Népszava, 1991. december (119. évfolyam, 282–305. sz.)

1991-12-02 / 282. szám

NÉPSZAVA 199­1. DECEMBER 2. HÉTFŐ A múlt uralja a jövőt Jugoszláviában Nyilatkoznak az európai városok konferenciájának résztvevői Mielőbb be kell fejezni a gyilkos háborút. Ez a fő gon­dolata annak a békefelhívásnak, amelyet az európai városok konferenciáján fogadtak el. Földrészünkről 15 ország csaknem negyven városának, valamint hat nem­zetközi szervezetnek a képviselői két napon át keresték a kiutat a jugoszláv válságból. Hogy milyen eredmény­nyel, milyen reményekkel és kétségekkel, erről beszél­getett munkatársunk a tanácskozás három résztvevő­jével. SONJA LICHT, a belgrádi Európa Kutató Intézet mun­katársa, a háborúellen­es mozgalom elszánt harcosa. — Én úgy látom, hogy egyre többen értik meg — nemcsak nálunk, másutt is —, milyen tragédia ez a háború. Ez nem csekély eredmény. Úgy tűnik, az embereket meg kell tanítani arra, hogy egyen­jogúnak, partnereknek tekintsék más nemzetek, nemzetiségek fiait. Azt ta­pasztaltuk, hogy a városok képviselőinek egy része még mindig nem az adott város lakóit, az embereket képvi­seli, hanem köztársasági, nemzeti politikában gondol­kodik. Miközben fennen han­goztatják, hogy szakítottak a kommunizmussal, hogy maxi­málisan demokratikusak, a most keletkező nemzetálla­mok annak modelljét hasz­nálják fel saját politikai cél­jaikra. A horizontális, de­mokratikus struktúrák, ame­lyek ellenszerei lehetnének ennek, még nem alakultak ki. Nehéz megbékélést várni azoktól, akik Jugoszláviát ilyen helyzetbe juttatták. Az ENSZ, Európa kényszerítheti őket, de így nem lesz ko­moly, igazi béke. A felszín alatt ott fognak fortyogni az indulatok: a horvátok to­vábbra is azt fogják mon­dani, hogy a szerbek ördö­gök, és fordítva. Marad, ami most is van: a múlt uralja a jövőt. Ezért fontos az embe­rek mozgósítása, hogy a vá­rosok saját politikát alakít­sanak ki, s ne a nemzeti-et­nikai tömbösödést segítsék. — Az izoláció nagyon ve­szélyes, s különösen az nem­zeti-etnikai alapon. A nyu­gatiak egyszerűen értetlenül figyelnek bennünket, nem ér­tik, mi a bajunk. S mert nem értik, mi vagy azt hisz­­szük, hogy nem akarnak se­gíteni, vagy versengünk ke­gyeikért, hogy az elsők le­gyünk a sorban. Egyik ma­gatartás sem jó, mert nem segíti elő a partnerség, az egyenjogú együttműködés ki­alakítását. SÜLI JÁNOS, Kassa óvá­rosának polgármestere: — Szerintem óriási lépés, hogy találkoztak a két ország kép­viselői .. . Horvátországra meg a maradék Jugoszláviá­ra, pontosabban Szerbiára és Horvátországra gondolok. Fegyverrel konfliktust meg­oldani a mai világban lehe­tetlen. Lehet, hogy Szerbia legyőzi Horvátországot, és te­rületeket tud elvenni tőle, de ezt a horvátok soha nem fog­ják megbocsátani nekik. A gyűlölködésnek egy olyan ál­landó fészke alakul ki, ame­lyet generációkon át fognak vonszolni magukkal. A belg­rádi felszólaló azzal hozako­dott elő, hogy a horvát usz­­tasák a második világháború idején szerbek százezreit gyilkolták meg. Kérdem én: ok ez arra, hogy ők most horvát területeket bombáz­zanak? Szerintem nem.