Népszava, 2020. május (147. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-22 / 119. szám

Egressy Zoltán Vándorbéke ég az ég mindig halált akar tűzzel szórja tavaszaidat hálót dobott, lelket, egyszer rád nem enged fel valami miatt az ég téged lassan eltakar ligetek hullanak ligetek hullanak hihetni-e már a lomposarcú búnak vendég vándorbéke remetevad réme hervadást hasít-e lelkek lelkesére duzzadoznak-e már­­ sárgömbök a hóban - legutolsó csendet idelapozóan játszó tavaszokat karanténba zárók vízesés-sodrásra törmeléket rázok ligetek véreznek ligetek még állnak prédái a lázas harcrabuggyanásnak százszorszép fényekben égne a varázs ha nem fújódna szél a vérező parázsra ég az ég mindig halált akar tűzzel szórja tavaszaidat hálót dobott, lelket, egyszer rád nem enged fel valami miatt az ég téged lassan eltakar Nyilas Attila Egy fatalista észrevétele Viszolygok a szájmaszkot viselőktől. Tovább csúfítják az amúgy is visszataszító utcaképet. Ehhez nem lelnek bennem szövetségesre. Szomorú, hogy anyám, nagynéném, barátomék is közéjük tartoznak. Mintha szájkosárban koslatnának az élelmiszerüzlet körül, gazdájuk mellől elkószált ebek. Szánalmas, ahogy elhúzódnak tőlem, bosszantó, ahogy megjegyzést tesznek rám. Még nekik áll följebb. Mi lenne ha, ami nem szokásom, arcukhoz hirtelen közelhajolnék? Elugranának, leugatnának? Berta Ádám Éjjelente kísérteties hangokat hall, de nem őrült meg Hét éve kezdődött, hogy az illinoisi Lockportban egy Brianna nevű kislány éjjelente kísérteties hangokat hallott a hálószobája falából. Néha zenét, máskor beszédfoszlányokat, mindig Jézusról volt szó. A kislány nem hallucinált. A gyerekszoba falából, hol hangosan, hol halkabban, zajok szűrődtek ki. A család hét éve nem tudja kideríteni, mi az oka. Most kiderült: egy középhullámú, keresztény rádiócsatorna, az AM 1160 műsorát hallják, holott a falban nincs antenna, se hangszóró. Brianna édesapja kétszer is bejelentést tett a rendőrségen, de egyik vizsgálat se vezetett eredményre. A falak valószínűleg a háztól nem messze álló hat rádióantenna adását visszhangozzák, senki sem tudja, miért. A csatorna tulajdonosa, a Salem Media Group mérnököt küldött oda, aki szintén nem tudta azonosítani a hangforrást. A gyerekszoba falát egy helyen kibontották, megvizsgálták az elektromos vezetékeket, nem találtak semmi rendelleneset. Éjjelente azóta is szól a falból a rádió. Brianna ilyenkor a szülei szobájában alszik, előfordul, hogy az egész család képtelen pihenni. Nyitott mondat 3 Nádasdy Ádám Birkahús Részlet A szakállas Neptun című novelláskötetből magasabb megszag­lászta, amit az ala­csonyabb a kezébe nyomott. - Ez birka­hús - mondta, és eltar­totta magától. - Az hát, mi lenne, gírosz - mondta az alacsony. Nem volt tiszta a lelkiis­merete, ilyenkor kioktató lett a hangja. - Gírosz, tudod? Törökül döner kebab­ott ettem először. El is felejtettem, tény­leg, birkahús. Ezek is törökök ám, tele van velük a Körút. Mindjárt meglátod, ahogy az Oktogonhoz érünk, ott a következő. - Ügye­sen harapott a sajátjából, közben folyton forgatta, hogy ki ne buggyanjon. Világoskék rövidujjú ing volt rajta, féltette. - Milyen ügyes hörcsög vagy - mondta a magas. - És hazudsz. Tudtad, hogy birkahús. - Tudtam, de elfelejtettem - mondta az alacsony. - így írtok