Népszava, 1987. március (115. évfolyam, 51–76. sz.)
1987-03-02 / 51. szám
NÉPSZAVA 1987. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ Milanko Renovica nyilatkozata magyarországi látogatásáról Milanko Renovica, a JKSZ KB Elnökségének elnöke, aki az elmúlt napokban pártküldöttség élén hivatalos baráti látogatáson tartózkodott Magyarországon, péntek este Belgrádba hazaérkezve a következő nyilatkozatot adta: A Magyar Népköztársaságban tett látogatásunkról hazatérve szeretném kifejezésre juttatni megelégedésünket, hogy folytattuk a pártjaink közötti párbeszédet, ami mindig hozzájárult a kölcsönös bizalom erősödéséhez és kapcsolataink fejlődéséhez. Rendkívül szívélyes vendégszeretettel fogadtak bennünket. Tárgyalásaink a " hagyományos barátság és teljes megértés jegyében zajlottak. A JKSZ és az MSZMP, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai az egyenjogúság, a szuverenitás, a területi integritás, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös megbecsülés elvein nyugszanak, amelyek ezúttal is megerősítést nyerve sokoldalú, szilárd, jószomszédi együttműködésünk tartós alapját képezik. Kádár elvtárssal és a magyar vezető elvtársakkal rendkívül átfogó és tartalmas tárgyalásokat folytattunk. Figyelmünk középpontjában természetesen a kétoldalú párt- és államközi kapcsolatok, a jószomszédi együttműködés kérdései állottak. Együttműködésünknek érthetően nagy jelentőséget tulajdonítunk, mert példamutatóan magas szintet ért el, ami nemcsak országaink számára fontos, hanem szélesebb értelemben is jelentős. A megbeszélések során megállapítottuk, hogy újabb lehetőségeket kell találnunk együttműködésünk további bővítésére, s kölcsönösen megerősítettük készségünket, hogy ebben az irányban fogunk tevékenykedni. Elsősorban a gazdasági együttműködés területére gondolok, ahol lehetőség van arra, hogy még jobban támaszkodjunk a tudományos és műszaki fejlődés eredményeire és más, magasabb szintű formákra. Pártközi kapcsolatainkban már hosszú évek óta tartalmas párbeszédet folytatunk a szocializmus fejlődésének minden fontos kérdéséről, s megállapodtunk abban, hogy ezt a gyakorlatot a jövőben is fenntartjuk. Mint a budapesti tárgyalásainkról kiadott közös közvélemény hangsúlyozza, nagyra értékeltük a két ország nemzetiségi-egyenjogúsági politikáját, a magyarországi délszláv és a jugoszláviai magyar nemzetiség helyzetét. A magyar elvtársakkal egységes az álláspontunk abban, hogy a nemzetiségeknek a jövőben is a barátság és együttműködés hídjának szerepét kell betölteniük országaink között. Meggyőződésünk, hogy látogatásunk jelentős ösztönzést ad a jugoszláv—magyar kapcsolatoknak és együttműködésnek — hangoztatta befejezésül Milanko Benovica. (MTI) Befejeződtek a magyar-laoszi tárgyalások Vasárnap Vientianban jegyzőkönyv aláírásával véget ért a magyar-laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság kilencedik ülésszaka. A dokumentumot magyar részről Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, laoszi részről pedig Saly Vongksiamsao, miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke — a bizottság társelnökei — írták alá. Az ülésszakon kölcsönösen kedvezőnek ítélték országaink gazdasági és műszaki-tudományos együttműködését. Intézkedéseket határoztak el a közös munka céljainak sikeres valóra váltása érdekében. A tárgyalások eredményeként aláírták a műszaki-tudományos együttműködési állandó bizottság nyolcadik ülésszakának jegyzőkönyvét, valamint a két ország központi tervező szerveinek megbeszéléseiről készült emlékeztetőt.Czinege Lajost vasárnap fogadta Nouhak Phoumsavanh, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese. (MTI) Párizsban