Népszava, 2021. november (148. évfolyam, 253-277. szám)

2021-11-22 / 270. szám

AJÁNLÓ Kórházi holttestet mutatott be a köztévé Bár Gulyás Gergely kancelláriami­niszter csütörtökön a kormányin­­fón azt mondta, nem ért egyet az­zal, hogy a televíziók a kórházak­ból tudósítsanak a járványhely­zetről, a köztévé híradója péntek este a Honvédkórház Covid inten­zív osztályán egy elhunyt betegről is mutatott felvételt (kitakarva). 3. oldal Kedden magyarázzák meg a kiugró hiányt Összesen 630 milliárd forint volt az államháztartás hiánya októ­berben, az idei évben már 2922 milliárd ez az összeg. A Pénzügy­minisztérium keddre ígért rész­letes tájékoztatást a hiány okai­ról. A PM szerint a kormány foly­tatja a családok támogatására, a beruházások ösztönzésére és az adócsökkentésre épülő válságke­zelést. 6. oldal Tüntetések Európában a szigorítások ellen Elsősorban az oltásellenesek tilta­koztak Európa több országában a koronavírus-járvány megfékezé­sére hozott szigorításokkal szem­ben. Ausztriában, Hollandiában és Olaszországban összecsapá­sokra is sor került a tüntetők és a rendőrök között. 8. oldal Brüsszel bekeményít LEVEL „Cimboraság, kivételezés, nepotizmus”: az Európai Bizottság nagyon nekimegy a magyarországi korrupciónak.­­ HALMAI KATALIN BRÜSSZEL Balaton környéki ingatlanfejlesz­tések, állami földárverések, egyete­mek kiszervezése alapítványokba­­ mind-mind olyan korrupciógyanús ügyletek, amelyek miatt az Európai Unió végső esetben pénzmegvo­nással járó eljárást indíthat­na-A Népszava birtokába került 12 oldalas iromány még nem az úgynevezett jogállamisági eljárás része, egyelőre csak a brüsszeli döntéshozók tisztánlátását szolgálja M­gyarországgal szemben. Ez abból a levélből derül ki, amelyet - mint arról már írtunk - az Európai Bi­zottság (EB) költségvetési főigaz­gatója küldött pénteken a magyar hatóságoknak a közösség pénzügyi érdekeit védő rendelet keretében. Az írásban ugyan nem konkrétan megnevezve, de félreérthetetlenül Tiborcz István vitatott beruházá­sait is érintve tesznek fel kérdése­ket. A Népszava birtokába került 12 oldalas iromány még nem az úgy­nevezett jogállamisági eljárás ré­sze, egyelőre csak a brüsszeli dön­téshozók tisztánlátását szolgálja. A magyar hatóságoknak két hónapon belül kell reagálniuk a felvetések­re, és ha a válaszuk nem kielégítő, elkezdődhet a hivatalos procedúra. FOLYTATÁS A 3. OLDALON Véget vetne a sötétben tapogatózás­nak az EU Beárazott nyugdíj­asvoksok IDŐSEK - Annyira átlátszó! - le­gyint a pécsi Úri Erzsébet, amikor arról kérdezzük, mit gondol a na­pokban utalt nyugdíjprémiumról és a nyugdíj-kiegészítésről. - Tud­ja, ha 2-3 évvel ezelőtt adta volna, talán hinnék az Orbánnak, hogy a javunkat akarja, de így nem, így azt érzem, hogy hülyének néz minket. - Ha egy huncut vasat nem adott volna a kormány, akkor is őket tá­mogatnám - jelenti ki a Siklóson egykor kesztyűsként dolgozó 66 éves Molnár János. - Mindig a Fi­­deszre szavaztam. Hogy az ember melyik pártot szereti, az olyan, mint hogy melyik csapatnak drukkol. Nyugdíjasokat faggattunk arról, mire fordítják a november közepén kapott pluszpénzt és arról, szerin­tük mennyiben változtatja meg mindez az idősek választási hajlan­dóságát. A pénzt szinte mindenki az unokáknak, dédunokáknak szánja, és