Népszava, 2017. február (144. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-10 / 35. szám

A Lordok Háza február végén szavaz az 50. cikkely aktiválásáról - Válságban a Munkáspárt - Új referendumot írnának ki a skótok May győzött, zöld út a Brexit előtt A brit alsóház szerda es­te, harmadik olvasat­ban, elsöprő többség­gel felhatalmazta Theresa May kormány­főt, hogy aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, s kezdje el a tárgyalásokat Brüs­­­szellel Nagy-Britannia kilépéséről az Európai Unióból. Igaz, ez nem a parlamenti folyamat végső állomása, hisz még a Lordok Házának is voksolnia kell, de ha minden May tervei sze­rint halad, akkor a jövő hónapban, legkésőbb március végéig csak­ugyan kezdeményezhe­ti a Brexit-folyamat hi­vatalos megindítását. ELEKES ÉVA E­lhúzódó, hétórás vita után az alsóház igen nagy több­séggel, 494:122 szavazati aránnyal fogadta el a Brexit­­törvényt, megadva ezzel a fel­hatalmazást a konzervatív kor­mány fejének. Theresa May ele­ve azon az állásponton volt, hogy miniszterelnökként jogá­ban áll saját hatáskörében el­dönteni, mikor süti el a start­­pisztolyt. Két magánszemély beadványa nyomán azonban a legfelsőbb bíróság végül úgy határozott: a parlamentnek is van szava egy ekkora jelentősé­gű kérdésben. Ám a honatyák nem éltek a kínálkozó lehető­séggel, s noha kilenc módosító indítványt is előterjesztettek, mindet leszavazta a tory több­ség, így a Brexit-törvény válto­zatlan formában kapott zöld utat. A Lordok Házában ugyan nincs többségük a kormányzó konzervatívoknak, de arra szá­mítanak, hogy a február 20-án összeülő felsőház sem fűz majd módosítást a törvényhez. A parlamenti kitérő mégsem volt teljesen haszontalan - véle­kedett a Guardian című lap kommentátora, hiszen a vita felszínre hozott olyan problé­mákat, amelyekről egyébként nem esett volna szó, így viszont Theresa May mégiscsak rá­kényszerült, hogy legalább váz­latosan ismertesse, milyen cé­lokkal vág neki a tárgyalások­nak s milyen feltételekkel kép­zeli el a Brexitet. Az elsöprő többség meglehe­tősen félrevezető, elvégre az al­sóház tagjainak zöme az EU- ban maradás mellett kam­pányolt, amikor az előző tory kormányfő, David Cameron - saját pozícióját s pártja többsé­gét féltve - végzetes engedményt tett az erősödő euroszkeptikus tábornak, s kiírta a referendu­mot az uniós tagság felmondá­sáról. Tavaly júniusban a bri­tek csaknem 52 százaléka vé­gül a kilépésre voksolt. A tory kormány fejének, miután nem tudott igazi engedményeket ki­csikarni Brüsszeltől, nem ma­radt más választása, le kellett mondania. S noha May koráb­ban (igaz, nem nagy lelkesedés­sel) a bennmaradás mellett kor­teskedett, végül ő az, aki leve­­zényli a továbbra is kiszámít­hatatlan következményekkel já­ró kiválási folyamatot. May eddig keveset árult el tárgyalási stratégiájáról, egye­sek kétlik, hogy egyáltalán lé­tezik ilyen, de felszólalásaiból s a 77 oldalas Fehér Könyvből annyi azért mégis kiderült, hogy a brit kormányfő az úgy­nevezett „kemény Brexit” híve, azaz teljes szakításra készül. Tehát olyan megoldásra, amely mellett Nagy-Britannia nem marad tagja az egységes piac­nak, hanem országonként akarja újratárgyalni a kereske­delmi kapcsolatok feltételeit. Ha London nem mondaná fel az egységes piaci tagságot, akkor csak felemásra sikeredne a ki­lépés, s a négy uniós szabadság - az áruk, a tőke, a szolgáltatá­sok és a személyek szabad moz­gása - biztosítását továbbra is vállalnia kellene a brit kor­mánynak. George Osborne, Cameron pénzügyminisztere a parlamenti vita előtt bírálta is Mayt, azzal vádolva a minisz­terelnököt, hogy a Brexitet az ország gazdasági érdekei elébe helyezi. Nehéz persze a jóslatok rengetegéből kihámozni, hogy az Osborne által a népszavazá­si kampányban felvázolt ka­tasztrofális szcenáriók követ­­keznek-e be vagy éppenséggel virágzásnak indul az „uniós béklyóktól” megszabaduló brit gazdaság, ahogy a kilépés hívei váltig állítják. A nehéz időket élő Munkás­pártban viszont a Brexit-vita tovább növeli a megosztottsá­got. Jeremy Corbyn, a Labour vezetője maga is csak langyo­san kampányolt az EU-ban maradás mellett, s a parlamen­ti vitát sem használták ki