Népszava, 2022. július (149. évfolyam, 151-176. szám)

2022-07-01 / 151. szám

VELEMENY Drága életünk M­átyás király zsenia­litásához nem fér kétség, még ha le­gendás igazságossá­gát korának kutatói gyakran kétségbe vonják is. A XV. század nagy magyar uralkodójának intelme szerint: „Ne próbáljunk semmi olyat, ami a közösség hasz­nával és érdekével ellentétes.” Ezt annak kapcsán mondta, hogy az akkori időkben szokatlan mértékű inflációt előrelátó döntéseivel, még­hozzá az értékálló aranypénz („Má­riás”) bevezetésével és az adópoliti­kájával sikerült rendeznie. Mátyás portréja éppen ezért méltán szerepel a Magyar Nemzeti Bank negyedévente kiadott Inflá­ciós jelentéseinek címlapján. Az sem lehet kétséges, hogy a hazai jegybanknak ma könnyebb dolga van, mint hat évszázada a királyi ud­varnak, ha a pénzromlás esélyeit fel kell mérnie. Hiszen rendelkezésük­re állnak a közgazdaság-tudomány megállapításai, és a hazai sajátságok ismerete mellett a nemzetközi in­formációcsere is támpontot nyújt számukra a szükséges lépések meg­tételéhez. A legfrissebb hivatalos adatok szerint májusban az élelmiszerek évesített drágulása 20 százalékos volt. Erről a jegybank prognózisa­­ majdhogynem annak a nyugtázá­sával, hogy hamarosan eljön az idő, amikor ennek is örülhetnek a csalá­dok és háztartások, mondván, „na­hát, csak ennyi?” - megjegyzi: ko­rántsem ez a csúcs. A nyár folyamán a drágulás gyorsulására lehet számí­tani, és a növekedési ütem tetőpont­ja valamikor őszre várható. Már ha a számításaik beválnak. De ebben csak töretlen optimizmussal bízha­tunk, ugyanis az elmúlt időszak va­lamennyi inflációs jelentésében sze­replő, folyamatosan felfelé korrigált számok bizony­talsnak bizonyultak. Már az is nagy dolog, hogy végre ki merték jelenteni: 2022 nyári hó­napjaiban, a megelőző esztendők tendenciáitól eltérően, nem szá­míthatunk mérséklődő árakra. Az viszont eléggé nyakatekert indok, hogy a magyarországi élelmiszer­­árak azért nőnek nagyobb mérték­ben, mint a régiós szomszédainknál, mert nálunk alacsonyabb a mező­­gazdaság és az agrár-feldolgozóipar hatékonysága. (Ez az állítás már csak azért is sántít, mert a hazai élelmiszeripar meghatározó része a multinacionális társaságok kezében van, és a magyar „agrárbárók” sem engedhetik meg maguknak, hogy az uniós támogatásokat is igénybe véve lemaradjanak.) A magas árak egyik oka - az egész világot sújtó nyers- és alapanyaghi­ány, valamint a többszörösére emel­kedett energiaárak mellett - az, hogy az év első negyedében, a választást megelőzően Magyarországon igen jelentős volt a jövedelemkiáramlás. Emellett az inflációs nyomásnak engedve több helyen már kétszer is emelték a béreket. Ennek hatá­sára volumenben is nagymérték­ben megnőtt a fogyasztás, amire a termelők-kereskedők folyamatos áremeléssel reagálnak. Ez a tenden­cia talán csak hónapok múlva juthat el oda, hogy a drágulásnak legalább az üteme mérséklődik. Az MNB büszke arra, hogy az infláció megfékezésére „proaktív”, azaz előremutató, felelősségteljes lépéseket tett. Ha voltak is ilyenek, azokat alaposan eltitkolták. De az eredménytelenséget látva talán jobb is, hogy így tettek. Nincs baj K­étszer nem lehet ugyanab­ba a folyóba lépni - kivéve, ha ki sem szállunk belőle. Tisztában van vele a kor­mány is, azért kezeli pon­tosan ugyanazon séma szerint az egymást követő járványhullámokat. Tagadás, bagatellizálás, kommuni­kációs kampány és csak a legvégén - általában már túl későn - valami­féle népegészségügyi intézkedés­­csomag, amit némi jóindulattal