ti, ne fárassz, Sándor. - A magas le­nézően vállat vont. Az egész testével tudott vállat vonni, laza végtagjai sorra bemozdultak. Nem volt harmonikus jelenség, főleg a nyaka volt hosszú, az arca meg olyan, mint aki mindenen csodálkozik. A gíroszt hosszú karjával sikerült egészen messzire tartania magától. Sándor megkönnyebbült, na végre egy hülyeség. Jólesett neki, ha Alexet hülyeségen kaphatta. A „Tud­tam, de elfelejtettem” nem az így írtak ízben van, és ma reggel valamiért nem szerette Alexet, nem tudta, mi az oka, sőt tudta, hogy nincs oka, az ember fölkel és nem szeret valakit. Nem volt ez ritka, Sándor nyugha­tatlan volt, mint a foxikutya, állandóan próbálkozott. Ha reggel utálta Alexet, estére megszerette, újra és újra belészeretett, az meg csak nézte, hogy mit akar már megint. Nem tudott együtt mozogni Sándor hin­tázásával, a belendüléseket gyanakodva nézte, mikor meg a leszálló ág volt soron, azt mondta: na, ugye. Inkább elnézett a feje fölött a távolba, Sándor nem értette, hova, miket lát, amiket ő nem, miért nem fi­gyel az ő csaholós világára, itt vagyok, nem látsz, ezt szokta neki kiabálni, nekem ne mondd, hogy valakit lehet szeretni úgy, hogy az ember nem figyel rá. Aki pedig nem figyel, annak esetleg birkahúst nyomnak a kezébe. - Hú, de nagy tévedés! - mondta hangosan és pördült egyet a járdán. - Jó - mondta fáradtan Alex -, akkor a Tanár úr kérem. De nem kérem. Birkahúst nem. Megfogad­tam, mikor anyám meghalt. - Óvatosan áttette a gíroszt a másik kezébe, mint egy macskakölyköt, amely haraphat. Alexnak az volt az elmélete, hogy a válás után az anyja csak azért ment hozzá a mostoha­apjához, mert az is imádta a birkát. Elméletei voltak: Lélek és anyag azonosságáról, a házát átjáró erővo­nalakról, az élet értelméről. Sándor tíz évvel idősebb volt, harminc is elmúlt, az én koromban, mondta, az ember már nem értelmet vár az élettől, hanem örömöt. Nevelni akarta Alexet, tessék kapcsolatokat létesíteni, nincsenek barátaid, még szeretőd se volt rajtam kívül, ez nem egészséges. Alex obskúrus an­tikváriumokba járt, néha Szlovákiába is fölment, ott még kapni dolgokat. Horoszkópot is tudott csinálni, kettejüknek közöset, hiszen tulajdonképp egyetlen ember vagyunk, mondta, a név kötelez: Molnár és Müller, az ugyanaz, csak németül, az Alex meg igazá­ból Alexander, a Sándor régi változata. Molnár Alex egyenlő Müller Sándor, mondta jelentőségteljesen. Sándor nem nézte meg a közös horoszkópot. - Tudd meg, hogy én imádtam a birkaszagot nála­tok - mondta egy idő múlva. Alex anyja és mostoha­apja versengve főztek birkaételeket, egyik jobb volt, mint a másik, Sándor mint haver odaszokott, evett mindenből. - A nyál a számban! Apuék a múltkor is elkezdték, hogy a régi szép idők, mikor hordtam anyádtól a kóstolót. - Almás mintás lábos, ugyanolyan fedővel. Kidob­tam - bólogatott Alex. - Szegény. - Szegény - mondta Sándor. Nem akart vitát nyit­ni arról, hogy a mostohaapa rendes ember volt-e, és ha nem, levon-e ez bármit a fokhagymás birkasült­jeinek értékéből. A vége felé Sándor gyakran a mos­tohaapával evett kettesben, mert Alexnak mindig dolga volt, ha az öreg birkát csinált. - Nem szerettem - mondta Alex. - Elvből. Téged sose undorított? Őszintén. - Oh, no - mondta Sándor. - Valahányszor elme­gyek Egerben a