Népszava, 1985. november (113. évfolyam, 257–281. sz.)

1985-11-16 / 269. szám

14 SZOMBAT, 1985. NOVEMBER 16. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Megrendülten tudatjuk, hogy Németh Mihályné, vállalatunk volt becsüse, nyugdíjasa, a törzsgárda megbecsült tagja ok­tóber 26-án, súlyos betegség kö­vetkeztében elhunyt. A vállalat saját halottjának tekinti. Ham­­vasztás utáni búcsúztatás: no­vember 18-án 10 óra 30 perckor, a Farkasréti temetőben lesz. Né­meth, Gróf család és a Bizomá­nyi Áruház Vállalat. k­öszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak a barátoknak, munkatársaknak, akik Bagoly Évát, a Magyar Nemzeti Bank főrevizorát utolsó útjára elkí­sérték és mély gyászunkban osz­toztak. A gyászoló család. Ezúton köszönjük a Közlekedé­si és Szállítási Dolgozók Szak­­szervezetének vezetőinek és dol­gozóinak, férjem, apánk, Hor­váth Zsigmond emlékének meg­becsülését, a temetésen való rész­vételüket. Ugyancsak köszönetet mondunk a megszűnt AFIT Tröszt Vállalatainak, dolgozói­nak, barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek, akik utolsó útjára elkísérték, virágaikkal részt ve­vő , soraikkal nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Az MMG-AM Auto­matikaberendezések Gyára (Bp. IX., Illa­tos út 7.) felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakö­rökbe.­­ Normatechnoló­­gus, m­eós elektromos szakképzettséggel, la­katos, diszpécser, cső­szerelő, elektromos, mechanikai műszerész betanított műsze­rész, esztergályos, a­stnik-villanyszerelő, tar­goncavezető, szervizve­zető (lánghegesztői is­meretekkel), munka­ügyi előadó, (középfokú végzettséggel). Jelent­kezés: Bp. IX., Illatos út 7. Telefon: 276-653/6-os mell. Mun­kaügyi 6. Fővárosi Közterület­­­tartó Vállalat fel­vételre keres főállású takarítókat délelőtti műszakra. Jelentkezés: Odri József gondnok­­,ágvezetőnél. Telefon:­­­930/248 mellék. 336-c Állást keresi Faesztergályos, auto­matához is, állást vál­toztatna, több évtize­des gyakorlattal. »Mes­ter 18260« jeligére a kiadóba. Állási A SZOT Nyomdász Üdülőbe női dolgozó­kat felveszünk: élelmi­szer-raktárost, takarí­tónőt, kultúrás-p­rog­­ramszervezőt, általá­nos segédmunkást. — Nyugdíjasok is jelent­kezhetnek. Munkás­­szállást biztosítunk. Budapest XII., Dániel út 62. Telefon: 159-860. Gyógyáruértékesítő Vállalat felvételre ke­res: gyakorlattal ren­delkező építészmérnö­köt, valamint gépész, vagy elektrotechnikusi végzettséggel emelő­gép-ügyintézőt. Je­lentkezni lehet: Gyógy­áruértékesítő Vállalat, beruházási osztály, Bu­dapest IX., Mester u. 53—55. Varjú Elek osztályvezetőnél. Tele­fon: 335-169. A 23. sz. Állami Építőipari Vállalat | BERGER-KATO külföldi cég [ szervize és |gép- és járműjavító üzeme felvételre keres hidraulikában jártas szerelőket, esztergályost, autószerelőt. A Kohó- és Gépipari­ Tervező Vállalat fel-| építőgép­­vételre keres: egyetem 1 szerelőt, met, vagy főiskolát) Jelentkezés: végzett kohó-, vagy gé-|személyesen pészmérnököt, seg.­ Budapest X, alább 5 éves henge- K°zrna ,.u- 7., rész technológiai szak-jí*611*1 uze.m®Í5j 0QQ mai gyakorlattal 1 a-| Telefonon: 477-298. posacél hengerművek I (Nánassy Imre technológiai tervezése-|üzemV­ezeton^') re, továbbá NC tech-|^^r^SUT^ m­eg­nológust, gépgyártás- karbantartó technológust, erősára-­ villanyszerelőket, ma villamosmérnököt. I Jelentkezés: Tervezői jártassággal I személyesen, és idegen (orosz, né-|Bud­aPest V. met, angol) nyelvis-1 Rosenberg hp. u, merettel rendelkezők 116. sz. IV. em. előnyben. Keres to-1 Telefonon:­vábbá számítógépes) 531-000,394 mellek, adatfeldolgozás és vál­l (Somogyi János falatirányítási. rend-|művezetőnél). szerben jártas szerve­zet, nagy és mikro­számítógéphez progra-|A Budapesti Kőolaj Kiemelt budapesti nagyvállalat szervezőt keres számítógéppel se­gített