Népszava, 2017. február (144. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-04 / 30. szám

ar valósá Az immár második ciklusát töltő Orbán-kormány az elmúlt években számtalan alka­lommal került szembe az Európai Unió értékrendjével, normáival, szabályaival. Kü­lönösen éles viták folytak a médiatörvényről, az igazságszolgáltatás függetlenségé­nek korlátozásáról, a civil szervezetek szerepéről, és általában a demokrácia lénye­gét jelentő, annak érvényesülését garantáló fékek és ellensúlyok lebontásáról. Többször is keményen bírálták Orbán Viktor kormányzását az Amerikai Egyesült Ál­lamok demokrata és republikánus vezető politikusai egyaránt. Keményen hangzó, de nem alaptalan állítás: Magyarország immár közel hét éve hivatalba lévő kormá­nya szembekerült a civilizáció értékrendjének számos elemével. KOVÁCS LÁSZLÓ O­rbán Viktor viszonya Európához már politikai pályája első szaka­szában sem volt egyértelmű. Nem ellenezte Magyarország csatlakozását az Európai Unióhoz, de nem is volt a tagság elkötelezett híve. Az Antall-kor­­mány hivatali idejének utolsó évében, amikor valamennyi parlamenti párt tá­mogatta a csatlakozási kérelem benyúj­tását, a Fidesz sem fordult ezzel szem­be. Ám amikor a Horn-kormány meg­kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, Or­bán Viktor elkezdte fékezni a folyama­tot. Jelszava az volt, hogy „Európán kí­vül is van élet”. 1998-ban viszont, amikor Orbán mi­niszterelnökségével jobboldali koalíció került kormányra, a vonakodást a csat­lakozás türelmetlen sürgetése váltotta fel. A fordulat egyértelműen jelezte, hogy a csatlakozást, amelynek történel­mi jelentőségét nyilván felmérték, saját kormányzásukhoz akarták kötni, saját érdemüknek szerették volna feltüntet­ni. A tárgyalások gyorsítása érdekében a magyar jogrend uniós normákhoz történő illesztése során készek voltak kompromisszumokat kötni, amelyeket később viszont úgy kritizáltak, mintha azokban az 1994 és 98 között hivatal­ban lévő Horn-kormány vagy a 2002-es választási győzelem után megalakult Medgyessy-kormány engedett volna. Sajátos egypártrendszer A csatlakozási szerződés 2002-ben, Athénben történt aláírása után, majd a 2003-as népszavazási kampány során is, a szocialista kormányokat vádolták a nemzeti érdekek úgymond nem meg­felelő képviseletével, túlzott engedé­kenységgel. A valóság az, hogy a Medgyessy-kormány az elérhető leg­kedvezőbb feltételekkel kötött megálla­podást a csatlakozásról. Ebben fontos szerepet játszott az, hogy Magyarország már csaknem tíz évvel a rendszerváltás előtt megkezdte a kapcsolatépítést az Európai Gazdasági Közösséggel. 1988 őszén a szovjet blokkhoz tartozó orszá­gok közül egyetlenként megállapodott Brüsszellel a közös piacra irányuló ma­gyar exportot korlátozó kvóták fokoza­tos lebontásáról, az ipari együttműkö­désről, sőt a diplomáciai kapcsolatok felvételéről is. Mindez akkor történt, amikor a KGST az Európai Közösségek létezését sem volt hajlandó hivatalosan elismerni. Ennek köszönhető az is, hogy az 1994-ben csatlakozási kérelmet benyúj­tott országok kormányai közül a Horn­­kormány volt az egyetlen, amely több­ször is meghívást kapott olyan infor­mális egyeztetésekre, amelyeken úgy tekintettek ránk, mint akik ugyan nem képviselték, de ismertették a többi csat­lakozásra készülő ország megfontolá­sait is. A 2004. május 1-jén hivatalossá vált bővítés után is úgy tekintettek ha­zánkra, mint amely egyértelműen tá­mogatja az európai integráció mélyíté­sét és további bővítését. A csatlakozás óta eltelt több mint 12 év alatt számos tanulmány jelent meg arról, hogy a tagság milyen előnyökkel jár. Ezek általában az első helyen emlí­tik a gazdasági felzárkózást segítő pénz­ügyi támogatást, amely lényegesen, és