Népszava, 2017. március (144. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban 2017. MÁRCIUS 22., SZERDA 144. ÉVFOLYAM 68. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 230 FORINT A kormány altatná, de mindenképpen ügy lesz a kiugrott titkosszolga állításaiból Csak a Fideszt nem zavarja az orosz befolyás Hazaárulás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentés tesz a Párbeszéd, mert a párt szerint „titkosszolgálati forrásból is megerősítést nyert, amit eddig csak kevesen láttak: a magyar szolgálatok a Fidesz nyomására hagyták, hogy az oroszok gyakorlatilag megszállják az országot”. Ugyanerről, de másképpen beszélt tegnap Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, amikor lapunknak úgy fogalmazott: „Ha az EU titkosszolgálatai egymás mellett álló kerítéslécek, akkor azok 3 méter magasak, miközben a magyar csak 40 centis. És él a feltételezés, hogy nem véletlenül ilyen nagy a rés a falon.” Az LMP-s Szél Bernadett pedig úgy felelt arra a kérdésünkre, hogy szerinte mindent megtesz-e a magyar kormány az orosz befolyásszerzés korlátozásáért: „Ha még létezne, akár kérhetnénk a felvételünket a Szovjetunióba.” Ami biztos: egy kiugrott magyar elhárító az Indexnek adott interjúban hosszan, súlyos eseteket sorolva beszélt arról, hogy a hazai titkosszolgálatok politikai utasításra nézték tétlenül az orosz befolyásszerzést. Bár szakértők szerint a volt elhárító által elmondottak nagy vonalakban vagy csak sejtésként már eddig is ismertek voltak, a most nyilvánosságra került állítások megerősítik: rendkívül erős az orosz titkosszolgálati jelenlét Magyarországon, miközben a hazai szolgálatok nem elég hatékonyak. Emiatt a nemzetbiztonsági bizottság már a jövő héten foglalkozik az üggyel, napirendre kerül a magyar titkosszolgálatok oroszokkal kapcsolatos passzivitása is - tudtuk meg Molnár Zsolttól, a grémium szocialista elnökétől. Megszólalt Orbán Viktor kormányfő is, aki - miközben a kabinet más illetékesei az interjúalanyt igyekeztek hitelteleníteni - azzal állt elő: tőlünk keletre, nyugatra, délre és északra csupa olyan ország található, amelyeknek vannak Magyarországhoz fűződő, ilyenolyan érdekei, és eszközei, hogy megpróbáljanak érvényt szerezni a szándékaiknak. Az már más kérdés, hogy Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének okfejtése szerint, ha visszafejtjük ezeket az „ilyen-olyan érdekeket”, akkor rendre Oroszországhoz vezetnek a szálak. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: ha elfogadjuk, hogy Oroszország valódi célja az EU szétzilálása, akkor az Orbánkormány tevékenységének az a látszata, mintha az orosz kottát olvasná: Orbánék minden kritikus területen akadályozzák az egységes európai fellépést. Nem lehet megkerülni azt sem: Kelet-Európában nálunk a legnagyobb az orosz energiaimporttól való függőség, s miközben minden érv a kapcsolat lazítását indokolná, a kormány sorra olyan döntéseket hoz, amelyek kifejezetten a kiszolgáltatottságunkat erősítik. RÉSZLETEK A 3. OLDALON Aktualizált kémelhárító plakát a 40-es évekből népszava-illusztráció Maradhat a vörös csillag Brüsszel is figyelemmel kíséri a Heineken holland sörmulti ellen készülő törvényjavaslat fejleményeit - tudta meg lapunk. A kormány egy romániai holland-magyar sörmanufaktúra és a Heineken romániai leányvállalata közötti, a Csíki sör miatt kirobbant védjegyvitába avatkozott be, a nemzeti érdekek védelmére hivatkozva, ingyenreklámot kínálva a sörmultinak. Kedden Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt miniszterhelyettes is tagadta, hogy a Fidesz országgyűlési frakciójában is vita lenne a holland sör logójának, a vörös csillag kereskedelmi használatának betiltásáról. Ezzel szemben Kósa Lajos, a frakció vezetője szerint átdolgozásra vár a tervezet, különben az elbukhat és büntetés is jöhet miatta. CIKKÜNK AZ 5. OLDALON Heineken-ingyenreklám lett a törvénytervezetből fotó gettyimages/cindyord Újabb kommunikációs kiskaput nyitottak Gyakorlatilag lényegi ellenőrzés nélkül reklámozhatnak és szponzorálhatnak az állami szervek, miután a kormányzat kitörölte a szabályszegések szankcionálásáról szóló bekezdést a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról (NKOH) szóló rendeletéből. Például akkor sem történik semmi, ha valaki például a hivatal beleegyezése nélkül köt szerződéseket egy kommunikációs tender keretein belül. Ugyanakkor maguk az átláthatósági kötelességek benne maradtak a szabályozásban, ám semmi nem történik, ha azokat nem tartják be, így pedig Pólyák Gábor szerint nem is komolyan vehető a jogi elvárás. A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint akár azt is titokban lehetne tartani, ha a CÖF vagy más szerveződés kommunikációs szponzorációt kapna az államtól. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON Drága úszósztárunk Értesüléseink szerint Hosszú Katinka és férje, Shane Tusup egyedi elbírálás alapján fejenként 60-60 millió forintot kapnak a budapesti vizes világbajnokság szervezőbizottságától az esemény népszerűsítéséért. A szervezők cáfolnak, 25 millió forint kifizetését ismerik el. Úgy tudjuk az összeg fennmaradó részét „természetben” kapja meg a házaspár. Hosszúék klubja használhatja a Duna Aréna központi és tanmedencéjét, ezek azonban egyelőre üresek, a Darnyi Tamás Úszóiskola növendékei ennek ellenére csak a műugró-medencében és egy ideiglenesen felállítandó tanmedencében gyakorolhatnak. Hosszúék azt csinálnak a magyar úszósportban, amit akarnak, a szövetség csak asszisztál mindehhez. BŐVEBBEN A 15. OLDALON. Paks lényege, hogy dl holdudvart az uniós apanázs elapadása után is etetni lehessen Hargitai Miklós írása a 7. oldalon INTERJÚ Lőrinczy György Szakmaiság nélkül minden összezavarodik • Kamaraszínházként folytatja a Moulin Rouge • Bizonyos kinevezésekhez kellenek a politikai kapcsolatok • A színházi szakma egyes csoportjainak egzisztenciális érdeke, hogy a gyűlölködő kettészakítottság megmaradjon • Ha a szombathelyi szakmai bizottság meghallgatta volna Jordán Tamást, és feladata szerint szavazott volna szakmai alkalmasságáról, Eperjes Károly igennel voksolt volna ► 12. OLDAL Már Macron a favorit Párizsban Kemény összecsapások jellemezték a francia elnökjelöltek első tévévitáját. Különösen a jobboldali populista Marine Le Pen és a szociálliberális Emmanuel Macron vívott heves szócsatát. Kettejük között dőlhet el az elsőség az elnökválasztás április 23-i első fordulójában. ► 8. OLDAL Köztévén mentegette magát a lúgos orvos Bár „emberileg” sajnálja megcsonkított egykori kedvesét, önmagát is az ügy áldozatának tartja a lúgos orvosként elhíresült volt kórházigazgató. Bene Krisztián a Kékfényben adott interjút, amely már megjelenése előtt hatalmas felháborodást váltott ki. ► 16. OLDAL 9 770237 378036