Népszava, 2001. augusztus (129. évfolyam, 178-203. sz.)

2001-08-01 / 178. szám

k­i EZEN A NA­PO­N Tizenöt éve halt meg Budapesten Montágh Imre logopédus, egye­temi tanár. Gyógypedagógusként süketnéma gyerekekkel foglalko­zott, majd amatőr színjátszók képzése során került kapcsolatba a beszédtechnika oktatásával. 1973-tól ennek tanára volt a Szín­ház- és Filmművészeti Főiskolán. A magyar beszédművelés, retori­ka kiváló képviselője volt. 16 2001. AUGUSZTUS 1., SZERDA MOZAIK Az ütközéskor ittas volt a kapitány Nemzetközi segítséggel eltávolították a Szabadság-híd pillérének sodródott német uszályt Két ukrán és egy osztrák hajó­nak sikerült eltávolítania a Szabadság-híd pesti pilléréhez sodródott önjáró hajót. A né­met felségjelű uszály eddig tisztázatlan okból a budapesti Lánchídnak ütközött, a kor­mányosfülke a hajóról lesza­kadt, az irányíthatatlanná vált uszály lefelé sodródva el­akadt a Szabadság-híd pesti oldali pillérénél. A horvát ka­pitány ittas volt, ellene a rend­őrség eljárást indított. A Sza­badság-híd nem sérült, de a Lánchídban az előzetes becslé­sek szerint mintegy egymillió forintos kár keletkezett. MTI-információ Két ukrán és egy osztrák hajónak sikerült eltávolítania a Szabad­ság-híd pesti pilléréhez sodródott német uszályt - mondták el kedd délelőtt a Mahart szakemberei. A német felségjelű vízi jármű haj­nalban akadt el a Szabadság-híd­­nál. A rendőrség alkoholszondás vizsgálatából kiderült, hogy a balesetet okozó, Bayern nevű né­met hajó horvát kapitánya ittas volt. Elszállíttatták vérvételre is a férfit, a vizsgálati eredményt csak később kapják meg. A BRFK el­járást indított a hajóskapitány el­len, aki szabadlábon védekezhet. A balesetet az okozta, hogy­­ a hajóskapitány nem engedte le a kormányállást a Lánchíd alatt, ezért a szerkezet beleakadt a híd­­ba. A kormányállás sérülése miatt irányíthatatlan hajó a Szabadság­­híd pesti pilléréhez sodródott, ahol a legénység leengedte a hor­gonyt. A hajó és bárkájának el­­vontatásához a vízi rendészet a Mahart Rt.-től kért segítséget, ám a hajózási társaságnak elérhető közelségben nem volt olyan nagy erejű motorral rendel­kező hajója, amellyel megoldhatták volna a bajba jutott jármű elvontatását. Ezért a Duna fővárosi szaka­szának térségében ha­józó két ukrán és egy osztrák hajót kértek fel a segítségnyújtás­ra. Az ukrán Zadonsz nevű toló­hajó és egy másik ukrán toló­vontató, valamint az osztrák Merk nevű tolóhajó összehangolt manőverezéssel kiszabadította szorult helyzeté­ből a német önjá­ró hajót és bárká­ját. A Lánchíd szer­kezetén az előze­tes becslések sze­rint mintegy egy­millió forintos kár keletkezett - tájé­koztatott a Duna-hidakat üzemel­tető Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szóvivője kedden. Szegedi Pé­ter elmondta: a német felségjelű teherhajó kapitányi irányítófülké­­je ütközött eddig tisztázatlan okokból a Széchenyi Lánchíd kö­zépső nyílásszerkezetének. A bal­eset következtében a Lánchídon egy 6 méter hosszú szegélylemezt ki kell cserélni, továbbá javításra szorul a járda konzolja is. Az irá­nyíthatatlanná vált hajó ezután a Szabadság híd pesti pilléréhez sodródott, ám sem a pillérben, sem a híd szerkezetében nem okozott kárt. A Szabadság-hidat teljes szélességében lezárták a forgalom elől, hogy