Népszava, 1989. július (117. évfolyam, 153–178. sz.)

1989-07-10 / 160. szám

NÉPSZAVA 1­9­8­9. J­Ú­L­I­U­S 10., HÉTFŐ Los­oncay Gézát törvénytelenül tartották fogva A Legfőbb Ügyészség 32 év u­tán megszüntette a nyomozást A Nagy Imre és társai javá­ra emelt törvényességi óvás benyújtásával egyidejűleg a Legfőbb Ügyészség — bűn­­cselekmény hiányában — megszüntette a nyomozást Losonczy Géza ellen. A né­hai államminiszter ellen 1957. március 10-én rendelt el nyomozást a Belügymi­nisztérium, annak bizonyítá­sára, hogy 1955 végétől egé­szen 1956. november 23-ig — tehát a jugoszláv nagykö­vetségen is — elkövette a szervezkedés bűntettét. A Legfőbb Ügyészség mos­tani határozatának indoko­lásából kiderül, hogy Loson­czy Gézát 1957. április 11-én Romániában tartóztatták le, s azt követően többször ki­hallgatták. Az iratok szerint augusztusban ismertették a nyomozás anyagát a gyanú­sítottal, aki arra több mint 60 oldalnyi észrevételt tett. Ezt követően azonban a nyomozást nem fejezték be, hanem 1958. január végéig folytatták. Losonczy Géza 1957. december 21-én a bör­tönben elhunyt. Egészségi ál­lapotára vonatkozóan nem találtak egyértelmű adato­kat. Az akkor hatályos jogsza­bályok szerint az előzetes letartóztatás elrendelésének általános feltétele minde­nekelőtt a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanú­ja volt. Mivel ez nem állott­ fenn, az egykori állammi­nisztert haláláig törvényte­lenül tartották fogva — mu­tat rá a határozat. Utal a magyar—jugoszláv kor­mányközi egyezményre is, amely szerint a Jugoszlávia budapesti nagykövetségén tartózkodók elhagyhatják az épületet, őket nem vonják felelősségre. Az eljáró szer­veknek tehát figyelembe kel­lett­ volna venniük ezt az egyezményt is. (MTI) Kánikulai hétvége a földeken A hét végén tomboló kániku­lában dolgoztak a kombáj­nok Szolnok megyében, az ország második legnagyobb gabonatermő területén. A 133 ezer hektárnyi búzát ki­­lencszáznál több arató-csép­lőgép vágta, s több száz szál­lító jármű hordta a szemet a magtárba. A tiszaföldvári Lenin Tsz határában dolgozó tizenhét kombájnos egyetlen nap alatt kétszáz hektárról takarította be az ígéretes termést. Jóllehet a kombáj­nok vezetőfülkéje légkondi­cionált, a hőség kemény próbára teszi a mezei brigá­dok tagjait, akik számára mozgójáratok hordják a friss, hideg üdítőt és a főtt ételt. A hét végére Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági üze­mei befejezték az őszi árpa betakarítását, s mind a 75 kalászos gabonát termelő gazdaságban megkezdődött a búza aratása. Az idén 6000­ hektáron termesztett árpa 4,5—4,6 tonnás hektáronkén­ti termésátlaga jobb, mint a tavalyi, s az elmúlt évit né­mileg meghaladó termésre számítanak a 92 ezer hektá­ron termelt búzából is. Vasárnap már több mint 700 kombájn vágta a rendet folyamatosan Hajdú-Bihar­­ban. Az elmúlt évek hagyo­mányainak megfelelően a gazdaságok kölcsönösen gé­pekkel segítik egymást, a legtöbb kombájnt mindig az érettebb gabonatáblákba irányítják. A Hajdú-Bihar Megyei Gabonaforgalmi és Malom­ipari Vállalat folyamatosan vásárolja fel a termést. Pén­tek estig 3500 tonna árpát és 6000 tonna búzát vettek át a