Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)

1985-10-05 / 234. szám

NÉPSZAVA Bizonytalan időre Lezárják a Szabadság Szombat reggel 6 órától — meghatározatlan időre — le­zárják a Szabadság hidat a járműforgalom elől. A terv szerint a hídellenőrzés és járdafelújítás során olyan munkák váltak halaszthatat­lanná, amelyek szükségessé teszik a közlekedés szünetel­tetését. A Fővárosi Tanács közlése szerint a javítási munkákról és várható befe­jezésükről, valamint a köz­lekedési korlátozás feloldá­sáról folyamatosan tájékoz­tatják a lakosságot. A Szabadság híd lezárása miatt célszerű, hogy a jár­művel közlekedők a dél-bu­dai, illetve a dél-pesti forga­lomban a Petőfi hidat, a kö­zép-budai és a közép-pesti forgalomban pedig — az úti­céltól függően — az Erzsébet hidat, illetve az Árpád hidat vegyék igénybe. Tekintettel a budapesti hi­dak általános zsúfoltságára, a közlekedési szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy aki teheti, a híd javítá­sának idején a Pestről Bu­dára, vagy fordított irányban való utazáshoz autó helyett a tömegközlekedési eszközöket vegye igénybe. A hídon a munkálatok idején gyalogo­sok közlekedhetnek. A Budapesti Közlekedési Vállalat tájékoztatója szerint a Szabadság híd lezárása idején, október 5-től megvál­tozik a térség tömegközleke­désének rendje. A Deák tér és a Dimitrov tér között villamospótló au­tóbuszok közlekednek villa­­mosviteldíjjal a 4.25 és 0.15 óra közötti üzemidőben, csúcsidőben 2 percenként. Az 1-es, az 1-es gyors autóbu­szok útvonalát elterelik, a Kálvin tér és a Móricz Zsig­­mond körtér között a Petőfi hídon át járnak. A 47-es vil­lamosok nem közlekednek. A 9-es villamosok a koráb­binál gyakrabban, 2—3 per­cenként teremtenek kapcso­latot a metró Batthyány téri állomásával. A 49-es villa­mosok a Kelenföldi pályaud­var és a János-kórház között közlekednek 5 percenként. Vízszennyezés a Kaposon és a Sión Sikerült elhárítani a tömeges halpusztulás veszélyét, amellyel a Kaposvári Cukor­gyárból és a Kaposvári Hús­kombinátból kibocsátott víz­szennyeződés fenyegette a Kapos és a Sió élővilágát. A szerves eredetű szennyező­­anyag bomlásával ugyanis a folyó és a Sió-csatorna vizé­ben oxigénhiány lépett fel, s gyors frissvízpótlás, illetve oxigéndúsítás nélkül az ér­tékes halállomány jelentős része elpusztulhatott volna. Ezért a Közép- és a Déldu­nántúli Vízügyi Igazgatóság Pincehely, Szakály, Kurd, Dombóvár térségében 11 olyan nagy teljesítményű szivattyút helyezett üzembe, amely a folyóból kiemelt vi­zet porlasztás után juttatta vissza a Kaposba és feldúsí­totta oxigéntartalmát. A Ba­latonból másodpercenként 5 köbméter vizet bocsátottak a Sióba. A hajózási vízmélysé­get is növelték, s így másod­percenként 30 köbméter vi­zet kapott a Balatonból a Sió. A vízszennyeződés észlelé­sekor elrendelt harmadfokú vízminőségvédelmi készült­séget másodfokúra mérsékel­ték. A tömeges halpusztulás közvetlen veszélye elmúlt, de a Kaposon még folytatják a szivattyúzásos oxigéndúsí­tást. 28-28 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint a várható időjárás szombat estig, a hajnali köd megszűnése után mindenütt napos, az évszak­hoz képest meleg időre lehet számítani. Csupán kissé élén­kül meg a változó irányú szél. A hőmérséklet kora délután 23 és 28 fok között alakul. A Duna Budapestnél 147 cm, 16 fokos. Az európai nagyvárosok szombatra várható maximá­lis hőmérséklete: Párizs 25, London 20, Oslo 16, Stockholm 16, Helsinki 14, Berlin 25, Varsó 21, Lenin­grád 13, Moszkva 17, Kijev 21, Prága 26, Bécs 25, Róma 27, Madrid 28, Belgrád 27, Bukarest 26, Szófia 26, Athén 