Népszava, 2017. március (144. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-25 / 71. szám

Az EU fekete báránya lett hazánk KOVÁCS LÁSZLÓ korábbi külügyminiszter, az Európai Bizottság volt tagja F­ranciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgi­um, Hollandia és Luxemburg ve­zetői 1957. március 25-én, Rómában Európa sorsát azóta is meghatározó szerződést írtak alá az Európai Gazda­sági Közösség (Közös Piac) létrehozá­sáról. Az 1958. január 1-jén életbe lépett Római Szerződés a XX. század első fe­lében Európában kirobbant, majd az egész Földet lángba borító két világhá­ború tanulságait levonva közös érték­rendet fogadott el, és kialakította az alá­író országok szoros gazdasági egymás­rautaltságát egy újabb világégés meg­akadályozása érdekében. Elindult az európai integráció, amelynek gondola­tát először 1946 őszén Winston Chur­chill vetette fel zürichi beszédében, majd a francia Jean Monnet gondolta tovább, és 1950 május 9-i nyilatkozatá­ban Robert Schumann francia külügy­miniszter fogalmazta meg. Az első konkrét lépést 1951-ben ugyanez a hat ország tette meg az Európai Szén- és Acél Közösség létrehozásával. Az európai integráció kibontakozása, az újabb és újabb országok csatlakozá­sa, a tagállamok gazdasági-társadalmi fejlődése, az Európát érő kihívások ke­zelése időről időre szükségessé tette a működés, a mélyítés és a bővítés szabá­lyainak módosítását, kiegészítését. Az alapvető elvek, a közös értékek viszont mindmáig változatlanok maradtak. A demokrácia, a szabadság, a jogállami­ság és a szolidaritás. Ezért Görögor­szág, Spanyolország és Portugália csak a diktatúra megdöntését követően, az egykori szovjet blokk országai is csak az egypártrendszer felszámolása, a demok­ratikus jogállam és a piacgazdaság meg­teremtése után csatlakozhattak. Magyarország útja az euroatlanti közösségbe Hazánk útja a Szovjetunió egykori szö­vetségi rendszere más tagállamai útjá­hoz képest fontos sajátos vonásokat mu­tatott. A rendszerváltást megelőző években, 1981 és 1989 között, az 1975- ös Helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia, valamint az ott született Záróokmány, a két szemben álló politikai, gazdasági és ka­tonai szövetségi rendszer közötti eny­hülés adta lehetőséget kihasználva a magyar külpolitika fokozatosan nyitott a nyugati demokratikus országok felé. Ennek kedvező nemzetközi megítélése a rendszerváltás után jelentősen meg­könnyítette csatlakozásunkat az Euró­pa Tanácshoz, a nemzetközi Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szerveze­téhez (OECD), a NATO-hoz, majd az Európai Unióhoz, segítette beilleszke­désünket az euroatlanti közösségbe. A leghosszabb és legbonyolultabb fo­lyamatot az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk jelentette. 1994. április 1-jén az Antall-kormány az összes par­lamenti párt egyetértésével nyújtotta be csatlakozási kérelmünket. A tárgyalá­sokat 1998 márciusában a Horn-kor­­mány kezdte meg, majd az Orbán-kor­mány folytatta. 2002 nyarától a Med­­gyessy-kormány tárgyalt, ezek lezárá­sára 2002 decemberében került sor. Az ünnepélyes aláírás 2003 nyarán, Athén­ban történt meg. A csatlakozás 2004. május 1-jén lépett életbe. A Medgyessy-, majd a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány hivatali ideje alatt Magyarország és az uniós intézmények viszonya összességében harmonikus volt, csupán a magas költségvetési hi­ány merült fel problémaként, ami az Unió igényei szerint átdolgozott kon­vergenciaprogram benyújtásával meg­oldódott. Uniós tagságunk komoly se­gítséget nyújtott a 2008-09-es pénzügyi és gazdasági válság kedvezőtlen hatása­inak mérsékléséhez. Konfliktusok az Unióval 2009 őszén, a Fidesz kötcsei zártkörű rendezvényén Orbán Viktor alapvető célként jelölte meg a centrális politikai erőtér megteremtését és legalább húsz évre szóló működését. Úgy fogalma­zott, hogy ez egyetlen nagy, erős kor­mányzó pártra kell épüljön, amely úgy­mond felesleges viták nélkül képes egyedül dönteni a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben. Ez kimondatlanul is jelezte a Fidesz elnökének szándékát, hogy a 2010-es választások megnyerése esetén leépíti a demokratikus jogálla­mot és megteremti saját és pártja kizá­rólagos