gazdaságoktól. (MTI) Fogyasztói Árindex Füzetek Hangsúlyváltás a KSH munkájában? „A tavalyi év — amelynek statisztikai értékelései most készülnek el — az életszín­vonal alakulásának szem­pontjából fordulópontot je­lent: 1988-ban több évtize­de először fordult elő, hogy a lakossági fogyasztás egé­sze csökkent. Ebben megha­tározó szerepet a fogyasztói árak jelentős mértékű —­ kétszámjegyű — emelkedése játszott, amellyel a lakosság nagyobb részének jövedel­me nem tudott lépést tarta­ni. Növeli az árváltozások kedvezőtlen életszín­vonal­­hatásait, hogy az áremelé­sek elsősorban a fogyasztás­ban alapvető szerepet be­töltő javakra koncentrálód­nak, így volt ez 1988-ban, és — sajnos — az idei évben is ezzel kell számolnunk” — olvasható a Fogyasztói Ár­index Füzetek most megje­lent első szá­mána­k beveze­tőjében. A kiadványt már önmagában is egyfajta nó­vumként vehetik kézbe az előfizetők: a KSH eddig a lakosságot legfeljebb általá­nos adatokról informálta, a statisztikai évkönyv kötetei­ben. A füzet bevezető gondola­tain túlmenően vajon mi késztette arra az intézetet, hogy jobban a lakosság felé forduljon? — kérdeztük a kiadvány szerkesztőjét, Faith Gáspárt, a KSH osz­tályvezetőjét. — Azért a lakosság eddig is hozzájuthatott az ilyen adatokhoz, hiszen előfizet­hette a­ közlönyöket. Elis­merem, azokból nehezebb volt kihámozni a lényeget. Tény azonban, hogy most hangsúlyváltás történt mun­kánkban, ennek tényleges eredménye a lakosságot leg­inkább foglalkoztató infor­mációk, így a fogyasztóiár­index-módosulások negyed­­évenkénti rendszeres közre­adása. Az információk bir­tokában pedig — reméljük — nem csupán célirányo­sabb kérdéseket tehetnek fel az emberek reáljövedel­mük változásával kapcsolat­ban, hanem igényeiket is pontosabban megfogalmaz­hatják a politikai, az érdek­védő szervezetek vitáiban. A kiadvány ígérete sze­rint a „számok nyelvén kí­vánja bemutatni azt, hogy a statisztikai átlag hogyan ala­kul, hogy jelenik meg az egyes rétegeknél”. Milyen rétegekre gondolnak? — Voltaképp már az első számban az aktív — inaktív lakossági rétegek szerint, a gyermekek számától, a lakó­hely típusától függően szá­moltuk ki a fogyasztást rep­rezentáló termékféleségek körét, azok árváltozását. El­ső füzetünkben az 1988-as esztendő fogyasztóárindex­változásait mutatjuk be, ré­tegek szerint is. Kiderül, hogy kit hogyan érint az infláció. Az árak megfigyelését mi­lyen módszerrel végzik? — Szerte az országban, havonta egy-két alkalom­mal végeznek próbavásárlá­sokat ármegfigyelőnk. Lé­nyegesnek tartom, hogy nem a közlönyben meghirdetett árváltozásokat vesszük ala­pul, hanem a boltokban ténylegesen kapható termé­kek árának alakulását. Igyekszünk kiszűrni a bur­kolt árváltozások zömét, vagyis termékcsoportok kö­zül válogatunk, vásárlóink nem ragaszkodnak konkrét cikkekhez. Ha tehát egy drágább importtermék je­lenik meg a piacon­­— mondjuk egy olasz cipő !