Népszava, 2020. február (147. évfolyam, 27-51. szám)
2020-02-12 / 36. szám
NÉPSZAVA 2020. február 12., szerda Vízió egy élhetőbb városról an egy visszatérő vízióm. Makacsul képzelgek egy korszerű, kényelmes, az utasokat teljes mértékben kiszolgáló közösségi közlekedésről. Hangsúlyozom: ez csak egy vízió. A valóság egyelőre köszönő viszonyban sincs az én képzeletbeli közösségi közlekedésemmel. Csak illúzió - mondom -, miközben jól tudom, más európai országokban az én álmom a legtermészetesebb valóság. S tudom azt is, nálunk is lehetne így már hosszú évek óta, ha a szolgáltatást szakszerű szervezéssel és tisztességes finanszírozási rendszerben működtetnék. Nemrégiben az egyik internetes médiafelületen a budapesti jegy- és bérletárakat hasonlították össze jó néhány európai országéval. Az elemzők a rangsor felállításakor a munkabérekhez is viszonyították az árakat. Az eredmény abból a szempontból is érdekes, hogy Budapesten 2011 óta nem drágultak a jegyek, bérletek. Ennek ellenére a magyar főváros a negyedik helyen végzett. Ez szép helyezés. Lenne. Ha a rangsort nem a jegyek és bérletek drágasága alapján állították volna fel. Valljuk be, így azért már nem olyan nagy büszkeség ez a negyedik hely. Sőt! Nálunk hiába emelkedtek a bérek - az utóbbi években állítólag meredeken -, a nemzetközi összehasonlításokban így is még mindig a sor vége felé kullogunk. A 2012-es Munka törvénykönyve változásai számtalan anyagi veszteséget okoztak a dolgozóknak. A bérszínvonalban akkor keletkezett űrt az utóbbi években látszólag dinamikus minimálbér-, valamint garantált bérminimum-emeléssel sem lehetett Európa működőképes közösségi közlekedési rendszereiben a döntéshozók mérlegelik, hogy az adott bérszintekhez viszonyítva hol van az a költséghatár, amit még elviselnek az utasok már kitölteni. Az élet számtalan területén érezhető az állami támogatások megvonása, és a fix, normatív alapon működő pénzügyi források hiánya sem segíti a közösségi közlekedést. Így fordulhat elő, hogy nálunk a jegyek és bérletek ára a bérekhez viszonyítva Európai szinten aránytalanul magas. Mi lehet ennek az oka? Az eltérő vállalatirányítás, netán a korrupció, vagy a szolgáltató - esetleg a tulajdonos - eladósodása? Szerintem máshol is kell kutakodni. Az utóbbi években volt szerencsém számos európai város közösségi közlekedését személyesen is tanulmányozni, s ráláttam a finanszírozásra. Ezekben a rendszerekben a politikai szándék megszületése után zömében szakmai és érdekvédelmi szempontok szerint osztják fel a finanszírozási tortát, s - láss csodát! - a közösségi közlekedés kiszámíthatóan, megbízhatóan működik. Ennek pedig egyértelműen az utasok a nyertesei. Hangsúlyozom: mindez az említett elv szerint működő városokban van így. Budapest nincs közöttük. A példaként felhozott működőképes rendszerben a döntéshozók mérlegelik, hogy az adott bérszintekhez viszonyítva hol van az a költséghatár, amit még elviselnek az utasok. Az így kalkulált bevétel ismeretében a városok és a régiók a regnáló kormányokkal megállapodnak abban, hogy ki mennyivel járul hozzá a közlekedéshez. Igaz, ebben a felállásban - vagyis, Európa-szerte - szó sincs arról, hogy a városokat a kormányok teljesen kivéreztetik. Az említett fővárosok többségének megvannak a saját pénzügyi forrásaik, amelyekből hozzá tudnak járulni a közösségi közlekedés költségeihez. Az állam mindenhol kiveszi ebből a részét, de például Párizsban a helyi munkáltatók a rájuk kivetett adókon keresztül járulnak hozzá a közlekedés finanszírozásához. Ráadásul azokban az országokban, ahol a főváros közösségi közlekedése túlnyúlik a városhatáron - márpedig