Népszava, 2023. február (150. évfolyam, 27-50. szám)

2023-02-04 / 30. szám

Tárca - Televízió SZÉP SZÓ 17 PÓR FITA FENTŐ! mint azt múlt héten megígértem a kedves ol­vasóknak, a marseille-i történetekről szóló tár­casorozatom után valami egészen más következik: az élethez elengedhetetlenül szükséges másik mániám, megszállottságom és szerelmem tárgya, a magyar irodalom témaköre, pontosabban szólva, magyar írókról és költőkről szóló portrék, toll­­rajzok sorozata. A tollrajzok szót Schöpflin Aladár­tól csórtam, neki van egy remek kötete, amelyben klasszikusokról és kortár­sakról ír remekbe szabott kis esszéket. Nem garantálom, hogy az én sorozatom minden egyes darabja remekbe szabott lesz, de azért ígérem, igyekezni fogok, hogy hétről hétre fenntartsam az érdek­lődésüket. Annál is inkább, mert olyan kortárs írókról is szeretnék írni, akiknek a műveit (nem őket személyesen!) nem­igen kedvelem. Előre tudom, hogy ebből mennyi sértettség, harag és düh áramlik majd felém, de nemigen foglalkozom ez­zel, elvégre nem személyeskedni fogok, hanem leírom a saját véleményemet, szigorúan fenntartva a jogot a tévedésre s szem előtt tartva azt a nagy igazságot, hogy az őszinteség nem azonos az igaz­sággal. Nincs nálam az irodalmi bölcsek köve (Ki plagizálta el? - kérdezhetné a posztmodern emlőkön nevelkedett ol­vasó), nem tartok rá igényt, hogy igazam legyen, és arra sem, hogy egyetértsenek velem, mert nem meggyőzni akarom az olvasót, hanem felhívni a figyelmet arra: az irodalom messze nem azonos azzal az iskolai tantárggyal, amit csináltak belőle. Hogy ki mindenkiről fogok írni? Fel­sorolom azoknak a nevét, akikről egé­szen bizonyosan, de ha netán kihagyok valakit, az nem azt jelenti, hogy nem kerül majd sorra. Balassi Bálint (róla alant még lesz szó), Csokonai Vitéz Mi­hály, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Ágai Adolf, Tompa Mihály, Nagy Ignác, Eötvös Károly, Pe­tőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Kiss József, Vajda János, Rákosi Viktor, Mik­száth Kálmán, Bródy Sándor, Ady Endre, Tollrajzok Balassitól Halász Ritáig KÁCSOR ZSOLT Kaffka Margit, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Molnár Ferenc, József Attila, Rad­nóti Miklós, Babits Mihály, Karinthy Fri­gyes, Somlyó Zoltán, Heltai Jenő, Szép Ernő, Herczeg Ferenc, Márai Sándor, Szentkuthy Miklós, Sinkó Ervin, Móricz Zsigmond, Wass Albert, Hamvas Béla, Passuth László, Kodolányi János, Sza­bó Dezső, Németh László, Mándy Iván, Csurka István, Csoóri Sándor, Hernádi Gyula, Lázár Ervin, Mészöly Miklós, Ne­mes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Szécsi Margit, Karinthy Ferenc, Faludy György, Nagy László, Juhász Fe­renc, Hajnóczy Péter, Ottlik Géza, Ker­tész Imre, Petri György, Tandori Dezső, Esterházy Péter, Térey János, Borbély Szilárd, Rónaszegi Miklós. Az élő kortársak közül pedig: Bara­­nyi Ferenc, Bari Károly, Gergely Ágnes, Nádas Péter, Spiró György, Bereményi Géza, Németh Gábor, Márton László, Kukorelly Endre, Kovács András Ferenc, Tóth Krisztina, Erdős Virág, Aczél Géza, Péntek Orsolya, Szeifert Natália, Egressy Zoltán, Garaczi László, Darvasi László, Báthori Csaba, Balla Zsófia, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Marno János, Győrő Balázs, Krasznahorkai László, Markó Béla, Ungváry Rudolf, Ferencz Győző, Várady Szabolcs, Zoltán Gábor, Horváth Viktor, Szilasi László, Rakovszky Zsuzsa, Vámos Miklós, Bán Zsófia, Cserna-Sza­bó András, Háy János, Kerékgyártó Ist­ván, Gyurkovics Tamás, Schein Gábor, Grecsó Krisztián, Peer Krisztián, Bödőcs Tibor, Babiczky Tibor, Halász Rita. A fenti lista semmilyen értelemben nem személyes kánon, elvégre a felso­roltak között vannak olyan írók, akiknek a műveit nem sokra tartom, de miután ilyen-olyan oknál fogva a közbeszéd alanyaivá lettek (lásd: Wass Albert), sze­retném elmondani a véleményemet az ő dolgaikról is. Ami pedig az írói tollrajzok sorozat­címét, a Pár fita fente!