termelésirányú­­szervezésére. Stá­­tástechnikai isme­programozási gya­korlat, gépipari gya­korlat előnyös. Vég­zettség és gyakorlat szerint jó kereseti le­hetőség biztosított. Je­lentkezés részletes ön­életrajzzal, Szerszám­gépipari Művek Vezér­­igazgatósága személy­­i főosztályán. Buda­pest X., Liget u. 22. Tel.: 575-637. Kutatóintézet felvétel 1986. január 1-től nemzetközi és doku­mentációs osztályára német felsőfokú és an­gol­ vagy francia kö­zépfokú nyelvismeret­rendelkező munka­társat. Jelentkezés az­tézet személyzeti ve­zetőjénél. Telefon: 335 750. Cím: Budapest IX., Földváry u. 4. Idea Iparművészeti Vállalat felvételre ke­res soroksári export árukezelési telepére középfokú képesítéssel rendelkező raktárkeze­lőt. Jelentkezés a 175 745-ös telefonon, vagy személyesen a Bp. XX ker., Ékes u. 10. mozót, R 22 számító-I­pari Gépgyár felvétel géphez két műszakban ere keres a számítás­dolgozó operátorokat, technikai csoportjába eszközgazdálkodó SAP's számí­tógépes progra­­könyvelőt, kezdő mun-1 mozót VT 20-as gép kaügyi előadót, min- hez Bassc program kásellátási előadót, ~|nyelv ismerete szüksé­­gépírni tudó admi-|ges Fizetés megegye­nisztrátort és villany-|zés szerint. Jelentkez­­szerelőt. Jelentkeznilnj lehet szombat kivé­­személyesen a vállalati telével naponta 8—14 személyzeti osztályán óra között a személy­­lehet. Cím: Budapest,Szeti osztályunkon. Bp Pest Megyei Moziüze­mi Vállalat felvételre keres gazdasági ellen­őrt. Felvilágosítást ad Borhi Károlyné a 175 556 telefonon. Felve­szünk továbbá közmű­velődési előadót egye­tér­i, vagy főiskolai végzettséggel, vala­mint dekoratőrt. Ér­deklődni lehet ugyan­csak a 175-556 telefo­non Magyar László­­nénál. Alkalmazunk még érintésvédelmi vizsgával rendelkező villanyszerelőt. Felvi­lágosítást ad Farkas József a 135-429 tele­fonon, vagy személye­sen. Bp. V., Egyetem tér 5. sz. Bérezés meg­egyezés szerint. Krisztina krt. em. 104. Fedosz ISZ sürgősen felvesz karbantartó lakatost és asztalost, vizsgázott Az Élgép 2. Sz. Gyu­la felvesz férfi segéd­munkást és kőbányai munkahelyre fűzőt (nem nyugdíjast). Je­lentkezés: Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 14—18. Telefon: 339-462. A Volán 1. Sz. Válla­lat 7. Sz. üzemigaz­­­­gatósága felvesz elem­ző statisztikust (szak­irányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség­gel), kódolót (közép­iskolai végzettséggel) statisztikust (középis­kolai végzettséggel) gépi adatfeldolgozói Jelentkezés: Bp. XIII. Forgách u. 19. sz. alatt a gazdasági osztályon telefon: 209-249. Mun­kába járáshoz a Vo­lán autóbusz járatai­ra díjtalan utazási jegyet biztosítunk. Az Élgép 2. Sz. Gyára kőbányai munkahelyre gázkazánfűtőt. I­elvesz férfi betanított [munkást és alacsony Jelentkezés: Inyomású olajtüzelésű Budapest V.,­­kazánhoz fűzőt (nem Szemere u. 22. nyugdíjast). Jelentke Nagy László tés: Budapest IX. kér gondnoknál, Svágóhíd u. 14—18 . . Telefon: 339-462. méretes szabaszokat, telexkezelői vizsgával gyors­ gépírót, kézbesítőt. Jelentkezés: Budapest V., Szt. István krt. 13. konfekciós szabászokat. Angyalföldi Közért Vállalat felvételre ke­res" boltvezetőket, bolt­vezető-helyetteseket, szakképzett és szakké­pesítés nélküli önki­szolgáló árukiadókat, pénztárosokat, eladó­kat, segédmunkásokat Jelentkezni lehet vállalat munkaügyi osztályán, Budapest XIII., Szent István krt. 22. I­. em. Telefon 114-450/51. Külkereskedelmi válla­lat felvételre keres szakvizsgát tett, gya­korlott vám-­ és szál­lítmányozási előadót Rugalmas munkaidő­ben dolgozunk, bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: 172-928-as telefonon. A Fővárosi Szabó Er­­vin Könyvtár felvesz pénztárost 1986. január 1-i hatállyal. Jelentke­zés munkanapokon 15 óra között a gaz­dasági osztályon. Bp. Vill., Baross u. 18. sz. alatt. Telefon: 338 130. Budapesti kereskedelmi vállalat sürgősen fel­vesz húskészítmény raktár­vezetőt és rak­tárvezető-helyettest szakmai és vezetői gya­korlattal, »Jó szervező 2870« jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­tőbe. Hivatal felvesz takarí­tónőt, napi 8 órás munkaidőre. Érdeklőd­ni a 310-566 telefon­számon. Igazgató mellé érettségizett, gyors­ gépírni tudó titkárnőt felveszünk. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat, személyzeti osztály, Bp. XIV., Szabó József u. 12. Telefon: 427-173. 55. I. 1183. XVIII. ker.­­Gyömrői út 79—83. JA Csepeli Duna Mgtsz (fafeldolgozó ágazata f­elvesz keretfűrész-ke­­zelőt és segédmunká­­­sokat. Jelentkezés 136-265/27-es telefo­­non, vagy személyesen (Budapest XXL. Sziget­­csúcs. (A Mahart-ki­­kötővel szemben.) |B kategóriájú keres­­kedelmi vállalat sürgő­­sen felvesz áruforgal­­mi osztályvezetőt (szállítási osztályvezető­­­helyettest, határozott­­időre szóló kinevezés­sel. Felsőfokú szakirá­­nyú végzettség és veze­­tői gyakorlat szüksé­­ges. »Húskészítmény (2869« jeligére várjuk­­jelentkezését a Felsza­­­badulás téri hirdetőbe. (Szakcsoport felvétel Jelentkezés: Budapest XV., Népfelkelő u. 96., telepvezetőnél. keres: kőműves, ács villanyszerelő, hideg meleg burkoló, víz­­gáz-, központi fűtés­­szerelő, festő-mázoló szakmunkásokat gépmunkásokat. Jöve­delem: elszámolás Az Élgép 2. Sz. Gyára­ árbevételből­ teljesít felvesz palástköszörűst,tmény alapján. Jelent géplakatost, esztergá-hozni lehet, személye lyost, férfi segédmin-isen: Bp. XVI., Varga kást. Jelentkezés: Bu-­l- u. 120., telefon­dapest IX. ker., Vágó-1­08-465. híd u. I fon: 339-462. (veres magas kereset Monor Városi Jogú l­ehetőséggel gyakorlót Nagyközségi Közös Ta-(termelésirányítókat épí nács V. B. Építőipari)­őmesteri és szakipari költségvetési üzeme­ munkák irányításához, azonnali hatállyal fel-­ jelentkezni lehet sze vesz pénzügyi előadót.(melyesen: Bp. XVI gyors-gépírót adni-­Varga J. u. 120. Tele­nisztrátori munkakör- |fom 838-465 be. 1986. január 1 -tőlI^ Medicor Röntgen alkalmaz ingatlankeze-tGyara felvesz: vegyész lői részlegénél IKV-|-ccénikust vegyi anya vezetőt műszaki képe-| ,Gk idegen áru átvéte 18. Tele-Jszakcsoport felvételre­sítéssel és ingatlanké-j­ére, valamint a gyár­­telői gyakorlattal. Fi- ban végzett felületki­zetés az üzem bérszín-készítési munkák szó vonalát figyelembe vé-­vepróbás méréses és ve megállapodás sze­jlaboratóriumi ellenőr­­rint. Jelentkezni lehet:(zésére, meó-vizsgával Monor, Vörös Hadse-i rend­elkezők előnybe­ reg u. 21. szám alatt.) Technológust lakatos az üzem gazdasági ve-imunkákhoz, technole­zetőjénél, vagy au­gust mechanikai szere üzem vezetőjénél. (résekhez, anyagszám Felvételre keresünk:) látót, gépírónőt műszaki osztályvezetőt,(anyaggazdálkodót, ko­számviteli csoportveze-(oPerator) anyagbeszer­zőt, képesített köny­­zőt elektromos anyag velőt, SZTK-ügyinté-i ismerettel, műszaki /­őt, laboránst, vízve-per­esztőt gépész-, vagy zeték-szerelőt (hegesztő-t villamosmérnöki, ill vizsgával), hűtőköz-|technikusi képesítéssel pont­kezelőt. — Cím:|tervstatisztikust. le Bercsényi Miklós Éte­-Lentkezés a gyár szé­miszeripari Szakközép-|mélyzeti osztályán sze­­iskola és Szakmunkás-(mélyesen, vagy tele képző Intézet, | lokomon a 470-055 tele Budapest, Maglódi úl|f°nszamon­____________ L sz. Telefon: 574 | Angyalföldi­ Közért 167. (vállalat karbantartó Gyógyáruértékesítő­­műhelye felvételre ke Vállalat gödöllői tel­-­res: vízvezeték-szere felvételre keres: (löket, asztalosokat hőközpont-kezelőt, hű-flakatosokat, festőket tőgépkezelőt, víz- és­kőművest, műszerészt központifűtés-szerelőt,­­villanyszerelőt, lelent akkumulátorszerelőt. Ikézni lehet a vállalat Jelentkezni lehet: Gö-|munkaügyi osztályán dől lő. Táncsics M. u. Budapest XIII., Szent 80. Munkaügyi osztály.)István krt. 22. II. es Telefon: 20-566. *Telefon: 