Népszava, 1984. november (112. évfolyam, 257–281. sz.)
1984-11-23 / 275. szám
NÉPSZAVA 1984. NOVEMBER 23., PÉNTEK Benke Valéria látogatása Baranyában Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságának elnöke kétnapos látogatást tett Baranya megyében. Szerdán a megyei pártbizottság székházában a megye vezetői fogadták, majd Lukács János, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a térség gazdasági, politikai, társadalmi helyzetéről, valamint az MSZMP tizenharmadik kongresszusát megelőző taggyűlések tapasztalatairól. A Politikai Bizottság tagja ezután a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójába látogatott. Benke Valéria csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia pécsi regionális kutatási központjában hallgatott meg tájékoztatót az intézmény munkájáról, majd Harkányba utazott, ahol megtekintette a gyógyvizéről híres nagyközség új művelődési házát és a termelőszövetkezetek üdülőjét. A program következő állomása Siklós volt. A város Táncsics Mihály Gimnáziumában találkozott az iskola vezetőivel és diákjaival, ezután pedig felkereste a siklósi kerámiaalkotóházat. Baranya megyei látogatását az újpetrei Petőfi Sándor Termelőszövetkezetben fejezte be, ahol a közös gazdaság eredményeiről, a szövetkezet tagjainak szociális és kulturális ellátásáról tájékozódott. Gyenes András a főváros XVIII. kerületében Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke csütörtökön a főváros XVIII. kerületébe látogatott. A vendéget a pártbizottság székházában Peták Emil első titkár és Tancsik Rudolf tanácselnök fogadta, s tájékoztatta a kerület életéről, munkájáról. A program a Ferihegyi repülőtéren folytatódott, ahol Gyenes András , Sárospataki Zoltán, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság vezetője, K. Szabó Gábor, az LRI pártbizottságának titkára, valamint Jahoda Lajos, a Magyar Légiközlekedési Vállalat vezérigazgatója és Ódor Tamás, a MALÉV pártbizottságának titkára kalauzolásával ismerkedett a két vállalat gazdasági és politikai tevékenységével, a repülőtér és a repülésirányítás fejlesztését célzó munkálatokkal. Délután Gyenes András részt vett a kerületi pártvégrehajtó bizottság ülésén, ahol a testület tagjai többek között a pártfegyelem kérdéseivel foglalkoztak. Elsőként az országban Tanáruház lett az Úttörő A budapesti Úttörő Áruház szeptember óta egyúttal tanáruház is: itt sajátítják el a gyakorlati tudnivalókat a Centrum Áruházak tanulói. Az oktatást szolgáló áruház első a maga nemében, korábban legfeljebb kisebb boltokban gyakorolhattak „élesben” a diákok. Az Úttörőben szeptember óta dolgoznak-tanulnak a ruházati, a híradástechnikai, a kozmetikai-vegyi, a sportjáték, a papír-írószer és a háztartás-felszerelési cikkek jövőbeni eladói. Gyakorolják az áruátvételt, az árufeltöltést, a pénztárgép kezelését és a vásárlók kiszolgálását, természetesen szakemberek, tanárok felügyeletével. A Centrum Áruházak Vállalata elsősorban saját maga számára kíván fiatalokat képezni; a harmadévesek majd abban az áruházban folytatják a gyakorlatot, ahol a szakmunkásvizsga letétele után dolgozni fognak. A tanáruház kialakítására 6,5 millió forintot fordítottak, amiből részben oktatótermeket alakítottak ki, részben technikai eszközöket vásároltak. Felszereltek egy tv-láncot, amelyen az áruház igazgatója és az oktatás vezetője ellenőrizheti az oktatóteremben, és az áruház különböző osztályain folyó tevékenységet. Jól alkalmazzák a képmagnót, a diákoknak sokkal tanulságosabb önmagukat munka közben viszontlátni, mint ha