Népszava, 2023. június (150. évfolyam, 125-150. szám)

2023-06-24 / 145. szám

­L­I­NÉPSZAVA «/HUF $/HUF CHF/HUF O I 2023. június 24., szombat_________________________370,37 T +0,22% 340,86 T +1,14% 379,24 T +0,82%______________________________­J LAPSZÉL Emelik a diákhitel kamatát A szabad felhasználású hallga­tói hitel kamata a második fél évtől 3 százalékkal, 7,99 száza­lékra emelkedik egy csütörtök este megjelent kormányren­delet szerint. A változás drasz­tikus, különösen annak fényé­ben, hogy tavaly nyárig még 1,99 százalék volt a diákhitel kamata. A Gazdaságfejleszté­si Minisztérium magyarázata szerint a hallgatók a kamattá­mogatás fenntartása miatt csak enyhe növeléssel találkoznak, ami előnyös számukra, ugyan­is „a jelenlegi kamatkörnye­zetben a hatályos szabályok szerint a diákhitel kamatjának 14 százalékra kellene emelked­nie”. NÉPSZAVA Csökkent a munkanélküliség Májusban 3,8 százalékra csök­kent a munkanélküliségi ráta az előző havi 3,9 százalékról - közölte a KSH. 14 ezer új mun­kahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 9 ezer fővel csökkent, a külföld­re ingázók száma pedig 5 ezer­rel volt több az előző év azonos időszakához képest, így már­cius-május átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4,704 millió fő volt. 2023 májusában a Nemzeti Foglalkoztatási Szol­gálat regiszterében 228 600 ál­láskereső szerepelt, ami 5 ezer fővel kevesebb az előző év azo­nos időszakához viszonyítva. Májusban összesen 27,7 ezer ál­láskereső kérte nyilvántartásba vételét. Az új regisztrálók szá­ma az előző év azonos időszaká­hoz képest 11,3 százalékkal nőtt. 2023 májusában a munkaadók összesen 24,9 ezer üres álláshe­lyet jelentettek be, így összessé­gében a hónapban 93,7 ezer ál­láslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 70,5 ezer maradt betöltetlen az elő­ző havi 68,8 ezer után. Horváth András, az MBH Bank elemzője szerint az őszi hónapokra 3,5 százalékra csökkenhet a mun­kanélküliség. NÉPSZAVA A jövő most <5= Q< 3 RÉSZVÉNYEK BUX 50 407,86 Mól 3 018 Ft MTelekom 406 Ft OTP 12 025 Ft Richter 8 455 Ft i i +0,49% +0,73% +0,12% +0,12% +0,77% Nehéz lesz lakást venni • • MEGSZORÍTÁS Az elmaradó bevételek, a nagy kamatterhek miatt is szűkíthette a kormány a támogatottak körét. Egy új hitelprogram jöhet. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Mint arról beszámoltunk, a kor­mány szerdán arról döntött, hogy 2024. január 1-jétől megszünteti a városokban élők számára a csa­ládok otthonteremtési kedvezmé­nyét (csok). Vagyis ha egy család 5 ezer fősnél nagyobb településen szeretne ingatlant vásárolni jövőre, már nem kaphat hozzá­­ gyerek­számtól és lakástípustól függően többmilliós, vissza nem térítendő csoktámogatást, és nem igényelhet kedvezményes, 3 százalékos ka­matozású, támogatott csokhitelt sem. Ez azt jelenti, hogy a 2015-ben bevezetett „alaposok” lényegében megszűnik jövőre, hiszen a meg­maradó falusi csokot csak a külön jogszabályban kijelölt 2631 kistele­pülésen lehet fölvenni. A változás tehát a városlakókon túl azokat is érinti majd, akik gazdagabb, a listán nem szereplő településen élnek. A szabad felhasználású, de szin­tén zömmel otthonteremtésre for­dított, kamatmentes babaváró hitel összegét 10 millió forintról ugyan 11 millió forintra emelik, ám ez mind az infláció mértékétől, mind a la­kásárak növekedésétől elmaradó növelés. Ráadásul eközben jelen­tősen leszűkítik a jogosultak körét: jövő januártól már csak a 30 év alat­ti házas nők lesznek rá jogosultak. Az eddig szintén kedvezményezett, 30-40 év közötti férjezett nők kies­nek a jogosultak köréből: ők a 2024- es átmeneti évben, és csak akkor kaphatnak babaváró hitelt, ha iga­zolják, hogy már várandósak. Ez jelentős szűkítés, hiszen az MNB korábbi, online felmérése szerint a babaváró hitelt felvevők harmada kerül ki csupán a 30 év alatti kor­osztályból. Egy másik jegybanki fel­mérés szerint pedig a babavárót az igénylők 61 százaléka még gyerek nélkül veszi fel. Vagyis a program­ból jövőre az igénylők kétharmadá­nak a 61 százalékát kizárják. A kormány azzal indokolja a döntést, hogy szeretné, ha fiatalabb korban szülnének a nők, a „városi csők” helyére pedig ígér egy új tá­mogatást, amiről azonban eddig semmilyen részletet nem közölt. A döntés mögött ugyanakkor természetesen gazdasági számí­tások is vannak - hívta fel a figyel­met Gergely Péter, a BiztosDöntés. hu pénzügyi szakértője. Az állami kiadások drasztikusan növeked­tek az elmúlt év során, a csokhitel és a babaváró finanszírozása egyre drágábbá vált. Ingyen nem adnak hitelt a bankok, így a támogatott hiteleknek két thm-je (teljes hitel­díj mutató) van: az egyiket az ügyfél fizeti, a másik a tényleges hitelkölt­ség - magyarázta érdeklődésünkre a szakértő. Az államnak ki kell tehát