vé­dekezésnek lehet nevezni. Ez vált be (mármint politikailag), ezt akarja a nép, minek változtatni rajta? Immár harmadik hete felfelé mennek a számok, de Rogán An­tal dolgozószobájában úgy ítélték meg, hogy éppen elég idén nyáron az infláció, a gazdasági lassulás és az eladósodás népszerűség-ero­­dáló hatását kivédeni, új problé­mákat nem vesznek napirendre. Márpedig amiről nem beszélnek, az nincs - a tételt eddig 46 ezer ha­lott bizonyítja. Nehezen is tudna mit kezdeni a helyzettel a kormányzati kommu­nikáció. Mit mondanának? Hogy létezik egyéni felelősség, lehetsé­ges csökkenteni a kockázatot, és ha az adatok indokolják, lesznek majd korlátozások is, mert az emberi élet a legdrágább? Minek mondanák ezt egy olyan országban, ahol havi sokmilliós fizetést húzó közszolgák szájából halljuk naponta - amúgy a globális klímaválság és egy kon­tinentális energiaválság közepén -, hogy botorság lenne limitálni a légkondicionálást és a fűtést még a középületekben is? Hogyan lenne összefésülhető bármilyen járvány­üzenet azzal, hogy a világban a baj csak a nyugati imperialisták miatt van - már megint -, de Orbán Viktor mindentől megvéd minket? Apropó, melyik témával talál­kozott többször a kedves olvasó az elmúlt hetekben a közösségi médiá­ban vagy a kormánybarát sajtóban: az amúgy nem létező titkos ame­rikai-ukrán biolaborokéval vagy a nagyon is létező vuhani víruskutató intézetével, ahol tudottan a dene­vérvírusok emberre transzponálá­sával kísérleteztek? NÉPSZAVA 2022. július 1., péntek9 Hoppál Péter elmon­dása szerint mindig is harcolt az Aczél Györgyi kultúrpoliti­ka ellen. Ám ezt a harcot elveszítette. Bátor szavak H­ála és köszönet a ré­­gi-új kulturális állam­titkárnak. Hoppál Péter ugyanis bátran kimondta az eddig kimondatlant és egy demokráciában mindig hatatlant. A fair play díjas politikus, aki kép­viselőjelöltként kihúzta az ellenzéki kampányvideókat játszó óriáskive­títő kábeleit, a Pesti Srácok szerve­zésében beszélgetett mások mellett a fiával, Hoppál Hunor műsorve­zetővel. Miután bátran a kamerába nézett, és figyelmeztette az egyete­mi tanárokat, hogy ne vitassák az Alaptörvény legitimitását óráikon, és „ezt a gyalázatot fejezzék be na­gyon gyorsan”, így szólt: „Olyan biz­tos nem lesz, hogy destruktív, utcai anarchistákat támogató okiratot aláírnék. Merthogy neÁrt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támo­gatta jelentős milliókkal és nagyobb összegekkel.” Hangsúlyozta, hogy „az, aki kisodródik a szélsőséges­ség ezen perifériájára, az éljen meg a piacról, és ne álljon sorba állami támogatásért”. Egyben megnyugta­tott mindenkit, az ellenzékiség nem kizáró ok: „az ikonográfiánk részét képező István, a király nagyszerű szövegírója is részesülhessen támo­gatásból”, függetlenül attól, hogy fülsértő választási dalocskákat ké­szített a kampányok során. Molnár Áron állítása szerint a noÁr Mozgalom soha nem kért és nem kapott állami támogatást, azaz az államtitkár tévedett vagy nem mondott igazat. De más tanulság is levonható az elhangzottakból. Eddig csak a külön miniszteri ke­ret létezése bizonyította a kormány egyes tagjainak szubjektív támo­gatási politikáját. Azt, hogy egyéni ízlés, értékrend, világkép, a művészi szabadságról és annak határairól kialakított vélemény alapján adnak adóforintokat alkotó- és előadómű­vészeknek. Köztük - mintegy ke­gyet gyakorolva - a másik oldalhoz soroltaknak is. Most már azonban eloszolhatnak az utolsó kételyek is. Hoppál Péter elmondása szerint mindig is harcolt az Aczél György-i