Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)
2023-05-26 / 121. szám
10 I ______________________________________________VÉLEMÉNY A hatalomnak muzsikálnak Ha az államnak az az érdeke, akkor az Alkotmánybíróság csak a jelenlegi állapotokat veszi alapul, ha meg az ellenkezője jó neki, akkor csak a múlt a mérvadó. Öt olyan ügyben hozott nemrégiben döntést az Alkotmánybíróság, amelyeknek - látszólag - semmi közük egymáshoz. Az egyik a benzinársapkáról szól. Anélkül utasították el a benzinkutasok panaszát, hogy magával a felvetett jogkérdéssel érdemben foglalkoztak volna. Az indoklás szerint nem szükséges az eljárás lefolytatása abban az esetben, ha a támadott jogszabály már nem hatályos és nem is alkalmazható. Csakhogy akkor is lehet alkotmányjogi panaszt benyújtani, ha az indítványozót az ügyében bírói döntés nélkül, közvetlenül hatályosuló jogszabály miatt érte jogsérelem. Alkotmányjogi panasz elbírálásakor az Alkotmánybíróság már hatályon kívül helyezett jogszabályt is vizsgál, ha a panaszos jogsérelme annak alkalmazása folytán következett be korábban. Különösen, hogy a benzinárstop esetében az indítványozónak nem róható fel mulasztás: az Alkotmánybíróság egyszerűen addig húzta az időt, amíg a kormányrendeletet hatályon kívül helyezték. Ezáltal lényegében, közvetett módon jóváhagyta, legalizálta a panaszos szerint jogsértő állapotokat. Nagyon leegyszerűsítve: a tolvaj azt mondja a bíróságon, igaz, hogy korábban loptam, de már nem lopok. És a bíróság megszünteti az eljárást, mert a tolvaj már felhagyott a lopással. Viszont a korábbi lopásoknak nincs jogkövetkezménye. Nem szempont, hogy mi történt korábban, csak az a lényeg, hogy most mi a helyzet. Mintha a jelenlegi állapot megítélését nem lehetne az előzményekkel összekötni. A másik ügy a transzszexuálisok emberi méltóságáról, önrendelkezési jogáról és identitásáról szól. Az Alkotmánybíróság azt a bírói indítványt utasította el, amelynek értelmében az a személy, akinek sikerült és megvalósult a nemváltó műtéte, az új nemi identitása szerint anyakönyveztethesse magát újból, az új identitásának megfelelően. Vagyis a testület szerint aki nővé vált, az jogilag továbbra is hivatalosan férfiként maradjon nyilvántartva, míg aki már férfivá vált, az nőként maradjon anyakönyvezve. Eszerint ebben az esetben nem a jelenlegi állapot a mérvadó, mint a benzinár kapcsán, hanem a korábbi. Itt a múltat betonozta be az Alkotmánybíróság, akkor is, ha a valóság már teljesen más. Az indoklás egészen szürreális: nincs rá megfelelő szabályozás. Ami azért bicskanyitogató, mivel éppen az Alkotmánybíróság jogosult megállapítani a törvényalkotó mulasztását, és kötelezheti is az adott jogkérdés jogszabályi szintű rendezésére. De ezt az Alkotmánybíróság szemmel láthatóan nem akarta megtenni, mint ahogy a szabályozás alkotmányellenes állapotát sem állapította meg. Ennek következtében állt elő az a döbbenetes helyzet, hogy az érintettek nem jogosultak a jelenlegi nemükhöz tartozó hivatalos anyakönyvezésre. Tehát a hivatalos állami nyilvántartás egyes emberek esetében nem az aktuális állapotot rögzíti, hanem azt, ami már nem áll fenn. Azzal, hogy ezt a helyzetet az Alkotmánybíróság nem tartja alkotmányellenesnek, tagadja az önrendelkezés és az emberi méltóság alkotmányos jogát. Bár ennek a két ügynek jogilag nincs köze egymáshoz, ha egymás mellé tesszük őket, ordít az ellentmondás. A benzinársapka tárgyában kizárólag a jelenlegi állapotokat veszik alapul, mintha nem is létezett volna semmilyen előzmény. Hiába, hogy ez a társadalom egy csoportjának sérti a jogait, az államnak nem érdeke a korábbi állapotok bolygatása. Ezzel szemben a transzszexuálisok esetében kizárólag a múltból indulnak ki, noha a korábbi állapotok már nem léteznek. Lényegében tagadják és elutasítják a jelenlegi helyzetet, amelyet nem