uralmát. Egyben előrevetítette az európai uniós intézmények és a maj­dani Orbán-kormány közötti súlyos konfliktusokat is. Az Orbán-kormány hivatalba lépését követően rövid idő alatt meg is történt a demokrácia garanciáját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolása. A kétharmados parlamenti többséget kihasználva korlátozták az Alkotmány­­bíróság jogkörét, az igazságszolgáltatás függetlenségét és a sajtószabadságot. Minden fontos posztra saját emberüket állították. A következő években az Eu­rópai Bizottság, jogkörének megfelelő­en, rendszeresen szóvá tette a magyar kormánynak, ha a közösségi normák és szabályok valamelyikét megsértette. Ezek az ügyek a kormány elutasító vála­sza esetén a luxemburgi Európai Bíró­ság elé kerültek, amely az esetek döntő többségében pénzbüntetés befizetésére ítélte az Orbán-kormányt, amely viszont emiatt rendszeresen a szuverenitás meg­sértésével vádolta és durván sértegette a Bizottságot. Az Orbán-kormányt a jobboldali többségű Európai Parlament is több ízben elmarasztalta az Unió ér­tékrendjének megsértése miatt. Hason­ló bírálatokat fogalmazott meg az Eu­rópa Tanács, a Velencei Bizottság, az EBESZ, sőt budapesti látogatása során még az ENSZ főtitkára is. Ugyancsak el­marasztaló véleményeket fogalmaztak meg az Európai Unió tagországai és az Egyesült Államok vezető politikusai, ami a nemzetköz sajtóban is nagy vissz­hangot kapott. A menekültválság Az uniós intézmények és a magyar kor­mány viszonyában a korábbinál is sú­lyosabb feszültséget okozott a mene­kültváltság ellentétes megítélése. Orbán Viktor kezdettől szándékosan össze­mosta a hazájukban dúló háború, a ter­rorizmus, az üldöztetés elől menekülő­ket a jobb élet reményben érkező gaz­dasági bevándorlókkal, sőt a terroris­tákkal is. Összeesküvéssel vádolta az uniós és egyes tagállami vezetőket, a hazai és külföldi civil szervezeteket, va­lamint az embercsempészeket. Saját magát Magyarország és a keresztény Európa védelmezőjének tüntette fel. El­utasította az Európai Bizottság vala­mennyi javaslatát, amelyek a válság kö­zös megoldására irányultak, és a tagál­lamonkénti külön-külön megoldást szorgalmazta, ami a menekültek nagy száma miatt eleve kudarcra lett volna ítélve. Ezek után pedig tehetetlenséggel vádolta a „brüsszeli bürokratákat”. Ma­gyarország volt az egyetlen uniós tagál­lam, ahol a kormány a menekültek iránt gyűlöletet keltő óriásplakát-kampán­­­nyal és egy végül elbukott népszavazás­sal igyekezett a választókkal az elsősor­ban saját hatalmának megszilárdítását célzó álláspontját elfogadtatni. Orbán Viktor a menekültválságban képviselt álláspontjával egyre közelebb került az Európa több országában is nö­vekvő népszerűségű szélsőjobboldali, populista, unióellenes pártok vélemé­nyéhez. 2017-et az európai integrációt támogató pártok és a vezető politikusok elleni lázadás évének nevezte. Állás­pontja igazolását látta az Európai Unió elhagyását támogató brit népszavazás eredményében és Donald Trump el­nökké választásában is, akinek egyet­len uniós tagállami kormányfőként már a választás előtt sikert kívánt, majd győzelmét örömmel ünnepelte. Az Európai Unió elleni eddigi leg­durvább támadást Orbán Viktor janu­ár végén a Lámfalussy Sándor emléké­re rendezett budapesti konferencián, majd pár nappal később az Antall Jó­zsef Tudásközpont és a német Konrad Adenauer Alapítvány brüsszeli rendez­vényén és egyidejűleg egy amerikai fo­lyóiratban megjelent írásában intézte. Valótlan állításokkal alátámasztva lé­nyegében az Európai Unió „szétveré­se”, az integráció felszámolása mellett érvelt. Azt állította, hogy az Európai Unió súlya és befolyása a világban egy­re csökken, miközben a valóságban vi­lágelső a gazdasági teljesítményével, exportja nagyságával, ami messze meg­haladja az importot. Meghatározó a szerepe a globális válság kezelésében, a gazdaság, a pénzügyek területén, az ég­hajlatváltozás mérséklésében, a fejlő­dőnek nevezett, de súlyos problémák­kal küzdő szegény országok támogatá­sában, a helyi háborús konfliktusok megelőzésében, valamint következmé­nyeik, az éhínség, a járványok felszá­molásában. Európa évszázadokon át százmilliók életét kioltó és felmérhetet­len nagyságú anyagi károkat okozó há­borúk színtere