Népszava, 1985. december (113. évfolyam, 282–306. sz.)

1985-12-14 / 293. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Megkezdődött a Hazafias Népfront VIII. kongresszusa Pénteken az ünnepi köntösbe öltözött Építők Rózsa Ferenc-székházában megkezdte munkáját a Hazafias Népfront Vili. kongresszusa. A tanácskozáson — hazánk társadalmának osztályait, rétegeit képviselve — több mint 1200 küldött vesz részt, hogy megvitassa a VII. kongresszus óta végzett munkát, meghatározza a de­mokratikus tömegmozgalom előtt álló feladatokat. A kongresszusi teremben a Magyar Népköztársaság címerével díszített, vörös és nemzetiszínű mező mellett Keresztúry Dezső sorait olvashatták a küldöttek: „őrizd nemzeti múltunk szép emlékeit úgy, hogy bennük újulj magad is, újra teremtve hazánk". A karzat mellvédjét díszítő jelmondatok is a népfront legfőbb céljait tük­rözték: „Békét és biztonságot a világnak! Erősítsük a szocialista nemzeti egységet! Jó munka nélkül nincs boldogulás!" A tanácskozás elnökségében foglalt helyet Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese, Sar­lós István, az Országgyűlés elnöke, Szabó István, a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöke, a Po­litikai Bizottság tagjai és még számos neves közéleti személyiség. Délután két órára megteltek a tanácskozóterem szék­sorai, s a résztvevők elénekelték a Himnuszt. Kállai Gyula megnyitója A kongresszust Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnö­ke nyitotta meg. Köszöntötte a tanácskozás küldötteit, meghívott vendégeit, a nép­frontmozgalomban részt ve­vő munkásokat, termelőszö­vetkezeti parasztokat, értel­miségieket, társadalmunk minden rétegét, magyarokat és nemzetiségieket, a művé­szetek és a tudományok mű­velőit, a közös ügy szolgála­tában együttműködő nemze­dékek képviselőit, az egyhá­zi személyeket. Megemlékezett a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak és az Országos Pénzügyi Ellenőrző Bizottságnak 1981 óta elhunyt tagjairól, javas­latára néma felállással adóz­tak a kongresszus résztvevői az elhunytak emlékének. — Mozgalmunk VIII. kong­resszusa — mondotta ezután — Kállai Gyula — egybe­esik a társadalmi és politikai harcok egyik kiemelkedően fontos évfordulójával. Fél évszázada, hogy 1935-ben, a világ kommunista pártjai­nak nagy nemzetközi talál­kozóján, a Kommunista In­­ternacionálé VII. kongresszu­sán meghirdették a kommu­nista pártok új politikai irányvonalát, a népfrontpoli­tikát.­­ Ez a politika széles kö­rű visszhangra talált az egész világon: új utakat nyitott az emberiség szebb, jobb és bol­dogabb életéért, a békéért fo­lyó harcában. A népfront fél évszázados történelme több fontos tanulsággal szolgál. Ma már kétségbevonhatat­lan tények, s felszabadulá­sunk 40. évfordulóján szám­ba vett korszakos eredmé­nyeink tanúskodnak arról, hogy a harmincas évek má­sodik felében jó irányban in­dultunk el, akkori elképzelé­seink igaznak és helyesnek bizonyultak. A népfrontpoli­tika mindenkor a legtelje­sebb mértékben az ország és a nép érdekeit szolgálta. Né­pünk csak ezen az úton jár­va, a párt szövetségi politi­kája alapján, a demokratikus nemzeti egység szüntelen erősítésével emelkedhetett történelme során eddig soha nem látott magaslatokra.­­ A népfront és a nemze­ti egység egymástól elválaszt­hatatlan fogalmak. Ma már több évtizedes tapasztalat bizonyítja: abban, hogy a párt politikája és alapvető társadalmi céljai nemzeti programmá emelkedhettek, a Hazafias Népfrontnak nélkü­lözhetetlen, semmi mással nem pótolható szerepe volt, van és lesz a jövőben is. A Hazafias Népfront napjaink­ban nemcsak a nemzeti egy­ség kerete, hanem annak élő, eleven tartalma és munkára mozgósító ereje is. Politikánkat, közéletünket idén és a megelőző évek­ben is a nagyfokú aktivitás jellemezte és jellemzi ma is, a nehezebbé vált körülmé­nyek között — mondotta a továbbiakban