Népszava, 2005. december (132. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-17 / 295. szám

NÉPSZAVA 2005. DECEMBER 17., SZOMBAT ROSTA A kétfele beszéd Van abban valami katasztrofális, ahogyan a Fidesz a számokkal - és persze a nyilvánossággal - bánik. Az ellenzéki párt számára egyetlen szempont létezik: mindenről mindent ők tudjanak jobban, illetve azt sugall­ják, hogy az egyetlen lehetséges és helyes megoldás egyedüli letétemé­nyesei. Legyen szó a gáz áráról vagy a Ferihegyi reptér üzemeltetésének bérbeadásáról, a Fi­­desz-séma untig ugyanaz. Először is közlik, hogy mennyi az annyi, aztán amikor kiderül - vagyis rend­szerint néhány napon belül -, hogy a becslé­sek, számítások, diktá­tumok képtelenek, ak­kor vagy kezdődik a mellébeszélés, vagy egyszerűen ejtik a témát. Annak be­ismeréséről azonban, hogy pusztán a propagandisztikus nagyotmondás kedvéért állítottak, illetve követeltek valamit, természetesen szó sem lehet. Mikor ezeket a sorokat írom, még nem lehet tudni, mi lesz az éppen zajló EU-csúcs végeredménye, már­mint az unió költségvetését tekintve. Az sem biztos, hogy most egyáltalán sor kerül a megegyezésre. Minden­esetre tanulságos, miként próbált közvetlenül a találkozó előtt Orbán Viktor megint egyszer eljátszani a számokkal egy értelmetlen komédiát. Szerdán a parlamentben pártja még amellett kardoskodott, hogy a GNI, azaz az uniós össztermék 1,14 száza­lékánál rosszabb költségvetéssel a kormánynak nem szabad hazajönnie Brüsszelből. Ez a határ már ekkor is irreális volt, ugyanis ebben a tarto­mányban már jó ideje nem született javaslat: a lehetőségek minden mér­tékadó becslés szerint 1,03 és 1,06 között mozoghatnak. Ennek ellenére a Fidesz még csütörtökön is kitartott az 1,14-es követelés mellett, mond­ván, ez a szám megegyezik az Euró­pai Parlament álláspontjával, és Or­bán Viktor az Európai Néppárt ülésén is ezt fogja képviselni. Fájdalom, az EPP ülésén aztán a Fidesz elnöke nem tudta keresztül­vinni a támogató állásfoglalást, hi­szen az Európai Néppártban tapasz­talt politikusok ülnek, akik nem haj­landók lejáratni magukat abszurd ki­kötésekkel. Nem arról van szó per­sze, hogy az 1,14 százalék ne volna méltányos és szükséges az unió gaz­dálkodásához, de itt és most a reali­tásokból kell kiindulni: a néppárt A szerző publicista vezetői is pontosan tudják, hogy a nettó befizető tagállamok nem haj­landók többet áldozni a közös oltá­ron. És Európában sem kormánypár­ti, sem ellenzéki szerepből nem dívik a populista hazardírozás. Ami az unió­ban a költségvetés dolgában most fo­lyik, az meglehetősen drámai játsz­ma, hiszen a restrikció már elkerül­hetetlen, főként a korábbi ígéretek­hez képest; az elhamarkodott tízes bővítés levét így vagy úgy mindenki megissza. De a vártnál kedvezőtle­nebb helyzetet érett politika, avagy politikus nem használja belpolitikai csatározások eszközéül csak azért, hogy potenciális választói előtt a hajthatatlanabb tárgyaló szerepében tetszelegjen. Ráadásul a nemzetközi terepen ne­hezebb is keménykedni. Gyurcsány tökéletes választ adott még szerdán Orbánnak, amikor azt mondta: ha a Fidesz elnöke eléri, hogy az Európai Néppárt kitartson az uniós összjöve­delem 1,14 százaléka mellett, akkor ő is megköti magát Brüsszelben. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy az EPP ilyen kötelezettséget nem fog vállalni. És természetesen ezt Orbán Viktornak is tudnia kellett. A szerdai parlamenti ülésen mégis megpróbált még úgy tenni, mint aki diktálhat a kormánynak. Egy nappal később, tehát csütörtök délután, már az EPP-ben elszenve­dett kudarca után pedig felhívta Gyurcsány Ferencet telefonon, és kö­zölte, hogy eláll az 1,14-től. Ugyan­aznap este viszont a Fidesz közlemé­nye, amelyet a sajtónak küldött, meg­ismételte ezt az irányszámot. Amiből csak az következik, hogy a nagyobbik ellenzéki párt kettős kom­munikációt folytat. Egyet befelé, egy másikat kifelé. Orbán Viktor jól tudja, hogy a brüsszeli világban nem ma­radhat egyedül egy olyan követelés­sel, amelyet saját pártcsaládja sem tá­mogat feltétlenül, honi használatra viszont a Fidesz láthatóan úgy dön­tött, hogy az 1,14-nél kedvezőtlenebb eredményért a kormányt és személye­sen Gyurcsányt fogja okolni. Ennek a próbálkozásnak további esélyt adhat, ha a megállapodás most elmarad. MÉSZÁROS TAMÁS vagyis a majdani osztrák elnökség idejére tolódik. Ebben az esetben a Fidesz-változat feltehetően úgy szól majd, hogy míg Gyurcsány Brüsszel­ben hajlandó lett volna lemondani az 1,14-ről, addig Orbán Viktor köröm­szakadtáig védte azt. Mert a Fidesz elnökének erre a vá­lasztási kampányra láthatóan a min­dent elintéző-kijáró Jó Ember szere­pét találták ki a tanács­adók. Nem történhet olyan az országban, hogy ahhoz Orbánnak ne volna valami köze. Ha a Magyar Rádió alelnöke nyugdíjaz­­tatni akarja a Kondor­éra felkentjeit, a Fi­desz elnöke elbeszél­get vele erről, és a ter­vezett intézkedések elmaradnak. A villamos energia árát csak azért nem sikerült még draszti­kusan csökkenteni, mert az áram­­szolgáltatók vezetői nem mentek el a találkozóra, ahol megkapták volna Orbán Viktor visszautasíthatatlan ajánlatát. De a gazdasági szféra nagymoguljai végighallgatták a jövő­re szóló együttműködési ajánlatot - amelynek alappillére a teljes foglal­koztatottság. Akinek nincs munka­helye, az kapni fog, akinek már van, annak a Fidesz-kormány garantálja, hogy nem is veszti el. Jön a munka­­garancia-törvény, amely azt sugallja, hogy piacgazdaság ide vagy oda, de megvédjü­k a munkahelyeket. Nem lesznek csődök, nem mehet tönkre senki - dolgozzék akárhogyan, akár­hol. Színtiszta „létező szocializmus”. A Kádár-kor legszebb napjainak déli­bábja. Ebben a „munkaközpontú” világban verseny sem lesz, mert a verseny kegyetlen, és nem garantálja, hogy aki lemarad, az is talpon marad. A Fidesz olyan kapitalizmust épít, amely kísértetiesen hasonlít az állami tulajdonláson alapuló tervgazdaság­ra, furcsamód mégis piaci rendszer­nek nevezik. Mármint kifelé. A nagyvilág szá­mára. A multik váltig azt hiszik majd, hogy szabadkereskedelmet folytat­nak itt is, a bankok azzal áltatják ma­gukat, hogy tőkepiaci viszonyok uralkodnak. De a magyar embernek a Fidesz megsúgja egy közleményben, hogy semmi pánik, ez csak a kegyet­len látszat. Az állam valójában min­denre garanciát vállal: lakásra, állás­ra, boldogságra. És ha mégse jön be, tessék bátran a gonosz nagytőkét okolni. A Fidesz nem tehet róla, ha esetleg ők lesznek az erősebbek. A Fidesz-változat úgy szól majd, hogy míg Gyurcsány Brüsszelben hajlandó lett volna lemondani az 1,14-ről, addig Orbán Viktor körömszakadtáig védte azt Szivárgás „Kifújnak” a tit­kosszolgálatok. Ezt bő három éve mondta nekem egy volt iskolatársam, aki ott, a nagybetűs cégnél dolgozik. Kifújnak, azaz el­látják valóságos vagy dezinformáci­­ókkal a politikai jobboldal Kövér László fémjelezte vonalát. Mármost az a titkosszolgálat, mely­­ vagy melynek egyes tagjai - ezt teszik, az megérett a szétzavarásra, a lerombo­lásra és helyének sóval történő beve­tésére. De lehet-e ilyesmit