Népszava, 2006. március (133. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-03 / 53. szám

12 AUTÓVILÁG 2006. MÁRCIUS 3., PÉNTEK NÉPSZAVA Helyszíni beszámolónk a 76. Genfi Autószalonról,ahol szin­te minden standra jutott földközeli újdonság Ebben az évben a Skoda Roomster vitte el a pálmát Svájcban Úgy tűnik, hogy kifogytak az igazán eredeti ötle­tekből a genfi autós világkiállítás szervezői, mert az idei centenáriumi seregszemlének képletes, de soványka mottót fabrikáltak. „Természetes alapon” - így hangzik a szlogen, ami ezekben a napokban a svájci konferenciaváros szinte min­den pontjáról visszaköszön az 1905 óta jegyzett autókiállítás kapcsán. Ami a divat világában Párizs, az az autóknál Genf. Ilyenkor indul az új modellév és aki számít, az ide hozza el azokat az autókat, amelyekkel piacot szeretne hódí­tani. Az idei start megint jóra si­keredett. A hivatalos lista szerint több mint 140 világ- és európai premiert jegyeztek a március 2- től 12-ig nyitva tartó kiállításon, s a tudósító alig talált olyan stan­dot, ahol ne díszelgett volna leg­alább egy fontos újdonság. Ha nem is komplett kocsi, akkor pro­totípus vagy valami érdekes tech­nikai fejlesztés, esetleg szenzáci­ós kényelmi felszerelés. Minden­esetre csupán a személygépkocsi­szektorra is hetvennél több világ- és európai újdonság jutott. A sorrendben immár 76. Nem­zetközi Genfi Autószalonra (a hiányzó évek leginkább a hábo­rúk számláira írhatók) 30 ország­ból 900 márka képviseletében 260 kiállító hozta el a portékáját. A Palexpo hatalmas kiállítási csarnokához csatolt Autómúze­ummal együtt több mint 114 ezer négyzetmétert foglaltak el a sze­mélygépkocsik és az ezekből fabrikált speciális járművek, il­letve a különféle autófelszerelé­sek, kiegészítők és tuningszer­­kezetek. A kínálat szinte áttekint­hetetlenül gazdag, mást ne mondjunk, a sajtó számára ki­adott munkafüzetben kereken negyven sűrűn teleírt A4-es olda­lon sorolják az idei évre jegyzett újdonságokat. Ezek közül a leg­fontosabbak természetesen a sze­mélygépkocsi-kategóriába sorolt világ- és európai premierek. Nem könnyű megkapni ezt a mi­nősítést, hiszen kritérium a telje­sen új fejlesztés, az elsőkénti be­mutatkozás és sorozatgyártmá­nyok esetében a piaci forgalma­zás egyidejű beindítása. A hatal­mas benzingőzös parádé precíz szervezői egyébként azt is kiszá­molták, hogy körülbelül negyed­­millió lóerőt tesz ki a standokon összezsúfolt teljesítmény és ebbe nem számítanak bele azok a szunnyadó lóerők, amelyek a muzeális autók motorházfedele alatt lapulnak. Az egyre elszántabban fuzio­náló nagy autómárkák mérhetet­len fejlesztési forrásokat állítanak csatasorba a minél jobb piaci po­zíciók megszerzése érdekében. Közösen fejleszt a GM és a Saab, a Renault és a Nissan, a Ford a Mazdával, a Volvóval és a Jagu­arral, a Peugeot a Citroennel és esetenként a Fiattal, illetve a Lan­ciával, a Mercedes a Chryslerrel, a Volkswagen az Audival, a Sko­dával, a SEAT-tal, a Bentleyvel, a Lamborghinivel, a BMW pedig az angol Minivel. A frigyekből remek utódok kerekednek ki és ami különösen fontos, a megosz­tott gyártás és alkatrész-beszállí­tás az új kocsik árait is elviselhe­tőbbé teszi. Nézzük például az utóbbi évek talán legsikeresebb konszernjét, a Volkswagent. A névadó márka határtalan önbizalmának szim­bólumaként bemutatkozott az egyelőre még csak tanulmány formájában létező, de hamarosan sorozatgyártmánnyá érő Concept A, a konszern első terepkupéja, amit majd egy mindössze 1,4 lite­res, de kettős feltöltésű, 150 ló­erős