Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)

1983-02-18 / 41. szám

NÉPSZAVA 1983. FEBRUÁR 18., PÉNTEK Benke Valéria Somogy megyében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szer­kesztő bizottságának elnöke, csütörtökön Somogy megyé­be látogatott. A vendéget Tabon Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, Sugár Imre, a megyei tanács elnöke, továbbá a siófoki já­rás és Tab nagyközség veze­tői fogadták. Benke Valéria ezt követően részt vett és felszólalt a helyi Béke Ter­melőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. A tabi dombvidék hat fa­lujának határában együtte­sen több mint hatezer hektá­ron, kedvezőtlen adottságok között gazdálkodó termelő­­szövetkezet tagságának Ko­vács Ferenc elnök számolt be a múlt év eredményeiről, gondjairól. A zárszámadó közgyűlés befejeztével Benke Valéria megtekintette a közös gazda­ság gumiabroncs-újrafutózó üzemét, ezt követően pedig a Zala községben levő Zichy Mihály-emlékmúzeumot ke­reste fel. A látogatás Tabon a nagyközségi pártbizottság végrehajtó bizottsága tag­jaival folytatott beszélgetés­sel fejeződött be. Közélet Per G. Ravne, a Norvég Külügyminisztérium politi­kai főigazgatója február 15 —17. között Budapesten esz­mecserét folytatott Szarka Károly külügyminiszter-he­lyettessel a nemzetközi hely­zet időszerű kérdéseiről és a magyar—norvég kapcsola­tokról. A főigazgatót fogad­ta Pója Frigyes külügymi­niszter. A megbeszéléseken jelen volt Per Naevdal, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. Magyar—szovjet újságíró­együttműködés A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége meghívására a napokban Magyarországra látogatott a Szovjetunió Új­ságíró Szövetségének delegá­ciója. Fábián Ferenc főtit­kár-helyettes és Lev Nyiko­­lajevics Szpiridonov, a szov­jet szövetség titkára megbe­szélést folytatott a két szö­vetség kapcsolatairól és csü­törtökön aláírta az 1983. évi együttműködési jegyzőkönyv­vet, amely többek között új­ságíró-delegációk kölcsönös cseréjét rögzíti. A delegációt fogadta Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője, Karvalics László, az MSZMP KB agitációs és propaganda­osztályának helyettes veze­tője és Németh Jenő, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökhelyettese. A­ család a kamaszok szemével — Ezen én még nem gon­dolkoztam — vallja be Jós­ka, némi tűnődés után. — Igazán nem gondolkoztam azon, milyenek a szüleim — ismétli, talán a tény, talán a kérdés miatt kissé csodál­kozom — Hogy mi a véleményem a szüleimről? Szeretem őket. Persze hogy szeretem. Hiá­nyoznak is nagyon. Én is ne­kik. Ha már két hétvégén nem tudok hazautazni, anyám vagy a kisebbik né­­ném biztosan feljön a kö­vetkező szombaton. Jóska első éves szakmun­kástanuló Pesten. Ha végez, mostani szándéka szerint ha­zamegy a békési községbe, ahonnan Pestre jött, tavaly szeptember elején. A nagy­városhoz még nincs kötődé­se. Még csak ismerősei van­nak itt, nem pedig barátai. Pontosan akar fogalmazni. Keresi a szavakat. — Anyám nagyon jó. Sose parancsol. Mindig csak kér. Meg aggódik. Mindig így kezdi: kisfiam. Apám se han­gos. Engem meg nem ütött egyik se, soha. Néha osztoz­nak. Osztozunk. Anyám po­rol valamiért. Apám vissza­felel, de ő se nagy hangon, ő még békülékenyebb, mint anyám. Csak megesik, hogy kicsit elmaradozik a barátai­val. Azon vitáznak — de in­kább nagyanyám mondja —, hogy keveset segít otthon apám, és keveset foglalko­zik velünk. Kölcsönös tisztelet — Nem olyan beszédes egyik se. Mi se. Inkább nagy­anyám sorolja el a régi dol­gokat, ha olyan kedvében van. Ő szeret