Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)

2023-05-26 / 121. szám

10 I ______________________________________________VÉLEMÉNY A hatalomnak muzsikálnak Ha az ál­lamnak az az érdeke, akkor az Alkotmány­­bíróság csak a jelenlegi állapotokat veszi alapul, ha meg az el­lenkezője jó neki, akkor csak a múlt a mérvadó. Öt olyan ügyben hozott nemrégiben döntést az Alkotmánybíróság, ame­lyeknek - látszólag - sem­mi közük egymáshoz. Az egyik a benzinársapkáról szól. Anél­kül utasították el a benzinkutasok panaszát, hogy magával a felvetett jogkérdéssel érdemben foglalkoz­tak volna. Az indoklás szerint nem szükséges az eljárás lefolytatása abban az esetben, ha a támadott jog­szabály már nem hatályos és nem is alkalmazható. Csakhogy akkor is lehet alkot­mányjogi panaszt benyújtani, ha az indítványozót az ügyében bírói dön­tés nélkül, közvetlenül hatályosuló jogszabály miatt érte jogsérelem. Alkotmányjogi panasz elbírálásakor az Alkotmánybíróság már hatályon kívül helyezett jogszabályt is vizs­gál, ha a panaszos jogsérelme annak alkalmazása folytán következett be korábban. Különösen, hogy a ben­zinárstop esetében az indítványo­zónak nem róható fel mulasztás: az Alkotmánybíróság egyszerűen ad­dig húzta az időt, amíg a kormány­rendeletet hatályon kívül helyez­ték. Ezáltal lényegében, közvetett módon jóváhagyta, legalizálta a pa­naszos szerint jogsértő állapotokat. Nagyon leegyszerűsítve: a tolvaj azt mondja a bíróságon, igaz, hogy korábban loptam, de már nem lo­pok. És a bíróság megszünteti az el­járást, mert a tolvaj már felhagyott a lopással. Viszont a korábbi lopások­nak nincs jogkövetkezménye. Nem szempont, hogy mi történt koráb­ban, csak az a lényeg, hogy most mi a helyzet. Mintha a jelenlegi állapot megítélését nem lehetne az előzmé­nyekkel összekötni. A másik ügy a transzszexuálisok emberi méltóságáról, önrendelke­zési jogáról és identitásáról szól. Az Alkotmánybíróság azt a bírói indít­ványt utasította el, amelynek értel­mében az a személy, akinek sikerült és megvalósult a nemváltó műtéte, az új nemi identitása szerint anya­­könyveztethesse magát újból, az új identitásának megfelelően. Vagyis a testület szerint aki nővé vált, az jogi­lag továbbra is hivatalosan férfiként maradjon nyilvántartva, míg aki már férfivá vált, az nőként marad­jon anyakönyvezve. Eszerint ebben az esetben nem a jelenlegi állapot a mérvadó, mint a benzinár kap­csán, hanem a korábbi. Itt a múltat betonozta be az Alkotmánybíróság, akkor is, ha a valóság már teljesen más. Az indoklás egészen szürreális: nincs rá megfelelő szabályozás. Ami azért bicskanyitogató, mivel éppen az Alkotmánybíróság jogo­sult megállapítani a törvényalkotó mulasztását, és kötelezheti is az adott jogkérdés jogszabályi szin­tű rendezésére. De ezt az Alkot­mánybíróság szemmel láthatóan nem akarta megtenni, mint ahogy a szabályozás alkotmányellenes ál­lapotát sem állapította meg. Ennek következtében állt elő az a döbbene­tes helyzet, hogy az érintettek nem jogosultak a jelenlegi nemükhöz tartozó hivatalos anyakönyvezésre. Tehát a hivatalos állami nyilván­tartás egyes emberek esetében nem az aktuális állapotot rögzíti, hanem azt, ami már nem áll fenn. Azzal, hogy ezt a helyzetet az Alkotmány­­bíróság nem tartja alkotmányelle­nesnek, tagadja az önrendelkezés és az emberi méltóság alkotmányos jogát. Bár ennek a két ügynek jogilag nincs köze egymáshoz, ha egymás mellé tesszük őket, ordít az ellent­mondás. A benzinársapka tárgyá­ban kizárólag a jelenlegi állapoto­kat veszik alapul, mintha nem is létezett volna semmilyen előzmény. Hiába, hogy ez a társadalom egy csoportjának sérti a jogait, az ál­lamnak nem érdeke a korábbi álla­potok bolygatása. Ezzel szemben a transzszexuálisok esetében kizáró­lag a múltból indulnak ki, noha a ko­rábbi állapotok már nem léteznek. Lényegében tagadják és elutasítják a jelenlegi helyzetet, amelyet nem