tenni? Nem. Persze, hiszen nincs másik gar­nitúra. Hogy mi maradhat? A kisú­gók ádáz keresése azok között, aki­ket egyébként régen kiképeztek a ha­zugságvizsgáló átverésére is. Történetesen épp jómagam jutot­tam olyan információhoz, melynek - már ha igaz - kirobbanása alapjaiban rendítette volna meg a polgári de­mokráciába vetett hitet. Nem melles­leg saját életem és környezetem biz­tonsága sem lett volna garantálható. A legmagasabb szinten biztosítottak a gyors és szakszerű vizsgálatról. Az­óta, ahogy önök, úgy én sem hallot­tam semmit sem az ügyről, sem az ál­talam átadott bizonyítékok sorsáról. Felém tehát jól zárt a titkos appará­tus. Alpári ügyekben, politikai zsib­vásárra való témákban azonban to­vábbra is makacs a „kifújás”. Leg­alábbis így látszik. Józanul átgondol­va azonban mégiscsak azt kell hin­nem, hogy semmi sem marad titok­ban. Hogy minden eljut oda, ahová a kiszivárogtatók szánják. Ahogyan Virág elvtárs mondta, a kellő időben a kellő csapást. Az „alternatív” háló­zat működik. A polip tekereg. És Or­bán Viktor minden pillanatban tájé­kozottabb lehet akár a kormány veze­tésénél is. Eközben pedig kommunikációs „kifestőkönyvekkel” látja el beosz­tottait a belügyi tárca. Közvélemény­kezelő segédletük egy alapfokú mé­diatanfolyam szintjét sem éri el, vi­szont nem volt olcsó. Eközben to­vábbi érdeklődés hiányában raktár­ban porosodik a katasztrófaelhárítás - az átlagpolgároknak is hasznos - kézikönyve, melyből kiderül, mit kell tennünk, ha veszélyes anyagok veszélyes helyzetbe sodornak ben­nünket. Ha szivárog a vegyszer, ha ömlik a gáz. Van viszont helyette ez az „először a rossz híreket közöljük” színvonalú útmutató. Szivárog aztán az is, hogy a kor­mány éppen milyen jóléti, felzárkó­zási, gazdaságélénkítő vagy egyéb jó intézkedésre készül. Akkor is szivá­rog, ha azt már bejelentették. Mert a jó fideszes nem a sajtóból, nem a te­levízióból, hanem a napirend előtti felszólalásokból tájékozódik. Gyerekkoromban azt mondta a osztálytársam, a Tömböl, hogy mondj egy számot. Mondtam: har­minckilenc. Azt mondta negyven. Én nyertem. És jó volt, ha efféle győzel­me okán éppen nem rúgott belém. Szerencsénk, hogy - amennyire tu­dom - legalább a Tömböl nem lépett politikai pályára. Talán az lenne a legjobb - mai vi­szonyaink között­­, ha az efféle, iga­zán fontos, a közösséget mélyen érintő információkat a továbbiakban a titkosszolgálatok kezelnék. Minden egyebet hagyjanak a sajtóra. Veress Jenő VÉLEMÉNY A Nagy Izé Alfred Hitchcock szokta volt mondogatni, hogy a krimi, kalandfilm - nevezzük, ahogy csak akarjuk - járulékos, mondhatnám csereszabatos része a titok, mely lázban tartja a történet szereplőit. Édes mindegy, hogy Maigret, Sherlock Holmes (Kántor kutya) elcsent atomreaktor, titokban kihantolt civilizációk sápadt aranya vagy mondjuk az éj­szaka nagyon is élénk ragyogású virága után nyomoz. A titok tetszés szerint felcserél­hető, nem kell miatta újraalapozni a művet, így vagyok én A Nagy Könyvvel is. Jó szándékú értelmiségiek valahol a ködös Al­bion vidékén kifundálták, hogy egyszer a regény is járulhat valóságlények módjára a színpompás tévéstúdiók közönsége elé, ez egyszer számára is küldhet támogató üze­netet a halál felé csoszogó kisnyugdíjas, érte is sikongathat a varrónő két álmos mű­szak között. A Nagy Ő, a Nagy Testvér, a Nagy Hogyishívják, a Nagy Izé helyére most éppen a könyv került. Az Izé azonban tetszés szerint felcserélhető, akárcsak a krimitematika. Mindegy, hogy a tévéstúdióban kiért, miért dobog a kis mikrofonlovag szíve, miért