Népszava, 1999. november (127. évfolyam, 254–279. sz.)

1999-11-03 / 256. szám

NÉPSZAVA Egy pontra hajt Londonban a Hertha NÉPSZAVA-információ „Egy pont és más semmi,­ a vágyam csak ennyi, és csendben elmenni tovább” - ezt dúdolgathatják ma­gukban az örökbecsű slá­ger egyszónyi (csók helyett pont) átköltésével a Hertha BSC magyar labdarúgói. A Bajnokok Ligája 6., záró csoportfordulójának egyik rangadóját a berliniek vív­ják a nyolcaddöntőbe juta­tást jelentő döntetlen re­ményében a Chelsea ellen Londonban. Honfitársaink közül Király Gábor kezd a kapuban, Dárdai Pál vi­szont hiányzik majd a kö­zéppályáról. E tényt emel-­­ték ki a Berliner Kurier és a Berliner Zeitung című napilapok tegnapi beha­rangozós is egy másik, vi­dámabb mellett: Michael Preetz újra egészséges. A BZ szerint „a védekező­specialista magyarnak a hétfői gyakorláson szerzett­ újabb bokasérülése miatt két hetet kell kihagynia”. A helyi újságok figyel­meztetik Jürgen Röber ta­nítványait, hogy a remire koncentráló taktika élet­­veszélyes, inkább egy visszafogott, kontrollált offenzíva vezethet ered­ményre. Pontegyenlőség esetén - azaz ha a Hertha- Chelsea meccs döntetlen lesz, a Milan pedig nyer a Galatasaray ellen Isztam­bulban - az egymás elleni eredmények alapján a né­metek végeznek a H cso­port élén, az angolok előtt. Ezzel a már garantált 3,6 millió márka mellett to­vábbi 10 milliót kasszíroz­nának a tévéközvetítési be­vételek mellett. A H mellett az F jelű kvartett csempész izgalma­kat a záró csoportforduló­ba, s itt is német csapat, a tavalyi BL-finalista Ba­yern München az egyik kulcsszereplő. A túlzott megterhelés miatt morgo­lódó Ottmar Hitzfeld játé­kosainak hazai környezet­ben kellene legyőzniük a Glasgow Rangerst, más esetben a skót „bejegyzé­sű” nemzetközi alakulat lépne tovább, története so­rán először. Az összecsa­pás rangját mutatja, hogy az MTV 1 is ezt tűzte mű­sorára ma este fél kilenctől. A BL 6. csoportforduló­jának mai műsora: E cso­port: Olympiakosz Pireusz- FC Porto, Molde-Real Madrid, az állás: 1. Porto 12 pont, 2. Real 10, 3. Olympi­akosz 4, 4. Molde 3; F cso­port: Bayern München- Glasgow Rangers, Valen­­cia-FSV Eindhoven, az ál­lás: 1. Valencia 9, 2. Ran­gers 7, 3. Bayern 6, 4. PSV 4; G csoport: Sparta Pra­­ha-Szpartak Moszkva, Willem II-Bordeaux, az ál­lás: 1 . Bordeaux 11 2. Sparta 9, 3. Szpartak 6, 4. Willem II 1. H csoport: Chelsea-Hertha BSC, Ga­­latasaray-AC Milan, az ál­lás: 1. Hertha 8, 2. Chelsea 8,3. Milan 6, Galatasaray 4. Basler nem kell az Atlético Madridnak NÉPSZAVA-információ A mai spanyol futball erejét plasztikusan mutatja, hogy az ország mindhárom Baj­nokok Ligájában szereplő csapata, a Real Madrid, a Barcelona és Valencia is biztosan, az utolsó, 6. for­duló eredményeitől függet­lenül biztosította helyét a nyolcaddöntőben. S ami még kifejezőbben jelzi a hispán foci kiegyensúlyo­zottan magas színvonalát: ugyanez a három gárda a hispán gólvadászat hét végi fordulójában egy árva pon­tocskát szerzett. A Valencia döntetlenezett a hátulról harmadik Málaga otthoná­ban, a Barca a Deportivo La Corunától 2-1-re, a Real a madridi rivális Atléticótól 3-1-re kapott ki. Utóbbi klubbal kapcso­latos hír, hogy a korábbi információkkal ellentétben mégsem akarja leigazolni Mario Basiert. A német vá­logatott középpályást a Bayern München vezetősé­ge kizárta a keretből, mert egyik éjszaka verekedésbe keveredett egy pizzériá­­ban. Basler már megegyeze­zett a madridiakkal, ami­kor Jesus Gil klubelnök meggondolta magát. - Mindig is jobban sze­rettem a vagány, szóki­mondó labdarúgókat, mint az „anyámasszony-kato­nákat” - hangoztatta Gil. Basler is nagyon szimpati­kus, azonban amikor job­ban átgondoltam a dolgot, rájöttem, hogy mégsem kell nekünk. 