arra, hogy a Labour markánsan el­határolódjon a konzervatívok­tól, ahogy azt párton belül so­kan javasolták. A munkáspár­ti árnyékkormány legtöbb tag­ja így - ha fájó szívvel is - tudo­másul vette a brit választók többségének akaratát, s igennel szavazott a Brexit-törvényre, a pártvezér ugyanis erre kötelez­te a honatyákat. Végül 52 re­bellis munkáspárti képviselő voksolt a törvény ellen, szembe­­szállva Corbyn akaratával. Az ellenzék vezére előzetesen kény­telen volt cáfolatot kiadni, mondván, nem igazak azok a híresztelések, hogy ha ötvennél több képviselője cserben hagy­ja, akkor lemond a posztjáról. Az árnyékkormány újabb em­bert veszített: Clive Lewis, az üzleti ügyek árnyékminisztere inkább benyújtotta lemondá­sát, mintsem hogy a Brexitre voksoljon. Lewist mellesleg Cor­byn egyik legesélyesebb jövőbe­ni kihívójának tartják. A Brexit-folyamat vesztesei kétségkívül a skótok, hiszen ott a választók 62 százaléka az EU-ban maradásra voksolt. Az alsóházi szavazás előestéjén a skót helyi törvényhozás 90 igen, 34 nem szavazattal demonst­rálta, hogy nem akarják meg­adni a felhatalmazást a May­­kormánynak a Brexit beindítá­sára. Ám Skóciának nem adott vétójogot a brit legfelsőbb bíró­ság, ahogy Walesnek és Észak­írországnak sem. A Skót Nem­zeti Párt 54 képviselője a londo­ni alsóházban is egyöntetűen a Brexit-törvény ellen szavazott, ahogy a 9 liberális demokrata honatya is ellenezte a felhatal­mazás megadását. Nicola Sturgeon, a skót első miniszter már kilátásba helyezte, hogy Skócia új függetlenségi népsza­vazást ír ki, s a felmérések sze­rint nő a skótok elszakadásá­nak támogatottsága, de haj­szállal ma is azok vannak töb­ben, akik nem akarnak kilépni az Egyesült Királyságból, így Skócia kénytelen lesz tudomá­sul venni az EU-tagság felmon­dásával járó hátrányokat. További bonyodalom, hogy az EU-val való vámunió felmondá­sa a brit-ír határ kérdését is ös­­­szezavarja. Daniel Mulhall lon­doni ír nagykövet szerint az Ír­ország és a Nagy-Britanniához tartozó Észak-Írország közötti határt a brüsszeli tárgyaláso­kon külön problémaként kell majd kezelni, amivel egyébként Michel Barnier, az EU Brexit­­ügyi főtárgyalója is egyetértett. Több mint 200 határátkelőhely­ről van szó, ahol óriási a forga­lom. Ha tehát be kell vezetni a határellenőrzést, az rengeteg pluszfeladatot jelent majd. • Az alsóházban 494 igen, 122 nem a Brexitre • Corbynnal 52 munkáspárti ment szembe Nem látszott a győzelem hatalmas öröme a kormányfőn, amikor a szavazás után hazaindult fotó: europress/getty images/jacktaylor A magyar gazdaság is sérülhet A Magyar Nemzeti Bank egyik műhelytanulmánya szerint a Brexit esetén 2020 végéig a magyar GDP növekedése évente át­lagosan 0,2 százalékkal lehet alacsonyabb. Ha az Európai Unió növekedése a britek kiválása nyomán érdemben lassul, akkor vi­szont a magyar gazdaság érintettsége is erősebb lehet, s akár 0,5 százalékkal is visszaeshet évente - írta a vg.hu. A Financial Times friss felmérésében legtöbben a brit cégek versenyhát­rányba kerülése miatt aggódnak, mivel kemény Brexit esetén akadályok emelkednek majd kivitelük elé. A vállalatvezetők nagy része is attól tart, hogy a teljes kilépés árthat az üzleteknek. Mi lesz az EU-polgárokkal? A Munkáspárt által kezdeményezett legfontosabb módosító in­dítvány azt javasolta volna, hogy a May-kormány még az 50. cik­kely aktiválása előtt garantálja: megvédelmezik a Nagy-Britanni­­ában élő és dolgozó, becslések szerint legalább kétmillió EU-s ál­lampolgár jogait. A javaslatot azonban 332 szavazattal elutasí­tották, s csak 290-en támogatták, így kérdéses, hogyan alakul majd a már Angliában élő s még inkább a jövőben oda készülő uniós munkavállalók helyzete. 2016-os becslések szerint egy év alatt 285 ezren érkeztek Nagy-Britanniába más EU-tagállamok­­ból, s mintegy 95 ezer brit telepedett le más EU-tagországban. Az uniós polgárok 41 százaléka konkrét állásra, 30 százaléka ál­láskeresőben, 13 százaléka tanulni ment a szigetországba. May 12 pontos Brexit-tervében arra tesz csak ígéretet, hogy „a lehe­tőségekhez képest" megvédik az Egyesült Királyságban élő EU- polgárok és az EU-tagországokban élő brit polgárok jogait.

Next