perdül sze­rencsekerék, mindegy, hogy a show oltárán szűzlány áldoztatik fel, focicsatár vagy mi­niszterelnök. Néhány tiszavirág-másodpercig úgy hittük - akárcsak jó szándékú értel­miségiek a ködös Albionban -, hogy a kettő összeegyeztethető, megfér kis tévévilá­gunkban a Gutenberg-galaxis milliónyi élőlénye. A kérdés éppen ez: változatlan marad-e a könyv a plazagalaxis polcain, illetve mi a jövője az irodalmi kultúrának korunkban. Ugyanaz marad-e, mint a show, mely újra és újra enni kér? A Nagy Könyv egynémely adásának megtekintése során soha egyetlen pillanatra nem éreztem azt a varázslatot, mint hajdanán, amikor először a Winnetou olvasása vál­toztatott át egy pillanatra a vadnyugat szereplőjévé, amikor még egy számjeggyel ír­ták éveim számát. A műsor soha nem idézte azt a bensőséges viszonyt, mely a csönd­ből, a magányból, szófoszlányokból, mondattöredékekből megteremti a lőporfüstös Bornemissza Gergőt, a vérben ázó Jumurdzsákot, Margaritát, kinek meztelen testét lassan jéggé dermesztik a Sátán halottai Bulgakov regényében - a képzelet titkos kam­rája zárva maradt. A tévéshow még a közelébe sem merészkedett, még meg sem találta a kulcsot. A magyar televízió megidézte mindazt, mely a könyvekhez tapadt, ha úgy tetszik történeti holdudvarukat. Több ez, mint az antikvárkötetek oldalait piszkító ujjlenyo­mat. Az Egri csillagok esetében mondjuk Várkonyi Zoltán filmje, az Abigél kapcsán Zsurzs Éva rendezése, ilyen-olyan mozgóképek, színészek, alkotók, kiknek tényke­dése éppúgy öregbíti (silányítja) a műveket, mint gróf Széchenyi István alakját a Híd­­ember. Olvasni megtanulunk, de a kor már másképp olvas. A betűk mögött ott vibrál a tele­vízió fénye. Elővesszük az Egri csillagokat, és a török sereg soraiban felismerjük a fia­tal Bárdy György alakját, egy, a patakparton álló kislány tekintetében megcsillan Venczel Vera pillantása. Nem állítom, hogy a televízió tönkreteszi a könyvet, legfőképp azt nem, hogy soha senki nem fog kézbe venni vaskos köteteket, hisz az emberi gondolkodás még nem rendeződött át annyira, hogy ne szomjaznánk magányos pillanatokra és hősökre, akik kizárólag csak a mieink. Ne áhítoznánk igazi bensőséges pillanatokra, önmagunkkal folytatott hosszú beszélgetésekre. Ráadásul a filmet is le kell írni egyszer, és Hollywood hódító seregei éppúgy elra­bolták és beolvasztották a könyvek kincseit, mint Cortez lovasai az indiánok aranyát. Az indiánok tovább élnek a rezervátumokban. A digitális fényképezőgépek haszná­lói mellett mindig is lesznek, akik filmre fényképeznek. Egyszer azonban nekik ma­guknak kell kiönteni az emulziót, mert nem gyártanak már többé filmeket. Mindig is lesznek olyanok, akiknek képzeletmozijában sohasem szakad el a cellu­loid. Akik nem tévésorozatokból ismerik Bezuhovot, Sztavrogint, Jumurdzsákot, Bor­nemisszát és mind a többieket. Mindig lesznek, akik betűkből és saját képekből építik fel önmagukat, nem készen kapott világokat vesznek át. Egyre kevesebben lesznek, mint a szerzetesek. Apropós, nem lehetne egy tévésorozatot csinálni róluk is? Mondjuk a Nagy Szerze­tes! Vagy valami hasonló. Podhorányi Zsolt A minap kis hercegekkel találkoztam. Egy általános iskolában voltak, oda is járnak, harmadikba. És részleteket ad­tak elő Antoine de Saint-Exupéry örök­becsű művéből. Évzáró előadás gya­nánt. Az esemény nemcsak azért volt él­mény, mert A kis herceg alapmű, amit mindig szívesen olvasunk vagy éppen hallgatunk. Hanem mert a gyerekek nem színészkedtek (a szó rossz értelmé­ben). A jól végzett közös