Népszava, 2016. június (143. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-18 / 142. szám

Képmutatók hada BÓTA GÁBOR T­­rókán Nóra valóságos boldogta­lanságmonológot mond elhanya­golt feleségként Tennessee Wil­liams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, amit a kecskeméti Katona József Színház előadásában láthattunk a Pécsi Országos Színházi Találkozón. Ez a feleség cefetül kiborult. Piál Brick, az eltört lábú, világfájdalmasan de­pressziós férje, nem érdekli már szinte semmi, rá se néz már, mint nőre, egyál­talán, szinte senkire nem néz, magába fordulva alkoholizál. Begipszelt, törött lába az egész kisiklott, derékba tört éle­tét is jelképezi. Szemenyei János alakí­tásában ott az arcán az életundor. Rá­nézésre is azon nyomban látható, azt kí­vánja, hogy mindenki hagyja őt békén, tűnjön el a fenébe, legszívesebben ciá­­noztatna maga körül. Moliére ember­gyűlölője, A mizantróp című darabjá­ban, kiscserkész hozzá képest. Ő tény­leg senkit nem akar látni, egyébként magát sem. És a felesége hosszú szöveg­áradatával őt akarja meggyőzni, hogy mégiscsak van értelme a létezésnek, hogy abba kell hagyni a piálást, talpra kell állni, meg még akár szerethetik is újra egymást. Trokántól szép teljesítmény ez az el­ső felvonás jelentős részére kiterjedő, érvekkel, aggódó és kétségbeesett nézé­sekkel, női vonzerővel és roppant aka­raterővel előadott meggyőzéshadjárat, miközben a férj vedel és vedel, erőtlenül elnyúlik a földön. Mankó segítségével, begipszelt lábát felhúzva, nyughatatlan idegességgel ugrál ide, ugrál oda, és szinte szóra se méltatja azt, aki mindent bedobva beszél hozzá. Azt hiszem, azt nem sikerül eljátsza­ni, hogy ennek a nőnek miért ennyire fontos ez a pasas még mindig, sőt, tán azt sem, hogy miért volt az egykoron. De azt ellenben nagyon, hogy mitől is undorodott meg ez az ember annyira, mitől szaladna ki legszívesebben a vi­lágból, ha erre egyáltalán még képes lenne. Zsótér Sándor rendező riasztó nagycsaládot szervez a házaspár köré. Mondhatnám azt, hogy szinte egy állat­kertet, de ez az állatokra nézve fölöt­tébb sértő lenne. Karikaturisztikus, ab­szurdba hajló, csaknem torz lényeket lá­tunk, akik miközben nyüzsögnek, fon­toskodnak, hangoskodnak, érdemben képtelenek társas kapcsolatra. Brick anyjaként Csombor Terézia mutatja meg legszembetűnőbben, hogy men­­nyire elviselhetetlenek. Csombor mer iszonyú harsány, szörnyen rikácsoló hangú és végletesen ostoba lenni, egy olyan kibírhatatlan perszóna, aki min­dig a legalkalmatlanabb pillanatokban érkezik, és észre sem veszi, hogy men­­nyire rosszkor viharzott be, merthogy ráadásul még temperamentumosan is alkalmatlankodik. Akár azt is mond­hatnám, hogy a színésznő ripacskodik, ahogy belefér, de a figura ilyen, és ezt abszolút erőteljesen megjeleníti. Utána, amikor bizonyossá válik, hogy a férjét menthetetlenül megtámadta a gyilkos kór, tud drámai csendet is teremteni. Nagy Viktor férjként egy felfújt hólya­got játszik. A fenn az ernyő, nincsen kas típust, aki próbálja bevenni a családtól azt a hazugságot, hogy nincs is semmi komoly baja, de amikor sejteni kezdi, hogy hamarosan itt a vég, olyanná vá­lik, mint egy riadt kisgyerek. Ő is ego­ista, bár igyekszik szót érteni a fiával, nem megy, és nem megy. Mindenki lég­várakat épít, akinek köze van ehhez a