30 évesen már egy kicsit öreg, ráadásul sérült is volt, inkább keresek egy fiatalabb srácot. Az általa felsoroltak mellett állítólag a klubel­nök azért sem kívánja le­igazolni a játékost, mert a Bayern München nem in­gyen engedné el Basiert. A labdarúgó szerződése 2000. június 30-án jár le, csak utána távozhatna szaba­don. Belepirultunk a kiesésbe Kilenc emberrel, helyzet nélkül búcsúzott az UEFA-kupától az MTK Magyar tragikomédia fő­szereplőjeként, idegen­ben rúgott kevesebb góllal búcsúzott az MTK labdarú­gócsapata az UEFA-kupa 2. fordulójában, miután az AEK Athén 1-0-ra győzött a görögországi visszavágón. A kiábrándító játék sok veszteséget okozott, Fehér és Halmai a hidegvérét, Henk ten Cate vezetőedző idegenbeli veretlenségét, az MTK pedig illúzióit veszí­tette el. Az európai kupa­küzdelmek ugyanis magyar csapat nélkül folytatódnak. NÉPSZAVA-információ Az Athén külvárosában található Panioniosz-sta­­dionban majdnem telt ház, mintegy 12 ezer főnyi kö­zönség fogadta a két együt­test. A tavalyi, rossz emlé­kű ferencvárosi szereplés óvatosságra intette­­ az MTK-t, bár Henk ten Cate vezetőedző egyértelműen gólt, gólokat várt csapatá­tól. Hiányzott a kezdőcsa­patból Illés, akit az athéni újságok egyértelműen a kezdő tizenegybe vártak, ám ennek ellenére a ma­gyar bajnokcsapat - pa­píron - három támadóval kezdte a játékot. Az első játékrészben tu­lajdonképpen nem is tör­tént sok érdekes: a legna­gyobb helyzetet a 2. perc­ben Nikolaidisz (egykoron az ex-MTK-s Katzenbach csapattársa volt az Apollon Athénban) hagyta ki, lövé­­­sét bravúrral védte Babos. Magyar részről csupán Eg­­ressy veszélyeztethetett volna, ám a válogatott szél­ső két lehetősége a rossz helyzetfelismerés okán gyatra kísérlet maradt. Sokkal bosszantóbb volt viszont, hogy Fehér, illet­ve Halmai négy perc lefor­gása alatt „besárgult”. Ráadásul a második fél­időben a két „gézengúz” megismételte a duettet: az 56. percben Fehér Kasza­­pisz feltartásáért, négy perccel (!) később Halmai Markosz lekönyökléséért kapott újabb lapot, s lehe­tőséget az idő előtti távo­zásra. A kilenc főre fo­gyatkozott MTK, kulcs­embereinek hiányát azon­nal megérezte, csupán Ba­bos tartotta a lelket az együttesben. A 75. perc­ben aztán a hálóőr is tehe­tetlennek bizonyult: Ko­vács Henrik buktatta a 16-oson belül a kiugró Bjekovicsot, a büntetőt pedig Csirics magabizto­san lőtte félmagasan a jobb sarokba (1-0). A buta hibák miatt megfogyatko­zott magyar gárda egyál­talán nem tudott kibonta­kozni, így az idei kupael­lenfelek leggyengébbiké­­vel (leszámítva az izlandi IBV-t) szemben nem tudta megismételni hazai telje­sítményét. Az AEK 2-2-es döntetlennel, idegenben rú­gott góllal jutott az UEFA- kupa 3. fordulójába. Az athéni kép csalóka: nem Kalitzakisz került földre és Halmai maradt állva... Pálfai Károly felvétele AEK Athén-MTK 1-0 (0-0) Athén, 12 ezer néző, v.: Garibian (francia) Piros lap: Fehér (56.), Halmai (60.) Sárga lap: Petric (36.), Markosz (41.), Zikosz (88.), il­letve Fehér (29.), Halmai (33.), Kuttor (66.) Gólszerző: Csirics (75.) AEK Athén: Atmatszidisz - Kopitszisz (Katszavosz, 