Népszava, 2020. június (147. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-19 / 142. szám

NÉPSZAVA 2020. június 19., péntek Mire megvénülnek K­öztudott, hogy a tömeges társadalmi mozgások nem vezethetők vissza egyetlen okra. A társadalmi kör­nyezet és az egyéni élet­helyzetek bonyolult kölcsönhatásai határozzák meg a fiatalok életlehe­tőségeit és céljait is. Már az 1968-ban Békés megyé­ben végzett, Losonczi Ágnes által vezetett akadémiai életmódkutatás is megállapította, hogy megszakadt a generációk közötti tudásátadás évezredes mechanizmusa. Gazsó Ferenc és mások későbbi vizsgálatai már azt is jelezték, hogy nem egy­szerűen a „szokásos” feszültségek­kel kísért folyamatok zajlanak, ha­nem komoly törésvonalak születtek a generációk között. A rendszervál­tás kiélezte a társadalomban a gene­rációs ellentmondásokat is. Az ezt vizsgáló kutatók, például Bauer Béla és munkatársai már a generációs új­ratermelődés egészét veszélyeztető „szükségállapot” kialakulását vélel­mezték. A gyulai fiatalok körében végzett vizsgálatom a 2010 előtti gazdasági válság nyomán kialakult viszonyo­kat kutatta, a kérdőíves lekérdezés 2010 második felében történt. Egyik legfontosabb következtetése, hogy a gazdasági-társadalmi változások közvetlen hatásaikat elsősorban a családon belül fejtik ki, a megválto­zott élethelyzetek „öröklődnek át” a következő generációkra. A fiata­lok helyzetéből következtetni lehet arra, hogy milyen társadalmi prob­lémákkal kell majd szembenézniük, és milyen lehetőségeik vannak a társadalmi felemelkedésre. A különböző társadalmi hely­zetben lévő három vizsgált ifjúsági csoport tagjainak többsége 2010-re már megtapasztalta családjának és A Fidesz hatalom­ra kerü­lése után a totális „elitvál­tás” meg­nyitotta az utat az új gene­ráció egy részének soha nem remélt gyors fel­­emelke­dése előtt saját helyzetének romlását. Más­más szinten, de mindegyikben meg­fogalmazódott a „lehetőséghiányos” élet felismerése, a csalódottság és a hatalmon lévő elit elutasítása. A sajátos magyar út felemelkedési esélyeivel biztató Fidesz iránti biza­lom szinte kizárólagossá vált (78,6 százalék) a fiatalok körében. A szer­teágazó információkból megállapít­ható, hogy a gazdaság újraszervező­­désében tovább fokozódó területi hátrányok között a fiatalok jelentős csoportjai „megrekedtek” az önálló életvitel, a családalapítás felé vezető úton. A szegények - főként a külte­rületeken élők - lényegében „röghöz kötötté” váltak. (A vizsgálatban részt vett 18-29 éves fiatalok 72 százaléka szüleivel vagy nagyszüleivel élt, egy részük anyagi kényszerűségből.) Mivel a családok jelentős része nem volt képes megteremteni gyer­mekei számára az önálló életkezdet anyagi lehetőségeit, a családalapítás helyett az átmeneti jellegű élettársi viszonyok, a gyermekvállalás elhú­zódása, a kiszámíthatatlan és ter­vezhetetlen életutak váltak jellem­zővé. Új kategóriaként jelent meg a fiatal felnőtt eltartottak csoportja, amelyiknek minden energiáját el­sorvasztotta az önálló élet feltéte­leinek a megteremtése, a nagyará­nyú munkanélküliség, az alacsony bérek és az egyre súlyosabb kiszol­gáltatottság. Helyzetüket tovább bonyolította, hogy ez a generáció már iskolázottabb volt a szüleinél, és részesévé lett a világon megin­dult információs forradalomnak - láthatta, hogyan élnek a fiatalok jólétben és szabadságban a fejlett országokban. A vágyott életlehetőségeket (ta­­nulás+munka+család) azonban az elmaradott vidékeken, ebben az instabil világban nem lehet elérni - csak egyötödük gondolta úgy, hogy a sorsa idővel itt is jobbá válik. Még az egyetemisták fele is lehetőségként számolt a külföldi munkavállalás­sal, mert az egysíkú gazdasági struk­túra nekik sem teremtett valódi perspektívákat. A Fidesz hatalomra kerülése