Népszava, 2017. május (144. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-04 / 102. szám

Ahogy Balog mondta: nem tűrik meg a CEU-t FRONT Új hadszínteret nyitott az Orbán-kormány a Közép-európai Egyetem (CEU) ellen: az intézmény munkavállalóinak a „tartózkodási és munkavállalási engedélyét vizs­gálná” az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumában (Emmi) létrejött munkacsoport - derült ki a Nép­szavának adott válaszokból. A pa­píron a „Közép-európai Egyetem­mel s más intézményekkel történő megegyezés” céljával létrehozott testület feladatköréből csöppet sem úgy tűnik, hogy bármiféle megegyezés lenne a cél. „A szak­mai grémium feladata lesz többek között a külföldi egyetemek foglal­koztatási jogviszonyainak vizsgá­lata, munkavállalóik tartózkodási és munkavállalási engedélyének vizsgálata és egyéb jogi kérdések is” - írta meg az Emmi lapunknak. Nem is csoda tehát, hogy az intéz­mény rektora már arról beszél­ ok­tóberben, amikor lejár az engedé­lyük, kénytelenek lesznek elhagyni Magyarországot s máshol folytatni tovább tevékenységüket. Miköz­ben itthon CEU- és civil ügyben is tovább támad, az Orbán-kormány külföldön nyugtatja a nemzetközi közvéleményt. CIKKÜNK A 4. OLDALON MINDENKI MELLÉBESZÉLT Korábban egyedül Balog Zoltán szakminiszter ismerte el, hogy az egyetemnek mennie kell Atomkokit kaptunk a Bizottságtól PÓTVIZSGA Nem nyerte el Brüsszel tetszését az a tavalyi tör­vénymódosítás, miszerint az Or­­bán-kabinet felülírhatja az Orszá­gos Atomenergia Hivatal (OAH) határozatait. A kormány úgy látta: az OAH sokat akadékoskodhat a paksi bővítés engedélyezésével, amit inkább felgyorsítanának. A példátlan szabály viszont veszé­lyeztetheti a nukleáris biztonságot. Az EU utasítása nyomán most új szövegjavaslatot küldtünk Brüs­­­szelbe. Közben formálódik Ma­gyarország második legnagyobb áramtermelője, a helyi lignitet fel­dolgozó Mátrai Erőmű lehetséges vevőköre. Az egyik legesélyesebb a Garancsi Istvánhoz köthető MET, de Mészáros Lőrinc felcsúti polgár­­mester is bejelentkezett. Mindket­ten Orbán Viktor barátai. BŐVEBBEN A 6. OLDALON MÁSODIK NEKIFUTÁS Új törvényt írat az EU a kormánnyal, a régit az Európa Bizottság szerint el kell felejteni Esélycsökkentés a költségvetésben KISZÁMOLTÁK Formálódik az esélycsökkentés költségvetése: bár Varga Mihály pénzügyminiszter a tervezet beterjesztése előtt azt ígérte, hogy minden fontos terü­letre az ideinél többet szán a jövő évi büdzsé, ez a környezetvédelem­re és a közfoglalkoztatásra biztosan nem áll - mindkét címnél egyhar­mados forráscsökkenést jeleznek a számok. Az egészségügyben mutatkozik ugyan bő 100 milliár­dos plusz, de ez még az eddig be­ígért béremelésekre sem lesz elég, semmilyen fejlesztési lehetőséget nem tartalmaz - a ráfordítások te­rén maradunk továbbra is az uniós sereghajtók között, az pedig vilá­gosan látszik az adatokból, hogy a betegágyak mellett nem lesz több orvos és ápoló. Az elvándorlást is legfeljebb az fékezi majd, hogy már nincs, aki elmenjen: az ápoló­­személyzet nagy többsége nyugdíj előtt áll vagy már nyugdíjas. A nyugdíjkassza kiadásain is spórol a kormány: bár lesz infláció­­követő emelés és prémium is, ez csupán a törvényben garantált mi­nimum, a jog pedig nem ad sokat - az Orbán-kabinet úgy változtatta meg a szabályozást, hogy a nyug­díjak egyre jobban lemaradnak a bérektől. A nyugdíjasok szövetsége bírósági úton próbálja kikényszerí­teni, hogy már májustól fizessék ki a januártól érvényes 1,6 százalékos emelés és a 2,6 százalékos tény­leges infláció közti különbözetet. Felmérik az idősek hangulatát, és az év második felében a főváros­ban biztosan szerveznek utcai de­monstrációkat a béremelkedések éves ütemét is beszámító svájci in­dexálás visszaállításáért. ÍRÁSAINK A 2. ÉS 3. OLDALON Varga Mihály pénzügyminiszter túl optimista volt Brüsszel kiáll a polgárok jogaiért BREXIT Az Egyesült Királyság­ban dolgozó uniós polgároknak járó jogok és kedvezmények köre maradjon változatlan a Brexit után is - javasolja az Európai Bizottság. A június második felében kezdődő tárgyalássorozat első és legfonto­sabb napirendi pontja a munka­­vállalók jogállásának a rendezése lesz. Az előterjesztés szerint a szi­getországban dolgozó magyarokat és másokat megilletné a letelepe­déshez való jog, és hozzáférnének a helyieknek járó szociális és egész­ségügyi ellátáshoz is. BŐVEBBEN A 8. OLDALON

Next