függetlenül attól, hogy ki melyik párthoz vonzódik, a megszólalók ál­talában választási kampányhúzás­nak látják a kormány „gesztusát”. RIPORTUNK AZ 5. OLDALON A többség tudja, hogy a kormány gesz­tusa szimpla kampányfogás Atommatek hatalmas mínuszokkal HIÁNY Az elkövetkező évtizedek­ben 6200 milliárd forintot vihet el Paks 1 leszerelése és Paks 2 megépí­tése. Ebből 400 milliárd gyűlt össze eddig, 3600 milliárd orosz hitel, a többi még kérdés. Paks 1 tervezett bezárásáig tíz év van hátra, és addig a jelenlegi tartalékolási tempó mel­lett jó, ha 150 milliárd összegyűlik, ami állami támogatásokkal együtt is legfeljebb a 30 százaléka a várha­tó kiadásoknak. Ráadásul ez a pénz mintha csak „papíron” létezne. A felhalmozott tartalék a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap számláján jelenik meg, de ez nem jelenti szük­ségszerűen azt, hogy az összeg való­ban rendelkezésre áll. REFLEKTOR A 2. OLDALON Gyorsulva nőnek az élelmiszerárak DRÁGULÁS Idén - a tavalyi magas bázishoz képest is - hónapról hó­napra gyorsuló ütemben drágultak az élelmiszerek. Októberben a KSH adatai szerint már 5,2 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet, de minden hónapban találni jó néhány élelmiszerfajtát, amelyek árai kiugrónak nőttek. A múlt hó­napban az étolaj ára 30,4, a margari­né 18,8, a munkahelyi étkezésé 10,1, a baromfihúsé 9,3, a péksüteménye­ké 8,4, a kenyéré 8,1, a büféáruké és az éttermi étkezésé egyaránt 7,9 százalékkal emelkedett a tavalyi szinthez képest. A sertéshúsból túl­kínálat van, itt inkább az árak tartá­sára törekszenek a termelők, akár­csak a pulykaágazatban. A liszt egy év alatt 12,5 százalékkal drágult, de kiugró volt a havi változás is, hiszen szeptemberhez képest októberben csaknem 7 százalékkal került töb­be a kenyérnekvaló. És a 200 forint közeli ár sincs kőbe vésve, hiszen a malmi búza ára eddig soha nem ta­pasztalt magasságba emelkedett: az árutőzsdén tonnáját már 100 ezer forintért is kínálják. FOLYTATÁS A 6. OLDALON A pékek az alapanyagok és az ener­giaárak emelkedésétől is tartanak / Élesített torzítások a választójogban MANIPULÁCIÓ A voksturizmus - amelynek legalizálása miatt az ellenzéki pártok Alkotmánybíró­sághoz fordulnak - már a sokadik olyan trükk a Fidesztől, amivel vá­lasztási esélyeit igyekszik növelni. A választókerületek határainak átrajzolásától a győzteskompen­záción és a nemzetiségeknek biz­tosított kedvezményes mandátum lehetőségén át a kamupártok el­leni ellentmondásos kormányza­ti fellépésig csokorba gyűjtöttük László Róberttel, a Political Capi­tal választási szakértőjével azokat a beavatkozásokat, amelyeknek hatásuk lehet a választás eredmé­nyére. A legutóbb manipulációról a szakértő úgy véli: - Nyilvánvaló, hogy a voksturizmus támogatására a legtöbb pénzzel és a legnagyobb szervezettséggel bíró pártnak, tehát a Fidesznek van leginkább módja. Azokban a választókerüle­tekben, ahol éles csata zajlik majd, valóban eldönthetik a küzdelmet a bejelentkezők. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON „Nyilvánvaló, hogy a voks­­turizmus támogatásá­ra a legtöbb pénzzel és legnagyobb szervezett­séggel bíró pártnak, a Fidesznek van módja.” A Fidesz min­dent megtesz azért, hogy számára ked­vezően alakít­sa a választási szabályokat

Next