után az élet minden területére kiterjedt totális „elitváltás” megnyitotta az utat az új generáció egy részének soha nem remélt gyors felemelke­dése előtt. Ennek alapjává azon­ban nem a szakmai felkészültség, hanem a politikai elkötelezettség vált. Egy évtized alatt birtokba vet­ték az állam és a közélet valamen­­­nyi fontos pozícióját, amit minden körülmények között megőriznek. A Fideszben csalódottak egy része a Jobbik felé fordult, ettől a párttól remélték helyzetük javítását. A fiatalok többsége azonban más útra kényszerült. Mivel a hazai ka­pitalizmus 2010 után tovább növel­te az életesély területi különbségeit és a kiszolgáltatottságot, a vidéki falvakban és kisvárosokban élő fia­talok számára a szabaddá vált nyu­gati munkavállalás lett a leginkább járható, legbiztosabbnak tűnő lehe­tőség saját életük feltételeinek meg­teremtésére. Ez lett az a „szelep”, amely levezette a robbanással fe­nyegető társadalmi feszültségeket, de hosszú távon nem jelentett és je­lent megoldást a vidéki társadalom számára, amely az „újraépült múlt” béklyój­ában vergődik. Változások csak akkor lehetnek, ha olyan fejlesztések mennek végbe, amelyek dinamizálni-modernizálni képesek a gazdaságot és a vidék tár­sadalmát, elfogadható életminősé­get teremtenek. Lehet, hogy ez már elkésett - nincs olyan nagyszámú, fiatal, jól képzett és aktív nemzedék, amely vidéken is megteremtené a maga emberhez méltó új világát. A másik lehetőség egy olyan moder­nizációs rendszerváltás, amilyen az 1970-es években, a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtésekor történt. Most az élet minden terüle­tét átfogó digitalizáció teremt olyan versenyhelyzetet, amelyben kivá­lasztódnak és kiemelkednek azok a fiatal tehetségek, akik a mostani központi parancsnoklási rendszer­ben „szükségtelenek”, vagy képes­ségeik rejtve maradnak. Egy ilyen átalakulás emelheti fel az új gene­rációt a nemzet jövőjének építőjévé. DR.ROZSNYAI KATALIN PhD, Szent István Egyetem, Gyula Menekültek a lábam alatt N­em tudom elfelejteni a pesti utcákon mezte­len háttal a forró aszfalt felett térdeplő, naptól barnára égetett férfia­kat, akik egy fából készült kézialkal­matossággal simítgatják az olvadt szurkot a járda kijelölt keretébe. Nagyon nehezen tudom elfelejte­ni őket, pedig nagyon szeretném, hogy végre rendesen aludjak éj­szaka. (Anyám nekem is könnyű álmot ígért a Kékgolyóban írt bú­csúlevelében, bár tartok tőle, hogy ötvennégyben is csak a csalfa, vak remény, kit teremt magának a bol­dogtalan, ígérhetett derűs jövőt Magyarországon egy gyereknek.) Annál a vállalatnál dolgoztam ötven éve néhány hónapig, amelyik a napon égő sereget messzi falvak­ból, városokból felszívta, éhbérért alkalmazta, a főváros utcáin térde­peltette, hogy a bús pesti népnek legyen talpához simuló felület a lába alatt. Néhány hónapig velük laktak egy boltból kialakított munkás­­­­ok, az utcán térdelők voltak a sok ma­gyar me­nekülthul­lám egyik legnyomo­rultabb hadteste szálláson, emeletes vaságyak, apró konyha, egy zuhany, étkezőasztal tíz személyre, és az örökké lehúzott re­dőnyök a kirakaton. Tűzoltó utca 33. Menekültekről beszéltek, pol­gártársak? Nos, ők, az utcán tér­delők voltak a sok magyar mene­külthullám egyik legnyomorultabb hadteste. Menekültek a téeszesítés, a vidéki munkanélküliség, a szét­robbantott közösségek lopakodó nyomora és lelki leromlása elől. Menekültek a nyílt és rejtett erő­szak fenyegetése elől. Talán maguk sem tudták, mi elől. Csak azt tud­ták, miért? Kenyérért. Az egyik roma brigád, ismertem őket, hajnali fél négykor kelt a Jász­ságban. Négy után indult a busz. Hat előtt Pesten voltak. Fél hét­ hét­kor már térdepeltek. Délután négy­kor indultak haza, hatkor otthon voltak. Ma már nemigen él közülük senki. Megette a tüdőt, szétszaggat­ta