Kállai Gyula. — Ilyen cselekvő, hazánkat és nemzetünket erősíteni akaró szellemben zajlottak le a közelmúltban azok a falu- és városkörzeti lakossági gyűlések, városi és megyei népfrontértekezletek, ame­lyeken megválasztották a népfrontbizottságokat és kongresszusunk 1206 résztve­vőjét. — Megállapíthatjuk, hogy kongresszusunk előkészítése a működési szabályzatnak megfelelően, demokratiku­san történt. A kongresszus elé került okmányok — az Országos Tanács írásos je­lentése a legutóbbi kong­resszus óta végzett munká­ról; mozgalmunk állásfogla­lás- és alapszabály-tervezete, valamint az országos pénz­ügyi ellenőrző bizottság je­lentése­i elmélyült, gondos munkával készültek. Itt említem meg: ugyan­csak elmélyült munkával ké­szült az a művészi alkotás, szép bronzplakett is, ame­lyet a kongresszus résztvevői között szétosztottunk, s ame­lyet Ecsedy Mária Fejér me­gyei grafikus, szobrászmű­vész készített kongresszu­sunk tiszteletére. Ezúton sze­retném — valamennyiünk nevében — megköszönni ezt a szép, maradandó ajándékot a művésznek, s mindazok­nak, akik társadalmi mun­kában ezt elkészítették. A HNF Országos Tanácsá­nak elnöke bejelentette, hogy a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa legutóbbi — no­vember 21-i — ülésén nyolc­tagú jelölőbizottságot válasz­tott. A bizottság megkezdte munkáját. Tájékoztatásul el­mondta, hogy a népfronttes­tületek megválasztásának új eljárása során az Országos Tanács tagjait részben a fő­városi és a megyei népfront­­értekezleteken közvetlenül választották, másokat a nép­frontba tömörülő szervezetek és mozgalmak illetékes tes­tületei delegáltak. A kong­resszus résztvevői kézhez kapták az Országos Tanács tagjainak névsorát, illetve a jelölőbizottság írásos javas­latát az országos pénzügyi el­lenőrző bizottság tagjaira. Az elnök indítványára a résztvevők elfogadták a kongresszus napirendjét.­­ A Hazafias Népfront Országos Tanácsának beszámo­lója, előadó: Pozsgay Imre, a HNF Országos Tanácsá­nak főtitkára.O Az Országos Pénzügyi Ellenőrző Bizottság beszámolója; előadó: László Andor, a bizottság elnöke.O A Hazafias Népfront Országos Tanácsának megalakulá­sa és az Országos Pénzügyi Ellenőrző Bizottság megvá­lasztása. A napirendnek megfelelően Pozsgay Imre emelkedett szó­lásra. POZSGAY IMRE :a szocializmus az értelmes és tartalmas munka hazája A Hazafias Népfront VIII. kongresszusa olyan időszak­ban ül össze — mondta be­vezetőül Pozsgay Imre —, amikor még a családi össze­jöveteleken, vagy a baráti találkozókon is a legnagyobb egyetemes emberi kérdés la­tolgatására fordul a szó, vagy éppen hogyan is alakult az elmúlt hetekben, napok­ban a világhelyzet és mi várható ezután? Remélhe­tünk-e békét, azaz: tervez­hetünk-e holnapot magunk­nak és utódainknak? Gon­dolom, érthető hát, hogy ez a beszámoló is e kérdés fel­idézésével indul. A mögöttünk álló hóna­pok, hetek erőfeszítései, me­lyek a világpolitika közpon­t Magyar Népköztársaság külpolitikája bizonyság rá, hogy a magunk szűkösebb lehetőségeit jól kihasználva, közreműködésünk hasznos lehet a nemzetközi politiká­ban is, a megértés, a párbe­szédre törekvés, a kölcsö­nös megbecsülés szellemé­nek gyarapításával nemcsak szemlélők és várakozók, de résztvevők is lehetünk a hu­mánum szolgálatában. A Hazafias Népfront ezt a külpolitikát támogatja a maga szerényebb eszközei­vel elvszerűen, s működési körén belül, lehetőségei sze­rint gyakorlatilag is. A nép­frontmozgalom nemzetközi ti eseményeit meghatároz­ták, azt igazolják, hogy az erők összpontosítása talán mégiscsak áttevődik a fegy­verkezési ütem növelése he­lyett a fegyverkezés csök­kentésére és a konfliktus­helyzetek feloldására. Bebi­zonyosodott, hogy nem volt hiábavaló az a sok erőfeszí­tés és kezdeményezés, amellyel a Szovjetunió Kom­munista Pártja és kormá­nya jelét adta békés szándé­kának, annak, hogy védelmi erejének