Népszava, 2014. június (141. évfolyam, 127-150. szám)

2014-06-23 / 144. szám

Sok program és még annál is több látogató a most is népszerűnek bizonyult Múzeumok Éjszakáján Sorban állni kétszer Talán még sincs minden veszve - gondolja magá­ban az, aki a Múzeumok Éjszakáján látja az egyik programról a másikra hömpölygő tömeget. Ezen az éjszakán főként a magas kultúráé a főszerep, amire - hála az égnek - van igény. A Szépművészeti Múzeum­nál a szombati Múzeumok Éjszakáján akkora volt az érdeklődés Toulouse-Lautrec festőművész­ grafikus munkái­ért, hogy a vállalkozó kedvűek­­nek kétszer is sorban kellett állniuk. Egyrészt, hogy megvá­sárolják az összes éjszakai programra feljogosító rózsaszín karszalagot, másrészt, hogy be­­álljanak a múzeum Barokk csarnokában egy újabb sorba egy kuponért. De miért is? A szervezők szerint azért, hogy a termekben legfeljebb ötszáz fő tartózkodjon, így a tömeg ké­nyelmesen mozoghasson a ké­pek előtt. Beállunk hát a kígyó­zó sorba, de szerencsére ne­gyedóra alatt megkapjuk a ku­ponunkat. Benn a termekben óriási a tumultus, hangyalé­pésben haladunk a grafikák előtt, mindenki elemez, értékel, műért. Mondhatni, ma este az egy négyzetméterre jutó „eszté­ták”, „művészettörténészek” száma toronymagas. Az első emeleti klasszikus gyűjteménynél már egy valódi elemző, Jalsoviczky Sára mesél francia ínyencségekről, a kép­tár jeles alkotásain illusztrálva előadását. Kiderül, hogy egy gazdagon megterített asztal akár az elmúlást is jelképezhe­ti, a képeken szereplő articsóka pedig erotikus tartalommal is bírhat. Mire a tárlatvezetés vé­get ér, jelentősen megéhezünk, de már indulhatunk is a Mű­csarnokba, hiszen ma este úgy telik az idő, mint még soha. Meglepetésünkre itt is nagy a tömeg, pedig egy szervezőtől megtudjuk, hogy más napokon igencsak gyéren látogatott az Építészeti Nemzeti Szalon. Két huszonéves szobanövényekkel a kezében érkezik, hogy zöldeb­bé tegyék a Hősök terét. - Aki egy méternél nagyobb növényt hoz, az egy művészeti könyvet kap - mondják, de az övék száz centi alatti, így a jutalmuk csak egy oklevél. Mi már loholunk is tovább a Várba, a zebrán épp egy nö­vénnyel halad át egy idősebb nő. Ő már biztosan könyvet kap, de nincs időnk ezen túl sokat meditálni, mert alig fé­rünk fel a földalattira. Minden­kin karszalag, mindenki moso­lyog, fenn a Várban is hasonló a helyzet. A Nemzeti Táncszín­ház szinte tömve, sokaknak (köztük az újságírónak is) már csak a földön jut hely. A piros és lila színekbe boruló terem­ben indiai táncot lejt hat nő. Az előadás megbabonázza a töme­get, a látogatók árgus szemek­kel figyelnek, miközben szinte hihetetlen belegondolni, hogy két éven belül az épület a Mi­niszterelnöki Hivatalnak adhat majd otthont. Ma este viszont a kultúra foglalja le gondolatainkat. A Magyar Nemzeti Galériába sé­tálva egy kórust látunk, akik éppen az andalító Moon River című dalt éneklik az Álom lu­xuskivitelben című hollywoodi filmből. Hiába, meg kell áll­nunk, a zene lenyűgöz, legfel­jebb akkor eszmélnénk csak fel, ha maga Audrey Hepburn lépne ki a budai Vár oszlopai közül. Benn a galéria kupola­­csarnokában a Crescendo Nyá­ri Akadémia tehetségei zenél­nek és énekelnek, Mozart és Chopin szól a zongorán. A tö­meg itt sem apad, a zenekedve­lők még a márványlépcsőket is elfoglalták. Az Országos Széchényi Könyvtár mintha kivetkőzött volna magából: az előcsarnok­ban fagyit árulnak, egy Guten­­bergnek öltözött férfi pedig ta­lálós kérdést tesz fel a látoga­tóknak, miközben azzal tréfál­kozik, hogy a nadrágjára, a két lába közé ragasztott könyvecs­ke az ő „titkos naplója”. A könyvtár szervezte árverésről már lekéstünk, de megtudjuk, hogy egy 1619-es megjelenésű, Római Birodalomról szóló latin nyelvű nyomtatvány kelt el po­tom tizenötezer forintért. Nem is rossz ár egy ilyen becses da­rabért. Már közeleg az éjfél, de a lelkes múzeumlátogatókon mit sem látszik a fáradtság. Van, aki még egy tesztet tölt ki, hogy féléves bérletet nyerjen a könyvtárba, míg mások egy nagy, falra ragasztott papírra írják fel azoknak a könyveknek a címeit amelyeket okvetlenül megmentenének a pusztulástól és őriznének meg az utókor­nak. Klasszikus és kortárs, ponyva és szépirodalom egy­aránt a falra kerül. A filcek, melyekkel a papírra írnak, már kezdenek elhasználódni. Gyors terepszemlét tartunk, szemmel láthatóan A kis herceg „vezet”. Lassan indulni kell, egy-két könyvtári alkalmazott már pa­kol, a macskaköveken sétálva viszont jól hallatszik még a Nemzeti Táncszínház hang­szóróiból, hogy felpörög a buli­hangulat: a nyolcvanas évek zenéi kerültek terítékre. A bu­szon zötykölődve búcsúzunk a múzeumoktól, az