Népszava, 2016. november (143. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-07 / 261. szám

A görög és török rész vezetői Svájcban próbálnak megoldást találni az utolsó vitás kérdésekre Utolsó esély Ciprus újraegyesítésére Történelmi megbeszélések kezdődnek ma a svájci üdülőhelyen, Mont Pele­­rinben. November 11-ig a nemzetközileg el nem ismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke, Mustafa Akinci és az uniós tag Ciprus elnöke, Nikosz Anasztasziadisz az ország újraegyesítéséről tárgyal. Soha ekkora esély nem mutatkozott arra, hogy Ciprus ismét egységes ország legyen. RÓNAY TAMÁS D­iplomaták úgy vélik, áttö­rés várható Ciprus ügyé­ben, legalábbis soha ek­kora esély nem mutatkozott er­re. Ezt erősítette meg Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár különmeg­­bízottja, a norvég diplomata, Barth Eide múlt heti sajtóérte­kezletén is. „Tovább jutottunk, mint valaha bármikor” - jelen­tette be Nicosiában. Barth Eide közölte, hogy a svájci megbe­szélések egyik fontos témája az lesz, hol húzódjon a határ. Mint mondta, békemegállapodás még biztosan nem születik a fe­lek között. Ez az év végéig len­ne lehetséges, amennyiben ko­moly intenzitással folynának erről a tárgyalások. A cél az, hogy államszövetsé­get hozzanak létre, amelynek a görög és török rész is tagja len­ne. Ehhez azonban módosítani kellene a jelenlegi határvona­lon. Csakhogy a térségben 35 ezer török katona állomásozik, s a törököknek olyan területek­ről kellene lemondaniuk a gö­rög fél számára, ahol jelenleg is török katonák teljesítenek szol­gálatot. Akincinak jelentős en­gedményeket kellene tennie. A ciprusi török lakosság ugyan a teljes lakosság ötödét teszi ki, ugyanakkor a jelenleg ellenőr­zésük alatt álló terület 37 szá­zalékáról kellene lemondaniuk. A ciprusi görögök ragaszkod­nak a citromültetvényeiről is­mert régióhoz, Morfuhoz, vala­mint a teljesen elnéptelenedett, inkább romhalmazra emlékez­tető üdülővároshoz, a Fama­­guszta-közeli Varosához. A gö­rögök cserébe lemondanának a Karpasz-félszigetről. Azóta, hogy törökök szállták meg a sziget északi részét, szá­mos kísérlet volt már az újra­egyesítésre, így akadnak olyan hangok is, amelyek szerint el­hamarkodott az újraegyesítési elbizakodottság. Ugyanakkor a brit The Economistnak nyilat­kozó Anasztasziadisz is derűlá­tóan nyilatkozott az esélyekről, szerinte a végső megállapodás valóban megszülethet az idei év végéig. Bár valóban jelentős en­gedményeket kell tennie mind Akincinek, mind Anasztaszi­­adisznak, alighanem el sem utaznának Svájcba, ha eleve esélytelennek ítélnék meg a megegyezést. 2015 elején még semmi esély sem mutatkozott az áttörésre. Minek köszönhető a gyors elő­relépés? Több tényező szeren­csés egybeesésének. Részben annak, hogy 2015 áprilisában Mustafa Akincit választották meg az egyedül Ankara által el­ismert Észak-ciprusi Török Köz­társaság elnökének. Az 1947-ben született politikus egy év­vel a sziget megosztása után, 1975-ben lett először az észak­ciprusi parlament tagja. 