magatartásbeli, technológiai hibáikra tanáraik csak szóban hívnák fel a figyelmüket. Feleslegessé vált a továbbképzést szolgáló, költséges pénztárosi tanfolyamok szervezése: az oktatóbázishoz pénztárgépterem is tartozik, a legújabb típusú gépeken a felnőttek is gyakorolhatnak. A tanáruházban 246 tanuló van állandóan, 102 harmadéves pedig kéthetenként jár hétórás foglalkozásokra. Közben az áruházban az árusítás zavartalan, sőt, a tanulók segítségével talán gördülékenyebb is. (..) Hadzsi Abdul-Karim Hadzsi Abdul-Karim születésének 100. évfordulója alkalmából kétnapos tudományos ülés kezdődött csütörtökön az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A résztvevők, külföldiek, hazaiak, nem csupán tudományos érdemeit, irodalmi munkásságát méltatják, hanem a régi barátságnak is adóznak. Merthogy Hadzsi Abdul-Karim nem más, mint Germanus Gyula, az egyetem egykori professzora. — Hosszú, szívélyes barátság fűzött össze minket — emlékezik Saddikni úr, Szíria volt magyarországi nagykövete. Esténként gyakran meglátogattam, és bár legtöbbször minden előzetes bejelentés nélkül nyitottam rá az ajtót, örömmel tessékelt beljebb. Sokszor kérte tőlem, hogy olvassak számára arabul. Én olvastam, és ő csak hallgatta. Nem értettem, miért olvastat. Hiszen nagyon is jól tudott arabul. Egyszer aztán a kíváncsiság rávitt, és megkérdeztem tőle. Egy arabtól szerettem volna hallani ezeket a sorokat, válaszolta, mert csak akkor élvezem igazán, ha valaki az anyanyelvén mondja. Issa Naduri Jordániából érkezett. Madách Imre művét, Az ember tragédiáját ő fordította le arab nyelvre, s ebben a néhai Hadzsi Abdul- Karimnak is nem kis része volt. — Egyszercsak kaptam tőle egy levelet. Fogalmam sem volt, honnan szerezte meg a címem, s azt sem tudtam, kicsoda ő. A levélből azonban láttam, hogy tudós ember, és az arab kultúra barátja. Kért, hogy küldjék könyveket neki. Az egyszeri levélváltásból húsz évig tartó levelezés és barátság lett. Haláláig nem szakadt meg kapcsolatunk. Pedig személyesen csak egyszer találkoztunk. Tíz évig azt sem tudtam, milyen az arca. Amikor Budapestre meghívott, ő nyolcvanéves volt, én mindössze negyven. Mégis úgy sietett az utcán, hogy alig tudtam lépést tartani vele. De nemcsak testben volt fiatal. A nekem küldött 52 levelét megőriztem, s a közeljövőben egy indiai iszlám folyóiratban megjelentetem. Fodor Sándor az egyetemen ma annak a tanszéknek a vezetője, amelyé nem is olyan régen még Germanus Gyula volt . Nyolcvanéves korában is úgy tanulta az arab nyelvet, mint egy lelkiismeretes diák. Szótározta az új szavakat, pedig professzora volt a nyelvnek. Páratlan emlékezőtehetsége volt. Ha egy különleges szót említettem neki, azonnal a polchoz lépett, leemelt egy könyvet, és ott ütötte fel, ahol egykor olvasta azt a bizonyos szót. Azt vallotta, hogy egy nyelv elsajátításához nem tehetség, hanem szorgalom és kitartás kell. — Egyszer az utcán találkoztam vele, akkor már kilencvenöt éves volt. Kérdeztem tőle, hogy tetszik lenni, tanár úr? Hát fiam, válaszolta, nem vagyok már kilencvenéves ... (volt) Kitüntetés Az Elnöki Tanács dr. Jelanek Harrynak, az orvostudományok doktorának, egyetemi tanárnak, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Kórbonctani Intézete igazgatójának és Lehoczky Tibornak, a Gyógyászati Segédeszközök Gyára igazgatójának 60. születésnapjuk alkalmából, eredményes munkásságuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetéseket csütörtökön Medve László egészségügyi minisztériumi államtitkár adta át. Megbízólevél-átadás Dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke csütörtökön fogadta dr. Afif Eisza Al-Rawi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az Iraki Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes. Ugyancsak csütörtökön fogadta az Elnöki Tanács helyettes elnöke dr. Ernst-Friderich Jung rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Német Szövetségi Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Esztergályos Ferenc külügyminiszterhelyettes. Emléktábla-avatás A Magyar Front intéző bizottsága, a hazai antifasiszta ellenállási mozgalom vezető testülete 1944 őszén az egykori Ilona, a mai Szabó Ilonka utca 16. számú házban tartotta üléseit. Az évforduló alkalmából az illegális összejövetelek helyszínén csütörtökön emléktáblaavató ünnepséget rendezett a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. A 40 évvel ezelőtti eseményekről Padányi Mihály, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének elnöke emlékezett meg. Fogyasztási szövetkezeti vezetők tanácskozása Csütörtökön a SZÖVOSZ székházában befejeződött a fogyasztási szövetkezetek vezetőinek háromnapos tanácskozása. A tanácskozáson előadást tartott Ballai László, az MSZMP KB osztályvezetője, Andrikó Miklós belkereskedelmi államtitkár és Medgyessy Péter pénzügyminiszter-helyettes. 5 99 Sorsomat viseld erősen „Volt pillanat, nem is egy, amikor Zsilinszky volt a magyarság, úgy jelképileg, hogy mégis valóságosan. Amikor ajtaján, mely egyszeriben az ország ajtaja lett, a puskatussal dörömböltek, pisztolytűzzel adta meg a gazda válaszát" — írja Illyés Gyula. Ilyen pillanat volt a magyar történelem egyik leggyászosabb napja, 1944. március 19-e. Akkor, a fegyveres német megszállás napján, Bajcsy-Zsilinszky Endre pisztollyal fogadta a lakására törő megszálló fegyvereseket. Sebesülten került a Gestapo fogságába, ahonnan október közepén, egy nappal a Horthy-proklamáció előtt szabadult. Addigra a magyar antifasiszta front ellenállási mozgalmat szervezett. Egyöntetű vélemény szerint a magyar ellenállási mozgalom vezetője csak Bajcsy-Zsilinszky Endre lehet. A rendkívüli életút állomásait tíz évvel ezelőtt végigjártuk dr. Vígh Károly történésszel, hogy a személyes emlékezések, a kortársi tanúvallomások alapján rajzoljuk fel azt a pályaívet, amely a szegedi ellenforradalmi kormánytól a sopronkőhidai, önként vállalt mártíromságig vezetett. A tragikus fordulat napja Derecske, Tarpa ennek az életútnak képviselői állomásai. Az egykori kormánypárti képviselő az egyetlen, aki a Kisgazdapárt küldötteként a Parlamentben az újvidéki vérengzésért a bűnösök felelősségre vonását követeli, ő az, aki leteszi vitézi rangját, amikor a kommunista Schönherz Zoltán perében tett tanúvallomásáért hazafiatlansággal vádolják volt elvbarátai. S ő az a „magyar úr”, aki fegyverrel fogadja az 1944. március 19-én betolakodó német fegyvereseket. A Gestapo fogságában töltött hónapok után a Vác melletti Klárafalván illegalitásba vonult. Itt keresték fel a Magyar Front képviselői, november első napjaiban azzal a kéréssel: vállalja el a magyar felszabadító mozgalom vezetőjének szerepét. Habozás nélkül vállalja a megbízatást, november 5-én Budapestre érkezik. És négy nap múlva, elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága, amelynek alapelve a német és fasiszta bérenceik kiüldözése az országból, a Vörös Hadsereggel való együttműködés. A távolabbi célok: a szabad és független, demokratikus Magyarország megteremtése, alapvető szociális változások az új Magyarországon, a Szovjetunióval és a környező országokkal szoros, békés