27 fok. Életmentők kitüntetése Pénteken a Városházán Szépvölgyi Zoltán, a Főváro­si Tanács elnöke a Minisz­tertanács által adományo­zott Életmentő Emlékérme­ket adott át Tóth Istvánnak, Tóth Sándornak és Finta Nándornak. Április 1-én a XXII. kerü­let, Rózsakert utca 21. szám alatti lakásban tűz keletke­zett. Tóth István házfel­ügyelő a füstöt észlelve a helyszínre sietett. A lakás­ban négy gyermek tartózko­dott, akik közül a három idő­sebb fiú elhagyta a helyisé­get, a legkisebb, az 5 éves Horváth Péter azonban a szobában rekedt. Tóth Ist­ván az előtérben égő ajtó­kon keresztül mentette ki a kisfiút a lángoló lakásból. Tóth Sándor június 26-án a Margit híd és az Árpád híd közötti szakaszon, az alsó rakparton műszaki hibás gépkocsiját javította, amikor észrevette, hogy egy kisfiú a Duna-part síkos oldalán játszva megcsúszott, a Duná­ba esett és elmerült. A gyer­mek ott tartózkodó édesany­ja nem tudott úszni, ám Tóth Sándor a Dunába vetette magát, és kimentette a 8 éves Földesi Gábort, aki már 8— 10 méterre elsodródott. Finta Nándor június 24-én a IV. kerület, Tito u. 54. szám alatti lakásában észlel­te, hogy az alattuk levő la­kásból füst áramlik ki. Azon­nal odasietett, és a szom­szédjával együtt betörték az ajtót. Finta Nándor az égő lakásból kimentette a 3 éves Fekete Krisztinát és 2 éves öccsét, Ádámot, valamint a gyermekre felügyelő, már eszméletlen állapotban levő nagymamát. Levélben érkezett... Késésben A közelmúltban tájékoztattuk lapunk olvasóit a távfűtő művek és az ingatlankezelő vállalatok fűtési idényre való felkészüléséről. Ám hiába állnak készenlétben a központi kazánok, ha akadnak olyan lakások, ahol fűtőalkalmatos­ság híján nem lesz meleg az otthonokban. Kovács Kálmán Budapest VI., ker., Csengery utca 62. szám alatti olva­sónknak még tavaly októberben tett ígéretet a VI. lap. IKV, hogy lakásába gázkonvektort szerelt írásban pedig kötelezettséget vállalt, hogy a munkát a vállalat gépészeti építésvezetősége április 36-ig elvégzi. Kovácsék aggódnak: ha az IKV-nak öt hónap kevés volt a gázkonvektor beszerelésére, akkor elegendő lesz-e erre az október 15-ig hátralévő néhány nap? Mindenesetre lassan már az IKV-nak is ideje lenne befűteni! (újváry) Földrengés Japánban Nagy erejű földrengés ráz­­­­ta meg péntek este To­kiót és környékét. Ehhez ha­sonlót utoljára 56 évvel ez­előtt mértek. A földrengés epicentruma Tokiótól mint­egy negyven kilométerre északkeletre volt. Ennek el­lenére sem személyi sérülés­ről, sem anyagi károkról egyelőre nem érkezett jelen­tés. A Japánban tartózkodó magyar kolónia tagjainak semmi bántódása nem esett. Repült a tányér, villant a kés Az idült alkoholizmus és az ital hatása alatt elkövetett erőszakos bűncselekmények elsősorban a férfiakra jel­lemzőek. Bár azért előfor­dul, hogy a gyengébb nem egy-egy tagja is „erősködik­", így történt ez a 44 éves Borsi Terézia esetében is, aki az egyébként szintén rend­szeresen alkoholizáló élettár­sával gyakran összeszólalko­zott, a tettlegesség sem állt távol tőlük. A vádlott idén, május 6-án a pesterzsébeti lakásán egymás után több al­kalommal is összeveszett a vele együtt élő Szabó Imré­vel. Ezen a napon — lehet, hogy frontátvonulás volt, de­­ szinte hullámszerűen is­métlődtek a viták, veszeke­dések az élettársak között. Este hét óra tájban betelt a pohár, ugyanis Szabó Imre az élettársához vágott egy tányért. Borsi Terézia sem maradt adós: felkapott egy széklábat, és azzal támadt a férfira. A korongként használt székláb­bal többször is fejbe vágta Szabót, aki ezektől a csapá­­soktól nyolc napon belül gyó­gyuló fejsérüléseket