életfogytiglanra ítélték Ibrahim Abdallahot A párizsi különleges bíróság életfogytiglani elzárásra ítélte Georges Ibrahim Abdallahot. A hét bíróból álló testület 70 perces vita után azt állapította meg, hogy a vádlott közvetlenül bűnrészes egy amerikai és egy izraeli diplomata öt évvel ezelőtti meggyilkolásában, és a strasbourgi amerikai főkonzul elleni merényletben. Mivel enyhítő körülményeket nem talált, a legsúlyosabb büntetést szabta ki. A kormány most a per után sem enyhített a fővárosban tett rendkívüli biztonsági készültségen. (MTI) Új kabinetfőnök a Fehér Házban Új főnöke van a Fehér Ház politikai apparátusának péntek délután óta: Donald Regantől Howard Baker vette át a kabinetfőnöki tisztet. Baker, aki 1966-tól 1984-ig volt Tennessee állam szenátora, több éven át pedig a Republikánus Párt szenátusi csoportjának vezetője, már hétfőn átveszi az ügyek irányítását. Az iráni fegyverszállításokkal kapcsolatos botrányba nyakig belemerült elődje, Donald Regan, már csak Baker kinevezése után értesült arról, hogy helyét betöltötték — s csak ezután mondott le — egymondatos levélben — tisztéről. Howard Baker A belpolitika meghatározó tényez áj«* Az SZKP politikája alapján most létrejönnek a vállalatoknál az önkormányzati elemek. Az önkormányzati szervek mozgatása, a társadalomba való integrálása megint klasszikus módon szakszervezeti feladat. Az önkormányzati szervek, a vállalati tanácsok nem konkurensei a szakszervezeti mozgalomnak. Ezek tulajdonképpen átveszik a tulajdonosi jogok egy részét az adminisztratív vezetéstől, tehát tulajdonosi jogokat gyakorolnak. Vagyis munkahelyi szinten szélesebb, demokratikusabb alapokra helyezik az egész munkát, a gazdasági tevékenységet és a dolgozók érdekeit érintő döntések előkészítését és meghozatalát. Mindez nem szűkíti, sőt, bővíti a szakszervezeti jogokat. Ezekben az önkormányzati szervekben a szakszervezetek nemcsak szükségképpen részt vesznek, hanem össze is fogják vagy irányítják is tevékenységüket. Természetesen a jogköröket, akárcsak nálunk, még pontosan tisztázni kell, de ez a mindennapi gyakorlatban kialakul majd. A szovjet Hazaérkezett a magyar küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) szabályzat pontosítja és bővíti a szakszervezetek jogait és kötelességeit. Ennek megfelelően a szakszervezeti tagok részt vehetnek a vállalat, az intézmény, vagy a gazdasági szervezet vezetősége, az állami és társadalmi ügyek intézésében. A kongresszuson is érződött, néhány felszólalásban el is hangzott, hogy olyan körülményeket kell létrehozni a gazdaságban, hogy minden dolgozó magáénak érezze a munkahelyét. Ez a megfogalmazás az új szervezeti szabályzatban is szerepel. A szervezeti élet demokratizálását jelzi, hogy a választások során minden vezető posztra több jelölt is állítható. Szombaton, kora délelőtt zárt ülésre került sor, amelyen megválasztották a Szaktanács és a Központi Revíziós Bizottság tagjait. A Szaktanács elnöke ismét az 57 éves Sztyepan Sarajev, az SZKP KB és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja lett. A zárt ülés idején a külföldi küldöttségek — köztük a magyar szakszervezeti delegáció — koszorút helyeztek el a Lenin Mauzóleumnál és az ismeretlen katona sírjánál. A tanácskozás berekesztése után a Kreml Kongresszusi Palotájában a szaktanács fogadást adott a külföldi vendégek tiszteletére, amelyen részt vett a Gáspár Sándor, a SZOT elnöke vezette magyar küldöttség is. A magyar szakszervezeti küldöttség szombaton visszaérkezett Budapestre. Fodor László, Mester Nándor A szvjet tapasztalatokat senki sem hagyhatja figyelmen kívül A