Népszava, 2018. május (145. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-10 / 107. szám

io I népszava Z. , 2018. május 10., csütörtök LAPSZÉL ^ I Rejtő Angyalföldön Négy nagyszínpadi, egy stúdió- és egy beavató színházi bemuta­tóval készül következő évadában a József Attila Színház. Az előa­dásokat Csiszár Imre, Hargitai Iván, Quintus Konrád, Szente Vajk, Telihay Péter és Verebes István rendezi. A premierek között találjuk többek között Dennis Martin Die Päpstin - A pápanő című musicaljét, Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotel­ben című vígjátékát, Szép Ernő Lila akácát, illetve Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című színjátékát. NÉPSZAVA Hogyan gondolkodott Donizetti? A Nemzeti Filharmonikusok Operamacera ifjúsági sorozatá­nak záróhangversenye vasárnap lesz a Müpa Fesztiválszínház termében. Ezúttal Dinyés Dá­niel karmester-zeneszerző és Göttinger Pál rendező Donizetti Don Pasquale operáját kutatja. Arra keresnek választ, hogyan gondolkodott Donizetti, milyen srófra járt az agya, amikor a ke­zébe kapott egy librettót. NÉP­SZAVA / Újra jön az Armel Idén, július 1-től 5-ig Budapes­ten a Müpában és Bécsben a MuTic-ban rendezik meg a 11. Armel Opera Festivalt. A nyitó előadás július 1-én, Glück: Or­­feo & Euridice című operája a Norrlands Operan produkciója. A rendező, Ása Kalmér. Másnap a Müpában, a Szerb Nemzeti Színház magyarországi bemu­tatója, egy vérbeli vígopera lát­ható, amelyben a színház társu­lata, énekkara, balett-tagozata és zenekara vesz részt. A mega­produkció címe: Adok-Papok. Július 3-án Bécsben, a MuThc Színházban a Kolibri Színház produkcióját láthatja a bécsi közönség. Vajda Gergely: Az óriáscsecsemő című báboperá­jának rendezője Novák János. Július 4-én ugyancsak Bécsben, a MuThc Színházban mutatják be Eötvös Péter (képünkön): Lady Sarashina című operáját, Almási-Tóth András rendezésé­ben. NÉPSZAVA FOTÓ: NÉPSZAVA HIRDETÉS --------------------------------------­ TÁJÉKOZTATÁS TERMÉK VISSZAHÍVÁSÁRÓL Tisztelt Fogyasztók! A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya határozatának megfe­lelően az általunk forgalomba hozott Kl 1000 LED/ WW fényfüzért a fogyasztóktól visszahívjuk. Kérjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy a termék(ek)et a vásár­lás helyén szíveskedjenek leadni, ahol a vételárat visszatérítik. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a fenti típus fogyasz­tóktól történő visszahívására azért kerül sor, mert a Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata alapján a termék használata áramütésveszély szempontjából közepes kockázatot jelent a fényfüzér valamennyi felhasználójára nézve. Az okozott kellemetlensége­kért szíves elnézésüket kérjük. Somogyi Elektronic Kft. (9027 Győr, Gesztenyefa út 3.) Ot Lucifer a Nemzetiben TERVEK Tizenegy bemutatót ígér a teátrum a következő évadban, többek között a Tragédiát. BALOGH GYULA A nemrégiben a direktori mandá­tumot újabb öt évre elnyerő Vid­­nyánszky Attila főigazgató három másik rendezés mellett Madách Imre Az ember tragédiája című művét viszi színre majd a Nemze­ti Színházban a következő évad­ban. Vidnyánszky rendezte már a nemzeti drámának tartott darabot többször is. A tegnapi tájékozta­tón viszont nagy feltűnést keltett, hogy leendő Luciferként rögtön öten ültek ki az újságírók el, vagy­is az előadásban öt Lucifer lesz, a szereposztás szerint Fehér Tibor, Farkas Dénes, Szabó Sebestyén László, Berettyán Nándor