Népszava, 1983. február (111. évfolyam, 26–49. sz.)
1983-02-18 / 41. szám
NÉPSZAVA 1983. FEBRUÁR 18., PÉNTEK Benke Valéria Somogy megyében Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke, csütörtökön Somogy megyébe látogatott. A vendéget Tabon Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, Sugár Imre, a megyei tanács elnöke, továbbá a siófoki járás és Tab nagyközség vezetői fogadták. Benke Valéria ezt követően részt vett és felszólalt a helyi Béke Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. A tabi dombvidék hat falujának határában együttesen több mint hatezer hektáron, kedvezőtlen adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezet tagságának Kovács Ferenc elnök számolt be a múlt év eredményeiről, gondjairól. A zárszámadó közgyűlés befejeztével Benke Valéria megtekintette a közös gazdaság gumiabroncs-újrafutózó üzemét, ezt követően pedig a Zala községben levő Zichy Mihály-emlékmúzeumot kereste fel. A látogatás Tabon a nagyközségi pártbizottság végrehajtó bizottsága tagjaival folytatott beszélgetéssel fejeződött be. Közélet Per G. Ravne, a Norvég Külügyminisztérium politikai főigazgatója február 15 —17. között Budapesten eszmecserét folytatott Szarka Károly külügyminiszter-helyettessel a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről és a magyar—norvég kapcsolatokról. A főigazgatót fogadta Pója Frigyes külügyminiszter. A megbeszéléseken jelen volt Per Naevdal, a Norvég Királyság budapesti nagykövete. Magyar—szovjet újságíróegyüttműködés A Magyar Újságírók Országos Szövetsége meghívására a napokban Magyarországra látogatott a Szovjetunió Újságíró Szövetségének delegációja. Fábián Ferenc főtitkár-helyettes és Lev Nyikolajevics Szpiridonov, a szovjet szövetség titkára megbeszélést folytatott a két szövetség kapcsolatairól és csütörtökön aláírta az 1983. évi együttműködési jegyzőkönyvvet, amely többek között újságíró-delegációk kölcsönös cseréjét rögzíti. A delegációt fogadta Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője, Karvalics László, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának helyettes vezetője és Németh Jenő, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökhelyettese. A család a kamaszok szemével — Ezen én még nem gondolkoztam — vallja be Jóska, némi tűnődés után. — Igazán nem gondolkoztam azon, milyenek a szüleim — ismétli, talán a tény, talán a kérdés miatt kissé csodálkozom — Hogy mi a véleményem a szüleimről? Szeretem őket. Persze hogy szeretem. Hiányoznak is nagyon. Én is nekik. Ha már két hétvégén nem tudok hazautazni, anyám vagy a kisebbik néném biztosan feljön a következő szombaton. Jóska első éves szakmunkástanuló Pesten. Ha végez, mostani szándéka szerint hazamegy a békési községbe, ahonnan Pestre jött, tavaly szeptember elején. A nagyvároshoz még nincs kötődése. Még csak ismerősei vannak itt, nem pedig barátai. Pontosan akar fogalmazni. Keresi a szavakat. — Anyám nagyon jó. Sose parancsol. Mindig csak kér. Meg aggódik. Mindig így kezdi: kisfiam. Apám se hangos. Engem meg nem ütött egyik se, soha. Néha osztoznak. Osztozunk. Anyám porol valamiért. Apám visszafelel, de ő se nagy hangon, ő még békülékenyebb, mint anyám. Csak megesik, hogy kicsit elmaradozik a barátaival. Azon vitáznak — de inkább nagyanyám mondja —, hogy keveset segít otthon apám, és keveset foglalkozik velünk. Kölcsönös tisztelet — Nem olyan beszédes egyik se. Mi se. Inkább nagyanyám sorolja el a régi dolgokat, ha olyan kedvében van. Ő szeret