szovjet átalakítási folyamat kibontakozása és a szakszervezetek ebben való részvétele, amelyhez a mostani kongresszusi vita nagyon sok ösztönzést adott, bizonyosan nem csak a szovjet társadalom fejlődését fogja előmozdítani, hanem termékenyítő hatással lesz a világ egész baloldali szakszervezeti mozgalmára, s így természetesen a Szakszervezeti Világszövetségre is, amely a szakszervezeti mozgalom legforradalmibb osztagait tömöríti. Már most növekszik az érdeklődés — éppen a szovjetunióbeli változások miatt — az SZVSZ iránt, és kezd fokozódni annak lehetősége, hogy a Szakszervezeti Világszövetség legyen a forradalmi szakszervezeti mozgalmakban kialakuló új vonások megismerésének, megvitatásának valódi, serkentő fóruma. Az SZVSZ eddigi gyakorlatának ugyanis volt egy olyan gyenge oldala, hogy egymásról csak szépeket mondtunk. Annak a kritikai szellemnek, amely a Szovjetunióban meghonosodott, át kell hatnia a szovjet és a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat is a mindnyájunk előtt álló nagy feladatok jobb megoldása érdekében. Az SZKP XXVII. kongresszusa után az egyetértés kifejezése mellett sok olyan vélemény is elhangzott, hogy számunkra a kongresszus nem mondott különösebbet, az ott célul kitűzött változásokon mi már régen túl vagyunk. Természetesen ez elfogadhatatlan nézet, mert egy olyan ország, mint a Szovjetunió munkásmozgalmának, kommunista pártjának mai törekvéseit senki sem hagyhatja figyelmen kívül, mindenkinek el kell gondolkodnia rajtuk. Mi sem mondhatjuk azt, hogy számunkra a szovjet szakszervezetek kongresszusa nem mondott semmit. Nagyon is sokat mondott. Leginkább azt sugallja, hogy nekünk is mindennap alaposan át kell gondolnunk tevékenységünket, mert amit tegnap csináltunk, az tegnap még jó lehetett, de ma már nem, s ami ma jó, az holnap már nem biztos, hogy megfelel. A szocializmus mozgékony társadalom, ha a gazdaság esetleg stagnál is, a társadalom mozgásban van. Ezt a mozgást a szakszervezeti mozgalomnak követnie kell, mert különben elmarad a társadalmi igényektől. Alapvető elvi kérdéseink már tisztázottak, de a gyakorlatunk még nem mindenben. Az pedig nagy igazság, hogy a gyakorlatnak sohasem kell „szégyellnie magát”, ha az elméletet nem igazolja a gyakorlat. A legfőbb tanulság tehát a szovjet szakszervezeti kongresszusból a gondolkodás parancsa; az, hogy mindig készek legyünk felülvizsgálni: az adott helyzetben, sajátos körülményeinket szem előtt tartva nekünk mit kell tennünk. Moszkva, 1987. február 28. A szakszervezeti mozgalom az egyik szervező ereje lehet a szovjet reformfolyamatobnak Gáspár Sándor nyilatkossain a moszkvai tanácskozásran Gáspár Sándor, a SZOT elnöke a szovjet szakszervezetek kongresszusán részt vett magyar küldöttség vezetője, szombaton Moszkvában nyilatkozatot adott a Népszava és az MTI tudósítójának az aznap véget ért tanácskozásról. — Befejezte munkáját a szovjet szakszervezetek kongresszusa. Nem a mi feladatunk a kongresszus munkájának értékelése, de van benyomásunk, véleményünk, ezt szeretném röviden összefoglalni — mondotta bevezetőben Gáspár Sándor. — Először is meg lehet állapítani, hogy ilyen érdeklődés, mint most, nem előzött meg egyetlen szovjet szakszervezeti kongresszust sem. Ennek oka ismert min Óriási szervezeti erő Köztudott, hogy egy szakszervezeti mozgalom, amely mindig konkrét társadalmi viszonyok között végzi munkáját, soha nem előzheti meg korát, de nem is maradhat el attól. Ez a Szovjetunióban is érvényes. A szovjet szakszervezetek eddig olyan módon végezték munkájukat, ahogy elvárták tőlük. Most, hogy a vezetésnek más az elvárása és a tömegeknek más az