ellenőrizhes­sék, a hídszerkezet nem sérült-e meg. Az ütközés a híd vasszerke­zetét nem károsította, és a pesti hídpillér sem sérült meg, így a hi­dat később megnyitották a forga­lom előtt. A német hajó az ütközéskor sú­lyos sérüléseket szenvedett, a Duna pesti partszakaszán, a köz­­gazdasági egyetem közelében kö­tötték ki. Az uszály rakománya 2300 tonna szójakészítmény. Budapesten 30 éve nem történt hasonló baleset. A balesetet az okozta, hogy a hajóskapitány nem engedte le a kormányállást a Lánchíd alatt A félig leszakadt irányítófülkéjű, kontroll nélkül sodródó teherhajót a Szabadság-híd pesti pillére állította meg Veres Viktor felvétele Mérgezhet a BS bontási törmeléke MTI-információ A kőbányai polgármester hétfőn a kerületi ügyészséghez fordult a Budapest Sportcsarnok bontásá­ból származó - feltehetőleg az egészségre káros azbesztet is tar­talmazó - építési törmelék leraká­sának ügyében. György István ar­ra kérte az ügyészséget, vizsgálja meg az üggyel kapcsolatban megküldött dokumentumokat, és ha felvetődik a bűncselekmény gyanúja, akkor hivatalból tegyen feljelentést a szállításért felelős Pribelimpex Kft.-vel szemben. A cég hatósági engedély nélkül mintegy 30-40 ezer köbméter épí­tési törmeléket rakott le a X. ke­rületi Keresztúri úton található MÁV-telepre. Miután az építés­­rendészeti hatóság intézkedései ellenére sem állította le a cég az illegális törmeléklerakást, április 23-án lezárták a telep bejáratát. Pribeli Ferenc közölte: a tör­meléket nem az ő cége szállította a MÁV telephelyére, a Pribelim­pex Kft. csak bérelte, illetve bérli a területet. AUGUSZTUS 1. BOLDOG NÉVNAPOT, BOGLÁRCA! A BOGLÁRKA régi magyar női név felújítása. A boglár elavuló szó, jelentése: fémveretes, ékköves, gomb alakú ékítmény. A boglárka egy sárga virágú növény neve. A Nap kél 5 óra 22 perckor, nyugszik 20 óra 18 perckor. A Hold kél 18 óra 46 perckor, nyug­szik 2 óra 27 perckor. Nem állt meg a határon Jogosítványa sem volt a sofőrnek Megállás nélkül hajtott be az or­szágba Kőszegnél egy Lada, me­lyet előzőleg visszafordítottak, mivel az autóban és utánfutóján olyan limlomok voltak, melyeket Magyarországra tilos behozni. A vámosok tiltása után az autó visszament Ausztriába, majd megfordult, és nagy sebességgel a kamionsávban megállás nélkül áthajtott a határátkelőn. A rendőrök Kőszegen, majd Gyöngyösfalunál is próbálták leál­lítani a kocsit. Ez végül a 87-es fő­útvonal Gencsapáti elágazójánál sikerült. Az autóban ülőket előállí­tották, ekkor az is kiderült, hogy a sofőrnek nincs jogosítványa. Tartós kánikula Legalább a hét végéig 30 fok körül lesz délutánonként a hőmérséklet. És csak elvétve fordul elő késő dél­utánonként rövid zivatar. Folytató­dik a száraz, derűs időszak. min. max. Csütörtök: napos 17 29 Péntek: derűs 16 31 Szombat felhősebb 18 32 Vasárnap: záporok 18 31 Vízhőmérsékletek Athén tikkasztó 35 Barcelona napos 35 Bécs napos 33 Belgrád napos 32 Berlin napos 26 Bukarest tikkasztó 34 Isztambul felhős 33 London felhős 27 Madrid tikkasztó 36 Párizs napos 32 Prága napos 29 Róma napos 32 Stockholm felhős 21 Szófia napos 31 Zürich napos 31 Arad napos 33 Kolozsvár napos 34 Újvidék napos 33 Magarország: FC Duna 19-21 Tisza 20-24 Balaton 25 Velencei-tó 25 Fertő tó 24 Európa: Adriai-tenger 23-26 Földközi-tenger 