­­ Sokkal nagyobb ellenőr­zés alá kellene vonni a had­sereget, az összes illegális és féllegális fegyveres csoportot, mert úgy tűnik, azt csinál­nak jelenleg, amit akarnak. Európának és a kéksisako­soknak kellene szétválaszta­nia a szemben álló feleket. A másik fontos lépés az önkor­mányzat megerősítése lenne. Én nem tudom elképzelni, hogy Kassán valamiféle nem­zeti államot alakítanánk: tizenegy nemzetiség él váro­sunkban, ez lehetetlenség lenne . A szlovákok és a cse­hek között soha nem voltak olyan éles ellentétek, mint a szerbek és a horvátok között. A szlovák nacionalizmus volt, van és lesz is, de ez nem olyan széles körű, mint ahogy egyesek állítják. Van cseh nacionalizmus is. A rob­banásveszély Jugoszlávia fe­lől fenyeget. Ismert, Magyar­­országot azzal rángatták bele a második, világháborúba, hogy Kassát bombázták, csak nem tudni, kik. Ez a veszély most megint fennáll, talán a szerbek részéről. MARY KÁLDOR politoló­gus Nagy-Britanniából. — A Helsinki Polgárok Gyüleke­zete, mi­ként más nemzetközi szervezetek is, már jó ideje felismerte, milyen súlyos a helyzet Jugoszláviában. Egy sor kezdeményezést tett a békés megoldás érdekében. Szeptemberben békekaravánt szervezett, most békezónák kialakítására törekszik. Min­den támogatást megad azok­nak a városoknak, amelyek szembefordulnak a háború­val. Máris van néhány ilyen Jugoszláviában, például Sza­badka, Szarajevó. — Még nem elég erős a békemozgalom, a fellépés a háború ellen. Örvendeteseik az Európai Közösség, az ENSZ erőfeszítései, a baj csak az, hogy politikusok po­litikusokkal tárgyalnak, sen­ki nem figyel az emberek szavára. Úgy vélem, magá­énak a helsinki folyamatnak, az EBEÉ-nek is nagyobb sze­repet kellene vállalnia, hi­szen egész Európa felelőssé­ge a béke elérése, s nem csu­pán a nyugatiaké.­­ A régiók problémái ki­éleződtek. Veszedelmessé vált­­a nacionalizmus, borzasztó a gazdasági helyzet, általában irracionális indulatok szaba­dultak el. A Nyugat reagá­lása az 1989-es kelet-európai eseményekre tulajdonképpen tragikus volt. Nem ismerték fel az azonnali, átgondolt tá­mogatás jelentőségét, így az egyesült Európa terve, amely mindannyiunk álma, szintén veszélybe került. Pedig an­nak megvalósítása nemcsak a keletiek, de a nyugatiak számára is fontos. Mivel édesapám magyar származású, én különös ér­deklődéssel figyelem, mi tör­ténik itt. Úgy vélem, Magyar­­országról kedvező kép ala­kult ki Nyugaton, kedve­zőbb, mint ami indokolt. Ma­gyarország az az állam, amelynek csatlakozását az Európai Közösséghez a legel­­fogadhatóbbnak tartják Nyu­gaton. Én, aki egy kicsit ma­gyar is vagyok, azért mégis aggódom. Az sem világos számomra, miként lesz képes Magyarország mentesülni az olyan bajoktól, amelyek akár Jugoszlávia, akár Románia, akár Ukrajna felől fenye­getik. Kocsi Margit Hármas együttműködés—EGK Gyorsítva a gátak lebontásáért Varsóban találkozott szom­baton a magyar, a lengyel és a csehszlovák külgazdasági kapcsolatok minisztere, hogy folytassák a munkát a krak­kói csúcstalálkozón elhatá­rozott együttműködés konk­retizálására. Kádár Béla magyar mi­niszter a varsói magyar tu­dósítókkal találkozva elmon­dotta, hogy megállapodtak: június 30-áig kidolgozzák a háromoldalú gazdasági kap­csolatok új alapelveit, s gyorsított tempóban dolgoz­nak a kereskedelmi-gazda­sági kapcsolatok akadályai­nak lebontásán. Az Európai Gazdasági Közösséggel való megállapodással összhang­ban várhatólag mintegy 10 éves folyamat során jön lét­re a háromszögön belül és az EGK országaival a teljesen liberalizált kereskedelem. Mindhárom ország nemzet­­gazdasági érdeke a még meg­lévő adminisztratív akadá­lyok lebontása — mondotta. Az általános alapelvek há­romoldalú kidolgozása után kétoldalú megállapodások szabályozzák majd a részle­teket. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere a var­sói tanácskozás egyik fontos eredményeként értékelte a három miniszter közös leve­lét az Európai Közösség­hez, amelyben kérik, hogy nyilatkozzanak, milyen mér­tékben és milyen feltételek­kel kapcsolják be a három országot a Közösség által a Szovjetuniónak szánt segély­­nyújtásba. Ugyancsak jelentős, hogy a három ország kifejezte kö­zös szubregionális érdekelt­ségét az Adria-csővezeték za­vartalan működésében. Ezzel kapcsolatban a Közösséghez, valamint a horvát és a szerb kormányhoz fordulnak. A miniszter valótlannak, felelőtlennek minősítette a Magyar Hírlap azon hírét, amely szerint meg akarják szüntetni a Nemzetközi Gaz­dasági Kapcsolatok Miniszté­riumát. (MTI) Alakul az unió, értekezlet előtt Az Európai Közösség or­szágai gazdasági és pénzügy­­minisztereinek hosszú ta­nácskozásával tegnap Hágá­ban megkezdődött a­ decem­ber 9—10-i maastrichti csúcs­­értekezlet — a tervezett gaz­dasági és pénzügyi, illetve politikai unió — előkészíté­sének finise. A pénzügyminiszterek vár­hatólag kedden véget érő ta­nácskozása a gazdasági és pénzügyi unió tervét vizsgál­ja, amelynek értelmében va­lamikor az ezredfordulón a közösség országai egyetlen közös valutát vezetnének be és egyetlen központi bank­­rendszert működtetnének. Nyitott még ezenkívül a pénzügyi unió „harmadik szakaszára” való áttérés kö­vetelményrendszerének kér­dése. (MTI) Fodor Gábor: Védtelen kisebbségek Mindig ki kell állnunk a véd­telenek mellett, valamint azokért, akik kisebbségben vannak és akiknek jogait megpróbálják megvonni. Fel kell emelnünk értük a han­gunkat és azzá kell válnunk, akit éppen üldöznek — mondta Fodor Gábor ország­­gyűlési képviselő, azon a szombati békenagygyűlésen, amelyet a Fidesz szervezett a jugoszláviai polgárháború el­len a fővárosban. Fodor Gá­bor­­kijelentette: „a szabad­ság egészen furcsa helyzetet hozott régiónkba: mindazok a szörnyűségek, amelyeket le­fojtottak a különböző dikta­túrák, felszínre törtek és ezért népek estek egymás tor­kának”. Olyan társadalmat kell megteremteni, ahol „mindenki maga választhatja meg az azonosságát és senki­re sem erőltetnek rá állami szinten, hatalmi szóval sem­miféle vallást, ideológiát vagy hovatartozást”. (MTI) Carlos és Budapest Magyarországon nemkívána­tos és szigorú megfigyelés alatt tartott vendég volt Car­los, a terrorista vezér. A ma­gyar titkosszolgálat nem vet­te igénybe szolgáltatásait, ám Budapesten tervezt ki több olyan merényletet, ame­lyet Franciaországban hajtot­tak végre — írja legújabb számában a Le Point című francia hetilap. A cikk beszámol arról, hogy a magyar hatóságok ál­landó megfigyelés alatt tar­tották a terroristát, lehall­gatták megbeszéléseit. (MTI) HÉTRŐL NYOLCRA Kéri Tamás Győzhet-e az értelem ? A Heti Magyarország (november 8-i számá­nak) címlapján nézhettünk szembe az utób­bi idők legtalálóbb karikatúrájával. Idő­szerűségéből sajnos mit sem von le, hogy utánközlés. Gáspár rajza eredetileg Jókai Üstökösében jelent meg, még 1914-ben, Sajtóháborúság címmel és ezzel az aláírás­sal: „A lapok végre azt az örömöt is meg­szerezték a politikusoknak, hogy egymást ölik”. Nehogy még jobban örüljenek, eltekintek a Kónya—Pető vita sajtószemléjétől, min­denesetre, úgy gondoloma, a lapok nem örül­nének annak, ha a politikusok egymást öl­nék. A Testnevelési Egyetem dísztermében zaj­ló többórás sokkolót a televízió — bár nem teljes egészében —­­két alkalommal is közve­títette, és ezzel, ha nem is gerjesztette, két­ségtelenül terjesztette