a többség ilyen -, az érintett agglomerációs települések is mélyen belenyúlnak a zsebükbe. Ezekben az országokban nem is fővárosi vagy városi, hanem régiós közlekedésről beszélnek. Nálunk sem ér véget Budapest határában a fővárosi közösségi közlekedés, sem szervezési, sem gyakorlati szempontból, még sincs meg a politikai szándék a költségek összedobásához. Igaz, a példaként hozott külföldi rendszerben a települések anyagilag nem annyira kiszolgáltatottjai a kormánynak, mint nálunk a főváros, vagy a környező települések. Míg azokban az országokban az emberek érdekei a legfontosabbak, nálunk... De hiszen tudjuk. A mi közösségi közlekedési rendszerünknek - hogy most csak ezen a területen maradjunk - az utasok a vesztesei. Míg Európa bármely nagyvárosában magas színvonalú infrastruktúra támogatja a gyors és kényelmes utazást, nálunk működésképtelen beléptetőrendszerek és elavult jegykonstrukciók szinte akadályozzák az amúgy is szétszabdalt, integráltnak véletlenül sem nevezhető közösségi szolgáltatást. Tudom, nem könnyű, mégis próbáljuk meg elképzelni, milyen színvonalas tömegközlekedésünk lenne, ha a kormány az elmúlt években a helyi közösségeknél, önkormányzatoknál hagyta volna a „lenyúlt” pénzeket. Döbbenetes lenne a különbség, nemcsak a közlekedés, hanem egyebek között az egészségügy és az oktatás területén is. Hol van a pénz, hol vannak a közösségek által megtermelt javak, a becsülettel befizetett adók? Hol tűntek el a milliárdok, amelyeket elvettek a városoktól, az ott élő emberektől? Feltehetnénk ezeket a kérdéseket akár naponta is, miközben nagy biztonsággal tudjuk a választ, hiszen az elmúlt években megismerhettük azt a feneketlen bendőjű, polipszerű oligarchaháózatot, amely mindenhova elérő csápjaival rátelepedett az egész országra, szinte minden közpénzre. Most éppen a főváros kivéreztetése van soron, szakpolitikusa, NEMES GÁBOR közlekedési szakértő, a DK A Szombaton tartották meg Budán a becsület napját, ahol emberek gyülekeztek, és emlékeztek meg arról, ami a még emlékeinkben élő legszörnyűbb háború végnapjaiban történt Budapesten. Arról, hogy voltak - ma hősöknek nevezett - magyar és német férfiak, akik valójában ordas eszmék áldozatai lettek. Olyan ordas eszméké, amiknek a nevében országok dőltek romba, emberek tízmilliói pusztultak el. Ezeket az ordas eszméket olyan emberek alkották és hajtották fanatikusan végre, akikről ezeknek a mai megemlékezőknek talán fogalmuk sincs. Olyanok voltak ők, akik a kereszténység és a magyarság nevében gyilkoltak százszámra egészsége hétvége a becsület jegyében telt Budapesten. Itt vethető fel az alapkérdés: van-e ma Magyarországon becsülete a becsületnek? sebet és ágyban fekvő betegeket hetvenöt éve ilyenkor abban a Városmajorban, ahol a mai megemlékezők a becsületet ünnepelték. Ahol a mellén keresztet viselő Kun páter és nyilas pribékjei a kórházak orvosait és betegeit gyilkolták halomra. Ezek a mai megemlékezők annak a becsületnek a nevében meneteltek, azt a becsületet ünnepelték, aminek az akkori hordozói pusztították el Budapest hídjait, segítették Budapestet romvárossá tenni, és okozták lakosai tízezreinek nyomorult pusztulását. A mai emlékezők sajnálhatóak a tudatlanságuk miatt, de ugyanezért retteghetőek is. Mert hajlamosak lehetnek ugyanezt megismételni. Ezen a szombaton a „hétköznapi becsület” jelent meg Budán. Ami nevében és tartalmában is kísértetiesen emlékeztet Mihail Romm 1965-ös filmjére: Hétköznapi fasizmus. Vasárnap jelent meg Pesten (ad analogiam) az „ünnepnapi becsület”. Ezen a napon kaptak Magyar Civil Becsületrendet azok a „hétköznapi hősök”, akik az emberség nevében és jegyében