kérdezgetni minket is. A nővéreimmel is jól megvagyunk. Anyám mindig int, hogy mire, kire vigyázzak itt, csak hát nem egészen úgy van, ahogyan ő elképzeli. Én meghallgatom, nem vitatkozom. Csak a ruhán — mosolyodik el —, mert én nem olyanokat szeretek, amilyet ő akar. Jóskáék családjában a tisztelet meg a kölcsönös szeretet olyan természetes lehet, hogy nincs róla külön beszélnivaló. Nyilván a kérdésen is azért tűnődött, mert — akárcsak szüleiben — fel sem merült benne soha, hogy apja, anyja természetét, nevelési módszerét megítélheti. Tibor harmadik gimnazista. Mindig Budapesten élt. Nincsenek testvérei. — A szüleim? Vagyis az ősök? Megvagyok velük, csak néha nehéz őket megérteni. A véleményem róluk, hogy őszinte legyek, nem mindig a legfényesebb. Néha úgy elmennek egymás mellett, ha vitáznak, mintha a másik szavait se értenék. Kellene, aki fordítson nekik. De talán nem is azért vitáznak, hogy egy véleményre jussanak. Mondják, ami eszükbe jut. — Azt utálom legjobban, amikor az én nevelésemet tárgyalják meg, a fülem hallatára. Sőt, még bele is vannak, főleg anyám. Hogy — na, hallod, mit mond apád? — de arra persze nemigen volt példa, hogy a véleményemre is igényt tartana ilyenkor valamelyik. — Amúgy jó fej apám is, anyám is. Csak néha túl sokat foglalkoznak velem. Máskor meg oda se hallgat egyik sem, ha én szeretném, hogy rám figyeljenek. Gondolom, más is ilyen. Mindenki főleg saját magával foglalkozik. — Egy történetet mondok magának. Nem nagy sztori, de ebben nagyjából minden benne van. A véleményem is, konkrétan, meg azt hiszem, általában is — kezdi egy másik gimnazista fiú, akit megegyezésünk szerint Péternek nevezek, a valódi neve helyett. „Jó lenne olyan férjet találni...”’ — Fölugrottam egy barátomhoz, tanítás után. Az anyja már otthon volt. Úgy négy óra, fél öt lehetett. Éppen terített. Meghívtak, ha már ott vagyok, egyek én is velük. Valami leves volt, meg főtt tészta túróval. Nem valami különös kaja. De én olyan jóízűt nem tudom mikor ettem. Tudja, miért.? Mert pillanatok alatt teljesen otthon éreztem magam. Azok ott úgy beszélgettek egymással és velem, ahogy kell. Nem hangzott ott el semmi különös, csak éppen elmondták egymásnak, mi történt reggel óta, nem részletesen, hanem csak félszavakkal, valahogy. Később megjött a barátom apja is. Valami dolga volt még később, de egy jó félórát ő is elücsörgött velünk. Azt nem tudnám pontosan felidézni, miről is beszélt például velem, csak azt tudom, hogy az apámmal nem beszélek ennyi mindenről egy év alatt. Amúgy, ellátnak, rendesen. Úgy érzem, hogy tudom, mi hol van, a pénzhez is akkor nyúlhatok, amikor akarok. Beszélünk is nagy ritkán, ha velem valami zűr van, vagy ha valami derűsebb napra virradunk. Én csak azt nem értem, hogy mire jó így élni? Csak azért, mert van egy közös lakás meg egy közös gyerek? — Én az anyám szövegét néha kicsit nehezen viselem el — mondja a tizenöt éves Judit. — Ő meg az enyémet, persze, gondolom. Mert mi rengeteget vitatkozunk. Ő azt szeretné, ha mindenben rá hallgatnék, külön vélemény nélkül, én meg arról akarom meggyőzni, ami az én véleményem. De az apámmal igazán jóban vagyok. Anyámat is nagyon szeretem persze, és tudom, hogy sokszor igaza van, akkor is, ha vitatkozom, csak őt nem nagyon érdekli az én igazam. Apámmal más a helyzet. Vele emlékezetem óta mindig úgy társalogtunk, mint a barátok. Még az is előfordul nemegyszer, hogy kifejezetten tanácsképpen kéri valamiben a véleményemet. Anyám, ha jellemezni