az indulatokat. Az is­métlést­­követő stúdióbeszélgetésben, ha jól emlékszem, Bihari Mihály vélekedett úgy, hogy ugyanezek a felizgatott, s a józan ér­vekre nem fogékony emberek nem tömeg­ben, hanem egy négyszemközti polémia so­rán sokkal higgadtabban viselkednének, könnyebben lehetne velük szót érteni. Mivel újságot olvasni többnyire „kétszem­­közt” szoktak, azt hiszem, ezúttal higgadtab­ban mérlegelhetjük, győzhet-e meg az érte­lem, vagy olyan mértékben sikerül igazság­­tételi törvénnyel és csomaggal „megnyug­tatni” a jogos sérelmeiket amúgy is nehe­zen felejtő és egyre rosszabb körülmények között élő embereket, hogy a fiatal magyar demokrácia attól koldul. Én az értelemnek szurkolok, mert bár Kónya Imre a társadalom egyre erőtelje­sebb igazságtételi igényére hivatkozik, Zé­­tényi Zsolt, a törvény kinevezett szellemi atyja pedig — a „kivételes” törvény lénye­gének ellentmondva — kijelenti, hogy „sem­mi okunk kivételt tenni hazaárulók­kal, gyil­kosokkal ...”, az emberek végre önállóan nyilváníthatnak véleményt az országban zajló folyamatokról. Márpedig — Orbán Vik­tort idézve — a történet arról szól, el kell terelni a polgárok figyelmét ,arról, hogy a kormány képtelen­­az ország költségvetését elkészíteni..., képtelen az országot irányí­tani. A két fél szelleminek is nevezhető pár­baja, illetve a közönség „aktív” részvétele a mai napig heves viták tárgya. Érdekes, kör­nyezetemben (de hát, madarat , tolláról. . .) a látottak minősítésében nem térnek el a vélemények, csupán abban, hogyan is fogad­ta az aulában történteket az ország nyil­vánossága. . Elutasította őket, vagy lelkesen azonosult velük. Kissé szégyenkezve val­lom be, a barátaim közül néhányan felté­telezték a tévénézőik többségéről a jogálla­misággal összeférhetetlen revansszellemet, a bosszúvágyat. A saját, tétova diagnózisom derűlátóbb. Eszerint Kónya Imrének — megcáfolva az ókori bölcset — alighanem sikerült kétszer ugyanabba a folyóba lépnie. Belső haszná­latra szánt tanulmánya — rajta kívül álló okokból — nyilvánosságra került, és a szán­dékolttal ellenkező hatást váltott ki még párthíveinek egy részéből is. Megfontoltab­ban, toleránsabban kellett volna fogalmaz­nia, ha már a gondolatai nem annyira tole­ránsak; azt hittem, erre utólag maga is rájött. De nem. A Pető Ivánnal folytatott vitá­ban a jelek szerint annyira megrészegedett váratlan közönségsikerétől, hogy ismét csap­dába esett. Nem vette számításba: ami vastapsra készteti a terem „elkötelezett” hallgatóságát, az egy semlegesebb, de sokkal nagyobb közegben taszító is lehet. Emlékszem, mekkora felháborodást váltott ki az MDF-körökben, amikor azzal támad­ták Antall Józsefet, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Az idé­zetből csupán jó „lélekben” szócskát felejtve ki, ami pedig az egész mondatnak más ér­telmet ad. Most a TF dísztermében Kónya Imre mégis megengedte magának, hogy hiá­nyosan idézze a fiatal demokraták kemény szlogenjét — agyagba tapossuk a kommu­nistákat —, lenyelve a mondat végét, hogy tudniillik, „a választásokon”. Montágh Imré­­né véleményének elutasításában pedig az a mellbevágó, hogy az MDF frakcióvezetője szerint, aki ilyen — értsd: neki nem tetsző — nézeteket hangoztat, az ne politizáljon. Mindez még belegyömöszölhető a politi­kai kultúra, a vitakultúra elnevezésű skatu­lyába. Sajnos a közönség egy részének meg­nyilvánulásai már fényévnyi távolságra vol­tak mindenféle kultúrától. Erről sem készí­tek utólagos