kérdezgetni minket is. A nővéreimmel is jól megvagyunk. Anyám mindig int, hogy mire, kire vigyázzak itt, csak hát nem egészen úgy van, ahogyan ő elképzeli. Én meghallgatom, nem vitatkozom. Csak a ru­hán — mosolyodik el —, mert én nem olyanokat sze­retek, amilyet ő akar. Jóskáék családjában a tisz­telet meg a kölcsönös sze­retet olyan természetes le­het, hogy nincs róla külön beszélnivaló. Nyilván a kér­désen is azért tűnődött, mert — akárcsak szüleiben — fel sem merült benne soha, hogy apja, anyja természetét, ne­velési módszerét megítélheti. Tibor harmadik gimnazis­ta. Mindig Budapesten élt. Nincsenek testvérei. — A szüleim? Vagyis az ősök? Megvagyok velük, csak néha nehéz őket meg­érteni. A véleményem róluk, hogy őszinte legyek, nem mindig a legfényesebb. Né­ha úgy elmennek egymás mellett, ha vitáznak, mintha a másik szavait se értenék. Kellene, aki fordítson ne­kik. De talán nem is azért vitáznak, hogy egy véle­ményre jussanak. Mondják, ami eszükbe jut. — Azt utálom legjobban, amikor az én nevelésemet tárgyalják meg, a fülem hal­latára. Sőt, még bele is van­nak, főleg anyám. Hogy — na, hallod, mit mond apád? — de arra persze nemigen volt példa, hogy a vélemé­nyemre is igényt tartana ilyenkor valamelyik. — Amúgy jó fej apám is, anyám is. Csak néha túl so­kat foglalkoznak velem. Máskor meg oda se hallgat egyik sem, ha én szeretném, hogy rám figyeljenek. Gon­dolom, más is ilyen. Min­denki főleg saját magával foglalkozik. — Egy történetet mondok magának. Nem nagy sztori, de ebben nagyjából minden benne van. A véleményem is, konkrétan, meg azt hi­szem, általában is — kezdi egy másik gimnazista fiú, akit megegyezésünk szerint Péternek nevezek, a valódi neve helyett. „Jó lenne olyan férjet találni...”’ — Fölugrottam egy ba­rátomhoz, tanítás után. Az anyja már otthon volt. Úgy négy óra, fél öt lehetett. Ép­pen terített. Meghívtak, ha már ott vagyok, egyek én is velük. Valami leves volt, meg főtt tészta túróval. Nem valami különös kaja. De én olyan jóízűt nem tudom mikor ettem. Tudja, miért.? Mert pillanatok alatt telje­sen otthon éreztem magam. Azok ott úgy beszélgettek egymással és velem, ahogy kell. Nem hangzott ott el semmi különös, csak éppen elmondták egymásnak, mi történt reggel óta, nem rész­letesen, hanem csak félsza­­vakkal, valahogy. Később megjött a barátom apja is. Valami dolga volt még később, de egy jó fél­órát ő is elücsörgött velünk. Azt nem tudnám pontosan felidézni, miről is beszélt például velem, csak azt tu­dom, hogy az apámmal nem beszélek ennyi mindenről egy év alatt. Amúgy, ellátnak, rende­sen. Úgy érzem, hogy tu­dom, mi hol van, a pénzhez is akkor nyúlhatok, amikor akarok. Beszélünk is nagy ritkán, ha velem valami zűr van, vagy ha valami derű­sebb napra virradunk. Én csak azt nem értem, hogy mire jó így élni? Csak azért, mert van egy közös lakás meg egy közös gyerek? — Én az anyám szövegét néha kicsit nehezen viselem el — mondja a tizenöt éves Judit. — Ő meg az enyémet, persze, gondolom. Mert mi rengeteget vitatkozunk. Ő azt szeretné, ha mindenben rá hallgatnék, külön véle­mény nélkül, én meg arról akarom meggyőzni, ami az én véleményem. De az apám­mal igazán jóban vagyok. Anyámat is nagyon szere­tem persze, és tudom, hogy sokszor igaza van, akkor is, ha vitatkozom, csak őt nem nagyon érdekli az én igazam. Apámmal más a helyzet. Ve­le emlékezetem óta mindig úgy társalogtunk, mint a ba­rátok. Még az is előfordul nemegyszer, hogy kifejezet­ten tanácsképpen kéri vala­miben a véleményemet. Anyám, ha jellemezni aka­rom hirtelenjében, akaratos. És persze — teszi hozzá azonnal — én se vagyok kü­lönb. — De apám, és éppen ez a jó bennük, mindig meg­győz, ha kell, mind a ket­tőnket. Pedig alig szól köz­be, amikor mi rákezdjük va­lamin a vitát. Inkább csak ilyeneket. — Most ügyesen vitáztok, mert mind a ket­ten, csak más szavakkal, ugyanazt állítjátok, de a vi­ta hevében nem értek rá ész­revenni, hogy azonos a vé­leményetek. — Talán nem is lenne jó, ha mindig csönd lenne, ha mindig mindenki mindenben egyetértene. Apámmal élve­zet vitába keveredni, anyám­mal rettenetes. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy klassz ember mind a kettő, és milyen érdekes, hogy az ember azt hinné, mennyire nem egymáshoz va­lók. Mégis milyen jók együtt. Jó lenne majd nekem is olyan férjet találni, mint az apám. Értelmes vitára vágyva — Én nem tudom megér­teni, hogyan mehetett éppen az apámhoz az anyám — ezzel kezdi véleményét La­jos, aki szakközépiskolás. — Hogyan tud elviselni ilyen erőszakos embert, aki csak azt ismeri, ha mindenben az ő akarata teljesül. Az sose szempont, hogy amit ő jónak tart, helyes-e, csak az, hogy ő így akarja, és annak így is kell lennie. — Én nem bírom. Ezt már anyámnak is megmond­tam, hogy nem értem, miért nem válnak el. Hogy bár őt nagyon szeretem, de emi­att nem tudom tisztelni őt sem igazán. Nyilván miat­tunk. De nekem ennél sok­kal jobb lenne csak vele meg a testvéremmel. Az öcsém, igaz, még általánosba jár, de ő is mondogatja ne­kem, hogy apánk néha mi­lyen ostoba ezzel a „min­dig nekem van igazam” vi­selkedéssel. Pedig még csak nem is különösebben gorom­ba, csak olyan makacs és fá­rasztó természetű, hogy nincs miről vitatkozni vele. Úgyhogy én, sajnos, nem vagyok elragadtatva velük. Alig várom, hogy önállósít­hassam magamat, meg, ha nagyobb lesz, megszabadít­sam a testvéremet. Mai kamaszok. Különö­sebb nagy válságok nélküli, teljes családban valamennyi­en. Közülük öten így látják szüleiket. Érdemes erre is odafigyelni. Rab Nóra A MINISZTERTANÁCS TÁRGYALTA Gazdaságos anyagfelhasználás az élelmiszer-gazdaságban A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén jóváhagyta az élel­miszer-gazdaság számára ki­dolgozott gazdaságos anyag­felhasználás és technológia­korszerűsítés akcióprogram­ját. E szerint meg kell gyor­sítani mindazoknak a föld­gazdálkodási, talajvédelmi, takarmányozási módszerek­nek a széles körű gyakorlati elterjesztését, amelyekkel csökkenthetők a gazdálkodás költségei. Az elmúlt évtizedben a mezőgazdaságban növekedett a termelés színvonala, ám az új, korszerű technológiák ki­dolgozásánál — éppen, mert még olcsó volt az anyag, energia — kevesebb gondot fordítottak a takarékosságra. Időközben növekedtek az árak, s a termeléshez fel­használt anyagok értéke 10 év alatt megkétszereződött. Az anyagfelhasználás csök­kentése érdekében szüksé­gessé vált a technológiák kor­rekciója. Több ágazatban meg is indult e folyamat, terjed többi között a takar­mány nedves tárolásának el­járása, amellyel szárítási költségek takaríthatók meg, kidolgozták az állattartás ol­csóbb épületeinek modelljeit, s az iparszerű termelési rendszerek taggazdaságai kö­zül mind többen térnek át az energiatakarékos talajműve­lésre. A már meglevő mód­szerek szélesebb körű alkal­mazását, illetve újabbak ki­dolgozását, gyakorlatba véte­lét irányozza elő a Minisz­tertanács által most jóváha­gyott akcióprogram. A prog­ram szerint az új módszerek alkalmazásával az élelmi­szer-gazdaság évi 200 milli­árd forint értékű anyagfel­használása 1985-ig évente 6,7 milliárd forinttal csök­kenhet. Ahhoz azonban, hogy az új megoldások mind gyor­sabban beépülhessenek a