akarom hirtelenjében, akaratos. És persze — teszi hozzá azonnal — én se vagyok különb. — De apám, és éppen ez a jó bennük, mindig meggyőz, ha kell, mind a kettőnket. Pedig alig szól közbe, amikor mi rákezdjük valamin a vitát. Inkább csak ilyeneket. — Most ügyesen vitáztok, mert mind a ketten, csak más szavakkal, ugyanazt állítjátok, de a vita hevében nem értek rá észrevenni, hogy azonos a véleményetek. — Talán nem is lenne jó, ha mindig csönd lenne, ha mindig mindenki mindenben egyetértene. Apámmal élvezet vitába keveredni, anyámmal rettenetes. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy klassz ember mind a kettő, és milyen érdekes, hogy az ember azt hinné, mennyire nem egymáshoz valók. Mégis milyen jók együtt. Jó lenne majd nekem is olyan férjet találni, mint az apám. Értelmes vitára vágyva — Én nem tudom megérteni, hogyan mehetett éppen az apámhoz az anyám — ezzel kezdi véleményét Lajos, aki szakközépiskolás. — Hogyan tud elviselni ilyen erőszakos embert, aki csak azt ismeri, ha mindenben az ő akarata teljesül. Az sose szempont, hogy amit ő jónak tart, helyes-e, csak az, hogy ő így akarja, és annak így is kell lennie. — Én nem bírom. Ezt már anyámnak is megmondtam, hogy nem értem, miért nem válnak el. Hogy bár őt nagyon szeretem, de emiatt nem tudom tisztelni őt sem igazán. Nyilván miattunk. De nekem ennél sokkal jobb lenne csak vele meg a testvéremmel. Az öcsém, igaz, még általánosba jár, de ő is mondogatja nekem, hogy apánk néha milyen ostoba ezzel a „mindig nekem van igazam” viselkedéssel. Pedig még csak nem is különösebben goromba, csak olyan makacs és fárasztó természetű, hogy nincs miről vitatkozni vele. Úgyhogy én, sajnos, nem vagyok elragadtatva velük. Alig várom, hogy önállósíthassam magamat, meg, ha nagyobb lesz, megszabadítsam a testvéremet. Mai kamaszok. Különösebb nagy válságok nélküli, teljes családban valamennyien. Közülük öten így látják szüleiket. Érdemes erre is odafigyelni. Rab Nóra A MINISZTERTANÁCS TÁRGYALTA Gazdaságos anyagfelhasználás az élelmiszer-gazdaságban A Minisztertanács csütörtöki ülésén jóváhagyta az élelmiszer-gazdaság számára kidolgozott gazdaságos anyagfelhasználás és technológiakorszerűsítés akcióprogramját. E szerint meg kell gyorsítani mindazoknak a földgazdálkodási, talajvédelmi, takarmányozási módszereknek a széles körű gyakorlati elterjesztését, amelyekkel csökkenthetők a gazdálkodás költségei. Az elmúlt évtizedben a mezőgazdaságban növekedett a termelés színvonala, ám az új, korszerű technológiák kidolgozásánál — éppen, mert még olcsó volt az anyag, energia — kevesebb gondot fordítottak a takarékosságra. Időközben növekedtek az árak, s a termeléshez felhasznált anyagok értéke 10 év alatt megkétszereződött. Az anyagfelhasználás csökkentése érdekében szükségessé vált a technológiák korrekciója. Több ágazatban meg is indult e folyamat, terjed többi között a takarmány nedves tárolásának eljárása, amellyel szárítási költségek takaríthatók meg, kidolgozták az állattartás olcsóbb épületeinek modelljeit, s az iparszerű termelési rendszerek taggazdaságai közül mind többen térnek át az energiatakarékos talajművelésre. A már meglevő módszerek szélesebb körű alkalmazását, illetve újabbak kidolgozását, gyakorlatba vételét irányozza elő a Minisztertanács által most jóváhagyott akcióprogram. A program szerint az új módszerek alkalmazásával az élelmiszer-gazdaság évi 200 milliárd forint értékű anyagfelhasználása 1985-ig évente 6,7 milliárd forinttal