volt, innen indult el a múlt század két világháborúja is. A Ró­mai Szerződés aláírása óta Európában béke van. Az Európai Unió félmilliárd állampolgára demokráciában, nagy többségük emberhez méltó, tisztessé­ges körülmények között él. A hat ország által alapított közösség a hat évtized alatt huszonnyolc tagúra bővült, csupán egyetlen ország, az Egye­sült Királyság választói döntöttek kis többséggel a távozás mellett, aminek kedvezőtlen hatását már egyre többen kezdik érezni. Egy sor ország viszont mielőbb csatlakozni szeretne. Ezt a fo­lyamatot akarja Orbán Viktor vissza­fordítani. Mert nem képes elviselni, hogy az Európai Unió értékrendje, nor­mái, szabályai korlátozzák a hatalmát. Számára a demokráciánál szerinte ha­tékonyabb illiberális rendszerek, Orosz­ország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Tö­rökország és azok vezetői, Putyin, Aljiev, Nazarbajev és Erdogan jelentik a követendő példát. A Fehér Könyv Mindeközben Európa demokrácia iránt elkötelezett politikusai és pártjai azt mérlegelik, hogy miként lehetne az Eu­rópai Unió tényleges működési hibáit kijavítani, a fenntartható fejlődést biz­tosítani, a nehezen élők helyzetén javí­tani, a globális kihívásokat, köztük a menekültváltságot hatékonyan és hu­mánusan kezelni, Európa biztonságát és stabilitást garantálni. Az Európai Bizottság Fehér Könyve öt lehetséges utat vázolt fel az európai integráció jövőjével kapcsolatban. Az első az utóbbi években elhatározott re­formok folytatása. A második a vissza­fordulás, a közösségi szemlélet és poli­tikák feladása s csupán az egységes bel­ső piac megtartása. A harmadik a több­sebességes Európa, a mélyebb integrá­ció lehetősége azoknak a tagállamok­nak, amelyek ezt igénylik és tenni is ké­szek érte, megszüntetve a továbblépés lehetőségének megakadályozását az azt ellenzők részéről. A negyedik az integ­ráció jelenleginél kevesebb területre történő korlátozása, de ezeken belül ha­tékonyabb lépések megtétele. Az ötödik a jelenleginél több területen történő előrelépés, valamennyi tagállam rész­vételével. Az Európai Bizottság tagjaként eltöl­tött öt év alatt, valamint a külügymi­niszterként, illetve a hazatérésem óta szerzett tapasztalataim alapján a har­madik változatot tartom a legalkalma­sabbnak, hozzátéve, hogy az egyelőre kimaradni kívánó tagállamok számára nyitva kell tartani a későbbi csatlakozás lehetőségét. Tudom, hogy az ötödik vál­tozat lenne az ideális, de ennek realitá­sa az elmúlt években tapasztalt ellenál­lás miatt kisebb. A 2018-as választás tétje Orbán Viktor és kormánya, valamint az általuk uralt sajtó azt sulykolja, hogy Magyarország erősödik. Az ő hatalmuk valóban erősödik, vagyonuk pedig el­képesztő gyorsasággal nő. Az adatok vi­szont azt jelzik, hogy hazánk egyre in­kább leszakad. Az Európai Unió jó né­hány tagállama az elmúlt években meg­előzött bennünket. Lefelé csúszunk a nemzetközi rangsorolás szinte minden területén, a versenyképességtől a bol­dogságérzetig. Talán a korrupció az egyetlen kivétel, ott a növekedés a jel­lemző. Amikor 2018-ban a választók belép­nek a szavazófülkébe, ne csak a 4 mil­lió szegényre, ne csak az egészségügy, a szociális terület katasztrofális helyze­tére, ne csak a szándékosan visszafej­lesztett oktatásra, ne csak a gazdaság problémáira és ne is csak a demokrá­cia, a szabadságjogok korlátozására gondoljanak. Vegyék figyelembe Ma­gyarország nemzetközi megítélésének ijesztő rosszabbodását, nemzetközi kapcsolatainak beszűkülését is, mert ezek is befolyásolják az életüket, gyer­mekeik és unokáik életét is. Ezért kell 2018-ban Orbán Viktort és kormányát leváltani, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét lebontani, a demokratikus jogállamot, a köztársaságot helyreállí­tani. Egyetértek Orbán Viktor monda­tának minden szavával, csak sorrend­jükkel nem. Ő azt mondja, hogy Ma­gyarország az Európai Unió fekete bá­rányából sikeres ország lett. Én meg azt, hogy Magyarország sikeres ország­ból az Európai Unió fekete bárányává vált. Az Orbán-kormányt a jobboldali többségű Európai Parlament is több ízben el­marasztalta FOTÓ: EURÓPAI PARLAMENT A korábbinál is súlyosabb feszültséget okozott a menekültváltság ellentétes megítélése fotó: tóth Gergő

Next