81.), Petrics, Kalitzakisz, Kaszapisz - Zikosz, Mar­kosz, Csirics, Lakisz (Konsztantinidisz, 35.) - Bje­­kovics, Nikolaidisz MTK: Babos - Fehér, Kuttor, Szamosi, Komlósi - Erős, Halmai, Kovács H. (Farkas V. 78.) - Madar, Ke­nesei (Illés, 64.), Egressy Kótai Mihály továbbjutott Újabb két magyar ökölví­vó, Nagy János (57 kg) és Maczik Róbert (60 kg) bú­csúzott a Bukarestben zaj­ló olimpiai és Európa-baj­­noki kvalifikációs tornától. Kótai Mihály (67 kg) vi­szont győzelemmel mutat­kozott be, a negyeddöntőbe jutott. Az olimpiai kvótáért küzdő Maczik vitatható módon kapott ki. A szak­vezetés gondolkodott azon, hogy megóvja a találkozót, de bebizonyosodott, hogy matematikailag lehetséges ez a visszás eredmény. A szintén olimpiai rész­vételért harcoló Kótai 5-3- ra győzött finn vetélytár­­sával szemben, míg az Eb­kvalifikációban érdekelt Nagy 7-6-ra kapott ki egy francia bokszolótól. Könnyűnek találtattak Papíron Két együttes alkotja a magyar jégkorong NB I-et, azonban - akárcsak az elmúlt két évben - lényegében idén is két csapatra szűkíthető a mezőny: a Dunaferr-re és az Alba Volánra. Sejthető volt, hogy így lesz, a dologban csak az a szomorú, hogy ezt az ítéletet mindjárt az első játéknap után meg lehetett fogalmazni. Tegnap ugyanis a harmadik „legerősebbnek” rangsorolt Ferencváros megsemmisítő, 6-0-s vereséget szenvedett Dunaújvárosban. Novák Miklós NÉPSZAVA 1997 óta a jégkorong is azon sportágak sorát gya­rapítja Magyarországon, amelyeknél a fővárosból vidékre tolódott a hang­súly. Tavaly és tavalyelőtt hiába volt ott a mezőnyben a 23-szoros bajnok FTC, il­letve a majd’ ilyen hagyo­mánnyal bíró Újpest, előre borítékolni lehetett a Du­­naferr-Volán döntőt. Az 1999-2000-es bajnokságba az Újpest aztán be sem ne­vezett, így volt rá némi esély, hogy miután a fővá­roshoz kötődő hokisok nem oszlanak meg két gárda között, a Fradi felzárkózik a két Fejér megyei alakulat mellé. Dobos Tamással az élen 7 játékos igazolt a li­láktól a zöldekhez Pindák László hazajött Franciaor­szágból, továbbá érkezett még Ancsin László (Volán), Csíki Csaba (Dunaferr), kettő légiós, na és vissza­tért a kispadra az 1995-96- os finálé második meccsén éppen a Dunaferr ellen ámokfutást rendezett és emiatt száműzetésbe kény­­szerített Farkas „Caja”. Mindhiába. A Ferencvá­rosnál tegnap óta immár a jégkorongozókra is igaz: csak addig van minden rendben, amíg nem kell pályára lépni. A 6-0-s vég­eredmény önmagában is sok mindenről árulkodik, a látottak viszont egyene­sen ordítanak. A Dunaferr úgy nyert 6-0-ra, hogy már a 33. másodpercben megszerezte első gólját, s tíz perc után 3-0-ra veze­tett. Utána laza edző­meccset tartott. Pedig a dunaújvárosiak az Interli­­gának köszönhetően he­tente legalább háromszor játszanak, a ferencvárosi­ak pedig tökéletesen felké­szülhettek az idénynyitó­ra. Ezek után a Dunaferr tíz perc alatt eldöntötte a mérkőzést, míg a Fradi az első harmadban a kapura lövésig sem jutott el, s em­berelőnynél nemhogy gólt nem­ szerzett, de még a harmadba sem volt képes felállni. így teljesen jogos volt a dunaújvárosi közön­ség rigmusa a mérkőzés végén: jaj, szegény Fradi! Mihók Béla szakosz­tályelnök nem kívánta kommentálni a látottakat, Farkas András edző vi­szont higgadtan értékelt: „Sok jót nem tudok mon­dani. Játékosaim fél órán keresztül képtelenek vol­tak észrevenni, hogy jég­korongmérkőzésen van­nak. El kell ismernem, a Dunaferr sokkal erősebb azon csapatoknál, ame­lyekkel