—, akkor nem feltétlenül annak az árát kalkulálják a próba­vásárlók, hanem a települé­sen kapható férfi marh­a­­bőr cipő átlagárát. Ugyan­így, a kivételesen olcsó ter­mék sem biztos, hogy felke­rül a felmérést végzők lis­tájára. Egyébként a felmé­rések korántsem fillérekbe kerülnek, ám azokat annak ellenére fontosnak ítéljük — és ez megint csak egyfajta, szemléletváltást tükröz a KSH részéről —, hogy több tízmilliós kiadást jelentenek az intézetnek. (voksán) Moszkvai filmfesztivál Brezsnyev idején elutasították volna ezeket az alkotásokat Szombaton reggel egy len­gyel és egy francia verseny­film sajtóvetítésével kezde­tét vette a XVI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál versenyprogramja. A filme­ket este tekinti meg a nem­zetközi zsűri, amelynek el­nöke Andrzej Wajda lengyel rendező. A korábbitól eltérően az idei versenyprogram mind­össze húsz filmből áll. And­rej Plahov ismert szovjet kritikus, a válogatóbizottság elnöke újságíróknak elmond­ta: a mostani fesztivál kü­lönlegessége, hogy számos olyan filmet vetítenek, ame­lyeket a pangás éveiként emlegetett brezsnyevi idő­szakban eleve elutasítottak volna azzal az indoklással, hogy a „művészethez semmi közük”. A versenyfilmek közt van például a „Láva” című lengyel film, amely a korábban tabutémának szá­mító orosz—lengyel viszonyt boncolgatja, vagy a „Nyár kísértetekkel" című japán alkotás, amely misztikus elemeket tartalmaz. Tábor táborozóknak Alapismereti gyalogtúra-tá­­borozó tanfolyamot rendez a középiskolásoknak, szakmun­kástanulóknak augusztus 12 —20-ig az Esztergom, Sípoló­hegy feletti kempingben a Budapesti Természetbarát Bizottság. A táborozók tájé­kozódási, táborozási ismere­teket szereznek a táborozás során. A tábor költségeit a rendező szerv jelentős mér­tékben támogatja. Az O8 közleményeiből A Magyar Emberi Jogok Alapít­vány az Országos Sajtószolgála­ton keresztül felhívást juttatott el szerkesztőségünkhöz, amely­ben kifejtik, hogy egyre aggasz­tóbb hírek érkeznek Cs. Gyi­­mesi Éva kolozsvári Irodalomta­nár sorsa felől. Ezért a New York-i székhelyű Magyar Em­beri Jogok Alapítvány tiltako­zásra szólít fel minden emberi jogi szervezetet. Kádár János életútját kíséreli meg értékelni az MSZMP Mar­xista Egységplatformjának fel­hívása, amelyben többek között kifejtik, hogy Kádár János nem­csak a magyar, hanem a nem­zetközi munkásmozgalom, vala­mint a magyar nép nagy halott­­ja is. Ezért kérik az MSZMP el­nökségét, és a temetési bizott­ságot, hogy Kádár János holt­testét az Országházban ravata­lozzák fel, hogy a magyar nép és nemzetközi tisztelői méltón róhassák le kegyeletüket. Nemzetközi demonstráción képviseltette magát a Baloldali Alternatíva Egyesülés. Ennek ta­pasztalatait felhívásukban fogal­mazzák meg, amelyben tilta­koznak a nemzetközi tőkés cent­rumok pénzügyi diktatúrája el­len, s a szegény országok, köz­tük hazánk adósságainak eltör­léséért szállnak síkra. Mint a felhívásban kifejtik: az adós­ságcsapdából csak nemzetközi összefogás útján lehet kitörni. Ezért el kell kezdeni az adós­ságtörlesztés átütemezését, majd elengedésének követelését. A nagy francia forradalom esztendejében nyílt meg az ország egyik legrégibb cuk­rászdája, a pécsi Caflisch, amely folyamatosan műkö­dött az elmúlt kétszáz év alatt. Cégtáblájára kétszer került fel a Caflisch név. Először 1865-ben, amikor a Svájcból érkezett vándorle­gény, Caflisch Kristóf meg- Kétszáz éves cukrászda Pécsett telepedett