-t illeti, arról én is nagyon szeretném tudni, hogy mi a fenét jelent. Mint azt bizonyára sokan tudják, ez a rejtélyes kifejezés, amely valójában káromkodás, Balassi Bálint egyik ma­gánlevelében fordul elő, és tudtommal sajnos máig nem tisztázott, hogy a több száz éves szitokszavakat miképpen le­hetne mai magyarra fordítani. A pór még csak érthető, de nem tudni, hogy ebben az ízes és szépen alliteráló káromkodás­ban mit jelenthet. (Olvastam erről né­hány nyelvészeti tanulmányt, de egyik sem volt meggyőző.) Azért választottam éppen ezt, mert­­ minden nagy író és köl­tő­­ rejtélyes és megfejtésre vár. Ha irodalomtörténész volnék, egy írói pályakép megírása esetén a zsinór­­mérték számomra Mikszáth Kálmántól a Jókai Mór élete és kora című remek­mű volna. Az igaz, hogy ezt a művet ma egyetlen valamirevaló doktori iskolában sem fogadnák el doktori disszertáció­nak, mivel a tudományos értekezés sza­bályainak és előírásainak nem felel meg. De amikor olvassuk, ne ezzel törődjünk, inkább abban gyönyörködjünk, hogy egy Mikszáth formátumú író miképpen tűzi tollára egy kortársát - hiszen nincs annál nehezebb, mint kortársról írni. Hiszen éppen az állja tekintetünk útját, aminek a segítségünkre kellene lennie: a kortársi látásmód. Ez az a kortársi látásmód, ami vél­hetően engem is meggátol abban, hogy a föntebb felsorolt listában szereplő egyes alkotók teljesítményét tisztán és elfogultságtól mentesen láthassam. Ve­selkedjünk hát neki, s miként Arany írta volt: „én uram isten! Csak rajta! hadd lám, mire megyünk ketten!”. in O<o A tollrajzok sorozatcíme Balassi Bálint egyik magánleveléből származik Jelizaveta: Oroszország szép arca a­ magyar kormány állás­pontját Oroszország ukrajnai agressziójával kapcsolatban alighanem senki és semmi nem je­lezte olyan egyértelmű­en, mint a köztévé. Na, nem a híradókkal, vitaműsorokban elhangzó vélemények­kel vagy politikusok megszólaltatásával. Nem. Egyszerűen azzal, hogy műsorára tűzte a friss-ropogós Jelizaveta című orosz történelmi sorozatot. Nem bonyo­lódnék most bele az orosz kultúra mai diszkriminálásának kérdéskörébe, meg „tudni illik, hogy mi illik” fejtegetésekbe. Ami tény, a nagyrészt 2021-ben forgatott produkciót 2022. március 9-én mutatta volna be megrendelője, az állami Rosszi­­ja 1. Az a csatorna, amely hivatalos pro­pagandát közvetítő, nacionalista, olykor uszító hangnemű háttérműsoraival (A hét hírei; Moszkva; Kreml. Putyin; Este Vlagyimir Szolovjával) fontos szerepet játszott a háború hangulati, ideológiai előkészítésében. A harcok kitörése óta pedig az események követésének, értel­mezésének hamis hírek terjesztésével is gyanúsítható ügyeletesévé vált. Prog­ramját ideiglenesen törölték az európai szolgáltatók kínálatából. A háborús hely­zettel kapcsolatos intenzív feladatai so­káig nem engedtek teret a Jelizaveta pre­mierjének. Augusztus végén aztán mégis sor került rá. És láss csodát, két hónap múlva mi is elkezdhettük nézni a Dunán. Mit is jelent ez? Hogy elutasítjuk a po­litikai ellentétek kiterjesztését a kultúrá­ra? Valamelyest igen, de ehhez elég volna pár Tarkovszkij-, Szokurov- vagy Zvjagin­­cev-film sugárzása. Vagy esetleg oroszba­rátságunkat fejeznénk így ki, történelmi pompával megtámasztva Oroszország FORGÁCS IVÁN nagyságát, birodalmi