felkészülési mér­kőzéseket vívtunk ’’ SPORT 1999. NOVEMBER 3. SZERDA 15 Bozóky: egymilliárdos hiány Kovács Attila szer Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség új el­nöke szerint minden tarto­zást beszámítva az MLSZ hiánya egymilliárd forintra rúg. A sportvezető zala­egerszegi sajtótájékozta­tóján elmondta: a saját, személyes álláspontját képviselte, amikor a múlt pénteki elnökségi ülésen egyedüliként szavazott Me­­zey György technikai igaz­gatóvá történő kinevezése ellen. „Számos problémát kell tisztázni Mezey Györggyel. A héten min­denképpen leülök vele, hogy tisztázzuk a nézetel­téréseket, de azt leszöge­zem: nem anyagi okok mi­att szavaztam ellene” - mondta Bozóky, aki olyan ellentmondást lát Mezey­­ügyben, hogy az egykori szövetségi kapitánynak van egy választott tisztsége int csak százmilliós (MLSZ-alelnök) és közben munkaviszonyt akar létesí­teni az MLSZ-szel. Nem tartja szerencsésnek ezt a kettősséget, de bízik benne: sikerül megegyezniük­ Kovács Attila, az MLSZ szeptember 25-én leváltott elnöke szerint a szövetség hiánya­­ szemben a Bozóky állította 1 milliárddal nem haladja meg a 100 millió forintot. „A beszállí­tóknak tartozik az MLSZ 99 millióval, a többit nem tudom honnan veszik. A bírósági perek legfeljebb 20 millió forintról dönte­nek. Hogy a többi pénz ho­va tűnt el, az ki fog derül­ni, ha itt lesz az ideje. A főtitkár úrnak tudnia kell, hogy voltak a szövetség­nek jól vagy rosszul meg­kötött szerződései, melyek további kiadásokat ered­ményeztek” - így Kovács, az MLSZ tartozása Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára szerint is csak a legpesszimistább számítá­sok esetén jöhet ki az 1 mil­liárd forintos hiány. „Az tény, hogy az APEH-nek, 1993-ig visszamenőleg 600 millióval tartozunk, de en­nek több mint a fele a kése­delmi kamatokból és bün­tetésekből áll. Mi a mai na­pig vitatjuk, hogy a tagdí­jak és játékengedélyek után kell-e adót fizetnünk. Erről november végén, de­cember elején várható dön­tés. Előfordulhat tehát, hogy százmilliókkal csök­ken a hátralékunk.” Berzi hozzátette: további 250 millió sorsa bizonytalan, mert ezekkel kapcsolatban különböző perek zajlanak, melyek kimenetelét nem lehet megjósolni. Körülbe­lül 100 millióval tartozik a szövetség a beszállítóinak. ­ Rab Tibor és Keller József neve is felmerült a Fradinál Bánki József NÉPSZAVA Dr. Torgyán József minisz­ter, az FTC elnöke kezd vi­lágosan látni futball­­ügyekben. Eddig ugyanis elsősorban Szabadi Béla államtitkárra, a zöld-fehér klub alelnökére hagyatko­zott, ám Torgyán doktor jobb kezét feltűnően un­tatja a ferencvárosi fut­ballal való foglalkozás, to­vábbá rálátása és érzé­kenysége sincs a történtek­re. A héten azonban a mi­niszter játékosokat, veze­tőket is fogadott hivatalá­ban, tegnap pedig a Fradi nagy öregjei, úgymond a je­lenlegi vezetés „ellenzéke” volt hivatalos ugyanoda. Rudas Ferenc, Dalnoki Jenő, Dékány Ferenc, Springer Miklós, Furulyás János, Jakabházy László és Takács Tibor több mint két órán keresztül egyeztetett a miniszterrel, s a sportem­berek elmondták vélemé­nyüket a pillanatnyi Üllői úti helyzetről, a lehetséges megoldásról. Dr. Dékány Ferenc, az FTC hajdani le­gendás fedezete például Furulyás János ötletére, mely szerint a továbbiak­ban Nyilasi Tibor mene­dzser-igazgatóként, Varga Zoltán pedig vezetőedző­ként tevékenykedne, a kö­vetkezőket nyilatkozta la­punknak: - Abszolút mértékben