Népszava, 1982. március (110. évfolyam, 51–76. sz.)
1982-03-02 / 51. szám
NÉPSZAVA 1982. MÁRCIUS 2., KEDD Az életszínvonal védelmében Hétszázezren tüntettek Japánban a fegyverkezés ellen Flesch István, az MTI tudósítója jelenti: A dolgozók életszínvonalának védelmében országos tömegmozgalom indult Japánban. Negyven megye kétszáz városában összesen 700 ezren követelték tüntetéseken az általános adócsökkentést, tiltakozva a szociális kiadásoknak a költségvetésben való lefaragása és a hadikiadások növelése ellen. A tokiói központi nagygyűlésen, amelyen kétszázezren vettek részt, képviseltette magát a japán szakszervezeti főtanács, a SOHYO, a Dömei japán munkásszövetség, független szakszervezetek összekötő tanácsa, a Churitsu Koren, és az ipari szakszervezetek országos szövetsége, a Shin Sambetsu is. Jelen voltak az ellenzéki pártok vezetői is. Makieda Motofumi, az ötmillió munkást és alkalmazottat tömörítő SOHYO elnöke a nagygyűlésen elhangzott beszédében sürgette, hogy a szakszervezetek és az ellenzéki pártok egységesen lépjenek fel a jövőben is. Rura Tecuro, a Japán EP KB főtitkára rámutatott: miközben már folynak az előkészületek az ENSZ-közgyűlés júniusban megtartandó második rendkívüli leszerelési ülésszakára, és a japán parlamentben éles vita zajlik a kabinet fegyverkezési politikája miatt, a Szuzuki-kormány az Egyesült Államoktól — drága harci repülőgépek vásárlása útján — szovjetellenes feladatokat készül átvállalni , a japán haderőnek tengeralattjáró-ellenőrzést kellene végeznie a Csendesóceán nyugati térségében. Ez felidézheti azt a veszélyt, hogy Japán adott esetben belesodródik egy konfliktusba — mondotta. A kétszázezer tüntető a nagygyűlés után feliratos zászlók erdeje alatt vonult végig Tokió fő közlekedési útvonalain. Ezzel a megmozdulással egyidejűleg Sizuoka városában sok ezren emlékeztek meg egy tragikus évfordulóról. 1954. március elsején a csendes-óceáni Bikini korallzátonyon az Egyesült Államok hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre és ennek következtében sugárfertőzés érte a Fukuru Maru nevű japán halászhajó legénységét. Tüntetést rendeztek Jokoszuka kikötőjében is, tiltakozásul az ellen, hogy a Rimpac fedőnevű csendesóceáni hadgyakorlatra most futott ki három japán romboló. A salvadori ellenzék elutasítja a „választásokat” A salvadori ellenzék vezetője, Guillermo Ungo elutasította a március 28-i salvadori „választásokat” és felszólította az Egyesült Államokat: tegyen erőfeszítéseket, hogy minden politikai erő részvételével kezdődjenek tárgyalások Salvadorban. Guillermo Ungo, a salvadori Forradalmi Demokratikus Front vezetője vasárnap nyilatkozott az NBC amerikai televíziónak. A haladó salvadori politikus hangsúlyozta: Washington a választási színjátékkal igazolni kívánja a salvadori baloldali erők elleni harc fokozását. Amennyiben a salvadori nép az urnákhoz járul, ez — az amerikai elképzelések szerint — azt jelenti, hogy az ország lakossága egyetért a választásokkal és elítéli a gerillák fegyveres harcát. Ez pedig „indokolja” az Egyesült Államok fokozott katonai beavatkozását. II. János Pál pápa vasárnap a Szent Péter-bazilika előtt összegyűlt hívőkhöz intézett beszédében a salvadori polgárháború megszüntetését és a választások megtartását sürgette. Ez volt a pápa első megnyilatkozása a salvadori helyzettel kapcsolatban. A pápa csatlakozott Artur Rivera y Damas salvadori érsek korábban hangoztatott véleményéhez, aki a hadsereget és a hazafiakat, egyaránt felelőssé tette a vérontásért. A pápa, egyetlen ország említése nélkül hangoztatta: a fegyverek külföldről érkeznek, és bírálta a salvadori