ter­melésbe, szükség van a meg­felelő ipari háttérre. Techni­kai eszközök hiánya eseten­ként lassította a takarékos módszerek térhódítását, most azonban — éppen az akció­­program megindítása nyo­mán — az iparvállalatoknál előtérbe kerül azoknak az eszközöknek, berendezések­nek a gyártása, amelyek az anyagtakarékos eljárások be­vezetéséhez szükségesek. A programban például a Me­zőgép Tröszt vállalatai a jö­vő év végéig megindítják az új típusú műtrágyaszóró be­rendezések gyártását. E gé­pek a jelenlegi, elavult­ be­rendezésekkel szemben 20— 30 százalékkal csökkenthetik a kiszórásnál a vesztesége­ket. Ugyancsak az ipar fel­adata a többi között az ener­giatakarékos talajművelési módok szélesebb körű beve­zetéséhez a különféle ekék, kultivátorok, mélylazítók so­rozatgyártása. Az akcióprogram szerint a gazdasági szabályozók az évenkénti felülvizsgálatnál — lehetőség szerint — figye­lembe veszik, hogy a fejlesz­téseknél, a rekonstrukcióknál az anyag- és energiatakaré­kos megoldások alkalmazásá­ra ösztönözzenek. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, va­lamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság eddig is évente több százmillió fo­rint műszaki, fejlesztési tá­mogatást nyújtott az ágazat számára a takarékos, új módszerek kipróbálásához, illetve a külföldi módszerek adaptálásához, s az akció­­programban az új megoldá­sok kezdeményezői tovább­ra is élvezik a központi tá­mogatást. (MTI) Nem lehet bárhol vezetéket építeni Rohamosan csökkent a ter­mőterület nagysága az utób­bi két évtized során hazánk­ban. A nyolcvanas évekre a mezőgazdasági művelésre al­kalmas területek több mint 10 százalékát építették be vagy hagyták parlagon. Fé­kezte a pazarlást az 1981-es földtörvény, mivel ennek ér­telmében hatalmas összeget kell fizetnie annak, aki nem mezőgazdasági célra akarja felhasználni a földet (1 hek­tárnyi I. osztályú termőföl­dért 1 millió 320 ezer forin­tot). De ez az intézkedés el­sősorban az építkezni szán­dékozókat késztette megfon­tolásra, hol, mekkora föld­darabot vegyenek igénybe iparfejlesztésre vagy lakó­telep építésére. A gondot azért nem oldotta meg tel­jesen, mert a termőterületek csökkenését több mint egy­ötöd részben az infrastruk­túra-hálózat (utak, csőveze­tékek, kábelek) létesítése okozta. Sok esetben indoko­latlanul. Ugyanis a nagyfeszültségű elektromos vezetékeknek, az olajat, a földgázt szállító csöveknek van egy bizonyos védőtávolságuk, amelyen be­lül nem biztonságos hosz­­szabb ideig tartózkodni, te­hát mezőgazdasági művelést sem lehet folytatni. Eddig az előírások csak a védőtá­volság minimális mértékét határozták meg, ezért való­jában a beruházó félelme szabályozta az igénybe vett terület nagyságát. Rontotta a helyzetet az is, hogy min­denki ott építette a maga vezetékét, ahol az a beru­házás szempontjából a leg­célszerűbb volt, s így az or­szág egyes térségeiben ha­talmas földdarabokat tett használhatatlanná a kusza vezetékek sokasága. Ezért az Állami Tervbi­zottság két éve határozatot hozott, amely szerint az Épí­tésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazda­­sági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, az Ipari Minisz­térium, a Közlekedés és Pos­taügyi Minisztérium, vala­mint az Országos Vízügyi Hivatal illetékeseinek közö­sen kell megvizsgálniuk a nyomvonalas létesítmények területtakarékos építkezésé­nek lehetőségét. A cél az volt, hogy az új beruházá­soknál minél kisebb mérték­ben csökkenjen a termőterü­let, illetve a rekonstrukciók­nál a most parlagon heverő földekből minél többet újra bevonjanak a mezőgazdasá­gi