kultúrpolitika ellen. Ám ezt a har­cot elveszítette. A rendszerváltás előtti kultúrpolitika három évé­ből kettő deklaráltan működik, a harmadik készülődik. De elég még egy-két kormányfő által támogatott könyrvdarálás, és itt lesz velünk újra. HOMPULA KRISZTINA Minden maradt a régiben mikor az ember a napi hírek zuhatagából egy­szer csak átkeveredik a Fővárosi Törvény­szék együk tárgyalására, hirtelen rájön: bár a pártok közti adok-kapokban is temérdek indulat van, az meg sem közelíti azokat az érzelmi viharokat, amelyek néha a tárgyalóteremben tapasztalhatók. Az újságíró igyekszik érzelemmen­tesen dolgozni, de óhatatlanul meg­érinti, amikor egy gyilkossági ügy­ben az áldozat családtagjaival vagy éppen a vádlottakkal találkozik. A 2011-ben elkövetett hajó­gyári-szigeti gyilkosság perújítási tárgyalása zajlott a napokban. Ko­rábban már felmentették az elköve­téssel vádolt két korábbi biztonsági őrt, akik az ügyészség szerint meg­aláztak, majd egy magas támfalról a Dunába dobtak egy a szórakozó­helyről kivezetett fiatalt. Ám évek­kel később jelentkezett egy tanú, aki azt állította, látott mindent. Most kiderült: a bíróság nem tartja hitelesnek, így végül minden ma­radt a régiben. Az áldozat testvére és hozzátar­ Hiába az eltelt 11 év, nem tudható biztosan, mi történt azon a végzetes éjszakán, a sziget sötét­jében. Lehet, hogy ők vol­tak. Lehet, hogy nem. fozói azonban továbbra is biztosak benne, hogy a vádlottak öltek. Noha több mint egy évtizede történt a tragédia, a sebek minduntalan fel­szakadnak. És ez ugyanúgy igaz a vádlottakra is, akik a bíróságon nem is próbálták palástolni ingerültsé­güket. Az ő szempontjuk is érthető: hosszú évek óta járnak a bíróságra egy súlyos vád miatt, miközben ko­rábban sosem kerültek összeütkö­zésbe a törvénnyel. Hiába az eltelt 11 év, nem tudható biztosan, mi történt azon a végzetes éjszakán, a sziget sötétjében. Lehet, hogy ők voltak. Lehet, hogy nem. Még az sincs teljesen kizárva, hogy nem gyilkosság, hanem egy tragi­kus baleset történt - noha a korábbi jogerős ítélet kimondja, bűncselek­mény történt, csak a tettest nem is­merjük. A büntetőjog egyik alaptézise, miszerint ha egy szemernyi két­ség is felmerül, a tett nem róható a vádlott terhére. Kívánhat bármit a társadalom az igazság jegyében, ez megmásíthatatlan ökölszabály. Nemcsak ártatlanul, de bizonyílat­­lanul sem mondhatnak ki senkit bűnösnek. Lehet akármekkora a ha­rag, a düh, a vádlottak padján is em­berek ülnek, akiknek érdekei szin­tén számítanak, hiszen az ő sorsuk felett is dönt a bíróság. Sajnos az áldozatok családtag­jainak a legtöbb esetben csak mi­nimális elégtételt jelent egy elma­rasztaló ítélet is, hiszen elveszített szerettüket senki és semmi nem hozhatja vissza. Néha nincsenek jó megoldások, és ez a jelen ügyre hatványozottan igaz. Egy tragédiát nem tetézhetünk azzal, hogy eset­leg olyan embereket ítélnek el, akik nem bűnösök. Az ellentmondások ott örvény­lettek az érzelmek közé vegyülve a tárgyalóteremben. Nem hozott megnyugvást az ítélethirdetés, csak a két egykori biztonsági őr lélegez­hetett fel újra. A még mindig gyá­szoló hozzátartozók a poklok poklát járták meg, s ki tudja, mikor tudják letenni ezt a roppant terhet. Aligha­nem bele kell nyugodni: hiába telt el ennyi év, az igazság talán örökre a homályba vész. Nehéz szívvel hagytam el a Fő­városi Törvényszék épületét. Nem gondoltam volna, hogy van olyan helyzet, amikor szinte üdítő vis­­­szamerülni a belpolitikai csatározá­sok indulatos világába. ÁRPÁSI BENCEA

Next