1976- tól 14 éven keresztül a megosz­tott város, Nicosia török részé­nek polgármestere volt. Ez idő alatt a barátinak nem éppen nevezhető török-görög viszony ellenére szorosan együttműkö­dött a városfejlesztési progra­mok ügyében a görög rész pol­gármesterével, Lellosz Demetria­­desszel. Akinci 2003-ban hívta életre a Béke és Demokrácia Mozgalmat, amely a sziget újra­egyesítését tűzte ki célként. Egy évvel később, a török ré­szen megrendezett referendu­mon az újraegyesítésre voksolt. Mivel azonban a görög részen elutasították az egy ország el­vét, így Ciprus megosztott ma­radt. Akinci már a tavaly ápri­lisi elnökválasztást megelőző kampányban a tárgyalásos megoldás mellett foglalt állást. A voksolás első fordulójában 26,9 százalékkal a második helyen végzett ugyan Dervis Eroglu mögött, de a 2015. ápri­lis 26-án megtartott második fordulóban nagy fölénnyel, 60,5 százalékkal győzött. Az észak-ciprusi török elnök ténykedését növekvő ellenérzé­sekkel szemlélte Ankara, mert Akinci mind nagyobb függet­lenségre törekedett az anyaor­szággal szemben. A függetlene­dés nem olyan egyszerű folya­mat, hiszen az északi ország­rész igen jelentős támogatáso­kat kap Törökországtól, segít­sége nélkül lényegében életkép­telen lenne. A ciprusi kérdés megoldásá­nak kulcsa főként nem is Akinci, hanem Recep Tayyip Erdogan török elnök kezében van. Törökország azonban - a számos jogsértés, demokrácia­ellenes intézkedés ellenére - úgy tesz, mintha annyira „bé­keteremtőként” lépne fel a szi­geten. Erdogan talán arra szá­mít, ha tesz valamit a ciprusi egységért, akkor az EU is ke­vésbé bírálja majd a sorozatos demokráciaellenes intézkedé­sek miatt, s közelebb kerülhet az uniós vízumkényszer eltör­lése. Bár erre most elég csekély az esély, miután letartóztatták a kurdbarát HDP két társel­nökét, s a legsötétebb diktatú­rákat idéző módon lépnek fel a független sajtó ellen. Erdogan mégis regionális hősként léphetne fel, nem is szólva arról, hogy egy esetleges egység esetén Ankarának keve­sebb anyagi támogatást kellene nyújtania az Észak-ciprusi Tö­rök Köztársaság számára. A ciprusi görög rész a vártnál ha­marabb magához tért a 2013- as súlyos gazdasági válságból. Becslések szerint a következő három évben a GDP növekedé­se az uniós átlag duplája lesz. Persze az állapotok azért még messze vannak az ideálistól, hiszen a krízis nyomán sok család szegényedett el. Ugyanakkor akad ennél egy nyomósabb ok Ankara számá­ra. Jelentős gázkészleteket fe­deztek fel néhány éve Ciprus keleti partjainál, s a nyers­anyagkincsből a török rész, il­letve Törökország is részesülne. Bár még hosszú évekbe telik, amíg a felszínre hozhatják a föld mélyén lapuló gázt, a ter­melés 2020 táján kezdődhet meg, mindez óriási lehetőséget jelent Ciprus számára. Egyes feltételezések szerint a földgáz- és kőolajkészlet értéke elérheti a 650 milliárd dollárt. Mások ezt túl derűlátó becslésnek tartják. A harmadik ok az amerikai nyomás. A washingtoni admi­nisztrációnak elege lett abból az egy helyben topogásból, amit a két ország vezetői és diploma­tái korábban előadtak. Nyilván­valóan egyik fél sem akart kompromisszumot. John Kerry amerikai külügyminiszter azon­ban számos egyeztetést folyta­tott a két állam vezetőivel, s ez­úttal tapasztalt is együttműkö­dési készséget a görögök és a törökök részéről egyaránt. Ar­ról nem is beszélve, hogy az uniós diplomáciára is ráférne végre egy jó hír. A turizmus is szárnyalásnak indulhat Cipruson. Sokan fe­deznék fel a török részt, amely­nek egyes tájai festői szépségű­­ek, s talán vadregényesebbek is a görög résznél, ahol ráadásul épp a legszebb rész brit felség­­terület - katonai támaszpont. A nyersanyagkincs és a turizmus kiaknázásával egyes szakértők szerint az egy főre jutó GDP akár 60 százalékkal is emel­kedhet. Geopolitikai szempont­ból is komoly fegyvertény lenne a megállapodás, az eddig insta­bil állam a stabilitás, a fejlődés regionális fellegvárává válhat­na. Azért még messze nem lehet mérget venni arra, hogy tényleg megvalósul a ciprusi egység. A megállapodást ugyanis népsza­vazásra kell bocsátani, s ennek végkimenetele meglehetősen kérdéses. 