erejét? Ehhez a so­rozat nem elég hivalkodó, ha egyáltalán megalapozott lenne ilyesmivel vádolni a magyar kormányt és médiáját. Az üzenet ennél sokkal prózaibb és szikárabb. Arról szól, hogy számunkra nincs különösebb jelentősége az orosz állam háborús ag­ressziójának. Ennyi belefér. Ez Oroszor­szág és Ukrajna konfliktusa, amelyet most éppen a harctéren, százezrek lemészárlá­sával rendeznek. Van ilyen. Nekünk nincs közünk hozzá, nem kell benne semmilyen szinten igazságot tennünk. Menjen csak az a Jelizaveta, hajó. Le is ment hát a Jelizaveta. És a „jó” minősítést is meg lehet adni neki. Klas­­­szikus romantikus, történelmi (kaland) film. Korszerű technikát alkalmazva, elképesztő látványossággal, jó tempó­ban, egyenes vonalú történetvezetéssel, merítve egy kellő adagot a végtelen gaz­dagságú orosz színésztengerből elmeséli Nagy Péter lányának, a majdani Jelizave­ta cárnőnek szép reményekben és nagy megrázkódtatásokban gazdag ifjúkorát. A trónöröklés zavaros viszonyai között egyik udvari intrika követi a másikat, a szereplők egy idő után már mintha ma­guk se tudnák, éppen kinek az oldalán állnak és ki ellen esküsznek össze. Jeli­zaveta menekülne ebből a közegből a szerelem szárnyán, de nem sikerül neki. Szépsége, ösztönös, érzelmekkel teli megfontoltsága és apjának egyik ármá­­nyos kézből a másikba vándorló, a trónt rá­hagyó végrendelete miatt sok híve van. És akaratlanul is olyan kiváló érzékkel kezeli a konfliktusokat, ami uralkodói kvalitásokat sejtet. A sorozat végére ez benne is tudatosodik, és elszánja magát az ország irányítására. Mindezt az alkotók mesei hangulatot teremtve tárják elénk. Amit jól jelez egy finom utalás Dumas-ra, az ő történel­mi regényeinek világára. A sorozatban fontos szerepet kap Jelizaveta három apródja, akik a „három testőr” szellemé­ben szolgálják, oltalmazzák. Csak kicsit ügyetlenebbek, megmosolyogtatóak. A produkciónak azonban mindenképpen nagy szolgálatot tesznek. Biztosan óvják a patetikus kilengésektől. De lehet, hogy nem is kell óvni. Sem­mi jéle, hogy Dmitrij Ioszifov rendező és stábja vagy Anton Zlatopolszkij, a meg­rendelő állami tévécsatorna produceri szerepben közreműködő vezetője vala­miféle nemzeti dicshimnuszra szándé­kozott volna hangolni a történetet vagy aktuálpolitikai üzeneteket próbált volna belecsempészni. Ami egyébként a töb­bi hasonló vállalkozást, köztük a kitűnő Jekatyerinát sem jellemezte. Ha cenzori keménységgel vizsgáljuk át a terméket, talán annyi mutatható ki, hogy szöve­tében felvillan az orosz központosított államiság több száz éves mitikus felada­ta: megvédeni az országot a konzervatív arisztokrácia mocsarától és a külföldi hatalmaknak való kiszolgáltatottságtól. A Jelizavetában Mensikov, Dolgorukov és egyéb hercegek (mai fordításban: oli­garchák) képviselik az előbbieket, utób­biakat pedig - igaz, a felvilágosodással együtt - a franciák és a németek. Egyszóval, újra szembesülünk azzal, hogy Oroszország a kultúrájában bármi­kor képes szebbik, értelmes, humanista arcát megmutatni. Még állami szinten is. A magyar köztévé úgy döntött, most fon­tos ezt demonstrálnia, felvillantania a szebbik arcot. Nem szabad csak Bucsából kiindulni, abból, hogy a putyini önkény felborította a 78 éve békére épülő euró­pai egyensúlyt. Háború van, de hát iste­nem. Ez olykor nem természetes? Majd vége lesz. A magyar kormány füttyent egy „Béke rendel!”-t, és annyi. A Duna Tv-n is bemutatott Jelizaveta című orosz történelmi sorozat címsze­replője. A közté­vé egyértelműen jelezte a magyar kormány állás­pontját Orosz­ország ukrajnai agressziójával kapcsolatban Q1 co

Next