Népszava, 2020. október (147. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-30 / 254. szám
Vörös István A megátalkodottak Hogyan vagyunk eszközei a hatalomnak: öntudatlanul vagy épp öntudatosan? Megalkuvás és lázadás úgy kavarognak, a fej a falnak, a fal a fejnek rohan. Hogyan vagyunk eszközei a hatalomnak, pedig lázadónak hisszük magunkat sokan? Átvernek minket és átverjük a hatalmat -az senkitől meg se kérdezi, hogyan, nem néz, nem faggat, nem ért, önfeledten hallgat, pedig lázadónak hisszük magunkat sokan, ezzel teremtjük meg őneki az alkalmat, hogy ostobaságát világelvvé tegye, aki fölháborodik és némi zajt csap, a kínos hallgatás lesz épp a végzete. Ezzel teremtjük meg őneki az alkalmat, hogy magát erőn felül komolyan vegye, bár az egész csak egyszeri tréfának indult. Megcsap rettegő uraink lélegzete, mindegyik komoly már, és ahhoz elég feldúlt, hogy magát erőn felül komolyan vegye. Egynek sincsen olyan erkölcstelen parancsa, hogy jól be lehessen takarózni vele. A takarót a hatalom néha kiosztja, bár nem tudod, hol lesz az alkalmas helye. Egynek sincsen olyan erkölcstelen parancsa, s az erénycsőszséghez se marad gusztusa közülünk senkinek, hogy ne csapjon át minden olyasmibe, mit nem is akartunk soha. Soha, soha, mert ennél lázadóbb szó nincsen, az erénycsőszséghez se marad gusztusa, megátalkodik a legegyszerűbb hitben. Ami történt, az mindenki hibája volt, ami nem történt meg, az nem múlik el innen, sokáig meghatározza majd ezt a kort, s megátalkodik a legegyszerűbb hitben. Új címletek Tegyük Hofi Géza arcképét a tizenháromezer forintosra! Azt hiszem, az ilyen öröklét őt a túlvilágon is dühbe hozza! De honnan tudnám, mi van egy halottal? Hogy dühöng-e az öröklét miatt. Az utókor csak gúnyolva magasztal, az ő nemléte egyből vádirat, nem megbékélés gyilkos hatalmakkal, de biztatás a gyilkosságról leszokásra, mi az önfeledt hülyeséget aláássa. Érdemtelent nem szívesen magasztal senki. De ha itt az infláció, Karinthy kerül a kilencvenötezresre, az égen legfeljebb csak kiflihold, nincs, aki az éjszakát kifényezze. A hiéna A baj rázuhan a világra, mint az árnyék a hiénára, mi épp sunyin lopakodik, hogy megtámadjon valakit, a zsákmányát átvegye tőle. Vad, s bűzösen foltos a bőre, a szabadságot elveszi, hogy egy rabtól, azt élvezi! Hogy élvezi, az maga rablás, de erre persze nem utal más, ahogy jajong gnú és gepárd! A hiéna nem éli át a bajt, de élvezi hatalmát, s abban megrögzötten kitart. Nyitott mondat 3 Kiabáljanak be rögtönzött miniabszurd NŐ: Hé, van itt valaki?!? KUTYA (veszettül ugat) FÉRFI (bentről): Kit keres?!? NŐ: Asztal a férfit, aki nőt keres! KUTYA (veszettül ugat) FÉRFI (még mindig bentről): Hány éves maga?!? NŐ: Között! FÉRFI: Feleség vagy élettárs?!? NŐ: Hát inkább előbb élettárs, ászt ha begyön, már megláttyuk! FÉRFI: Szép maga?!? NŐ: Csinosnak mondott! FÉRFI: Most észtét higgyem el?!? NŐ: Gyöjjön ki, nézze meg! FÉRFI: Inkább gyöjjön el az ablakhoz, itt balra van egy kéz, arra pont kilátok! De vigyázzon, a szomszédba van egy pitbull! NŐ (elgondolkozik) KUTYA (veszettül ugat) NŐ: Nemtom meg-e ér nekem annyit! FÉRFI: Há ha má úgyis itt van! NŐ (nem felel) KUTYA (veszettül ugat) NŐ: Akkó nem gyön ki?!? FÉRFI: Inkább nem! Mongya meg az őszintét, télle csinos maga?!? NŐ (nem felel) KUTYA (elhallgat) Néma csönd. NŐ (sokára): Na viszlát! FÉRFI: Most elmegy?!? Há ha má úgyis itt van! Mér nem gyön el az ablakhoz?!? NŐ: Mér, maga mér nem gyön ki?!? KUTYA (ismét veszettül ugatni kezd) FÉRFI: Ha én má hirdettem! Most magán a sor! NŐ: Nem! Mákvittek vagyunk, mer én meg bekiabáltam! Most megin maga gyön! FÉRFI: Najó, ha maga télleg csinos, én meg nem teccek?!? NŐ: Asztal meg honnan tuggyam, ha nem gyön ki?! FÉRFI: Gyöjjön el az ablakhoz, akkró fölállok s meglát! NŐ (nem felel) KUTYA (elhallgat) NŐ: Nemtom, meg-e éri, a pitbull miatt! Mér nem gyön ki, nem köll ide a kertkapuig, csak az ajtóba! FÉRFI: Jaja, hogy maga lásson engem teljessen, én meg a kertajtótó magába semmitcse! Gyöjjön az ablakhoz, ott kvittek rónánk! KUTYA (hátraballag a ház mellé, lehever, lógatja a nyelvét) NŐ: Ott is csak derékig tudnánk! FÉRFI: Mongyuk én nem vagyok egy lábmániás! NŐ (elgondolkodik) Csönd. NŐ: Ha pedig a lábam az pont jó! FÉRFI (nevetve): Najó van, asztal elhiszem más látatlanba! NŐ (nevetve): Akkó én is a magáét! FÉRFI: Na láttya, milyen jól irigyövünk! NŐ: Akkó kigyön?!? FÉRFI: Megmontam: ablak! NŐ nem mozdul, nem szól, erősen gondolkodik, majd szólásra nyitja a száját, de a Férfi megelőzi) FÉRFI: Najó van, mosmá mingyá hat óra! NŐ: Mér, mi van hatkor?!? FÉRFI: Olvasta a táblát! NŐ (újra végigolvassa a kapura kitett táblán a kiírást) NŐ: Jaa, hogy csak hatig?!? De szigorú! Férfi: Muszáj, dolog van! Mér gyött ilyen későn?!? NŐ: Nekem is dolog vótt! A meló után gyöttem a telekre! FÉRFI: Itt van telke?!? NŐ: Nem nekem, az anyósoméknak! A vótt anyósoméknak! FÉRFI: Maga elvált?!? NŐ: Igen, de ma nagyon rég! FÉRFI: Ászt még jár hozzájok? NŐ: Ja, mer az az állat rájuk se néz! FÉRFI: Maga rendes nő! NŐ: Akkó higyön? FÉRFI: Na jó van, másmá elmúlt hat! NŐ (hallgat, vár) FÉRFI: Gyöjjön ki hónap korábban! De télleg! NŐ: Sakkó hónap kigyön? FÉRFI: Már még asztal meglátom! Na viszlát! NŐ valamit motyog, tétován áll, aztán felkap a földről egy nagy megszáradt sárgöröngyöt és teljes erővel bevágja a kerítés fölött a kis ház felé, de csak a kutyát találja el) KUTYA (előront, veszettül ugat,fel-alá rohangálva a kerítés mentén, míg csak a nő el nem halad mellette)