Népszava, 2018. augusztus (145. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-02 / 178. szám
Debrecen hitelt vesz fel: 44 milliárdos a BMW telke 5. oldal A hajléktalanokat a lakhelyükhöz közel tartják majd fogva A Belügyminisztérium válaszából Tényleg mindenkivel végez NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban süt az embertelenség és a közöny a humánus gyilkológép Hír Tv: visszalökik a kritikátlan múltba !__ JOBBRA AT Beköszönt a régi-új korszak Simicska Lajos néhai tévéjénél: szerdától hivatalosan is visszaáll a G-nap előtti működés. NÉPSZAVA Három és fél év után másodszorra pozícionálják át a Hír Tv-t: Simicska Lajos egykori tv-csatornája ellenzékiből ismét ugyanolyan fideszes adó lesz, mint amilyen a szimbolikus, 2015. februári G-nap előtt volt. A váltás váratlannak már csak azért sem mondható, mert Orbán Viktor miniszterelnök már a március 15-i beszédében előrevetítette: „A választás után természetesen elégtételt fogunk venni. Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” A régi-új menedzsment nem bíbelődött sokat a fazonátszabással, szerda délelőtt felvonultak a csatorna székházában, majd három perc alatt lezavarták az állománygyűlést, amelyen bejelentették a menedzsment- és korszakváltást. Az értekezleten megjelent a televízió új tulajdonosa, a Simicska Lajost váltó Nyerges Zsolt, a korábbi elnök-tulajdonos és Liszkay Gábor, aki a G-nap előtt a Simicska-birodalmat a Magyar Időkre cserélte. A már szerda estére „fideszesített” adással jelentkező Hír Tv 250 fős állományából mintegy 75-en dolgoztak riporterként vagy szerkesztőként, előbbieknek egy-két percet, utóbbiaknak pedig egy óra gondolkodási időt adtak, hogy eldöntsék: vállalják-e a 2015 előtti világ visszatértét, vagy felmondanak. FOLYTATÁS A 3. OLDALON 4. oldal 11. oldal FOTÓ: TÓTH GERGŐ ÚJ MÉDIAÚR Kétfejű lesz a hatalom médiája: Mészáros Lőrinc mellett Nyerges Zsolt formálja a valóságot Már most kimerült a Föld, 2019-et éljük fel HITELÉLET Igazából a hátralevő öt hónapban az emberiség már nem fogyaszthatna semmit, ugyanis augusztus 1-re elhasználta mindazt, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni. így most volt az úgynevezett túlfogyasztás világnapja, mintegy 150 napig az emberiség hitelből él. Ehhez persze ki kell zsarolnia a bolygó erőforrásait. A folyamat aligha visszafordítható: ha a húsfogyasztás felére csökkenne, az csak öt nappal tolná ki a „túlfogyasztási határidőt”. CIKKÜNK A 13. OLDALON PAZARLÁS 1 ANTAL ALEXA: Úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna a rendelkezésünkre 2018. augusztus 2., csütörtök 145. évfolyam 178. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 270 forint Összevonások és vezércserék ÁLLAMI CÉGEK Ahogy - fáradtság okán - elvonult vakációzni Orbán Viktor, úgy felpörgött az állami vagyonőr, Bártfai-Mager Andrea. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter tegnap megjelent harmadik - elsőt kiegészítő - rendeletében önmagát jelöli ki a legnagyobb állami cégek, így a Szerencsejáték Zrt., az MVM, a Volánbusz és térségi közlekedési központok, valamint az állami vízművek és hulladékkezelők tulajdonosi joggyakorlójává. Egyszersmind kap három céget az emberminisztérium, kettőt az innovációs és technológiai tárca - egyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól -, kettőt a külügyi és külgazdasági tárca, amely az Igazságügyi Minisztériumnak egyszersmind átadja az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig az amúgy is hozzá tartozó turisztikai ügynökség alá helyez öt idegenforgalmi társaságot. Az Opten-adatbázis tanúsága szerint a harminc tételből 23 az állami társaságok feletti tulajdonosi jogok zömét eddig gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV) került el, jórészt Bártfai-Mager Andreához. Az átrendeződés a tárca nélküli miniszter első rendeletéhez hasonlóan leginkább saját pozícióját erősíti, főképp az MNV ellenében. FOLYTATÁS A 6. OLDALON Brutális közművagyont von egybe a kormány: az MVM és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. összértéke mintegy 1750 milliárd FOTÓ: LEONID EREMEYCHUK MONOPÓLIUM gyakorlatiag minden akossági közműszolgálatás egyetlen, hatalmas államiégben koncentrálódik • •Üres házak országa OTTHONOK Ma a 4,4 millió magyarországi ingatlan közül körülbelül 560 ezer lakás vagy ház üresen áll a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Jellemzően az elöregedő, lassan kiürülő kistelepüléseken egyre több az elhagyott ingatlan, Észak-Magyarországon például már majd minden ötödik ház lakatlan. De sok az olyan ház is, amelyet a külföldre kivándorlók hagynak el. A szakemberek szerint a szociális lakásproblémák megoldását is segítené, ha lenne átfogó állami program az üres lakások, házak hasznosítására, ám ilyen nincs. Leginkább azért, mert az állam erre a célra nem szán semmi pénzt, miközben a magáncélú ingatlanbefektetéseket támogatja. ÍRÁSUNK AZ 5. OLDALON HALOTT HÁZ Van, ahol minden ötödik üres Szívszorító kiáltás könyvmentéssel A KÖNYVEK KITARTANAK Az értelmiség megfélemlítésére korábban is volt példa, magyarázza Hammer Ferenc. A szociológus a távozó szellemi tőke egy részét - nevezetesen a kivándorlók könyveit - szeretné itt tartani, így egyetemi oktatók egy csoportjával könyvgyűjtő akciót indított. „Kedves Emigráns! Ön visz magával néhány, magának oly fontos könyvet az új hazába. A többit ne kótyavetyélje el.” Kezdeményezését szívszorító kiáltásként is fel lehet fogni. BŐVEBBEN A 12. OLDALON