házhoz. És dermesztő, hogy nekünk még közünk van ehhez a hatvanéves darabhoz, ami arról regél, hogy mód­szeresen eltoljuk az életünket. Letépjük a másikról a bőrt, cafatokra szaggatjuk egymást. Zsótérnál ez vezértéma, hiszen az off­­programba meginvitált Sirály is erről beszél, a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak előadásában, mely­ről már olvashattak lapunkban. És a másik versenyprogramba kiválasztott produkciója, Edward Albee Mindent a kertbe! című drámája, a Miskolci Nem­zeti Színház előadásában, is világossá teszi, mennyire tönkre tudjuk tenni egymást. Ugyancsak egy szobában ját­szódik, mint a Macska a forró bádogte­tőn. És ennek a szobának szintén meg­lehetősen fojtogató, kibírhatatlan a lég­köre. Él itt egy jóképű, középkorú há­zaspár, melynek tagjai a felső középosz­tályba szeretnének feltörni, de napi anyagi gondjaik vannak. És körülöttük is ott van a képmutatók hada. És ők se jutnak egyről a kettőre. Rusznák And­rás és Ullmann Mónika jól érzékeltetik, hogy gyűlik és gyűlik a feszültség. És egyszer csak, amikor a férj nincs ott­hon, becsönget egy disztingváltnak tű­nő, elegáns, kosztümös nő, aki dollár­­köteget lobogtatva prostitúciót ajánl a feleségnek, Jennynek. Ő persze felhábo­rodva, kapásból kidobja, dühösen ös­­­szetépi a névjegyét, majd vívódva, ön­magával is vitatkozva előássa és össze­illeszti. Beáll a legősibb mesterség gya­korlói közé, de titkolja férje előtt, mi­közben a postán érkező, a férfi számára rejtélyes eredetű pénzből némi bűntu­dattal, de elkezdenek jól élni. Sőt már partit is adnak a barátaiknak. Ezen a különös, áporodott levegőjű estén las­sacskán kiderül, hogy minden meghí­vott párnak köze van a titokzatos Mrs. Tooth-hoz, ők is az ő sanda módon űzött, titkolt bordélyára építik a jómód­jukat. Azaz eladják a lelküket az ördög­nek. Hajlik a gerincük. Hazudnak a lát­szat érdekében. Hívatlanul megjelenik Mrs. Tooth is a házibulin. Voith Ági édesanyja, Mészáros Ági egykori szere­pét adja. Egy látszólag tartásos nőt, aki kényes a modorára és az öltözékére. Aki kimért méltóságteljességgel beszél. És parancsoló stílusával, hideg logikájával leural mindenkit. Még egy gyilkosságot is levezérel az ellen, aki veszélyezteti az üzletet. Döbbenetes, ahogy a férfiak egymás hegyén-hátán ráfekszenek, és szinte a testük súlyával agyonnyomják, de azért a biztonság kedvéért még el­szántan meg is fojtják a látszólag min­den gyanú felett álló polgárok. Majd el­ássák a kertben. A kuplerájosnő flegma határozottsággal jelenti ki, hogy „nem történt semmi!” És minden megy to­vább, mint eddig. Zsótér a kollektív el­­aljasodás folyamatáról beszél. A bűn el­­leplezéséről, tisztára mosásáról, sőt, egyenesen tisztességnek való feltünte­téséről, arról, amikor már tényleg a csil­lagokat is le lehet tagadni az égről. A kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Nemzeti A gát című kö­zös produkciójában, Bérczes László ren­dezésében viszont felszínre törnek egy isten háta mögötti ír kocsmában, Conor McPherson darabjában, a szereplőknek eddig magukban is elnyomott történe­tei. Alkoholgőzösen vallani kezdenek a kis társaságnak, egy városból ideköltö­ző, csendre, magányra vágyó, igencsak felsebzett lelkű nő hatására, aki sokat tud hallgatni és megérteni. Kicsit bele­nyúlnak a semmibe ezek a történetek, olykor