2002-ben Kofi Annan akkori ENSZ-főtitkár tervet ter­jesztett elő a ciprusi kérdés megoldására. Ez - a mostani el­képzelésekhez hasonlóan - két egyenjogú állam konföderáció­ját vázolta fel. Ez pedig kifelé egységes államként lépne fel, befelé pedig egyenlő jogokat biztosítana görög és török pol­gárainak. A tervet 2004. április 24-én mindkét országrészben népszavazás elé bocsátották. A törökök többsége igennel szava­zott rá, a görög többség azon­ban elvetette. Akadnak más vitás kérdések is. Tisztázni kellene például a török csapatok kivonásának feltételeit. Szintén fontos lenne eldönteni azt, hogy az esetleges egységkormány ügyeibe mek­kora beleszólást kapnának a török politikusok. Vitatott az is, hogyan kárpótolják azokat a családokat, amelyeket 1974- ben űztek el északról. • Jelentősen nőhetnek a bevételek a turizmusból • 60 százalékkal emelkedhet a GDP • 2020-tól kezdődhet a gázkitermelés „Most vagy soha” A ciprusi konfliktus az egyik legrégebbi Európában. Nemzetközi­leg csak a görög részt ismerik el, amely a sziget mintegy harma­dát teszi ki, s 2004 óta az Európai Unió tagja. Az Észak-ciprusi Tö­rök Köztársaságot csak Ankara ismeri el. Szakértők szerint a mos­tani helyzet amolyan „most vagy soha". Amennyiben ezúttal sem sikerülne közös nevezőre jutni a vitás kérdésekről, úgy való­színűleg soha többé nem lesz egységes a sziget. Oroszok a bolgár spájzban? Megszokott jelenség az, hogy a volt szovjet tagköztársaságok­ban a választások általában a nyugat-, illetve oroszbarát erők között dőlnek el, de hogy egy Európai uniós tagállamban is ugyanez legyen a felállás, mindeddig példátlan volt. Ám mára az oroszok a bolgárok spájzába is elértek. A vasárna­pi elnökválasztáson ugyan 21 jelölt indult, akik közül a két legesélyesebbnek kétségtelenül a jobbközép kormánypárt nyu­gati irányultságú és az ellenzé­ki szocialisták Moszkvával va­ló szorosabb kapcsolatokat ígé­rő jelöltje számított már a kam­pányt megelőzően is. A tegnapi első forduló előtt minden közvélemény-kutatás azt jelezte, hogy a jelöltek egyi­ke sem tudja első nekifutásból megszerezni az abszolút több­séget, november 13-án második fordulóra lesz szüksége. Boríté­kolható volt, hogy a második fordulóba a kormányzó Polgá­rok Bulgária Európai Fejlődé­séért (GERB) jelöltje, Cecka Cacseva házelnök, valamint a Bolgár Szocialista Párt támoga­tásával induló független jelölt, Rumen Radev tábornok jut be. A választás tétje nemcsak a balkáni uniós ország leendő ál­lamfőjének személye, hanem a kormány talpon maradása is, hiszen Bojko Boriszov kor­mányfő kijelentette, hogy ha a GERB jelöltje nem az első he­lyen végez az első fordulóban, akkor kormánya lemond, arról viszont nem szólt, mi lesz ak­kor, ha a második fordulóban marad alul támogatottja. A kor­mány esetleges lemondása an­nak tükrében válik „érdekessé”, hogy 2017. január elsejétől Bul­gária veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Az ország épphogy kilábalt a hosszas bel­politikai válságból, Boriszov le­mondása pedig újabb káoszt idézhet elő. A vasárnapi választáson, Bulgária történetében először, kötelező volt a részvétel. A vo­natkozó törvényt az egyre lan­kadó választói aktivitás kivédé­sére hozta meg a bolgár parla­ment. A legutóbbi, 2014. októ­beri parlamenti voksoláson 48,66 százaléknyian éltek vá­lasztójogukkal, a mostani köte­lező részvétel sem tudta 70 szá­zalék fölé tolni az arányt. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ VILÁG NÉPSZAVA 9 2016. NOVEMBER 7., HÉTFŐ

Next