mellesleg az állam sem hajlandó elismerni. Akkor sem, ha megint sé­rülnek ezáltal a társadalom egy cso­portjának jogai. Igen ám, de ebben a jogkérdésben az államnak a múlt, a korábbi állapotok fenntartása és legalizálása az érdeke. Akkor is, ha innentől kezdve az anyakönyvezés rendszere hivatalosan és államilag válik hamissá. Egykoron öreganyám mondta a tehenére, hogy ha akarom, vem­hes, ha akarom, nem. Mintha ez köszönne vissza. Ha az államnak az az érdeke, akkor csak a jelenlegi állapotokat veszem alapul, ha meg az ellenkezője jó neki, akkor csak a múlt a mérvadó. És mindkét eset­ben kizárólag az állam szempontjai, érdekei jelennek meg, az állampol­gár, a társadalmi érdek nem létezik. Mintha a botnak csak egy vége len­ne... A két ügy külön-külön is érdekes, de ha egymás mellé tesszük őket, akkor kiviláglik: miközben az Alkot­mánybíróságnak az állam túlhatal­­mával szemben kellene korlátokat állítani, ezeket a korlátokat valójá­ban az egyes társadalmi csoportok­kal szemben alkalmazza. Az állam politikai érdeke az egyedüli és ki­zárólagos szempontja, a társadalmi érdek az Alkotmánybíróság gyakor­latában nem létezik. Olyanok, mint a napraforgó. Mindig abba az irány­ba hajlonganak, amerre az elváráso­kat sejtik - a lényeg, hogy folyton a hatalomnak bókoljanak. Tökéletesen igazolást nyert tehát az, hogy az Alkotmánybíróság kizá­rólag az állam érdekét védi ahelyett, hogy a kontrolljaként funkcionálna. És ez szégyen. FERENCZ JENŐ „paragrafus" B ilLJJ ZT ZÁRVA oe?>o o öíc o Még hogy... Ugyan ké­rem! Van, aki azt állítja, hogy ez nem is korrupció, csak tőke­koncentrá­ció. Ámen. M­ég hogy nincs ha­zánkban demokrá­cia, nincs átlátható­ság! Van, mégpedig példaértékű. Nem is olyan messze tőlünk, keletre, észak-keletre, de máshol is az olyan izgága természetű alakokat, akik - ugyan a saját stílusukban, de - meg­próbálják a pályázati füllentéseket, érdekességeket felderíteni, azokat nyilvánosságra hozni, ezzel valamit elérni, nos, ők hamar az állami gon­doskodás óvó-féltő karjai közt talál­ják magukat, évekre ellátva ruhával, koszttal, kvártéllyal. Nem úgy itthon. Ez egy szabad ország, szabaddá lett úgy harminc évvel ezelőtt, és akik hatalmon vol­tak, mindent elkövettek, hogy sza­bad is maradjon. Hogy kiknek sza­bad és mit szabad? Ez egy erősen politológiai, szociológiai jellegű kér­dés, de a nép letette a voksát immár vagy másfél évtizede egyfajta ma­gyar szabadság mellett. A hangsúly az egyfajta szón van. Azonban egyre inkább úgy tűnik, egyre drágább ez az egyfajta szabadság. (Azért tegyük hozzá, már csak a tisztesség kedvé­ért, hogy a másik oldal sem büszkél­kedhet az irigylésre méltó teljesít­ményével, eredményeivel.) Csak néhány példa. Másfél milli­árd a romafelzárkóztatásra, híd épí­tésére. Hol a híd? Hol a pénz? Most kezdenek kapirgálni, csak véletlenül nehogy elévüljön, mert akkor pénz az ablakban. Kinek az ablakában? Azután kicsit zavarossá vált az okta­tás, a nemzet lámpásai, napszámo­sai, lassan belefásulnak. Ugyanígy a gyógyítók is, tisztelet a kivételeknek. Munkaalapú társadalmat építünk. Segédmunka-alapút? Sportőrületben úszunk, csak ki­csit kevés az eredmény és sok a be­ton. Aránytalannak tűnik, nekem legalábbis. Bizonyára a nevelést szolgálják azok a törpenövésű ki­látók, a jelenleg lombkorona nél­küli sétányok és ki tudja, mik még, amikre sikeres pályázatot nyújtot­tak be. Fura hír jelent meg a buda­pesti szuperkórházról is. Kifogások halmazába csomagolva tűnnek el a milliárdok a semmire. Biztos nem értek hozzá, de nem értem, bár nem kell mindenhez érteni. No meg hely sincs mindent felsorolni. Szóval a megnyert pályázatokat vizsgálva meg kell állapítani, hogy ezekben az ügyekben is teljes a de­mokrácia, ugyanis a teljes nyilvá­nosság előtt, bátran, szemrebbenés nélkül, büszkén zajlanak az esemé­nyek, amiket néhányan, az izgágák, nem átallanak mutyinak nevezni. Ugyan