csökkenhet. Ahhoz azonban, hogy az új megoldások mind gyorsabban beépülhessenek a termelésbe, szükség van a megfelelő ipari háttérre. Technikai eszközök hiánya esetenként lassította a takarékos módszerek térhódítását, most azonban — éppen az akcióprogram megindítása nyomán — az iparvállalatoknál előtérbe kerül azoknak az eszközöknek, berendezéseknek a gyártása, amelyek az anyagtakarékos eljárások bevezetéséhez szükségesek. A programban például a Mezőgép Tröszt vállalatai a jövő év végéig megindítják az új típusú műtrágyaszóró berendezések gyártását. E gépek a jelenlegi, elavult berendezésekkel szemben 20— 30 százalékkal csökkenthetik a kiszórásnál a veszteségeket. Ugyancsak az ipar feladata a többi között az energiatakarékos talajművelési módok szélesebb körű bevezetéséhez a különféle ekék, kultivátorok, mélylazítók sorozatgyártása. Az akcióprogram szerint a gazdasági szabályozók az évenkénti felülvizsgálatnál — lehetőség szerint — figyelembe veszik, hogy a fejlesztéseknél, a rekonstrukcióknál az anyag- és energiatakarékos megoldások alkalmazására ösztönözzenek. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság eddig is évente több százmillió forint műszaki, fejlesztési támogatást nyújtott az ágazat számára a takarékos, új módszerek kipróbálásához, illetve a külföldi módszerek adaptálásához, s az akcióprogramban az új megoldások kezdeményezői továbbra is élvezik a központi támogatást. (MTI) Nem lehet bárhol vezetéket építeni Rohamosan csökkent a termőterület nagysága az utóbbi két évtized során hazánkban. A nyolcvanas évekre a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek több mint 10 százalékát építették be vagy hagyták parlagon. Fékezte a pazarlást az 1981-es földtörvény, mivel ennek értelmében hatalmas összeget kell fizetnie annak, aki nem mezőgazdasági célra akarja felhasználni a földet (1 hektárnyi I. osztályú termőföldért 1 millió 320 ezer forintot). De ez az intézkedés elsősorban az építkezni szándékozókat késztette megfontolásra, hol, mekkora földdarabot vegyenek igénybe iparfejlesztésre vagy lakótelep építésére. A gondot azért nem oldotta meg teljesen, mert a termőterületek csökkenését több mint egyötöd részben az infrastruktúra-hálózat (utak, csővezetékek, kábelek) létesítése okozta. Sok esetben indokolatlanul. Ugyanis a nagyfeszültségű elektromos vezetékeknek, az olajat, a földgázt szállító csöveknek van egy bizonyos védőtávolságuk, amelyen belül nem biztonságos hoszszabb ideig tartózkodni, tehát mezőgazdasági művelést sem lehet folytatni. Eddig az előírások csak a védőtávolság minimális mértékét határozták meg, ezért valójában a beruházó félelme szabályozta az igénybe vett terület nagyságát. Rontotta a helyzetet az is, hogy mindenki ott építette a maga vezetékét, ahol az a beruházás szempontjából a legcélszerűbb volt, s így az ország egyes térségeiben hatalmas földdarabokat tett használhatatlanná a kusza vezetékek sokasága. Ezért az Állami Tervbizottság két éve határozatot hozott, amely szerint az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, az Ipari Minisztérium, a Közlekedés és Postaügyi Minisztérium, valamint az Országos Vízügyi Hivatal illetékeseinek közösen kell megvizsgálniuk a nyomvonalas létesítmények területtakarékos építkezésének lehetőségét. A cél az volt, hogy az új beruházásoknál minél kisebb mértékben csökkenjen a termőterület, illetve a rekonstrukcióknál a most parlagon heverő földekből minél többet újra bevonjanak a mezőgazdasági