114-450/51. A PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvesz szakképzett boltvezető­helyettest, szakképzett pénztárost, szakképzett eladókat. Jelentkezni lehet: PIÉRT­­ Kereskedelmi Vállalat Gyorskiszolgáló és Kiskereskedelmi Üzletágnál (Budapest VII., Majakovszkij u. 21. Nagy Istvánná), vagy a 214-417 és a 214-418-as telefonon. Felvételre keresünk adminisztrációban jár­tas munkaerőt, továb nyugdíjas portást szervizüzemünkbe. Je­lentkezés: személye­sen Mészáros István telepvezetőnél. Tele­fon: 696-730. PIÉRT Kereskedelmi Vállalat felvesz épületgépész­technikust műszaki ellenőri munkakörbe, továbbá gondnoksági raktárba szakképzett raktárost. Jelentkezni lehet: PIÉRT Kereskedelmi Vállalat fejlesztési osztályán (Budapest VII., Majakovszkij u. 21.) vagy a 422-146 és a 229-072-es telefonon. Rákospalotai telephelyre (Bp. XV., Népfelkelő u. 96.) jó kereseti lehetőséggel, vezető szabászt és vágó­szabászokat, exportmunkára felvesz FEDOSZ I. Sz. Jelentkezni lehet szövetkezet központjában, Finta Sándorné műszaki vezetőnél, Bp. V., Szent István krt. 13. sz. alatt. Felveszünk: kontírozó könyvelőt, főkönyvi (szintetikus) könyvelőt, könyvelési ellenőrt, utó­kalkulátort, anyag­beszerzőt­gazdálkodót (elektromos), gépkönyvelőt. Jelentkezés: Filmtechnikai Vállalat, Budapest XIV., Szabó József u. 12., személyzeti osztály, 428-550. A Bublo 5. Sz. Gyár (Budapest XV., Szá­taföld út 2.) felvétel­re keres faipari tech­nikusokat, illetve fa­ipari szakközépiskola végzetteket termelés előkészítői, programo­zói, anyagutalványozó elszámol­tatósi, szer­számgazdálkodói és diszpécseri munkakör­be­ a diszpécseri mun­kakörbe lehetőleg asz­talos szakmával is ren­delkező jelentkezését várjuk), főmérnök mel­lé gép­ gyorsírni tudó titkárnőt, termelési műszaki osztályunki gyors- és gépíró admi­nisztrátort. Jelentke­zés és további felvilá­gosítás személyesen fenti címen, telefonon a 698-299, 698-385 szá­mon. Gyáregységünk megközelíthető a Bos­nyák térről induló 24 es autóbusszal. Semmelweis Orvos­­tudományi Egyetem Orthopaediai Klinikája (XI., Karolina út 27.) azonnali belépéssel fel­vesz: szakképzett fű­tőt és szakképzett víz­vezeték-szerelőt. Je­lentkezés a klinika gazdasági hivatalában Tóth Pálnénál. Geron­tológiai Központja (Vill., Somogyi B. u. 33.) felvesz érettségi­zett, asszisztensi képe­­zéssel rendelkező la­boratóriumi asszisz­tenst. Jelentkezés: dr. Boross Máriánál a 331 -1­985-ös telefonszámon Medicor Létesít­ménykivitelezési Gyára felvételre keres közép-, vagy felsőfokú műsza­ki végzettséggel ren­delkező műszaki el­lenőrt, gyártmány- és gyártástechnológust, valamint műszaki raj­zolót. jelentkezni le­het. Bp. IX. ker., Il­latos út 9. Személyze­ti p. 276-263. Fővárosi Számítás­­technikai és Díjbeszedő Vállalat Számító­­központja felvesz IBM és Siemens rendszerek üzemeltetésében jártas műszakvezetőt, műszak­­vezetőt, kezdő és gyakorlott operátorokat, Siemens ismeretekkel rendelkező szoftverest és anyagmozgató raktárost. Kedvező kereseti és továbbtanulási lehetőségeket biztosítunk. Jelentkezés: Számítóközpont vezetőnél, Budapest V., Honvéd u. 22—24. Telefon: 315-599. Pest Megyei Tanács Gyógyszertári Központja felvesz gépírónőt. Jelentkezés: személyesen, a szervezési és igazgatási osztályvezetőnél, vagy telefonon: 637-782. Címünk: Budapest XIV., Uzsoki utca 36/a. A VEGYÉP­­SZER Műszer-Automatika Főmérnöksége raktár­vezetőt keres (döntő többségében műszer és elektromos anyag). Jelentkezni lehet telefonon: 694-942, vagy 696-999 187 mellék, vagy személyesen: Budapest XV., Mogyoród útja 42 Bognár Ferenc ellátási osztál­y­vezetőnél. (Megközelíthető: a 24-es és 70-es autóbuszokkal, vagy a 12-es villamossal.) VÁV Technológiai főosztályunk azonnali belépéssel felvesz: felső-, vagy középfokú végzettségű gyártás­fejlesztőt, épületgépészetben