Pécsett és megvá­sárolta az üzletet előző tu­lajdonosától. Másodszor 1988- ban, amikor kívül-belül fel­újították a cukrászdát, s pa­tinás szépségével együtt visz­­szakapta a márkás nevet. A város korzóján, a Kos­suth Lajos utcában áll az ér­dekes vendéglátóhely. A sok viszontagságot megélt eme­letes épület földszintjén mű­ködik a cukrászda — már a török utáni első összeírásban (1695) is szerepel, ennek alapján a szakemberek kö­zépkori eredetűnek tartják a házat. # 5 „Mikor bontanak végre a Bermuda-háromszögben” cí­mű, nemrégiben megjelent írásunk után többen is megkeresték szerkesztőségünket az ottlakók közül. Volt, aki így méltatlankodott: „Miért mindig a taná­csiakat szólaltatják meg riportjaikban? Az építéssel, szanálással összefüggő ügyek elsősorban az állampol­gárokat érintik közvetlenül és érzékenyen. Miért nem őket hallgatja meg az újságíró? Azokat, akik évtize­dek óta arra várnak, hogy a tanács végre beváltsa ígé­retét.” Itt Kispesten, a Vöröshadsereg útja, Korvin kör­út, Ady Endre út és Mátyás király út által határolt te­rületen — ez az a bizonyos Bermuda-háromszög — úgy harminc éve építési tilalom van. Eddig úgy tudták a környékbeliek, hogy végre költözhetnek. Újabban is­mét teljes bizonytalanságban élnek. Rettenetesen rossz a hangulat. — Tulajdonképpen me­gint ott vagyunk, ahol vol­tunk 20 évvel ezelőtt, hogy senki nem tud semmit. Min­dig mást mondanak a ta­nácsnál — mondja szomo­rúan Purák Márta, aki a Korvin körút 14-ben lakik, s aki foglalkozására nézve női szabó, iparát itt gyakorolja a csöppnyi szoba-konyhás lakásban. — Tessék elkép­zelni, tavaly decemberben összehívtak bennünket a ta­nács illetékes vezetői ide a közeli iskolába, és bejelen­tették: „akinek megfelel a felajánlott lakás, karácsony és újév között már el is köl­tözhet ...” Most július van. A szomszédasszonyom, egy tanárnő, a napokban bent volt a tanácsnál, neki azt mondták, hogy a nyarat még biztosan itt fogjuk tölteni. Nekem kétezeregyben telik le az az összeg, amelyet le­lakhatok abból, amit ráköl­­töttem a lakásomra és rész­ben a házra is, hogy vala­hogy kinézzünk. Lehet, hogy még akkor is itt leszünk? Elherdált milliók — írja meg — jegyzi meg egy másik szomszéd —, hogy nekünk nagyon fáj egy nem­régiben megjelent újságcikk. Azt írták rólunk, hogy itt, a Bermuda-háromszögben, a romos lakásokban olyan sze­gény emberek élnek, akik tu­lajdonképpen nem is akar­tak soha változtatni a körül­ményeiken, nem akartak ki­törni a szörnyű helyzetből. Kérem, itt negyven év ment el úgy, hogy mindenkit lebe­széltek arról, hogy költsön a lakására. Ennek ellenére jó néhányan a saját kockáza­tunkra fürdőszobát csinál­tattunk, parkettáztattunk, kifestettünk és mázoltat­­tunk, vállalva, hogy akár egy év múlva a buldózerek martaléka lesz az egész. De azt gondoltuk, egy évre is megéri, hogy normálisan él­hessünk. *— Ha nem hagyták volna lerohadni ezt az egész kör­nyéket, higgye el nekem, a Wekerle szépségével vete­kednének a mi házaink is — mondja egy másik lakó. — Elkeserítő, hogy a régi kispesti családok gyerekei­nek el kellett költözniük, mert a családi házakat nem engedték bővíteni, nem ad­tak engedélyt a