üdvözlöm az elképzelést, s talán ez lenne a legopti­málisabb megoldás, hi­szen mindketten ősfradis­­tának számítanak. Ezáltal pedig lehetőség nyílna visszacsalogatni a közön­séget a lelátóra, persze eh­hez elsősorban jó eredmé­nyek szükségesek. Abban a jelenlévők egyetértettek, hogy igen gyenge a jelenlegi játékos­­állomány, azt viszont nem tudták elfogadni, hogy akad olyan labdarúgó, aki 1,2 millió forintot keres, miközben a csapat a 13. helyen áll, ráadásul az il­lető a legritkább esetben lép pályára. Ezért, a haj­dani menők szerint, min­denekelőtt a szerződéster­vezetet elkészítők a felelő­sek, így aztán hiába tá­mogatják számosan a Nyi­lasi, Varga duó szerepválla­lását, Sztanko Poklepo­­vics vezetőedzőt, az üres kassza s 3 éves élő szerző­dése miatt egyelőre nem kívánják leváltani. Leg­alábbis annyi biztos, hogy a vasárnapi nagykanizsai meccsig marad a jelenlegi szakmai stáb. Páncsics Miklós menedzser-direk­tor helyzete azonban kü­lönbözik a horvát tréneré­től. A hajdani kiváló cen­­terhalfot akár már ma, az Egyesületi Tanács ülésén elmozdíthatják posztjáról. A múltkori bombariadó miatt ezúttal a Földműve­lésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartják az ET-ülést, s a hírek sze­rint már a hét végén új ar­cok tűnhetnek fel sportve­zetőként az Üllői úton. A berkeken belül olyan egy­kori válogatott védők, mint Rab Tibor és Keller József neve is felmerült potenciá­lis szakosztályvezetőként. Ám az „igazi” változá­sokat a (fél)szezon végére ígérik a Ferencváros csúcsvezetői RÖVIDEN Visszavágók A labdarúgó UEFA Ku­pa 2. fordulója vissza­vágóinak eredménye: Bologna (olasz)-An­­derlecht (belga) 3-0, tj.: a Bologna 4-2-es össze­sítéssel; Wolfsburg (né­­met)-Roda (holland) 1-0, tj: a Wolfsburg 1-0-s összesítéssel; Monaco (francia)-Lódz (len­gyel) 2-0, tj: a Monaco 3-1-es összesítéssel. Piturca mehet Holnap dönt a Román Labdarúgó-szövetség­ arról, meneszti-e a válo­gatott éléről Victor Pi­turca szövetségi kapi­tányt. A legbefolyáso­sabb játékos, Gheorghe Hagi kijelentette, hogy nem tud vele dolgozni, s a sajtó is ellene fordult. UTE: 200 ezer Az október 25-i UTE­­FTC PNB-s labdarúgó­mérkőzésen történt rendbontások, rendezé­si hiányosságok miatt az Újpest 200 ezer fo­rintos pénzbüntetést kapott, s a soros 3 hazai találkozóra 40 fővel na­gyobb rendezői létszá­mot és szövetségi ellen­őrt kell biztosítania. A PNB utóbbi fordulójá­ban kiállított Grósz Ró­bert (Siófok) és Horváth Gyula (Nagykanizsa) 2-2 mérkőzésen nem léphet pályára. Kállai terhestornája Kállai Ildikó fitnesz­­világbajnoknő (1998, Las Vegas) tegnap mu­tatta be azt a videoka­zettát, melyet Tápainé Bajnai Márta gyógytor­násszal készített kis­mamák számára. Pólósorsolás Az európai férfi vízilab­­­dakupák csoportbeosz­tása szerint november 26. és 28. között a KEI£­­ben a Honvéd Budapes­ten száll vízbe a spanyol CN Barcelona, a török Yuzme Isztambul s az osztrák Wörthersee tár­saságában. A Bajnokok Ligájában a BVSC Zág­rábban játszik ,a horvát Mladost Zagreb, a szlo­vén Triglav Kranj és a török Galatasaray csa­patával. A LEN-kupá­­ban a Vasas Rijekában küzd a horvát Primorje Rijekával,, a szlovák SKP Kosicével, a román Crisul Oradeával,­­a címvédő Újpest Barce­lonában a spanyol CN Barcelonetával, a jugo­szláv Primorac Rotor­ral, az orosz Sinter Ka­­zannyal, az Eger Pesca­­rában az olasz Conad Pescara, a görög Hanna- Air Greece és az orosz CSZKA Moszkva csa­patával.

Next