jártas technológust, energetikust, műszaki rajzolót. Kereseti lehetőség végzettség és gyakorlati idő függvényében. Jelentkezni lehet: Vadász István elvtársnál, Budapest XI., Kőérberki út 36. Telefon: 654-798. Gyors- és gépíró munkakörbe felveszünk kezdő női munkaerőt. Jelentkezés: Gyapú-és Textil­nyersanyag Forgalmi Vállalat belföldi gyapjú osztályán. Herbert Vilmos osztályvezetőnél, 126-058 számú telefonon. Halértékesítő Vállal­at pénzügyi csoport vezetőt, pénzügyi elő­adót keres felvételre Felveszünk továbbá tvkönyvelőt, raktári adminisztrátort, rész­­munkaidős, vagy nyug­díjas alkalmazására is lehetőség van. Jelent­kezés: Nemes Józsefné munkaügyi osztályve­zetőnél 316-297-es szó­­telefonon, vagy személyesen: Budapest Münnich­­Ferenc utca 26. VI. emelet 2. szám alatt. A Mélyépítő Vállalat Gyártó- és Fenntartó Üzeme felvesz: esztergályost és palást­köszörűst, erősáramú és autó­villamossági szerelőt, autó­motorszerelőt és dízel­­adagolóst (éjszakai diagnosztikai műszakra is), akkumulá­torost, építőgép- és dózelszerelőt, gép- és vasszerkezeti lakatost, hegesztőt (szak és betanított), hidraulikus elemek javításához szerelőt, gépi vasanyag darabolást. Jelentkezni lehet: Mélyépítő Vállalat, Gyártó- és Fenntartó Üzeme, Budapest XIV., Füredi u. 74—76. Telefon: 837-338. A Szék és Kárpitosipari Vállalat Vezérigazgatóság és Törzsgyára munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére: elemző közgazdász, értékesítési­­ előadó, gyors- és gépíró. Fizetés megegyezés szerint, végzettségtől és gyakorlattól függően, rugalmas munkaidő. Jelentkezés: személyzeti és oktatási osztályon, tel.: 291-411. Cím: Bp. XIII., Frangepán u. 12—14. Alapanyag­regenerálást végző kis üzemünkbe keresünk kereskedelmi értékkel rendelkező textiles szakembert technikus irányító munkakörbe. Továbbá középfokú textilipari és legalább alapfokú munkavédelmi képesítéssel rendelkező munka­­védelmi vezetőt. Jelentkezés: Gyapú- és Textil­nyersanyag Forgalmi Vállalat termelési főosztályán. Földes Tamás főmérnöknél, 115-262­ számú telefonon. Innovatív középváll­­at keres egyetemi vég­zettséggel vezetői, ter­melésirányítói, fejlesz­tői és tervezői munka­körökbe közgazdász építész, statikus, gép­ipari gyártástechnoló­gus, jogász, valami lakatosipari , szakembe­reket. Idegen nyelv dússal és 35 éven a­liak előnyben része­sülnek. Jelentkezéseket rövid szakmai önélet­rajzzal »Dél-Buda 2424« jeligére a Fel­szabadulás téri hir­de­­tőbe. Minisztérium felvétel­keres jó kereseti lehetőséggel takarító­nőt és konyhalányt. — Jelentkezés: Bp. XII., Németvölgyi út 4.g­azdasági hivatal. Építőipari leányválla­­keres víz-, gáz-, központi fűtés­sz.efedő­­­ket, asztalosokat,­­ gyors- és gépírót ki­emelt bérezéssel. Bu­pest XII., Német­völgyi út 97. Telefon: 666-811/15 mellék. Azonnal felveszünk: betanított munkást, lakatost. Érdeklődni: Tűzoltó­­készülék I. Sz., Bp. VIII. ker., Pogány J. u. 22. Tel.: 341-698.­Kőbányai Építő Szövetkezet felvesz: árszakértőt, szakirányú képesítéssel, és legalább 3 év gyakorlattal, nagy gyakorlattal rendelkező gépírót, osztályvezető mellé, adminiszt­ratív munkakörbe. Címünk: Bp. X., Endre u. 10. Tel.: 574-111­0 (személyzeti vezető). Külkereskedelmi vállalat felvételre keres gyakorlott lebonyolítókat, lebonyolító diszponen­­seket és adminisztratív dolgozókat. Telefon: 224-005. Gyorsszolgálat Szövetkezet felvételre keres férfi és női dolgozókat export­csomagoló munkakörbe, bérezés: férfi: 28—30 Ft­­, + teljesítmény %, női: 22—24 Ft ló, + teljesítmény %, targonca­vezetőket, 29—30 Ft ló, gépírni tudó, nődolgozókat okmányoló munkakörbe, bérezés gyakorlattól függően, gyors- és gépírókat, bérezés gyakorlattól függően. Cím : Budapest XVIII., Akadály u. 15. Telefon: 280-081. KGYV Fővállalkozás, villamoskemence vállalkozási osztálya műszaki­kereskedelmi ügyintézői