szenve­dett. S hiába tűrte ellenke­zés nélkül az amazonná vál­tozott nő támadásait, sőt fe­küdt le abban a reményben, hogy talán így sikerül lecsil­lapítania élettársát, Borsi Te­rézia a már egyébként is vérző férfi mellébe döfött egy hosszú pengéjű konyhakést. A szúrás következtében a férfi életveszélyes sérülést szenvedett. A Fővárosi Bíróság dr. Varga Zoltán büntetőtanácsa emberölés kísérlete miatt Borsi Teréziát jogerősen há­romévi szabadságvesztésre ítélte. S. A. Magas minőségi követelmény, finom bőr és elegáns forma jellemzi a Minőségi Cipőgyár női cipőit, csizmáit. Nem csoda, hogy a MINO cipők egyaránt közkedveltek belföldön és a határainkon túl. Ter­melésük 60 százalékát exportálják, legnagyobb megrendelőik a Szovjetunió és az Egyesült Államok T. Balogh László felvételei Holland turisztikai szakemberek Magyarországon Most Hollandia, jövőre pedig az NSZK utazási irodáinak szövetsége tartja kongresszu­sát Budapesten, újabb jele­ként annak, hogy hazánk mindinkább magára vonja nemcsak a turisták, hanem az utazások szervezőinek érdeklődését is. A Holland Utazási Irodák Szövetségé­nek elnökével, Anton Blok­kal a most megnyílt Hungá­ria Nagyszállóban beszélget­tünk, ott, ahol a vendégek megszálltak. — Miért esett a választá­suk éppen Budapestre? — Minden esztendőben tartunk kongresszust, s rom­­áig más ország a helyszín. Korábban olyan országokban üléseztünk, amelyekkel élén­kek a turisztikai kapcsola­taink, ahová sok turistát ka­lauzolnak a holland utazási irodák. Az utóbbi időben szakítottunk ezzel a gyakor­lattal. Megváltozott szemlé­letünk szerint éppen azokat az országokat ajánlatos a holland utazási irodák kép­viselőinek felkeresniük, ame­lyek nálunk kevésbé ismer­tek, viszont feltehetőleg újabb utazási célpontként ajánlhatók. Így legutóbb Jugoszláviában, most pedig Magyarországon rendeztük az összejövetelt. — Miről tanácskoznak? — Mindössze fél napot tartózkodunk tanácsterem­ben, az időnk többi részét, éppen a fenti meggondolás­ból, arra fordítjuk, hogy megismerjünk egyet-mást a vendéglátó országból. Az IBUSZ, mint házigazdánk, Lajozsmizsére és a Dunaka­nyarba kalauzol bennünket. — Várható, hogy kong­resszusuk nyomán fellendül a holland turisták magyar­­országi beutazása? — Magyarország eddig sem volt ismeretlen terület számunkra — állítja Anton Blo­k. — Az én saját utazási irodám is rendszeresen küld ide csoportokat. Ám személy szerint én például még soha nem láttam Budapestet, s így van ezzel az itt összejött 300 szakember túlnyomó többsége. A most szerzett kedvező benyomások alapján minden bizonnyal több tú­rát szerveznek a holland uta­zási irodák Magyarországra. (g. zs.) NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség : Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és­ Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.— Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 Lottó A Tiszafüreden megtartott 40. heti lottósorsoláson a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 12, 24, 58, 68, 77 Egyensúlyzavar- szimpózium Az emberi szervezet egyen­súlyzavarairól nemzetközi szimpózium kezdődött pénte­ken Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kong­resszusi termében. A kétna­pos tanácskozást dr. Bodó György, a konferencia elnö­ke nyitotta meg. A továbbiakban referátu­mok hangzottak el élettani, kórélettani, szemészeti, hal­ló-, illetve egyensúlyszervi kérdésekről. Ezt követően dr. Ribári Ottó, a Fül-Orr-Gégé­szeti Orvosok Tudományos Egyesületének elnöke díszok­levelet nyújtott át dr. Michel Portmann francia és dr. Friedrich Oeken NDK-beli professzornak.

Next