igénye, világos, hogy a szakszervezeteknek is sok vonatkozásban változtatniuk kell munkájukon. Nem lehet ilyen rövid idő alatt mindenben igazodniuk a megváltozott körülményekhez, de a szándék megvan, és ez a lényeg. A szovjet szakszervezetek is tisztában vannak azzal a régi elméleti tétellel, hogy aki változtatni akar, annak magának is tudnia kell változni, hogy régi felfogás alapján, régi módon nem lehet megoldani az új feladatokat. A négynapos vita azt bizonyította, hogy a szakszervezeti mozgalom egyik ébresztő, szervező ereje lehet a kibontakozó szovjet reformfolyamatoknak. Miért merem ezt mondani? Azért, mert a modern munkásmozgalomnak ilyen szervezett, erős osztaga még soha nem volt a világon, amilyen a szovjet szakszervezeti mozgalom. Száznegyvenmilliós tagsága átfogja a szovjet társadalom egészét, mélyen be van épülve a tömegekbe. Sok vád érte a szocialista országok szakszervezeti mozgalmát, ezen belül a szovjet szakszervezeteket is, hogy igazán nem bontakoznak ki, nincs önálló arculatuk, nincs önállóságuk. Kétségtelen, hogy szocialista viszonyok között — erről azitteni kongresszusi vitában is szó volt — elvileg még nem egészen tisztázott, hogy egy munkáshatalmon belül, ahol van egy vezető párt, van a denki előtt. A kongresszus szelleme és mondanivalója, egész munkája nagyon világosan visszaigazolta az SZKP törekvéseit. Nevezetesen azt, hogy a szovjet vezetés akarja a változást, a tömegek pedig igénylik a változást. Ez a kongresszuson nagyon sokféleképpen kifejezésre jutott, s ami még fontosabb : megfogalmazódott, hogy a szakszervezeti mozgalom hogyan tudja segíteni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyeket az SZKP egy évvel ezelőtt elindított, és milyen módon kell a szakszervezeteknek is változniuk ahhoz, hogy még eredményesebben szolgálják a reformfolyamatokat, dolgozók érdekeit kifejező kormányzat, és van egy klasszikus munkásszervezet a szakszervezet, ebben hol van a szakszervezeti mozgalom helye. Bár ez elméletileg még nincs teljesen kidolgozva, és most, a kongresszuson Gorbacsov elvtárs maga is utalt az elvi kérdések tisztázásának szükségességére, ez az óriási szervezeti erő már így is, már most is olyan lehetőségekkel rendelkezik, amelyek nincsenek meg a világ más szakszervezeti mozgalmainak. Ami a szovjet szakszervezeteket illeti, ezek a társadalom minden szférájába be vannak épülve, és a dolgozókat érintő egyetlen alapvető kérdést sem lehet eldönteni a szakszervezetek nélkül. Ezt a kongresszuson Gorbacsov elvtárs egyrészt mint tényt szögezte le, másrészt mint követelményt is felállította a szovjet szakszervezetekkel szemben, mert szerepüket, hatáskörüket eddig sem vitatták, de nem mindig tartották tiszteletben. Éppen annak a politikának következtében, amely ellen az SZKP most mint helytelen gyakorlat ellen fellépett. Tehát itt még szabadabb utat, még nagyobb lehetőségeket nyitnak a szakszervezetek előtt. Fontos tény az is, hogy a dolgozók szociális és kulturális igényeinek kielégítésében a szovjet szakszervezetek óriási anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, amelyek világviszonylatban páratlanok. Ide tartozik a tagság anyagi érdekeinek képviseletén kívül a dolgozók üdültetése, sportolási és kulturális igényeinek kielégítése, szakképzésük segítése is, a mindehhez szükséges olyan hatalmas intézményhálózat fenntartása is, amilyent egyetlen más ország szakszervezeti mozgalma sem birtokol. Ezen a téren óriási eredményeket értek el. A kongresszus nemcsak fontos szovjet belpolitikai esemény volt, hanem nagy eseménye a nemzetközi szakszervezetimozgalomnak is. Az iránta való nemzetközi érdeklődést mutatta, hogy