mellesleg az állam sem hajlandó elismerni. Akkor sem, ha megint sérülnek ezáltal a társadalom egy csoportjának jogai. Igen ám, de ebben a jogkérdésben az államnak a múlt, a korábbi állapotok fenntartása és legalizálása az érdeke. Akkor is, ha innentől kezdve az anyakönyvezés rendszere hivatalosan és államilag válik hamissá. Egykoron öreganyám mondta a tehenére, hogy ha akarom, vemhes, ha akarom, nem. Mintha ez köszönne vissza. Ha az államnak az az érdeke, akkor csak a jelenlegi állapotokat veszem alapul, ha meg az ellenkezője jó neki, akkor csak a múlt a mérvadó. És mindkét esetben kizárólag az állam szempontjai, érdekei jelennek meg, az állampolgár, a társadalmi érdek nem létezik. Mintha a botnak csak egy vége lenne... A két ügy külön-külön is érdekes, de ha egymás mellé tesszük őket, akkor kiviláglik: miközben az Alkotmánybíróságnak az állam túlhatalmával szemben kellene korlátokat állítani, ezeket a korlátokat valójában az egyes társadalmi csoportokkal szemben alkalmazza. Az állam politikai érdeke az egyedüli és kizárólagos szempontja, a társadalmi érdek az Alkotmánybíróság gyakorlatában nem létezik. Olyanok, mint a napraforgó. Mindig abba az irányba hajlonganak, amerre az elvárásokat sejtik - a lényeg, hogy folyton a hatalomnak bókoljanak. Tökéletesen igazolást nyert tehát az, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag az állam érdekét védi ahelyett, hogy a kontrolljaként funkcionálna. És ez szégyen. FERENCZ JENŐ „paragrafus" B ilLJJ ZT ZÁRVA oe?>o o öíc o Még hogy... Ugyan kérem! Van, aki azt állítja, hogy ez nem is korrupció, csak tőkekoncentráció. Ámen. Még hogy nincs hazánkban demokrácia, nincs átláthatóság! Van, mégpedig példaértékű. Nem is olyan messze tőlünk, keletre, észak-keletre, de máshol is az olyan izgága természetű alakokat, akik - ugyan a saját stílusukban, de - megpróbálják a pályázati füllentéseket, érdekességeket felderíteni, azokat nyilvánosságra hozni, ezzel valamit elérni, nos, ők hamar az állami gondoskodás óvó-féltő karjai közt találják magukat, évekre ellátva ruhával, koszttal, kvártéllyal. Nem úgy itthon. Ez egy szabad ország, szabaddá lett úgy harminc évvel ezelőtt, és akik hatalmon voltak, mindent elkövettek, hogy szabad is maradjon. Hogy kiknek szabad és mit szabad? Ez egy erősen politológiai, szociológiai jellegű kérdés, de a nép letette a voksát immár vagy másfél évtizede egyfajta magyar szabadság mellett. A hangsúly az egyfajta szón van. Azonban egyre inkább úgy tűnik, egyre drágább ez az egyfajta szabadság. (Azért tegyük hozzá, már csak a tisztesség kedvéért, hogy a másik oldal sem büszkélkedhet az irigylésre méltó teljesítményével, eredményeivel.) Csak néhány példa. Másfél milliárd a romafelzárkóztatásra, híd építésére. Hol a híd? Hol a pénz? Most kezdenek kapirgálni, csak véletlenül nehogy elévüljön, mert akkor pénz az ablakban. Kinek az ablakában? Azután kicsit zavarossá vált az oktatás, a nemzet lámpásai, napszámosai, lassan belefásulnak. Ugyanígy a gyógyítók is, tisztelet a kivételeknek. Munkaalapú társadalmat építünk. Segédmunka-alapút? Sportőrületben úszunk, csak kicsit kevés az eredmény és sok a beton. Aránytalannak tűnik, nekem legalábbis. Bizonyára a nevelést szolgálják azok a törpenövésű kilátók, a jelenleg lombkorona nélküli sétányok és ki tudja, mik még, amikre sikeres pályázatot nyújtottak be. Fura hír jelent meg a budapesti szuperkórházról is. Kifogások halmazába csomagolva tűnnek el a milliárdok a semmire. Biztos nem értek hozzá, de nem értem, bár nem kell mindenhez érteni. No meg hely sincs mindent felsorolni. Szóval a megnyert pályázatokat vizsgálva meg kell állapítani, hogy ezekben az ügyekben is teljes a demokrácia, ugyanis a teljes nyilvánosság előtt, bátran, szemrebbenés nélkül, büszkén zajlanak az események, amiket néhányan, az izgágák, nem átallanak mutyinak nevezni. Ugyan