művelésbe. Az ÉVM még 1981-ben megkezdte a szabályok fe­lülvizsgálatát, majd ugyan­csak az ÉVM megbízására a Városépítési Tudományos Tervező Intézet az ország három ipari körzetét (Szeged —Kiskundorozsma, Lenin­­város, Ercsi—Százhalombat­ta) térképezte fel. A vizsgá­lat eredménye riasztó. A különböző vezetékek sűrű szövevényébe zárva hatal­mas területek művelhetetle­­nek. Nemzetközi összehasonlí­tást is végeztek a miniszté­rium munkatársai. Az Egye­sült Államokban, a Nagy-Ta­vaktól délre közműsávokban vezették a különböző elekt­romos kábeleket, csővezeté­keket, így jelentős terület­megtakarítást érve el. Az NSZK-ban pedig egy 150 évnél régebbi rendelet mond­ja ki, hogy célszerű a nyom­vonalas létesítményeket egy sávban vezetni. Hogy mindeddig ez nálunk nem valósulhatott meg, an­nak több oka is van. Egy­részt a beruházóknak az volt az érdekük, hogy két pont között a legrövidebb úton vezessék a csövet vagy a kábelt. Nekik így volt ol­csóbb. Másrészt a különbö­ző vonalas létesítmények műszaki-fizikai egymásra hatása még tisztázatlan, te­hát biztonsági megfontolá­sokból az elektromos kábe­leket és az olajcsöveket több­nyire egymástól távol he­lyezték el. Az ÁTB-határozat alapján az érdekeltek 1985-ig meg­vizsgálják, hogy melyek azok a nyomvonalas létesítmé­nyek, amelyek veszélytele­nül haladhatnak egymás mellett. Ily módon a védőtá­volságok összeadódnak és jelentős területek szabadul­hatnak fel. A különböző lé­tesítmények építésének ösz­­szehangolása az ÉVM fel­adata lesz. Nem lehet ezentúl bárhol vezetéket építeni. Minden beruházást, illetve rekonst­rukciót alapos gazdaságossá­gi összehasonlítás kell, hogy megelőzzön, összevetik a be­ruházás költségét azzal a hosszú távon jelentkező nép­­gazdasági kárral, amely a termőterület kiesésével jár, s azt a tervvariációt engedé­lyezik, amely optimális ér­téket ér el. Ahhoz azonban, hogy ez a rendszer megfelelően mű­ködjék, szükség van egy pon­tos nyilvántartásra, amely az ország összes számottevő nyomvonalas létesítményét tartalmazza. Az ÉVM a MÉM-mel közösen ezt a jö­vő év közepéig elkészíti. M. É. Vállalkozás — hivatásszerűen A termelési kooperációk szer­vezésével, közvetítésével fog­lalkozó szervezetek képvise­lői tanácskoztak csütörtökön a Magyar Kereskedelmi Ka­mara és az Ipari Minisztéri­um rendezésében. Juhász Ádám ipari minisz­tériumi államtitkár azokról a célokról, feladatokról adott tájékoztatást, amelyek meg­valósításában a termeltető, közvetítő, szervező vállala­tok, szövetkezetek és új kis­vállalkozások fokozott köz­reműködését várja az ipar. Befejezte budapesti tárgyalásait a finn külkereskedelmi miniszter Arne Bemer finn külkeres­kedelmi miniszter — Veress Péter külkereskedelmi mi­niszter meghívására — feb­ruár 14. és 17. között Buda­pesten tartózkodott. Megvi­tatták a magyar—finn gazda­sági kapcsolatok időszerű kérdéseit. Arne Bernert fo­gadta Marjai József minisz­terelnök-helyettes. Megbeszé­lésükön jelen volt Veress Pé­ter és Osmo Väinelä, a Finn Köztársaság budapesti nagy­követe. A finn miniszter ta­lálkozott Méhes Lajos ipari, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint Juhár Zoltán belkereskedel­mi miniszterrel. Arne Ber­ner a a Magyar Kereskedel­mi Kamarában tájékoztatót tartott, ezután megvitatták újfajta együttműködési el­képzeléseiket, például ve­gyes vállalatok létesítésének módozatait. A kamarai meg­beszélést Heiszig József, a kamara alelnöke és finn ta­gozatának elnöke, a METAL­­IMPEX vezérigazgatója ve­zette. Jelen volt Osmo Väi­nölä nagykövet is. Arne Ber­ner csütörtökön délután el­utazott Budapestről. 5

Next