalatairól. Céljaink lényegében egy mondatban összefoglalhatók: képet adni 1300 év hősies helytállásáról... — A „hazulról” kapott műsorok és kiállítások magyarországi terjesztése mellett lesz-e önálló kezdeményezése is a központnak? — Igen, lesz, s méghozzá nem is akármilyen. A bolgár költészet utolérhetetlen hazai népszerűsítője, Nagy László tiszteletére országos szavalóversenyt szervezünk — karöltve a Rádióval, a Televízióval, a Művelődésügyi Minisztériummal, valamint Veszprém megye tanácsával. A döntőkre, melyekre a bolgár kulturális intézmények értékes díjakat ajánlottak fel, a veszprémi Dimitrov Művelődési Központban fog sor kerülni. Itt említeném meg, hogy mi vagyunk az egyik védnökei a Szimoljánban épülő Nagy László emlékmúzeumnak is, amely bizonyára úticélja lesz a Bulgáriába látogató magyar turistáknak is. Erősen figyelünk mindezeken túl minden olyan magyar megnyilvánulásra, amely Bulgáriával, a bolgár kultúrával kapcsolatos;milyen például az Európa Kiadó gesztusa, amely jövőre adja ki a századik bolgár könyvet. A nagy eseményt nagyszabású irodalmi esttel szándékozunk megünnepelni. — Gondolom, az igen érdekesnek ígérkező Nagy László szavalóverseny nem a központ egyetlen vidéken bonyolódó rendezvénye. Mire számíthat még a vidék közönsége? — Számíthat négy-öt, komplex programmal jelentkező bolgár kulturális hétre — közös szervezésben a Népfront illetékes megyei és városi bizottságaival. Ezeken a rendezvényeken — többek között — folytatjuk annak a közművelődési koncepciónak a megvalósítását, melyet a bolgár művelődés irányítószerve az Állami Kulturális Bizottság dolgozott ki az egyetemes kultúra néhány kiválóságának megismertetésére. Tavaly, illetve az idén Leonardo da Vinci, Lenin és Roerich szovjet régész munkássága állt e program gyújtópontjában, jövőre pedig egy bolgár kultúrpolitikus és a bolgár kultúrpolitikus és patrióta, Bölcselő Konstantin tevékenysége. Egyéniségét és a bolgár kultúrában betöltött szerepét talán a magyar Gellért püspökéhez, vagy aHunyadi-korszak nagy államférfiáihoz, Vitéz Jánoséhoz hasonlíthatjuk. Itt, a sajtó nyilvánossága előtt is örömmel nyugtázhatom, hogy kéréseink mindig nyitott kapuikra találnak a hivatalos magyar szerveknél; sok olyan barátot mondhatunk a magunkénak, aki önzetlenül segíti törekvéseinket. Hadd áruljam el: ezt szeretnék meghálálni azokkal az emlékérmékkel, melyeket az 1300. évforduló kapcsán jövőre akarunk kiosztani. Megköszönve a tájékoztatást, engedje meg, hogy sok sikert kívánjunk magyarországi munkájához! Tasnádi Attila Egy korábbi nyilatkozatából ismeretes, hogy Arkagyij Rajkin első sikeres vizsgaszerepe a Néma szolga volt, Pergolesi: Úrhatnám polgár című vígoperájában. Az a művész indult így, akinek a világhírét nagyon k is verbális, szöveghez szorosan kapcsolódó színpadi, pódiumi jelenlét határozza meg. Az ellentmondás csak látszólagos. Az egyéniség jelenléte, sugárzása nem feltétlenül, nem is mindig elsősorban szöveg és hangzás dolga, sokkal inkább magatartásé, személyi jegyeké, gesztus-, mozgás-, hangsúlyvilágé. Éppen más nagy szovjet művészeknél is igazolódott gyakran ez a meggyőződésem — sajnos, nem értvén a nyelvüket. Obrazcov, Csuhraj, vagy éppen Nyeszterenko megismerésekor (igazán eltérő műfajban) azok figyelme is nyomban a személyükhöz kötődött, akik nyelvüket nem beszélik. Sőt, a személyiség varázsa már a prózai, illetve énekes megszólalást megelőző pillanatban hat. Az ilyen erős egyéniség, a gondolatfűzésen kívül, mintegy karmesterként juttatja érvényre a hatóképességét, jórészt érthetővé teszi a szövegét, vagy legalábbis a mögötte rejlő szándékot, tendenciát, világossá a gondolatot. Rajkin ilyen egyéniség. Műsorát ugyan sokan tolmácskészülék segítségével hallgatják — a tényleges élménynek a töredékéhez jutunk azonban csak a készülék révén (annál is inkább így van, mert a fiatalokból álló társulat csoportos jelenetei nem közelítették meg Rajkin egyéni számainak a gondolati szintjét). Ez utóbbiak sem egyszerűen a szövegbe foglalt magvas tartalmukkal vezetnek élményhez —színházban ez természetesen soha nincs így. Márpedig Rajkin mindenekelőtt színész , s csak ezután sajátos modorú író és konferanszié. A hatás megközelítően nem volna ilyen frappáns, ha ugyanezt a tartalmas szöveget nem ő mondaná, ragyogó színészi árnyalatokkal ötvözött előadói modorban. Akár „Őfelsége, a színház” a témája (Platón és Shakespeare „színház az egész világ” tételét alkalmazva), akár a „gyermekév” fogalmában búvó tartalom fonákjáról és egyéb fonákságokról beszél — finom gesztusai, színművészi magatartás-árnyalatai embermeglátásai és mozdulatkifejezései hordozzák a mélyebb tartalmat. Vidámsága, nevettető ereje csendes bölcsességgel telítődött — egész művészete így még teljesebben felel meg a humor fogalmának. Mint mindig, most is örömmel találkoztunk újra és ugyanígy várunk a mielőbbi új találkozásra. Rajk András Rajkin