leltárt, csak arra a szerencsét­len, 1950-­ben megkínzott, megalázott öreg­emberre emlékeztetek, aki végre világgá kiálthatta szörnyű sérelmeit, és azt, hogy 1956-ban elégtételt vett két egykori verőle­gényén, illetve a másvilágra juttatja a má­sik kettőt is, ha az igazságtételi törvény nem szuperál megfelelően. Ez az öregember, ha jól értettem a sza­vait, a forradalom idején 50 százalékos bosszút állt, és még csak félig nyugodt... Természetesen az 1956-os „SAS-behívó” miatt teljesen nyugodt lehet, cselekménye elévült, és az eltelt 35 évben nem politikai okokból tekintettek el az üldözésétől. De vajon nyugodt lehet-e az ország lakossága? Jó volna, ha teljes bizonyossággal kije­lenthetném: a társadalom nagy többsége idegennek érzi magától a tévén keresztül szobájába tolakodó elszabadult indulatokat, és úgy vélekedik, hogy az igazságtétel le­hetséges módozatait sokkal visszafogottab­ban, az érvek erejével­­kell megvitatni, és értelmesen, a legjobb megoldásra törekedve megvalósítani. Lenne is némi alap az értelem győzelmét bejósolni, hiszen a Medián Közvélemény­kutató Kft. — igaz, korlátozott mintán vég­zett — gyors felmérése is ezt támasztja alá. De hát­­ki tudhatja biztosan a TF-aulából közvetített vita után, hogy hányian ,és meny­nyire hisznek a különféle közvélemény-ku­tatásoknak? Talán ezt is föl kellene mérni. Valamit mindenesetre csinálni kell, mert — mint Tamás Gáspár Miklóstól hallhattuk — már az SZDSZ gyűlésein is megjelent a rossz Fradi-szurkolók stílusát idéző Balközép. Az idő és a tehetetlenség nekik dolgozik. Uraim, a gépezet beindult! „Az igazságtalanságok kútja mélységesen mély” — kezdte előadását dr. Zétényi Zsolt MDF-es országgyűlési kép­viselő a Pofosz XIV. kerületi székházában, ahol a nevével fémjelzett törvényről és en­nek kapcsán az igazságtétel­ről tartottak fórumot. „Azért jöttünk össze, hogy a főben­járó bűnökről beszélgessünk és eloszlassuk azt a hisztériát, amit az igazságtétel vonatko­zásában a közvéleményben keltenek” — folytatta a kép­viselő. Véleménye szerint a hisz­tériát mesterségesen gerjesz­tik az emberekben, és a fé­lelmet mint politikai eszközt használják fel. Pedig az igazságtételt szorgalmazókat — mint megtudtuk — egyet­len cél vezérli: a magyar nép egészségének és méltóságá­nak helyreállítása. Nem bosszút akarnak állni, csu­pán felelősségre vonni, mely­nek vége vagy büntetés vagy felmentés. Ám akit bizonyí­tékok hiányában felmente­nek, az nem azt jelenti, hogy nem bűnös — tudtuk meg Zétényi Zsolttól —, csupán annyit jelent, hogy nem le­het elítélni. A törvény tehát nem fog bűnösökből ártatla­nokat kreálni. Zétényi elő­adását a fórumvezető így zárta: Uraim, a gépezet bein­dult! Pongrácz Gergely, az 56-os Corvin közi harcok vezetője emelkedett szólásra: „Most azok hirdetnek megbékélést, akiknek megbékélésre van szükségük, de mikor nekünk volt szükségünk megbékélés­re, nem ezt hirdették” — mondta, majd arról szólt, hogy leszámolás és elszámo­lás között micsoda különbség van. „Ők leszámoltak , mi elszámolunk.” Felszólalásá­ban arra kérte az Országgyű­lést, az igazságtételi sorozat­ban az legyen a következő lépés, hogy a bűnösöket, de még gyermekeiket is fosz­­szák meg a rablótt vagyon­tól. A KDNP-s Csépe Béla és a kisgazda Dragon Pál végeze­tül arról biztosította a megje­lenteket, hogy képviselőcso­portjaik szilárdan állnak az igazságtétel ügye mellett. D. D. A hallgatóság. Középen Wittner Mária Tapolcsányi Éva felvétele 3

Next