az ereket a forró anyag. Nyáron hátukon láng, télen jég, mellükön tűz. Vajon ma mit csinálnak a gyere­keik, ha élnek még? S az unokák? Ők is menekülnek? Nem csak a puskákkal, tankok­kal, repülőkkel vívott háború a há­ború. Nem csak leomló házfalak, el­vadult katonák, taposóaknák ölnek. Nem csak a távoli országból mene­külő idegenek a hontalanok. Min­denki emigráns, aki szűkebb-tá­­gabb hazájában nem tud megélni, vagy csak nyomorult páriaként. És a szűkebb hazámból, Szabolcsból és a többi elesett vidékről Pestre hú­zódó légiók ilyenek voltak. Patetikus vagyok? Egy Krúdy kellene, hogy pátosz nélkül, de mégis szívbe lépve szóljon a mene­kültek örökké vándorló seregéről. Vagy egy Esterházy, hogy szúrós szlogenjeivel telibe találjon. Üldözöttek voltak? Ha úgy ves­­­szük... Menekültek? Az biztos. Tegnap ők, ma testvéreink, hol­nap mi, holnapután ti. Az a régi-régi kép nem hagy aludni. A forró aszfalt felett fél­meztelen férfiak, magyar menekül­tek görnyednek. Verítékük, vérük a szurokba csepeg. Azon taposunk most. NÓGRÁDI GÁBOR író Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VELEMENY SZERINTEM // Őszintén Amikor már a vízcsapból is a Trianon-kesergő folyt, üdítő volt olvasni a Népszava június 6-i Szép Szó mellékletében azt a több mint fél tucat korrekt elem­zést, visszaemlékezést, amely Trianon kapcsán készült. Ez a melléklet telitalálat volt, hiszen rávilágított arra, hogy Trianon nem 100 éve, 1920. június 4-én kezdődött, hanem akkor zárult le. Ezt a hétvégi mellékletet kö­telező olvasmánnyá tenném Áder János, Kövér László és még jó néhány kormánypárti politikus számára, de a történelemtaná­rok szakirodalmában is ott lenne a helye. Természetesen nekem is fáj, és igazságosnak sem tartom a trinoni döntést, de a másra mu­togatás helyett éppen ideje lenne a „nemzeti elitünk” múltunkat és jelenünket érintő, őszinte önvizs­gálatának. VÖRÖS ISTVÁN Baklövés Bár a Népszava máshogy értel­mezte az eseményeket, a szlovák kormányfő meghívott magyarok előtt tartott Trianon-megemlé­kezésén minden kompetens vé­lemény szerint sokkal inkább a memorandumot neki átnyújtó MKP-s Őry Péter hibázott, mint­sem Igor Matovic. Ugyanis nem tájékoztatták előre a miniszter­­elnököt a szándékukról. Ez diplo­máciai baklövés. Nem konzultál­tak előtte senkivel, a Most-Híd és a PS Magyar Platform vezetőivel sem. Ez lehet óvatosság is, de in­kább önteltség. Nem a hivatalos ceremónia részeként nyújtották át a memorandumot, hanem az utána következő beszélgetés közben. Ez már faragatlanság. Lényegében a szlovákok 1861-es - magyaroknak címzett - memo­randumának átiratát nyújtották át, felcserélve benne a „szlovák” és a „magyar” szavakat. Ez pe­dig vagy goromba stílustalanság, vagy tudatos provokálás. VICTOR ANDRÁS Kérdés Ezt kérdeztem Járóka Líviától, aki fideszes, roma, és az Euró­pai Parlament alelnöke, miről szokott beszélgetni párttársával, Bayer Zsolttal, aki szerint „a ci­gányok kiirtandó állatok, és ha elütsz egy cigány gyereket, ne állj meg, hanem hajts tovább”? Kí­váncsi vagyok a válaszra. LOVAS TAMÁS Konzultáció Vajon hányan küldik vissza a nemzeti konzultáció kérdőíveit a nyolcmillió választásra jogosult közül?Kapunk-e valaha is értéke­lést a visszaküldött kérdőívekről? Hányan küldik el Orbánt a mele­gebb éghajlatra, csak ezért vis­­­szaküldve a papírt? (Mint a néni a tévében, amikor a visszaépített 13. havi nyugdíjról kérdezték: „ezek hülyének néznek bennün­ket”.) Vagy csak cinikusan röhög­nek egyet, hisz kit érdekel a mani­pulatív kérdésekre adott válasz? A politika természetesen nem itt, hanem a Várban lévő Karmelita irodaházban dől el. Tudják, ahol ebédre egy gulyásleves 380 forint a Gundel tálalásában. MIKULÁS FERENC Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelanepszava.hu

Next