TSI motor hajt és ami 20 co­los kerekeken gördül. E­mellett a szintén VW-től származó soro­zatgyártású kupé-kabrió EOS és a konszern többi újdonsága a na­gyobb teljesítmények ellenére is csak epizodista volt, még az Audi Q7-es luxusterepjárója is, ami pe­dig szintén nem egy hétköznapi piskóta (350 lóerő), vagy az új Audi RS4 Avant és Cabrio, ami a cég új A4-esének a továbbfejlesz­tése. A VW-családhoz tartozó Skoda idén talán a legnagyobb petárdát durrantotta el Genfben az itt debütált Roomsterrel. A Fa­­bia alapjain tovább épített érde­kes családi kocsi volt az abszolút sztár. A cég 1115 négyzetméteres standjából 723 négyzetmétert ez a modell foglalt el és folyamato­san tömegek állták körül. Hoz­zánk a Roomster szeptemberben érkezik. A Mercedes és az amerikai Chrysler házasság ezúttal inkább csak az európai anyacég színei­ben hozott újdonságokat. A genfi sztárnak számító új SL osztály mellett a még ennél is frissebb G500 Grand Style, az ML 420 CDI és persze az AMG modellek vonzották mágnesként a nézőket. A családfa amerikai ágán igazi újdonság nem akadt, ha csak nem számítjuk annak a PT Cruiser kabrióváltozatát vagy a jövendő­beli Dodge dzsiptanulmányt. A nagy bajor konkurens szemmel láthatóan az új évezred álmaként elkönyvelt 74 BMW fényében sütkérezett. A sokak szerint öncé­lúan túlnemesített luxussportko­csit mindenesetre állandó ember­gyűrű fogta körbe. Nem messze tőle láthatóan nagyobb közönség­­sikert aratott a Mini egy új fantá­ziaváltozata, ami a maga sajátos hangulatával majd újabb vásárlói kört foghat meg. A Ford globális cégként meg­határozó volt Genfben, maga a névadó márka is látványosan muzsikált. Igazi tömeggyártású újdonságot ugyan nem tudtak dobogóra tenni, helyette kiruk­koltak a Focus S­MAX-szal és az új Galaxyval. A farvízen hajózó márkák közül a Volvo standja is izgalmas volt. Náluk az új S 80- as mellett egy újabb tanulmány­­autó, a C30-as vonzotta a nézők tömegeit. A szintén érdekeltségi körbe tartozó Jaguar megújított sorozattal vonult fel, amiből sem a kabrió, sem a nagyteljesítmé­nyű dízel nem hiányzott. Az egy­re inkább magára találó japán „rokon”, a Mazda egy egész új­donságsorozattal vonult ki. Ná­luk természetesen az új 3-as szé­ria volt a sztár, de láthattunk a standon egy fergeteges bíborvö­rös tanulmánysportkocsit (Kabu­­ra) is. A Palexpo emeleti csarnokré­szében hagyományosan város­résznyi területet foglalt el a GM, illetve az Opel. A mostanában kissé gyengélkedő rüsselsheimi autógyár fejlesztői szerencsére nem húzták be a kéziféket, stand­jukon az új ötletek szinte tobzód­tak. Míg néhány tavalyi premier­­modell már sorozatgyártmány­ként tündökölt, az új álomsport­autó, a GT egy régi-új irányzatot vázolt fel. Az amerikai anyacég szerény felhozatalából néhány, Európában meglehetősen idege­nül ható Cadillac érdemel emlí­tést, a Daewooból Chevroletté avanzsált dél-koreai leányvállalat viszont bemutatta a Captiva SUV-ot, a cég első dízelmotoros modelljét, ami nemsokára nálunk is megjelenik. Az európai márkák másik vo­nulatába tartozó „latinok”, a Fiat, a Lancia, az Alfa Romeo, a fran­cia Citroen, Peugeot és Renault önálló színt képviseltek a genfi palettán. A Renault természetesen most is messze előre álmodott. A cég bátor üzletpolitikájának bizo­nyítékaként láthatta a közönség az Altica tanulmányautót, a Re­nault dinamikus kombivízióját, az új Espace-t és a Clio Sport mo­delljét. Természetesen múlt For­­ma-1-es győztes kirakatba tette a Renault az új 2006-os F1-es raké­táját is, az R26-os típusjelzésű