munka öröme látszott rajtuk. Készültek, megtanulták a szöveget, még talán egy kicsit értel­mezték is. Hogy értették-e a mélyen filo­zofikus gondolatokat, azt persze nem tudom. Talán nem. De az biztos, hogy azt tették, ami iskolásként a dolguk: ta­nultak és számot adtak a tudásukról. Másnap is találkoztam kis hercegek­kel. Rajtuk nem volt ott a jellegzetes sárga sál, nem beszélgettek a tudóssal, a geológussal, a rókával, a virággal. Nem adtak számot semmilyen tudásról. Ők tüntettek. Hogy értették-e, miért, azt persze nem tudom. Csak azt, hogy olyan felnőtt emberekkel voltak együtt, akik valamilyen cél érdekében ki- és felhasználták őket. Elvitték a­­ kisebb és nagyobb­­ gyerekeket, hogy az egy­házi iskolák nagyobb támogatását köve­teljék. Velük együtt. Persze nem kötele­zően. Csak úgy, szabad akaratukból. „A beszéd csak félreértések forrása” - mondta a róka a kis hercegnek, ami­kor arra kérte, szelídítse meg. S hogy a „megszelídíteni” mit jelent?­­ Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - válaszolta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat te­remteni. A harmadikos kis hercegeknek, akik a részleteket előadták, még van reményük rá, hogy megtanulják és meg is élik mindezt. A tüntető diákokat meg csak sajnálni lehet. Bármilyen célból, de rossz felé vitték őket. Demonstráció he­lyett olvashattak volna Például A kis herceget. Sebes György 7 NÉPSZAVA ------IS1 1873-BAN-----­Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Felelős szerkesztő: HORVÁTH ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: DÉSI JÁNOS, KATONA JÓZSEF Lapigazgató: MUZSLAI KATALIN ■ Lapszerkesztők: HAHN PÉTER, TÓTH JENŐ ■ Vizuális szerkesztő: KIS ZOLTÁN ■ Képszerkesztő: WEBER LAJOS ■ Belföldi szerkesztőségvezető: SEBES GYÖRGY, helyettese: HORVÁTH ÉVA, szerkesztők: GYÉMÁNT MARIANN (Mozaik), PODHORÁNYI ZSOLT (Kultúra), POR VILMOS ■ Külpolitikai szerkesztőségvezető: RÓNAY TAMÁS ■ Publicisztika: ANDRASSEW IVÁN ■ Sportszerkesztőség-vezető: T. HÁMORI FERENC. A sportszerkesztőség partnere: MobilPress ■ Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, HORVÁTH ILDIKÓ, KEPECS FERENC, KOCSI ILONA, SZABÓ IRÉNÉ ■ Szép Szó: VERESS JENŐ ■ Magazin, szolgáltatás: SZIGETI PIROSKA« Vezető tervezőszerkesztő: NAGYNÉ GERGELY FLÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja az Editorial Kft. ■ Ügyvezető igazgató: RAJOSNÉ BUJNYIK ÉVA ■ Technikai igazgató: TÓTH JENŐ ■ Terjesztési igazgató: FODRÓCZY ELVIRA ■ Hirdetési igazgató: VITKOVICS MERCÉDESZ Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. ■ Postacím: 1430 BUDAPEST, PF. 4, Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 ■ Elektronikus levélcím: (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu ■ Hirdetés telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 ■ Terjesztés, telefon: 477-9000/130, telefax: 477-9020. ■ Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu ■ Terjeszti árusításban a LAPKER. Rt., előfizetésben a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága. Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapkézbesítőknél és a kiadónál.­­ További információ: hirlapelofizetes@posta.hu, 06/80-444-444 vagy 06/80-200-502. Előfizetési díj egy hónapra 1980 Ft, negyedévre 5799 Ft, fél évre 11 430 Ft, egy évre 22 524 Ft. i_iT Nyomdai előállítás: Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája ■ Felelős vezető: BURJÁN NORBERT vezérigazgató-helyettes ■ ISSN 0133-1701 Vidék 1­2­4­8­1­6 A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti m*#

Next