munkakörbe villamos, gépész, vagy közgazdasági középfokú végzettségű munkaerőt keres. Cím: Budapest IX., Zsil u. 1. Érdeklődni lehet a 171-243-as telefonon. Akadémiai Kiadó és Nyomda felvesz csomagolónőt. Jelentkezés helye Bp. V., Gerlóczy u. 2., munkaügyi osztályon. Telefon: 180-066 115, üreges alvázvédelem technológia sze­nt és 5 éves írásbe­­garanciával. Loba­­szerviz, Érd, Má­­n u. 5. Telefon: 06- -45-459. A Volán­busz végállomásától méterre, a két sót­rompó között. I­kon Erős kopásnak kitett motoralkatrészek ke­,­ménykorómozása Hon­japán technológia szerint, többszörös let­tartam-növekedést jelent. Autószerviz Érd, Mária u. 5. T. 06-26-45-459. Polski 126-os eladó Megtekinthető: Bp XX. kerület, Köves út 22. szám alatt, a Dél­pesti Kórházzal szem­ben. 1302, metálkék, bo­gárhátú VW eladó. Ér­deklődni 6 óra után 888-695. Trabant Combi, fehér, 56 000 km-t futam, megkímélt, garázsban tartott, hibátlan álla­potban, sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet: 643-555 telefonszámon Lakás szoba, hálófülkés, VII. ker., komfortos, em. (lift nincs), utcai, napos (Nemzeti Színháznál levő), ta­nácsi lakásomat 1 Va szobás öröklakásra cse­rélem belterületen, lif­tes házban, vagy első emeletig. Tel.: esti órákban, 210-417. XX. kerületi, 3 szo­bás, lakótelepi örök­lakás, bútorozatlanul évre kiadó: »Erzsé­beti 18169« jeligére a kiadóba. Az Országos Érc- és Ásványbányák buda­pesti központja mun­katársnak felvesz mű­szaki-fejlesztési felada­tokra területi főmérnö­ki munkakörbe ásvány előkészítésben jártas vegyészmérnököt, a perspektivikus munka­védelmi szakterületre munkavédelmi képzett­séggel bányamérnököt gépészmérnököt és vil­lamosmérnököt. Érett­ségivel ált. adminiszt­rátort, gyors- és gép­­rőt, nyolc általános­sál kézbesítőt. Bérezés megegyezés szerint, — egyéb juttatásként hűségjutalom, szén pénz Részletes felvilá­gosítás és jelentkezés a személyzeti osztá­lyon, Budapest VI Népköztársaság útja 126. Telefon: 124-073 Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat szervezési osztályára felvételre keresünk több éves gyakorlat­tal rendelkező, felső­­illetve középfokú vég­zettségű szervezői, ügy­vitelszervezői. Jelent­kezés: telefonon a 41 318-as telefonszámon személyesen a vállalat szervezési osztálya ve­zetőjénél. Budapest VIL, Dohány u. 98. II. 214. Bútor Mindent egyszerre el­adhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefo­náljon: 273-921. Adás­vétel 177-426, azonnal :jö­vök. Veszek bútort tollat, ruhaneműt, sző­nyeget, dísztárgyakat képet, könyvet, esti lázt, hagyatékot, lim­lomot. Kézi hajtású tolókocsi eladó. Megtekinthet­­18 óráig. Budatétényi, Szent Ist­ván u. 20 Régi és modern búto­rokat, képeket, órákat porcelánfejű babát (sé­rültet is), külön fejet is, kézimunkákat, ha­gyatékot veszek. 212- 482, 220-942. Kettő album, kb. 1000 db század eleji képes levelezőlap eladó. 344 765. Ezüst boroskészlet adó. T.: 473-414. Járműi HUNNIACOOP Sza­bolcsi Baromfifeldol­gozó és Értékesítő Közös Vállalat, K­várda. Ipari út 9. megvételre felajánlunk 1 db 7 éves Ikarus 255 típusú autóbuszt Ár, megegyezés i­nt. Érdeklődni vállalat szállítási osz­tály vezetőjénél, Sitku Mihálynál. Telefon: 504/56. 504/41. Ford Capri 1700­ GTXLR-es eladó, nyolcszáznyolcvan­­nyolc-nyo­lcszázhetve egy. Albérlet­i Ingatlan | II. ker., Pesthidegkút Sóvirág utcában telek tavasztól őszig lakható faházzal, bekerítve, hálózati víz bevezetve termő gyümölcsfákkal betegség miatt eladó Érdeklődni lehet: 128- 317-es telefonszámon naponta délelőtt 10— 12 óráig. II. kerületi, Zöldlomb utcai, kétszobás, 55 nm-es öröklakás, — 19 000 Ft/nm, készpén­zért plusz OTP-átvál­lalással eladó­. Érdek­lődni lehet: 671-421. Gellérthegyi, 54 nm panorámás, erkélyes, telefonos öröklakást cserélnék belterületi 100 nm feletti, telefo­nos, tanácsi házra házrészre. 