monopostót. A Peugeot város­résznyi standja most a mértéktar­tó álmodozásról árulkodott. Ná­luk az új 207-es kocsi világpre­mierjét ünnepelték, de emellett látható volt a 207-es R Cup sport­változata és a 307-es CC Hybrid Hdi modell is. Ez jól példázta, hogy nemcsak az öngyulladós motorhoz fűződő régi sztereotí­piákat (hangos, büdös, lomha stb.) kell gyorsan elfelejtenünk, de meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal is, hogy talán a jövő kombinált hajtóműve szintén ezen az ágon fejlődik tovább. A Citroen standján is akadt sztár, és ez az új C6-os volt. So­kak szerint a mai sorozatgyártá­sú limuzinok legszebbike ez az autó, valahogy mégis kínos ér­dektelenség övezte. Az emberek csak egy pillanatra álltak meg mellette, aztán inkább mentek tovább a szomszédban tanyázó Toyota fantáziaautói felé. A leg­jelentősebb japán autógyártó ezúttal se bízott semmit a vélet­lenre. Megújított kiskocsijukat, a Yarist az új RAV4-essel együtt már a szalon előtt „bedobták” a mély vízbe, így jókora standjuk főhelyein már a holnap csodái parádézhattak. A Suzukinál lé­nyegében magyar premier zaj­lott, mivel a stand főhelyén a pár napja Esztergomban felava­tott SX4-es állt. A Mitsubishi szerényen aratgatta a Pá­­rizs-Dakar verseny újabb sike­rének gyümölcseit, de közben bemutatta azt is, milyen lesz a cég modell­választéka 2006-tól. Láthattuk a jövendő Coltját és még néhány nevenincs koncep­cióautót. A Fiat konszern három nagy márkája (a névadó mellett a Lan­cia és az Alfa Romeo tartozik ide) színes palettát vonultatott fel, de újabb olcsó sorozatgyárt­mány nem akadt egyetlen dobo­gón sem. Az Alfa Breta Spiderje ugyanúgy nem sorolható ide, mint a 159-es Sportwagon sem, de a maguk nemében a Lancia prémium kategóriás kiskocsijai is az exkluzívabb járművek közé tartoznak. A szupersportkocsik kategóriájában egyébként most a Bentleyt, a Lamborghinit és a Ferrarit is megelőzve a Porsche volt a győztes három új modell­jével, közte a 911-es GT3 válto­zattal. Az a szalonlátogató, aki bele­fárad a sok genfi újdonságba, egyébként nosztalgiázhat is. A most centenáriumát ünneplő svájci autószalonon helyet kap­tak a múlt guruló műremekei is, a kiállításhoz kapcsolódó Auto­mobil Múzeumban pedig Euró­pa leggazdagabb gyűjteménye várja a strapabíró nézőket. Írta és szerkesztette: Tar András EURÓPA MOBIL PRESS 1026 Budapest, Torockó u. 10. sz. Telefon/fax: 356-6927, emobil@axelero.hu Hamarosan sorozatgyártmánnyá érik a VW Concept A A genfi autókiállításon a látogatókat leginkább a csehek új autója, a Roomster érdekelteFotók: Európa Mobil Press A 76. Genfi Autószalonon tartották az új Peugeot 207-es világpremierjét Megszületett a legendás Opel GT legújabb változata A Nissan egyik fantasztikus elképzelése a holnap autójáról A Renault bátor modellpolitikáját dicséri a Genfben bemutatott nagy limuzin Sajtóbemutatók futószalagon A Genfi Autószalon első két napja mindig a sajtóé. Idén előzetes akkre­­ditációval 73 országból több mint 5400 újságírót és televíziós tudósítót regisztráltak, a kiállítás sajtónapjain pedig 86 konferenciát és exkluzív be­mutatót bonyolítottak le. Március 2- től 12-ig a közönségnapokon 750 000 látogatóra számítanak. Száz év tovagördülő emlékei 1905-ben rendez­ték meg Genfben az első Automobil Revue-t, és most a centenárium tisz­teletére külön kiál­lítást szenteltek az elmúlt száz év leg­érdekesebb jár­műveinek. A világ különböző automobil-múzeumaiból és privát gyűjteményeiből 15 felbecsülhetetlen értékű oldtimert hoztak el és állítottak ki.

Next