pótol­nia a kamatkülönbözetet, ami a mostani magas kamatkörnyezet­ben egyre nagyobb terhet jelent. Az arra jogosult családok évi 3 szá­zalékos kamaton férhetnek hozzá a csokhitelekhez, de annak tényleges kamatlába az 5 éves átlagos állam­papírhozam 130 százalékán felül 3 százalék. A támogatott hitelek át­lagos kamatlába ez év januárjában 17,94 százalék volt, azaz a kamat­­támogatás mértéke - amit az állam fizet - a 15 százalékot közelítette. A babaváró hitel az első öt évben ka­matmentes az ügyfél számára (ha addig megszületik a beígért gyer­mek, a futamidő végéig az is marad, a harmadik gyereknél pedig a teljes összeget el is engedik), az állam ál­tal fizetendő rész ugyanakkor az átlagos állampapírhozam 130 szá­zalékán felül 1 százalék. Ez jelenleg 12,79 százalék. A szakértő szerint elképzel­hető, hogy a kormány egy 6 szá­zalékos kamatozású, támogatott lakáshitelprogramban gondolko­zik - ilyenre már volt példa a csok­­program 2015-ös bevezetése előtt. Egy ilyen kamatszint mellett már újra fel tudna lendülni a lakáspiac, ugyanakkor kevesebb állami ki­adást jelentene. Ráadásul igazságo­sabb is volna a jelenlegi helyzetnél, hiszen a 10 százalék körüli piaci és a 0 vagy 3 százalékos támogatott hitelek között már hatalmas a kü­lönbség, és óriási terhet jelent a költségvetésnek is. Gergely Péter úgy véli: a lakástámogatási rend- Lakástámogatási kiadások a büdzsében. milliárd forint­ szer nagyobb átalakítása jön, hi­szen ha csak a támogatott hitel ka­matát akarnák megemelni, akkor egyszerűen átírnának egy számot a jogszabályban. Ez mindenkinek egyszerűbb lenne, hiszen a csok egy már jól bejáratott, ismert rend­szer, mind a családok, mind a ban­ki ügyintézők számára. A mostani bejelentéssel azonban számos, a csokhoz kötődő támogatási elem is borul. A többmilliós tételt jelentő, akár 4 százalékos vagyonszerzési illetéket például csok támogatásból történő lakásvásárláskor nem kell megfizetni. Hogy ennek a sorsa mi lesz, arról azonban nem esett szó említ egy példát a szakértő, hogy szerinte miért kell majd az egész rendszerhez hozzányúlni. Bár a lakásvásárlást tervezők számára az volna a szerencsés, ha tisztán látnák, mik a lehetőségeik az idén, s mik lesznek jövőre. Ger­gely Péter nem csodálkozna, ha az új támogatási rendszert csak az év végén jelentené be a kormány. Ad­digra ugyanis csökkenhet az inflá­ció, s azzal együtt a kamatok és az állampapírhozamok is. Vagyis a kormánynak is több tere lenne a tá­mogatásokra. Gergely Péter hozzátette: min­denki szeretné, ha lenne valami­lyen lakástámogatási program, ezért lobbiznak a bankok is, és a minisztériumokban is számtalan terv van. A végén azonban mindig oda lyukadnak ki, hogy nincs miből megvalósítani ezeket. Ezért kellett a „szent tehenekhez”, a csokhoz és a babaváróhoz is hozzányúlni. Sok­kal több pénzt nyilvánvalóan jövőre sem fognak erre szánni, viszont a legókat most úgy igyekeznek össze­rakni, hogy abból a lehető legtöbb jöjjön ki. VARGA DÓRA Mindenki oszt, szoroz, de a tervezett változtatás nem ismert, azaz a lakás­­vásárlókat magára hagy­ta a kormány ÉV VÉGÉN GERGELY PÉTER A lakástámo­gatási rend­szer nagyobb átalakítása jön, hiszen ha csak a támogatott hitel kamatát akarnák megemelni, akkor egysze­rűen átírnának egy számot a jogszabályban 181 milliárd forintra, az idei felére csökken jövőre az otthonteremtési támogatás a költségvetésben 2021 376 7H7X­XX7 2024 181 ZÚZD 2026 2027 160 156 £ Q­O­a; ■< inÖ Megfeleződnek a lakástámogatások Egy virtigli megszorítás, kiadáscsökkentés látható a jövő évi költségvetés számaiból a lakástámogatások területén is. Az idén még 382 milliárd forintot költ a kormány a lakástámogatásokra, jövőre viszont erre a területre 181 milliárd forint jut, ami kevesebb mint a fele az idei és kevesebb mint harma­da a tavalyi kiadásoknak. A kormány hibás gazdaságpolitikai döntései miatt (uniós tá­mogatások elbukása, magas szintű infláció, magas kamatok, nagy államháztartási hi­ány) a költségvetés lehetetlen helyzetbe ke­rült. 2024-ben nagyon kevés területen van mód a kiadások növelésére, ennek esnek áldozatul a lakástámogatások is. Ráadásul a 2025-27 évekre előretekintő tervadatokból sem látszik előrelépés, sőt további folyama­tos kiadáscsökkenés várható. A költségvetés indoklási részében egy szó sem esik arról, mi az oka, célja, iránya az átalakításoknak. Egyetlen féligazságot tartalmaz a törvény­­javaslat ezzel kapcsolatban: „A csok támo­gatási rendszere területileg fókuszáltabbá válik, és a korábbinál erőteljesebben támo­gatja a kistelepülésen élő vagy odaköltöző, gyermeket nevelő, illetve gyermeket vállaló családok otthonteremtését" - vagyis a pár héttel ezelőtti anyag már számolt a városi csőd megszüntetésével, de ezt így még nem merték leírni. P. ZS. rAznAr*r r\3r\'J

Next