együttműködés. „Felhívunk minden politikai pártot, társadalmi egyesületet, szakmai és szabad szervezetet, amely ezeket az alapokat magáévá teszi, hogy csatlakozzék a Felszabadító Bizottsághoz” — fogalmazzák meg november 9-én. A Felszabadító Bizottság vezetőségében a Kommunisták Magyarországi Pártját Kállai Gyula képviseli. A katonai vezérkar irányítását Kiss János altábornagy , Bajcsy-Zsilinszky Endre régi, az első világháborúból ismert harcostársa — vállalja el. November 13-án a Magyar Front megbízásából Simonffy Tóth Ernő vezérkari őrnagy Moszkvába indul, az Ideiglenes Kormány létrehozását célzó tárgyalásokra. A Felszabadító Bizottság megfogalmazza a Molotov külügyminiszterhez és a Malinovszkij marsallhoz intézendő leveleket. A tragikus fordulat napja: 1944. november 22-e. Amikor — Mikulits százados árulása folytán — Tartsay Vilmos lakásán letartóztatják a mozgalom vezetőit a nyilas Számonkérő Szék csendőrei. Almásy Pál nyugalmazott altábornagy, a katonai ellenállási mozgalom egykori résztvevője így emlékezik: — Én, mint katonatiszt, németellenes beállítottságú voltam már fiatal korom óta, amit családi nevelésem és a Berlinben töltött két év katonai szolgálatom még csak fokozott. Mint katona azonban 1944. október 15-ig politikával nem foglalkoztam, eskümhöz tartottam magam. Október 15-én feloldva éreztem magam az eskü kötelezettsége alól, a hazát végveszélyben láttam, tehát minden erőmmel megkezdtem, saját kis körletemen belül, a nyilasok és a németek ellen a szervezkedést. Így ismerkedtem meg a Magyar Front sok képviselőjével, és így került sor arra, hogy a szervezkedés közepén, november 22- én, árulás folytán, az Andrássy út 29-es számú házban a nyilasok fogságába estem. — Ön is hivatalos volt Tartsay Vilmos lakására azon az estén? — Igen. Aznap délelőtt Nagy Jenőtől kaptam az utasítást, hogy délután fél hétre jelenjek meg az Andrássy út 29-ben, ahol fontos megbeszélést akar tartani. — Körülbelül háromnegyed hétre értem oda. Akkor már Tartsay lakását a nyilas számonkérő különítmény csendőrei tartották megszállva. Tartsay Vilmost már elhurcolták, és Tartsayék nagy ebédlőjében az értekezletre befutott, körülbelül 10—15 ember már ott ült, letartóztatva. Utánam már csak Beleznay István — későbbi tábornok — érkezett. Bennünket 10—11 óra tájban átszállítottak a Margit körúti fogházba. Rövidesen a nyomozócsoport vezetője, Radó Endre elé kerültem, kihallgatásra. Az én kihallgatásomat és Beleznay Istvánét azonban félbeszakította egy csendőr, és jelentette Radónak, hogy a Tartsay-lakáson két ismeretlen tüzérhadnagy és a csendőrök között tűzharc volt. Mint utóbb megtudtam, ez a két fiatal tiszt, gróf Széchenyi Pál és Messik János tartalékos tisztek voltak, akik a Rákoson álló légvédelmi üteg beszervezett tisztjeiként hallván, hogy történt valami a Tartsay-lakáson, meg akartak győződni a valódi helyzetről. — Én ültem kint a padon, Radó előszobájában, két csendőr őrizetében. A reggeli órában vezették el előttem Kiss János altábornagyot és Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Kiss Jánost a Tárnok utcai, Zsilinszkyt a botanikus kerti illegális lakásból vitték el 23- án kora reggel. Vádolt a vádlott A statáriális tárgyalás december 6-án, 7-én és 8-án zajlott. — Mint köztudomású — folytatja Almásy Pál emlékező szavait —, Bajcsy-Zsilinszky Endre tárgyalását a mienktől elkülönítették, ő képviselő volt, mentelmi jogát a nyilas kormánynak is előbb fel kellett függesztenie. Az első tárgyalási napon azonban őt is kihallgatták. Izgatottan vártam zárkámban az első nap