856-254. Óbarokon 3 szobás, kertes, családi ház beköltözhetően, kész­pénzért eladó, Bicske mellett. Érdeklődni óbarok, Fő u. 30/B Szilágyi. Balatonmáriafürdő al­són, a vízpart felől oldalon, állomás köze­lében, Hullám utca 52. szám alatt levő vállalati üdülő hozzá csatlakozó meg­osztott három beépí­tetlen üdülőtelek keze­lői jogát gazdálkodó szervezeteknek térítés ellenében átadjuk. Ér­deklődni lehet a válla­lat igazgatási osztá­lyán. Kanizsa Bútor­gyár, Nagykanizsa Szemere u. 4. Tel 14-250/18 mellék. Budafok központjában szobás OTP-örökla­kás + garázs eladó, Költözés jövő szep­temberben. Érdeklődni 385-049 telefonon 18—20 óráig. Szilasligeten, Forma 1 pályától 1 km-re, 40 nm családi ház, kp. ért eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap,­­ Szilasliget, Mártírok 5. Lőrincen 3 szoba komfortos, családi ház eladó. Érdeklődni: 480- 118. Elcserélném II., La­banc úti, 60 nm-es, garázsos öröklakáso­mat fővárosi, telefo­nos, családi házra. La­kástelefon: 364-210 KÖZLEMÉNYEK Autófém Ipari Szövetkezet, XIII., Frangepán u. 77., MNB 208-23597, 18. sorszámú gumi­bélyegzője az N 680806—N 680825- ig sorszámú elszámolási utalvá­nyokkal együtt elveszett, haszná­latuk 1985. november 15-től ér­vénytelen. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Keszthelyi Mezőgazda­ságtudományi Karán 1985. no­vember 29-én 10 órától beiskolá­zási nyílt napot rendezünk, melyre minden érdeklődőt, kü­lönösen az agrármérnöki pálya iránt érdeklődő fiatalokat és szü­leiket várjuk. (Keszthely, Deák F. u. 16.). Az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem Természettudományi Kara előkészítő tanfolyamot in­dít azok részére, akik az 1986—87. tanévre kérik felvételüket. A tanfolyam a következő szakokra készít elő: matematika—fizika, matematika—technika, matema­tika-kémia, biológia—kémia, biológia—földrajz (nappali ta­nári szakok); matematikus, fizi­kus, vegyész, biológus, földtu­dományi, meteorológus, progra­mozó matematikus (nappali sza­kok) , programozó matematikus (esti szak). Jelentkezési határ­idő: december 10. Részvételi díj: 650 Ft. A szükséges nyomtat­vány az egyetem tanulmányi osztályán (VIII., Rákóczi út 5. I. em. 122.) átvehető. Ezúton is értesítjük azon ked­ves vásárlóinkat, akik a GS—110 tip. fagyasztószekrényt elője­gyeztették, hogy a gép beérke­zett, kérjük, a szállítási időpont egyeztetése végett szíveskedje­nek az előjegyzés helyszínén, vagy vevőszolgálatunknál tele­fonon (110-601, 336-128) jelentkez­ni. KERAVILL. Elveszett az alábbi szövegű bélyegző: „Magyar Televízió, Termelési Igazgatóság, Beren­dezés, Maszk- és Ruhakivitele­­ző Osztály, 7.”. A bélyegző használata 1985. okt. 25-től ér­vénytelen. Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban 1985. november 25-től, a Stúdió Szkéné színházképző tanfolya­mot indít. Felvilágosítás és je­lentkezés: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, 1131, Budapest, József Attila tér 4. Telefon: 208-279. A MÁV Pécsi Igazgatósága közli, hogy a Godisa—Pécs vil­lamosított vonalszakaszt 1985. november 19-én (kedd) nulla órától, a Pécs—Pécsbánya­­rendező pu. villamosított vo­nalszakaszt 1985. december 19- én (csütörtökön) nulla órától feszültség alatt állónak kell te­kinteni. Ugyancsak november 19-én, nulla órától az érintett vasútvonal villamosenergia-el­­látására szolgáló Pécs-Újme­­csekalja 120/10/25 kV-os transz­formátorállomás MÁV-célú bő­vítését, valamint a transzfor­mátorállomás és a vasútvonal közötti kitáplálóvezetéket fe­szültség alá helyezi. A megépí­tett nagyvasúti villamos fel­sővezeték, tápvezeték és ki­tápláló vezeték feszültségszint­je 25 000 V, ezért a vezetékek 2 (kettő) méteren belüli meg­közelítése életveszélyes, ezért tilos! Szentendrén 237 n.­öles parkosított saroktelken háromszobás, erkélyes kis családi ház nyári­konyhával, pincével eladó. 