Birkacsárda előtt, te jutsz eszembe, föl is izgulok. - Birkával kéne szexelned, hogy oldódja­nak a gátlásaid. - Adott egy kokit Sándor fejére. - Ezt azért kaptad, hogy oldódjanak a gátlásaid. Megint nem szeretsz. - Ezt neked még sose mondtam, Alex, de az ágy­neműdnek is birkaszaga volt az első pár alkalommal. Aztán megszoktam. - Dehogy szoktad meg, kidobtam az ágyneműt, mikor a mostohaapám végre elköltözött. - Kidobtad?! - Bevittem Egerbe, a Vöröskereszthez­­ visszako­zott Alex. Bár az életvitele (Sándor szerint) képtele­nül kusza volt, nem lehetett dolgok meggondolatlan kidobásával gyanúsítani. Ő pontosan érzi, mondta mindig, hogy mit kell kidobni és mit megtartani. A háza, mióta ő volt benne a felnőtt, abszurd volt, Sándor nem is lett volna hajlandó odaköltözni hoz­zá, például volt három tökgyalu, de dugóhúzó nem volt, a borosüvegből bicskával kellett kifaragni a du­gót. Sándor hiába hozott dugóhúzót kétszer is, azok hamar eltűntek, és Alex háza önszabályozó módon visszaállt a három­ tökgyalu-nulla-dugóhúzó álla­potra. Sándor praktikus logikája nem tudott ezzel mit kezdeni, indoklást követelt, meg fogod bánni, értsd meg, egészséges arányt kell tartani. „Egész­séges”, ezen a szón rengeteget huzakodtak, Sándor számára kulcsfogalom volt, Alex viszont csak meg­vetéssel volt hajlandó kiejteni: már megint egész­séges vagy, Sándor. Hiába próbált Sándor úgy tenni, mintha ez bók lenne és nem sértés, Alex mindig győ­zött. Ha kellett, nagyon is figyelt Sándorra, megtalál­ta benne a duzzogást, mint masszőr az izomcsomót. Sándor a kapcsolatukat sokszor megalázónak érez­te, szerelem ide-oda, hogy jön ez a zöldfülű, ez a té­tova nappali bagoly ahhoz, hogy őt oktassa? És főleg, hogy az ő kis hűtlenségeit - fölényes arccal! - meg­bocsássa neki, holott azok tényleg jelentéktelenek voltak, kiserdő, pályaudvar, konditerem öltözője, ilyesmi, azokért legföljebb hisztérikus féltékenységi jelenetet lehetett volna rendezni, vagy legyintve na­pirendre térni fölöttük. De Alex megbocsátott. - Edd meg te - mondta Alex -, és ne próbálkozz folyton. Veszek a Mekiben egy hamburgert. - Ne!! - Sándor a szívéhez kapott. - A nemzetkö­zi nagytőke? Oda mi nem járunk, még itt Pesten se. Bárki megláthat. - Kezdte szeretni Alexet, erre várt reggel óta. - Sándor, állj le, nem vagyok a feleséged. - Ezt nem állítanám ilyen felhőtlen biztonsággal. - Lemondasz rólam egy jó poén kedvéért. Kár. - Engem a szex már nem érdekel, csak a pénz­ügyek - mondta Sándor. Befejezte a gíroszt, elvette Alexét, peckesen kezdett vele járni, mint gömbölyű bankárok régi fényképeken, sétapálcával. Kicsi volt, duzzadó és sima, mint egy keljféljancsi. A saját gí­­roszát megette, elkezdte enni a másikat. NÁDASDY ÁDÁM novelláiból megtudhatjuk, milyenek a melegek: éppen olyanok, mint bárki más. Mindeközben mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Például mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában me­legbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómá­ban a Trevi-kútban? Nádasdy Ádám első, május 25-én, a Magvető Kiadó gondozásában megjelenő szépprózai könyvében szerelmes történeteket olvashatunk arról, hogyan lehet felvállalni az érzéseinket, hogyan lehet úrrá lenni testi és lelki vágyainkon, vagy éppen hogyan ural­kodnak azok mirajtunk.

Next