tetőtér-beépí­tésekre, arra, hogy egy eme­letet ráhúzzon valaki a jó alapra, vagy a kisebb ház mellé egy kétszobás toldalé­kot tegyenek. — Fel vagyunk háborod­va, hogy ötmillió forint ki­sajátítási kártérítést kapott valaki a házáért. Nem az összeget sokalljuk, mert a ház többet ér. Hanem azon háborgunk, hogy ezt a cso­dálatos családi házat is le fogják bontani. Miért? Ami­kor fél Kispestet lebontot­ták, azt hiszem, a hetvenes évek elején, megdöbbentő tragédiákat éltünk át. Em­berek lettek öngyilkosok, családi életek mentek tönk­re, nem beszélve az elher­dált milliókról. Egy felelős vezető azt mondta úgy tíz esztendővel a nagy bontások után: „Ma már biztosan nem bontanánk le a házak felét sem”. Lehetséges, hogy az illetékesek sem járnak el a kötelező gondossággal? Le­het, hogy öt év múlva me­gint azt mondja valaki, kár volt lebontani a jó házakat itt is? Leitgéb Jánosné azt vála­szolja kérdésemre: ők, ha minden jól megy, hamaro­san költöznek. „Itt születtem 67 évvel ezelőtt, a Szalay ut­ca 11-ben. Harminc éve itt a lakom a 18-ban. Az a sze­rencsénk a párommal, hogy a régi családi házból is van egy negyed tulajdonom, s a mostaniban is egy fél. Így a kisajátítási összegből le­ tud­tunk előlegezni egy kis csa­ládi házat a KISZ-lakótelep mellett. De most azért na­gyon meg vagyunk ijedve. Úgy elhallgattak ezek ott a tanácsnál, mint a pinty. Ne­künk meg időre kell fizet­nünk. Mi lesz, ha nem kap­juk meg a kisajátítási ösz­­szegeket? Ha visszamegy a bolt, újabb kis házat nehe­zen fogunk találni ennyi pénzért itt a környéken. Mert hát ehhez ragaszko­dunk.” — A tanácsiakat egyálta­lán nem érdekli, hogy mi hogyan élünk, milyen csalá­di problémákat idéz majd elő sokaknál az elköltözés ténye. De ez a kisebbik baj. Jöjjön beljebb, nézze meg, hogy hol lakunk mi — invi­tál szoba-konyhás lakásába Pintér Istvánné, akinek hat­éves kislánya is a nyomunk­ban van, s bele is szól a fel­nőttek beszélgetésébe: „Mondd el a néninek, hogy­ befalazták a WC-t is.” Panaszok házról- házra — Itt a Szalay utca 15- ben három lakást falaztak be az elmúlt két évben — mondja magyarázóan Pin­­térné. — A mi lakásunk nem komfortos. Kijárunk WC-re a kert végébe, azaz amolyan falusi árnyékszékre. Kértük a tanácsiakat, hadd költöz­zünk át abba a komfortosí­­tott lakásba akár egy évre is. Falazzák be a mi laká­sunkat inkább. De mire ha­zajöttünk a munkából, már be is volt falazva az angol WC-s szoba-konyha. Ahogy bejött, látta, milyen szép ház volt ez valamikor? Itt köz­vetlenül mellettünk is meg­ürült egy szoba-konyha az elmúlt években. Kértük azt is, hadd nagyobbítsuk meg a mienket vele, annál is in­kább, mert ez régen össze is tartozott. Befalazták ezt is. Írja meg nyugodtan, hogy nagyon sok pénzt költöttem volna erre a lakásra, ha lett volna valaki a tanácsnál, aki felkarolja az öntevékeny lakókat. — Most hallottam: előfor­dulhat, hogy a telet is itt töltjük — szólal meg mel­lettünk Soltész Imréné, aki szintén az udvarban lakik. — Az elmúlt télen napi 150 forintot fűtöttünk el olajjal. Ha itt kell maradnunk, vagy fűteni, vagy enni fog a csa­lád, mert ezt nem fogjuk bírni. Itt éjjel-nappal fűteni kell, mert különben megfa­gyunk. Bementem