belügyekbe való külföldi beavatkozást. (AFP, UPI, MTI) Tüntetők egy csoportja megpróbálta áttörni a kerítést az Egyesült Államok amszterdami konzulátusa előtt. A megmozduláson mintegy hétezren tiltakoztak Washington fokozódó közép-amerikai beavatkozása ellen telefoto - mti Külföldi Képszolgálot Az NSZK kitart a földgázacélcsőüzlet mellett Helmut Schmidt nyilatkozata A nyugatnémet kormány a washingtoni bírálatok ellenére is kitart a szovjet—nyugateurópai földgázacélcső-üzlet mellett — hangsúlyozta vasárnap Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja. A bonni sajtóhivatal által nyilvánosságra hozott interjújában a kancellár ugyanakkor hozzátette, hogy az amerikai kormány eddig sem a francia, sem a nyugatnémet kormánnyal nem közölte azt, hogy az üzlet ellen van. „Világosan meg kell azonban mondanom, hogy semmi ilyesfajta közlés nem befolyásolná azt a tényt, hogy a franciákhoz hasonlóan, mi is szilárdan kitartunk az üzlet mellett” — hangsúlyozta nyomatékkal a kancellár. Hasonlóan nyilatkozott a hét végén Jürgen Möllemann, a Szabaddemokrata Párt biztonságpolitikai szóvivője is. Kiemelte annak szükségességét, hogy a nyugatnémet energiaellátást lehetőleg több forrásból biztosítsák, s hangoztatta annak fontosságát is, hogy segítsék a Szovjetuniót saját energiaforrásainak feltárásában. (DPA, Reuter, MTI) Sanghaji közlemény Amerikai-kínai levélváltás Ronald Reagan amerikai elnök a sanghaji közlemény kiadásának 10. évfordulóján levelet küldött Csao Ce-jang kínai miniszterelnöknek, Pekingbe. A levél tartalma nem ismert, mint ahogy titok veszi körül a Tajvanról Washingtonban és Pekingben folyó tárgyalások állását is. Csao Ce-jang miniszterelnök válaszlevelében annak a reményének adott hangot, hogy a kínai—amerikai kapcsolatok „mindaddig fejlődni fognak, ameddig a két kormány kitart a sanghaji kommünikében és a diplomáciai kapcsolatok felvételét bejelentő közleményben közösen rögzített elvek mellett, és túljut a két ország kapcsolataiban jelenleg létező akadályokon”. Pekingben nem voltak ünnepségek az évfordulón. Vörös brigádok Terrorista titkárnő — Nem öltem meg senkit, nem vettem részt semmiféle akcióban vagy összejöveteleken, de az iparügyi minisztérium adatait és dokumentumait átadtam a „vörös brigádoknak”, így kezdte vallomását Roberta Romanzi 21 éves titkárnő, akinek letartóztatása újabb vihart kavart a terrorizmus felszámolásának eseménydús menetében. Roberta Romanzi lefogásának hírét csak napokkal később közölték, február 20-án tartóztatták le. Mint kiderült, fontos információk birtokába juthatott. (MTI) A hajdúböszörményi Textilfeldolgozó Vállalatnál elkészültek a hazai piacokon hiánycikként számon tartott motoros bőrruhák első modelljei. A tervek szerint az idén ötezer darabot szállítanak a kereskedelemnek MTI Fotó - Oláh Tibor felvétele A pazarlás kényszerpályái Nagyanyáink filozófiája szerint minden család gazdagsága a szemétvödrében található. Akik a legjobban panaszkodnak, leginkább azok pocsékolnak — tartották régen. S ha kissé túloz is a szólás, van némi igazság benne, s bizonyos, hogy a mi mai életünkben sem vesztett aktualitásából. Ám a régieknek szinte nem lehetett nem takarékosan, nem beosztó módon, bölcs előrelátással élni, felhasználva mindazt, ami csak belekerült a háztartás „vérkeringésébe”. S nemcsak azért, mert kevesebb jutott ételre, ruhára, s azt a keveset meg kellett becsülni. Azért is, mert olyan kényszerpályák léteztek, amelyekről letérni nem lehetett, megpróbálni letérni pedig egyenesen ostobaság volt. Kiszolgáti tárgyak A lehető legegyszerűbb példák sokaságát sorolhatná az ember e gondolat