évről évre növekvő mértékben haladja meg a kötelező befizetéseinket. Hazánk tehát a nettó kedvezményezett tagál­lamok közé tartozik, míg a gazdagabb országok, mint a szomszédos Ausztria, nettó befizetők. A több mint 500 millió lakosú közös­ség tagjaként Magyarországnak na­gyobb lett a nemzetközi súlya. Nőtt a vonzereje a külföldi tőkebefektetők kö­rében és a csatlakozást megelőző évek­hez képest sokkal nagyobb védettséget is élvez a kedvezőtlen világgazdasági hatásokkal szemben. A hidegháború évtizedeiben elzárt hazánk állampolgá­rai szabadon utazhatnak, tanulhatnak, dolgozhatnak, vállalkozhatnak a többi 27 tagállamban. Az uniós állampolgár­ság ugyanazokat a feltételeket biztosít­ja számukra, mint amit az ottaniak él­veznek. A közös értékrend, a közös nor­mák és szabályok Magyarországon is védik a demokráciát, a jogállamiságot, a szabadságjogokat, védik az állampol­gárokat a hatalom esetleges túlkapásai­val szemben. Az Orbán-kormány 2010-es hata­lomra kerülése óta éppen emiatt vált új­ra és újra feszültté az Európai Unió in­tézményei és vezető tisztségviselői, il­letve Magyarország, pontosabban a ma­gyar kormányzat viszonya. Ennek ve­szélyét már jelezte Orbán Viktornak, az akkor még ellenzékben lévő Fidesz el­nökének 2009 őszén Kötcsén elmondott beszéde. Ebben ugyanis egyértelművé tette, hogy Magyarországon legalább a következő húsz évre egy „centrális po­litikai erőteret” kíván kiépíteni, amely­nek lényege, hogy egy nagy, erős kor­mánypárt dönthessen, úgymond feles­leges viták nélkül, minden fontos kér­désben. Amikor 2011-ben Budapesten találkoztam Thornborn Jaglanddal, az Európa Tanács azóta is hivatalban lévő főtitkárával, az idézetet hallva megkér­dezte: ki dönt arról, hogy mely kérdé­sekben felesleges a vita? Természetesen a kormányfő, Orbán Viktor feleltem. Láttál már vita nélküli demokráciát? - kérdezte, majd hozzátette: ez lényegé­ben egypártrendszer. Jogi értelemben természetesen nem, de a működése va­lóban arra emlékeztet - válaszoltam. Bírálatok jobbról, balról Az Orbán-kormány számtalan alka­lommal került szembe az Európai Unió értékrendjével, normáival, szabályaival. Elhangzott figyelmeztetés és bírálat az ENSZ hazánkba látogató korábbi főtit­kárától, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), az Európa Tanács, a Velencei Bizottság és számos más nagy tekintélyű kormány­zati, valamint civil szervezet vezetőitől. Többször is keményen bírálták Orbán Viktor kormányzását az Amerikai Egyesült Államok vezető politikusai egyaránt. A leggyakrabban az Európai Unió in­tézményei és vezetői, valamint a csatla­kozással elfogadott közös értékrendet, normákat és szabályokat rendszeresen megsértő Fidesz-kormány között ala­kult ki konfliktus. A „forgatókönyv” Orbán Viktor akaratának megfelelően mindig ugyanaz volt. Az Európai Unió Alapszerződésének betartásáért felelős Európai Bizottság jelezte a normák és szabályok megsértését, amit a magyar kormány először rutinszerűen letaga­dott, félreértésre, néha fordítási hibára hivatkozott, majd ha ez nem oldotta meg a problémát, akkor jött a követke­ző lépés, az Európai Bizottság hatásköré­nek kétségbevonása, a hivatkozás Ma­gyarország szuverenitására, figyelmen kívül hagyva, hogy a csatlakozáskor minden új tagállamnak vállalnia kellett az uniós Alapszerződésben foglaltakat. A viták során Orbán Viktor odáig is elment, hogy az Európai Bizottságot, amelynek tagjai között nagy többség­ben vannak korábbi kormányfők és mi­niszterek, „senki által meg nem válasz­tott, egy falusi kóceráj vezetésére is al­kalmatlan” társaságnak nevezte. A vi­ták gyakran a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság elé kerültek, amely né­hány kivételtől eltekintve az Európai Bizottság álláspontját