kérem! Van, aki azt állítja, hogy ez nem is korrupció, csak tőkekoncentráció. Ámen. Egy szó, mint száz: egy pályázatot meghirdetnek, benyújtanak, azt valakik elbírálják, valakik jóváhagyják, megint valakik ellenőrzik, és a jelentést továbbítják. Oda, ahol a valakik döntenek. Döntenek? Döntenek. Látjuk, fizetjük. Csakhogy az államnak nincs pénze. Amiből gazdálkodnak, az az adófizetők pénze, a mi pénzünk. Tananyag. Még. Féltem az izgága emberek egészségét. DR. KOPÁCSI JÁNOS agrármérnök SZOLGA BÁLINT diákaktivistap Azért tartom fontosnak, ami Hadházy Ákos fiával történt, mert azonosítható ebben a Fidesz egy olyan taktikája, amiről a mindennapos politikai árokásásban egyre kevesebb szó esik. Középső ujj tanárok és a diákok a státusztörvény ellen tüntettek május 19-én. Ha nem Magyarországon élnénk, könnyen gondolhatnánk azt, hogy a közmédiában a vezető hír egy objektív, véleménynyilvánítástól mentes tudósítás lesz erről. Ehelyett nem meglepő módon sikerült találniuk egy nüánsznyi eseményt, amelyre fel lehetett fűzni a központi kormányzati narratívát. Történt ugyanis, hogy Hadházy Ákost próbálta kérdezni az M1 riportere, a független országgyűlési képviselő fia pedig egy nemzetközileg ismert jelzéssel fejezte ki véleményét: középső ujját mutatta a stábnak. Császár Attila riporter, aki ezt észrevette, a gesztust látva megközelítette a fiút, aki erre defenzíven reagált. Ebből pedig a riporter automatikusan arra következtetett, hogy itt fizikai erőszakká, tettlegességgé fog fajulni a dolog, így hát azt kezdte hajtogatni a fiúnak: „Mi az, meg akarsz ütni?” Természetesen az első másodperctől kezdve egyértelmű volt, hogy a köztévé ikonikus szalagcímét ideidézve kérdésekkel akart provokálni az újságíró. A szemlélőnek viszont az is magától értetődőnek tűnt, hogy Hadházy fia nem akarta megütni a riportert. Ez az eset külön blokkot kapott a vasárnap esti híradóban, ahol arra próbálták kifuttatni az anyagot, hogy Hadházy fia agresszív, miközben az apja szerint teljességgel érthető, amit tett. Érdekes, valahogy mindig ez történik, amikor a kormányoldal valahol egy kicsit erősebben fogalmazó fiatallal találkozik. Nagy Blanka esetében levelet írtak, hogy rúgják ki a gimnáziumból, ahova akkor járt. Pankotai Lilinek el is kellett hagynia az iskoláját. Mindeközben pedig Bayer Zsolt a mostani tüntetésen részt vevőket, sőt, en bloc a fiatalságot „nyomorék gennyládának” aposztrofálta, bármilyen retorzió nélkül. Ez az eset alapvetően nem bír fontossággal. Talán még ma is mindennapos lehet a köztévé számára, hogy vannak, akik kifejezik a véleményüket, akár kommentek formájában, akár a középső ujjuk felmutatásával, esetleg ennél trágárabb módokon is. Azért tartom mégis fontosnak, ami történt, mert azonosítható ebben a Fidesz egy olyan taktikája, amiről a mindennapos politikai árokásásban egyre kevesebb szó esik. A tematizálás egy olyan eszköz, amihez bátran nyúltak a kormánypártok már a fülkeforradalom óta. Ugyanakkor szerintem most jutottunk el arra a szintre, hogy konkrétan azt ítélik el, amit maguk tesznek, akár csak egyetlen nap eltéréssel. Bayer Zsolt, aki - ne feledjük - fideszes párttag, szombaton írta azt blogbejegyzésében, hogy nyomorult gennyládák a fiatalok, majd vasárnap a közmédia rezzenéstelen arccal háborodott fel egy felmutatott középső ujjon. Ha bárki azt gondolja, hogy Hadházy fiának nem kellett volna ezt tennie, teljesen igaza van, mert felesleges. Ugyanakkor, ha bárki ezért el szeretné ítélni ezt a fiút, gondoljon bele abba, hogy milliárdokat öntünk olyan véleményvezérekbe, akik karlendítenek, vagy akik minősíthetetlen módon jellemzik a diákokat, akiknek annyi a bűnük, hogy egy pártszékház előtt akartak tüntetni. Biztos, hogy egy középső ujj a legnagyobb probléma? Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoi level(a)nepszava.hu