döccen a ritmus, a nagy meleg­ben néha már-már álmosító az előadás, aminek hosszú ideig a motorja a Szar­vas József által játszott autószerelő agg­legény, aki elszalasztotta élete nagy sze­relmét, és örök magányra ítéltetett. El­mondja a históriáját, ahogy a többiek is. Majd a Mészáros Sára által alakított Valerie története arról, hogyan fulladt úszómedencébe a kislánya, és ez miért okozta a férjétől való elidegenedést is, megindítja valamennyiüket. Képesek lesznek együttérzésre, kitör belőlük a se­gítő szándék. Mészáros megindító. Szin­te újra átéli az általa megjelenített nő az eseményeket. Ott roskad össze előttünk. Óhatatlanul is elerednek a könnyei. Lát­szik rajta, nagy küzdelem ezt számára túlélni. És ezzel kiváltja a többiekből az együttérzést, a segítő szándékot, mi több, a szeretetet. Ettől ők is rájönnek, hogy képesek még a szeretetre, nem csak arra, hogy üres eseménytelenség­­gel beleéljenek a vakvilágba. Donizetti Don Pasquale című víg­operája, de akár nevezhetném operabo­hózatnak is, sziporkázóan szellemes ze­néjével, helyzet- és jellemkomikumai­val, nemcsak arról szól, hogy akár na­gyon is lehet szeretni, hanem arról is, hogy bár adódnak bonyodalmak, konf­liktusok, de azért ezek elrendezhetők, és az élet mégis inkább napfényes, mint szinte örökké búskomoran felhős. Az úgynevezett POSZT bemutatja prog­ram keretében láthattuk, ami idéntől nemcsak új, hanem régebbi, akár ősré­gi, jól bevált, sikeres produkciókat is hív a rendezvénysorozatba. A Magyar Ál­lami Operaház előadása a Kodály Köz­pontban, lezárt, üres erkéllyel és eme­lettel, a földszinten körülbelül kéthar­mados telítettséggel került színre, Káli Gábor energikus vezényletével, Káli Csaba az énekeseket szabadon játszani hagyó rendezésében. A címszerepben, fiatal nőre éhes, hamarosan alaposan megleckéztetett, vén bakkecskeként Szvétek László nagy elánnal bolondo­zik, már-már a ripacséria határán jár, de nem lépi át az ízléshatárt. Élvezete­sen komédiáznak a Malatesta doktort alakító Káldi Kiss Andrással, és persze jókora tetszést aratnak végletekig fel­gyorsuló hadaró duettjükkel. Sáfár Orsolya beteljesülő szerelme érdekében eljátssza a kikapós, pazarló asszonyt, Horváth István Ernesto szerepében megvív szerelméért. Kedves, működő­képes előadás. A pécsi illetőségű családi bábszínház, a Márkuszínház fesztiválon kívüli pro­dukciója. A repülés története több is, mint kedves. Az elszabadult, játékos fantázia örömünnepe. A Pilári Gábor és Vajda Zsuzsanna házaspár, meg lányuk, Pilári Lili Eszter, egy háromtagú, jóféle zenekar kíséretében, ötletesen egysze­rű, groteszkbe hajló bábokkal eljáts­­­szák, hogy az ember a repülésre való nagy vágyától hogyan jut el a megvaló­sulásig. Képzelet és valóság keveredik, léghajó, zeppelin, repülőgépek, űrszon­dák sorjáznak. Nevet­és meghatódik az agyonzsúfolt kis színház kétharmad­részt felnőttekből, egyharmadrészt gye­rekekből álló, fölöttébb hálás közönsé­ge. Jó ilyet is látni, sok nyomasztó dolog után. Széttépi egymást a Mindent a kertbe! A Macska a forró bádogtetőn alkoholista, depressziós férje (Szemenyei János) házaspárja (Ullmann Mónika, Rusznák András) forrás: miskolci nemzeti színház FORRÁS: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Szvétek László és Káldi Kiss András a Don Pasqualéban forrás: operaház

Next