fogadta el és a magyar kormányt, ha nem vonult vis­­­sza, súlyos pénzbüntetésre ítélte. Ter­mészetesen más tagállamoknál is elő­fordulnak ilyen esetek, amelyek szintén az Európai Bíróság elé kerülnek. Ezek azonban nagy többségükben a szabá­lyok figyelmen kívül hagyását jelentik, és nem az értékrend megsértését, mint Magyarország esetében. Többször elmarasztalta a magyar kormányt a jobboldali többségű Euró­pa Parlament is. Két, az értékrendet gyakran megsértő vezetés - az Orbán­­kormány és a hivatalos kormánytiszt­ség nélkül is Kaczynski nevével fémjel­zett lengyel kormány - magatartása miatt született alig több mint egy éve döntés egy olyan új rendszerről, amely folyamatosan figyelemmel kíséri az uniós Alapszerződés betartását és an­nak megsértése esetén akár a szavazati jog felfüggesztését is tartalmazó szank­ciókat kezdeményezhet. Párizs a merénylet után Orbán Viktor és az Európai Unió kö­zötti viszonyban új, a korábbinál is fe­szültebb szakasz kezdődött 2015 január­jában a francia szatirikus hetilap a Charlie Hebdo elleni merényletet köve­tően. Pár héttel később a magyarorszá­gi óriásplakátkampánnyal elindult Or­bán Viktor azóta is tartó hadjárata a menekültek, az ő szóhasználatával a „migránsok” befogadása és ezzel össze­függésben az Európai Unió ellen. Mindez egyben folytatása annak a külpolitikai irányváltásnak, amelynek első jeleit 2010 nyarán, a külügyminisz­térium szokásos nyári nagyköveti kon­ferenciáján lehetett tapasztalni. Előadá­sában Orbán Viktor azt állította, hogy „a Nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, Keletről fúj a szél”. Egy évvel később a következő nagyköveti értekezleten Oroszországot már hazánk szövetsége­sének nevezte. Ezután következett a magyar külpolitika keleti nyitásának meghirdetése. Ez éppen ellenkező irá­nyú volt, mint a rendszerváltás előtt, a nyolcvanas évek elejétől az érthető okokból meg nem hirdetett, de óvato­san, lépésről lépésre haladó nyugati nyi­tás. A magyar külpolitika nyugati nyi­tása csúcspontját 1989-ben érte el, ami­kor Bush amerikai elnök tett Budapes­ten hivatalos látogatást, majd a magyar kormány megnyitotta a magyar-oszt­rák határt, és Ausztrián keresztül az NSZK-ba engedte távozni az itt össze­gyűlt és hazatérni nem hajlandó több mint 60 ezer NDK állampolgárt, ami hozzájárult a berlini fal leomlásához, és a két német állam újraegyesítéséhez. 2010-ben viszont a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozott Magyar­­ország miniszterelnöke hirdette meg a keleti nyitást, amely elsősorban Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közötti szo­ros személyes kapcsolatban, valamint a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok­ban érzékelhető. Orbán Viktor következő lépését eb­be az irányba a nyugati, úgynevezett li­berális demokráciával szemben az illiberális államok, Törökország, Azer­bajdzsán, Kazahisztán méltatása és pél­daként történő emlegetése jelentette. Orbán Viktor a menekültek befoga­dásának elutasítását állította az Euró­pai Unió elleni kampánya középpont­jába. Angela Merkelt minősítette első számú felelősnek, és az Európai Unió intézményeit vádolta tehetetlenséggel. Ugyanakkor elutasított minden uniós szintű közös lépést és a nemzetállami megoldásokat szorgalmazta, ami a probléma nagysága és átfogó jellege miatt eleve zsákutcának bizonyult. A menekültáradat súlyos terheinek igaz­ságos megosztása érdekében kezdemé­nyezte az Európai Bizottság méltányos, a tagországok lehetőségeit mérlegelő befogadási keretszámok bevezetését. Ezt több más tagállam is elutasította, de a menekültek ellen hamis állításokra épített, gyűlöletet keltő kampányt csak Magyarország kormánya folytatott, amit a katolikus világegyház feje, Fe­renc pápa