132-190. Üzlethelyiség, 22 nm, óbudai főútvonalon, műhelynek kiváló,­­ azonnal átadó. 660- 526. Tanyát, vagy falusi parasztházat vennék kis kerttel, jó állapot­ban, Bp. 60 km-es körzetében. Víz, vil­lany szükséges. Tel.: 589-518. Karácsonyfenyők nagy mennyiségben eladók. Vasvár, Vörös Hadse­reg u. 7. Házassági Természetkedvelő, 58 éves, 170 cm magas, özvegy szakmunkás, házasság céljából meg­ismerkedne családcent­rikus, nem dohányzó nővel. »Anyagi érdek nélkül 18233« jeligére kiadóba. Költségvetés-készítés OTP-kölcsönh­sz, lakás­­felújításhoz, kisiparo­sok részére is. 421-031. Szolgáltatási Parkettacsiszolást, ak­kázást, lerakást, PVC szőnyegpadló-ragasztást, ajtó-ablak szigetelést, lambériázást vállalok. T.: 890-936. Dunakeszi, Mező 1. u. 17. szám alatt 60 nm­­es (nem panel) lakás négylakásos társasház­ban, garázzsal, 80 n.­öles telekkel eladó. Gázfűtés, csatorna van. Esetleg fizetési köny­nyítéssel. Tel.: 647-506. 300-as telek, présház­zal,­­ Bicskén eladó. Érdeklődni: Bicske, Nefelejcs u. 2. XI. kerületi, körtéri, Gellért-hegyre néző, V. emeleti, liftes, 31, szobás, tehermentes öröklakás jó állapot­ban eladó, esetleg ki­sebb 2*2 szobás, bel­ső-zuglói öröklakásra cserélhető, értékegyez­­tetéssel. Érdeklődni: 857-461. Ház eladó 13 kabrát szántóval, egy szoba, konyha, nyitott folyo­só, melléképületek. — Víz bent van, kertész­kedésre alkalmas, ju­tányos áron eladó. — Megtekinthető: szom­bat, vasárnap. Magyar­­bánhegyes, Honvéd u. 30. sz. 45 nm-es, gázfűtéses III. emeleti (lift nincs) keleti fekvésű örökla­kás, XIII. kerületben zöldövezetben, társas­házban, azonnal beköl­tözhetően kp.-ért el adó: 18 ezer forint/ nm. Telefon 2-től 6-ig: 209-842. Reklámár! 1 770 Ft/m2 866-223 beluxa Cipzárjavítás,­­kicse­rélés csizmában, ka­bátban, nadrágban,­­ táskában is. Alsóerdő­sor u. 18. Otthon Áru­háznál. Kék sziámi kiscicák, továbbtenyésztésre el­adók. Dr. Mandrikné, 638-654. Dobermannkölykök el­adók és komondor­kölykök előjegyezhe­­tők, nagy termetű győztes szülőktől, ga­ranciával. Körösi Pé­ter, Debrecen, Csige­­kert u. 25. Tapétázást, festést azonnalra vállalok ár­engedménnyel, közü­­letnek is. 645-329. Tapétázást, szobafes­tést, mázolást ingye­nes bútormozgatással fóliatakarással garan­ciával vállalok. 486 235. Redőny-, reluxakészí­tés. Több éves garan­ciával. 417­ 953. Uranus német dog ken­nel. Nívós tenyésztés, foltos-fekete, sárga-csí­kos és kék színben a legkiválóbb nyugatné­met és francia te­nyésztőktől származó tenyészanyaggal. Nyu­gatnémet import te­­nyészpártól sárga, va­lamint saját tenyészté­sű foltos szukától és Európa-győztes, a vi­lágkiállításon második, foltos kantól fekete és foltos kölyökkutyák el­adók. Francia vérvona­lú, rendkívül erős csontozatú, szép sötét színű, markáns nyugat­német import kannal fedeztetek. Cím: Rei­ner László. 7700 Mo­hács, Kazinczy u. 18. Költöztetés, szállítás garanciával, országo­san. Vidékre kedvez­ménnyel. Mindennap. Telefon: 834-868. OTP-kölcsönhöz költ­ségvetést, engedélyezé­si terveket készít okf. építész. Tel.: 375-330 Szobafestés, mázolás, tapétázás minőségi ki­vitelben, közületnek is. Kedvezménnyel 179-852. Vegyes­ Telefonügyeletet vál­lal gyakorlott nyugdí­jas. Tel.: 452-808. Eladó, családi okok miatt, bevezetett zöld­ség-gyümölcs üzlet. T.: 634-787, 8—18-ig. Győztes sz­ülőktől drótszőrű foxterrier­kölykök eladók. Aradi, 1029, Feketerigó 14/B. Telefonügyeletet válla­lok egész napra, szak­szerűen. Tel.: nyolc­száznyolcvannyolc­­nyolcszázhetvenegy. Két fiatalember sok szabad idővel, jogosít­vánnyal, bármilyen munkát vállalna. »Má­sodállásban 18247« jeligére a kiadóba. Szentbernáthegyi kö­lyökkutyák eladók. — Kozma Károly, 1196, Hullay Jenő u. 110. Lakatosműhely beren­dezése jutányos áron eladó. —, Érdeklődni: Wáhlné, Bp. Vill., Pogány I. u. 39. fszt. 9. sz.

Next