segítettek értéket teremteni és értéket megőrizni. Olyan felelős és gondolkodó magyar emberek, akiknek fontos a tudományos kutatás szabadsága, és ezért képesek is tenni. Olyan magányos emberbarát, aki idejét és energiáját fordította arra, hogy segítsen azokon, akik arra rászorultak, akikről az arra felelősök bűnösen megfeledkeztek. Ezek az emberek azok, akikre mi, magyarok büszkék lehetünk. Ők a hordozói annak az igaz becsületnek, ami biztonságban tartja egyben és teszi élhetővé mai megbomlott világunkat. A Magyar Civil Becsületrend kitüntetettjei képviselik és vallják a kitüntetés jelmondatát: „Virtute et exemplo! „Erénnyel és példával!” Végül itt vethető fel az alapkérdés: van-e ma Magyarországon becsülete a becsületnek? De ugyanitt követelhető az is: Legyen végre becsülete a becsületnek! KUTHI CSABA borász Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VELEMENY SZERINTEM Velodrom A szakemberek szerint a velodrom Nagykanizsán beindítaná a kerékpároséletet. Én viszont nem látom ezt az összefüggést, különösen annak tükrében, hogy olyan paraméterekkel kívánják megépíteni, amelyek alapján versenyek rendezésére alkalmatlan lesz. A javaslattevők szerint a velodrom melletti sportcsarnokkal közösen olyan koncerteket, nemzetközi fesztiválokat is meg lehet valósítani, amelyeket a környéken eddig nem lehetett, sőt esküvőket, konferenciákat is tarthatnak. Ez a NER szemlélete: ha a stadionok egészségügyi intézmények, akkor a velodrom meg zenei. Igaz, arról nem tudtam eddig, hogy a kerékpár is hangszer lenne. Csak szemfényvesztés az egész Nagykanizsa nem lesz ettől sem „nagyobb”, sem élhetőbb város. Ha lenne a velodromra érdeklődés és kereslet, akkor erre helyeznék a hangsúlyt, nem pedig a más jellegű hasznosításra. De ami a legfontosabb: a városnak vannak ennél sokkal fontosabb feladatai, kötelezettségei. Pl. van olyan utca, ahol több mint százéves a vízvezetékrendszer, és évek óta átlag havonta csőtörések vannak. Akadnak olyan utcák, ahol még nincs közvilágítás, sok helyütt pedig az utak minősége minősíthetetlen: gödrösek, kátyúsak, aszfaltborítás nélküliek, csapadékos időben sárban járnak az ott lakók. De említhetném azt a közút-vasúti útkereszteződést, amelybe félsorompót kellene felépíteni, mert az ezen való közúti közlekedés a keresztirányú vasúti forgalom miatt egyenesen életveszélyes. Temérdek fontosabb teendő van a városban, mint a velodrom, amelyben a kerékpáros funkció a sok egyéb tervezett más ténykedés mellett valójában elsikkadna. FERINCZ JENŐ Szélsők Két egyidejű hír: a Budapest 1945. februári ostroma idején kitörő náci és nyilas csapatok emlékére ismét „becsület”-napi felvonulást szervezett a legszélsőjobboldal, a szélsőbal viszont újjáalakítja az 1990-es népszavazáson is elutasított, betiltott Munkásőrséget. A két esemény együtt a belpolitikai helyzet keményedésére, militarizálódására utal. Ha mindkét szélsőség teret kap, hazánkban ellenőrizhetetlen folyamatok indulhatnak meg, s a mai Fidesz-kormány aligha lesz képes a társadalom nyugalmát megőrizni, mivel maga is folyamatosan szítja a feszültséget. FÁBRI FERENC Kétmilliárd A legutóbbi kimutatások szerint kétmilliárdnyi rezsiutalványt nem váltottak még be a jogosultak. Ez kb. 1/9-ed része a teljes kiadott mennyiségnek. Az okok sokfélék lehetnek, de egy dolog biztos: ha nem ilyen bonyolult, eszement módját választják a 9000 forintos támogatásnak, hanem az ismert folyószámlákra, címekre utalják a pénzt, már az összes rezsipénzt felhasználták volna. De a reklám minden pénzt megér. Főleg az érintettekét. ÁBRAHÁM ZOLTÁN Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelanepszava.hu