teljében, a straté­giai erőegyensúly megőrzé­sével elkötelezte magát a fegyverzetcsökkentés mel­lett. Támogatják ebben szö­vetségesei és minden jóaka­ratú ember a világon, tevékenysége hazánk külpo­litikájának szerves része. Lényegében igazat kell ad­nunk azonban azoknak, akik azt mondják: a mi hazánk külpolitikája igazában a belpolitika. Vagyis, szocialis­ta társadalmunk belső rend­je, emberséges felépítése, po­litikai, gazdasági és kulturá­lis-szellemi fejlődése minő­sít elsősorban bennünket, ez adhat öntudatot belül, ez hozhat elsősorban megbe­csülést számunkra kívül, a nemzetközi életben; ezáltal tehetjük a legtöbbet hazán­kért, a szocialista országok közösségéért, de az egyete­mes emberi érdekek érvé­nyesítéséért is. A főtitkár ezután a nép­­fronti mozgalom történetéről szólt, majd hangsúlyozta, hogy a népfront Vil­. kong­resszusa nagy jelentőségű belpolitikai eseménysorozat fontos állomása. Ez a soro­zat az MSZMP XIII. kong­resszusának meghirdetésével, az arra való felkészüléssel és a pártkongresszus meg­tartásával kezdődött. Ehhez kapcsolódott a 40. évforduló megünneplése, benne a Ma­gyar Nemzeti Függetlenségi Front méltatásával. Ezekhez az eseményekhez szorosan kapcsolódva zajlottak le az országgyűlési és a tanácsi választások. A párt XIII. kongresszusa határozatainak minden magyar állampol­gárt érintő javaslatait és cél­(Folytatás a 3. oldalon) Közakarattal, cselekvő együttműködéssel Befejeződött az őszi betakarítás Erősödtek a kalászosok - Mélyszántás finisben Metszik a gyümölcsfákat, szőlőtőkéket Lassan elnéptelenedik a ha­tár, az őszi betakarítási mun­kák befejeződtek. Az őszi ve­tésű kalászosokat a tsz-ek és állami gazdaságok nagy erőfeszítések és többszörös költségek árán tudták csak elvetni, mert a szárazság na­gyon hosszan tartott. A föl­deken olyan műveseket is el kellett végezni, hogy a mag jól előkészített talajba ke­rüljön, s ez drágábbá tette a vetést. A mag a száraz­föld­ben nem tudott csírázásnak indulni. A később jövő eső­zések sem hozták meg a ked­vező változást, mert akkor még igen hirtelen jött a nagy lehűlés. A november végi üzemi becslések szerint a ve­tések 50—54 százaléka akkor igen gyengén fejlettnek mi­nősült. Ez az elmúlt 15 év leggyengébben fejlett vetés­állománya volt. Azóta sze­rencsére változtak a körül­mények, mert enyhült az idő, s mint a MÉM illetékes fő­osztályán elmondották , a kedvező hőmérsékleti viszo­nyok és az esők hatására erő­södtek a növények. (Folytatás az 5. oldalon) Hétezer tonna búzát termelt az idén az ötezer hektáron gazdál­kodó pásztói Mátraaljai Állami Gazdaság. A növénytermesztés, állattenyésztés és a melléküzemágak idei termelési értéke: 700 millió forint MTI Fotó : Szabó Sándor felvétele Hazánkba látogat az amerikai külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására december 15-én, vasárnap hivatalos látogatásra hazánkba érkezik George P. Shultz, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere. Magyar felszólalás Stockholmban Az európai bizalom és biz­tonság erősítésével és a le­szereléssel foglalkozó stock­holmi konferencia december 13-i ülésén felszólalt Szigeti Károly nagykövet. A magyar küldöttség veze­tője megállapította: a stock­holmi tárgyalásokat körülve­vő nemzetközi feltételek a korábbinál kedvezőbbek, a stabilizáció jeleit mutatják. A genfi csúcstalálkozót nagy je­lentőségű eseménynek tekint­jük, amely a nemzetközi helyzetre és a kelet-nyugati tárgyalási fórumokra is ked­vezően hat. A magyar kül­döttség vezetője üdvözölte a stockholmi tárgyalások sike­res befejezésére irányuló genfi szovjet—amerikai köte­lezettségvállalást. A konfe­rencia munkáját értékelve rámutatott: megvan a lehe­tőség arra, hogy mielőbb megkezdődjék a megállapo­dás tényleges kidolgozása. Harminc megrakott teherautóval végezték el a Szabadság híd próbaterhelését pénteken Teknős Miklós felvétele

Next