művelésbe. Az ÉVM még 1981-ben megkezdte a szabályok felülvizsgálatát, majd ugyancsak az ÉVM megbízására a Városépítési Tudományos Tervező Intézet az ország három ipari körzetét (Szeged —Kiskundorozsma, Leninváros, Ercsi—Százhalombatta) térképezte fel. A vizsgálat eredménye riasztó. A különböző vezetékek sűrű szövevényébe zárva hatalmas területek művelhetetlenek. Nemzetközi összehasonlítást is végeztek a minisztérium munkatársai. Az Egyesült Államokban, a Nagy-Tavaktól délre közműsávokban vezették a különböző elektromos kábeleket, csővezetékeket, így jelentős területmegtakarítást érve el. Az NSZK-ban pedig egy 150 évnél régebbi rendelet mondja ki, hogy célszerű a nyomvonalas létesítményeket egy sávban vezetni. Hogy mindeddig ez nálunk nem valósulhatott meg, annak több oka is van. Egyrészt a beruházóknak az volt az érdekük, hogy két pont között a legrövidebb úton vezessék a csövet vagy a kábelt. Nekik így volt olcsóbb. Másrészt a különböző vonalas létesítmények műszaki-fizikai egymásra hatása még tisztázatlan, tehát biztonsági megfontolásokból az elektromos kábeleket és az olajcsöveket többnyire egymástól távol helyezték el. Az ÁTB-határozat alapján az érdekeltek 1985-ig megvizsgálják, hogy melyek azok a nyomvonalas létesítmények, amelyek veszélytelenül haladhatnak egymás mellett. Ily módon a védőtávolságok összeadódnak és jelentős területek szabadulhatnak fel. A különböző létesítmények építésének öszszehangolása az ÉVM feladata lesz. Nem lehet ezentúl bárhol vezetéket építeni. Minden beruházást, illetve rekonstrukciót alapos gazdaságossági összehasonlítás kell, hogy megelőzzön, összevetik a beruházás költségét azzal a hosszú távon jelentkező népgazdasági kárral, amely a termőterület kiesésével jár, s azt a tervvariációt engedélyezik, amely optimális értéket ér el. Ahhoz azonban, hogy ez a rendszer megfelelően működjék, szükség van egy pontos nyilvántartásra, amely az ország összes számottevő nyomvonalas létesítményét tartalmazza. Az ÉVM a MÉM-mel közösen ezt a jövő év közepéig elkészíti. M. É. Vállalkozás — hivatásszerűen A termelési kooperációk szervezésével, közvetítésével foglalkozó szervezetek képviselői tanácskoztak csütörtökön a Magyar Kereskedelmi Kamara és az Ipari Minisztérium rendezésében. Juhász Ádám ipari minisztériumi államtitkár azokról a célokról, feladatokról adott tájékoztatást, amelyek megvalósításában a termeltető, közvetítő, szervező vállalatok, szövetkezetek és új kisvállalkozások fokozott közreműködését várja az ipar. Befejezte budapesti tárgyalásait a finn külkereskedelmi miniszter Arne Bemer finn külkereskedelmi miniszter — Veress Péter külkereskedelmi miniszter meghívására — február 14. és 17. között Budapesten tartózkodott. Megvitatták a magyar—finn gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseit. Arne Bernert fogadta Marjai József miniszterelnök-helyettes. Megbeszélésükön jelen volt Veress Péter és Osmo Väinelä, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete. A finn miniszter találkozott Méhes Lajos ipari, Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Arne Berner a a Magyar Kereskedelmi Kamarában tájékoztatót tartott, ezután megvitatták újfajta együttműködési elképzeléseiket, például vegyes vállalatok létesítésének módozatait. A kamarai megbeszélést Heiszig József, a kamara alelnöke és finn tagozatának elnöke, a METALIMPEX vezérigazgatója vezette. Jelen volt Osmo Väinölä nagykövet is. Arne Berner csütörtökön délután elutazott Budapestről. 5