22-27 Égei-tenger 23-27 Fekete-tenger 24-27 Ligur-tenger 23-25 Tirrén-tenger 23-26 NEPSZAVV RÖVIDEN Mérgező pezsgőt ittak Egy a Vas megyei Meggyesko­vácsiban lakó idős férfi munka után felbontott egy üveg pezs­gőt, melyből húga élettársát is megkínálta. Néhány órával ké­sőbb a két férfi rosszul lett, majd kórházba szállították őket - érte­sült a HavariaPress. A nyomozás során kiderült, hogy a 97-ben, Magyarországon palackozott pezsgősüvegben metil-alkohol volt, és ez okozta a két férfi rosszullétét. A 80 éves férfit aki egyik szemére megvakult­­ és 33 éves sógorát jelenleg is az intenzív osztályon ápolják. Az ügyben a vizsgálatot meg­kezdték. Betörtek, gyilkoltak Egy hétfőn megölt monori férfi gyilkosait keresik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomo­zói. A bűntényt az 55 éves áldo­zat élettársa jelentette be. El­mondta, hogy családi házukba ismeretlenek hatoltak be, bán­talmazással arra kényszerítették őket, hogy a lakásban talált érté­keket átadják. A bántalmazás következtében S. L. a helyszínen belehalt sérüléseibe, az asszony kisebb horzsolásokkal megúszta az ütlegelést. A tettesek húszezer forint készpénzzel távoztak. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője, az »OBSERVER« OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest Vill. ker, Auróra u. 11. Tel.: 303-47381 Fax: 303-4744 http://WWW.observer.hu Kenő A július 30-i nyerőszámok: 2 5 11 15 21 23 27 28 31 33 51 57 62 68 70 71 73 75 77 78 Tisztelt Olvasóink! Ingyenesen hívható zöld­számunkon is állunk rendel­kezésükre minden, előfize­téssel kapcsolatos ügyben. Kérdéseiket munkaidőben a 06-80-200-502-es zöldszá­mon, vagy a normál díjas 352-0662-es telefonszámon várják munkatársaink. (*Mobilkészülékről nem hívható) TÉVÉNÉZŐ Bár­­ ne láttam volna Nem szeretek végletesen fogalmazni, most mégis azt kell írnom: borzasztó. A Viasati Bár című „ túlélési ’’játékáról van szó, amelynek amerikai mintáját annak idején már sugározták. Nem szerettem az amerikai túlélőműsort sem, pedig ott legalább jól kitalálták a játék helyszínét és a próbára tevő feladatokat, de az, amit ez a Bár bemutat, az mindent alulmúl. Először is ügyetlenül van kitalálva a já­ték, mert például milyen összezártság az, amikor félna­pos, uszodás, sörözéses kirándulásra mehet a társaság? Nyomon követhetetlen, hogy a résztvevők mikor mit csi­nálnak a Bárban és odahaza. Nem szeretném megsérteni a résztvevőket, lehet, hogy a valóságban nagyon eredeti, kedves lányok és fiúk, de ami a képernyőről lejön, az unalmas, érdektelen fiatalok csapata, amelyben bárki bárkivel felcserélhető. S akiknek az a legfőbb gondjuk, hogy a „jattból", a borravalóból kevesebbet osztanak ne­kik, mint a hivatásos kiszolgálóknak. Végül ami a legfonto­sabb: emberellenes minden olyan játék, amely a közösség­ből való kiszavazásra épül. Az emberiség ugyanis attól kerekedett az állatvilág felé, hogy egyre nagyobb mére­tekben össze tudott fogni a túlélés érdekében. Bernáth László .4 mű­­sor támogatója: médiapartnerünk: \ ÉRSZ \\ \ | mi játékunk május 3-tól minden csütörtökön 20 óra 30 perckor a Budapest Tv műsorán Műsorvezető-szerkesztő: Verő László Játsszon Ön is velünk! Jelentkezését várjuk postán - rövid bemutatkozással - a Budapest 1081, Orczy út 44 s tó/b címen.

Next