Népszava, 2016. június (143. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-03 / 129. szám

rA NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban ÁRA: 220 FORINT 2016. JÚNIUS 3., PÉNTEK 143. ÉVFOLYAM 129. SZÁM www.nepszaVa.hu NÉPSZAVAI ® NE­PSZAVA.HU A kancelláriaminiszter cáfolta a Bild értesülését, mely szerint a kormányfő becsapta Merkeléket Lázár tévedésekbe menekült Noha tavaly szeptemberben ép­pen a folyamatos kapcsolattar­tás hiányát kifogásolta, most erre hivatkozva utasította vis­­­sza a német Bild állításait a kancelláriaminiszter, kiemelve: Orbán Viktor kormányfő nem csapta be a német és az oszt­rák kancellárt. Noha Lázár Já­nos állította: félóránként egyez­tettek a felek, s a menekültek létszáma folyamatosan válto­zott pár százról végül három­ezerre a Keleti pályaudvarnál, az idők folyamán ő maga is rendre más számokkal állt elő, mint tegnap. A szokásos, heti egyszemélyes performansz teg­napi, 52. állomásán Lázár is­mét mindenért Angela Merkel német kancellárt és sokat kri­tizált nyilatkozatát okolta, majd pedig nemcsak az erőszakos, törvényszegő menekülteket os­torozta, hanem véletlenül a „kormányülésbe keverte” Tar­lós Istvánt is. A maratoni tájé­koztató után az iskolarendszer totális államosítása és a földár­verésekből befolyó összegek egyelőre törvényellenes elkölté­se ügyében is több kérdésünk maradt, mint eredetileg volt. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Nyárvégi „csendélet" a Keletinél - a menekültek ezután indultak meg Ausztria és Németország felé fotó: tótéi gergö Trükkös metrókocsik: felújítás helyett újak? Spekulációnak tartja Tarlós István, hogy a felújított metrókocsik helyett újakat szállítanak Budapestre az oroszok. A főpolgármester szerint a régi kocsik felújítására kötöttek szerződést, más megoldásról nincs információja. A Népszabadság viszont azt írta, a valódi verseny elkerülése és az orosz partner helyzetbe hozása miatt kiírt tender győztese nem felújított, hanem új kocsikat szállít. Az orosz kocsikról már koráb­ban is rebesgették, hogy ezek valójában nem a lepusztult régi szerelvények felújított változatai, hanem régebben legyártott, raktáron maradt újak. A BKV közleményében egy szóval sem cáfolja, hogy valóban új szerelvények érkeztek Magyarországra (Cikkünk a 16. oldalon) fotó: mti/máthé Zoltán Komoly üzenetet kapott Spéder Zoltán Több fronton is nyílt támadá­sok érték Spéder Zoltánt. Teg­nap „címlapsztoriban” ment ne­ki a Magyar Idők kormánypár­ti napilap is, azzal a sokat sej­tető címmel: Offshore-lovagok az Index mögött. Forrásaink szerint elképzelhető, hogy a ka­binet így üzent Spédernek, mert meg akarják kaparintani az FHB-elnök médiabirodal­mát, amelybe a kormánykriti­kus Index és a napi.hu is bele­tartozik. Spéder neve felmerült az állami beavatkozással létre­hozott integrált takarékszövet­kezetek ügyében is. Demján Sándor, az Országos Takarék­szövetkezeti Szövetség elnöke és a Patai Mihály elnökölte Bankszövetség is úgy vélte, a kormány elfogult az FHB és az integrációban részt vevő pénz­intézetek, illetve tulajdonosaik javára. Tiltakozó levelet írtak Orbán Viktornak, amit - mint a szóvivő lapunkkal közölte­­ a kormányfő tanulmányáz. ÍRÁSAINK A 2. ÉS A 4. OLDALON Török válaszlépés jöhet a Bundestag döntésére Egyetlen ellenszavazattal minő­sítette népirtásnak a német parlament, a Bundestag az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdődött örményellenes mé­szárlásokat. Örményország és Franciaország üdvözölte a dön­tést, Törökország azonban el­lenlépésekre készül. Mevlüt Ca­­vusoglu külügyminiszter „fele­lőtlennek és alaptalannak” ne­vezte a Bundestag határozatát, a külföldön tartózkodó Recep Tayyip Erdogan államfő pedig élő televíziós adásban jelentet­te be, hogy hazatérte után dönt majd a török kormány, milyen választ adjon Berlinnek. BŐVEBBEN A 8. OLDALON Eddig sem volt, most sincs kétsé­gün­k Orbán átverte a világot Friss Róbert írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Meglepte a szakszerve­zetet a kormány dönté­se a cafe­­teriáról? KORDÁS LÁSZLÓ a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke Elfogadhatatlan, hogy a kor­mány a tárgyalások közepén egyoldalúan eldöntötte, mi lesz a cafeteriával. A részbeni kész­­pénzesítés korlátozza a dolgo­zók mozgásterét és indokolatla­nul kedvez a SZÉP kártya lobbi­nak. Van ésszerű javaslatunk a cafeteria átalakítására, lenne idő is megtárgyalni, ha a kormány erre hajlandó lenne. Ezért kezde­ményeztük a háromoldalú kon­zultációs fórum azonnali össze­hívását. INTERJÚ Jordán Tamás Rengeteget ingázó, strapabíró direktor • Szombathelyinek gondolja magát, bár sokat van Pesten • Tökéletesnek tartja a mostani kis színházat, mert így sokszor játszhatnak egy darabot • Mágnes szerepe van a színház­nak • Hat kitűnő művész is rendez jövőre a színházában az ő ked­véért • Egyáltalán nem érzi magát 73 évesnek ► 12.OLDAL SZÉP SZÓ A szombati szám tartalmából • Bán András: A nyugdíjakról - kritikus szemmel • Rónay László: Figyelem és kö­zöny • Rozsos Erzsébet: Sárkányok pe­dig nincsenek... Vagy mégis? • Nyerges András: Reciprok (könyvrészlet) • Simon Zoltán: Báró Splényi La­jos, a hasis áldozata

Next