kérem! Van, aki azt állítja, hogy ez nem is korrupció, csak tőke­koncentráció. Ámen. Egy szó, mint száz: egy pályáza­tot meghirdetnek, benyújtanak, azt valakik elbírálják, valakik jóváhagy­ják, megint valakik ellenőrzik, és a jelentést továbbítják. Oda, ahol a valakik döntenek. Döntenek? Dön­tenek. Látjuk, fizetjük. Csakhogy az államnak nincs pénze. Amiből gaz­dálkodnak, az az adófizetők pénze, a mi pénzünk. Tananyag. Még. Féltem az izgága emberek egész­ségét. DR. KOPÁCSI JÁNOS agrármérnök SZOLGA BÁLINT diákaktivistap Azért tartom fontosnak, ami Had­házy Ákos fiával tör­tént, mert azonosítha­tó ebben a Fidesz egy olyan takti­kája, amiről a mindenna­pos politikai árokásásban egyre ke­vesebb szó esik. Középső ujj tanárok és a diákok a státusztörvény ellen tüntettek május 19-én. Ha nem Magyarorszá­gon élnénk, könnyen gondolhatnánk azt, hogy a közmé­diában a vezető hír egy objektív, véleménynyilvánítástól mentes tudósítás lesz erről. Ehelyett nem meglepő módon­­ sikerült ta­lálniuk egy nüánsznyi eseményt, amelyre fel lehetett fűzni a köz­ponti kormányzati narratívát. Történt ugyanis, hogy Hadházy Ákost próbálta kérdezni az M1 ri­portere, a független országgyűlési képviselő fia pedig egy nemzetkö­zileg ismert jelzéssel fejezte ki vé­leményét: középső ujját mutatta a stábnak. Császár Attila riporter, aki ezt észrevette, a gesztust látva megkö­zelítette a fiút, aki erre defenzíven reagált. Ebből pedig a riporter au­tomatikusan arra következtetett, hogy itt fizikai erőszakká, tettle­­gességgé fog fajulni a dolog, így hát azt kezdte hajtogatni a fiúnak: „Mi az, meg akarsz ütni?” Természete­sen az első másodperctől kezdve egyértelmű volt, hogy­­ a köztévé ikonikus szalagcímét ideidézve kérdésekkel akart provokálni az újságíró. A szemlélőnek viszont az is magától értetődőnek tűnt, hogy Hadházy fia nem akarta megütni a riportert. Ez az eset külön blokkot kapott a vasárnap esti híradóban, ahol arra próbálták kifuttatni az anya­got, hogy Hadházy fia agresszív, miközben az apja szerint teljes­séggel érthető, amit tett. Érdekes, valahogy mindig ez történik, ami­kor a kormányoldal valahol egy ki­csit erősebben fogalmazó fiatallal találkozik. Nagy Blanka esetében levelet írtak, hogy rúgják ki a gim­náziumból, ahova akkor járt. Pan­­kotai Lilinek el is kellett hagynia az iskoláját. Mindeközben pedig Bayer Zsolt a mostani tüntetésen részt vevőket, sőt, en bloc a fiatal­ságot „nyomorék gennyládának” aposztrofálta, bármilyen retorzió nélkül. Ez az eset alapvetően nem bír fontossággal. Talán még ma is mindennapos lehet a köztévé szá­mára, hogy vannak, akik kifejezik a véleményüket, akár kommentek formájában, akár a középső ujjuk felmutatásával, esetleg ennél trá­gárabb módokon is. Azért tartom mégis fontosnak, ami történt, mert azonosítható ebben a Fidesz egy olyan taktikája, amiről a min­dennapos politikai árokásásban egyre kevesebb szó esik. A tematizálás egy olyan esz­köz, amihez bátran nyúltak a kor­mánypártok már a fülkeforrada­lom óta. Ugyanakkor szerintem most jutottunk el arra a szintre, hogy konkrétan azt ítélik el, amit maguk tesznek, akár csak egyetlen nap eltéréssel. Bayer Zsolt, aki - ne feledjük - fideszes párttag, szom­baton írta azt blogbejegyzésében, hogy nyomorult gennyládák a fia­talok, majd vasárnap a közmédia rezzenéstelen arccal háborodott fel egy felmutatott középső ujjon. Ha bárki azt gondolja, hogy Hadházy fiának nem kellett volna ezt tennie, teljesen igaza van, mert felesleges. Ugyanakkor, ha bárki ezért el szeretné ítélni ezt a fiút, gondoljon bele abba, hogy milliár­­dokat öntünk olyan véleményve­zérekbe, akik karlendítenek, vagy akik minősíthetetlen módon jel­lemzik a diákokat, akiknek annyi a bűnük, hogy egy pártszékház előtt akartak tüntetni. Biztos, hogy egy középső ujj a legnagyobb probléma? Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoi level(a)nepszava.hu­

Next