Népszava, 2009. július (136. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-06 / 156. szám

10 KULTÚRA 2009. JÚLIUS 6., HÉTFŐ NÉPSZAVA Marilyn Manson elhozta a jó időt Sopronba, aztán sokkoló előadást tartott rajongóinak Elementáris zene és színház a VOLT végén Csak a kihagyhatatlan és még kihagyhatatlanabb progra­mok közül lehetett választani a fesztivál zárónapján, ahol kiderült, hogy a sátánista énekes nem is sátánista, a Quimby ismét eszelős formá­ban van, továbbá az, hogy ez a fesztivál azért jó, mert sok emberrel lehet találkozni. Sok különös fazonnal. „Higgyétek el, sokkal dur­vább dolgokat műveltem, mint Manson, ő sehol­ sincs, nem is igazi sátánista. Én az voltam, de megtértem. Ezért tudom: Isten szeret. És igen, még őt is” — mondja a Manson-pólóját fekete miniszoknyája köré te­kert huszonéves lány a Lövér­­kemping délutáni hőségében, summázva röviden vázolt élet­­történetét. Az apropó, amiért legalább 80-an vállalták a hir­telen kánikulát, Nánai László evangélikus lelkész, Isten sze­reti-e Marilyn Mansont? című előadása a Civil utca, Közös Pont nevű ökumenikus sátra előtt. Ismeretes, hogy az ameri­kai metálbanda koncertje miféle reakciókat váltott ki a katolikus egyházból (a Győri Egyházme­gye soproni és Sopron környéki templomokra kifüggesztett pla­kátokon tiltakozott), mi több, a szervezők is megkapták, amiért egyenesen a sátán szóvivőjét invitálták a 17. VOLT zárásá­hoz, slusszpoénnak. A külsőre rutinos fesztiválozónak tűnő Nánai László komoly tudást és műveltséganyagot mozgósítva bizonyította be az arra vágyók­nak, hogy 1. Manson sérült és eltévelyedett ember, akinek az élete a tagadásra épül, 2. ám Isten szereti a lázadó bűnösö­ket, nem kivétel ez alól az éne­kes, eredeti nevén Brian Hugh Warner sem. (A művésznév eleje Marilyn Monroe-tól, a második rész Charles Manson amerikai sorozatgyilkostól származik.) „Hibát követett el az egyház, amikor lement az ő szintjére. Nem nyilatkozni kell róla, hanem hallgatni. Manson csak egy bohóc, ráadásul a skandinávokhoz, mondjuk Ralp Myerzékhez képest igazán lágy húrokat penget” - mondja egy fiatalember az élénkké vált fórum végén. Ebben mindenki egyetért vele - hallgatók, elő­adó egyaránt. Öt óra után lángolva esek be a fesztivál egyetlen zárt, emiatt hűvös helyszínére a Pesti Est sátorba. Jéghideg ásványvizet kérek, egyből kettőt. Erő, erotika, romantika A színpadot nemrég hagyta el a Rögvest Momentán Társulat (beszédes a mottójuk: „Mi sem tudjuk, mit teszünk 5 perc múl­va”), épp a csodahangú Szalóky Ági melegít be, aki vokális képességeivel úgy csábítja az embert, akár egy antik szirén. De nem, erős maradok, bele­kapaszkodok hideg vizembe, és loholok vissza a tikkasztó sza­badba, irány a nagyszínpad, ott van már Péterfy Bori és a Love Band. Az egyórás koncert amo­lyan reggeli tornaként fogható fel, a hőségben az énekesnő folyamatosan locsolja magát vízzel (hatalmas közönségsi­kert aratva ezzel), miközben a novemberben megjelenő al­bumról néhány darabot megvil­lantanak, a korábbi sikerlemez gyöngyszemeinek kíséretében. Erő, erotika és vérző romantika - korántsem biztos, hogy a kora esti időpont az ideális kontextus Péterfy Bori stílusához, zenéjé­hez, ám az egy óra hipp-hopp elröpült, bárhogy tombolt a vé­gére laza telt házas közönség, a ráadás elmaradt. Kár. Kétszáz százalék irónia „Én az emberek miatt imádom a VOLT-ot, olyan jó, hogy ilyen sokan vannak” - mondja a lá­bain kissé bizonytalanul álló Tamás, aki pénteken érkezett barátaival Esztergomból. „Vala­hogy elvesztettem az időérzéke­met, nem tudok odaérni sehova, dumálni kezdek mindenkivel, meg persze iszok. Képzeld, húsz órája nem aludtam!” — és hirtelen magához ölel. Újdon­sült barátomtól megkérdem, milyen koncerteket hallott eddig. „Nem is tudom... pedig voltam valamin. Takács Esz­ter... Van olyan?” Biztosítom, hogy van. Amikor elbúcsúzunk egymástól, azt mondja, vissza­megy a sátrához, kicsit össze kell szednie magát. „Csak az a baj, hogy fogalmam sincs, hogy hol vertem fel. Mert