utasok már fáradtak, a többnyire rózsaszín karszalagok mégis jelzik, hogy izgalmasan telt az elmúlt né­hány óra. Ma mindenki együtt ünnepelt, a résztvevők legfel­jebb abban voltak „megosztot­tak”, hogy melyik programokat válasszák. Ha csak egy éjszakára is, a kultúra összehozott minket. P. SZABÓ DÉNES •RÁSA A NÉPSZAVÁNAK • Az egy négyzetméterre jutó „esztéták" száma toronymagas • Mindenkin karszalag, mindenki mosolyog • A zenekedvelők a márványlépcsőket elfoglalták A Nemzeti Táncszínház előtt szombaton nem foglalkoztak az esetleges költözéssel, zenészek és táncosok gondoskodtak a jó hangulatról fotó: K2 press Fényfestés a Gellért-hegyen Nem lehet kétség afelől, hogy az idei Múzeumok Éjszakája után nemcsak egy különleges programra, a Gellért-hegyi fényvarázs­latra, hanem Herman Ottóra, az ezerarcú polihisztorra is min­denki emlékezni fog. A Nemzeti Környezetügyi Intézet szervezé­sében megvalósuló Herman Ottó Emlékév leglátványosabb ese­ménye június 21-e éjjelével beteljesítette küldetését: a lenyűgö­ző szépségű videoanimáció, melyet a nemzetközileg elismert Ki­égő Izzók alkotócsoportja készített a tudós munkásságáról, ma­radandó élményeket szerzett az érdeklődőknek. A polihisztor munkásságát bemutató videoanimációt 21.30-tól éjjel 2 óráig folyamatosan láthatta a nagyközönség, a Duna pesti partjáról, az Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszon. A fényfes­tés világpremier is volt, mert a világhírű Kiégő Izzók alkotócso­portja először vállalkozott arra a világon, hogy egy bonyolult természet adta struktúrára, egy sziklára komponáljon műalko­tást. A rendhagyó animáció Herman Ottó életét és munkásságát tárta fel képekben­­ virtuális utazásra, a szikla „belsejébe" invi­tálta a nézőket, azokba a világokba, amelyekkel a polihisztor foglalkozott, a rovarokéba, a víz alá, valamint az égbe, a mada­rakhoz. Az animáció zenéje - Domonkos Csilla és Moldvai Márk munkája - a természet hangjaiból vett hangmintákkal építke­zett, teljessé téve a nem mindennapi élményt. A CsillARt Music production zenei alkotása jól kiegészítette a látványt. Elhunyt Padisák Mihály Nem sokkal 84. születésnapja után szombaton meghalt Padi­sák Mihály író, újságíró, a Ma­gyar Rádió volt szerkesztő-ri­portere, a Miska bácsi leveles­ládája című műsor vezetője. Pa­disák Mihály tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegye­tem Bölcsészettudományi Ka­rán, magyar-történelem szakon végezte. Csaknem fél évszáza­don keresztül, 1952 és 2001 kö­zött volt a Magyar Rádió mun­katársa, szerkesztő-riportere, játékmestere, műsorvezetője, dramaturgja. Olyan legendás műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Zsákbamacska (1964— 68), a Halló, itt Rádió! (1965— 66), a Diákélet (1965-68), a Játsszunk együtt! (1969—75), a Mesélő Magyarország (1970— 75), a Játékmester kerestetik (1975-76) és a Miska bácsi leve­lesládája (1976-2001). Padisák Mihály számos könyv szerzője, társszerzője, ezek között van a Játékmesterek kis kézikönyve (1970), a Játsszunk együtt! (1974), az Ötlettár (1975), a Ját­szani tudni kell (1977), a Ked­ves Miska bácsi! (1988), a Min­denki játékoskönyve (1990), a Miska bácsi „titkai”: félszáz év gyermekvilága egy rádióműsor tükrében (2008), a Félszáz év a mikrofon előtt (2010). MTI-INFORMÁCIÓ Meghalt Szöllősy- Csák Gergely Életének 37. évében, pénteken meghalt Szöllősy-Csák Gergely televíziós rendező, humorista. A legtöbben stand-up comedys­­ként, a Dumaszínház fellépője­­ként ismerhették meg Szöllősy- Csák Gergelyt. A humorista évek óta állt a színpadon és szórakoztatta a közönséget. Ugyanakkor rende­zőként, forgatókönyvíróként is alkotott. Munkatársa volt a Ma­gyar Televízió Klipperek című sorozatának és kreatív szer­kesztőként a Repeta című ifjú­sági műsorban is segédkezett. Tevékenységéhez olyan produk­ciók is kötődnek, mint a Párat­lan történet című rövidfilm (2004) , a Másik szoba című rö­vidfilm (2005) és a Szőke kóla (2005) . Emellett dolgozott a hír­adóban is. Korábban a Duma­színház szerint ezt írta magá­ról bemutatkozásnak: „Titokza­tos teológus, művészlelkű böl­csész, a Dumaszínház FC sztárkapusa. Egészséges ön­iróniával megáldott Sándor György-rajongó. Túlmozgásos útkereső, aki hisz még a minő­ségi humorban. Tanítani akar, nem kioktatni, és reméli, egy­szer majd az ő személyisége is átjön a képernyőn. A kutya­macska barátság élharcosa, az intelligens tabudöntögetés Sandokanja, az egyetlen élő ember, akinek sikerült a tripla szaltó fél fordulattal, hároméve­sen. Persze, lehet, hogy csak le­szakadt a hinta. Ez még nem tisztázott.” MTI-N­ÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ

Next