és Nagy Márk. Adámból és Évából viszont a hagyományokat megtartva egy­­egy lesz, Évát Ács Eszter, Ádámot Berettyón Sándor játssza majd. A rendező látványos előadást, aréna­szerű díszletet ígér. Vidnyánszky a Tragédia mellett a Rocco és fivéreit, valamint egy kortárs drámát, Döb­­rentei Sarolta Sára asszony című darabját állítja színre. Szász János tizenhárom év után rendez ismét a Nemzetiben, még­pedig Székely János Caligula hely­tartóját, az előadást nyáron először Gyulán láthatja a közönség. Cser­halmi György rendezi majd Örkény István Macskajátékát. A világhírű Silviu Purcarete Csehov Cseresz­nyéskertjét Meggyeskert címen játsszák majd Udvaros Dorottya jutalomjátékaként. A bemutatót a mostani évadra tervezték, de Pur­carete családi okokból lemondta az idei premiert, az előadás viszont szerepel a következő évad tervei kö­zött. A grúz David Doiasvili két ren­dezéssel, a Szentivánéji álommal és a Cyranóval már bemutatkozott a Nemzetiben, most a Tartuffe című Moliere-darabot viszi színre. Viktor Rizsakov is dolgozott már a Nem­zetiben, a következő évadban Ivan Viripajev Álomgyárát rendezi. A hazai rendezők közül az emlí­tetteken kívül Kiss Csaba Shakes­peare Othellóját Othello, a velencei címmel állítja színre, Földes László Hé, magyar Joe! címmel áll elő új produkcióval, Vidnyánszky Attila rendezésében. Több visszatérő rendező is szerepet vállal a Nemzeti Színház következő évadjának premier­jeiben FOTÓ: TÓTH GERGŐ MAGYAR MŰVEK A Nemzeti Színház követ­kező szezon­jának néhány alkotója: Vidnyánszky Attila, Földes László, Kiss Csaba és Szász János Kulisszák A Nemzeti tájékoztatása szerint az idei évadban teg­napig 409 előadást tartottak a színházban, az előadá­sokra eddig 111 ezer jegyet váltottak. Annyit megtud­tunk Vidnyánszky Attilától, hogy a társulatban lesz változás a következő szezonban, de hogy ki jön és ki megy el, azt az évadzárón tudhatjuk meg. A tervezett kétmilliárdos felújításról a főigazgató elmondta, hogy a munkálatok előkészítése elindult, de az idei nyarat még nem érintik. A teljes rekonstrukció hároméves időtartamra elosztva 2020-ra fejeződik be. APRÓ ÉLETJÁRADÉK HA ANYAGI GONDJA VAN, kevés a nyugdíja, életjára­dékot kötnék ingatlanjáért gyermekeim részére. Készpénz, plusz havi járadék, ott lakás nélkül. 06-20/941-6368. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ közleménye: A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ címeres, nagyméretű 34. számú körbélyegzője és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály finanszí­rozási kóddal ellátott fejbélyegzője el­vesztés miatt érvénytelen. JÁRMŰ AUTÓFELVÁSÁRLÁS készpénzért: 06-30/682-1390. AUTÓJÁT MEGVENNÉM: 06-1/420-2703,06-30/362-0674. APRÓHIRDETÉS-FELVÉTEL: 3S Karakter Kft. Reklámügynökség, 1087 Bp. Osztály u. 16-18/D. Kaputelefon: 4. (Hős u. felöl) Tel.: +36-1/475-0802, fax: +36-1/475-0803 E-mail: 3skarakter­ a gmail.com. www.3skarakter.hu EGYÉB HIRDETÉS ESETÉN kérjük, hívja a 06-1/9999-528-as telefonszámot. I-------------------------------------------------------------------------------------------­□ ^ CL ^ t Kérjük, ha teheti, jövedelemadója (/) 2 I 1 százalékával támogassa sliJ . § az Élet és Irodalom Alapítványt! I— Q m IU O - ADOSZAM: Ú * I 18001776-1­ 42 ___________________________________________________________________ KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ ^ 2018. Duna TV2 RTL Klub ATV HÍR TV Klubrádió május 10., csütörtök 06.00 Híradó 06.40 Kenő (ism.) (12) 06.45 Rondo 07.45 Ridikül (ism.) (12) 08.40 Ötcsillagos szerelem (12) 09.30 Mámoros szerelem (ism.) (12) 10.25 Család-barát 12.00 Híradó 12.50 Ja­mie 30 perces kaját 13.15 Honfoglaló (ism.) (12) 14.05 Mámoros szerelem (12) 14.55 Erdészház Falkenauban (12) 15.55 A hegyi doktor­­ Újra rendel (12) 16.35 Hej Páva 16.40 Szerencse Híradó (12) 17.00 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője (12) 19.30 Honfoglaló (12) 20.30 Hangolódjunk az Eurovízióra (12) 21.00 Eurovíziós Dalfesztivál 2018. II. elődöntő (12) 23.05 Kenó (12) 23.10 Csandra szekere. Magyar filmdráma (12) 00.50 Magyar elsők 01.15 P­amende 06.20 Mokka: Magazinműsor (12). Benne: Tények reggel 08.50 Hívj és nyerj! 09.50 Ékszer TV 10.45 Asztro-Világ 12.00 Té­nyek délben 12.30 Csapdába csalva (12) 13.00 Vigyázat, szülővel vagyok! Kvíz­­show (ism.) (12) 14.40 A betolakodó (12) 15.45 Álmodj velem! (12) 16.50 Feriha (12) 18.00 Tények 19.00 Bezár a bazár! Game-show (12) 20.55 Vigyázat, szülő­vel vagyok! Kvízshow (12) 22.45 Drágám, add az életed! Game-show (12) 00.051/1 Azurák Csabával. Közéleti háttérműsor (12) 01.05 Tények Extra 05.05 Top Shop 05.30 Jó reggelt, skacok! (6) (12) 07.15 Reggelt. Élő magazinmű­sor (12) 09.20 Asztro-Show 10.20 Top Shop 12.05 Nyugi, Charlie! (12) 12.30 Éj­jel-nappal Budapest (ism.) (12) 13.45 a Konyhafőnök - Szuperdöntő (ism.) (12) 15.45 Story extra (12) 16.15 Elit - A sze­retet útján (12) 17.25 Fókusz (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 19.05 a Kony­hafőnök - Szuperdöntő (12) 21.05 Ba­rátok közt (12) 21.45 Éjjel-nappal Buda­pest, Magyar sorozat (12) 22.55 Halálos fegyver. Amerikai akcióvígjáték-sorozat (16) 23.55 RTL Híradó - Késő esti kiadás 00.30 Magyarul Balóval 01.10 Brandmá­­nia (12) 01.40 Lakásleckék (ism.) (12) 02.15 Édesítő (ism.) (12) 02.45 Odaát. Amerikai sorozat (18) 06.00 ATV Start 08.30 Start plusz 09.10 Fórum 11.00 Hívj és nyerj! 12.05 Világhíradó 12.25 Start plusz (ism.) 13.00 Laci bácsi konyhája 13.30 700- as klub (12) 14.00 Ékszer TV 16.05 Fó­rum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 Egyenes beszéd 20.35 Dumakaba­ré (12) 21.30 KrizShow­ Talkshow Krizsó Szilviával 22.30 ATV Híradó 22.55 Világ­híradó 23.15 Hazahúzó 24.00 Magyaror­szág építészete. Építészeti magazinmű­sor 00.05 Egyenes beszéd 01.25 Duma­kabaré (12) 02.15 Fórum 05.50 Reggeli járat 09.00 Tantusz (ism.) (12) 10.00 Híradó 10.30 Televí­ziós vásárlás 11.00 Vetítő: Az élet ára - a Weiss Manfréd család története I. rész. R.: Katona Zsuzsa (ism.) (12) 12.00 Hír­adó 12.30 Magyar exodus 13.00 Egye­nesen (ism.) 14.30 Peron (ism.) 15.00 Híradó 15.30 Tantusz (12) 17.00 Híradó 17.30 Szabadfogás (ism.) (12) 18.30 Hír­adó 19.00 Egyenesen 1. 20.00 Híradó 20.30 Egyenesen 2. 21.00 Privátszféra 22.00 Híradó 23.00 Kép -regény (ism.) 24.00 Egyenesen (ism.) 01.30 Vetítő: Az élet ára - a Weiss Manfréd család tör­ténete I. rész (ism.) (12) 02.30 Riasztás (ism.) (12) 06.00 Reggeli Gyors 10.00 Ötös (Ham­­vas/Csákvári) 11.45 Ez itt a kérdés (Neu­man Gábor) 12.00 A Lényeg 12.30 Vi­lágtükör + Retró + Hangosfilm 13.00 Többet ésszel (Pataki Gábor) 14.00 Ní­vó (Törtei Takács Kriszta) 15.00 Kötőtű (Csík Juci) 16.00 Megbeszéljük! 18.00 Esti Gyors 19.00 Stádium (Szentpéte­­ri Nagy Richard) 20.00 Folyt. köv./Volt egyszer egy... 21.00 Prof. Paprika/Állat­­barát (ism.) 22.00 Ötös (ism.) 24.00 Megbeszéljük! (ism.) 02.00 Esti Gyors (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Next