történetét. Amikor este Bajcsy-Zsilinszky Endrét a foglár visszavezette cellájába, ami az én zárkámmal szemközti volt, benézett hozzám s én megkérdeztem: mi történt? Az őr ezt mondta: — A képviselő úr nem védekezett, nem vádlottként viselkedett a bíróság előtt, hanem parlamenti vádbeszédet mondott. Az ítéleteket december 8-án hirdették ki. Kiss Jánost, Nagy Jenőt, Tartsay Vilmost, Révai Kálmánt, Makay Miklóst, Almásy Pált kötél általi halálra ítélték. — Elmondták azt is, hogy milyen sorrendben lesz az akasztás. Én a harmadik lettem volna, akit fölakasztanak. Utána leült a bíróság, fölolvasta az ítélet indoklását, ami körülbelül fél órát vett igénybe, őszintén mondom, erre a fél órára nem nagyon emlékszem. Utána a bíróság kihirdette a honvédelmi miniszternek és a nemzet totális mozgósításával megbízott nyilas miniszternek, Kovarc Emilnek közös döntését, hogy nekem, Révai Kálmánnak és Makay Miklósnak megkegyelmeznek. Az én büntetésemet 15 évi fegyházra, Révaiét és Makayét pedig 10 évi fegyházra változtatták át. A halálos ítéleteket december 8-án végrehajtották a Margit körúti fegyház udvarán, Kiss Jánoson, Nagy Jenőn és Tartsay Vilmoson. Többi foglyaikat továbbhurcolták, december 11-én, a késő esti órákban Sopronkőhida felé. — A János-hegy és Hárshegy között — emlékezik Almásy Pál —, légiriadó miatt megálltak az autóbuszok. Legalább egy óráig ott tartózkodtunk, a kiszállást is megengedték őreink. Az egyikük — tarpai ember — odaszólt halkan Bajcsy-Zsilinszkynek: „amennyiben a képviselő úr szökni próbálna, csak a levegőbe lőnénk és nem tennénk semmit elfogására.” Sose felejtem el, amit a képviselő válaszolt: „Ha Kiss János, Tartsay és Nagy Jenő életüket áldozták a hazáért, akkor nekem sem szabad életben maradnom.” Nem gondolt menekülésre „Elkerülhette volna a halált?” — kérdi a költő, Illyés Gyula. A sopronkőhidai napok egyik tanúja, dr. Warvasovszky János főorvos, egykori börtönorvos így válaszolt: — December 21-én megjelent nálam Bajcsy-Zsilinszky Endre, vizsgálaton. Felajánlottam neki, tekintettel leromlott állapotára, ami részben még a márciusi sebesülésből, részben súlyos, légúti hurutból adódott, hogy felveszem a kórházba. Akkor már köztudott volt, hogy rá halálos ítélet vár, s amíg, súlyos betegként, kórházban ápoljuk, nem hajthatják végre az ítéletet. — Másnapi vizitemen, december 22-én megismételtem neki ajánlatomat s akkor már hozzátettem: tudomásom szerint igen súlyos ítélet várható, s idéztem a közmondást is: „aki időt nyer, életet nyer”, ő akkor nagyon keményen és határozottan kijelentette: nem tart igényt a kórházi ápolásra és nem kíván semmiféle lépést tenni a védelmére. Engem nagyon megdöbbentett ez a visszautasítás, hiszen azokban az időkben már nemcsak minden nap, de minden óra életmentő lehetett. Bajcsy-Zsilinszky Endre december 21-én írta feleségének utolsó levelét. Benne ezeket a sorokat: „Szombaton reggel lesz a tárgyalás. Sorsomat viseld erősen és ne feledkezzél meg utolsó kívánságomról.” Utolsó kívánsága: Tarpán óhajt nyugodni, ott, ahol képviselőként annyi megértést, segítőkészséget kapott. 1944. december 24-én reggel végezték ki Sopronkőhidán. Ünnepélyes búcsúztatására 1945. május 27-én, az Országház előtt került sor, ahonnan elindult koporsójával Tarpa felé a temetési menet. Puskin szovjet nagykövet így emlékezett rá: „Meg vagyok győződve róla hogy a magyar nép hős harcosának, Bajcsy-Zsilinszky Endrének emlékét nem fogják elhomályosítani a múló évek. Nevét együtt fogják emlegetni a magyar nép hőseinek, Rákóczinak, Kossuthnak nevével.” Rab Nóra