ilyen nagy külföldi részvétel a szocialista országoknak még egyetlen szakszervezeti kongresszusán sem volt. Olyan szakszervezetek is képviseltették magukat, amelyek húsz-harminc éve nem voltak jelen a szovjet szakszervezeti kongresszusokon. Közöttük van a brit TUC, amelynek a főtitkára vett részt és fel is szólalt a kongresszuson. Megemlíthetem, hogy szintén a főtitkár képviselte az olasz CGIL szakszervezetet is, amelynek pedig az SZVSZ-ből történt kilépése óta ilyen magas szinten nem volt kapcsolata a szovjet szakszervezeti mozgalommal, összesen 135 ország szakszervezeti mozgalmának képviselői voltak itt most Moszkvában. E széles körű külföldi részvételnek két oka van. Az egyik kétségkívül a Szovjetunióban megindult változások iránti nagy érdeklődés. A másik ok abban rejlik, hogy Nyugaton a baloldal ellen a jobboldal mostanában koncentrált, jól előkészített támadást hajt végre, és ennek fő célpontjai a szakszervezetek, amelyek mindenütt a baloldal legnagyobb erőit jelentik. A baloldali pártok mostanában észlelhető választási sikertelenségeit is lényegében az okozza, hogy a szakszervezeti mozgalom a gazdasági válság következtében előállt helyzetre nem tud megfelelő választ adni, követhető stratégiai célokat meghatározni. Valószínűleg azért, mert elkényelmesítette a második világháború utáni gazdasági fellendülés, amely során a kormányzattal való partneri viszony alapján valóban igen jelentős szociális eredményeket vívtak ki a dolgozók számára, de nem készültek fel elégszakszervezeti mozgalom korábban nem mindig és nem mindenben tudta betölteni hivatását, de már napjainkban is képes hatékonyan és erőteljesen támogatni az SZKP törekvéseit. És mint gé a „zordabb időkre”. Ezek pedig a válsággal bekövetkeztek, elérkezett a szociális juttatások megnyirbálásának, a munkanélküliség növekedésének időszaka, és a tőke törekvéseinek kivédésére a szakszervezetek egyelőre nem találják a hatásos harci eszközöket. Közben a tőke óriási nyomást gyakorol rájuk, arra hivatkozva, hogy a gazdasági válság felszámolásához „szabad kezet kell kapnia”, lépéseit nem szabad zavarniuk a szakszervezeteknek sem. Most itt tart tehát a nyugateurópai szakszervezeti mozgalom, amelyben korábban sokat vitatták a szocialista országok szakszervezeteinek jellegét, szerepét, megkérdőjelezték még létük szükségességét is, mondván, hogy a munkáshatalmon alapuló országban milyen „játéktér” jut egyáltalán nekik. Ebben mi is hibásak voltunk, egy időben valóban olyanok voltunk, amilyennek a nyugati szakszervezetek láttak minket. Nem optikai csalódás volt, amikor nem látták sajátos, önálló arculatunkat, mert feloldódtunk a társadalmat irányító politikai mechanizmusban. De az utóbbi öt-tíz évben már jobban felfigyeltek ránk, hisz végülis a szocialista országok szakszervezeti mozgalma jelenti számukra a jövőt. Felénk orientálódnak, mert a dolgozó embereket a munkáshatalom, a szocializmus eszméitől — a szocialista rendszerek gyengéi, általunk elkövetett hibái ellenére — nem lehet eltántorítani. A szocialista eszmék iránti vonzalom növekedését mutatta és állapította meg a XI. szakszervezeti világkongresszus is, s ebben a növekedésben bizonyára jelentős része volt az SZKP nem sokkal előtte lezajlott XXVII. kongresszusának. A szovjet szakszervezeti kongresszuson való igen népes külföldi részvételnek nyilvánvalóan ez volt a másik fő oka, ahogy a kongresszus mutatta, további távlatok nyílnak a szakszervezeti munkafejlesztésében, tehát a szakszervezetek a szovjet belpolitikai életnek még inkább meghatározó tényezőivé válhatnak. A nentavikkai szakszervezeti ttmaytt ittmntik is fontos esemény.