alátámasztására. Miként kell a megsavanyodott tejből tehéntúrót készíteni házilag, pillanatok alatt? Kötve hiszem, hogy sok mai háziaszszony e kérdésre gondolkodás nélkül rávágná a helyes feleletet. A száraz péksüteményből, de még a kenyérből is a legtermészetesebb módon készült otthon a morzsa. A többször felhasznált zsírt krumplisütéssel tisztították nagyanyáink, s nem létezett olyan maradék, amelyet valamilyen formában ne lehetett volna újra felhasználni. Egy rendes házban az anyag nem veszett el, legfeljebb átalakult. Milyen természetes tartaléka volt az otthonoknak a rongyoszsák. A régi ruhákból új készült, s ami már végleg mihasznának bizonyult, abból felmosórongy vagy portörlő lett. Mindig minden jó volt valamire, csak ki kellett várni az idejét. Még inkább így volt ez a falusi háztartásokban, s ott talán még sok tekintetben így is van. Bár nagyot fordult a világ, alaposan megváltozott a falvakban élők közvetlen környezete, sőt, életvitele is. De mégis, ahol állatot tartanak, ott úgyszólván nincs élelmiszer-hulladék, és egy szál deszka, egy kiszolgált edény vagy ruha évtizedeket szolgált, újra és újra megtalálva rendeltetését. Az a baj, hogy jobban élünk? S már nem kell olyan görcsösen megválogatni, hogy mit mire használunk, mire mennyit költünk? Azé lenne a követésre méltó magatartás, aki betegesen ragaszkodik környezete minden ócskaságához, fogához ver minden fillért? Szó sincs erről. De az átgondoltabb otthoni gazdálkodást, a takarékosabb életvitelt, azt hiszem, nyugodtan számon kérhetjük önmagunktól. Mert az is elődeink filozófiájához tartozik és mély igazságot takar, hogy nincs az a jó világ, amely ne látná kárát a pazarlásnak. Miért van az, hogy a takarékosabb életvitel hovatovább csak az idősebb nemzedékre jellemző. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a nálunk jóval gazdagabb országokban a takarékosság családi méretekben (meg persze most már társadalmiban is) a legnagyobb erények közé tartozik. Új lakótelepünkön a kukás azzal dicsekszik, hogy naponta mázsaszámra szedi össze a kenyeret a szemétből. A kis darabokra rá sem néz. Csak a kilós, a félkilós veknik érdeklik. Mert van, amikor még a zacskót sem szedik le róla. Úgy dobják ki, ahogy hazavitték az üzletből. Príma öltönyt, alig viselt cipőt, gyermekruhát és gyermekjátékok sokaságát találja rendszeresen a lépcsőházakban. Mert rendesek a mai népek — mondja gyakorta. — A legtöbbször nem a kukába hajítják a megunt dolgokat, hanem a lift melletti bemélyedésbe pakolják. Vittem én innen el már retikült, télikabátot, kisebb bútordarabokat, járókát, tvasztalt, virágtartót. Higgye el, kincsesbánya egy-egy lakótelepi lépcsőház. Igaza lehet. A minap szülői értekezlet volt a közeli általános iskolában. Ott az a szokás, hogy ilyenkor közt szemlére teszik a gyerekek által elhagyott és ottfelejtett holmikat. A szülők ilyenkor végignézhetik, nincs-e a kollekció között csemetéjük holmija. Lehangoló egy ilyen kiállítás: drága kötött sapka kilószámra hever itt, a prémes bőrkesztyűkről, sálakról nem is beszélve. Tornacipőt többet láthat a szemlélődő, mint egy jól ellátott sportáruházban. Nem kereste senki a divatos dzsekit, az új pulóvert, a kis- és nagykabátot s a vadonatúj iskolaköpenyeket sem. A gyerek elvesztette, a szülő nyilván újat vett helyébe. Mint ahogy abba is rég beletörődtünk, hogy gyerekeink olykor vajas zsemlével fociznak, s hogy megszámlálni sem lehet, mennyi tízórai kerül a szeméttartóba, szalvétával együtt, kibontatlanul, s az almát ma már legfeljebb félig rágják meg a gyerekek, a többit kidobják. És a tanszerek sorsa. Egy új toll kedvéért, ami