fel­állítani felállítottam, az tuti. Na mindegy, megpróbálom erre” - és jobbra beveti magát a fák közé, ahol pillanatok alatt eltű­nik. Magamban sok szerencsét kívánok neki, és ismét a nagy­színpad felé indulok, ahonnan nem is olyan rég az Earth Wind and Fire álmosító és lagymatag funkyja elüldözött, de most már a Quimby hangol rajta. Ami nem ugyanaz... A különböző stílusokat egye­di módon ötvöző, idén ismét új albummal (Ajjajjaj) jelentkező dunaújvárosi csapat remek bulit csinált: balkáni hangulat, san­zon, gitár, trombita, az utánoz­hatatlan összekötő szövegeket produkáló Varga Liviusztól, az Ékszereimétől Káosz Amigosig és szószínházig minden volt, plusz 200 százalék irónia, elide­genítő effektek és pikírt meg­jegyzés „a backstage-ben már kaotikusan imbolygó Marilyn Mansonról”. A koncert vége felé vettem észre mellettem egy teljesen közönyösen ácsorgó, 16 éves Manson lányt, karján ötcentis szegekkel kivert csuk­lóvédővel. „Nem veszélyes ez?” - kérdeztem. „Ugyan” - legyint. „Csak akkor megyek előre tom­bolni, ha ő már itt lesz. Ott pe­dig semmi sem számít, vannak itt szerintem kampóval is.” Ta­nácsát megköszönöm, mondom is neki, jobb lesz, ha itt mara­dok. A 160 centis, vékony kis középiskolás végigmér, majd vigyorogva odaveti: „Maradj is. Ott azt te nem bírnád ki...” Formában És éjjel nem sokkal 11 után eljön a várva várt pillanat: Manson és csapata. A 25-30 ezres közönség, amely nagy része tombolt a Quimbyre, most döbbenten, némi félsszel tekint előre. A színpad előtt persze más a helyzet, ott már a Manson-rajongók őrjöngnek, de a többség visszafogottan csak a show-t és a ceremóniamestert figyeli­­ csendben, jól nevelten. Az viszont már a második szám után megállapítható, hogy a hírek igazak voltak: Mansonék formában vannak, Marilyn elképesztő színpadi jelenség, lenyűgöző, totális személyiség, amit csinál - ítéljük meg bár­hogy -, elementáris, húsig ható teljesítmény. Manson-bőrdzse­kijén a beszédes felirattal „Hell, etc” - nem kíméli közönségét: dobálja ki a mikrofonokat (min­den számhoz újat kért), egyszer vízzel, máskor nyállal köpi, gyaláz mindenkit, néha csókot hint, búcsúzásképp pedig a kon­certet a tucatnyi égő gyertya lát­ványa zárja. Egyszerre zene és színház, mivel a számok mind­egyike egy külön kis koreográ­fia, egy külön kis performansz is, tengerentúli profizmussal. Összességében pedig mással össze nem hasonlítható sokkoló élmény, nem véletlenül lett ez a koncert a pont a fesztivál i-jén. Más kérdés, hogy az ember nem vágyik minden este horrorfilm­re. De néha azért az se árt. Gergely Miklós Idén megdőlt a VOLT Fesztivál tavalyi látogatórekordja, a négy nap alatt 79 ezren szórakoztak a soproni rendezvénysorozatonFotók: MTI A záró napon fellépett a Tankcsapda, képünkön Lukács László Szeptemberben debütál a Munkahelyi Zenekarok Fesztiválja Négynegyedekkel a válság ellen Ősszel egy zajos hétvégén találkozót adnak egymásnak az ország vállalati zenekarai Sümegen. Az újszerű kezdemé­nyezés célja, hogy felhívják a figyelmet a közös muzsikálás erejére.A szervezők remélik, hogy komoly, nagy fesztiválokat is tarthatnak az amatőr zenészek, ahol majd a nagyközönség ítélkezhet az előadókról. A szervezők szeretnének lendületet adni a hazai amatőr muzsikálásnak, ha már a zenei oktatás sajnálatos módon visszaszorulóban van nálunk. „Főnök, behangolhatom a gi­tárját?” - halljuk úton-útfélen a reklámját a legújabb kezde­ményezésnek, a munkahelyi zenekarok fesztiváljának. Hát ilyen kavalkádra tényleg nem volt példa még Pannóniában, bár a művelt Nyugaton már biz­tos kitalálták. Sümegen ősszel, szeptember 11-13-án gyűlnek össze azok, akik kamaszkoruk virágos ideáival együtt nem te­mették el zenészi ambíciójukat felnőttkorukra. A tervek szerint húsz zenekar csapna a húrok közé, a publikum is az ő sora­ikból verbuválódna - létszámát a szervezők úgy kétszázötven főre becsülik. A nevezés június végén zárul, utána lehet nyilvá­nos a résztvevők neve is. Ismert, népszerű emberek is lesznek a fesztiválon, maga