is elítélt. Az elmúlt évben a menekültáradat lényegesen kisebb lett. Valószínűleg ezért keresett Orbán Viktor új terepet az Európai Unió elleni támadáshoz. Az elmúlt héten a magyar származású köz­gazdász professzor, az euró atyjának te­kintett Lámfalussy Sándor emlékére szervezett budapesti konferencián, majd Brüsszelben az Antall József Tu­dásközpont és a Konrad Adenauer Ala­pítvány konferenciáján, valamint egy amerikai folyóiratban intézett újabb, immár nyíltan az Európai Unió szétve­rését célzó támadást az integráció el­len. Orbán Viktor megfogalmazott egy téves diagnózist, és erre építve foglalt állást egy valójában öngyilkos gyógy­mód mellett. Abból a hamis feltétele­zésből indult ki, hogy a nemrég még globális befolyással rendelkező Európai Unió regionális szereplővé fokozódott le, sőt talán már ennél is lejjebb csú­szott. A valóság ezzel szemben az, hogy az Európai Unió adja a világ legna­gyobb gazdasági teljesítményét, világ­első az exportban és külkereskedelmi mérlege is pozitív. A béke biztosítéka Minden korábbinál jelentősebb az Európai Unió világpolitikai és világgaz­dasági szerepe, a pénzügyi és gazdasági világválság kezelésében és az éghajlat­­változás megállításában is meghatározó tényező. A magyar kormányfő szerint Európa akkor volt erős, amikor nem egy, hanem több erőközpontból irányí­tották. Ha felidézzük az európai törté­nelemből a spanyol-angol vagy a fran­cia-német háborúkat, a két világhábo­rút, majd a két világrendszer közötti hi­degháborút, akkor Orbán Viktor állítá­sának éppen az ellenkezőjét látjuk. Ami Európát stabilizálta, az az európai integ­ráció megteremtése és annak bővítése, az immár huszonnyolc országot magá­ba foglaló Európai Unió működése. Orbán Viktor valótlanul állítja, hogy az Unió egyetlen kitűzött célját sem tud­ta elérni. Cáfolatként utalhatunk a bő­vítésre, az immár tizennyolc tagország­ban fizetőeszközként használt euróra, a közösségi szempontok növekvő hang­súlyára. A gyógymódként a nemzetek feletti Európa szerinte hamis illúziójá­nak elengedését, az Unió nemzetálla­mokra történő szétesését, Európa több pólusúvá tételét javasolja, ami immár hatvan év integrációs eredményeit ten­né tönkre. Ez nyílt hadüzenet, amely számít az egyes nyugat-európai orszá­gokban kétség kívül erősödő populisták támogatására. Lánczi Tamás, az Orbán­­kormányhoz ezer szállal kötődő Század­vég vezető elemzője szerint „vannak olyan hangok, amelyek szerint Orbán Viktor Európa új vezetője”. Nem két­lem, hogy a Századvég büféjében, vagy talán egyes irodáiban is vannak valóban ilyen hangok, de Orbán Viktorra, mint Európa vezetőjére legfeljebb a felelőtlen kalandor, szélsőjobboldali populisták tekintenek, akiket alapos gyanú szerint Vlagyimir Putyin támogat. Ha a magyar egészségügy, a szociális ellátás vagy a tudatosan tönkretett ok­tatás helyzetét nézzük, akkor egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberek nagy többségének elemi érdeke az Orbán­­kormány leváltása, a nemzeti együtt­működés rendszerének (NER) felszá­molása, a demokratikus jogállam hely­reállítása, az igazságos Magyarország megteremtése. Bár a közvélemény-ku­tatásokban még nem látszik egyértelmű fordulat, sok jel mutat arra, hogy egyre többen látják hogy Orbán Viktor egyed­uralma rossz irányba vezeti a magyar gazdaságot, amely egyre jobban lesza­kad az Unió tagállamainak többségétől. Az orbáni külpolitika pedig hazánk nemzetközi megítélését és kapcsolatait teszi tönkre. Ami pedig Orbán Viktor afeletti örö­mét illeti, hogy Donald Trump szerint minden országnak joga van saját érde­keit előtérbe állítani, Magyarország ér­dekeinek érvényesítéséhez nem az ame­rikai elnök engedélye, hanem hazánk saját teljesítményen alapuló ereje kelle­ne.

Next