szebb, érdekesebb, mint a régi, betétcsere helyett az egészet sutba vágják, feltételei vannak De hát mindezzel törődni hihetetlenül sok időt és energiát követelne, s igazából ebből állnak a legrosszabbul a családok. — Mire van nekem időm? — kérdez vissza a szomszéd fiatalasszony. — A munkából hazajövet az áruházban bedobálom a kosárba azt, amit úgy vélek, kell otthon. Sok töprengésre nincs időm, mert mennem kell még a gyerekért is. Aztán otthon kiderül, két vaj is volt még a frizsiderben, még a múlt heti mirelitet sem használtam fel. A tegnapi ételhez sincs senkinek gusztusa, inkább parizert és teát akarnak vacsorázni. A frizsider kicsi, a lakás még kisebb és főleg meleg. Minden sokkal gyorsabban megy tönkre, mint egy olyan lakásban, ahol éléskamra is van, vagy legalábbis egy fűtetlen helyiség. Ha akarnék sem tudnék sokkal előrelátóbban gazdálkodni. A kenyér órák alatt kiszárad, akárhogy óvom, takargatom. Állandóan selejtezek, csak az maradhat a lakásban, amit használunk. Nincs pince, nincs padlás Ha nem ezt tenném, egy idő után be sem tudnánk menni a sok hasznavehetetlen holmitól. Ezeknek a dolgoknak nincs értékük. A bizományi csak a divatosat veszi meg. — És az az igazság, hogy manapság minden hamarabb tönkremegy. Nagyanyáink idejében minden egy életre készült. Mi öt év után bútort cserélünk. És nemcsak azért, mert kimegy a divatból. Szétszárad a gyenge furnér, pozdorja, szitává lesz a kárpit. Áthúzatni többe kerülne. A tízéves porszívót már nem tudják megjavítani. Nincs hozzá alkatrész. De így vagyunk jószerivel minden háztartási géppel, rövid idő elteltével cserélni kell, mert rendbehozatni egyszerűen nem éri meg. Nemcsak rajtam múlik, hogy miként gazdálkodom. Az és tartósság A fiatalasszony kifakadása érthető. Valóban az a tapasztalat, hogy sokszor kénytelenek vagyunk könnyelműnek tetsző rostálást végezni és tárgyaink egy részétől megválni. Hiszen többségük elsősorban valóban mintha csupán divatcikknek készülne. Rövid, meghatározott időre. Tartósságuk, minőségük tehát eleve mielőbbi cserére ösztönöz bennünket. Ha az otthoni gazdálkodással kapcsolatos szemléletünk kissé elkorcsosult, abban közrejátszik, hogy nem segíti az ellenkezőjét csak az elvi megfontolás — no meg az árak emelkedése. De az ember kétszer is meggondolja, hogy a gondosan összegyűjtött újságpapírt elvigye-e a MÉH-be, hiszen a szállítás több időbe és pénzbe kerül, mint amennyit adnak érte. Akkor inkább irány a kuka, az legalább helyben van. A MÉH újabban, néhány új lakótelepén, konténeres átvevőhelyet állított fel, s így néhol valóban csak le kell szaladni a kisebb-nagyobb kötegekkel. Több ilyen hasonló és egyszerű „intézményre” lenne szükség. Talán a használt bútorokat, a megunt gyermekjátékokat és kinőtt kisruhákat is össze lehetne gyűjteni valahol. Eljön talán majd az az idő is, amikor az újonnan épülő lakásokból már nem száműzik az éléskamrát. Egyszer talán majd a kereskedelem is tesz anynyit értünk, hogy kisebb adagokat csomagol, esetleg olyan módon, amely sokáig megőrzi az áru frisseségét, minőségét. Az ipar nemcsak a fogyasztó, hanem saját jól felfogott érdekében is ránk bízhatná, mit, mennyi ideig használunk, hordunk, viselünk, s nem azért gyártana silány minőséget, hogy mihamarabb újra vásárlók legyünk. Akkor talán majd kevesebb érték kerül a szemétbe. Mert az ár, a termék emelkedő ára önmagában kevés a takarékossághoz. Jobban meggondoljuk, mit dobunk ki és gyerekeinknek sem lesz olyan természetes, hogy mindent meg lehet, sőt meg kell unni, s mindig újat, s újat venni. A családok takarékos életmódja is hozzájárul egy ország gazdagságához. Kovács Ildikó 3