én is a ta­nácsba, mondtam, veszek egy hordozható cserépkály­hát, el is tetettem, 11 ezer 600 forint lett volna. Azt mondták, ne vegyek kály­hát. Legyek nyugodt, me­gyünk. Hát vettem egy mo­sógépet. De lehet, hogy meg fogom bánni. De menjen nyugodtan tovább az utcá­ban, ezek a panaszok házról házra ismétlődnek, és akkor még nem beszéltünk a csa­ládi problémákról, amikor egy udvarban lakik a nagy­mama meg a fiatalok, vagy a testvérek, akik segítik egy­mást. S mi lesz az öregek­kel, akik itt egy csomóban élnek, hatvan-hetven éve együtt, egymást segítve? Mind meghalnak, ha elköl­töztetik őket Káposztásme­­gyerre. A terv szent dolog — El vannak keseredve a szomszédok, és joggal — mondja a szemközti házból egy fiatalasszony, Kozák Ju­dit, akinek a férje gumijaví­tó kisiparos, és itt a saját telkükön áll a műhely is. — Nekünk saját tulajdonunk a ház, noha csak részben. Az anyósommal és egy nagyné­nivel lakunk közösen, de mindenki a saját lakrészé­ben. Én magam is rengete­get járok a tanácsba. Nem tudok választ kapni arra a kérdésre, miért akarják le­bontani a mi házunkat. Lát­ja, a gyár falához ragasztva építkeztek annak idején a tulajdonosok. A gyár meg­marad. Mi itt vagyunk köz­vetlenül mellette.- Útban nem leszünk, akármilyen építkezés is folyik majd itt. Akkor miért kell minket is lebontani? Én nem tudok magának egyetlen tanácsi előadót sem szidni, hogy ez vagy az az illetékes méltat­lanul bánt velem, vagy eh­hez hasonló. Nekem az a problémám, hogy nem vála­szolnak arra a kérdésre: mi­ért. Mert az nem válasz, hogy a tervek már elkészül­tek, a tervekben ez így áll. Én szeretném meggyőzni a tervezőt, hogy a mi esetünk­ben tévedett. Egyébként ezt eddig nem is cáfolta egyet­len illetékes sem, de az el­készült terv, úgy látszik, szent dolog. A legelkeserí­­tőbb az, hogy számunkra nem kétséges: ma is ugyan­úgy működik, ugyanúgy dönt a tanács, mint ezelőtt húsz évvel. Nem változott semmi az államigazgatás­ban. Ma is egy sima, legya­lult területet akarnak átad­ni a kivitelezőknek, mert így a legegyszerűbb. A nyi­latkozatokban szépen el­mondják, ma már nem bon­tanak csak úgy, ami értékes a város számára, azt megóv­ják. De a gyakorlat egyálta­lán nem ezt mutatja. A pa­pírok mögött nem látják az embert. Mi is meggyőzhetők vagyunk, de csak igazi ér­vekkel. Miért mondjak le az én szép és kényelmes lakó­helyemről, négyzetméteren­ként ötezer forintért, ha ezt egy pár év múlva majd el­adja a tanács húszezerért. Kik fognak ide jönni lakni? Kispesti munkásemberek? Ide sorházakat terveznek, kiskertekkel. — Tudja, azt is beszélik — fűzi hozzá a szomszédból valaki —, hogy összevissza állapítják meg a kisajátítási összegeket. Egy-egy rosz­­szabb házért lényegesen töb­bet ígérnek. Itt az Ady End­re utcában egy 100 négyszö­göles telken lévő toldott­­foldott házért például 2,1 milliót adtak. A tulaj egy hónapon belül el is költö­zött. Egy 150 négyszögöles telekért és 80 négyzetméte­res házért 3,9 milliót aján­lottak ... Ne csodálkozzon senki, hogy az emberek bi­zalmatlanok, még az igazat sem hiszik már el a taná­csiaknak ... Kovács Ildikó Hangulat jelentés a „Bermuda-háromszögből" Senki sem tud semmit

Next