Oszkó Péter pénzügyminiszter is a kezdeményezés mellé állt, akiről széles körben ismert, hogy kitűnő szájharmonikás. A lényeg azonban mégsem ebben keresendő - vélekedett lapunk­nak Bolyki György, muzsikus a Bolyki Brothers együttes tagja, a program szervezője. A ren­dezvény célja, hogy lehetőséget adjon az amatőr muzsikusoknak a bemutatkozásra, a találkozás­ra, arra, hogy professzionális hangtechnikai feltételek között adják elő programjukat. A fesztivál szervezésének kezdetén úgy gondolták, hogy nem nyitják meg a nagyközön­ség számára a rendezvényt, félve az amatőr muzsikusok lámpalázas szorongásától, a kritikától való félelmüktől. Má­ra a visszajelzések ismeretében kiderült, alaposan melléfogtak, hisz a hobbizenészek maguk igényelnék a népes publikumot. Ha a jövőben sikerül ismét meg­szervezni a fesztivált, már nyil­vános rendezvényben gondol­kodnak - avatott be a tervekbe Bolyki György. A munkahelyi zenekarok célja nem egyszerű­en a pihenés, a szabadidő aktív eltöltése (olykor a próbák légkö­re sem probléma- és konfliktus­­mentes), hanem sokkal inkább a kreatív energiák felszabadítása. A jobb agyfélteke megmoz­gatása a cél. Tudományos ku­tatások sora bizonyítja, hogy hallatlan, felszabadító erő rejlik a művészi tevékenységben, amelyet a cégek saját hasznukra fordíthatnak. Hazánk cégvezetői még nem ismerték fel a közös zenélésben rejlő lehetőségeket. Milliós ös­­­szegeket fizetnek be, hogy kol­lektívájuknak tréningeket szer­vezzenek. A közös muzsikálás vagy más művészi tevékenység sokkal felszabadítóbban hatna a közösségre, ugyanakkor a csapatépítést is szolgálja - véle­kedett Bolyki Görgy. Kocsis Zoltánnal beszélgetve nemrégiben, a neves zongora­­művész és karmester drámai mondatokat fogalmazott meg a hazai zenei oktatás hanyatlá­sáról. Régen még kamarazene­­karokban muzsikáltak otthon a zeneértők, ma ritkaságszámba megy, ha valaki játszik valami­lyen hangszeren. Ez a profes­­­szionális klasszikus zenélésre is visszahat, hisz megszűnik a zeneértő közönség, utat enged­ve a gagyinak, a kétes művészi színvonalú produkcióknak Régen Kodály országa vol­tunk, mára megértük, hogy a világhírű Kodály-módszer nép­szerűbb és elfogadottabb Kele­ten, mint hazánkban - mesélte Bolyki György, aki szintén ke­serű szavakat fogalmazott meg a hazai zeneoktatásról. Manapság az énekórákat a diákok többsége utálja, tisztelet a szabályt erősítő kivételeknek, de legtöbbször gyötrelem az iskolai zeneoktatás. Gazdasági okokra hivatkozva szorítottuk vissza a zeneoktatást és a Kodály-módszer alkalmazá­sát, Japánban éppen ezért vezet­ték be. Ők felismerték, milyen erő rejlik a művészi kreativitás felszabadításában. Kodály Zol­tán még lelkesen írhatta, éneklő ország vagyunk, mára szinte szégyenszámba megy, ha egy fiatalember éneklésre adja fejét. A zeneoktatás fejlesztése, a kö­zös muzsikálás népszerűsítése segíthetne a nehéz társadalmi helyzetek kezelésében is - véle­kedett Bolyki György. Podhorányi Zsolt A munkahelyi zenekarok ősszel Sümegen találkoznak Fotó: Shutterstock Neves magyar amatőr muzsikusok Amatőr megnevezésen korántsem a művészi színvonalat értjük, hanem a muzsikálás szerepét, fontosságát a zenész életében. Nem egy politi­kusról, üzletemberről, közéleti emberről tudjuk, hogy ért a húrok pen­getéséhez is. Vágó István, a neves műsorvezető zenekarát, a Favágókat sokan szerették, Oszkó Péter pénzügyminiszter harmonikajátéka Bolyki György szerint is akármelyik nívós blueskocsma zenekarában megáll­ná helyét. Simonyi András volt washingtoni nagykövetet egyenesen rocknagykövetként emlegették Amerikában, hiszen különféle formáci­ókban lépett fel nagykövet társaival és más zenészekkel közéleti és tár­sasági eseményeken rockklasszikusokat adva elő. „A rockzene nagyon markáns üzenetet hordoz, méghozzá arról, hogy mi nem vagyunk egy­általán mások, mint az amerikaiak. A világban jelenleg a rockgeneráció van hatalmon. Találtunk egy közös nyelvet, amit az amerikaiak is jól ismernek" - fogalmazott egy alkalommal lapunknak.

Next